Monaco- Török 4

Mindenkinél jobban megérdemlitek, hogy foglalkozzak veletek annyit mindenképpen, hogy tovább írom a ficceket. Köszönöm a kedves szavakat és a bátorítást! :) Szeretlek titeket!

Szombat reggel persze korán kellett kelni, hogy késő délután el tudjunk indulni Sebiékhez. Bementem a tárgyalóba ahol csak páran ültek.

- Meg kell oldani, hogy megbízható legyen a kocsi. – kelt fel Christian mikor mindenki megérkezett. – Nincs baj a sebességünkkel, csak megbízhatatlan az egész csomag. – nézett végig rajtunk.

Pár pillanat csönd követte a mondatait majd hírtelen kitört belőlem a nevetés és többen csatlakoztak hozzám. Én komolyan gondoltam, hogy poénkodik.

- Nem hiszed azt, hogy ez a mai nap folyamán megoldódhat, ugye? – kérdeztem még mindiga könnyeimet törölgetve a nevetéstől. Christian arca rezzenéstelen volt. – Ugye nem? – tátottam el a számat. Lassan bólintott, amire mindenki döbbent arcot vágott.

Eléggé feldúlt fejet vághattam mikor kimentem, mert Eva elkapta a kezem.

- Mi volt bent? – kérdezte komoly fejjel.

- Addig röhögtünk a főnök viccén, amíg megértettük, hogy az a mai feladat. – húztam el a számat és elsétáltam mellette.

Mindössze 3 óra telt el, de én éppen csapkodva pakoltam össze a mappákat az asztalomon.

- Mit képzel, mi ez itt, minden gondot megoldó osztag? – dohogtam. – Azt hiszi csettint és a gondot pár egyszerű számítással meg lehet oldani? Mégis mit képzel magáról? – csaptam be a szekrény ajtaját.

- Mikor voltál utoljára templomba? – kérdezte váratlanul Guill.

- Ez miért fontos? – akadtam meg a mozdulatban.

- Hidd el segítene ha gyónnál egyet. – mosolygott rám. – Nem lennél ennyire feszült.

- A templom egy hely, ahol olyan emberek prédikálnak a mennyországról, akik még nem jártak ott, olyanoknak, akik soha sem fognak eljutni oda. – néztem rá. – Csak azért mert Seb hívő nekem nem kell annak lennem. Nincs bajom a keresztényekkel, meg semmilyen vallással, de én a tudományban hiszek, és nincs tudományos alapja, hogy valaki tényleg van ott és figyel. – fejeztem be a pakolást.

- Ezért mondják, hogy hittel fordulj Isten felé. – mosolygott.

- Fordulok én bárhogy ha megmutatod hol van. – vontam vállat. – Olyan nincs, hogy valaki tiszta lenne, mint a hó. Gondolj csak bele, hogy már a megszületéssel is jól megkínzod az anyukád. – néztem bosszúsan a pocakomra. Ikreket szülni? Megverem Sebet!

- Szóval szerinted nincs jó és rossz? – kerekedett el a szeme.

- Nincs. – vontam vállat. – Ha most oda megyek és megütlek az nekem jó, mert levezetem a feszültséget, de neked rossz, mert fáj. Mindig minden nézőpont kérdése.

- Az, hogy Seb VB lesz az mindenhogy jó neked. – mosolygott. – Mindig a saját szempontod és a szeretteid szempontja a fontos.

- Ha Seb VB lesz az mérnöki szempontból tényleg jó. – mosolyogtam. – De gondolj csak bele, ki fogja hallgatni az egoizmusát? Én, és nekem kell a földre is visszarángatni. Na, akkor mennyire is jó? – fontam össze a kezem.

- Pesszimista vagy. – sóhajtott.

- A pesszimista a sötétséget látja az alagútban. Az optimista a fényeket az alagút végén. A realista a vonat közelgő lámpáit. A mozdonyvezető meg három idiótát… - mondtam vigyorogva. – Én inkább vagyok a mozdonyvezető.

- Az nem lehetsz, ember vagy mint bárki más! – kelt fel a kanapéról.

- Ember? – játszottam a meglepett arcot. – Ezt meséld el Christiannak, hátha akkor nem egy precíz hibátlan gépnek lát!

- Nem lát annak. – csóválta a fejét. – Még a gép is tévedhet, de te nem! – nevetett.

- Nem vicces. – morogtam. – Nem szeretek tévedni, és akkor mi van? – játszottam a sértődöttet.

- Nem szeretsz tévedni? – tárta szét a karját. – Te a tévedés szót se ismered! Ha mégis előfordul, akkor pedig simán kimagyarázod magad.

- Szóval azt mondod nem vállalom a tetteim esetleges következményeit? – tettem csípőre a kezem és épp megtudtam állni, hogy ne toppantsak egyet.

- Vállalod. – tartotta maga elé a tenyerét. – Nagyon is, mégis meg tudod magyarázni miért hibáztál.

- Ebből jól már nem jössz ki. – szólalt meg az ajtóban Seb vigyorogva.

- Töröld le a vigyort a képedről, mert ikrekkel vagyok várandós, és azt még nem vertem le rajtad! – mutattam rá fenyegetve. – A szülésről nem is beszélve. – tettem hozzá morogva.

- Ma egy picit mintha agresszív lennél. – mondta még mindig vigyorogva.

- Én agresszív? – lepődtem meg. – Megüsselek? – kérdeztem viccelődve. – Ez is a kölykeid miatt van.

- Az én kölykeim? – kérdezte az ajtónak dőlve. – Egyelőre te cipeled őket.

- Amit csúnyán le is verek egyszer rajtad. – morogtam. Hátat fordítottam nekik és kinéztem a hatalmas ablakokon. Még mindig nem kaptam vissza az irodám és ez bosszantott.

- Mi a baj? – ölelt át hátulról Seb.

- Félek a jövőtől. – sóhajtottam. Jó volt a karajaiban lenni.

- Megnyugtat, ha azt mondom, hogy picit én is? – támasztotta az állát a fejem búbjára.

- Nem, és ha lehet ne éreztesd milyen pici vagyok. – nem szerettem törékenynek tűnni.

- Most pár percre engedd el magad. – simította végig a kezeimet. – Hagyd, had hulljon le a kemény csaj maszk. Nem kell az most ide, ketten vagyunk.

- Nem csak maszk. – motyogtam, de közben egyre jobban elöltött a félelem és a kétely.

