Maláj 1.

Rossz a blogspotom, de azért a kommentárotokat el tudom olvasni... :D

Amint leszállt a gépünk Malajziába én már utó lépésben mentem ki a kocsihoz amit értünk küldtek. Sebi mosolyogva a fejét rázta mikor a sofőrrel veszekedtem, hogy gyorsabban is lehet a csomagokat be pakolni. Ha nem lenne fura és borzalmasan a közlekedés biztos, hogy kiharcolom, hogy Sebi vezessen, ő legalább nem tötyörög hússzal. A hotelbe én már nem is mentem hanem kerültünk a pálya felé és gyors lépésekben siettem a kapuhoz. Mérgelődve turkáltam a belépőm után, hiszen egy női táskába valamit megtalálni nagyon mutatvány. Gyorsan be csekkoltam és szinte futottam a csapat home felé. Amikor beléptem az ajtón egy pillanatra megfagyott a levegő a büfébe ami közvetlen a bejárattal szemben volt. Nem figyeltem rájuk hanem egyből célba vettem a hátsó részt ahol a szerelőim szoktak pihenni és kajálni. Az ajtó előtt megálltam egy pillanatra és vettem egy mély levegőt. Pár pillanatig bámultam a kilincset és mantráztam a „Nem borulok ki, nem ordítozok.” mondatot. Lenyomtam a kilincset és belöktem az ajtót. Észre sem vettek, mert éppen hatalmas ordítozás folyt a két szerelő brigád között. Tomról folyt a víz és próbálta szétszedni a verekedőket. Webber versenymérnöke hátul állt a falnak dőlve. Ránéztem de ő csak kihívóan rám nézett.
- Rohadék. – tátogtam neki. Ezt nem most rendezem le vele, majd kettesben. Hogy nézne már ki, hogy azt mondom ne verekedjenek és ne ordibáljanak a másikkal én pedig orrba húznám a másik versenymérnököt.
- ELÉG LEGYEN! – kiabáltam. Semmivel nem voltam hangosabb mint ők, de mindenki meg dermedt. – Elmegyek pár napra és egy diliházba jövök vissza? – fontam karba a kezem. – Verekedni tudtok. – néztem rá flegmán Benre akinek vérzett a szája, bár az ellenfele jobban lesérült. – Kocsit építeni már kevésbé, úgy tűnik. – morogtam halkabban, bár így is hallhatta mindenki. – Nem érdekel mi a verekedés oka, és az sem érdekel ki kezdte. – intettem le az egyik szerelőm. – Hidegen hagy, hogy túlteng bennetek a tesztoszteron és acsarkodtok. – sétáltam oda a hűtőhöz. – Az viszont annál inkább érdekel, hogy mégis mi a jó francot képzeltek magatokról? – fordultam feléjük. – Ahelyett, hogy ölitek egymást inkább foglalkozatok a kocsikkal! – vettem ki egy vizet a hűtőből.
- De Virág… - jött oda Ben.
- Nem érdekel. – mondtam a szemébe nézve. – Ez a rész a miénk, nektek is van pihenőtök. – mutattam a másik gárdára. – Sziasztok! – hessegettem a kezemmel. Mind kisétáltak egy szó nélkül, bezzeg a versenymérnök felém villantott még egy vicsora emlékeztető mosolyt.
- Sajnálom, de nem hallgatnak rám! – fakadt ki Tom. elnézően rá mosolyogtam. Sejthettem volna, hogy Tomra senki nem fog hallgatni de reméltem, hogy Ben legalább szót fogad, és mindenki más Bennek. Sajnos Tomot nem tisztelte még Ben sem.
- Édeseim. – dőltem a hűtőnek. – Mire volt jó az, hogy fél nappal előbb ide kellett utaznom? Ezt akartátok elérni? Vagy azt, hogy ti fogjátok felsúrolni ma a motorhome-ot? – kérdeztem bájosan mosolyogva. Ezt mégsem hagyhattam annyiba.
- Azt már nem! – vágta rá Ben. – A másik csapat nem fog semmit sem kapni! – nézett rám vádlón. Megrántottam a vállam.
- Még eldöntöm ennek mi lesz a következménye. – néztem végig a társaság. – Szerencsétek, hogy Christian még nem tudja!
- Milyen volt a kis kiruccanás? – ült le mellém Ben miután már én is felhagytam a leosztással és leültem a pizzás doboz mellé.
- Jó. – vágtam rá vigyorogva. – Szeretnétek szaftos részleteket mi? – vigyorogtam rájuk. Egyből helyeslően bólogattak. – Csak szeretnétek, de nem kaptok. – nevettem fel gonoszan. Tom a falnak dőlve csóválta a fejét. Teljesen megnyugodtam, pedig a gépen még legszívesebben mindnek a fejét vettem volna ezért. Jó volt itt lenni. Elvettem egy szelet pizzát és élvezettel beleharaptam. A szakácsunk isteni pizzát tudott csinálni.
