Korea 1 Seb szemszög

:D Jelentkezem! Itt a friss. Futam leírást nem csináltam igazából, mert futam után írtam még meg és úgy gondoltam, hogy nem tűr 'tintát' néhány dologról az ötletem. :D A komi határ most 8 komi.

Büszkén vállalom, hogy Sebastian Vettel Fan vagyok! Ő a Bajnok idén, bárki is szerezze meg a legtöbb pontot. Kitartásból 5ös

* Seb szemszög*

Bent ültem a szobámba, és csak néztem ki a fejemből. Tommi az ajtónak támaszkodva engem nézett. Szombaton, épphogy de enyém lett a pole. Ma egész végig egy percre se hagytam magam elkalandozni. Meg akartam mutatni mit tudok, be akartam bizonyítani, hogy jobb vagyok Webbernél. Egy milliméternyi hibát se vétettem. Sehol. Remek volt az összes Biztonsági autós rajtom. Minden jó volt. A látási körülmények kezdtek romlani, de nem okozott komolyabb gondot. Nem bírtam feldolgozni, hogy bármennyire is jól csinálok mindent, valami baj beüt. Mikor éreztem, hogy a motor gyengül már tudtam, hogy itt vége. Még bennem volt a remény, hogy megjavul, de mikor felrobbant inkább kiálltam oldalra. Nem akartam a pályabírókat nagyon minősíteni, hiszen bizonyára nehéz a munkájuk, de mikor kiálltam és senki nem mozdult, hogy segítsen az már úgy éreztem, hogy nagyon nagy gond. Ha rajtuk múlik, leég, vagy felrobban a kocsim.

Az elmélkedésem Tommi telefon csörgése zavarta meg.

- Szia. - vette fel. - Itt van. Nem boldog. - ránéztem, és egy apró mosoly jelent meg az arcán. - Adom. - felém nyújtotta a telefont. Mielőtt elvettem volna ránéztem a kijelzőre. Virág neve állt rajta.

- Szia. - tartottam a fülemhez.

- Fogadd hatalmas gratulációmat. - mondta. Nem volt letört a hangja vagy mérges.

- Miért is? - kérdeztem vissza.

- Mert gyönyörűen mentél. - vágta rá. - A motor megadta magát és nem tudtad befejezni, de totális káosz volt ez a futam, mégis remekül mentél. Egyetlen hiba nélkül. Elképzelni se tudod, mennyire büszke vagyok rád. - csak néztem megdöbbenve. Azt hittem dühöngeni fog és morgolódni, ehelyett szinte már vidám a hangja.

- De nulláztam. - kötekedtem. - Nagy a hátrányom.

- Csak 25 pont. - mondta lazán. - Webber is nullázott, és látható volt, ki az úr a csapatba. Úgy megnézném Ciaron fejét. - nevetett fel.

- Gonosz vagy. - vigyorodtam el.

- Áll a bál kint, mi? - kérdezte kíváncsian Virág.

- Nem tudom. - ránéztem Tommira, aki éppen a cuccaimat pakolta össze. - Kiestem, visszamentem a boxba, beszéltem Markoval, Christiannal, Guillel és letöltöttem a kötelező sajtó megjelenésem és azóta a szobámban ülök. Mostanában lehet vége a díjkiosztónak.

- Te pedig a szobádba depizel? - kérdezte semleges hangon kicsit halkabban is beszélt, mint eddig, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget.

- Valami olyasmi. - sóhajtottam fel. Tommi intett és kiment a szobából. Én elkezdtem közbe az overálom levenni. - Jó lenne, ha most itt lennél. Megölelni, megcsókolni… Mindig az kell, amit nem kaphatok meg. - szontyolodtam el. - A VB is lehet ennyire kergetett álom csak.

- Az sem kergetett álom, hogy megölelhess. - hallottam meg a választ, de valami fura volt. Hátra néztem, és az ajtónak dőlve mosolygott rám. A telefont csak ezután emelte le a füléről és kinyomta. - Na, megölelsz, vagy csak mondani, volt jó? - huncut mosolyka volt a szája sarkába. Lerángattam a kezemről az overállt és pár lépéssel ott álltam előtte. Leraktam az asztalra Tommi telefonját, és szorosan magamhoz öleltem. Éreztem, ahogy ismét feltöltődöm életerővel, és bízni kezdek újra. Csak most jöttem rá, mi hiányzott egész héten. Az illata, az ölelése, a mosolya. Felemeltem kicsit és megforgattam. Utána leraktam és hátrébb léptem, hogy végig tudjak rajta nézni. Kontyba volt fogva a haja, de már néhány tincs kiszabadult. A Red Bullos ingének az ujja fel volt tűrve a könyöke fölé. Csak sejteni lehetett, hogy reggel még szépen be volt tűrve az inge, most kicsit megviselten állt rajta, de ettől lett még szexibb. Egy feszülős farmer volt rajta és egy magas sarkú csizma, valószínűleg az eső miatt.

- Egy hétig nem látlak, és tökéletes az alakod ismét. Nem mintha nagyon elhíztál volna. - tettem gyorsan hozzá. Tényleg nem hízott el veszélyesen a terhesség alatt, de a combján, fenekén és a hasán látszott. Most már egy csepp felesleg sem látszott rajta. - Álljunk meg. - esett le igazán, hogy ő itt van. - Te otthon hagytad Emmát, Alexet és Rékát? - összefontam a kezem a mellkasom előtt és vártam a magyarázatot.

- Akkor jöttem el mikor már Réka aludt. - vonta meg a vállát. - Ma egész nap Petránál van. Az ikrek pedig erősek. Nem lesz semmi bajuk, és ha ott vagyok, se tudok tenni semmit, ha valaki bajuk lenne. - oda lépett és belekapaszkodott az összefont karjaimba. - De itt tudtam mit tenni. Christian hívott fel tegnap este 6 fele, hogy ma tuti esni fog, és káosz lesz. Én pedig az esti géppel eljöttem. És 2 óra múlva megy is haza a gépem.

- Nem tudok rád haragudni. - mosolyodtam el, és nyomtam egy puszit a hajára.

- Köszönöm az észre vételt egyébként. - bökte meg a mellkasom. - Mindig is utáltam, futni meg tornázni. Az a baj, hogy itt vagyok, és így mindenki látta, hogy eltűnt a nagy hasam.

- Én hogy-hogy nem tudtam semmit? - vontam össze a szemöldököm.

- Akkor értem ide, mikor te pilóta parádén voltál. - vigyorodott el. - sapkát meg kapucnit a fejembe húzva érkeztem meg. Mindenki mással volt elfoglalva, így ha készült is kép rólam, vagy valaki látott nem hiszem, hogy megismert, mert a pocakom is eltűnt, és nem látszottam túlságosan a ruháktól.

- Cseles. - nevettem el magam. Elképzeltem, ahogy beoson a kapun, és próbál feltűnésmentesen átjönni a paddockon ahol mindenki ismeri. Persze mint mindent ezt is megoldotta úgy tűnik. - De hol voltál? Mit csináltál végig? Miért nem jöttél ki a piros zászlónál?

- Végig hátul voltam, és taktikát próbáltuk kitalálni. Szerinted ki nem hagyta, hogy berántsanak egyből a boxba a biztonsági autó alatt? - mosolyodott el. - Guill inkább egyből behívott volna, de nagy forgalom miatt sokat bukhattál volna. Ahogy ki esett Webber teljes erőn azon voltam, hogy még véletlen se bukhasd el taktika vagy bármi miatt. Minden értéket nagyon figyeltünk. A motor viszont gyorsan jött, és még a box is tehetetlen volt. - felült az asztalra és mosolyogva engem nézett. Közben a fejembe kezdett összeállni az egész. - Christian azt akarta kipróbálni, hogy az én jelenlétem nélkül, is tudsz-e teljesíteni.

- Átmentem a vizsgán. - vigyorodtam el.

- Át bizony. - biccentett felém. - Haza jössz velem, vagy maradsz még és jössz reggel?

- Haza megyek veled. - gyorsan elmentem tusolni, és szóltam Guillnek, hogy leléptem. Kifele menet összetalálkoztam Webberrel, de szó nélkül elsétáltunk egymás mellett. A viszonyunk nem volt felhőtlen, de nem zavart.

Virággal külön mentünk, mert nekem még össze kellet pakolnom a hotelban, neki pedig még elszámolni valója volt. Csak a gépen találkoztunk, mikor beült mellém.

- Egész jól belejöttél a repülősdibe. - jegyeztem meg. Még elevenen élt bennem mennyire utált repülni.