- Hát persze… - monda lágyan és a vállamnál fogva megfordított és a mellkasához húzott.

- Bocs, hogy zavarok, gondoltam elviszem Virágot egyet sütizni. – vigyorgott Kimi az ajtóba.

- Ennyire unatkozol otthon? – pacsizott le vele Seb.

- Tárgyalni jöttem. – vont vállat lazán. – Gyere kislány annyi sütit eszel, amennyi jól esik és én fizetem.

- Nem sokáig vagy akkor már milliárdos. – vigyorogtam gonoszan. A város legelőkelőbb cukrászdájába mentünk. Szerettem olyanok előtt édességet enni, akiknek vigyázni kellet a súlyukra. Bár Kimi jól megpakolt sütis tányérját elnézve, nem nagyon érdekelte a dolog.

- Mit akarsz? – kérdeztem két falat közt.

- Honnan sejted, hogy akarok bármit is? – pislogott ártatlanul.

- Sütizni hoztál. – mutattam a tányéromra. – Legutóbb akkor hoztál sütizni, mikor segítség kellett, hogy a Rallyban a Red Bull, mint főtámogató átvegyen.

- Most tárgyaltam a fejesekkel a jövő évvel kapcsolatban. – jelent meg az arcán a gondterheltség ráncai. Már ő sem volt a régi.

- Jössz Webber helyére? – érdeklődtem a kék szemeit fürkészve.

- Jönnék. – bólintott. – De te is tudod, hogy ez mikkel járna. – sóhajtott. – Én nem akarom Ciaront versenymérnöknek. Te elmész szülésire jövőre és Guill ül be a helyedre, így őt sem tudom kérni.

- Nem megyek szülésire. – vigyorodtam el. – Ki mondta neked azt a marhaságot, hogy kihagyok egy évet? – ráncolta a szemöldököm.

- Hát, valakinek otthon kell maradni a kicsikkel, nem? – lepődött meg.

- Mire nem jó a nagymama meg a nagypapa? – vigyorogtam. – Egyébként pedig, addigra már simán hurcolhatom őket magammal.

- Ausztráliába? – nevetett. – Ezt Sebassal már közölted?

- Nem, ajánlom, hogy legyen neki egyértelmű. – néztem rá bosszúsan.

- Tudod, hogy szeretlek akárcsak a húgom lennél. – mondta komoly ábrázattal. – De maradsz otthon legalább az Európai futamokig.

- Te csak ne mond meg mit csináljak! – mutattam rá a villámmal. – Te magad vagy az élő példa arra, hogy hülyéknek áll a világ!

- De te nem vagy hülye. – csóválta a fejét. – Mindegy. – vont vállat végül. – Nem kérdés, hogy a keresztapa én leszek. – pislogott rám kiskutya szemekkel.

- Nem bírom a kékszemű embereket. – morogtam. Pár pillanatig csak nézett rám majd hahotába tört ki. – Ne nevess!

- Sebas is kék szemű. – törölgette meg a szemét színpadiasan.

- Utálom is most épp. – bólintottam.

- Mert felcsinált? – vigyorgott. Morcosan bólintottam. – Kétlem, hogy megerőszakolt volna. – vigyorodott el féloldalasan. – Sokkal inkább tudom elképzelni, hogy te provokáltad ki a szexet.

- Kuss. – mutattam rá.

- Te provokáltad ki! – nevetett. – Legalább valami izgi helyen csináltátok? – dőlt előre, hogy jobban lássa a reakciómat.

- Mondom kuss! – csaptam a kezére. Ő még nem látta az ajtón belépő Csiszit.

- Biztos, hogy vadmacska vagy az ágyban. – kacarászott, ami tőle eleve szokatlan volt józanul.

- Fogd már be. – szűrtem a fogaim közt és figyelmeztetőn rávillantottam a szemeimet.

- Te nem szoktál ennyire szégyenlős lenni! – ráncolta a homlokát. – Szóval valami nagyon extrém dolog volt! - ütötte tovább a vasat. Megfogtam a villám és diszkréten a combjába szúrtam, mert közbe oda csúszott mellém. Megugrott a hírtelen fájdalomtól és végre hajlandó volt abba hagyni a viccelődést, de már késő volt. Felhívta a figyelmet ránk.

- Nocsak, nocsak! – jött oda hozzánk Csiszi. – Megcsalod a nagy szerelmed?

- Nem vagy szimpi Kölyök. – mondta Jégember stílusba Kimi. Talán rájött ki az, talán Seb mesélt neki. Nem lepődnék meg rajta.

- Bocs, a nőket szeretem. – vigyorgott Kimire, aki nagyon lassan kelt fel az asztaltól. Fenyegetően lassan, ami azért az ő testfelépítéséből kiindulva tényleg ijesztő volt. A kék szemei szikráztak.

- Még mielőtt olyat teszek, amit megbánni nem fogok, húzz el innen. – vetette oda Csiszinek.

- Kétlem, hogy jogod van megmondani, hol lehetek és hol nem. – belekapaszkodtam Kimi kezébe, aki szerencsére vette a lapot, és felsegített az asztaltól és a pulthoz mentünk fizetni. Muszáj volt elmennem Csiszi mellett, mert máshogy nem jutok ki a sarok kanapéról.

- Beszélni szeretnék veled. – nézett rám segélykérően.

- A lehetőségedet eljátszottad. – húztam ki a kezem a szorításból és Kimi után indultam.

- Kérlek. – suttogta fájdalmasan. Visszafordultam, hogy lássam az arcát. – Az anyám ide jön. Apám elmondta neki, hogy rád nyomultam.

- Nem az én dolgom. – fordultam vissza Kimi felé, aki éppen rendezte a számlát.

- De a te dolgod is, mert miattad jött ide. – szólt utánam. – Beszélni akar veled.

- Azt se tudja, ki vagyok, és hol dolgozom. – mondtam hátra se nézve és kisétáltam az ajtón.

- Vár rád a gyárban! – kiabált utánam Csiszi. Erre persze megtorpantam és hátra néztem rá. Úgy állt ott, mint egy remény vesztett kiskutya. Éreztem, ahogy Kimi picit erélyesen kitol a cukrászdából.

- Menjünk el valahova, Christian vagy Eva úgyis lerázza a nőt. – ült be a vezető ülésre.

- Nem. – ültem be mennél. – Vigyél vissza a gyárba, kérlek. – mosolyogtam rá. Elhúzta a száját, de visszavitt. Ahogy megállt a főbejárat előtt már láttam is a tűsarkúban topogó, dekoltált műnőt. Kiszálltam a kocsiból, és Kimi is egyből kipattant, de már a Jégember maszkja volt rajta, ahogy az én arcom kis kifejezéstelen volt.