Miután végeztem a pizza szeletemmel átsétáltam nyugodtan a rivális versenymérnök irodájához és teljesen nyugodtan bekopogtam. Ahogy kinyitotta az ajtót az összes erőmet bele adva gyomorszájon vágtam a nálam másfél fejjel nagyobb férfi alkalmazottat. Össze görnyedve fogta az ütésem helyét.
- Tanulság: Velem ne szórakozz. – vetettem még oda majd átsétáltam az én irodámba. Hallottam, hogy a folyosó végén susmus van, és szinte biztos voltam benne, hogy a szerelőim nézték végig a jelenetet, de nem érdekelt. Christian úgyis nekem adna igazat, ha meg nem sem fog kirúgni. Elkezdtem a szokásos számolásaimat megcsinálni. Oldalra döntöttem a fejem és míg jobb kézzel sebesen írtam a számításokat a bal kezemmel a hajam fésülgettem.
- És én még középiskolába azt hittem, hogy soha nem találkozok ilyen egyenlettel. – mosolyogtam.
- Sok mindent nem hittél még közép iskolában. – felnéztem és Sebi az ajtókeretnek dőlve nézett rám. A kezei a farmerjának a zsebébe voltak és fehér pólóba volt. Pár pillanatig csak néztem őt. Ki gondolta volna még abban az időben, hogy itt lyukadok ki és egy ilyen pasiról mondhatom el, hogy az enyém. Csak az enyém.

Másnap reggel morcosan ébredtem az óra csörgése előtt pár pillanattal. Oda nyúltam, hogy lenyomjam az órát de Sebi rajtam átnyúlva lecsapta. Valamit morgott, de még annyira korán volt, hogy nem lehetett érteni mit morog, bár sejtettem, hogy szerepel benne pár ronda szó és Christian neve aki berendelt minket 9-re. Kimásztam az ágyból nagy nehezen és már előre éreztem a bőrömön, hogy rossz napom lesz. Szét húztam a függönyöket és immár biztos voltam benne, hogy borzalmas napom lesz.
- Már értem mire ébredtem fel. – jegyeztem meg az eget nézve amit elleptek a fekete felhők. Hatalmasat dörgött az ég és Sebi egyből felült az ágyban. Kinézett az ablakon majd vissza is dőlt az ágyba és nyakig rántotta magán a takarót. Vicces volt látni, hogy ezzel a mozdulattal lehúzta a lábáról a puha szövetet.
- Muszáj ott lennem? – kérdezte kásás hangon a reggel miatt, majd hozzá tett még pár szót németül, de ezeket a szavakat nem is ismertem, és ha jól sejtettem nem is akarom.
- Igen muszáj. – cibáltam le róla a takarót. – Én is kelek. Mássz már ki az ágyból na! – böktem meg a fenekét amitől elkezdett mocorogni, de nem kelt fel. Hason feküdt és ölelte a párnáját mintha az élete múlna rajta. – Ma nem vagyok türelmes kedvembe! – figyelmeztettem.
- Tusolj le addigra kimászok. – intett felém. Még szúrósan ránéztem majd átvonultam a fürdőbe. Bármibe mertem volna fogadni, hogy mire kijövök még mindig ott fog feküdni.
Pár perccel később mikor kiléptem a fürdő ajtaján komolyan meglepődtem, hogy Sebi felöltözve fekszik a kanapén csukott szemmel. Nem az igazi de legalább haladás már látszott. Fekete Red bullos felső volt rajta és egy fekete halászgatya. A lábán fehérlett a zokni és rikított a piros cipő. Muszáj volt felnevetnem.
- Mikor tanulsz meg rendesen felöltözni? – borzoltam meg a haját. – És mikor mászol el a fodrászhoz?
- Mikor hagysz békén ezekkel? – nézett rám morcosan és vádlón mikor besétált a fürdőbe. Jól indul a nap. Ma még valakivel ordítani fogok. Felöltöztem én is egy farmerbe és egy csapat pólóba. Befontam a hajam kettőbe és fejembe húztam a horgolt fekete-fehér sapkámat. Felvettem egy zárt magas sarkút és leültem a kanapéra. Mikor nyílt a fürdő ajtaja lendületesen keresztbe tettem a lábam és várakozóan néztem Sebre.
- Mehetünk. – tárta szét a karját.
