Nyári Szünet 1

Azt írtam ezen a héten nem lesz friss, de máshogy alakult a tegnapom, mint vártam, így volt időm megírni. :D Ahogy ígértem, végre itt vannak a képek is Virágunkról. A képekhez hozzá tenném, hogy http://blog.egyetlenem.hu/ -ról vannak. Remek képek vannak itt, érdemes felnézni!! :)

Kérek mindenkit, hogy a képekről is írjatok véleményt. :D

Magabiztos léptekkel léptem be a hatalmas fotocellás üvegajtón. A portáról kihajolt picit a srác

és nagy szemekkel nézett rám, de csak a szemem sarkából néztem rá. Egyenesen a lépcsőt

céloztam meg. Mikor tudtam, hogy nem lát már a portás megálltam és vettem pár mély lélegzet

et. Megigazítottam az ingemet a hasamon és a mellemen, hogy makulátlanul álljon. Végi

g simítottam a hajamon, ami szorosan kontyba hátra volt tűzve két pálcikával. Jól esett új

ra igazi üzletasszonynak kinézni. Sóhajtottam egy utolsót é

s felsiettem a lépcsőn. Délelőtt 10 óra volt már majdnem. Ahogy felértem az irodák folyosó

jára egyből megláttam a nagy tárgyaló előtt toporgó Guillt. Elmosolyodott mikor m

eglátott és amint odaértem felém nyújtott egy mappát. Az oldalán több helyen is jelölő lóg

ott ki. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, csak kitárta előttem a nagy és nehéz tárgyaló

ajtót. Már mindenki bent ült. Úgy tűnik ránk vártak. Pont mikor beléptem kongott a nagy

óra a falon, jelezve, hogy 10 óra és az ülést meg kell kezdeni.

- Uraim, had mutassam b

e azt a nőt, akihez órát lehet állítani. – kelt fel a székből és mutatott rám Christian.

– A hölgy Virág Norton.

Odamentem Christian jobbjára és végignéztem enyhe üdvö

zlő mosollyal az egybegyűlteken. Ma nyitott ki a gyár két hét szabadság után. Ma volt

az értékelő és szerződéssel kapcsolatos megbeszélés.

Normális ember szorongana itt, hiszen az összes fejes, szponzor képviselő itt ült. Benen lá

tszottak is a szorongás jel

ei elég szépen. Rajtam kívül csak Eva és Anna és Webber s

ajtósa voltak jelen nők. Óvatosan leereszkedtem és kihajtottam a mappát, úgy tartva, hogy

én lássam csak. Végigfutottam szemmel gyorsan a bejelölt részeket, és megjegyezte

m, hogy hol kell kinyissam különböző adatokért. Ily

enkor igazán hálát adtam a fotómemóriámért.

- Mr. Horner megmagya

rázná, mit keres itt egy terhes nő? – erre kíváncsian felnéztem. Nem hagytam, hogy Christian

megszólaljon.

- Ez a terhes nő a profit 70%-át hozza a csapatnak. – mond

tam faarccal. – Én vagyok Sebastian Vettel versenym

érnöke, a csapat egyik fejlesztési mérnöke.

- Csak volt Vettel versenymérnöke. – mondta Ciaron.

- Nem. – mondta Guill szi

ntén faarccal. – Továbbra is ő a feljegyzett versenymérnök. Bármikor visszaülhet a szék

be, mert a szerződése szerint még ő ül ott. Egészségügyi ok

ok miatt vettem át a helyét. – nem volt mód köszönömre, vagy egy mosolyra így csak biccen

tettem felé egyet. Viszonozta, és ez elég is volt. Mindketten tu

dtuk, hogy itt a legkisebb érzelemnek sincs helye.

- A hölgy profi. – mondta Adrian az asztal végéből. – Erről én magam kezeskedem Uraim.

- Ha megbeszéltük azt, hogy mit is keresek itt, és nem óhajt kidobatni innen akkor talán elkezdhetnénk a megbeszélést. – mondtam jegesen a pasira pillantva. Tudtam, hogy simán kidobathat innen és azt is, hogy egy csettintésébe kerül és repülök a csapattól. Ő volt az egyik komolyabb szponzorunk és láthatóan nem tetszett neki a nők jelenléte. – Uram kérem, vonatkoztasson el a nemtől és a faji származástól. Higgye el, érdekli, amit mondani készülünk, és nem lesz ellenére sem.

- Rendben. – bólintott pár pillanat csend után. Ahogy láttam Christian pár évet öregedett. Penge élen táncoltam, méghozzá gólyalábakon.

Innentől kezdve többet álltam, mint ültem. Táblázatok, grafikonok, bemutató projectek. A legviccesebb mégis az volt, mikor a két pilóta is megérkezett. Bizonyára a pasi, aki velem kekeckedett tudott róla, hogy Sebi az apja a gyerkőcöknek, mert nagyon figyelt, hogy hogyan köszön nekem Sebi. Persze ennyire kezdők nem voltunk. Azért még mindketten szét tudtuk választani a magánéletet a munkától. Sebi arca olyan volt, mint mindenkié a terembe. Kifejezéstelen. Nem volt rajta a huncut mosoly. A szeme mégis kedvesen és óvón villant rám. Persze csak Eva meg Anna ismerhette annyira, hogy ezt észrevegye, de jelét sem adták a dolognak, ahogy én sem. Sebi helyet foglalt Guill és az én székem közti helyen. Én továbbra is egy kivetítő mellett álltam. Megvártam, míg elhelyezkednek, és ismét rám figyel mindenki. A pasin látszott, hogy remélt valamit, amibe beleköthet. Legszívesebben rávágtam volna egyet a kopasz fejére a bottal, ami a kezembe volt. Igazán jól esett volta.

Egészen délig folyt a tárgyalás, és én szinte végig álltam. Déltől egyig szünet volt. Lementem a büfébe és a fal melletti fotelbe rogytam. Fájt a derekam és a lábam is a sok állástól.

- Jól vagy? – ült le a fotel karfájára Sebi. Nyomott egy puszit a számra és megkaptam a huncut és boldog mosolyának a keverékét.

- Jól vagyok, csak fáj a derekam meg a lábam a sok állástól. – mondtam neki behunyt szemmel. Persze míg nem voltak az ikrek a hasamban nem volt gond az egész napos állással meg mászkálással. Ismét egy rossz pont a gyerkőcöknek. Nagyon ismerni fogják azt a szobát belülről.

Sebi körbenézett kik vannak lent a büfébe, de ide csak a személyzet jöhetett le, a vendégek az étkezőben ettek. Öltönynadrág volt rajta, és nagyon ki volt nyalva, mégis fél térdre ereszkedett velem szemben és levette a cipőmet, majd elkezdte a lábam masszírozni. Talpam, bokám, vádlim nadrágon keresztül.

- Elmondani nem tudom, ez mennyire jól esik. – mondtam behunyt szemekkel. Sokkal jobban éreztem magam, mikor már nem fáj t annyira mindkét lábam. A kényelmes ülés miatt pár perc múlva már a derekam sem fájt. Legalább fél óráig masszírozta a lábaimat, mikor elhessegettem onnan, hogy együnk.

Délután 5-ig a tárgyalóban voltunk, szerencsére nekem ebéd után nagyrészt nem kellett mászkálnom, vagy álldogálnom, így kényelmesen kipárnáztam a székem és ott ücsörögtem.

Mikor vége lett felkeltem a székből és vártam, hogy a meghívott emberek távozzanak.

