Visszatekintés 5

Utolsó Előtti Rész. +16

Mikor leszállt a gépünk egyből kocsiba ültünk, és mentünk a házhoz. Nem volt messze, így épp, hogy megfordult a fejembe, hogy mi lesz itt 2-3 napon keresztül és már ott is voltunk.

- Tipikus Kimi. - néztem a házra. Nem tudtam volna szavakba kifejezni miért volt a ház nekem nagyon Kimis, de egyszerűen sütött róla, hogy az övé. - Tetszik,, ilyen nekem is kell. - nevettem el magam. Még mindig a fehér ruhámba voltam, mert Sebi nem hagyott átöltözni. Ő is a fehér zakójába volt, már a nyakkendője már csak lógott a nyakába.

- Ha jó kislány leszel, beszélhetünk róla. - nevetett fel.

- Héhéhéhéhééé!!! - kiabáltam kacagva mikor a kezébe kapott. - Tegyél le hallod! Leejtesz! Elesünk!

- Annyira béna azért nem vagyok. - annyira nevetett, hogy tényleg majdnem ledobott.

- Sebastian! Ne mááár! - kapaszkodtam a nyakába és nem bírtam abba hagyni a nevetést. Átvitt a küszöbön és megindult velem az emelet felé.

- Most már letehetsz! - böködtem meg hatalmas vigyorral. - Már áthoztál a küszöbön.

- Az nincs előírva, melyiken kell áthozzalak. - nevetett.

- Ezért az összesen átviszel? - érdeklődtem.

- Bizony. - megindult velem a lépcsőn - Sebastian elesünk! - nevettem. És mintha előre megéreztem volna rálépett a szoknyám lelógó részére, és az utolsó fokon elterültünk. Seb a lépcső ült én meg hahotázva már az emeleten.

- Esküszöm, nem vagy normális. - annyira rázott a nevetés, hogy már levegőt alig kaptam, de Seb se volt jobb állapotba.

- Jól vagy? - kérdezte nevetve.

- Nem! - vágtam rá fuldokolva. - Egy őrült német pilóta a férjem!

- Vállalom. - kelt fel vigyorogva. - Abba tudod hagyni a nevetést? - hajolt fölém.

- Ühüm. - nem mertem kinyitni a szám, mert éreztem, hogy akkor megint elkezdek nevetni. Seb fél percig nézett rám és megint kitört belőlem a nevetés.

- Akkor én ide leülök, és megvárom. - leült a lépcső mellé a földre és nézte vigyorogva, ahogy nem bírom abbahagyni a nevetést. Kellett jó pár perc mire lenyugodtam annyira, hogy oda másszak Sebihez. A szatén esküvői ruhám persze ellenkezett a dolog miatt, de nem zavart. Oda bújtam hozzá, mint egy kiscica.

- Ha így indult a közöl életünk, akkor csak jó lehet, nem? - kérdezte vigyorogva. Belőlem megint előjött a nevetés, de már tudtam kontrolálni.

- Eddig is együtt éltünk. - vontam vállat.

- De most már hivatalosan is egy pár vagyunk. - nézett rám.

- Eddig is azok voltunk. - kötözködtem.

- Szeretnéd a nászéjszakát, vagy kötözködsz, és a kanapén alszok? - kérdezte vigyorogva.

- Szerintem ma már ne próbálkozz a lépcsővel. - megint kitört belőlem a nevetés egy ideig Sebi is nevetett velem. aztán végig lökött óvatosan a folyosó szőnyegén és fölém mászott. Rám vigyorgott és a nyakam kezdte el csókolgatni. Mikor csillapodott a nevetésem megcsókolt ezzel teljesen elfojtva a hahotázásom, de elindítva bennem a vágyat. Lágyan, könnyedén csókolt. Én vittem át szenvedélyesbe a csókot.

- Hé, én irányítok. - nézett vigyorogva a szemembe.

- Francokat. - a hátára löktem és ráültem a csípőjére. Nem hagyta annyiba, mert vissza fordított, a fizikai erő még mindig az ő pártján állt.

- Asszony, most nyughass. - nevetett.

- Nem! - vágtam rá nevetve. Próbáltam vissza fordítani, de nem hagyta magát. Morcosan összefontam a kezem a mellem alatt, de nem zavarta a dolog. Csókolt ahol ért és a keze már a szoknyám alatta a combomat simogatta. Lehúztam a válláról a zakót és az öltönymellényt végig gomboltam. Felhúzott ülő helyzetbe és hátul lehúzta a felsőm cipzárját. Kibújtam belőle és tovább gomboltam az ingjét. Ő közben már a szoknyám akarta lehúzni.

- Várj! - löktem el a kezét.

- Mi az? - nézett rám érdeklődve. Az ing és a mellény csak lógott rajta a nyakkendővel együtt. Egy pillanatra elfelejtettem mit akartam mondani. Megráztam a fejem és próbáltam a gondolataimra koncentrálni, ami ilyen látvány mellett elég nehezen ment. A haja már szokásosan kócos volt és ellenállhatatlanul vigyorgott.

- Ne csináld! - löktem meg nevetve. - Nem tudok így gondolkodni!

- Hopp, ezt is megéltem. - ráült a sarkára és úgy nézett rám a kék szemeivel. Felsóhajtottam.

- Már nem tudom mit akartam mondani. - nevettem és felkeltem a földről. Letoltam magamról a szoknyámat és kiléptem belőle. Seb utánam kapott, de pont annyira álltam előtte, hogy ne érjen el. Lassan körbefordultam és tovább indultam a folyosón. Csak egy ajtó volt nyitva, úgy sejtettem az a hálószoba. Seb is felkelt és utánam indult.

- Tudod, ez ilyen szemérmes és szűz hölgyet, mint én nem lehet csak úgy leteperni a folyosó közepén. - mondtam komoly arccal. Próbáltam nem nevetni. Ezzel szemben Sebi hahotába tört ki.

- Vigyázz le ne szakadjon az ég ekkora hazugság alatt. - bementem az ajtón, és igazam volt, a hálóban voltam. Végig nyúltam a hatalmas francia ágyon és a könyökeimre támaszkodtam. Keresztbe tettem a lábam és néztem az ajtóban álló Sebire.

- A férjem vagy. - állapítottam meg. - Bármilyen mocsok dolgot elkövetek meg kell bocsájtanod. - vigyorogtam rá édesen.

- Ez nem erről szól. - rázta a fejét és nekitámaszkodott az ajtónak.

- hát miről? Örök szerelemről? - kérdeztem. - Arról, hogy 4 év múlva is kívánni fogsz? Hogy hetente legalább egyszer jót szexelünk 6-7-8 év múlva is? - felnevettem. - Én ebben nem hiszek.

- Én hiszek benne. - vont vállat és lassan megindult felém. - Vagy talán nem kívánsz? - édesen vigyorgott. Magamhoz akartam rántani és gátlások nélkül végignyalni a hasán, amin lágyan kirajzolódtak a kockát. Tisztába volt vele, mennyire megőrít.

- Nagyon is. - érzékien megnyaltam a számat és figyeltem, ahogy kilép a cipőjéből és a gatyájából. Megemelte az egyik lábam és lehúzta róla a cipőt.

- Évek múltán is ugyan ennyire kívánatos leszel. - nézett rám. Már nem igazán volt észnél, a kék szemeket ellepte a ködös vágy. A boxere nem kicsit dudorodott. Lehúzta a másik lábamról is a cipőt, én pedig annyira ültem fel, hogy elkaptam az ingét és magamra rántsam.

- Bajnokom. - súgtam a fülébe mikor a nyakamba csókolt. Éreztem, ahogy elmosolyodik. Lerángattam róla az inget és a hátára löktem. - Tetszik, amit látsz? - kérdezte vigyorogva. A fehér fűzű volt rajtam és combharisnya.

- Szerinted? - megfogtam a kezem és a boxerére tette. Vigyorogva végig simítottam a merevedésén és figyeltem az arcát, ahogy egy pillanatra lehunyja a szemét. Végig csókoltam a mellkasát és a boxer szélén rávigyorogtam. - Megőrítesz. - sóhajtott fel. Elkapta a kezem és maga alá gyűrt.