- Maradjunk annyiba, hogy nincs lehetőségem ez miatt parázni. - húzta el a száját. Még fel se szállt a gép ő már a vállamra dőlve aludt. Ha valaki ránéz, azt mondja róla, hogy törékeny porcelánbaba. Ha felületesen megismeri valaki, azt mondja róla, hogy makacs eltántoríthatatlan és lelketlen. De amint valamit beenged a szívébe teljesen más lesz annak a valakinek. Engem beengedett a bástyái mögé, és elmondani sem tudnám, ez mennyire boldogsággal tölt el.

Mire haza értünk még csak hétfő hajnal volt. Virág annyira fáradt és álmos volt, hogy hazafelé a kocsiba is elaludt, de szívem nem volt felkelteni, így ölbe vittem fel a hálóba.

***

Délelőtt mikor bementünk a kórházba megnézni a kicsiket engem meglepetésként ért, hogy nem voltak inkubátorba.

- Áá, a szülők. - jött be a doki az ajtón mosolyogva. Én éppen Emma üveg kiságyára voltam rátámaszkodva. - Ma már kézbe vehetik őket. Már múlt héten is kézbe lehetett őket venni, de.. - Virág szeme figyelmeztetően villant a dokira, így nem tudtam meg a mondat végét, bár sejtettem. Nem vette őket fel Virág. - Beszéltem a nővérkével is, és most kéne döntenie, hogy szoptatja-e őket, illetve van-e teje. - kíváncsian néztem Alex ellett álló Virágra. Nem rémlett, hogy hallottam volna panaszkodni arra, hogy folyna a teje vagy hasonló, mint ahogy anyát régebben mikor még Fabival volt terhes.

- Van tejem, és fogalmam sincs mi a legjobb. - nem tűnt úgy mintha komolyabban zavarná a meglepett arcom, vagy az, hogy a doki értetlenül néz rá. Gondolom még nem volt olyan kismamája, akit különösebben nem hatott meg, hogy szoptassa-e a kicsit vagy sem.

- Ha javasolhatom, akkor fontos a kontaktus. - mosolygott a doki. Virág rásandított és bólintott. Ez könnyen ment. - Magunkra hagyom önöket, vegyék ki őket bátran. Kell nekik a kontaktus és a szeretet. Később beküldöm a nővért, és segít az első szoptatásnál. - rutinos lehetett Virág kezelésében, mert egyből távozott, még időt se hagyva arra, hogy Virág ellenkezzen.

- Hülye orvosok. - morogta, majd rám mosolygott. Imádtam mikor szívből mosolyog. - Gyerünk apuci, vedd kézbe pici lányod, ha már ott vagy. - elég ijedten nézhettem, mert elnevette magát. A hangra mindkét kicsi megrezdült és felsírtak. Ez nekem új volt. Eddig nem hallottam őket sírni, csak a szülőszobába. - Jaj, ugyan már Seb, ne pánikolj be. Van egy öcséd, volt már kisgyerek a kezedbe. Zoet is fogtad. Gyerünk, vedd fel! Nem hallod milyen keservesen sír? - én csak lesokkolva néztem hol a síró kislányra, hol Virágra, aki Alex arcát simogatta. Persze a kissrác már nem sírt. Emma viszont igen. - Seb, gyerünk, mozdulj meg! Apai ösztönök! - unszold, de én nem bírtam mozdulni. Egyszerűen féltettem azt az apró teremtést abba a rózsaszín pólyába. Alex is újra felsírt, így Virág gondolkodás nélkül alá nyúlt és a karjaiba vette. Egyből abba hagyta a sírást. - Seb mi lesz már! - kezdte elveszteni a türelmét. A nővér belesett az üvegajtón, hogy mi ez a nagy sírás, de mikor látta, hogy bent vagyunk, és Virág a helyzet magaslatán van, ott hagyott minket. Virág megunta a dolgot, és lerakta Alexet vissza, és felvette Emmát. Persze a kislány egyből abba hagyta a sírást.

- Mi bajod? - kérdezte meg halkan. - A te gyerekeid is. Miért nem vetted fel? Sebastian, mi a jó ég van veled? - én csak néztem rá nagy szemekkel, ahogy a kislányt óvatosan tartotta a kezébe. Egyből tudtam, hogy ide nem is kellenék Virág nélkülem is remek anya lenne. De itt vagyok és az a dolgom, hogy segítsek neki. Tartottam a kezem és egy megnyugvást jelző sóhaj után óvatosan a kezembe adta Emmát. A könyökhajlatomba volt a feje, és egy kézzel is simán meg tudtam tartani annyira picike volt még. Virág felvette Alexet és beállt velem szembe. Leírhatatlan érzés volt a kezembe tartani.

- Nem hiszem el. Ez egy álom. - suttogtam.

- Ha álom lenne, nem adta volna fel a motorod tegnap. - jegyezte meg fanyarul mosolyogva.

- Szóval mégsem vagy annyira pozitív a tegnappal kapcsolatban. - jegyezte meg mosolyogva. Úgy éreztem letörölhetetlen a mosoly az arcomról.

- Pozitív vagyok, de a Renaultos csávót megrángattam kicsit. - vigyorodott el. - És addig kampányolok, míg nem kapunk jövőre Merci motort.

- Nem adnak nekünk a jó kocsi mellé, még jó motort is. - sóhajtottam fel. néztem a kispötty emberkét a kezembe, és elképzelni se tudtam milyen lesz, majd ha megnő.

Fél óra múlva bejött a doki és leszedte a kicsik szeméről a ragasztót. Alexnak hatalmas fekete szemei voltak, már előre lehetett látni, hogy Virág szemeit örökli. Emmának viszont nagy kék szemei voltak, épp, mint nekem.

5-ig bent voltunk a kórházba és babáztunk. Mint kiderült, már nem kell sokat várni és hazavihetjük őket.

***

Kedden Réka nem ment oviba, hanem velünk járta a várost. Megvettünk mindent, ami még kelhet a két babának, meg Rékának is rengeteg cuccot vettünk. Legalább 10 percig voltam nyüstölve, mire rászántam magam, hogy egy férfiruhás boltba is bemenjünk. Virág nagyon fel volt pörögve. Ritkán láttam ennyire energikusnak munkán kívül. Sóhajtozva próbálgattam fel a ruhákat, amit a kezembe adott, nem akartam lelombozni egy kis hisztivel, amivel talán még meg is úsztam volna a próbálást. Azt sokkal jobban élveztem mikor Réka és ő próbáltak, meg bohóckodtak.

A vásárlás apropója volt az is, hogy szerdán reggel nekünk a gyárba kellett mennünk, mert összehívtak az utolsó két verseny előtt mindenkit, este pedig fogadás lesz.

Vásárlás után még bementünk az ikrekhez. Már nem hezitáltam, egyből felvettem Emmát és egy óvatos puszit nyomtam az arcára.

- Szervusz, Hercegnőm. - ő csak nagy szemeivel rám pislogott. Mikor Réka morcosan ledobta magát az egyik fotelbe esett le, hogy őt is Hercegnőnek szoktam hívni. Emmával a kezembe mentem oda és leguggoltam elé. - Mostantól te az én Királynőm leszel, rendben? Te vagy a rangidős a szívemben. - kacsintottam rá. Egyből hatalmas mosoly jelent meg az arcán.

- Mi van fiam, apád hanyagol? - jött be Virág is az ajtón, mert ő még a nővérrel beszélgetett. Felvette Alexet és ő is oda jött hozzánk.

- Nem anya az? - kérdezte Réka, Virágot nézve. Ránéztem Virágra, aki mosolyogva figyelt minket. Most olyan volt, mint egy igazi anya. De hozd csak szóba a Forma 1-et és kíméletlen mérnök lesz.

- Pszt. - kacsintottam rá Rékára, aki cinkosan elvigyorodott.

- Miből hagytok ki? - kérdezett rá minket figyelve.

- Semmiből, semmiből! - rázta gyorsan Réka a fejét. - Haza lopjuk őket? - bökött Emmára és Alexre.

- Nem kell lopni, pénteken haza vihetjük őket. - vigyorodott el Virág. Egyből az ugrott be, hogy nekem kedden már a Brazíliába tartó gépen kell lennem.

- Kiscsillag. - néztem a fotelban terpeszkedő kislányra. - Eljössz velem a Brazil Nagydíjra? - későn gondoltam bele, hogy ezt először Virágtól kellett volna megkérdezni. Félve pillantottam fel Virágra, de ő csak lemondóan a fejét csóválta és közben Alex kiskezével játszott.