- Nagyon örülök, hogy megismerhettem, egy olyan nőt, akinek van esze és mersze azt használni, és persze kitartása, hogy ilyen nagy pocakkal is végig álljon ennyi időt. – oda jött hozzám a kekeckedős pasi és kezet nyújtott. – Tudja, támogatok több kísérletet, és kutatást is. Szívesen látnám egy támogatott kutatásban.

- Igazán köszönöm a bókokat és a felajánlást is. – mosolyogtam rá. – De nekem a Red Bull Racing a munkahelyem. Míg csak tudok, és míg szükségük van rám elkötelezett tagja vagyok ennek a csapatnak. – láttam, hogy Christian boldogan rám mosolyog és éreztem egy kezet a vállamon. Oldalra néztem és Dietrich Matesich állt az oldalamon.

- Jonas, drága barátom. – mondta kedvesen. – Ms. Norton az egyik legjobb szakemberünk. Nem tudnál olyan összeget ajánlani, amiért akár csak megfontolnám, hogy kiengedjem a kezeim közül. – ránéztem. Reméltem, hogy ez nem felhívás volt keringőre, hogy nagy összegekkel dobálózzanak a fejem felet.

- Kizárólag saját elhatározásból gondoltam, hogy csatlakozzon. – mondta mosolyogva. – Igazán szemre való teremtés, és okos. Remekül magyaráz, és csodálatos meglátásai és tézisei vannak.

- Csak csínján a bókokkal. – jött oda a másik oldalamra is Sebi. Mosoly volt az arcán, de én éreztem a feszültséget a tartásában.

- Ne aggódjon Mr. Vettel. – mondta nevetve. – Se fiatal, se remek pilóta nem vagyok, így esélyem sem lenne Önnel szemben.

- Egyik sem olyan ok, amiért Sebastian párja vagyok. – szóltam közbe mielőtt valaki végre lenyomná a pasast. Kezdett igazán irritálni, bár talán Ciaron vigyorgó feje a háttérben sokkal jobban piszkálta a csőröm.

- Hát miért van Mr. Vettelel, Ms. Norton? – kérdezte érdeklődve. Dietrich kíváncsian figyelte a beszélgetés menetét, és látszott, hogy bármelyik pillanatban hajlandó kirángatni onnan a pasit, ha eldurranna az agyam. Sebi arcán látszott, hogy nem akarja tudni a választ. Túl jól ismert.

- Nem tudom miért szeretem. – mondtam közönyösen. – Nem is akarom megtudni, mert utána már azokat a vonásokat is ismerném, amiket nem szeretek benne. – a pasi nézett rám még pár percig majd bólintott. Kezet nyújtott és már ott sem volt. Dietrich vigyorogva és fejcsóválva terelte ki a vendégeket a teremből.

Még Christian tartott egy gyors eligazítást és mehettünk a dolgunkra. Illetve én mehettem pihenni.

Megterhelő nap volt, az egyszer biztos. El magyarázni valakinek a Forma 1- és a belső rendszer működését olyan, mint irracionális egyenleteket magyarázni egy ovisnak, aki még összeadni sem tud.

Csak vigyorogni bírtam, mikor a kicsik mozgolódni, és rugdalni kezdtek. Olyankor muszáj volt megállnom és megvárni, míg abba hagyják, mert elvonták a figyelmem. Adriannal ültem bent az irodájában a következő évi kocsi tervezését kezdtük meg, egyelőre a szabályokon rágtuk át magunkat.

***

Beletörődve a sorsomba mentem be a Központban lévő fotóstúdióba. Az általam támogatott szervezetnek ment a pénz, amit az újság kifizetett a képekért, így nem szenvedtem vagy durrogtam, de azért nagyra kerekedtek a szemeim, mikor a fotós megkért, hogy fehérneműre vetkőzzek. Beállították a hajam kisminkeltek és kaptam egy lepedőt, amit körém tekertek első felvonásban. Egyértelmű volt, hogy a hasam akarják minél jobban kihangsúlyozni. Szó nélkül csináltam, amit a fotós mond. Ma nem volt kedvem vitázni.

Egy idő után csak egy hálót aggattak rám és több sötétebb kép is készült.

A végére oda fajult a dolog, hogy fehérneműben feküdtem egy ágyon. Nagyon boldog voltam, mondhatom. Közben eszembe jutott egy nagyon jó ok miért ne jelenjenek meg a képek.

- Előtte mutassa meg Sebastiannak, és ha rábólint, csak akkor publikálhatja. – mondtam a fotósnak. Mosolyogva bólintott. Mire felöltöztem addigra már Sebi a képeket nézette vigyorogva. Totálisan megdöbbentem mikor rábólintott a dologra. Reméltem, hogy nem hagyja megjelenni, és így nem én vagyok a hibás. Nem volt sajnos mit tenni. Lemondóan sóhajtozva hagytam ott a stúdiót 5 óra után.

Nem sok érdemleges dolgot csináltam ebben a pár napban, de legalább nem otthon ültem.

***

Szerda este mentünk Spaba. Segítettem Guillnek mindent összeszedni. Ott segítettem, ahol csak hagyta. Illetve, ő hagyta volna, hogy beüljek akár a hétvégén a helyemre, de persze, Sebi, Tommi és Christian fél szeme mindig rajtam volt. A dokiról nem is beszélve, aki innentől a csapat kérésére velünk utazik. Persze erről nekem mindenki elfelejtett szólni.

- Megszöktesselek kicsit? – kérdezte Eva szerda este a hotel bárjában ülve. Sebi és Tommi edzettek, mi pedig a teáztunk, mivel nem volt jobb dolgunk. Evanak sem volt egyelőre dolga.

- És hova? – kérdeztem unottan.

- Gyere, tetszeni fog. – kelt fel vigyorogva. Róla még mindig nem tudta más rajtam kívül, hogy babát vár, bár Tommi nagyon figyel Evara, és az árulkodó jelekre. Sejt valamit, de sejteni nem elég.

Kimentünk a bárból és kocsiba szálltunk. Nagyon meglepődtem mikor a helyi egyetem előtt álltunk meg.

- Mit csinálunk itt? – faggattam, de nem válaszolt. Kiszállt és maga után rángatva bementünk. Valamit beszélt a portással majd lementünk az alaksorba és egy hatalmas ajtót tárt ki előttem. Döbbenten néztem körbe. Egy mérnöki kutató részleg volt.

- Honnan tudtad, hogy itt van? És hogy engedtek ide be minket? – kérdeztem tőle döbbenten.

- Ne akard tudni. – mondta nevetve. – Erre az egyetemre jártam 5 évig. Ismerek itt sok mindenkit. Ez a labor az ország legjobb kutatólaborja.

- És nyúlhatok, amihez akarok? – kérdeztem halkan. Nevetve bólintott. Úgy éreztem magam, mint mikor az ovis beszabadul a Csodák Palotájába. Nem volt olyan dolog, amit nem ismertem volna, de régen voltam ilyen környezetbe. Szerettem építeni, kutatni, bár erre igazán nekem nem volt már lehetőségem. Én szinte elméleteztem és matek és fizika útján terveztem, de tervező asztal közelében nem voltam és ilyen műszerek közelében sem, bár egyetemen rengeteget jártunk le az ottani laborba.

Este 10-ig ott voltunk. Eva beszélgetett az ismerősökkel én pedig a közben lenéző professzorral beszélgettem.