- Hé!! Elrontod a játékom. - csaptam a hátára. Feltérdelt, és a fűzőmön elöl a kapcsokat összenyomta és egy laza mozdulattal felfelé megrántotta az egyik oldalt. A fűző egyből megadta magát. Vigyorogva simított végig a melleimet. Leszedte a combfix tartót is a harisnyától és az ágy mellett végezte a fűzőm.

- Nem mondanám meg, hogy három gyereken vagy túl. - simított végig a hasamon. Végigcsókolta a mellemtől a köldökömig, de a keze közben már a combom bőrét simogatta.

- Ki őrít meg kit? - beletúrtam a hajába és hátra húztam a fejét, hogy rám nézzen. Vigyorogva húzta le a bugyim. Befeküdt a két lábam közé, de a bal kezére támaszkodott és a jobb kezén az ujjai eltűntek a combjaim között. Nem hagytam sokáig a dolgot, mert nagyon zavart a kaján vigyor az arcán, amit el akartam onnan tűntetni. Meglöktem, így a hátára fordult. Lerángattam a boxerét és a csípőjére ültem, épp úgy, hogy ingereljem.

- Asszony ne akassz ki. - megfogta a csípőm és magára akart húzni, de nem hagytam. Fájdalmasan fejnyögött.

- Mond ki, hogy győztem. - végighúztam a körmeimet óvatosan a mellkasán, amire felszisszent.

- Ez nem verseny. - nyögött fel, mert előrelöktem a csípőm.

- Minden verseny. - súgtam a fülébe.

- Nem győzöl le. - súgta vissza. Erőből lökött oldalra, hogy a hátamra kerüljek, és még időt se adott, hogy vitázzak, mert már a combjaim között is feküdt és egy lökéssel teljesen belém csúszott. Felsikítottam a kéjtől.
**

Reggel én ébredtem előbb, mint általában. Mikor az órára néztem inkább volt délután kettő, mint reggel. Óvatosan felkeltem Seb mellkasáról és az ágy végéből felkaptam a mellényét és azt gomboltam magamon végig. A mellemet nagyon kidobta, a hasamnál lötyögött, de nem zavart. Épphogy takart elől, de a fenekem nagy része kint volt belőle. Kiosontam pisilni, de csak nehezen ment az osonás, mert fájtak a combjaim.

Nevetve dörgöltem meg a belső combrészem a kád szélén ülve. Próbáltam halkan lenni, hogy Sebi ki tudja magát aludni. A gyerekek mellett ez egyikünknek sem ment igazán. Pedig az alvás kell, főleg egy ilyen éjszaka után. Gondolkodtam tusoláson, de ahhoz le kéne mennem a bőröndökért, és az zajt csap. Inkább visszabújtam az ágyba. A függönyöket nem húztuk be tegnap este, így a szoba napfénybe fürdött. Mindenhol a szétdobált ruhánk volt. Az ágy teljesen fel volt túrva. Mikor visszafeküdtem Seb mellkasára akkor ébredt fel.

- Szia. - mosolyogtam rá. - Nem akartalak felkelteni. - megsimogatta az arcom és elvigyorodott.

- Szervusz. - mosolygott lustán. - Ugye nem csak álmodtam az egész tegnapi napot? - kérdezte ásítva. Körbenézett a szobán és egy huncut mosoly jelent meg az arcán. - Nem álmodtam. - nyugtázta.

- Nem vagy olyan kreatív, hogy ilyet álmodj. - nyomtam egy puszit a szájára és fel akartam kelni, de visszahúzott.

- Tetszik a szerelésed. - jegyezte meg. - Még jobban tetszenél nélküle. - elnevettem magam és felültem törökülésbe.

- Enni kéne valamit és haza telefonálni, hogy minden rendben van-e. - soroltam.

- A gyárba nem akarsz betelefonálni, hogy nem-e kell segítség? - vonta fel a szemöldökét.

- Most, hogy mondod. - nevettem. Fel akartam kelni, de visszarántott és csókolgatni kezdte a dekoltázsom.

- Nyugalom. - súgta. - Nászúton vagyunk. Ne gondolj semmi másra.

- Enni akkor is kell! - nevettem. Nem vett tudomást a megjegyzésemről, csókolt tovább egészen addig, míg a hasa nem kezdett reklamálni. Hangosan felnevettem. - Együnk valamit. - hagyott felkelni és ő is jött utánam egy szál boxerbe.

Kajálás után kimentünk a meleg udvarra. Ide nem ért el a tél hidege. Melegen sütött a Nap. Kifeküdtem a medence mellé, és úgy éreztem, hogy feltöltődőm a meleg napsugaraktól. Hallottam, hogy Seb beugrik a vízbe, de nem vettem tudomást róla. Élveztem a meleget. Persze csak addig tartott a sütkérezésem, míg egy jéghideg kezet meg nem éreztem a hasamon.

- Ááá, ez hideg! - sikítottam fel és próbáltam ellökni Seb kezét.

- Vagy csak a te tested forró. - nevetett.

- Égek a vágytól. - nevettem.

- Csak Napszúrást ne kapj. - mosolygott és ellökte magát a medence szélétől. Lehunytam a szemem, de a következő pillanatban egy nagy adat hideg víz zúdult rám. Felültem és kiakadva néztem a medencébe lubickoló Sebire, aki csak vigyorgott.

- Véged. - közöltem vele, és beugrottam utána a vízbe. Nem menekült, hagyta, hogy odaússzak hozzá. Megölelt és adott egy puszit.

- Olyan jó lenne még egy kisbaba. - álmodozott.

- Felejtsd el. - támasztottam az állam a vállára. - Még az ikrek is nagyon picik.

- De nem lenne jó még egy kisfiú? - kérdezte.

- Nem. - vágtam rá. - Sebastian tudod jól, hogy nekem több gyerekem nem lehet. Meg most egyelőre neveljük valahogy fel ezt a hármat. Miért nem éred be hárommal?

- Beérem, csak jó lenne, hogy mire felnőnek, lenne megint egy pici. - sóhajtozott.

- Köszi. - ott hagytam és kimásztam a medencéből.

- Mit? - értetlenkedett.

- Hogy elcseszted a hangulatom. - vágtam oda. Magam köré tekertem egy törülközőt és bementem a házba. Utáltam, hogy mindig kitalál valamit, és én azt hallgassam, ahogy ábrándozik.

- Viráááág. - jött be utánam.

- Most hagyj békén. - ráztam meg a fejem. Bementem a konyhába, hogy keressek valami innivalót.

- Virág tudod jól, hogy mennyire szeretem a gyerekeket. - jött be utánam. - Nem tehetek róla.

- Akkor szeresd Rékát, Emmát és Alexet. - vágtam a fejéhez. - Akkor ne csak akkor legyél velük mikor éppen babázhatnékod van, vagy mikor már kiadva rád bízom őket. Akkor legyél az apjuk, és figyeld minden rezdülésüket, legyél ott velük, és ne folyton elhúzz otthonról.

- Nincs igazad. - rázta a fejét. Tudtam, hogy teljesen tényleg nincs igazam, de felhúztam magam.

- Rendben. - bólintottam. - Mond meg, hogy Emma mikor kezdte el a fejét egyedül emelni? - rám nézett. Fogalma sem volt róla. - Mond meg Rékának mikor lesz az első balett fellépése. - nem tudtam, láttam rajta. - Mi Alex kedvenc játéka?

- Igenis velük vagyok és figyelek rájuk! - kiakadt. Nem tudott felelni a kérdésekre, és ez kiakasztotta.

- Jól van Sebastian. - bólintottam. - Ne akarja még egy gyereket, míg a meglevőket nem ismered. - ott akartam hagyni, de magához húzott.

- Te sem vagy tökéletes. - vágta a fejemhez. - Neked is vannak hibáid. Csak én nem élezem ki őket, mint te teszed.

- Nehogy már a végén én legyek a hibás! - el akartam lökni, de megcsókolt. - Nem oldasz ezzel meg semmit.