- Virág Norton, miben segíthetek? – léptem oda hozzá.

- Csiszi anyukája. – rázta meg a kezem. A műkörmei megkarcoltak.

- Jöjjön be az irodámban, ott tudunk nyugodtan beszélgetni. – mutattam az épület felé. Bólintott és elindult befelé. Úgy rázta magát mintha rohama lenne.

Pontosan másfél órát vett el az életemből az, hogy műmosollyal az arcomon bólogattam. Csiszi anyukája minimális levegő vétellel annyit tudott beszélni, hogy rekord kísérletnek simán beillene. Azt ecsetelte Csiszi milyen jóra való fiú, és ne haragudjak rá, és családra. 5 perc után adtam fel a harcot, hogy elmondjam, mennyire nem érdekel, hogy Csiszi milyen. Másfél óra után Guill megszánt és bejött azzal a mondattal, hogy nagyon fontos dologban kéne segítenem.

- És mi az a nagyon fontos dolog? – dőltem hátra a székbe miután Csiszi anyukája elhagyta az irodát.

- Nincs máshol ilyen kényelmes kanapé. – dobta le magát. – Elintéztessem, hogy távoltartásit adjanak? – rakta fel a lábát.

- Ismersz jó ügyvédet? –kaptam fel a fejem. – A lábad szed le! Ezt is eddig csak Kimi merte megpróbálni. – vigyorogtam.

- A feleségem válóperes ügyvéd. – mosolygott.

- Guill tudod, hogy mennyire imádlak. – pislogtam szépen.

- Még férjhez se mentél, de válni akarsz? – nevetett. – Sebastian valamit elronthatott.

- Nem nekem kéne. – nevettem. – Az egyik kedves barátom válni szeretne és engem kért meg, hogy találjak neki egy megbízható és jó ügyvédet.

- Kimi végre válik? – kikerekedtek a szemeim. – Ne nézz így, csak rá használod a ’kedves barátom’ jelzőt. Mond meg neki hívja fel ezt a számot. – firkált le egy mobilszámot az előttem lévő lapra. – Mondja nyugodtan meg, hogy én küldtem.

- Köszönöm. – mosolyogtam. – Megyek és meg is keresem. – az ajtóba állva fordultam vissza, de csak a szám kinyitásáig jutottam.

- Szimulátor szoba. – vigyorgott. – Sebastiannal egész napra lefoglalózták.

- Honnan tudod? – lepődtem meg.

- Én ordítottam helyetted Ciaronnal, hogy fogja vissza magát és a pilótáját. – vont vállat.

- Ciaron… - morogtam. – Jó hogy említed. Vele még lesz pár köröm.

- El kell érni, hogy felmondjon, vagy ne kapjon szerződést a továbbiakban. – bólintott Guill. – Akkor visszajövök melléd.

- Elérem. – bólintottam, majd kimentem az ajtón. Épp becsuktam az ajtót mikor megszólalt a telefonom.

- Virág Norton. – vettem fel.

- Jó napot, Attila Tamási vagyok. – szólt bele valaki magyarul.

- Örvendek, miben segíthetek? – érdeklődtem miközben lassan sétáltam a szimulátor szoba felé.

- Szeretnénk egy kampányt elindítani, ami a globális éhezés ellen harcol. – mondta egy szuszra. – Mivel Ön járja a világot, és komoly ismertsége van úgy gondoltuk, lehetne Ön az első arca ennek a kampánynak.

- Pontosan miből állna ez a kampány? – kérdetem, de fejben már el is döntöttem, hogy vállalom. Mindig is szívfájdalmat okozott az, ha arról hallok, hogy mások milyen rossz körülmények közt élnek. Mikor nem hallasz róla könnyebb megfeledkezni róla.

- Reklámokat, plakátokat és minél több sztárt be kéne vonni ebbe. – magyarázta. – Magyarországon a Bad Boyz már csatlakozott és Önnel együtt kezdenék meg a kampányolást.

- Miről szólna a kampány? Pénzgyűjtés? – ráncoltam a homlokom.

- Igen. – mondta felszabadultabban. Talán érezte, hogy benne vagyok a dologban. – Sztárokat kéne rávenni, hogy pár holmijukat, ereklyéiket árverésre bocsássák, vagy aláírt dolgokat.

- Ez könnyen megoldható. – vigyorogtam el.

- Mikor tudnánk találkozni és mindent megbeszélni? – hallani lehetett a hangjába a lelkesedést.

- Hétfőn utazom Magyarországra, akkor tudunk találkozni. – gondolkodtam el. – Kérem a sajtó anyagot küldje majd át a Red Bull sajtórészlegének.

- Még ma átfaxolom. – mondta buzgón. Elköszöntük és letettük, én pedig meg érkeztem a szimulátorhoz.

- Próbáld meg nagyobb gázzal, és maradj a féken egy kicsit. – hallottam meg Kimi hangját. Megálltam az ajtóba és figyeltem, ahogy Kimi az irányító mögött áll és osztja a tanácsokat Sebinek aki a szimulátorban ült. Oda mentem lábujjhegyen Kimihez, hogy ne hallja meg Sebi a magas sarkúm kopogását.

- Tessék, Guill felesége válóperes ügyvéd. – nyújtottam át a telefonszámot.

- Diszkrét? – kérdezte suttogva Kimi.

- Egy volt versenymérnök felesége. – mosolyodtam el. – Persze, hogy diszkrét.

- Köszönöm. – mosolyodott el boldogan. Ritka mosoly volt ez Kimi arcán így mindennél jobban örültem ennek a mosolynak.

- Jó lenne végre megverni Webbert. – néztem a szimulátorra.

- Megmutattam neki hol és hogyan fordulok. – magyarázta. – Adom neki a tanácsokat én, hogyan csináltam. Az ő tudásával együtt talán ér valamit.

- Az F-csatorna is ott lesz már, csak még nem tudjuk melyik pilótánk kocsiján. – mondtam elgondolkodva. – Megyek és beszélek is Christiannal. – hagytam őket ott, bár Sebnek fogalma sem volt, hogy ott voltam, mert háttal ült a bejáratnak és bele volt mélyedve a pálya vonalvezetésébe.