- Össze vesztél a fésűvel? – szurkálódtam. Oda mentem hozzá és az ujjaimat végig futattam a hosszú tincsein. – Máris jobb. – a mosolyom nem tartott sokáig mert Sebi mint a kutyák megrázta a fejét, és önelégült mosollyal az arcán felvette a táskáját és kinyitotta az ajtót ami a folyosóra vezetett.
- Hosszú napom lesz már most látom. – sóhajtottam. A halban össze szedtük Tommit is és hárman mentünk a pályára.
Tommi ugrott elsőnek ki a kocsiból de egy pillanatra elbizonytalanodott. Ránézett a kezében tartott esernyőre majd rám és aztán Sebire. Megvontam a vállam és az esőre fittyet hányva elindultam a kapuhoz. Fejembe húztam a pulcsim kapucniát és magyarul szidva az esőt besiettem a home-ba. Mire oda értem a büfés pulthoz a csajszi aki állandó büfés volt már elém is tolta a papírpoharas kávémat. Hálásan rámosolyogtam és célba vettem az irodám, hogy előszedjem a papírjaimat. Sajnos túl sokat szöszmötöltem így szinte futva indultam el a tárgyaló felé. Ott mindenről volt szó ami a hétvégét érintheti és sajnos előkerült a témák közt a balhé is amit a szerelők csináltak.
- A pókok egyszerűen azért szőnek pókhálót, mert pókagyuk van. – mondta Eva a fejét rázva. Többen értetlenül néztek rá csak én kezdtem el kuncogni. Úgy tűnik csak nekem esett le a mögöttes tartalom, vagy csak én találtam viccesnek.
- Jaj könyörgöm ennyire reggel van vagy ennyire … - hagyta függőben a mondatot egy legyintéssel. Az azért durva kijelentés lett volna tőle, ha lehülyézi a népet. – Pasik mint pókok.. a pasik azért verekednek mert pasi agyuk van… - mutogatott remény vesztetten. Nem bírtam tovább és hangosan felnevettem. Eva csak egy apró mosolyt küldött felém míg Christian egy gyilkos pillantást. Megvontam a vállam. Nem volt jó kedvem, ez már inkább volt a hisztérikus nevetések egyiket.
- Az FIA nem fogja vizsgálni az ügyünket. – mondta Christian megkönnyebbülten. – De sajnos a McLarenét sem. – úgy érzetem levagyok maradva. Össze vontam a szemöldököm jelezve a főnöknek, hogy nem értem miről van szó.
- A legjobb védekezés a támadás. – dőlt hátra a székében. – Megpróbáltuk megmagyarázni az FIA-nak, hogy ennyi erővel a McLaren kocsiját is vizsgálják át. Másnapra mindkét ügyet ejtették.
- Adj a papoknak egy kékhasút, és még az ördögnek is miséznek. – sóhajtottam. Egyértelmű volt, hogy a McLaren nem akarta, hogy a sajtó ismét elővegye őket így vissza vontak mindent és érzésem szerint kicsit meg is pénzelték a természetesen megvesztegethetetlen FIA-t. Erre a gondolatomra felhorkantottam ami miatt totál hülyének néztek, de most éppen nem érdekelt. Szerencsére ezek után hamar el lettünk engedve így kiültem a büfébe meginni a 2. kávémat és hogy közben végig nézzem a fontos adatokat. Nem kellett sok idő, hogy az embereket kezdjem el figyelni. Mindenki menekült az eső elől mintha bántana. Sokan az asztaloknál ültek, páran a fal mellett beszélgettek mások pedig a pultnál ültek a bárszékeken. Az emberek nagy része bele volt merülve egy beszélgetésbe, vagy csodálkozva nézegette a home berendezését. Voltak akik hasonlóan hozzám a papírjaikba temetkeztek és persze ott voltak az örök telefonálók akik nagy átéléssel telefonhoz tapadt füllel beszéltek látszólag a semmihez. A legtöbb ember bólogat telefonbeszélgetés közben, holott ez színtiszta energiapocsékolás. Nem mintha én nem bólogattam volna, de olyankor gondolkodtam és a saját gondolataimra bólogattam. Élvezettel néztem amikor Sebi kikényszerült az esőbe ismét, hogy egy interjún vegyen részt. Kint villámlott és dörgött az ég.
- Elektromos kisülés és az azzal járó hangok. – morogtam az orrom alatt. Én voltam a menő versenymérnök diplomákkal a falon mégis kirázott a hideg a viharoktól. Ilyenkor az emberben tudatosul, hogy mennyire erős is a természet és mennyire felettünk áll. Nem irányíthatjuk kedvünkre. Ez nekem nem tetszett. Utáltam, ha valamit nem irányíthatok vagy nincs legalább egy kicsi beleszólásom. Persze ezek arra vonatkoztak amik érintettek, szerettem a kezemben tartani a szálakat. Ugrottam egyet mikor Anna lehuppant velem szembe az asztalhoz.