- De. Megnyugszol. - súgta a fülembe. Felültetett a konyha asztalra és úgy csókolt tovább.

- Ilyenkor annyira tudlak utálni. - súgtam a szájába.

- Én is szeretlek Édesem. - vigyorgott.

Visszatekintés 4

*2009*

Vidáman érkeztem meg Törökországba. A reptérről egyből a pályára mentem, mivel kedd késődélután volt. A homeok még épültek, de az, ami nekem kellett már állt. Bementem az állványozott félig késsz bejáraton, és egyből az irodám felé mentem.

- Szia! - köszönt két doboz mögül Timi.

- Szia. - intettem oda neki. Még az ajtóm sem volt fent, de a szekrények már bent voltak. Kiszedtem a táskámból a kulcsimat, és kinyitottam a felső fiókot. Végighúztam az ujjaimat a mappákon és a török feliratú mappát az asztalra dobtam. Visszazártam és nyitottam a következőt. Megint megkerestem a Török feliratot és megint repült a telemetria az asztalra. Még előkerestem a tavalyi verseny mappáját és a három mappát beleraktam egy üresbe. Elrejtettem a táskámba és kifelé indultam.

- Reggel 8-kor megbeszélés. - jött el mellettem a folyosón Christian.

- 9től FIA ülés lesz. - szóltam utána.

- Akkor 7-től lesz megbeszélés. - válaszolta hátra se fordulva.

Visszamentem a hotelbe és az utazóimat arrébb pakolva végig dőltem a kanapén. Vettem egy mély levegőt és próbáltam ráhangolódni a Török éghajlatra és időzónára. Nem volt lehetőségem aludni, hogy rendben legyek.

- Isztambul. - mondtam ki hangosan. Kiszedtem a mappákat a táskámból és fontosság szerint szétpakoltam a lapokat a padlón. Középen álltam és a tollam végét rágcsáltam. - Erről le kell szoknom. - néztem a toll végére és oda dobtam a kanapéra. Levettem a cipőmet és repült a bejárai ajtó mellé. Kiszedtem egy másik tollat a táskámból és azt is a kanapéra dobtam. - Utálom, hogy így szétszedik. Ki bír ezen eligazodni? - kérdeztem magamtól. Körbe fordultam, majd fel is vettem az első lapot. Szép sorban szedtem fel őket. A végén már nem volt semmi a földön csak a kezembe sok-sok adat, amit fel kell dolgoznom. Leültem a földre és ott álltam neki, hogy egy jelentést készítsek az egészből. Megint szanaszét volt minden, de én már láttam a rendszert a káoszban. Pörgött az agyam, és teljesen belefeledkeztem a munkába, így csak akkor vettem észre, hogy valaki bejött mikor meg nem éreztem, hogy valaki áll mögöttem. Hátra néztem és Sebi vigyorgó arcával találtam magam szemben.

- Mi ez a halom papír? - nézett körbe.

- Telemetria, üzemanyag adatok, pálya adatok, kocsi beállítás. - mutogattam a kupacokra. - És sok-sok jelentés, jegyzőkönyv.

- De jó, hogy nekem ilyet nem kell csinálnom. - vigyorgott. Mögém térdelt és megölelt.

- Én élvezem. - vontam vállat.

- Látszik. - nevetett. Beledőltem a karjaiba és hagytam, hogy pár pillanatig szorosan öleljen, de utána felkeltem és összeszedtem a papírokat.

- Még rengeteg dolgom van, hogy a hétvégén minden jól menjen, szóval tünés. - néztem rá. Oda lépett elém, és mélyem megcsókolt.

- Boldog vagyok, hogy már csak az enyém vagy. - vigyorgott és távozott. - Még jövök!

- Ne fenyegess. - szóltam utána nevetve.

A hét vége felé már pletykálták itt-ott, hogy együtt vagyunk, de semmi komoly. Végig dolgoztam 20 órában a hetet, így nem nagyon tudtak bizonyítékot szerezni arra, hogy együtt vagyunk, mivel csak akkor találkoztunk, mint minden rendes versenymérnök-pilóta páros.

Törökország után viszont Christian irodájában kötöttünk ki.

- A sajtó pedzegeti, hogy együtt vagyok. - kezdett bele. - A Főnökötök vagyok, így tudni szeretnék mindenről, hogy ne érhessen meglepetés a sajtóból.

- Arról is számoljak be, mikor megyek aludni és pisilni? - érdeklődtem semleges hangon.

- Természetesen ne. - rázta a fejét. - Felvettünk Guill szerint egy hatalmas tehetség vagy. Nem tagadhatom, tényleg az vagy, hiszen már megvillantottad. Hogy lehet veled rendesen beszélgetni, hogy érzelmek is legyen ebbe?

- Sehogy. - válaszoltam. - Én ilyen vagyok. Játszom az életem, és keményen dolgozom. Mást tőlem ne várj el és ne is kérj, mert ha mégis meg teszed, nem rám van szükséged. A magánélet az magánélet. Én sem érdeklődőm, hogy éppen hogy állsz a feleségeddel, vagy mikor volt utoljára erekciód. - Christian döbbenten ült, míg Sebi elkezdett nevetni.

- Csak nem akarok meglepetéseket. - tartotta fel a kezét védekezően.

- Rendben. - bólintottam. - Kínai Nagydíj óta együtt vagyunk, igen már csókolóztunk, nem még nem feküdtünk le. - felkeltem és az ajtó felé indultam. - Még valami, vagy mehetek? - kérdeztem a kilincset fogva.

- Menj. - intett sóhajtva.

- Nem hiszem el ezt a nőt. - hallottam még pont meg Christian hangját.

- Majd kicsit megpuhítom. - hallottam Sebi vicces hangvételét.

- Próbálkozni lehet Husika. - kiabáltam be.

Nem igazán hittem abba, hogy bárki is meg tudna engem változtatni, elég szilárd személyiség voltam.

**

Spanyolországba már hétfő délelőtt megérkeztem, mivel hétfő délután megbeszélés volt. Nem volt minden tiszta a diffúzorok körül. Minden pilóta versenymérnöke és a csapatvezető és tervezők hivatalosak voltak.

- Ha kérdeznek, csak akkor magyarázz. - mondta Christian idegesen. Úgy éreztem kicsit miattam ideges, mivel elég nagy szám volt.

- Nyugalom. - néztem rá. Erőltetetten rám mosolygott. Leültem a második sorba és vártam, hogy kezdődjön a megbeszélés. Jobbomon Christian ült. Balomon pedig egy Ferrari ruhás pasi.

- Csak szerintem, marhaság itt ülni? - kérdezte tőlem.

- Egyet értek. - vontam vállat. - Az FIA magától is eldönthetné, hogy szabályos-e vagy sem. Minek egymás torkának ugrasztani az embereket?

- Te vagy Sebastian Vettel versenymérnöke, nem? - vigyorgott rám. - Rob Smedley. - nem nyújtott kezet. Biztosra vettem, hogy angol.

- Virág Norton. - én nyújtottam a kezem, ő pedig mosolyogva fogadta el, és óvatosan fogott velem kezet. - Angol vagy.

- Ennyire rám van írva? - nevetette.

- Van az angoloknak egy kimért stílusuk, amitől feláll a szőr a hátamon. - nevettem. Közben Bernie Ecclestone megkezdte az ülést. Felvettem a faarcom és úgy nézelődtem. Egyetlen nő voltam a teremben. Ez azért sok mindent elmondott a Forma 1-ről és a szakmáról.

- Ön szerint melyik lenne a helyes megoldás? - nézett egyenesen rám Ecclestone. Sejthettem volna, hogy a nőt fogják piszkálni.

- A szabályok kiskapukat tartalmaznak. - mondtam egyszerűen. - Szerintem minden csapatban vannak nagy agyak, akik ezeket keresik. Nincs olyan szabály, hogy nem lehet megkerülni a szabályokat, így teljesen szabályosak. - egyetértően bólintott. - Viszont, ha az FIA elsiklik minden felett, ami megkerüli a szabályokat, legközelebb még pofátlanabb megoldások lesznek. Én annak a híve vagyok, hogy mindig mindenre reagálni kell valamit. Semmit nem lehet szó nélkül hagyni.