Bementem Christianhoz, és megjegyeztem neki, hogy nekem több munkám van benne az F-csatornában, mint Ciaronnak, és Sebi sokkal inkább alkalmazkodóbb, mint Webber, így miénk lett az F-csatorna tesztelési lehetősége.

- Hallom meggyőzted a főnököt, hogy mi tesztelhessük a csatornát. – vigyorgott Guill az irodába ülve.

- Miért tudsz mindent egyből? Hogy csinálod? – ráncoltam a szemöldököm. Lazán megrántotta csak a vállát.

- Változott a nézeted az F-csatornáról? – kérdezte kíváncsian.

- Nem. – sóhajtottam. – Továbbra is veszélyesnek és marhaságnak tartom. – ültem le a székembe.

- Akkor miért harcoltad ki, hogy Sebastian vigye elsőnek ezt a veszélyt? – értetlenkedett.

- Mert ha beválik, akkor a másik pilóta is megkapja, de az, aki tesztelte már ismeri annyira, hogy simábban tudja alkalmazni. – könyököltem az asztalra. – Inkább pénteken törje össze Seb a kocsit, mint szombaton.

- Igazad van. – bólintott. – De Sebastiannak új kasznija is lesz. Elnevezte már? – kérdezte vigyorogva.

- Még nem is tudja szerintem. – vontam vállat. – Majd ha kész lesz szólok neki, vagy majd Ben szól neki. – nyújtózkodtam. Mire visszaigazgattam az ingem a helyére kivágódott az iroda ajtaja és Ciaron trappolt be rajta.

- Miben segíthetek? – kérdeztem bájosan mosolyogva.

- Eloroztad előlünk a tesztelési lehetőséget! – csapott le az asztalomra.

- Ebben az irodában csak én csapkodhatok, menj és csapkodj a tiédben! – keltem fel a székből. – Nem oroztam el előletek, csak elmondtam az álláspontomat a Főnöknek.

- Könnyű úgy benyalni magad a főnöknek, ha kivillantod a cickóidat! – csapott ismét az asztalomra.

- Még mindig itt tartasz? – néztem rá lesajnálóan. – Még ha így is csinálnám is több lennék nálad. Én nem hagytam volna, hogy bárki kémkedjen a csapatnál és bántsanak egy csapattagot. De nem úszod meg ennyivel! Nem bizony! Valahogy rád bizonyítom, hogy benne volt a kezed és rúgjanak végre ki innen!

- Nem tudod bebizonyítani. – vigyorgott perverz elégedettséggel.

- Én erre nem vennék mérget. – szedtem elő a dobozt, ami a késeket és a pisztolyt rejtette. – Milyen érdekes, hogy éppen ilyen késsel szúrták hasba Evat. – nyitottam ki, de gyorsan vissza is csaptam mikor oda kapott érte. Teljesen elfehéredett.

- Nem mersz feldobni. – remegett meg az ökle az asztallapon.

- Nem-e? – vigyorogtam most én elégedetten. Nem voltam biztos az igazamban egészen eddig.

- Tiétek a teszt lehetőség. – húzta ki magát. – A pályán eldől ki a jobb.

- Ez már tavaly eldőlt. – szóltam utána. – Sebnek sérült volt a kocsija, amit nem igazán értek, hogy lehetséges, hiszen a szerelőim mindig átnézik! – játszottam az elgondolkodót. – Bizonyára valaki babrált vele. – néztem rá szúrósan. Fél pillanat alatt vette fel a hulla fehérséget az arca.

- Miért tenne bárki is ilyet? – szólt bele Guill, de az ő arcán büszkeség volt és utálat Ciaron felé.

- Talán az irigység miatt. – ütögettem az ujjam a számhoz. – Vagy azért, hogy az ő versenyzője jobb legyen. – néztem jelentőségteljesen Ciaronra.

- Nem tudod bizonyítani. – vetette oda és kisétált az ajtón.

- A box be van kamerázva tavaly óta! – kiabáltam utána. A lépései hangja elhalt egy pillanatra majd tovább indult.

- Kamerák? – ráncolta Guill a homlokát.

- Blöff. – rántottam meg a vállam.

Már 20 perce az Esti Showder sminkszobájában ültem és vártam, hogy én következzek. Vasárnapot anyuékkal töltöttük, bár úgy volt először, hogy Seb szüleihez megyünk. Norbert szavunkat is vette, hogy engesztelésül egy hetet eltöltünk ott.

- Te jössz. – lesett be hozzám Eva. Csak ő jött el velem ide, hogy legyen velem egy sajtós is. Seb otthon maradt anyuéknál. Ezekben a pillanatokban téphetik egymást Rékával. Felkeltem és elindultam a nekem kijelölt úton. Vettem egy mély levegőt majd vártam, hogy felkonferáljanak.

- A Forma 1 kiemelkedő mérnöke, Norton Virág! – vigyorogva sétáltam le a lépcsőn. A közönséget néztem és integettem nekik, de minden erőmön azon voltam, hogy ne nevessem el magam és ne essek le a lépcsőn.

- Szervusz, rég találkoztunk. – ölelt meg és kaptam két puszit. – Foglalj helyet. – mutatott a kényelmes fotelra.

- Ne haragudj meg, de muszáj kijavítanom téged. – vigyorogtam. – Nem mérnök vagyok, hanem Versenymérnök. Nem ugyan az. – nevettem.

- Fele annyi idős sem vagy mint én, de már kijavítgatsz. – nevetett. Láthatóan nem sértődött meg. - Elnézésedet kell kérnem. Miben különbözik a két megnevezés egész pontosan? – érdeklődött.

- A mérnökök hátul ülnek, őket ritkán, szinte soha nem látja a publikum. Ők figyelik a telemetriai adatokat és adják tovább a hirtelen érték változást nekem, a versenymérnöknek. – mosolyogtam. – Én döntök a mellettem ülő emberekkel és a pilótával mindenről.

- Tehát te a csapatban a táplálék lánc teteje vagy, - dőlt hátra.

- Sajnos nem. – vigyorogtam. – Én is csak egy kishal vagyok, aki néha menekül a nagyhal elől. – erre elnevette magát.

- Mikor először itt jártál akkor készültél az első versenyedre. – kezdett bele. – Akkor azt mondtad, hogy a célod a munka 100%-os teljesítése, és az, hogy jól érezd magad a környezetedben. – emlékeztem az első találkozásra. Eléggé féltem. – Ez megvalósult, nem igaz? Milyen érzés ott ülni és dönteni?