- Persze! - vágta rá Réka. - Anya ugye mehetek? - nézett könyörgően a mellette álló páromra.

- Ha Norbert is megy, akkor menj. - mosolygott rá a kislányra, de én szúrós szemeket kaptam. Azt sugallták, hogy ezt még kettesbe lerendezzük, ami nem volt túl jó kilátás.

Még csak 10-15 perce érhettünk haza, mikor csörgött a telefonom. Mikor megláttam, hogy Anna hív, már előre féltem.

- Szia. - vettem fel végül. Réka a kutyákkal játszott Virág pedig az ebédlő asztalnál ülve adatokat nézegetett a laptopján.

- Szia. - vett egy mély levegőt. - Valaki csinált jó pár képet rólatok ma, ahogy vásároltok. És most mindenki hívogat, hogy mi van Virág pocakjával, megszülettek-e az ikrek és jól vannak-e. - neki dőltem a falnak és lehunytam a szemem. Vettem pár mély lélegzetet, és mire felnyitottam Virág felém fordulva engem szuggerált.

- Mit mondtál? - kérdeztem meg. Előre tudtam, hogy Brazilba nem lesz nyugtom.

- Azt, hogy ne kívánsz nyilatkozni ez ügyben, mert a magán életed szent. - egyből megnyugodtam.

- Ezért vagy te a világ legjobb sajtósa. - mondtam hálásan. - Gondolom az is rátett, hogy senki nem látta Virágot Koreában.

- Pontosan.

- Ötlet? - közben belenéztem Virág szemébe. Pár pillanatig csak nézett majd sóhajtva dőlt hátra a székben és sóhajtva hunyt le a szemét.

- Maradj ennél a verziónál. - mondta lazán. - Nem fognak leszállni a témáról, míg nem látják a kicsiket, de ez a legjobb most így a véghajrába. Evaval már beszéltem, és még minimálisabbra lett véve a PR-ed. Megvédünk a riporterektől. - a hangjában volt valami ígéret, így kicsit megnyugodtam.

- Köszönöm. - nyögtem ki nagy nehezen. Ilyenkor átkoztam mindent, hogy ennyire rászállnak a Forma-1es pilótákra.

- Holnap találkozunk. Szia! - meg se várta, hogy elköszönjek kinyomta.

- Ne kímélj. - mondta Virág. Be voltak csukva a szemei és a halántékát masszírozta.

- Képek készültek ma rólunk. - nem kellett többet mondanom. Egyből összerakta.

- Hogy az a… - ne fejezte be, mert Réka rohant oda hozzánk. Pehellyel a kezébe, aki elég keservesen nyávogott.

- Ne sírj, eddig te mentél az én idegeimre, most visszakapod. - néztem gonoszan a macskára.

- Ne terrorizáljátok szegény állatot. Seb az állatok közti kínzást nem büntetik, Pehely nem követet el semmit, mikor téged idegelt. - huncut mosolyka volt a szája sarkába.

- Ha ez vicc akart lenni elég gyérre sikeredett. Még csiszolj rajta. - vágtam vissza vigyorogva.

Csak kicsit nézett lesajnálóan rám, amin megint jót nevettem, így fejcsóválva fordult vissza a munkájához.

Este mikor Rékát eltette aludni Virág én is felmentem elbúcsúzni.

- Én miét nem mehetek veletek? - kérdezte durcásan. Nekem nem lett volna gond, de virág egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem parádézni megyünk, hanem dolgozni. Igaz egyet is értettem vele.

- Dolgozni fogunk. - ültem le az ágy szélére. - Virág bent lesz szinte egész nap a tárgyaláson, én pedig a szimulátorban leszek, és a tárgyaláson. Az esti party pedig nem neked való.

- Lesznek ott cicis nénik? - kérdezte összevont szemöldökkel.

- Sajnos nem hiszem. - nevettem el magam. Próbáltam nem elképzelni a dolgot. - Majd olyan rendezvény is lesz évvégén. - vigyorogtam. A hatalmas évadzáró Red Bull partyn szoktak lenni testfestett nők, de már tavaly is rondán volt rám nézve, ha csak szemügyre vettem őket.

- Vigyázz Suera és a kutyákra, tied a felelősség! - mutattam rá komolyan.

- Vigyázok rájuk! Anyura is vigyáztam! - mondta komolyan. Múltkor úgy hagyta itt Rékát, hogy a lelkére kötöttem, hogy figyel Virágra. Persze 5 évesen nem sokat tehetne Virág makacssága ellen, de próbálkozás is már elég.

Adtam neki egy puszit és kiindultam a szobából.

- Most te vigyázz Anyára! - szólt utánam.

- Mindennél jobban. - mosolyogtam rá. Lementem a nappaliba Virághoz, aki éppen egy magazint lapozgatott. Már kezdtem megörülni, hogy valami igazán csajos dolgot csinál, mikor hatalmas mosollyal nézett rám. Már tudtam, hogy nem lakberendezési vagy csajos tipp magazint olvasgat.

- Azt írja az AMA, hogy idén 6 embert jelöltek a szakmai díjra! - olyan nagy izgalommal mondta, mint mikor régebben Ciaron ellen talált ki valamit.

- Milyen szakmai díj, és mi azaz AMA? - kérdeztem meg és leültem vele szembe az asztalra.

- Matematika, fizika és kémia körökben kiosztott szakdíjról beszélek. - forgatta meg a szemét, mintha egyből tudnom kellett volna. - Az AMA pedig egy szakmai magazin. - felmutatta a kezében lévő újságot, és valami fura forma volt az elején. Meg nem mondtam volna mi, de nem kérdeztem rá, mert így is hülyének voltam nézve. - André Marie Ampére nevének a rövidítése az AMA. - értetlen arcot vághattam, mert sóhajtva magyarázni kezdte. - Ő egy francia tudós volt, 1836-ban halt meg.

- És? - tártam szét a kezem.

- Amper! Ébresztő! Áramerősség mértékegysége! - hülyének éreztem magam, de kezdtem teljesen hozzászokni mellette. - Még, hogy a versenyzők okosak. - morogta.

- Bocsánat, hogy fogalmam sincs arról, hogy milyen szaklapok vannak, és hogy kiről nevezték el az Ampert! - összefontam a kezeimet a mellkasom előtt. - Elnézést kérek, hogy nem érek fel a te 200-as IQ-dhoz!

- Senkinek sincs 200-as IQ-a… - csóválta meg a fejét. Bosszúsan szusszantottam egyet. Mindenbe bele tudott kötni. - De el van nézve. - tette hozzá nevetve.

- Haha haha…. - forgattam meg a szemem. - Milyen kis vicceske vagy. - csak megforgatta ő is a szemeit. - Mi a lényeg?

- Az, hogy erre a díjra már 2 éve is jelöltek. - jelent meg a vigyor az arcán. - És megint ott vagyok a jelöltek között! Nem egy Nobel-díj, de hatalmas elismerés!

- Miért nem ezzel kezdted? - mosolyodtam el. Fogalmam sem volt róla, ez mekkora elismerés, vagy mivel jár, de ha Virág Norton így örül neki, akkor nagydolog!

Este 10-kor mikor kijöttem a fürdőből Virág az emeleti nappaliban ült és a laptopján pötyögött valamit. Bár ezt csak a kezeinek a mozgásából láttam, mert semmi hangja nem volt szinte a gépelésének. Soha nem értettem, hogy tud annyira puhán és halkan gépelni.

- Gyere aludni Kicsim. - beállta mögé, és rálestem a laptop kijelzőjére. Nem olvastam volna bele, ha nem szúr szemet a nevem. Kíváncsiságból olvastam el azt a sort ahol a nevem láttam. „ Sebastian Vettel mindössze 3. teljes évadát teljesíti Forma 1-ben, de már 2. éve, hogy Világbajnoki címért küzd.”

Tovább is érdekelt volna, ha Virág le nem hajtja.

- Mit kíváncsiskodsz? - nézett hátra rám.

- Mit írsz? - kérdeztem rá.

- Összegzést az elmúlt két évedről. - mosolygott rám. - Mivel nincs menedzsered neked kéne megírni, de mivel a mérnököd voltam illetve hivatalosan még vagyok, és úgyis összegzést és jelentést kell tennem rólad így megírom. - megvonta a vállát és rám mosolygott.