- Hogy hívják Ön Hölgyem? - kérdezte mosolyogva.

- Virág Norton. - még csak el sem mosolyodtam.

- Remek bemutatkozás, Kedves Virág. - vigyorgott.

- Nem bemutatkozni szerettem volna. Pusztán válaszoltam egy kérdésre. - vontam vállat. Mások tovább magyaráztak, Mr.E viszont engem szuggerált. Ha azt várta mikor vörösödöm el, mint egy kis csitri akkor sokáig ül még ott.

- Tudta, hogy az összes zseni őrült volt a maga módján? - jött oda hozzám a megbeszélés után.

- Minden ember őrült a magam módján. - néztem rá. - Ha ezzel célozni akart, hogy Zseni vagyok, akkor köszönöm. - vigyorogtam rá.

- Ön az egyetlen ember, aki önt valaha is zsenialitással vádolta. - somolygott.

- Viszont én vagyok az egyetlen ember, akinek a rólam alkotott véleményére adok is valamit. - válaszoltam.

- Azt hiszem bővült a Forma 1 egy nagyon érdekes, személyiséggel. - mondta félig nekem félig inkább már a mellém lépő Robnak.

- Én is úgy hiszem. - bólintott és kedvesen rám mosolygott.

- Utálom ezeket a bájmosoly partikat. - súgtam oda neki mikor Mr.E. ott hagyott minket.

- Nem különben. - mondta mosolyogva. Figyeltem pár percig és láttam, hogy a mosolyt az arcára ragasztotta.

- Nem fáj még az arcod? - néztem rá meglepetten.

- Már megszoktam. - nevette el magát.

- Tudod, én ezt nem szokom meg. - húztam el a számat.

- Óóó dehogynem. - vigyorgott. - Vannak íratlan szabályok a Forma 1 berkein belül.

- Mint például? - kérdeztem.

- Mindenkivel legyél kedves, előzékeny. - magyarázta. - Mosolyogj, ne mutass érzelmet. - felsóhajtott és szomorkásan rám nézett. - Ne barátkozz másik csapatból senkivel.

- A pilóták megtehetik, akkor mi is. - vontam vállat.

- A pilóták szinte mindent megtehetnek. - mosolygott elnézően, mintha egy kislány lennék. Ezt utáltam. - De ha például minket együtt látnak, beindul a pletyka, hogy adatcsere, vagy átigazolás.

- Tehát bármennyire is bírlak, soha nem fogunk együtt kávézni. - konstatáltam.

- Sajnos nem. - rázta a fejét. - De azért hívhatsz, ha gondba vagy. - kacsintott.

- Barátom van. - nevettem.

- Nekem pedig feleségem és gyerekeim. - biccentett. - Én nyertem.

- Ez nem verseny. - ráztam a fejem.

- De. - végignézett a kisebb tömegen. - Itt minden verseny. Kinek nagyobb és szebb a home-ja, kinek szebb, tisztább a karosszériája. Ez nem csak az autóversenyzésről szól. Itt minden verseny. Itt mindig a legjobbnak kell lenned.

- Én a legjobb vagyok. - vontam vállat.

- Csak ez nehogy a károdra váljon. - vigyorgott. - Maradj emberséges.

- Nem vagyok egy kedves, édes kislányka. - ráztam a fejem. - Ha én teljesítem a 100%-ot akkor másoktól is azt várom el.

- Könnyen orra bukhatsz ezzel a mentalitással. - csóválta a fejét.

- Ha orra bukok, felkelek, és megyek tovább. - láttam, hogy Ciaron és Christian már az ajtó felé mennek. - Most is tovább állok. - elhúztam a számat. - Szép napot vetélytárs! - vigyorogtam rá.

- Defektben gazdag hétvégét. - kacsintott rám.

- Csak nehogy visszafelé süljön el. - nevettem.

**

Őszintén szólva, nem tudtam mikor akarom nyilvánossá tenni a kapcsolatunkat Sebivel, de a nagydíj után ő ezt megoldotta. Oda jött hozzám, és a kamerák hada között egyszerűen megcsókolt.

Napokig ezzel a hírrel volt tele az összes bulvár magazin.

Monacóba így már párként érkeztünk.

- Jaj itt jön a szerelmes párosunk. - heherészett Ben. Édesen rá mosolyogtam.

- Jó, hogy jön Ben. - mentem oda hozzá. Még mindig vigyorgott. - Valakinek úgyis el kéne egyedül vállalnia a kocsi leadást és átvételt. Rád gondoltam. - a mosolya nem lankadt.

- De én vagyok a főszerelő, engem ilyennel nem traktálhatsz. - vigyorgott.

- A felettesed vagyok. Lehet, hogy egy nő, és Sebastian Vettel barátnője, de a felettesed vagyok. - én még mindig mosolyogtam, ő már kevésbé. - Csütörtök 8-tól péntek 5-ig remélem nem szerveztél semmit.

- De azt 4-en szokták csinálni! - kötekedett.

- Ó. - vettem a szám elé a kezem. - Igazad van. Akkor természetesen a munkáért csak negyed annyi fizetés jár neked, nem igaz? - egyre mérgesebb lett, de le is volt döbbenve. - Velem ne cicázz Benjamin, mert keservesen megbánod. Nem vagyok egy törékeny nőcske, akinek beszólogathatsz. Elvárom a tiszteletet, ha én megadom neked. Elvárom, hogy parancsnak vegyék azt is amit kedves köntösbe csomagolva kérek. Ha nem az én szabályaim szerint szeretnél játszani, hanem a sajátod szerint, akkor rossz helyen vagy.

- Sajnálom. - morogta. - De akkor is jól mutattok és süt rólatok az imádat. Küldhetsz hetekig bármennyit dolgozni, ez a véleményem.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá és ott hagytam. Sebi meglepetten nézett rám.

- Ezt az oldaladat még nem ismertem. - kezdett el nevetni. - Tetszik. Olyan kis domina. Szado- mazoban biztos jó lennél. - vigyorgott. - Bár ne rajtam próbálgasd, kérlek!

- Van olyan pillanat, mikor nem a szexen jár az eszed? - érdeklődtem.

- Persze! - vágta rá. - Mikor vezetek. - fejcsóválva szálltam be a liftbe. - Bajod van vele? - vonta fel a szemöldökét vigyorogva.

- Ne az eszed járjon rajta, hanem inkább csináld. - nevettem.

- Ez a beszéd. - nevetett ő is, és lágyan megcsókolt.

**

Futamról futamra egyre inkább leszálltak rólunk a riporterek és mindenki. Kezdték megszokni, hogy együtt vagyunk Sebivel, és ez így ki is töltötte minden időmet. Brit nagydíjkor robbant ki a botrány, ami már jó ideje lappangott a paddockban. Személy szerint nem érdekelt, és arra sarkaltam minden embert körülöttem, hogy ők is inkább a versenyre figyeljenek.

- Figyeljetek egy kicsit. - mentem be a boxba szombaton. - Ha meg lesz a futam győzelem, akkor mindenki az én számlámra iszik egész este a hotel utcájában lévő szórakozóhelyen. - egyből éljenzés volt és mindenki ment dolgozni. - Iszákos banda. - csóváltam a fejem vigyorogva. Éppen a boxból mentem át a paddock részre mikor Robot megláttam előttem menni pár lépéssel.

- Foglalsz álláspontot a balhéban? - kérdeztem rá.

- Nem. - pillantott rám a papírjaiból. - Téged ismerve te sem.

- De nem ám. - ráztam a fejem. - Ha nyerünk vagy nyertek, akkor jössz inni velem. - mutattam rá.

- Mondtam, hogy.. - kezdett bele, de a szavába vágtam.

- Senkinek semmi köze hozzá. - és már ott sem voltam.

A futamot megnyertük elég simán. Rávigyorogtam Robra mikor elmentem mellette, ő pedig bólintott egyet. Tehát eljön velünk.