- Megvalósult. – bólintottam. – Nem is számítottam rá, hogy ennyire megvalósul. – gondolkodtam el. – Milyen érzés ott ülni? – ízlelgettem a kérdést. – Csodálatos. Bár sokszor már eszembe sem jut, mennyire jó helyzetben vagyok. – elmélkedtem.

- A magán életed nagyon véded, ahogy a párod Sebastian Vettel is. – pillantott le a lapra, ahol gondolom a kérdések álltak. – De röppentek fel olyan pletykák, hogy eljegyeztek és olyanok is, hogy babát vártok. Mindenki beszél mindenfélét. Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! – dőlt előre az asztalra könyökölve.

- Nem jegyeztek el. – mutattam fel a kezeimet, amin nem volt gyűrű. – Volt már köztünk szó róla, de még nem történt meg a lánykérés. – mosolyogtam. Agybajt is kapnék, ha az esküvővel is foglalkoznom kéne.

- És a baba dolog? – feszegette a témát. Mielőtt eljöttem megkérdeztem Evat a pletykákról, amik rólunk keringenek, és hallottam róla, hogy beszélnek ezt-azt a várandóságomról, így megbeszéltük Sebivel, hogy lassan itt az ideje egy picit kipakolni. Nem tetszett, hogy ezt nekem kell megtennem, de Seb persze a nyakamba varrta azzal a mondattal, hogy ő nem bírná befogni ha egyszer belekezd.

- Hát abban van némi igazság. – vigyorogtam.

- Naa! – mosolyodott el. – Mikor itt jártál azt mondta egy jó darabig hallani sem akarsz arról, hogy gyereket szülj. Most mégis beadod a derekad? – a mosolya olyan volt mintha egy régi kedves baráttal beszélgetne.

- Igen, nagyon úgy tűnik. – simiztem meg a pocakomat.

- Terhes vagy? – pislogott picit döbbenten.

- Igen. – nevettem.

- Gratulálok! – biccentett. – Profi matekos és profi pilóta lesz. – nevetett. Azt már nem kötöttem az orrára, hogy ikreket várunk.

- Volt egy kisebb incidensed még tavaly a pároddal. – mondta elgondolkodva. – Elmeséled ezt nekünk?

- Fogadtam a másik Red Bullos verseny mérnökkel, hogy Seb VB lesz. – meséltem vigyorogva. – Mivel vesztettem ezért a legforgalmasabb időpontban kellet busszal haza utaznom Angliából Svájcba 3 vigyorgó fejes rikító sárga lufival együtt. – a végére már nevettem. – Persze ez akkor nem volt vicces. Meglehetősen morcos voltam ezért egy vödör jéggel nyakon öntöttem Sebit. – nevettem. – Aki viszont az utolsó futamon végig szívatott miatta.

- Ez miben mutatkozott meg? – kérdezte vigyorogva.

- A gyors köröket csak akkor mondom meg neki a verseny alatt ha azzal spannolni akarom. – magyaráztam. – De ő a futam alatt a kivetítőről megleste mindig a gyors köröket és mivel az első helyen volt torony magasan, megtehette, hogy játszadozik az idegeimmel. – nevettem. – Hirtelen fékezgetett, amitől a telemetria megbolondult. Mindenképpen ő akarta a leggyorsabb kört is futni és közbe szájalt velem. – már Fábry is nevetett. – Ha ara kértem, hogy vegyen vissza valami frappánsat válaszolt mindig. Borzalmas volt mennyire elkanászodott. – csóváltam a fejem. Még faggatott picit, majd mehettem. Egyből a megbeszélésre indultam, ami az éhező embereken fog segíteni, ha beindul. Átbeszéltük a fotózást, a reklámokat mindent. Találkoztam a Bad Boyzos fiúkkal is. Éjjel 11re értünk vissza Keszthelyre Evaval. Megvártam, míg becsukódik mögötte anyuéknál a vendégszoba ajtaja majd én is befészkeltem magam Seb ölelésébe. Kedden Magyarországról indultunk a Török Nagydíjra. Nekem leszállás után egyből megbeszélésem volt, így csak este tátottam el a számat a lakosztályunkra. Minden tiszta arany berakásos volt vagy arannyal futatott. Sebi az arany és csili-vili cuccok közt ült a kanapén egy szál laza bxerbe. A lába a kényesen tisztára pucolt üvegszerű asztalon volt.

- Haza akarok menni. – nézett rám kiskutya szemekkel. – Ezt a flancot nem veszi be a gyomrom. – mutatott körbe.

- 1 hétig kibírod! – dobtam le a cuccom az ajtó mellé a földre. – Vagy alanyi jogod van hozzá, hogy másik szobát kérj.

- Távol tőled? – húzta el a száját. – Máris jobban bejön a szoba. - mondta vigyorogva. Ledobáltam a ruhákat magamról és fehérneműben végig feküdtem a takarók és párnák hada közt az ágyon. – Imádom ezt a szobát. – indult meg felém perverz mosollyal. – Kifejezetten tetszik. – végig dőlt mellettem a puha ágyon és a keze máris a testem kényeztette. Én csak vigyorogni bírtam. Seb szexszel, kajával és persze kocsikkal meggyőzhető lesz, amíg él. Főleg ha egy kiadós kajálás után egy jó kocsiba kaphat meg. Akkor neki az a mennyek mennye lesz. Nekem meg a pokol, mert véresre ütődik a térdem. És a menny soha nem jön le a földre közösködni, így nem kapja meg a mennyek mennyét. De az álmaiban biztos, hogy az lenne a best pillanat. Meg talán a VB győztes serleggel fejbe vágni Webbert.

Monaco- Török 3

Folytatás nem tudom mikor jön. Most picit elvették a kedvem az írástól. Mindig azt gondoltam magamról, hogy bírom a negatív de építő kritikát. Megfogadom a tanácsokat amiket megtudok. De az, hogy valaki sztori lopással vádol és még elég durván leszólja amit alkotni próbálok azért azt nálam is beteszi a kaput, főleg ha ez egy állítólag hozzám közel álló személy. Szóval a lényeg: Fogalmam sincs mikor lesz új rész. Bocs mindenkitől akit esetleg érdekel a stori!