Totálisan felvidulva mentünk vissza a hotelbe. Sebi igen morcosan ült a kanapén a szobánkba, de nem rontotta el a kedvem. Ledobáltam előtte a ruháimat és bevonultam a fürdőbe vigyorogva. Pár perc múlva utánam jött és már meztelenül állt be mögém a vízsugár alá.

- Szeretlek. – hátra döntöttem a fejem a vállára és élveztem a meleg víz simogatását, meg a kezét a pocimon.

- Én is szeretlek titeket. – mondta halkan.

***

Csütörtök reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Laci hívott.

- Valaki beszélni szeretne veled. – szólt bele, ahogy felvettem. Zörgés hallottam majd egy nevető kislány hangot. – Haza jöhetteeeeeeeeeeeeeeem!!! – sikkantotta bele boldogan a telefonba.

- Örülök nekiiiiiiiiiiii. – mondtam nevetve. Sebi nem nyitotta ki a szemét, de a mosolya elárulta, hogy ébren van. – Kerüld a fránya lépcsőket, rendben kisasszony?

- Rendbeeeeeen. – mondta nevetgélve. – Köszönöm a kiskutyát! Annyira és még annyirább édes!!!

- Nagyon szívesen. – mondtam nevetve. Miután eljöttünk onnan az egyik közös barátunkat kértem meg, hogy vigye el Pötyit Rékának, akinek az állapota szerencsére sokat javult, míg ott voltunk, és ezek szerint már ki is engedték.

Lévén, hogy ma volt a pályabejárás melegebben öltöztem, mert nem számítottunk jó időre. Felvettem egy kék garbót, ami leért a fenekem alá, és a hasam is védte rendesen. Erre vettem rá a Red Bullos kabátot.

Végig hallgattam a doki hisztijét, miszerint ne erőltessem meg magam, és csak annyit mozogjak, amennyi jól esik. Nagyrészt oda se figyeltem rá. Megszoktam, hogy a környezetem nagyon óv. Megszoktam, de attól még nagyon zavart.

Persze a pálya közepén voltunk mikor megeredt az eső. Nevetve siettünk vissza a home-ba. Beültem a büfé pulthoz és kértem egy nagy pohár kávét.

- Te ekkora pocakkal ihatsz még kávét? – kérdezte Timi a kávémmal a kezébe.

- Csak add ide. – nyújtózkodtam érte, de ő messzebb tartotta. Pechemre Sebi pont ledobta magát mellém.

- Mi a hiszti tárgya? – nézett ránk vigyorogva.

- Én nem hisztizek. – morogtam. – Nem adja oda. – mutattam Timire.

- A kávéja? – kérdezte Timitől sóhajtva. Csak bólintott. – Akkor add oda neki, mert az Ég irgalmazzon, ha egy terhes kismama kiverni a hisztit. És még nem is számítottam bele, hogy Virág az a kismama, és kávéról van szó. – szúrósan néztem rá, de úgy tűnt nem zavarja.

- Meg foglak ütni. - mondtam neki mellékesen mikor beleihattam végre a kávémba.

- Ha meg akarnál ütni már megütöttél volna. – vigyorgott rám.

- Na, most hisztizek. – jegyeztem meg és elvonultam. Kopogás nélkül nyitottam be Eva irodájába, de egyből vissza is csuktam az ajtót. Sajnos késő volt, mert élénken belevéste a fejembe a pillanat a képet, hogy Eva és Tommi mit művelnek bent. Vigyorogva mentem be Guillhez.

- Még szerencse, hogy a te feleséged soha nincs itt. – mondtam neki vigyorogva.

- Te is rányitottál Eváékra? – kérdezte nevetve.

- Bizony. – nevettem. – Mi legalább bezárjuk ilyenkor az ajtót.

- Túl sok információ. – emelte fel a kezét. – Nem akarom tudni, hidd el.

- Nem akartam elmondani. – nevettem. – Tényleg, Petra mikor jön el veled? Régen beszéltem vele. Christian legalább elhozza Alexet mostanában. – csak megvonta a vállát és számolgatott tovább. Én is nekiestem valamit kezdeni magammal, de nem bírtam ki nevetés nélkül mikor Eva beesett az ajtón és éppen újra tűzte a kontyát.

Azt mondják, hogy a legjobb barátnőd az, aki szól, hogy maszatos az arcod, de arról nem szól a fáma, hogy szóljak neki arról, hogy a melltartóját elhagyta.

Persze ez ott vált viccesé mikor beültünk a megbeszélésre és Ben arcán egy százas vigyor ragyogott, Tommi pedig minél jobban próbált az asztal alá csúszni. Addigra már Evanak elmutogattam sunyiba, hogy nincs rajta melltartó és a hideg idő miatt ez eléggé látszik, de vigyorogva kihúzta csak magát. Tommi viszont megmagyarázhatatlan módon vörösödött. Evanak igaziak voltak a mellei, de sokan ezt nem hitték el neki, mert jó géneket örökölt. Éppen Ben volt a soros, hogy elmondja a véleményét, de minduntalan megakadt a szeme Eva dekoltázsán. Egy idő után nagyon nyalogatta a száját is, én pedig nem bírtam tovább és kitört belőlem a röhögés. Mindenki rám nézett. Eva is fuldoklott a visszatartott nevetéstől. Sokkal nehezebb abbahagyni a röhögést, ha olyan helyen röhögök, ahol nem szabad. Ez törvény. Legalább 5 percbe telt mire mindenki megnyugodott, Tommi pedig kötelezte Evat, hogy vegye fel a kosztümkabátját. A kedvem viszont megmaradt. Nagyokat vigyorogva ültem vissza a megbeszélés után a büféhez. Figyeltem az embereket, és olyan nők jöttek mentek, hogy eszméletlen. Néha igazán levenném 1-2 csajnak a műhaját, megmosnám a 2kg-os sminkes arcát, ráadnék egy melegítőt és úgy is megnézném, hogy mennyire dekoratív. Az ilyen nők társaságában nagyon gyorsan kinyílik a bicska a zsebembe. Pláne, ha a pasimat tapizzák, és most éppen erre volt példa. Éppen eldöntöttem volna, hogy jelenetet rendezzek-e mikor Eva elkapta és kicsavarta a csaj a kezét. A Red Bull egy vendégszerető csapat, legalábbis van, aki ezt mondja.

Nyári Szünet 2

Bocsi a késésért! :D

A héten már nem lesz friss, sajnos gőzerővel kell készülnöm a pótvizsgára. :( :D
Poén lesz mert majdnem fél osztályom ott lesz :D

Szóval, itt a friss. Remélem sokan írtok majd komit és köszönöm a több mint 30.000 látogatót( Egészen pontosan 32.878) és 33 rendszeres olvasót!

Továbbá ha már számok: Ez a 61. fejezet! :D Egészen pontosan a fejezet felrakásakor 428 kommentált jegyez a blogger!! :D Nem semmi. Köszönöm nektek!! :D:D

Másnap Sebivel együtt felkeltem, bár fölöslegesen. Sue minden nap reggel 8ra jött, Sebinek reggelit csinálni, pakolni meg miegymás és este 6-ig volt nálunk. Persze ez mindig változhat, de egész addig így lesz míg, ahogy én hívom, karanténban vagyok. A földszinten köntösbe ledobtam magam az ebédlőbe és onnan figyeltem, hogy Sue mit tüsténkedik. Még a reggelim se csinálhattam meg. Enyhe túlzásnak éreztem, de csöndbe maradtam, legalábbis míg Sebi itthon van.