**

Végül a bulizás elmaradt Robbal, mert Olaszba kellett mennie.

A futamok megint csak teltek, és nagyon gyorsan ment az idő. Mire észbe kaptam már a Magyar nagydíj időmérőjén voltam, és döbbenten, néma csendben néztem, ahogy Felipe Massát próbálják kiszedni a kocsiból. Egy rugó találta fejbe és a gumifalba csapódott. Bennem idegesség, félelem és iszonyat kavargott. Vetélytárs ide vagy oda, szorítottam, hogy ne legyen baja. Szerencséje volt, mert a honfitársaim gyorsan kiszedték a kocsiból, és pár perc múlva már láttuk a helikoptert felszállni. Próbáltam Sebit nyugtatni, de nehezen ment mivel én magam is ideges voltam és nem bírtam leplezni. Nagyon aggódtam Felipéért, és tudtam, hogy Rafa még itt sincs kint, hogy mellette legyen.

Egész nap azon kattogott az agyam, hogy ez akár Sebivel is előfordulhat. Mindenki felé azt mutattam, hogy nem annyira ráz meg a dolog, és hülyeségnek tituláltam, és szinte lehetetlennek, azt hogy ez előforduljon Sebivel, hiszen a szerelők is ezek rágódtak. Én már a hotelben voltam mire Sebi oda ért.

- Költözzünk össze. - még épphogy belépett az ajtón. Még köszönni se köszönt.

- Nem költözök azért össze veled, mert Massával történt valami és beijedtél. - mondtam fel se nézve.

- Már jó ideje meg akartalak erre kérni, és fel akartam hozni a témát, de most érzem azt, hogy eléggé érett a kapcsolatunk hozzá. - magyarázta. - És igen kibuktam. Aggódom Felipéért. De Szeretlek! Mindenkinél jobban! - oda ült mellém a kanapéra és maga felé fordította fejem. - Szeretlek. - mondta lassan tagoltan.

- Én is szeretlek. - válaszoltam egyszerűen. Sajnos igaz volt. Nem szerettem szerelmesnek lenni. - Ha téged ez megnyugtat, és ettől kevésbé leszel ideges, akkor költözzünk össze.

- Köszönöm. - mondta elégedetten.

Másnap a futamon szomorúan láttam Robék gárdáját a pálya félén a táblával. Rossz volt látni. Előszedtem a telefonom és írtam neki egy sms-t.

„ Este a hotel bárjában. 9kor. V.N.”

Nem álltam tőle olyan messze, így láttam mikor elolvasta. Végignézett a tömegen és mikor meglátott bólintott egyet.

A futam nem sikerült túl jól, így gyorsan visszaértünk a hotelbe. Nem öltöztem ki, semmi ilyesmi. Mázlira egy hotelben voltunk a Ferrarisokkal, így Sebi Kimivel volt én pedig lementem a bárba.

- Valami erőset. - néztem a pincér srácra. - És kettőt kérünk belőle.

- Inni jöttünk? - nézett rám Rob.

- Bizony. - bólintottam. Hálás mosollyal nézett rám.

Két óra múlva viszont már 3 Rob volt, és komoly problémát okozott a székről való leszállás, de nem csak nekem.

- Gyere pajti, menjünk alukálni. - belekaroltam Robba és együtt próbáltuk meg becélozni a liftet.

- Hogy bírod, hogy a párod pilóta? - kérdezte botladozó nyelvvel.

- Könnyen. - próbáltam meg vállat vonni. - Nem gondolok arra, hogy mi baja lehet.

- Én ezek után nem bírok erre nem gondolni. - borzalmasan lassan és vontatottan beszélt. Muszáj volt hangosan röhögnöm. - Mi van? - próbált meg rám fókuszálni.

- Annyira be vagy lassulva, hogy nagyon. - mondtam értelmesen. Hangosan röhögve szálltam ki a liftből. - Eltalálod a szobádat?

- Maximum befekszek egy kollega mellé. - vont vállat lazán. Hahotázva hagytam ott a liftben.

Nagy nehezen bementem a szobaajtónkon, és egy álmosan vigyorgó Sebi nézett rám.

- Nagyon részeg vagy? - kérdezte nevetne.

- Nagyon. - válaszoltam.

- Hozzám jössz? - kérdezte az ágy közepén ülve hatalmas vigyorral.

- Ahhoz nem ittam eleget. - heherésztem. Végigdőltem a kanapén és egyből elnyomott az álom.

Visszatekintés 3

Sokáig gondolkodtam, hogy átpakoljam-e ide a megismerkedésüket. Ugye ez az egyik oldalamon már olvasható volt. Végül úgy döntöttem, hogy felrakom, így minden itt lesz :)
Most vissza olvasgattam ezt a részt, és tényleg jó ha felteszem, mert ez még a közepe táján írtam mikor Virág még nem voltozott annyit, így tudtam még saját magamat követni. :D Ez nem tudom mennyire érthető.. Tegnap volt friss, de úgy gondoltam felrakom.
3 fejezet van vissza még a fanficből. Visszaszámlálás elindult.

Látszólag nyugodtan sétáltam befelé a Red Bull Racing Centerébe. Még azt is megálltam, hogy tátott szájjal nézzek körbe. Hatalmas csarnokszerű helyre érkeztem meg. A falon egy Forma 1-es autó volt jobb oldalt. Mellette kapott helyet a recepció. Az ajtó mellett nem sokkal piros kényelmes körfotelek voltak és egy kisasztal, ami tele volt újságokkal. Baloldalt egy lépcső vezetett felfelé ami mellett egy vitrin állt és abba a csapa eddigi kupái. Ha egyenesen néztem arra egy hatalmas lépcső vezetett lefelé és pár lépésre tőle lift is volt. Az egész hely fényben úszott, hiszen a fal ahol a bejárat volt tiszta üveg volt. Ahogy beljebb értem vettem észre a recepció melletti kétszárnyú ajtót.

- Üdvözlöm a Red Bull Racing-Renault Angliai Központjában. – jött oda hozzám egy idős, kopaszodó férfi. Nem volt sokkal magasabb, mint én, de termetesebb mindenképpen. Elegáns öltöny volt rajta, amit elöl nem gombolt be, talán nem is tudta volna a hasától. Az arcán kedves mosoly ült. – Dr. Helmut Marko vagyok a Csapat tanácsadója. – a csapat szót büszkén mondta, míg a tanácsadót elhanyagolhatóan. Büszke volt az egész brigádra, ez látszott rajta.

- Virág Norton. – mosolyogtam rá és kezet nyújtottam. Lágyan fogta meg a kezem. Meg se szorította, csak jelképesen csúsztatta a tenyerét az enyémre.

- Remélem nem gond, ha tegeződünk. – fordult a felfelé vezető lépcsőhöz.

- Ugyan, dehogy. – vigyorodtam el.

- Ebben az esetben, gyere, menjünk fel és beszéljük meg a látogatásod okát. – a felfelé vezető lépcsőre mutatott. Csak egy pillanatra ingott meg az elhatározásom, hogy én itt mérnök leszek. Bizonytalanul tettem egy lépést a lépcső felé, de egyből visszatalált a magabiztosságom. Kihúztam magam a kosztümömben és már magabiztosan indultam meg a lépcsőn. – Erre. – mutatott az egyik folyosóra. Több folyosó is volt erre felé. Az egyik egy átjáró szerűségbe végződött. Mi balra mentünk és egy hatalmas ajtót tárt ki előttem. Bent ült már Christian Horner és pár ember, akikről fogalmam sem volt, hogy kicsodák.