- Tehát most szívességet teszel nekem? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem. - vigyorgott. - A munkámat végzem. Guillnek erre meg még pár dologra nem jut ideje így én csinálom meg. Holnap nehéz napunk lesz. - egy normális ember fáradtan gondolna a holnapra, hiszen akkor dől el, hogy harcolhatok-e tovább a VB-ért, vagy csapatjátékosnak kell lennem. Az is holnap dől el, hogy jövőre kik lesznek a mérnökök. Meg persze Adriannak már a tavalyi kocsival kapcsolatban beszélnie kell. Én már most fáradt is voltam, ha csak belegondolok, ezzel szemben Virág boldog mosolyt villantott rám, és látszott rajta, hogy már ott lenne, és kezdené. Ez volt az ő asztala. Tárgyalás, meggyőzés, számok.

- Nem voltál kiutálva az osztályodból soha? - kérdeztem rá. Mindig letudta annyival a diák éveit, hogy bulizott, és versengett.

- Ez, hogy jön ide? - vágott értetlen arcot. - De nem. Közép suliba csak 3an voltunk lányok az osztályba, és én nagy pasi barát voltam. Mindig a srácokkal lógtam, és velük buliztam. Szókimondó voltam és ezért valaki vagy szeretett, vagy utált. A többség szeretett. - elrévedve nézett egy pontot én pedig beültem mellé a kanapéra. - Egyetemen pedig egyedül voltam lány a csapatba. Első nap mindenki cikizett, heccelt, hogy csak a szopási technikám miatt vagyok ott, de második nap már versengeni akartak velem. Minden komolyabb tantárgyból jó voltam, így szerettek a tanárok. Utolsó évemben pedig már közben az alsóbb kategóriákban dolgoztam, így körbe voltam rajongva, mert olyan embereket ismertem, ami azért nem mindennapi.

- Te mindig a középpontba álltál? Soha nem voltál elnyomva? - lepődtem meg. Azt gondoltam, hogy ez a viselkedés és magatartás arra utal, hogy régebben a suliban elnyomták. Úgy tűnt nem jól gondoltam. Még most is tud újat mondani…

- Mindig én voltam a középpontban. - bólintott egy kis huncut mosollyal a szája sarkában. - Nem tudtak elnyomni. Soha nem hagytam, hogy egy legyek a sokból. Lázadtam a feminizmus ellen, ahogy csak tudtam. Meglepődtél? - szélesen elmosolyodott.

- Őszintén szólva igen. - nevettem el magam halkan. - Ennyi idő után is meg tudsz lepni.

- Te is megleptél engem. - a nézésétől menekülőre akartam fogni a dolgot. - Mi volt az a leblokkolás? Mikor Emma sírt és mondtam, hogy vedd fel, tudod. - tudtam, de nem akartam tudni. Felkeltem és tényleg menekülőre fogtam. Magamban sem tisztáztam le nem, hogy Virágnak megmagyarázzam.

- Te szoktad mondani, hogy egy kapcsolat lényege a kommunikáció. - szólt utánam.

- Még én se tudom mi volt. - fordultam felé. - Majd ha úgy érzem, hogy el tudom magyarázni, elmondom. - bólintott. Felkelt oda jött hozzám, és vállba vágott, de nem könnyedén és cseppet se szeretetből. - Héé! Ez fájt, miért csináltad? - néztem rá felháborodottan.

- Majd ha úgy érzem, el tudom magyarázni, elmagyarázom. - vágott vissza. Megtoldotta egy kedves mosollyal, és bement a fürdőbe.

- Megőrjítesz! - mentem utána.

- Menj aludni Seb. - nézett rám. - Szükséged lesz arra a 4-5 óra alvásra.

- Gyere te is. - nyújtottam a kezem.

- Nem. - csóválta meg a fejét. - Még megfürdöm, összerakom a cuccom, befejezem a jelentéseket, és már keltelek is, mert indulunk.

- Te mikor alszol? - ahogy kimondtam naivnak éreztem magam. Elég volt ránéznem az arcára és már sétáltam is át a hálóba, hogy bevessem magam az ágyba. Volt egy fajta ’hülyekérdésvolt’ nézése. Már első nap mikor megláttam használta. Totál hülyének érzi magát tőle az ember.

Még ébren voltam félig, mikor nyomott egy puszit az arcomra és kiment a hálóból. Még hallottam a gardróbba a motoszkálást, de gyorsan elaludtam, mintha a szerveztem, csak a puszijára várt volna. Olyan volt, mintha egy jóváhagyás kellett volna tőle, hogy tényleg aludhatok, míg ő pakol és dolgozik. Ilyenkor rendszerint reggel lelkiismeret furdalásom van.

***

5 órával később arra ébredtem, hogy valaki hozzám bújik, és az arcom simogatja.

- Egy óra múlva a reptéren kell lennünk, ébredezz. - suttogta. Lustán nyitottam fel a szemem, de egyből felébredtem, mert Virág éppen a fürdő felé sétált, fehérneműbe. Figyeltem, ahogy minden lépésénél ring a csípője. Muszáj volt nyelnem egyet. Annyira lefoglaltak minket a kicsik és Réka, hogy talán már egy hónap is eltelt az utolsó szeretkezésünk óta. Kezdeményezni nem igazán akartam, mert fogalmam sem volt szülés után mennyire lenne ehhez az egészhez kedve. De ez most felhívás volt keringőre számomra. Lerúgtam a takarót magamról és utána mentem. Éppen az arcát mosta meg. Magam felé fordítottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Egyből a buli jutott eszembe, amikor olyan eszméletlenül táncolt. Teljesen begerjedtem. Felültettem a mosdó pultra és úgy csókoltam tovább. Nagyon úgy érződött, hogy neki sincs ellenére, hiszen visszacsókolt és az ujjai már a hajamba voltak. Szinte fizikai fájdalom volt, mikro eltolt magától.

- Van egy óránk elkészülni és kiérni. Ne most őrülj meg, szépen kérlek. - ott volta a szemébe a vágy. Visszahúztam, de megint eltolt egy kis idő múlva. - Sebastian, kérlek! - enyhén kétségbe esett volt a hangja. Tényleg nem akarta lekésni a gépet, pedig az ő szemébe is ott égett a vágy. Diadalmasan mentem át a gardróbba felöltözni.

Másfél óra múlva már a gépen ültünk. Nem bírtam letörölni a perverz mosolyt a számsarkából. Egyszerűen nem ment. Ahányszor Virág rám nézett ott volt a szemébe a fojtott vágy, és így nagyon diadalmas utam volt Angliáig. Elértem, hogy másin is kattogjon az agya. Most már csak a megfelelő alkalom kellett. Ki mondta, hogy soha nem kapom, meg amit akarok?

Ahogy beértünk a gyárba ő elment megkeresni Guill, én pedig beültem a nagyelőadóba ahol most egy nagy asztal volt. Mindenki itt lesz, aki kicsit magasabb poszton van.

- Kiborítanak a nők. - ült be mellém Tommi. Kérdőn néztem rá. - eva olyan, mint az időjárás. - nem volt időm rákérdezni, mert Anna jelent meg mellettem.

- Nem hiszem el, hogy virág nem ordítozott veled egy sort, hogy ne pólóba jelenj meg! - esett egyből nekem.

- Ami azt illeti 10 percig vitázott velem. - vigyorodtam el. - De nem volt kedve veszekedni.

- Nekem sincs. Felveszed. - nekem dobott egy inget meg egy zakót és várakozva nézett rám. Még csak Webber volt bent, meg pár ember, akik mindig kint vannak futamon. Sóhajtva dobtam le a pólóm és vettem fel az inget. Anna gyors mozdulattal gombolt végig rajtam. Felvettem a zakót is rá közben.

- Máris jobb. - mosolyodott el. - Egyébként Virág küldött. - nevette el magát.

- Sejtettem, hogy nem magadtól találtad meg az ingem. - vigyorogtam. Mire Virág, David, Guill, Ciaron és Christian besétált már mindenki ott volt. Kedvesem egyből elégedett mosolyt villantott rám, mikor látta, hogy mi van rajtam. Ki mondta, hogy nem éri el, amit akar?