Együtt megreggeliztünk és Sue is velünk evett mert bejelentettem, hogy nem pálya, ha mi eszünk és aki csinálta meg nem eszik. Végül Sue kedvesen mosolyogva ült le hozzánk. Úgy tűnt Sebinek is tetszik, hogy nem Suen akarom kiélni a bosszúm. Miért akarnám szegény nőn kiélni a bosszúm? Ennél okosabb vagyok.

Mikor Sebi elment otthonról azt látta, hogy a kanapén fekszem és a TV-t kapcsolgatom. Amint kigördült a kocsi a garázsból felkeltem és bementem a konyhába Suehoz aki éppen bevásárló listát írt.

- Óóó megyünk vásárolni? – csillant fel a szemem. Rám nézett majd elnevette magát.

- Sebastian azt mondta, hogy nem mehetsz ki a házból. – lehervadt a mosolyom.

- Nem-e? – kérdeztem. Most aztán tényleg bedühödtem. Nagyon nem tetszett ez a dolog nekem. Felmentem az emeletre és felöltöztem.

- Figyelj Sue, a vásárlástól csak nem lesz semmi bajom. Nehogy már itthon kelljen feküdnöm! - Sue felsóhajtott.

- Ne csináld ezt. – mondta fejcsóválva. – Ha csak magadnak ártanál akkor azt csinálsz amit akarsz mikor én vagyok csak itt. – rámutatott a hasamra. – Mindenki a maga testi épségéért felelős, de te most hármatokért vagy felelős. Milyen érzés lenne, ha az miatt halnának meg a kicsik és talán te is, mert nem bírtál egyhelyben maradni? Mi fontosabb a sértett lelked, hogy Sebastian még a széltől is óvni próbál, vagy a saját és ami még fontosabb a gyerekeitek épsége?

- Oké. –sóhajtottam fel. Igaza volt. Kivettem a kezéből a bevásárló listát és a lista aljára írtam még pár dolgot. – Kérlek. – nyújtottam neki vissza. – El ne felejtsem, hogy az egyik barátnőm és munkatársam ma átjön. Hoz nekem pár fontos iratot.

- Rendben. – hatalmas mosolyt villantott rám és már ott sem volt. Körbe néztem még egyszer a házban és ezúttal felmentem a legfelső emeletre is. Benyitogattam a szobákba és hatalmas meglepetés ért mikor az egyik szoba ajtaja bevált zárva. Neki feszültem párszor, hátha csak beszorult az ajtó, de nem nyílt ki továbbra sem. Leültem az ajtó elé és mérgesen néztem rá.

Jó ideig ott ülhettem, mert hallottam, hogy Sue vissza ért a bevásárlásból.

- Suee!! – kiabáltam le. Kihajoltam a korláton és vártam, hogy alul megjelenjen a házvezetőnőnk. Mikor picit ijedten nézett fel rám elnevettem magam. – Nyugi nincs baj. – nyugtattam meg egyből. – Miért van zárva a legfelső emeleten egy ajtó?

- Azaz irodád. – szólt vissza nevetve. – Várj, oda adom a kulcsot. – eltűnt a lépcső közeléből. Egyből izgatott lettem, és éreztem, hogy a picit is mocorogni kezdenek. El is felejtettem, hogy Sebi mondta, hogy itt is lesz dolgozó szobám.

Sue felkocogott hozzám és vigyorogva nyitotta ki nekem az ajtót.

- Azt mondta Sebi, hogy ide még ő sem teheti be a lábát. – ez úgy tűnt tetszett neki. – Megkért, hogy ne szóljak míg nem veszed észre.

- Köszönöm. – hatalmas vigyor ült az arcomon. Kezembe adta a kulcsot és már ott sem volt. Beléptem a szobába és kétszer akkora volt mint a másik házban a dolgozóm. Minden vagy a földön vagy az íróasztalon volt. Guill hozta őket ide. Gondolom nem akart belenyúlni. Kiraktam a szoba falára a pálya rajzokat, mindegyikhez oda tűztem a dolgait. Kiraktam a kocsi tervrajzát, képét. Mindennel felvolt szerelve a szoba. Egy kész mennyországnak tűnt már így elsőre is.

Egész nap pakolásztam, csak ebédelni mentem le, meg délután folyamán valami rágcsálni valóért.

5körül Sebivel megérkezett Eva is egy nagy fekete aktatáskával amin egy számzár volt, hogy ne tudjon senki belenézni. Csak én és Guill tudtuk a kódját.

Olyan voltam mint egy kisgyerek aki előre megkapja a karácsonyi ajándékát. Felvittem az irodába és megmutattam a házat Evanak.

- Ja igen. – mentem oda Sebihez és megöleltem. – Köszönöm a dolgozót.

- Már első nap megtaláltad? – kérdezte nevetve. Csak bólintottam. Kaptam egy puszit és boldogan rám mosolygott. – Örülök, hogy itthon maradtál egész nap.

- Egész nap az irodába pakolásztam. – vigyorogtam. - Örültem, hogy van mit csinálnom.

**

Egész héten csak a házban mászkáltam, és kezdett egyre nyomasztóbb lenni. Sueval néha kiültünk az udvarra, de nem volt olyan jó idő, hogy kint lehessek, mert megfázok, és Sebi persze ezen is siránkozik. Egész héten szófogadó kislány voltam, pedig szerdán Sebinek a gyárba kellett mennie és csak vasárnap jött haza, hiszen hétfőtől bezárják a gyárat és senki nem lehet benn. 2 hét kötelező szünet.

Nem igazán szerettem nyaralni menni, de ugráltam szinte örömömbe, mikor Sebi felvetette, hogy Kimivel, Evaval, Tommival és Kimi jelenlegi imádottjával menjünk el nyaralni. Miután ki örömködtem magam kérdeztem rá, hogy hogyan is gondolja, hiszen a fotósok biztos megtalálják őket. Persze mint kiderült az egészet már kitalálták, miszerint Kimi jachtjára megyünk.

- Segítek bepakolni. – jött fel utánam Sue az emeletre. Sebi megint elment edzeni, meg a többiekkel lebeszélni a dolgot, engem pedig megint itt hagyott. Kezdtem miatta meglehetősen morcos lenni.

- Gondolom nem vihetek sok cuccot. – a gardróbba álltam és a ruháimmal szemeztem.

- Egy jachtra nem is kell sok ruha. – mondta mosolyogva. – Olyan ruhákat viszont vigyél amik a pocakod takarják. – kihúztam pár vékony felsőt amik igazából a vállam meg a hasam védték. Még régebben vettem őket Evaval, sőt még azelőttről is volt pár ilyen fajta felsőm. Végül is az lett belőle, hogy én mutogattam a ruhákat Sue meg mondta, hogy érdemes-e vinni. Én tuti bepakolok legalább két bőrönd ruhát egy hétre mint általában, de most Sue hasznos segítségnek tűnt. Simán belefértem egy bőröndbe úgy, hogy a laptop, és az összes kütyüm is benne volt. Bepakoltunk Sebinek is mert az katasztrófa ahogy ő pakol. A héten nagyon jól össze barátkoztam Sueval. Már örültem, hogy itt van, mert így nem voltam legalább egyedül a házba. Úgy már tuti megőrültem volna.

- Beszülnünk kéne. - jegyezte meg Sebi mikor beléptem a hálóba este. Másnapra volt az indulás tervezve.