- Örülök, hogy eljöttél. – kelt fel mosolyogva Christian az asztaltól. Nem jött oda hozzám, de az illem szerint felkelt és megvárta, hogy én, mint egyetlen nő a szobában helyet foglaljak. 10 férfi ült az asztalnál, ami picit zavarba ejtő volt. Szerencse, hogy jó az arc és név memóriám, hiszen végig bemutatkoztak, ahogy kell. Bent volt: Jonathan Wheatley Csapatmenedzser, Adrian Newey Technikai főigazgató, Andrew Green Főmérnök, Rob Marshall Főtervező, Paul Monaghan Verseny- és tesztmérnöki részleg vezetője, Terry Brice Üzemgazdasági menedzser, Paul Field Gyártástechnológiai menedzser, Benjamin Daller az egyik vezetőszerelő, Guillaunme Rocquelin az egyik versenymérnök, aki a főnököm lesz, ha felvesznek és Christian középen.

- Remélem, szeretsz éjszakában nyúlóan dolgozni és jó vagy a csapatmunkában. – mondta vigyorogva Guillaunme.

- Ha nem szeretném egyiket, vagy valamelyiket nem lennék itt. – mosolyogtam rá. – Szeretem a kihívásokat. – vigyorodtam én is el.

- Tetszik a csaj. Már most mondom, hogy ha felveszed, sokra viszi. – nézett Christianra.

- Nem is mondtam még semmit és nem is láttál még dolgozni. – lepődtem meg.

- A stílusodból kiderül, hogy komolyan gondolod, hogy itt akarsz dolgozni. – nézett rám ismét. – Ahogy a kihívás szót ejtetted, abba volt valami pajzánság, ami arra utal, hogy tényleg élsz-halsz a kihívásokért. – könyökölt az asztallapra. – Remek mérnök lesz belőled.

- Kétlem. – vigyorogtam vissza. – Már remek mérnök vagyok. – erre Benjamin Daller és Guillaunme is felnevetett. Már láttam előre, kikkel leszek igazán jóban. – Persze az ember holtig tanul. – vettem vissza az arcomból.

- Remélem, épp annyira bánsz jól a matekkal és a fizikával, mint a szavakkal és a lenyűgözéssel. – mondta semlegesen Andrew Green. Erre nem válaszoltam. Enyhe célzás volt, hogy fogjam be végre.

Két órán át ültünk annál az asztalnál mire aláírtam a szerződésem. Benjamin Dallerre hárult a feladat, hogy körbevezessen, és el ne tévedjek. Fél perc alatt kikérte magának a Benjamint és szinte könyörgött a Ben megnevezésért.

- És téged hogy szólíthatlak Csillagvirág? – kérdezte vigyorogva, ahogy a lépcsőn mentünk le. Megbeszéltük, hogy mindent az előcsarnokból kiindulva mutat meg.

- Virágnak. – vigyorogtam rá. – Minden másért kapsz egyet. – vigyorogtam angyalian.

- Csillagvirág. – vigyorogott. Nem hitte el, hogy tényleg megütöm, pedig megütöttem. Kapott egy tockost. Lementünk egy szintet a föld alá és ott volt a szerelőgödör és a szélcsatorna. Erre épült rá a fogadó csarnok. Az felett voltak az irodák és az átjáró, ami egy másik épületbe vezetett, a szállás volt. Osztoznom kellett a szobán, mert még nem végeztek az épület kibővítésével. Innen lementünk az udvarra, ahol átmentünk egy másik épületbe. Itt volt a föld alatt szintén egy hatalmas medence. Felette lévő szinten egy hatalmas kondi terem volt. Teljesen kivolt tárva az ajtó, és ahogy elmentünk mellette én megtorpantam. Egy félmeztelen pasi éppen egy labdán térdelt és egy kör alakú súlyt forgatott.

- Miért érdekesebb mindenkinek Seb, mint én? – morogta Ben. Értetlenül néztem rá. – Sebastian Vettel, tudod… Jövőre lesz nálunk pilóta hivatalosan, de már itt tréingeznek pár napja a mellé rendelt edzővel. – visszanéztem a két srácra. A pilóta nekem nagyrészt háttal térdelt a labdán, így az arcát nem láthattam, de a látvány így se volt rossz. Oldalra döntöttem a fejem és úgy néztem tovább az izmos hátát és a formás fenekét. Ben zökkentett vissza a valóságba azzal, hogy arrébb rángatott.

- Nem pasi lesen vagyunk. – morogta. Ezen elnevettem magam.

- Nyugi, ti se nézel ki rosszul. – vigyorogtam rá. Erre persze kihúzta picit magát. Végig jártunk mindent, így végre visszamentünk a szobámhoz. Az ajtó nem volt kulcsra zárva így bementem. Egy pasi feküdt az egyik ágyon és egy barna hajú csaj ült a pasi ölében.

- Bocs, hogy zavarok, folytassátok csak. Én tusolok. – mondtam vigyorogva és a neszesszeres cuccom felkapva bementem a fürdőbe. Mire kijöttem már csak a barna csajszi ült az ágyon éppen a sminkét mosta le.

- Eva Müller vagyok. – vigyorgott rám. – Kösz, hogy nem rondítottál bele annyira az előbb.

- Már rám is nyitottak rám. – vontam vállat én is vigyorogva. – Virág Norton. – nyújtottam oda a kezem. – Úgy tűnik szobatársak leszünk. Munkatársak is?

- Én a Sajtó részlegen vagyok. – rázta a fejét. – Te, ha jól tudom mérnök vagy.

- Igen. – bólintottam. – Te gondolom mész haza pár nap múlva az ünnepekre.

- Nem. Itt maradok. – mondta váll vonva. – Lesz időm kiismerni magam itt. Te mész?

- Maradok. – vigyorogtam. – Legalább nem leszünk egyedül.

- Hát nem. – tette le a tükröt. – Elmehetnénk vásárolni majd. – vigyorgott.

- Nem vagyok nagy vásárlós típus. – mosolyogtam.

- Majd az leszel. – nevetett.

Másnap reggel gyorsan eljött. Szinte az egész éjszakát átbeszélgettük. Reggel viszont Eva kapott egy sms-t, hogy a nagybátyja kórházba került. Az éjszakai jókedv egyből tovaszállt az arcáról. Az ölembe húztam a laptopom és rácsatlakoztam a netre. Keresgéltem pár percig, majd nem túl hangosan bekapcsoltam egy magyar gyerek dalt. Eva döbbenten nézett rám.

- Ez mi? – kérdezte nagyra nyílt szemekkel.

- Magyar gyerek dal. – nevettem. – Hupikék Törpikék, abból is a Robog a dömperem. – már Eva is szakadt a nevetéstől. Felkeltem az ágyból és oda nyújtottam neki a kezem. Elkezdtünk hülyéskedve táncolni a gyerekdalra és közben teli torokból nevettünk. Éppen a fejünket ráztuk az őrült ritmusra mikor valaki kopogott, vagyis inkább ütötte az ajtót. Egyből lenyomtam a zenét Eva pedig ajtót nyitott. Mindketten pizsamába voltunk és a fejrázástól nagyon kócosak. Eva sarokig tárta az ajtót, hogy én is lássam ki érkezett. Ben volt az hatalmas vigyorral.

- Ne nézz így, Eva szomorú volt és így tudtam csak felvidítani. – tartottam magam elé a kezem. Nm tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy sírjak. Ben bejött és becsukta az ajtót.

- Segítek felvidítani. – nézett Evara, majd rám. Váll vonva nyomtam vissza a Hupikék Törpikéket. Mindhárman jóval túlléptük már a 20-at, de úgy ráztuk a gyerek slágerekre, mint az óvodások. Reggel 6 óra volt, de mi csak 7-kor kezdtünk így volt időnk hülyülni. Persze Ben hamar lelépett, hiszen ő 6-kor kezdett.

- Leszel az öribarim? – kérdezte Eva nevetve mikor éppen a haját fogta össze.

- Öribari. – löktem meg picit csípővel. – Most már komolyodjunk meg. – mondtam komoly fejjel. Mindkettőnkből kitört a nevetés.

Egy óra múlva viszont már tényleg komoly képet vágva álltam Guillaunme mellett és figyeltem a többiek mit csinálnak. Csak 10kor kezdtem saját magam is munkának, persze lesték még minden mozdulatom. Egész napom elment a szélcsatornában. Pont pakoltam össze mikor a tegnapi srác az edzőteremből bejött a szélcsatorna előtermébe.