- Megijesztettelek? – nézett rám félősen. Anna szőke volt és néha elgondolkodtam rajta, hogyan tornázta fel magát erre a szintre. Félre értés ne essék bírtam a csajt, csak néha nagyon buta tudott lenni.
- Nem. – erőltettem magamra egy mosolyt.
- Hallottam egy jó viccet. – vigyorodott el. Az RP részleg mindig tele volt móka mesterekkel. Úgy tűnt van elég idejük rá.
- Ne kímélj. – sóhajtottam lemondóan. Ma már nem fogom megtudni mennyi a különbség a két fajta keveréknek ezek a pályán, ugyanis ezt szerettem volna kiszámolni.
- Mi a különbség ET és a pasik között? – kérdezte izgalommal és bujkáló nevetéssel a hangjába. Kérdő arcot vágtam, hogy mondja a választ. – ET haza telefonál. – nevette el magát a saját viccén. Én legszívesebben az asztal lapjába vertem volna a fejem.
- Ez fájt. – mondtam neki és össze szedtem a cuccaim és ott hagytam. – Hé neked nem Sebivel kéne lenned? – esett le, hogy Seb pár perce hagyta el a home-ot.
- Nem, lerázott. – vonta meg a vállát. Lerázta? Ez nagyon nem tetszett. Hova ment akkor a két pasi? Tudni akartam egyáltalán? Talán inkább nem…
Beleültem a kényelmes irodai székembe és élveztem a csendet. Persze semmi sem lehet tökéletes így a telefonom elkezdett rikácsolni.
- Virág Norton. – szóltam bele csukott szemmel. Nem volt jó a közérzetem talán az idő miatt.
- Jó napot, Zsuzsa Kovács vagyok. – szólt bel egy bizonytalan hang angolul borzalmas akcentussal.
- Jó napot, miben segíthetek? – váltottam inkább magyarral.
- Az unokaöccse osztályfőnöke vagyok. – kezdett bele immár magabiztosabban. – Említette, hogy ön lehetne egy esetleges opció arra, hogy eljöjjön velünk Ausztriába és Olaszországba. – úgy érzem amint tehetem ezért lehordom Tomit. Így belegondolva, sok volt a Tomi az életembe… Idegesítően sok.
- Igen, de sajnos még nem tudok konkrétumot mondani. – magyaráztam ki magam. Igazából teljesen megfeledkeztem róla.
- Rendben értem, tudna valami választ adni a jövő hét közepéig? – kérdezte reménykedve.
- Persze, vasárnap este felé felhívom magát, ha az úgy megfelel vagy hétfő délelőtt. – ajánlottam. Közben Eva jelent meg az ajtóba fülén ott volt a zsinór nélküli készülék amin telefonált. Kezében mappák hada.
- Az remek lenne, köszönöm. Viszlát! – tette le.
- Foglalj helyet. – mutattam a velem szemben lévő székre.
- Hogy a te szavaiddal élvek: „Nincs túl reklámozva a csapat Magyarban.” – vágott egyből a közepébe.
- Tudni akarom? – húztam el a számat.
- Igen. – vágta rá. – Kitaláltam hogyan vihetnénk még többet a Forma 1-ből a hazádba, sőt a szülő városodba! – mondta felvillanyozódva.
- Kezdek félni. – mondtam neki tárgyilagos hangon. – Nagyon fájni fog? – játszottam a bártortalan kislányt.
- Nem. – nevetett. – Arra gondoltam, hogy idén ott lehetne a Red Bull parádé. – mondta magabiztosan.
- Nem vagyok benne biztos, hogy… - kezdtem de közbe vágott.
- Én biztos vagyok benne. – letett elém egy mappát. – Olvasd át és írd alá itt. - mutatott egy kipontozott helyre. Elhúztam a számat de bólintottam.
- Eva, Sebbel már beszéltél erről ? – néztem rá az első mondat után. Sebi neve nagy betűkkel fel volt tüntetve mint parádézó pilóta.
- Még nem . – mondta vigyorogva. – De alá fogja írni. – mondta gonosz mosollyal. – Nem lesz választása. – nevettet fel. Előre sajnáltam Sebit. Tavaly Eva még arra is rávette, hogy Magyar zászlót is lobogtasson a kocsiból. Csak egy kicsit volt veszélyes mutatvány.
- Keszthely utcáin egy Forma 1-es gép? Esetleg több? - gondolkodtam hangosan. – Fúúú. – végig futott a gerincemen a hideg ahogy belegondoltam, hogy ahol minden nap jártam régen ott majd egy ilyen gép fog körözni. Talán erre mondják, hogy spontán orgazmus közeli állapot. Már alig vártam.