Korea- Brazil 3

:) Bocsi a csúszásért, tegnap elfelejtettem felrakni. :D Megint 10 a komi határ. :) Köszönöm a sok komit :)

Már este 6 volt mikor Emma nyöszörgésére ébredtem fel, és nem kellett hozzá sok, hogy Alex teli torokból rákezdjen. Kivettem Alexet, hogy csend legyen, közben Emma pocakját simogattam, hogy még véletlen se kezdjen rá.

Mikor Alex megnyugodott leraktam az ágyra és kivettem Emmát is. Közben már Sue is felért és segített. Nem volt egyszerű az élet két kicsivel, de úgy éreztem menni fog.

- A másik kettő gyerek megjött már? - kérdeztem Suetól miközben tisztába raktuk a két picit. Alex nagyon nyugis volt ő jól viselte az ilyesmit, de Emma nagyon rugdalt és hadakozott. - Emma ne kezd már most a lázadást! - nyomtam egy puszit a talpára és sikeresen csatoltam vissza a rugdalózót. - Rajtam nem fogsz ki. - megböktem az orrát, ő pedig kacagni kezdett.

- Nem jöttek még haza. - válaszolt Sue mikor Alexen is tiszta pelus volt.

- De már 6 óra is bőven elmúlt. - néztem a karórámra újra.

- Sebastian nem rég hívta a vezetékes telefont, mert sejtette, hogy pihensz. Azt mondta, hogy későn érnek haza és majd megmagyarázza. És hozzátette, hogy várd meg a fürdetéssel. - mondta készségesen.

- Kíváncsian várom. - próbáltam nem grimaszolni. Értékeltem, hogy Rékával is foglalkozik, de az ikreket csak így nekem itt hagyni már első nap ennyi időre… - Sue hozd Alexet, kérlek. - Emmával a kezembe besétáltam a gyerekek közös fürdőjébe. Volt itt egy nagy kád, de ideiglenesen egy kisebb műanyag kád is be volt rakva az ikreknek.

- Nem várod meg az első fürdetéssel Sebastiant? - ráncolta a homlokát Sue, de azért odarakta Alexet a párnázott pultra.

- Ebben a családban két kisbaba van. Az ő ütemük szerint halad egy nap, és nem egy 23 éves nagy gyereké szerint. - mérges voltam Sebre. Részben mert egész napra itt hagyott a kicsikkel, pedig ő volt az, aki a legjobban várta őket, részben pedig azért, mert elvárja, hogy az ő kedve szerint történjen minden. Nem akartam, hogy egy életen át hallgassam, hogy lemaradt valamiről, de meg is akartam leckézteti. Direkt pepecseltem sokat a kicsik vetkőztetésével, ez persze Suenak is hamar leesett, így már mosolyogva segített. Jó meleg volt a fürdőbe, így nem aggódtam az miatt, hogy a két pici pelusban fekszik a pulton. Nem kellett sokat pepecselnem, mert hamarosan csukódott a garázs ajtaja, és Réka osont az emeletre.

- Itt vagyuuuunk!! - jelentette be boldogan mikor betoppant a fürdőbe. Egyből odahozta a kis sámliját, és ráállt. - Voltuk egy balett bemutatón! - újságolta nagy hévvel. - Anyuuu ugye balettozhatok? Az a néni, aki tanítja őket, azt mondta, hogy még időben vagyok! Megpróbáltam, és azt mondta ügyes vagyok! Anyuu léccciiii…. - belekapaszkodott a derekamba és hatalmas boci szemekkel nézett rám.

- Én nem állok az ifjú tehetségek útjába, míg nem autóversenyző szeretnél lenni. - mosolyogtam rá. Boldogan ugrott le a sámliról és szaladt az ajtó felé, de ott Sebbe botlott.

- Mi bajod azzal, ha valaki autóversenyző? - kérdezte kíváncsian.

- Veszélyes. Biztonsági dolgok ide vagy oda. Veszélyes, és elég egy ember a családba, aki száguldozik. - válaszoltam és visszafordultam a kicsikhez.

- Nem is akartál megvárni a fürdetéssel? - jött beljebb. Akart adni egy puszit, de arrébb léptem. Sue megindult az ajtó felé, de elkaptam a kezét.

- Szükségem van a segítségedre. - néztem rá komolyan.

- Itt vagyok, segítek. - mondta Seb. Adott egy-egy puszit a piciknek és leszedte Emma pelusát. - Na, mehetünk pancsizni? - kérdezte a magasba emelve a kislányt, aki egyből hisztizni kezdett.

- Seb nem rég ébredtek, és percről percre hisztisebb a hangulat, mert még nem ettek, szóval essünk túl a fürdetésen a tornáztatáson és had ehessenek végre. - leszedtem Alex pelusát és gyorsan belenyúltam a vízbe, hogy jó-e, bár bíztam Sueban. Beleengedtem Alex lábát és egyből rugdosni kezdte a vizet.

- Mond, hogy csináljam. - állt be a kiskád másik oldalára Seb Emmával a kezébe.