- Szia, Guillaunme már nincs itt, mi? – nézett körbe.

- Hello. – pillantottam fel. – Még 10 perce sincs, hogy elment innen. – néztem az órámra.

- Fejlesztő vagy? – dőlt az asztalnak. – A csapat futamra utazó részét már ismerem, ha látásból is, és rád nem emlékszem.

- Részben fejlesztő vagyok igen. – bólintottam. – De ott lehet a bibi, hogy még új vagyok. – mosolyodtam el.

- Óh! – nevette el magát. – Itt még én is. – vigyorodott el.

- Virág Norton, mérnök. – nyújtottam kezet. Ő is lehelet finoman fogta meg a kezem, csak ő a szájához emelte és egy csókot nyomott rá. Ezen picit meglepődtem, de nem mutattam.

- Sebastian Vettel, pilóta. Állok rendelkezésére hölgyem. – vigyorogott. – Bármiben. – tette hozzá és a vigyora átment valami perverz szájhúzássá.

- Ezt az arcot felejtsd el a közelembe. – mutattam rá nevetve.

- Milyen arcot? – játszotta a meglepettet, de a tengerkék szemekben vidámság villant.

- Azt az arcot, ami olyan perverz, hogy mocskosnak érzem magam már a látványától is. – sétáltam el mellette. Az ajtóból fordultam vissza. - De meztelennek minimum.

- Jössz majd a tesztekre, ugye? – kérdezte hatalmas ártatlan szemeket produkálva.

- Nem olvadok a bugyimba attól, mert pilóta vagy és szép a szemed. – dobtam neki egy magabiztos mosolyt és távoztam.

- Pedig az megnézném. – kiáltott utánam.

- Álmodozz csak Bajnok. – kiabáltam vissza. Bevittem a mappákat Guillaunme irodájába, majd visszavonultam az alvó részlegre. Még akkor is Sebastianon vigyorogtam mikor lefeküdtem aludni. Eva meg nem ért vissza, én viszont másnap már 6-ra mentem le dolgozni.

2 nap alatt szinte teljesen kiürült a gyár, mert mindenki haza utazott az ünnepekre. Csak Szenteste jutott eszembe, hogy azóta nem is láttam Sebastiant. A 4 napos szünetet Evaval végig dumáltuk és végig hülyültük. A részlegek le voltak zárva, de a folyosókon és kint a hóba sétálgattunk.

Nem mentem haza Szenteste sem. Eva 24-25-26-ra elutazott a rokonaihoz. Én pedig a csapat center galériáján álltam és figyeltem a hóesést és az elhaladó autókat. Nem akartam haza menni. A szüleimmel összevesztem mikor eljöttem ide. A 3 éves kislányom pedig nem tudta, hogy én vagyok az anyukája, így miért zavartam volna? Összefont karral álltam a hatalmas üvegfelület előtt és bámultam a környéket. Szinte, mint egy filmben láttam, ahogy Réka kacagva bontogatja az ajándékait. Elképzeltem, ahogy a nővéremék is ünnepelnek anyuékkal és még Sebastian boldogan nevető arcát is láttam, ahogy a családjával a karácsonyfánál vannak, és valami hülyeségen töri a fejét.

Az elmúlt napokban nem gondoltam egyszer sem a szőke pilótára, most mégis elevenen élt bennem az arca, ahogy mosolyog, majd hahotába tör ki. Nem nagyon beszélgettünk, mert neki velem nem volt dolga és fordítva is igaz volt. Vele csak a versenymérnök Guill beszélt és a fejesek.

9-ig ott álltam a galériánál és figyeltem a tájat aztán lementem a büféhez és hátul a konyhába csináltam magamnak egy forró csokit. Felmentem az Evaval közös szobánkba és bekapcsoltam a laptopom. Nem telt bele sok időbe és megszólalt a telefonom.

- Virág Norton. – vettem fel pár csörgés után. Nem ismertem a számot, így fogalmam sem volt mire számítsak.

- Szia, Sebastian vagyok, zavarok? – kérdezte harsányan. A háttérben nevetés hallatszott.

- Nem zavarsz, de honnan tudod a számom? – ráncoltam a szemöldököm.

- Természetesen, nem mondom meg! – nevetett. – Otthon ünnepelsz? Azt se tudom milyen nemzetiségű vagy! – mondta meglepett hangon.

- Magyar származású vagyok. – mondtam mosolyogva. – Otthon? – néztem körbe. – Végül is igen. Otthon vagyok. – igazából most tudatosult bennem mennyire szánalmas, hogy itt vagyok.

- Magyarországon? – faggatott tovább.

- Nem. – ráztam a fejem bár nem látta. – Angliában.

- Van lakásod Angliában? – csak nem száll le a témáról!

- Te, ahogy hallom otthon vagy. – nevetettem, mikor meghallottam valakit németül kiabálni. Csak a Sebastiant értettem belőle és a játékosan fenyegető élt.

- Anya rájött, hogy telefonálok. – nevetett. –Azt hiszi, hogy zaklatlak, és a családi hangulatot töröm meg.

- Nem törsz meg semmit. – sóhajtottam. – Te viszont menj vissza és egyél ameddig megteheted!

- Mit tudsz, amit én nem? – kérdezte gyanúsan.

- Pille könnyűnek kell lenned év közben, szóval a kajálásról lemondhatsz. – nevettem.

- Honnan tudod? – kérdezte izgatottan. – Nekem semmit nem mondanak el!

- Mert még Toro Rossos vagy igazából. – nevetettem nagyon. Mint egy kíváncsi gyerek. – A kocsidat egy 70-78 kg súlyú pilótára tervezzük.

- Az fájni fog. – mondta hahotázva. – Anya rikácsol, majd még zaklatlak, ha nem bánod.

- Dehogy bánom! – nevettem. – Szia!

- Hey-hó! – és kinyomta. Még éppen halottam, ahogy az anyukája már a teljes nevét kiabálja. Nevetve dőltem végig az ágyon.

Reggel pont úgy keltem, ahogy este elterültem. Az ölembe a laptop és a telefon. 2 órán át feküdtem a kádban, majd komótosan összeszedtem magam és visszamentem a galériára. A földön ülve számolgattam, és nézegettem a régi adatokat. Már jóval 10 után járt az idő mikor egy autó fordult be az épület elé. Mivel nem voltam teljesen egyedül a gyárban nem nagyon érdekelt a dolog. A recepció is működött és a vendégfogadó rész is. Tudtam, hogy holnap már többen is itt lesznek újra. Felkeltem a földről, az összeszedett papírokat a kisasztalra tettem és figyeltem a tájat. Napközben hívott a kislányom apukája, hogy megköszönje az ajándékot, amit küldtem. Teljesen visszazuhantam a magány és a keserűség tavába.

Legnagyobb meglepetésemre azonban Sebastian jelent meg mellettem a galérián. Rám nézett majd zsebre tette a kezeit és ő is a táj felé fordult. Én csak a szemem sarkából figyeltem őt pár percig majd tovább úsztam a saját magam által felkavart mocsárban.

Talán egy óra is eltelt mire eljutottam oda, hogy kiborultam. Ahogy végig folytak az első könnycseppek az arcomon Sebastian magához húzott és szorosan megölelt.

- Az erős emberek is kiborulnak egy egyedül töltött Szenteste után. - simizte a hátam. – Sírj nyugodtan kislány. – mondta kedvesen. Bárki más előtt borulok ki biztos, hogy nem tudja kezelni, vagy teljesen megdöbben. Egy idő után annyira rázott a sírás és annyira ziháltam a levegő hiánytól, hogy ha Sebastian nem kap el összecsuklok.

Fogalmam sem volt, hogy kerültem az egyik szobába. Nem emlékeztem arra, hogy mi történt azután, hogy Sebastian az ölébe vett.

- Sebastian. – motyogtam.

- Annyira imádom, ahogy kimondod a Sebastiant. – vigyorgott. – Iszonyatos akcentussal mondod. – nevetett. Pislogtam párat mire leesett, hogy engem szekál.