- Azért ülünk most itt, hogy döntéseket hozzunk, amik az idei utolsó két futamra szigorúan fognak vonatkozni. - keményen a versenymérnökökre és ránk, pilótákra nézett. Próbáltam faarcot felvenni, persze ilyenkor kell az embernek a legjobban röhögnie. Mégis, megszoktam már, hogy visszanyeljem, és ne szakítsak félbe senkit. Ami azt illeti a legtöbbször meg se kellett szólalnom, csak figyelni és okosan bólogatni a megfelelő időben. Először Ciaron magyarázott valamit, de nem igazán figyeltem. Nem hittem, hogy érintene, mert a nevem nem hallottam elhangzani. Gondolom Webber erényeit sorolta, ami elég kurta, így bizonyára sokáig gondolkodhatott ezeken a mondatokon. Az érdekes rész akkor jött, mikor Virág állt fel és kezdett el magyarázni. A haja szokásosan kontyba volt fogva, amiről nem is tudta mennyire szexin áll neki. Kosztüm gatyába volt, ami a legjobb helyeken feszült rá, és egy ingbe, ami lazán be volt tűrve, mutatva mennyire tökéletes ismét az alakja. A mellei pedig jócskán domborodtak. Próbáltam diszkréten nyelni egyet. Amilyen átéléssel magyarázott... ahogy gesztikulált… ahogy mászkált… ahogy a mellén néha meg-megmozdult a hosszú nyaklánc.. ahogy a fenekére feszült a gatya…

Lejjebb csúsztam a székbe, hogy senki ne lásson még véletlen se az ölembe, ahol a farmerom lassan fájdalmasan szűk volt. Egyedül Tommi vette észre a dolgot, aki a keze mögé temette a mosolyát.

Szabályosan szenvedtem már, mikor Christian egy óra szünetet rendelt el.

- Virág lenne pár kérdésem. Beszélhetnénk úgy, hogy a rivális félek, ne hallják? - faarccal kérdeztem az előre kigondolt mondatot. Reméltem, hogy veszi a lapot.

- Persze gyere át az irodába. - bólintott. Mióta belépett lehetetlenül kifejezéstelen volt az arca, még a szemei sem árultak el semmit. Mégis éreztem rajta, hogy pontosan tudja, ezzel mi a célom. Guilltől tartottam meg Davidtól, hogy utánunk jön, de Virág ránézett Guillre aki csak bólintott.

Szótlanul mentünk fel az irodájába, de ahogy becsukódott az ajtó mögöttem, kulcsra fordította és az ingemnél fogva rántott magához.

- Kérdezel, vagy cselekszel? - kérdezte meg, de közben már a zakóm a földön, volt és épp az ingem gombolta.

- Cselekszem. - nyögtem a szájába és felkaptam, hogy az asztalra ültessem. Teljesen elvesztettem az önkontrolom, és minden józan eszem. Félelmetes mit művelt velem már csak a jelenléte is sokszor.

Japán-Korea 4

Itt a friss. :D A szokásos az minélet: Minél több komi annál gyorsabban friss!!! :D

Szombat éjjel ismét a Babylonban kötöttem ki. Ezúttal sem bulizni jöttem, hanem összeszedni a csapodár bandát.

Egészen pontosan hajlani 1 volt mire odaértem. Elgondolkodtató volt, mikor a szekus rám vigyorogva állt félre. Vagy tud valamit, amit én még nem, vagy ennyire jól ismer már itt.

Ahogy beléptem a belső terembe megtorpantam. A cigi füst és a dübörgő zene nem volt újdonság, hiszen fél életemet ehhez hasonló helyeken töltöttem. Az viszont meglepett, mikor egy száll tangában táncoló nőket láttam a falak mellett és a parkett közepén lévő emelvényen. Rengeteg nagyon alul öltözött hölgy kellette magát. Szabályosan rosszul éreztem magam a melegítő felsőmben meg a farmeromban. Hátra indultam, mert tudtam, hogy arrafelé érdemes keresni a népet. Bent és Evat szúrtam ki egyből. Nem volt nehéz, mert Eva egy miniszoknyában és melltartóban ropta Bennel, akin szintén nem volt felső.

- Ekkora mákot, hogy Tommi Kimi szülinapján iszik. - sóhajtottam fel hangosan. A mellettem álló srác rám nézett.

- Mondtál valamit? - annyira vidám volt, hogyha még vidámabb lenne, már nem bírna megállni.

- Neked semmit. - vágtam rá. Áttörtettem a tömegen, és megkocogtattam Ben vállát, aki felém fordult, de rám is öntötte a poharának tartalmát, mert elvesztette az egyensúlyát.

- Virááááááááááááááááááááág!!! - megölelt, vagy inkább megkapaszkodott bennem. - De örülök neked! Gyere, táncolj velünk. - a nyelve már kezdett akadozni, és mire észbe kaptam már több részeg szerelőm közt álltam. Póló érdekes egyiken se volt. Eva megfogta a derekam, és ráncigált, hogy táncoljak.

- Engedj el, és gyere. Parancsba kaptam, hogy cipeljelek haza. Ismét. - megpróbáltam kitörni a körből, de esélytelen volt. Párszor megpróbáltam arrébb lökdösni Bent, de nem sikerült, lévén, hogy sokkal erősebb nálam.

- Mi van veled?! - ordította Ben, mivel a zenétől alig hallottam még a saját gondolataimat is. - Az elején mikor oda kerültél a csapathoz, jöttél velünk bulizni! Engedd el magad! - megfogta a kezem és magához rántott. - Semmi bűn nincs abba, ha elengeded magad kicsit. Már nem vagy terhes, tudom jól, és látszik is. - jegyezte meg. - Nem szoptatsz, tehát ihatsz!

- Kocsival vagyok. - vágtam rá.

- Dan csak a hívásomra vár, hogy jöjjön és haza vigyen minket. Egy utcával arrébb lakik. - tette hozzá. - Hazavisz! Engedd el magad! Gyerünk! - két tenyerem rányomtam a mellkasára és ellöktem tőle magam.

- Hagyd, nem meri elengedni magát. Egy karót nyelt anyuka lett belőle! - ránéztem Evara. Gúnyosan mosolygott. Egyből megindult bennem a bizonyítási vágy. Kikaptam az egyik srác kezéből a piás poharat és lehúztam. Az alkohol végigmarta a számat és a torkom. Megráztam a fejem, és mivel régen ittam, szinte egyből éreztem, hogy a fejembe száll. Az agyam leblokkolt, és nem bírtam gondolkodni.

- Mi a franc volt a pohárba? - kérdeztem a tulajdonosára nézve.

- Abszinth. - vigyorgott. Már a nevétől is rosszul voltam, de visszatartottam a hányingerem. Nem fogom kidobni a taccsot. Régebben bírtam a bulizást, a piálást. Mit számít, hogy az egyik legerősebb piát ittam? Visszaléptem Benhez és elkezdtem vele nem épp gátlásosan táncolni. Éreztem, ahogy a feszültség szépen lassan eltűnik a testemből. Fogalmam sem volt mennyi ideje táncolhattam velük, de már a melegítőm cipzárja le volt húzva a mellemig. Elég jó kis belátást engedve, hiszen nem volt rajtam póló, csak egy melltartó. Egy pillanatra megijedtem, mikor valaki elkapta a kezem és maga felé rántott. Egyenesen neki estem Seb mellkasának. Ijedten néztem az arcára, de egy enyhe perverz mosoly jelent csak meg a szája sarkába.

- Még hogy nem bulizol. - nevetett fel. - Kimi morcos lesz, ha rájön, hogy eljöttél bulizni nélküle, a szülinapján.

- Mit csinálsz itt? - kérdeztem vigyorogva. Megkapaszkodtam a nyakába és úgy álltam, hogy pont a két lába közt legyen az egyik lábam. Valamicske gátlás még volt bennem mikor Bennel táncoltam, de Seb karjaiba még az is eltűnt.

- Hallottuk, hogy pár csapattag itt mulat, és úgy döntöttük benézünk. - nem erősen, de beleharapott a nyakamba, amitől felnyögtem, persze arra figyeltem, hogy a fülébe nyögjek bele.

- Szabad ilyet egy anyukának? - markolt a fenekembe.

- Szabad ilyet egy újdonsült apukának? - kérdeztem vissza. Végigcsókoltam a nyakát, amitől még jobban bevadult.

- Nem azt mondta a doki, hogy egy ideig tartsd magad távol a szextől? - kérdezte. Ittas volt, de nem volt nagyon elázva. Pont annyira volt kész, hogy senki más ne érdekelje. Pont annyira, hogy itt helyben képes legyen felrakni az asztalra és leráncigálni rólam a farmert. - El is felejtettem mennyire vadító vagy ilyenkor. - belekacagtam a fülébe.

- Nem érdekel az orvos. - nyögtem ki nehezen. - Te érdekelsz csak túl sok rajtad a ruha. - mélyről jövő morgolódás volt erre a válasz. Egy kicsi kellett már csak és Sebnek lecsúszik a redőny. Éppen meg akartam adni a kegyelemdöfést, mikor elkapta valaki a derekam és egy mellkasnak ütődött a hátam, ezzel távolabb vonva Sebtől, de így is elég közel voltam, hogy ha kinyújtom a nyelvem megnyaljam a száját.