- Mit csináltam? – kérdeztem ásítva. Annyira nem érdekelt a héten semmi, hogy az hihetetlen.

- Nagy örömödre, halasszuk el az esküvőt decemberre. – felkönyökölt és engem nézett. Megpróbáltam komoly és szomorkás arcot vágni, nem nagyon ment. Igazából totálisan megfeledkeztem róla.

- Hogy jutottál erre a döntésre? – felmásztam az ágyra és beültem vele szembe. A pocakom még nem volt annyira zavaróan nagy, de már bárki megmondhatta, hogy várandós vagyok. Persze én nem annyira rajongtam azért, hogy nem férek bele a kedvenc ruháimba.

- Neked most legkevésbé egy esküvőre van szükséged. – sóhajtott. – Egy ilyen mindig idegességgel, futkosással telik.

- Szóval akkor decemberig békén hagysz? – kérdeztem vigyorogva.

- Békén. –bólintott mosolyogva. – De ha megszületnek a kicsik és már jól leszel elveszlek egyből.

- Ez fenyegetően hangzik. – nevettem. Végig dőltem az ágyon és a plafont néztem. – Belegondoltál már abba, hogy mennyire beleélted már magad a kicsikbe?

- Veled ellentétbe, én nem hisztériázom rajta. Én örülök neki. – most ő ült felé és a hasam kezdte el simogatni.

- Nem hisztériázom, jó? – nézetem rá szúrósan. Csak fejcsóválva vissza dőlt mellém, és megölelt.

- Pihenj inkább. – kaptam egy puszit és ő szinte már aludt is.

- Egész napi semmittevésbe nem lehet elfáradni. – morogtam.

Legalább hajnali egy volt mire elaludtam, de nem hagytak sokáig aludni, mert 3 fele megszólalt a telefonom. Volt már annyi eszem, hogy rezgőre tegyem, és arra Sebi nem ébred fel. Kimásztam az ágyból és kimentem az emeleti nappaliba.

- Eva, mi a francot csináltál már megint? – vettem fel bosszúsan Evanak.

- Tommi vagyok. –mondta zaklatott hangon. – Tudom, hogy neked pihenned kell meg ilyenek, de Eva bezárkózott a fürdőszobába és nem válaszol. – hallatszott a hangján, hogy ki van borulva. – Nem kérném, ha tudnék más megoldást, de kérlek gyere ide. Evanál vagyunk.

- Sietek. – mondtam és már a gardróbba is voltam. – Sebnek te magyarázod meg.

- Rendben, siess kérlek. – nem várta meg a válaszom, csak kinyomta. Nagyon durván ki lehet bukva Tommi, ha engem hív. Sebi után ő volt a legkiborítóbb gyerek kérdésbe. Gyorsan felöltöztem, összefogtam a hajam és írtam Sebinek egy cetlit, hogy Evanál vagyok, hívja Tommit, majd ő elmagyarázza. Nehogy egyből velem ordibáljon.

Lesiettem, beültem a Mercibe, és már ott se voltam. Fél órás utat tettem meg 20 perc alatt, hiszen nem volt forgalom, és hajnalba rendőrök sem nagyon vannak kint.

Kiszálltam a kocsiból, és már rohantam is a bejárati ajtóhoz. Mire csengettem volna, Tommi már szélesre is tárta előttem az ajtót.

- Ha bármi rosszul létet érzel szólsz.

- Neked is szia. – válaszoltam morcosan.

- Mit fogok ezért Sebastiantól kapni. – sóhajtozott. – Emeleti fürdő. – mutatott az emelet felé.

- Basszus, basszus, basszus. – felrohantam a lépcsőn és elkezdtem ütni az ajtót ököllel. – Eva! Virág vagyok, engedj be! Baszki, mi lesz már! Engedj be, kérlek! - tudtam, hogy ebben a fürdőben vannak a gyógyszerek, és minden amivel komoly gondot lehet okozni magadnak. – Mégis mi a fene történt? – kérdeztem Tommitól.

- Nem tudom, már két napja rossz volt a közérzete, és rosszul volt elég gyakran sok mindentől. – megvakarta a fejét. Látszott, hogy töri a fejét mi lehet. Nekem egyből leesett.

- Utoljára egy hónapja feküdtetek le, igaz? – néztem rá. Picit elpirult de bólintott. Neki döntöttem a homlokom az ajtónak. – Eva kérlek szépen engedj be.

- Miért nem reagál? – kérdezte Tommi. – Nekem sem reagált.

- Én se reagálnék. – morogtam. Megindultam a hálószobája felé.

- Hova mész? – kérdezte értetlenül.

- A hálóba van még egy ajtó ehhez a fürdőhöz, és pótkulcs is van. – magyaráztam. – Mindkét zárban pedig nem lehet kulcs. – pasik…

Előszedtem a pótkulcsot és kinyitottam a háló felüli ajtót. Eva a földön feküdt magzat pózba és zokogott. Elkaptam Tommi kezét mikor megindult a fürdő felé.

- Kinn maradsz. – mondtam parancsoló hangon neki és bementem, majd becsuktam az ajtót. Oda feküdtem Eva mellé. – Bevettél valamit?

- Nyugtatót. – suttogta. – Szart se ér. – rekedt volt nagyon a hangja. Hittem neki. Tudtam, hogy megmondaná, ha bevett volna valami mást is.

- Voltál orvosnál vele, vagy csak tesztet csináltál? – kérdeztem halkan.

- Voltam orvosnál. – suttogta. – Miért velem történik meg? Már túl léptem az előző babán. Én ezt nem bírom. Nekem ez sok.

- Úgy tűnik az van megírva neked is, hogy gyereketek legyen. – kisöpörtem az arcából a haját.

- Most jöttünk csak újra össze! Ez nem fair. – felsóhajtottam.

- Az élet nem mindig fair. Ciaron is még létezik és dolgozhat. – erre elmosolyodott picit.

- Mi van ha nem Tommi az apa? – kérdezte halkan.

- Megvan rá a lehetőség? – kérdeztem kíváncsian.

- Hát miután szétmentünk volt pár jó éjszakám Bennel.

- Mit mondott a doki hány hetes a magzat? – kérdeztem rá.

- 5. – mondta halkan.

- Akkor még a Német Nagydíj előttről való a kicsi. – mondtam pár pillanat után, mikor végig gondoltam. – Sőt még a parádé előttről.

- Ettől még nem nyugszom meg. – jegezte meg. Ezt nem hittem el, mert látszott rajta, hogy egy picit nyugodtabb lett. Legalább Tommié.

- Nem mondtam, hogy meg kell nyugodnod. – mondtam lazán. – Míg ki vagy borulva itt maradhatok, és semmi kedvem most vissza menni Sebihez.

- Tényleg. Rondán kifogsz kapni. – ezen már mosolygott.

- Tommi fog rondán kikapni. – csóváltam meg a fejem amennyire tudtam fekve. – Ő hívott ide.

- Nem akarok kimenni hozzá. – mondta halkan. – Erre nem vagyok felkészülve.

- Elveteted? – kérdeztem pár perc csönd után.

- Nem. – sóhajtott. – Örökre elveszteném Tommit.

- Csak miatta, nem veteted el? – kérdeztem mosolyogva. – Valaki elég komolyan szerelmes.

- Miért neked mi volt az elsődleges okod, amiért nem vetetted el? – támadott vissza.