Reggel mikor felkeltem senki nem volt a hálóban rajtam kívül. Még csak reggel 8 volt. Belebújtam a köntösömbe és elindultam a konyha felé ahonnan a nevetés szűrődött ki. Belestem az ajtón és meglepő kép fogadott. Sebi a tűzhely előtt állt és valószínűleg palacsintát szeretett volna csinálni, de több volt a tészta a padlón és a berendezésen, mint a tálban illetve a serpenyőbe. Réka az asztalon ült és nevetetett Sebi szerencsétlenkedésén. Báró Sebi lába mellett ül és vakkantott, ha Seb nem figyelt az ételre. Hópehely pedig éppen a tésztát nyalta fel a konyhapultról.

- Segítsek? – kérdeztem vigyorogva. Ahogy Seb felém fordult vettem csak észre, hogy még a haja is palacsinta tésztás.

- Ura vagyok a helyzetnek. – vigyorgott rám, és míg nézett meg akarta fogni a merőkanalat, hogy újabb adag tésztát tegyen a serpenyőbe. Persze a dolgokat elnézve ez még oda figyelve is nehezen ment, így vakon pedig kiborult a tészta és végig folyt a pulton, le a földre. Seb ránézett a palacsinta folyamra majd rám. – Oké, segíthetsz. – nevette el magát, mikor látta, hogy nem fogok kiakadni.

- Vegyél le, vegyél le! – nyújtózkodott felém Réka, akinek a pizsije szintén tésztás volt. Nyomtam egy puszit a fejére majd Sebihez fordultam.

- Akkor te most elmész és rendbe teszed magad és Rékát. – adtam ki a parancsot. – Viszed magaddal Bárót, és kivakarod a szőréből a tésztát. Én addig itt rendet csinálok és sütünk együtt palacsintát. – mosolyogtam. Nem akartam az arcába nevetni.

- Gyere Csillag. – kapta fel Rékát és eltűntek az emelet felé.

- Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? – kérdeztem hahotázva Hópehelytől. – Ne edd azt a valamit, mert még a végén kiderül, hogy mérgező. – hessegettem el a macskát a tésztától. Óvatosan kóstoltam meg a maradék tésztát, ami nem ömlött ki.

- Ez minden csak nem palacsinta tészta. – öblítettem ki a számat. Kíváncsi lettem volna, honnan vette ezt a receptet.

Pont végeztem a takarítással mire leértek a reggeli készítők.

- Drágám, te honnan vetted, mi kell a palacsintába? – néztem Sebire, míg előszedtem a hozzávalókat.

- Réka azt mondta tudja. – mutatott a lassan 5 éves kislányra. Összeszorítottam a szám, nehogy hangosan felröhögjek. Sebire vallott, hogy egy ilyen pici kislánynak elhiggye a palacsinta receptjét.

- Na, én mondom, mit csináljatok. – ültem le az asztalhoz. Réka kapott egy széket, hogy felérje a pultot, majd lépésről lépésre magyaráztam mit csináljanak. Mikor a sütéshez érkeztünk inkább felkeltem. – Megvárod, míg a széle elválik a serpenyőtől, majd csuklóból lendíted, ha fel akarod dobni. – mutattam meg. Sebi tudományos arccal nézte minden mozdulatom, majd teljesen pontosan megismételte. Mire nem jó a versenyzői elme.

Megreggeliztünk a palacsintából, aminek csak a fele égett oda, mert elmentem átöltözni, de legalább Báró és Pehely is kapott bőségesen reggelit. A délelőttöm pakolással és mosással telt, meg azzal, hogy Réka „Miért?” – jeire válaszolgattam.

- Miért fehér a nappali? – kérdezte a földön ülve.

- Mert egyszerű és megnyugtató. – mosolyogtam még mindig. Hatalmas türelmem volt a gyerekekhez, a felnőttekhez viszont annál kevesebb.

- Miért ment el Sebi? – kérdezte az ajtót nézve.

- Mert formába kell maradnia a következő versenyig. – válaszoltam, míg mindent elpakoltam.

- Miért? – jött utánam az emeletre teregetni.

- Mert nagyon sok G erő hat rá, és ha nincs formában nagyon megviselné a vezetés. – mondtam, míg Seb pólóit csíptettem ki.

- Mi az a G erő? – tartotta nekem a csiptetős szatyrot.

- A hírtelen sebesség módosítás miatt fellépő erőhatás. – vágtam rá csípőből. Réka arcát elnézve nem volt elég emberi nyelven. – Mikor a pilóták elkezdenek gyorsan menni, vagy hírtelen fékeznek, esetleg nagyon nagy a sebesség akkor olyan nekik mintha valami összeszorítaná őket. – próbáltam meg elmagyarázni. – Mintha egy láthatatlan hatalmas kéz összenyomná a mellkasukat, és ettől nem is tudnak levegőt sem venni rendesen.

- Sebi pedig azért edz, hogy kapjon levegőt száguldozás közben? – látszott rajta, hogy érti. Rábólintottam a kérdésre. – De buta! Hát akkor miért száguldozik?

- Ültél valaha egy száguldó autóban? – kérdeztem rá.

- Nem. Apa nem szokott száguldozni. – rázta a fejét szomorkásan. – Ha megkérem Sebit száguldozik velem? – csillant fel a szeme.

- Nem tudom. – mosolyogtam rá. – A svájci közlekedési szabályzat szerint nem nagyon tud veled száguldozni.

- Sebi betartja a szabályokat? – kérdezte meglepve.

- Előfordul. – vigyorogtam. – Sebi jó kisfiú.

- Meg buta is! – vágta rá. – Még én is tudom, hogy arra vannak a szabályok, hogy megszegjük őket.

- Nem minden szabály van arra. – simogattam meg a fejét és elindultam a földszintre. Pont mikor elértem szólalt meg az üzenetrögzítő. Nem is halottam kicsengeni.

- Virág, ha ott vagy vedd fel, vagy majd hívj vissza kérlek. – mondta Guill ideges hangon.

- Szia, mi történt? – vettem fel a telefont. Ezt a pillanatot választotta Sebi is a haza érkezésre.

- Johnt holtan találták az irodádban. – mondta letaglózva. Meglepő, de az agyam egyből feldolgozta az információt, és leforgott előttem, hogy Ciaronnak van fegyvere, de azt elvettem. Lehet megtalálta. – Mikor a csapaton belül híre ment a dolognak az egyik szerelő megkeresetett és elmondta, hogy John volt az, aki belerángatta egy kémkedési ügybe, és kötelezte az adatok továbbítására. Azt mondta fél, hogy mivel tudja, őt is bántják, ezért mondta el. Christian tajtékzik a dühtől. John végig más csapatok kezére játszotta az adatokat, amikhez simán hozzáférhetett. Ő vonta be Ciaront is a dologba, és teljesen ellened uszította. Ciaron is szint vallott miután a főnök kirúgással fenyegette.