- Eljössz bulizni, és engem meg se keresel? - hallottam meg Kimi alkoholtól rekedtes hangját. Hátra döntöttem a fejem a vállára és rávigyorogtam.

- Boldog szülinapot. - nyomtam egy puszit az arcára és kibontakoztam az öleléséből. Kicsit észhez tértem.

- Nana, ne szökj. - megpróbált visszarántani, de nem ért már el. Odamentem Benékhez, hogy megnézzem mi az, amin jót vigyorognak. Eva az egyik asztalon ült a szoknyája a hasán volt már és Tommi közvetlen előtte állt, valószínűleg minden értelemben. Elvoltak egymást szájában veszve.

- Ben nem illik. - vágtam vállba. - Ennyire látványosan ne akarj Tommi helyébe lenni.

- Nem tagadom, hogy megdöngetném ismét Evat. - dobott felém egy százas vigyort. - Azt se tagadom, hogy téged is szívesen elkapnálak. Sőt, gruppenbe bevállalnám kettőtöket. - elkezdte felhúzkodni a szemöldökét, nekem pedig ezen nevetnem kellett.

- Engem már csak egy valaki döngethet. - nyújtottam nyelvet. - Ahogy látod Evaról is lecsúsztál.

- Nála még érzek reményt. - nevetett. Nem tudtuk folytatni a társalgást, mert Seb magához rántott és megcsókolt.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire foglak kívánni még valaha is. - morogta a számba.

- Ezt a vágyad ma el kell nyomod. - végig húztam a körmeimet a mellkasán és ott hagytam.

Kiültem a kocsi motorháztetejére és mély levegőket vettem. Vacogtam a hidegtől, de ez jó volt, mert azt jelentette józanodom.

Mire úgy éreztem, hogy a pia kiment a fejemből Eva, Tommi és pár perccel később Seb és Kimi is kitalált Babylonból. Szerencsére én fordítva voltam összerakva, mert ha táncoltam, akkor nagyon a fejembe szállt a pia, de ha egyhelyben üldögéltem gyorsan kijózanodtam. Már józannak mondható állapotban ültem be a volán mögé.

- De te ittál. - mászott Eva az arcomba.

- Én józan vagyok. Te meg full részeg. - vágtam vissza. Seb ült mellettem az anyósülésen. A fejét hátradöntötte és a kezével takarta a szemét. Eva Tommi vállán aludt már félig mikor elindultam. Kimi ahogy beült a kocsiba az ablaknak dőlve el is aludt.

- Lehetséges, hogy reggel 6 óra van? - kérdezte Tommi döbbenten.

- Halkabban ember! - szólta le a szülinapos.

- Tommi, nagyon is lehetséges. - néztem rá a kocsiba lévő órára.

- Akkor érünk haza mikor már Réka meg a szülők felkeltek. - nyöszörgött Seb is. Kezdett józanodni.

- Csúnya a másnaposság… - vigyorodtam el. Magamban több dologért is imádkoztam. Egyrészt, hogy egy rendőrnek se támadjon kedve kekeckedni, másrészt azért, hogy legalább 6 órát tudjak aludni, harmadrészt azért, hogy elkerüljön a másnaposság.

Nem tűnt úgy, hogy szeretnek fent, mert mikor máskor állítana meg a rendőr.

- Jó reggelt kívánok. - hajolt le az ablakhoz. - Jogosítványt, és egyéb okmányokat legyen szíves. - kiadtam neki, és míg beletemetkezett a papírjaimba körbe néztem a kocsiba. Seb a szemébe húzta a kapucnit, Kimi is igen takarta az arcát. Úgy tűnik annyira eszüknél voltak, hogy nem kell a botrány a görbe estéről. Tommi ki se látszott a sáljából, Eva arca pedig eltűnt a hajkoronája mögött.

- Lenne szíves kiszállni? - kérdezte tőlem. Mély levegőt vettem, és próbáltam beindítani a gondolkodásomat, de a fejem üresen kongott. Egy keresztkérdés, és belebakizok, máris megfújatja velem a szondát, ami viszont ki fogja mutatni a piát. Nem jó példa a világnak az ittas vezetés…

- Kérem, sétáljon végig a vonal mentén. - nem hatotta meg a pofim, és úgy tűnik, vagy nem ismert meg vagy direkt szívózik. Nyugodt volt a szívem, mert a legrosszabb részeg állapotomban is, míg lábon tudtam állni akkor egyenesen is tudtam menni. Ugye-ugye a tini ’túlélési’ ösztönök nem kopnak ki az emberből. Anya is régen mindig ezzel szívózott...

Végig sétáltam a vonalon, akár egy modell a kifutón.

- Kik ülnek az autóba? - kérdezte.

- A barátaim. - vágtam rá. - Görbe estét tartottak, és én vagyok a fuvarozó. - nem mentem közel hozzá, hogy ne érezze a leheletem se. Hümmögött egy kicsit.

- Megkérné őket, hogy szálljanak ki? - nézett rám. Kételyt láttam a szemébe. Nem volt biztos benne, hogy kitudnak-e szállni. Az agyam egyből pörögni kezdett.

- Nem lenne szép látvány biztos úr. - vigyorodtam el. - Nem hiszem, hogy meg tudnak a két lábukon állni. Ezért jöttem értük. Nem jó példa az ittas vezetés. - aranyosan mosolyogtam a szavaim mellé. Nézegetett pár pillanatig majd visszaadta az irataimat és elengedett.

- Ez nagyon meleg volt. - röhögött fel Kimi.

- Kussolj, ott hátul, és húzd meg magad. - nevettem fel.

Mire mindenkit haza vittem és mi is haza értünk Heike és anya már lent ültek Sue társaságában a nappaliban. Mindketten csak intettünk és megcéloztunk az emeletet. Gyorsan letusoltunk mindketten és bedőltünk az ágyba. Már 8 óra volt.

Nem is mertem álmodni arról, hogy Réka nem kelt fel minket, amikor felébred. Én már arra felébredtem mikor kinyílt a háló ajtó, de megvártam, míg bemászik mellénk. Nem akartam kinyitni a szemem. Nem akartam semmit, csak aludni.

- Reggeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeel vaaaaaaaaaaaan. - kiáltotta el magát és bevágódott közénk.

- Réka. - nyöszörgött fel Seb. Arra fordultam és kikukucskáltam a kis résen, amire ki tudtam nyitni a szemem. Réka Seb mellkasán feküdt keresztbe és hatalmas vigyor volt az arcán.

- Réka gyere, hagyd szépen a szüleidet aludni. - hallottam meg anya hangját. Ásítva néztem a háló ajtóba. Réka készségesen leugrott az ágyról, és odaszaladt anyuhoz.

- Imádlak Anya. - mosolyogtam el lustán. Viszonozta a mosolyt és becsukta az ajtót.

- Nem tudom mi baja az embereknek az anyósukkal. - húzott magához és belebújt a nyakamba. Éjszakai sötétség volt a szobába, hiszen a vastag bársony függönyök remekül kint tartották a napot. Erre nem mondtam inkább semmit, egészen addig, míg fel nem ébredtem ismét az ajtónyitódásra és pár pillanat múlva nem égette volna valami a szemhéjam. Nem kellet kinyitnom a szemem, hogy tudjam a függönyök már nem voltak a hatalmas ablakok előtt. Seb nyöszörögve bújt még jobban bele a nyakamba és a fejére rántotta a takarót.

- Délután két óra van. - hallottam meg Heike hangját. - Ideje kelni, és nem éjszakázni kéne egy discoba, hanem felelős szülőknek lenni.

- Ez a baja a világnak az anyósokkal. - morogtam oda Sebnek. - Szadista. - tettem hozzá és morogva ráhúztam én is fejemre a takarót. Ha Sebnek bejön nekem is jó lesz alapon. Másnaposan és fáradtan nem vagyok valami társasági és türelmes lény, így mikor megéreztem, hogy a takaró eltűnik rólam, mérgesen néztem fel. Heike a szeme elé tett kézzel állt az ágy végébe. Egy percig nem esett le miért, aztán rájöttem, hogy Seb is és én is meztelenül vágódtunk bele az ágyba és kedvesen mindkettőnkről leszedte a takarót.