- Vannak elveim. Még ha kevés is. – mondtam somolyogva. – Én nem vagyok gyerekgyilkos.

- De nem sirattad volna meg, ha elvetélsz. – nem a szememre akarta hányni, csak megjegyezte.

- Az elején lehet, hogy nem. Most már rohadt sokat nélkülöztem és szenvedtem miattuk, most már megszülöm a két rosszaságot. – erre elmosolyodott megint.

- Borzalmasa szigorú anya leszel. – jegyezte meg nevetve. – Sebi meg igazi vajszínű, anyuci háta mögött mindent megengedő apa.

- Na azt próbálja csak meg. – én is nevettem vele. Picit talán kínunkba nevettünk, de jól esett.

**

Végül Sebi csak fél napig morgott a dolgon. Tommiból pedig nem tudtam kiszedi, hogy mit mondott neki, hogy nem akadt ki, pedig érdekelt volna a titok nyitja.

Délután szálltunk hajóra Monacóban. Az első egy órában én személy szerint feszengtem a jachton mert nem tetszett, hogy nincs szárazföld a lábam alatt, de szépen lassan én is feloldódtam. Egész nap koktélokat ittunk, sajnos én csak alkohol menteset, és nevettünk a fiúkon, ahogy a vízbe ugrálnak. Így ment el egy teljes hét.

Sajnos a nyaralás ezzel le is telt, mert nekem dokihoz kellett mennem.

Mivel Sebi ismert már, így ő is jött velem a dokihoz, és addig erősködött míg bent nem maradhatott a vizsgálatokkor.

- Úgy hiszem a szigorú pihenést felfüggeszthetjük. – mondta a doki a vizsgálati eredményekkel a kezében. Fent ültem az asztalon Seb pedig ott állt mellettem. Én elégedett fejet vágtam, ő meg húzogatta a száját.

- De nem kéne inkább pihennie a szülésig? – kérdezett vissza. Combon rúgtam, de oda se figyelt rám.

- Pihennie továbbra is sokat kell, de már nem annyira szigorúan mint eddig. – mosolygott rám a doki.

- Dolgozhatok? – kérdeztem reménykedve.

- Nem. –vágta rá Sebi. A doki rá nézett majd rám. Végül elmosolyodott.

- Irodai munka ellen nincs kifogásom. – biccentett. – Ha jól tudom még van másfél hetük amikor nincs munka. – kérdőn nézett ránk.

- Csak Augusztus utolsó hetében lesz futam. – biccentettem.

- Azon ott lehet, de a versenymérnöki székben nem akarom meglátni. – megrázta felém az ujját nevetve.

- Nekem már ez is elég, egyenlőre. – nevettem én is. Egyből sokkal jobb kedvem lett.

- Természetesen a csapatorvossal még beszélek, és hetente meg kell nálam jelennie vizsgálaton. – szigorúan nézett rám.

- Itt leszek. – bólintottam. – Jó kislány leszek. – Sebi erre elröhögte magát.

- Na azt megnézem. – heherészet. Megint lábon rúgtam és nagyon szúrósan néztem rá. A doki csak csóválta a fejét.

Még csinált egy ultrahangos vizsgálatot a doki, és kiderült, hogy egy kisfiúnk és egy kislányunk lesz.

Sebi egészen hazáig vigyorgott mint a tejbe tök, esélytelen volt leszedni az arcáról a vigyort.

Mivel nyaralás után egyből a dokihoz mentünk, így csak most értünk haza egy hét után. Ahogy beléptem a kapun arra számítottam, hogy Báró és Pehely ott lesz, de csak Pehely kocogott oda hozzánk. Egyből felvettem és megsimogattam a fehér szőrét.

- Szia Pelyhecske. – elkezdett dorombolni és a fejét a mellkasomnak dörgölte. – Úgy tűnik hiányoztam. Ennek örülök. – nevettem. – Báró! Merre jársz? – hangosabban kérdeztem, de nem jött elénk. Közben Sebi is oda ért mellém.

- Na hello macsesz. – ő is megbirizgálta Pehely fejét, de Pehely puszta szeretetből a mancsával arrébb pofozta Sebi kezét. Megcéloztam a házat, de nem értem oda az ajtóhoz mikor kinyílt és Sue jött elénk mosolyogva. Megölelt minket és látszott rajta, hogy örül, hogy végre haza értünk.

- Báró merre van? – kérdeztem tőle aggódva. Még nem volt rá példa, hogy ne köszöntött volna valamelyikünket mikor haza értünk.

- Nem tudom, napok óta eltünedezik és csak estére jön be a házba. – vonta meg a vállát Sue. – Mindig haza jön és semmi baja nem volt még.

- Értem. –bólintottam. Nem tetszett a dolog. Le raktam Pelyhet és megindultam hátra felé a kertbe. Sebi és Sue bevitték a cuccainkat a házba. Én úgyse emelhettem nehezet. Hátra mentem a kertbe de ott se láttam sehol a zsemleszínű Goldit.

- BÁRÓÓ!! – kiabáltam, de semmi reakció. Vissza indultam a ház felé, de egyszer csak Báró tűnt felém rohanva. Oda jött és leült velem szembe. Tiszta sár volt és víz. Bizonyára nem rég esett az eső. – Hát te hol jártál? – kérdeztem picit szidva. – Gyere megszárítkozni. – intettem neki és megindultam a ház felé, de oda kocogott mellém és a kezemben lévő kulcsnak a nyakba akasztóját elkapta és elkezdett arra felé húzni amerről érkezett. – Báró erre van a ház. Gyere szépen. – megrántottam a kulcsot, de nem engedte el. Makacsul húzott a hátsó kerítés részhez. A kerítésnél elengedte a nyakba akasztót és átbújt a kiásott lyukon a kerítés alatt. – Ez mióta van itt? – kérdeztem értetlenkedve. Rám vakkantott amit annak vennem, hogy maradjak csöndbe és kövessem. – Ezért tuti veszekedni fog velem Seb. – sóhajtottam egyet, majd átmásztam a kerítésen. A telek ezen része egy erő szélétől volt nem sokkal. Báró az erdőt célozta meg aminek nagyon nem örültem, főleg, hogy csak egy vékony szövet cipő volt rajtam meg egy lenge nyári ruha és minden tiszta víz volt. Követtem Bárót, de közben próbáltam figyelni az utat, hogy vissza találjunk, bár míg Báró itt van nem fogok eltévedni, volt egy olyan érzésem. Nemsokára egy nagy karton doboz mellett letelepedet és rám nézett. A doboz láthatóan megviselt volt és vizes. Nyüszögés hallatszódott belőle. Leguggoltam mellé és elvettem azt az oda húzott oldalt ami takarta előlem a doboz tartalmát. Báró lefeküdt a vizes avarba és engem nézett. Én csak döbbentem pislogtam mikor megláttam a 3 kiskutyát és egy álmosnak tűnő szuka Goldit.

- Nagyon remélem, semmi közöd a kiskutyákhoz. – néztem Báróra aki felkelt és oda telepedett közvetlen a dobozhoz. Nem voltam kutya szakértő, de pár naposnál nem voltak idősebbek a kiskutyák.

Csak akkor figyeltem fel az igazi gondra, mikor a szuka kutya nyüszíteni kezdett és Báró egyből nyalogatni kezdte és az orrával bökdöste ahol csak érte. Akkor esett le, hogy nem álmos a szuka kutya hanem talán haldoklik és Báró ezért hozott ide.