- John volt a hunyó? – kérdeztem totálisan megdöbbenve. – De Evat Ciaron felesége bántotta…

- Nem. – sóhajtott. – Ciaron elmondása szerint, a felesége csak elterelte Eva figyelmét, hogy a szobában tartózkodó John bántani tudja. Azért bántotta Evat, hogy a helyedbe lépjen azon a futamon és még jobban hozzáférjen mindenhez.

- És én nem vettem észre, hogy végig kém volt. – suttogtam. – És most halott.

- Senki nem vette észre Virág, ne magad ostorozd. – sóhajtott Guill.

- Hogy halt meg? – kérdezte Sebi, aki végig hallgatta az egészet. Réka fent játszott az emeleten.

- Öngyilkos lett. – adta meg a választ Guill. – Engem jelöltek ki az asszisztenseddé, és én váltalak a futamokon, ha nem bírod Virág. – lecsúsztam a konyhapult mentén a földre és csak bámulta magam elé. Sebi megköszönte az infókat és letette a telefont majd csinált nekem kakaót és a kezembe nyomta a meleg bögrét.

- Idd meg, és próbáld feldolgozni ezt is. – húzta el a száját. – Mostanában túl sok volt körülötted a baj. Szólok Lacinak, hogy vigye el Rékát. - kelt fel mellőlem és ott hagyott a padlón ülve. Ő is ki volt borulva, csak ő jobban álcázta. A robbanást már sejtettem, hogy nem véletlen volt, de a kislány... most pedig John… előtte ott volt az ami Evaval történt… Ez sok volt nekem. Nagyon sok. Laci jött nyomott egy puszit a hajamra majd távozott a hisztiző Rékával együtt. Sebi kezébe vett egy másik bögrét és oda ült mellém a padlóra. Mivel padlófűtés volt ezért jó meleg padlón üldögéltünk.

- Ki lesz a következő? – kérdeztem a vállára döntve a fejem.

- Senki. – fújta ki a levegőt. – Vége. A főbűnös meghalt.

- De a kislány halálát nem ő okozta. – akadékoskodtam.

- Azt a Sors hozta, hogy elfogadd végre a babánkat teljesen, főleg azt, hogy két babánk is lesz. – magyarázta.

- Jól csinálta, mert elfogadtam. – bújtam teljesen hozzá. – Úgy érzem, hogy picit eltávolodtunk egymástól.

- Én is érzem. – suttogta. – Sok volt a dolgunk.

- Akkor kezdődött mikor nem tudtál jönni velem az osztálykirándulásra. – motyogtam. – Azóta tart ez a csapás szorozat. – nem mondott semmit csak felkelt és az ölébe emelt. Nem bántam, hogy emelget.

- Vessünk ennek véget. – mosolyodott el. Felvitt a hálóba és óvatosan letett az ágyra.

A kezei és a szája barangolta be a testem.

Rajta még mindig volt gatya mikor én már a sokadik orgazmusomon is túl voltam. Már rég nem voltak gondolatok fejemben. Lerángattam róla az utolsó ruhadarabokat is, hogy végre teljesen az övé lehessek. Minden rossz érzés nélkül sikongattam, és nyögtem órákon át.

- Végem. – terült el mellettem nyögve. – Eddig tartott az álló képességem. – motyogta lehunyt szemmel. Dél körül kezdtük el egymás kényeztetését, de már hajnal volt.

- Kicsit kétértelmű mondat volt. – nevettem fel.

- Annak szántam. – csatlakozott hozzám. Perceken át nevettünk a semmin. – Talán egy utolsó menetet még eltudnék viselni. – hajolt a nyakamhoz és a keze már el is tűnt a lábaim közt.

- Az előbb még véged volt. – nyögtem fel.

- Végem is van. – mormolta a nyakamba. – Tőled! – vigyorgott rám majd se kép se hang, már megint távol jártam az ésszerűség határaitól.

- Szeretlek. – döntötte a homlokát az enyémnek még mindig rajtam fekve. – Szeretlek, szeretlek, szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban. Téged és a kicsiket is. – simított végig a hasamon.

- Mi is szeretünk, ebbe biztos lehetsz. – simítottam hátra a rövid fürtjeit. – Lemásznál rólam? – kérdeztem nevetve. Nyöszörögve gördült mellém. Legalább fél órát feküdtünk csöndbe egymás nézve mikor már lenyugodtam annyira, hogy elmenjek tusolni. Külön letusoltunk majd szorosan oda bújtam hozzá és reggel 6-kor sikeresen elaludtunk.

8-kor Tommi felkeltett minket a hívásával, de Seb lerázta gyorsan így aludhattunk tovább.

- Nincs babaszoba. – közölte velem a tényt Seb ébredés után. Még mindig az ágyban fetrengtünk, pedig már délután 3 volt.

- Még egy kicsit korai, nem gondolod? – vontam össze a szemöldököm.

- Csináljuk meg mi. – csillant fel a szeme. – A minimális szabadidőnk ez alatt a 7 hónap alatt elég is lenne rá.

- Te megvesztél. – nevettem. – Benne vagyok.

Az egész csütörtököt végig lustálkodtuk, amit igazából nem nagyon engedhettünk volna meg magunknak. Persze csak péntek este vertem volna a fejem a falba, vagy inkább Sebiét, mikor még éjjel 11kor is a gép előtt ültem Guill irodájában. Az iroda tulajdonosan a kanapén feküdt és az adatokat nézegette nyomtatott verzióban, amit már én kidolgoztam.

- Kismama lettél. – nem kérdezte, kijelentette. – Régen foggal-körömmel harcoltál azért, hogy a baba szabi veled szemben fel se merüljön az emberben.

- Az idők változnak. – vontam meg a vállam. Fáradt voltam és inkább lettem volna otthon Seb karjaiban, mint a gyárban ismét egy ismeretlen irodában. Sajnáltam, hogy John így vetett véget az életének, de mint kiderült, ide érkezése óta kémkedett más csapatoknak és a szememben emiatt egy senki volt. Arról nem is beszélve, hogy bántotta Evat, amiért jó sokáig börtönbe is ült volna. Annyira nem bánkódtam a halála miatt. Sokkal inkább rázott meg, hogy átfestik az irodám és új szőnyeget kapok.