- Anya menj ki a hálószobánkból! - ült fel Seb. Összevonta a szemöldökét és az orrát ráncolta, ami azt mutatta, hogy nincs jó kedvébe. - Én se rontok rátok!

- Bocsánat. - motyogta Heike és kiviharzott.

- Áááh. - visszadőltem az ágyra és a fejemre húztam a kispárnámat. Hallottam, hogy Seb behúzza a függönyt és éreztem mikor visszatakart.

- El kell beszélgessek anyával - morogta.

- Már ideje lenne. - ásítottam. Még feküdtem egy fél órát aztán rászántam magam a felkelésre. Letusoltam, magamra tekertem egy törülközőt és felvettem a köntösöm. Átmentem a gardróbba felöltözni. Meglepett mikor bent Réka éppen a Sebtől kapott kis kosztümjeit nézegette egy barbis bugyiba és közben az enyémekkel egyeztette.

- Hát te mit csinálsz? - nyomtam egy puszit a fejére és beültem a fésülködőasztalom elé.

- Nagyi azt mondta, hogy ha felkeltek, akkor rávesz titeket, hogy menjünk el a városba. - újságolta boldogan. - Hallottam, hogy van valaki a fürdőben, és jöttem öltözni. Öltözzünk össze! - kihúzta az egyik kosztüm sarkát a többi közül és rám nézett. - Ilyenem van! Van ugyanolyan kosztümünk! Menjünk ebbe!

- Neked az kényelmes lesz? - kérdeztem mosolyogva. Kezdtem felébredni. Éjjel összevissza száradt meg a hajam, így elkezdtem kivasalni.

- Igen! - vágta rá. Odaült mellém és figyelte, ahogy a hajam vasalom. Kikentem magam alapozóval, mert eléggé karikásak voltak a szemeim és alap sminket tettem fel.

- Gyere, akkor öltözzünk össze, melyiket mutattad? - keltem fel. Míg felvettem egy melltartót és egy bugyit, Réka a harisnyával szenvedett. Odaguggoltam hozzá és segítettem neki felvenni. Ráadtam a kávészínű inget, amit a kosztümhöz vettek és rásegítettem a kosztümszoknyát, ami sötétebb barna volt. Én is felöltöztem ugyanolyan színű kosztümbe, csak én gatyát vettem fel. Megfogtam a kosztümkabátom meg Rékáét is és átmentem a hálóba, hogy Sebet is felkeltsem, de már a fürdőben volt. Visszamentem a gardróbba és előszedtem neki egy farmert, pólót meg pulcsit és bedobtam az ágyra.

- Óóó még nem is mondtam, neked, hogy menjünk, de már menetre késsz vagy. - mosolyodott el anya mikor meglátott. A két anyuka az étkező asztalnál ült és ott beszélgettek.

- Bocsánat az akcióért. - mosolygott rám Heike is.

- Egy kávéért cserébe elfelejtem. - vontam vállat. Fölösleges lett volna csatározni. Egyértelmű volt, hogy én nyertem. Heikenek már csak azt kellett eldöntenie, hogy feladja, vagy elveszti a fiát. Úgy tűnt ő is belátta, hogy csak ő veszíthet, hiszen itt volt Alex, Emma, és Réka, akik biztosították, hogy Seb nem fog elhagyni.

- Parancsolj. - nyújtotta felém Sue egyből a csészét szinte. Leraktam az egyik szék támlájára a két kosztümkabátot és leültem. Réka csak miután megittam a kávémat sietett le a lépcsőn. Aranyosan hatott a gipszelt keze meg az elegáns kinézete.

- Összeöltöztetek? - kérdezte mosolyogva Heike.

- A kisasszony úgy találta, hogy ehhez van kedve. - nevettem. Réka odajött hozzám és belemászott az ölembe.

- Most már én is csinos vagyok! - vigyorgott.

- Eddig is csinos voltál. - mosolygott rá Anya. Mikor hallottam, hogy Seb fent megindul a lépcsőn felkeltem és Rékát leültettem a székbe ahol eddig én ültem. Bevittem a csészét a konyhába és mire kiértem, már Réka Seb előtt állt, és éppen a ruháját mutatta.

- Szépek vagytok. - nevetett fel mikor engem is meglátott. Kaptam egy álmos puszit. - Tudsz adni valamit fejfájás ellen? - nézett rám bizakodva. Mosolyogva indultam meg a konyhába.

- Adok aszpirint. - kelt fel Anya és már a kistáskája a kezébe volt.

- Nem vehet be akármit. - szóltam ki a konyhából. Szedtem elő idegnyugtató teát, ami még nekem is hatni szokott és öntöttem rá forró vizet. Kevés vízben feloldottam kalciumot és kivittem. Seb az asztalon fekve pislogott az anyukájára és anyósára, akik éppen Rékával voltak elfoglalva.

- Miért nem vehet be bármit? - kérdezte Anya rám nézve. Leraktam Seb elé a kalciumot elsőnek, amire elhúzta a száját, de megitta egy húzásra.

- Mert nem szokás, de bármikor jöhet egy ellenőr, aki Seb vérét bevizsgálhatja. - magyaráztam. - És nem mindegy, hogy mit talál benne. Vannak olyan származékok a gyógyszerekben, ami a Forma 1-ben doppingnak számít. Ritka az ellenőrzés, de így a véghajrába nem kizárt.

- Szerintem ez hülyeség. - csóválta a fejét Heike.

- Míg nem idegnyugtatót szed valaki, vagy hangulatjavítókat szerintem is az. - bólintottam. Seb hálásan mosolygott rám mikor beleivott a teába. Látszott az arcán, hogy máris jobb.

- De akkor mit itatsz most vele? - kérdezte Anya.

- Idegnyugtató teát, ami nem azonos a gyógyszerezéssel. - magyaráztam. - Ez elmulasztja a másnapossággal járó fejfájást, de a vérben nem mutatható ki. Igazából nem is erős. Seb nem szokott hozzá, és nem folytonos fejfájós, így neki hat.

- Neked nem hatna. - nézett rám Seb.

- Nekem a legerősebb aszpirin se nagyon hat. - mosolyodtam el.

- Te akkor, hogy mulasztod el? - ráncolta a homlokát Heike.

- Sehogy. - vontam vállat. - Nekem ideg meg fáradság alapon szokott fájni. Ha fáradt vagyok és van időm, akkor pihenek, vagy nem veszek róla tudomást. Hozzászoktam már az elmúlt két évben.

- Most lesz időd pihentetni az idegeidet. - mosolygott Anya. Inkább nem mondtam semmit. Megtette helyettem Seb.

- Sokkal idegesebb lesz itthon ülve, mintha ott lenne. - erre már mindenki nevetett. Tudták milyen vagyok. Egész délután a városba mászkáltunk, az ikreknek vettünk mindenfélét meg bent voltunk náluk. Seb elbúcsúzott tőlünk, hiszen ő éjjel megy már a gyárba. Hétfőn pedig mindenki megy haza.

Még együtt vacsoráztunk, ami nyugisan telt, lévén, hogy mindenki fáradt volt.

9-kor bementem Réka szobájába az ágy közepén ült és a ma kapott plüss lovat simogatta.

- Hiányzik apu. - nézett rám. Odaültem mellé az ágyra és egyből hozzám bújt. - Egyszer voltam kint vele a lovardába. Annyira szép pacik voltak ott! Elmegyünk egy lovardába pacit simizni?

- Az egész jövő hét csajos hét lesz, oda megyünk, ahova szeretnéd. - nyomtam egy nagy puszit a fejére.

- Menjünk el Petrához is! - csillant fel a szeme. Bebújt a takaró alá, és magához ölelte a lovacskát. - Ne áruld el Basinak, de szagold meg. - odadugta az orrom alá a lovacskát, és egyből meg is éreztem Seb parfümjének illatát. - Most osontam be a fürdőtökbe. - mondta mosolyogva. - Így egész héten velem lesz!

- Szerintem, ha elárulod neki, hogy ennyire fog hiányozni, nagyon jól fog neki esni. - mosolyodtam el.

- Majd elmondom neki. - bevackolta magát és lehunyta a szemeit már mikor Seb betoppant az ajtón.

- Héhéhé! Még el se köszöntem! - egyből odatérdelt Réka fejéhez, aki persze már nagy szemekkel nézett Sebre. Mosolyogva keltem fel és hagytam ott őket. Ez az ő pillanatuk volt.

- Bepakoltatok, hogy hajnalba ne kelljen? - kérdeztem Fabitól, aki az ikrek szobájában álldogált.