- Báró menj vissza a házba és rángasd ide Sebit, nincs nálam a telefonom. – néztem a kutyára. – Ha kell morogj, találj ki valamit. Okos kutya vagy. – megsimiztem a fejét majd meglöktem a ház felé, de ő nem mozdult. A kicsiket meg a szukát nézte. – Itt maradok velük, ne félj. – mosolyogtam rá. Vakkantott egyet és már ott sem volt. – Ha, egészség szakra megyek még tudnék is mit kezdeni magammal. – felsóhajtottam és levettem a boleróm, hogy a kölyköket rátegyem. Tiszta víz volt minden, még a doboz belseje is. Először bizalmatlan volt velem az anya kutya, de amint látta, hogy segíteni akarok hagyta, hogy pakolgassam a 3 kiskutyát. Jobb ötlet híján letérdeltem a sárba és ráültem a sarkaimra, majd a szuka kutyát az ölembe húztam. Tiszta víz volt, és láthatóan remegett a hidegtől. Betakartam a szoknyám aljával amennyire tudtam, bár nem hiszem, hogy sokat ért volna. Próbáltam a saját test melegemmel melegíteni, de nem sok sikerrel, hiszen a hasam már elég nagy volt ahhoz így 20 hetesen, hogy akadályozzon pár dologban. Már kezdtem én is fázni mikor meghallottam Sebi szitkozódását.

- Sebiiii. – kiabáltam. Egyből szaporább lépteket hallottam.

- Te mit művelsz itt? – nézett rám értetlenül.

- Ne most. Segítsd bevinni a házba az anya kutyát. Átvan fagyva. – pá pillanatig tétovázott, majd kibújt a pulcsijából és abba tekerte bele a remegő kutyát. Hát többet ért mint az én lenge ruhám. Felvettem a kiskutyákat a földről és megindultam Sebi után. Báró előttünk kocogott, hogy biztos ne tévedjünk el.

- Te jól vagy? – nézett hátra Sebi rám.

- Jól vagyok. – sóhajtottam. – Picit hideg van, de mindjárt vissza érünk úgyis. – megvontam a vállam.

- Hány kiskutya van? – kérdezte kíváncsian.

- Három. – válaszoltam. Óvatosan fogtam a kicsiket nehogy bajuk legyen. Ahogy beértünk a házba megcsapott a jóleső meleg. Leraktam a kiskutyákat az anyukájuk mellé Báró kosarába és hívtam az állatorvost, míg Sebi feltekerte picit a padló fűtést.

Báró oda telepedett a kosár mellé és még Pehely oda dugta az orrát, bár őt tisztes távolságba feküdt el a szőnyegen. Sue hozott törülközőket és átdörgöltük a kutyákat jó alaposan.

Az állatorvos gyorsan kiért szerencsére, de a szukának már így is késő volt. Nem tudott már vele mit csinálni. A klinikára már elmondása szerint nem ért volna be vele, és sok vért vesztett és valami mizéria volt mikor világra hozta a kicsiket. Én már átöltözve telepedtem oda mellé.

- Nekem is babáim lesznek. – mondtam neki a fejét simogatva. Rátette a fejét a térdemre és onnan pislogott rám. Fáradtam megnyalta a kezem és egyre lassabban szuszogott. A kiskutyák körülötte nyüszögtek és piszkálták az anyukájukat. Báró még mindig ott feküdt mellettük és látszott rajta, hogy fáj neki a szuka elvesztése. A térdemre hajtott fejjel hunyta le a szemét örökre. Egy pillanatra és is becsuktam a szemem. Mire kinyitottam Báró is oda jött hozzám és bele mászott az ölembe és panaszosan vonyított.

Az állatorvos elvitte a szukát, és törzskönyveztette a 3 kiskutyát akik nálunk maradtak. Sebi is oda ült mellém és Bárót simogatta. Sue az állatorvos javaslatára lement a gyógyszertárba cumisüvegért és abból etette az elesett kiskutyákat.

- Pehely ne legyél pofátlan. – szólt rá Sebi mikor Pehely oda ment Suehoz. Azt hittük tejet megy kunyizni, de oda feküdt a kiskutyák közé és dorombolt nekik. Muszáj volt mosolyognom mert a három kölyök egyből oda bújtak hozzá. Az állat doki szerint 4 naposak voltak.

Este nehéz szívvel hagytam lent a 3 kiskutyát és Bárót. Pehely jött fel velünk aludni szokásához híven. Oda bújtam Sebihez és nagy nehezen tudtam csak elaludni.

Reggel picit meglepődtem mikor egyedül ébredtem, pedig még csak reggel 6 óra volt. Lementem a földszintre és Sebi a földön aludt a kiskutyák meg Báró pedig oda bújva hozzá. Ezen jót mosolyogtam. Halkan mentem be a konyhába reggelit csinálni. Persze Báró így is felébredt és oda jött hozzám.

- Sajnálom. – oda guggoltam hozzá és átöleltem. Ráfektette a vállamra a fejét és szusszantott egyet. Meglepetten húzódott el mikor az ikrek elkezdtek a rugdalózni a hasamba. Néha komolyan elgondolkodtam, hogy hogyan lehet egy kutya ennyire okos. Leült velem szemben és a hasam nézte. Mosolyogva raktam a táljába kaját és öntöttem vizet a vizes tálba. Pakoltam reggelit egy tálcára és oda ültem Sebi mellé a szőnyegre.

- Sebike. – megsimogattam a haját, és vártam, hogy felébredjen. Nagyot nyújtózkodott, ropogott is mindene rendesen. A kiskutyák egyből nyüszögve konstatálták, hogy nincs tovább nyugis alvás. Szerencsére rájuk is gondoltam így hoztam nekik be tejet.

Mire Sue megérkezett már mindenki teli hassal feküdt a földön.

- Gondolkodtatok már a neveken? – kérdeztem mosolyogva miután levette a cipőjét. Oda térdelt hozzánk. – Az ikreknek sem adtatok még nevet és a három jövevénynek sem.

- Nem hiszem, hogy meg kéne őket tartani. – mondtam elgondolkodva. – 4 kutya egy macska meg két kisbaba sok lenne.

- Akkor mit kezdjünk velük? – ráncolta a homlokát Sebi.

- Réka régóta akar kiskutyát. – nevettem.

- Két kiskutyával már meglehet birkózni nem? – kérdezte a jövevényeket nézve.

- Hááát… - húztam a számat. – Kiderül.

Egész nap a kiskutyákkal szórakoztunk. Nagyon picik voltak még és esetlenek, pont ezért viccesek.

- Mit szólnál a Pötyihez meg Mogyihoz? – kérdezte este felé Sebi. – Ez a kiskutya foltos, szóval a Pötyi találó. – felvette a foltos kutyust és felém nyújtotta. - Ő pedig a legbarnább hármuk közül. A mogyoró jut róla eszembe. – vette fel a következő kiskutyát és őt is nekem adta. Pötyinek a lábai és az egyik füle barnább volt, míg a másikkutyus teljesen sötétebb színű volt. A harmadik kutyus teljesen olyan volt mint Báró. – Ő kifog rajtam. – emelte fel.

- Én benne vagyok a nevekbe. – bólintottam. – Báró neked tetszenek bolond gazdád által kitalált nevek? – kérdeztem vigyorogva.