- Az akcentusról te is mesélhetnél! – löktem meg a vállát. Egy ágyon feküdtem és ő az ágy végében ült.

- Jól vagy már? – kérdeztem félre billentett fejjel.

- Igen, köszönöm. – bólintottam vissza mosolyogva. Mikor a frufrum tűrtem el az arcomból esett le, hogy valószínűleg borzalmasan nézek ki. – Gondolom szörnyen nézek ki. – nevettem el magam.

- Kócos vagy és az összes smink lejött rólad. – mondta. – Nekem így is tetszel. Olyan reggel fejed van.

- Te is kócos vagy! – vágtam vissza.

- De én mindig szarul nézek ki. – nevetett. – Te viszont mindig olyan vagy, mint akit tökéletesen makulátlanra csináltak. Most olyan érzésem van, mintha egy nagyon magánjellegű dolgot látnék. Magánabbat, mint a borotvált szemérmed. – mondta vigyorogva. Felhúztam a szemöldököm majd belestem a takaró alá, hogy rajtam van-e a bugyim.

- Még tippnek is rossz. – nevettem el magam. – Honnan veszed, hogy leszoktam borotválni? – fontam össze a karom a mellem előtt.

- Simán eltudom képzelni, ahogy éppen csupaszítod magad. – vigyorgott teli pofiból. Megfogtam a mögöttem lévő párnát és hozzá vágtam.

- Fogd be! – nevettem. – Te engem csak ne képzelgess el!

- Késő! – nevetett. – Ja, egyébként az én szobámba vagy és már 3 óra van, szóval mindenki tudja, hogy itt vagy. – mondta kaján vigyorral.

- Tehát mindenki azt hitte lefeküdtünk. – keltem fel az ágyból.

- Szinte biztos. – vigyorgott még mindig.

- Van amikor csak úgy leolvad a vigyor az arcodról? – érdeklődtem.

- Van amikor valamit megjegyzés nélkül hagysz? - kérdezett vissza. – Ha már azt hiszik jártam benned, nem járhatnék tényleg benned? – kérdezte egy olyan vigyor kíséretében, amit tuti tükör előtt fejlesztett ki.

- Végül is miért ne. – rántottam meg a vállam. Megfogtam a kézfejét, ami a takarón volt és az egyik ujját bekaptam egy pillanatra a számba. – Jártál bennem. – villantottam egy vigyort majd beleléptem a cipőmbe és már az ajtót nyitottam mikor utánam szólt.

- Nem így értettem! – a hangjába nevetés és picit hisztis él csengett.

- Engem nem fogsz meg a begyakorolt vigyoroddal és a vezetői tudásoddal. – vigyorogtam rá. – Az én bugyimba egészen máson át vezet az út!

- És pedig? – kérdezte kíváncsian.

- Innen. – mutattam a szívemre.

- A melled, aztán a bugyid, oké! Benne vagyok! – nevetett.

- Lökött. – vigyorogtam és kimentem az ajtón.

........

Már nagyban folytak a tesztek mikor Christian magához hivatott. Guill is bent állt a főnök irodájában. Csak egy másodpercre jutott eszembe, hogy mit csináltam, de leesett, hogy az égvilágon semmit. Sebivel az ominózus alkalom óta csak össze-össze vigyorgunk, vagy a büfében dumálunk.

- Foglalj helyet. – mutatott a Guill melletti székre Christian.

- Virág. – fordult felém Guill. – Mikor elkezdtél itt dolgozni, már egyből kinéztelek magamnak. – egy pillanatra elgondolkodtam a mondat kétértelműségén. – Azóta figyellek, és még egy apró hibát sem láttam tőled. – erre elmosolyodtam.

- Ha a munkáról van szó, olyan vagy mint egy precíz gép. – mosolygott Christian is.

- Én a mai naptól kezdve nem vagyok versenymérnök. – mondta Guill nagyon hivatalos fejjel. – És azt szeretném én is és Christian is, hogy te legyél Sebastian versenymérnöke. – fény csillant a szemébe, de fogalmam sem volt mi lehetett az és ez bosszantott.

- Elvállalod? – kérdezte Christian. Valószínűleg túl sokáig nézhettem döbbenten Guillre.

- Igen! – vágtam rá. Úgy mondtam ki, mint más a boldogító igent. Megbeszéltünk mindent, és este aláírtam a szerződésem, ami két évre szólt. Külön a kérésemre senki nem tudta meg egészen másnap, amikor is már én mentem be eligazítást tartani a teszt nap megkezdése előtt. Mindenki arcán láttam, hogy elég nehéz dolgom lesz a tisztelet és a bizalom terén, de mint mindennel ezzel is megbirkózom.

........

Körülöttem már mindenki eléggé sok alkoholt megivott ahhoz, hogy ordítva énekeljen, és magából kifordulva táncoljon, pedig a buli még csak most kezdődött.

- Ugyanúgy a te érdemed is a győzelem. – dobta le magát Seb mellém a székre. – Jössz táncolni?

- Mennyit ittál? – néztem rá szúrósan.

- Sima narancslé. – emelte fel a poharát. Elvettem tőle és beleszagoltam. – Pezsgőt ittam csak.

- Nem hallottad még azt a mondatot, hogy ne kezdj ki a főnökkel? – vigyorogtam.

- Nem vagy a főnököm. – nyújtott nyelvet. – Egyenlő partnerek vagyunk.

- De én legalább nem vagyok kitéve a médiának. – nem bírtam ki nevetés nélkül Seb arcát látva.

- Én legalább tudom élvezni a bulikat! – vágott vissza. Erre felkaptam a fejem. Pár pillanatig morcosan néztem rá, majd leszálltam a bárszékről.

- Ne akkor mutasd meg mennyire tudod élvezni a partikat! – nyújtottam felé a kezem. Vigyorogva fogta meg az ő kezéhez képest pici és törékeny kezem és berángatott a tömegbe. Sok idő telt már el a kezdő versenymérnök énem óta, bár sokak szerint nekem olyanom nem is volt. Ma elvertük a Brawn GP-t így mindenki taj részegre itta magát ünneplés gyanánt. Az egész estét végig ittam és táncoltam Sebbel, ami vicces volt, mert a végére már menni alig tudunk, nem hogy táncolni. Bár én látszólag sokkal jobban bírtam a piát. Én legalább emlékeztem rá, hogy Tommi vitt fel a szobámba. A buli után, ha lehetséges még több időt töltöttünk együtt Sebbel.

Már nagyban tartott a spanyol hétvége mikor Seb jött be az irodámba kopogás nélkül. Becsukta maga után az ajtót és megállt előtte. Én az asztalnak voltam támaszkodva az ajtóval szemben és éppen a pályáról írt jegyzeteimet olvasgattam.

- Hallgatlak. – mondtam fel se nézve. Oda jött elém és kikapta a kezemből a jegyzeteket. Meglepődni sem volt időm, mert a derekamnál fogva megemelt és felültetett az asztalomra és a következő pillanatban már az ajakai az enyémeken voltak.

Jó pár perc után nagyokat pislogva csúsztam hátrébb, hogy kapjak levegőt.

- Hé! – tettem a kezem a mellkasára. – Ez mi volt?

- Azt mondtad nem szereted a romantikát. – vont vállat vigyorogva. – Gondoltam akkor csinálom nem romantikusan. – értelmesen nézhettem, mert elnevette magát.

- Szeretlek – nézett bele a szemembe. Mintha forró vízzel öntöttek volna le. A mellkasomról legördült egy hatalmas kő, pedig azt se tudtam, hogy ott van.

- Szeretlek. – mondtam ki én is. Végig se gondoltam mit mondok vagy teszek. Visszahúztam magamhoz és az előbbi vad csókolózás most lágy volt és szerelemes. Utána mikor muszáj volt egy megbeszélésre mennem gondolkodtam el, hogy tulajdonképpen ez már karácsony óta bennem van. Meglepő volt belegondolni, hogy fogalmam sem volt mi alakul ki fokozatosan bennem. Úgy éreztem mintha egy rejtőző betegség lett volna egész eddig a belsőmbe. Talán az is volt.