’Kerüljenek közelebb a pilóták a rajongókhoz’ felkiáltásnak köszönhetően pedig jövő héten nem is álmodhatok olyanról, hogy látom Sebit még a délutáni taktikai megbeszéléseken sem, mert chatelni fog a rajongókkal és fotózáson lesz. Mivel Eva ismét sumákolt nekem egy riportot ezért én hétfőn utazom is Magyarországra, hogy megjelenjek a Fábry Show forgatásán.

- Kész. – ütöttem le az utolsó entert és hátra dőltem. – Kismamának lenni annyiból jó, hogy itt vagy és segítesz, és az a jó benne, hogy van kire illetve kikre fognom a hisztiket. – vigyorogtam.

- Mióta mutogatsz te bárkire is? – nézett rám meglepetten.

- Látod? – tártam szét a karom. – Ez is miattuk van. – mutattam a hasamra. Guill elnevette magát, amin csak mosolyogtam. Nyitotta volna a száját, de a mobilom elkezdett csörögni, így csöndbe maradt, talán jobb is.

- Virág Norton. – vettem fel.

- Bocsánat, hogy zavarlak, de Sebastian magára zárta az uszoda ajtaját, és bent ordít a zene. – mondta az egyik gondnok.

- És? – kérdeztem. Este volt már, hogy felfogjam az ilyen dolgokat, mellesleg végig számoltam a napot. – Belefulladt már? – kérdeztem viccelődve.

- Reméljük nem. – mondta ijedten, mint aki erre nem is gondolt. Amatőr. – Ide tudnál jönni és valahogy kirángatni onnan?

- Törjétek be az ajtót, fogjátok meg a fülénél fogva és rángassátok ki. – vontam vállat.

- Hogy mit csináljunk? – kérdezte megdöbbenve. Komolyan megdöbbentette a feltételezés, hogy képes lenne Sebit a fülénél fogva rángatni. Csak Eva és én voltunk ennyire elvetemültek, úgy tűnik.

- 5 perc és ott vagyok. – rajtam le. Guill intett nekem, és beült a helyemre a gép elé átnézni a munkámat.

Mire leértem az uszodához végig gondoltam Seb miért is zárkózhatott be. Nem jutott eszembe egy értelmes indok se amiért ennyire felhúzhatja magát. Miért pont az uszoda? Miért nem a szimulátor?

- Seb, engedj be kérlek. – kiabáltam be mikor oda értem. 5-6 ember állt az ajtó előtt, de tehetetlen volt mind.

- NEM! – ordított ki. Vettem egy mély levegőt majd hangnemet váltottam.

- Sebastian Vettel rohadt gyorsan nyisd ki az ajtót, vagy keresek egy gondnokot kinyittatom és saját kezűleg folytalak bele a medencébe. – ordítottam be. A zene nem halkult, de az ajtó kinyílt, majd becsukódott. Tommi állt neki dőlve az ajtónak és nagyon fáradt arcot vágott. Sejthettem volna, hogy őt bent találom.

- Seb mégis mi a jó élet a bajod? – guggoltam oda a medence széléhez, ő ugyanis bent úszkált a vízbe.

- Semmi. – morogta. Sóhajtva rúgtam le a cipőmet és másztam be a vízbe mellé. Elkaptam a kezét és magamhoz öleltem.

- Az a semmi jól kiakasztott. – suttogtam.

- Keresett az a kölyök. – morogta, de úgy kapaszkodott belém mintha az élete múlva rajta. Talán a lelki élete múlt is.

- Elküldted? – kérdeztem semleges hangon. Szóval Csiszi itt járt. Beszélni fogok Bryannal.

- El. – megpróbált ellökni magától, de a nyakába csimpaszkodtam és a dereka köré fontam a lábam.

- Nem én hívtam ide, ne légy ellenséges. – szögeztem le.

- De miért koslat utánad? – fakadt ki. – Nagyon felhúzott!

- Észrevettem. – sóhajtottam. – Szerelmes belém és tini még.

- Én tini fejjel sem voltam ennyire hülye. – dohogta. Még rá is haraptam a nyelvemre, hogy ne mondjak erre semmit. Végül is pár perc múlva Seb hozzá tette. – Na jó, talán mégis. – sóhajtott egyet és kimászott velem együtt a medencéből. – Megnyugodtam. – mondta Tomminak aki kétkedve nézte, ahogy elengedem és visszaveszem a cipőmet.

- Tényleg megnyugodott. – bólintottam mosolyogva. Hamar lenyugtatja az ember, ha rájön, hogy pontosan ugyan olyan marha volt régen, mint amiért felhúzta magát.

A gyárban az ébren lévők eléggé megnéztek. Próbáltam büszkén és fejedelmien vonulni vizes cuccba és cuppogó cipőben, de nem éppen sikerült.

Eva a szobánkban éppen leoltani készült a villanyt mikor kitártam az ajtót.

- Vizesen, morcosan, fáradtan. – emeletem fel a kezem mikor meg akart szólalni. – Ne mondj semmit.

- Annyit akartam kérdezni, hogy kell-e segítség a göncöket lehámozni. – tárta szét a karjait.

- Az jól jönne, köszi. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Olyan a mosolyod, hogy muszáj vissza mosolyogni, tudtad? – kérdezte szintén mosolyogva.

- Most már tudom. – biccentettem. Segített a ruháimat lerángatni, amiket csak bedobáltam a fürdőbe majd mindketten álomra hajtottuk a fejünket.

Eva sokkal vidámabb és boldogabb mióta John saját kezűleg végzett magával. Már nem félt egyedül a sötétben sem, amit ugyan tagadott, de én tudtam róla. Nyakig a takaró alatt fekve simogattam a pocakomat és tőlem szokatlan gondolatok kergették egymást a sötétségben.

Hogy nevezzem el őket? Milyen színű legyen a szoba? Jó anya leszek? Mennyire leszek szigorú? Szabadulni akarok majd pár nap múlva a teher alól?

Seb megkéri a kezem? Igent mondok? Mi van, ha ez az egész kiderül, és a nyakunkra mászik a sajtó még jobban?

A választ csak a jövő hozhatja meg, és ez bosszantott. Tudnia akartam a megoldást, tudni, hogy majd sok év múlva a két kiskölyök azt mondja-e, ha bárki megkérdezi tőle, hogy a világ legjobb anyukája voltam. Utáltam a kételyt, hogy nem tudom mi vár rám pár hónap múlva. Egyáltalán képes leszek kihordani őket, vagy annyira stresszes életem van, hogy nekik esélyük sem lesz az életre?