- Ki a bolond? – nézett rám nevetve Sebi. Egyszer csak a kiskutya a hatalmasat tüsszentett a kezébe. Annyira aranyos volt, hogy csak nevettünk rajta. – Egészségedre. – emelte fel Sebi szem magasságba. Sírtam a nevetéstől, mikor a Pötyit vissza adtam neki és lepisilte a felsőjét.

- Legyen Aliz. – mondtam nevetve.

- Miért pont Aliz? – kérdezte morogva a fürdőből.

- Mert lakott egy kutya az utcába mikor kislány voltam és ő nagyon békés kutya volt és okos. – magyaráztam. – Báró is nagyon okos, és ő itt nagyon hasonlít rá. – ölembe vettem a kiskutyát és megsimogattam a fejét. Báró a nagy nyelvével végig nyalt rajta, és a kiskutya eldőlt. Ezen megint jót nevettem.

- Pötyi, Mogyi, Aliz, Báró és Hópehely. – jött vissza Sebi félmeztelenül. Mosolyogva bólintottam. Felkeltem a földről és oda bújtam a Sebihez akinek a hajából csöpögött a víz, mert gyorsan letusolt. Pont akkor kezdetek el az ikrek rugdosni mikor belebújtam Sebi nyakába. – Ezt éreztem. – mondta ledöbbent hangon. Rácsúsztatta a kezét a hasamra és várt. Az ikrek megint rugdosni kezdtek. – Érzem őket! – olyan szintű imádat és boldogság volt a hangjába, hogy ha nem hallom nem hiszem el.

A változatosság kedvéért egész lefekvéséig a hasam simogatta meg tapizta. Az elején még vicces volt, de pár óra után igazán idegesítő lett.

- Seb ne simogass már folyton! Az agyamra megy. – elkaptam a kezét már az ágyba fekve de ő csak ránézett a kezemre amivel a csuklóját szorítottam.

- Ne sajátítsd ki őket. – mondta komolyan. Köpni-nyelni nem tudtam. Jó pár percig csak nagyokat pislogtam.

- Pofám leszakad. – morogtam és felkeltem az ágyból. – Én maradok itthon velük, én hordom ki őket. Az én testem változik miattuk. Jogom van a kisajátításra. Egyébként pedig annyira kértelek, hogy ne cseszegesd a hasam folyton. – nem vártam meg a reakciót, mert látszott rajta, hogy nem nyugszik meg. Bevágtam a háló ajtaját és lementem nappaliba. Báró ott feküdt a kiskutyákkal a kosarába. Bementem a konyhába és öntöttem magamnak egy pohár vizet. Nem kapcsoltam villanyt, így kiláttam a sötétségbe. Egy kocsi állt meg nem messze a háztól és két pasi szállt ki belőle. Figyeltem ahogy oda érnek a kapuhoz és átmásznak rajta. Oda sétáltam a bejárati ajtóhoz halkan kinyitottam és kiléptem a tornácra. Engem nem láthattak, mert sötét volt és messze is voltam tőlük. Felnyomtam a kerti locsolót, és vigyorogva figyeltem ahogy tiszta víz lesz mindkettő. Vissza osontam a házba, közben már Báró az ajtó mellett ült.

- Feküdj vissza szépen. – megsimiztem a fejét és az ajtó mellett lévő kapcsoló táblán felnyomtam a kaputól a bejárati ajtóig a lámpasor világítását. A nappali ablakon keresztül figyeltem vigyorogva ahogy sprintbe távoznak.

- Mi történt? – jött le ásítva Sebi. – Miért ég kint a lámpa sor?

- Két pasi úgy gondolta be oson. – megvoltam a vállam és lenyomtam a világítást. Vissza mentem a konyhába meginni a vizem.

- Nem kéne a rendőrséget hívni? – ölelt meg hátulról.

- Fölösleges. – mondtam unottan. – Ha igazán profik lettek volna, akkor beljebb jönnek és bekapcsol a riasztó. – nyomtam egy puszit az arcára és megindultam az emelet felé. – Aludjunk. Fáradt vagyok.

- Aludjunk. – vont vállat és jött utánam.

Tényleg fáradt voltam, és kedvtelen.

Hajnalban ismét a telefonom rezgésére ébredtem. Kimentem az emeleti nappaliba és ott vettem fel csak Lacinak.

- Szia, miért zargatsz ilyen hajnali órákban? – kérdeztem egykedvűen.

- Ide tudnál repülni? – kérdezte zaklatottan. – Réka kórházba került.

- Mi történt? – egyből felélénkültem.

- Le esett a lépcsőről és nagyon megütötte magát. – mondta idegesen. – Nagyon sok vért vesztett, és mesterséges kómában tartják. Megduzzadt az agya. – leültem a fenti kanapéra és csak néztem magam el. A régi rémálmom megvalósulni látszott.

- Az első géppel megyek. – mondtam csendesen. – Még nem tudom Sebivel vagy nélküle.

- Pesti Gyerek klinikán vagyunk az intenzíven. – mondta. – Szólok a nővéreknek, hogy engedjenek be.

- Rendben. Sietek. – mondtam és letettem. Iszonyúan féltem. Vissza mentem a szobába és oda térdeltem sebi mellé.

- Sebi, ébredj, Réka kórházba van. – megráztam a vállát. Rám nézett és amint eljutott az agyáig mit mondtam felült. Pár pillanatig engem nézett majd kiugrott az ágyból és öltözni kezdett, közben már a repteret hívta. Én is gyorsan felöltöztem, és pár fontosabb holmit beledobáltam egy bőröndbe. Sebi közben hívta Suet is és Tommit.

Remegő kézzel ültem be a kocsiba és még akkor is remegett a kezem mikor Pesten leszálltam a gépről. Egyből a kórházba mentünk. A recepción eligazítottak minket, hogy merre kell menni. Ahogy oda értünk a szobához, amit a nővérke mondott megtorpantam. Sebi egyből észlelte a dolgot és átölelte a derekam majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- Csak próbálj nyugodt maradni. – suttogta majd kitárta előttem az ajtót. Laci az ágy mellett ült sápadtan. Lassan néztem rá az ágyban fekvő kislányra. Csövek lógtak ki belőle mindenhonnan és a feje be volt kötve. Nyeltem egyet. Próbáltam nem kiborulni. Laci felkelt és megölelt. Nagyon felborzolta az idegeimet, hogy a folyton mosolygó Réka fal fehéren fekszik az ágyba mindenféle csövekkel. Sebi oda húzott egy széket és lenyomott rá.

- Nyugodj meg, oké? – kérdezte az arcom simogatva. – Legalább olyan sápadt vagy mint Réka. Jó kezekben van, nem lesz baja.

Belenéztem a kék szemekbe, és tudtam, hogy ő ezt nem garantálhatja, de mégis megnyugodtam egy kicsik.

Legalább egy óráig ültünk mellette mikor a gép ami eddig nyugodtan csipogott egyre lassabban kezdett el szívhangot jelezni. Fél perc alatt éreztem, hogy ájulás határon vagyok. Nővérek rohantak be, meg orvosok és minket kitessékeltek. Nem mondtam semmit. Nem bírtam volna megszólalni, de elég volt Sebire néznem. Tudta, hogy legszívesebben fejbe vágnám mert azt mondta minden rendben lesz.

- Ha elvesztem nem élem túl. – suttogtam halkan. A két pasi közt ültem de nem mondtak semmit. Két oldalról fogták a kezem.

Mikor a doki fáradt és gondterhelt arccal kilépett a szobából elszorult a torkom.