- Persze. - bólintott. - Nem korai? Úgy érzem, hogy nem korai ez még mindkettőtöknek? Két gyerek egyszerre? Sebastian alig lesz itthon. Hogy fogod bírni? Végleg feladod a szakmád? - elgondolkodva sétáltam oda az egyik kiságyhoz.

- Itt van nekem Sue. - magyaráztam. - Ő az én jobb kezem itthon. A gyárban ott van David, aki mindig jelent nekem, akivel folyton tartani fogom a kapcsolatot, és segítek mindenben. Nem adok teljesen fel semmit. - végigsimítottam a ma vett rugdalózókon. - A télen már akkorák lesznek, hogy jöhetnek velünk Angliába. Venni fogunk ott is egy házat, közel a gyárhoz. Így Sebbel lehetünk és én is be tudok menni, ha úgy alakul, mégis velünk lesznek a kicsik.

- De Réka ide jár oviba. - ráncolta a szemöldökét.

- Egyelőre igen, mert így most egyszerűbb. Felszabadul a délelőttöm és a délutánom nagy része. Tudok dolgozni, mászkálni, bemenni az ikrekhez. - elmosolyodott. - A tesód még csak 23 éves én pedig 25. Hogyne lenne korai? Még csak két éve sincs, hogy együtt vagyunk.

- Az biztos, hogy mindig is együtt lesztek. - mosolyogott. - Sebastian szeret és te is őt ez pont ezen a gyerekdolgon látszik meg. Anya se hagyná, hogy Sebbel szétmenjetek. Néha kicsit utálatos, és morcos, de csak azért, mert érted is aggódik. Nem utolsó sorban az unokái miatt.

- Mi a véleményed a kicsikről?- kérdeztem rá.

- Nagyon picik. - vont vállat. - Én nem tudok velük mit kezdeni, majd ha nagyobbak lesznek, biztos jól elleszek velük. Réka meg olyan mintha a húgom lenne. Te pedig …

- Fabian! - lesett be Heike. - Menj aludni, mert nagyon korán kelünk. - és már ott se volt. Fabi elindult ki, de még visszafordult.

- Te olyan vagy nekem, mint egy nővér. Van már belőle kettő, de te törődsz a legjobban velem, még így is, hogy alig találkozunk. - nem várt választ ott hagyott.

- Min gondolkodsz? - dőlt neki az ajtófának Seb.

- A doki azt mondta, hogy nagyon nyugodtak a babák. - elmosolyodott és körbe nézett a szobában. - Nem tudom, mennyire várjam, hogy hazajöhessenek. Ha tényleg csendesek nem lesz baj. Ha nem azok, akkor rá kell álljak a nyugtatókra. - nevettem el a végét.

- Minden jól fog menni. - bíztatott. - Gyere, segíts csomagolni, kérlek. - észrevettem, hogy nem lépett be a szobába, csak felém nyújtotta a kezét. Nem tettem szóvá, ha valami nyomja a lelkét úgyis el fogja mondani. Seb nem szokta titkolni az érzelmeit, főleg nem előttem.

Éjjel 11-re kivittem a pilótámat a reptérre, és felhívtam Bent, hogy menjen majd érte, ha leszáll a gépe Angliában.

Mire haza értem mindenki aludt. Beültem a nappaliba és figyeltem, ahogy a 3 kiskutya Báróhoz bújva alszik, és még Pelyhet is maguk közé engedték, pedig nappal folyton szegény macskát nyüstölik. Felsóhajtottam. Nem voltam fáradt. Már nem. Meglepett mikor Aliz feltápászkodott és beleugrott az ölembe, hogy ott folytassa az alvást.

Háromig üres fejjel ültem a nappaliba és csak simiztem a nyugodtan szuszogó kiskutyát az ölemben. Fél 4-re mindenki ébren volt, és 5-re vittem a Vettel családot a reptérre.

7-kor keltettem Rékát, és fél 8kor már úton voltunk a reptér felé, hogy anyuékat is kifuvarozzam. Már majdnem 9-volt mire beértem Rékával az oviba, de az óvónő nem kötekedett szerencséjére.

Bementem a kórházba és egyenesen a koraszülött osztályt vettem célba.

- A héten már kikerülnek az inkubátorból. - újságolta a nővér, aki itt volt a szülésnél is. - Utána megfoghatod őket!

- A héten biztos nem veszem őket kézbe. - húztam el a szám. Értetlenül nézett rám. - Sebastian nincs itthon. Ő akarta mindennél jobban őket, így nem én fogom először tartani őket a kezemben. Legalábbis ez a tervem. - beültem a szobájukba és előszedtem a füzetet, amit hoztam magammal és egy tollat. Elhoztam az eddigi versenyek sorrendjét, és elkezdtem komolyabban esélyt latolgatni. Négy oldalt írtam tele, lehetséges variánsokkal, csak a Koreai pályával kapcsolatban.

- Nem áll jól apuci szénája. - mondtam ki hangosan. - Ha nem lesz bajnok a jó ég óvja a környezetét. - a kicsik már rugdostak, és a szemük is meg-meg rebbent, bár le volt ragasztva mindkettőjüknek.

Csak ebédelni mentem el, de utána vissza is mentem a kórházba. Csend volt és nyugalom és jól esett a kicsik közelében lenni.

Négyre elmentem Rékáért, még őt is behoztam a kórházba, és csak utána mentünk haza, ahol Sue már várt minket a vacsival.

Réka ma egy szó nélkül ment fürdeni és aludni. Fáradt volt, és én is. Nyomott volt az idő és esőre állt.

A vihar hajnalba érkezett meg, bár én fel se ébredtem volna rá amilyen fáradt voltam, de Réka sikítozni és kiabálni kezdett utánam, így felkeltem és átmentem a szobájába. A takarót az orráig felhúzta és onnan kukucskált ki.

- Mi a baj? - ültem az ágyának a szélére.

- Félek! Dörög és villámlik! - hüppögte.

- Réka a dörgés az elektromos… - nem fejeztem be a mondatot, mert rájöttem, hogy egy 5 éves kislánynak bármennyire okos hiába magyarázom, főleg ha én magam is megugrom, ha vihar van. Sokszor nekem is szükségem van Sebre, hogy ne kezdjek el pánikolni. - Mindegy. Gyere, aludj velem, én is félek. Megvédesz? - bólogatva kapaszkodott a nyakamba két kézzel. Felkeltem és megindultam a háló felé.

- Neee!! Paci is fééél!! - kiabálta Réka hirtelen. Annyira nem számítottam rá, hogy ugrottam egyet, a hirtelen hangra. Fejcsóválva kaptam fel a plüss lovat és hoztam magunkkal a hálóba.

Mire visszatelepedtem a párnák közé, már Báró, Pehely, Aliz, Mogyi és Pötty is a szobában voltak.

- Mi van itt, rettegés szobája? - kérdeztem nevetve. Megpaskoltam a takarót, és az összes házi állatkánk feltelepedett mellénk.

- Már csak Basi hiányzik. - jegyezte meg Réka álmosan. Kapaszkodott a pacijába, meg belém is.

Reggel ismét, ovi, nekem kórház, majd ismét ovi, kórház, és haza. Így ment egész héten, ami csütörtökre már kezdett túl elcsépelt lenni. Délután a várost jártam, és babacuccokat vásároltam. Inkább az érzelgősség, mint az egyhelyben ülés. Pénteken az Ikrek kikerültek az inkubátorból, de még figyelték őket. A doki piszkált, hogy vegyem ki őket, de tudtam, hogy Seb semmiről nem akar lemaradni, így megálltam a dolgot. Csütörtök, péntek, szombat hajnali 3-tól 6-ig a telefonon lógtam és Christiannal, Guillel, de legfőképpen Daviddel beszéltem. Az új kölyök lett az én szemem és fülem, és nagyon jól csinálta. Folyton küldte az anyagokat, hívott, ha volt valami fejlemény. Kezdtem nagyon bírni a srácot. Főleg mert nem csüngött rajtam, de mégis tudtam minderről. Nem az én szavaimat idézte, vagy nem rám hivatkozott. Volt, hogy a saját elméletét adta elő nekem, hogy én finomítsam, és segítek neki, hogyan adja elő. Fura volt a szerepkör, de ez volt a max, amit ki lehetett hozni a helyzetből, és még élveztem is. Bár azt sajnáltam, hogy nem láttam Ciaron arcát pár megjegyzésnél. Reméltem, hogy sikerül behúzni az időmérőt és a futamot is. Akkor Ciaron fejéhez vághatom, hogy nem is kellek oda, magától is béna.