- Óvatosan engedd bele a vízbe. Tartsd a fejét végig, nehogy elsüllyedjen. - közben én is csináltam, amit mondtam. Meglepett, hogy Sebnek egyből profin ment a dolog. Azon meg jókat mosolyogtam, hogy Emma és Alex mennyire élvezik a vizet. Jó fél óráig áztathatták magukat a babák mire, kezdett a kezem komolyabban fájni a folyamatos tartástól, így kiszedtem Alexet.

- Már elég volt a pancsiból. - adtam át Suenak, aki egy nagy törülközőbe csavarva vette át. Felkaptam még egy törülközőt a pultról és tartottam, hogy Seb kiszedje Emmát a vízből, de csak nem akart megmozdulni.

- Seb ideje abba hagyni a pancsiztatást, mert még Rékát is időben ágyba kell tenni. - Réka egyből nagy vigyorral nézett rám.

- Fenn maradhatok, míg az ikrek lefekszenek aludni? - kérdezte nagy szemekkel.

- Fent, de míg Virág szoptatja őket, megfürdesz. - válaszolt helyettem Seb és a kezembe adta Emmát. Belecsavartam a törülközőbe és bevittem Alex után a szobába. Ráfektettem őt is az ágyra és elkezdetem megtornáztatni a lábacskáit meg a kezét. Viszont ő ezt nem díjazta.

- Fáj neki! Biztos túl erősen csinálod. - ripakodott rám Seb. Egy pillanat alatt ment fel a pulzusom és dühödtem be.

- Nem fájhat neki, mert nem csinálom erősen, mindössze nem tetszik neki, hogy tornázni kell. De ha ennyire szakértő vagy akkor tornáztasd meg Emmát is. - felkeltem és visszamentem a fürdőbe rendet rakni. Sue segített Sebnek. Érdekes, Emma nála is sírt. Nagyon dühös voltam. Gyűlöltem, ha kioktatnak.

- Réka fürdés. - egyszer mondtam el, ma nem kekeckedett velem, érezte ő nagyon jól, hogy mérges vagyok. Megengedtem neki a vizet és beálltam az ajtóba, hogy lássam Seb mit művel. Éppen felvette Emmát, hogy megnyugtassa. Nem szóltam neki, hogy ebből még nagyobb üvöltés lesz, hiszen Alex elég féltékeny tud ilyenkor lenni és behozza Emmát sírásban, hogy vele is foglalkozzanak. Sóhajtva mentem oda felvenni az ordító kisfiút, mielőtt Seb arcán még nagyobb lesz a tanácstalanság. Mikor újra csend lett leültem az ágyra törökülésbe és már mondanom se kellett Suenak, egyből jött segíteni a szoptatásnál.

- Ez valamilyen szinten kiszúrás. - jegyezte meg Seb. - Te is komoly kapcsolatot teremtesz velük.

- Sebastian ők még csak alszanak meg esznek. - mondtam sóhajtva. - Teljesen mindegy, hogy szoptatom-e őket. Én vagyok az anyjuk, és csak nem vagyok akkora hárpia, hogy utáljanak majd. És neked nincs ilyen lehetőséged a kapcsolatteremtésre, de te vagy az apujuk. Szeretnek már most. Érzik kik a szüleik. Megismerik a hangod, meg ilyenek. - hátradőlt a hintaszékben és fáradtan nézett rám.

- Mindig ez lesz? - kérdezte csendbe. - Feszültek leszünk és veszekszünk?

- Most rátesz a VB is. - húztam el a számat. - Hozzászokunk majd a ritmusra, amit jobb, ha megszoksz, hogy nem a te ritmusod, és könnyebb lesz. Három gyerekkel kezdeni nem egyszerű szülőként.

- Jövőre visszamész dolgozni, jól gondolom? - kérdezte fáradtan.

- Szeretnék, igen. De már folynak a tárgyalások arról, hogy nem versenymérnök szerepkörbe mennék vissza. - mosolyodtam el. - Vehetnénk házat Angliában a gyártól nem messze, és könnyebb lenne.

- De én szeretek itt lakni. - húzta fel az orrát.

- Jó akkor, csak mert te szeretsz itt lakni, én feladok mindent, és játszom a jó anyukát. - előszedtem a műmosolyom. Megmasszírozta az orrnyergét és hátra hajtotta a fejét.

- Ma a balett stúdióba rájöttem, hogy ez már élesbe megy. Ez már komoly. - most nagyon felnőtt volt. A vonásaiból eltűntek a kölyök vonalak, és férfi lett, pár percre legalábbis.

- Büfiztesd meg kérlek. - emeltem picit meg Alexet. A vállára dobott egy szövet pelenkát, ahogy valószínűleg tőlem látta, és átvette a kisfiát.

- Ez most tényleg valóságos. - suttogta. - Eddig csak egy álom volt. Tudom, hogy kibírhatatlan vagyok néha, de nem akarok szigorú apa lenni. Nálunk anya volt a megmondó, és apa volt, aki mindenbe benne volt.

- Mindenki a saját családi tapasztalatait viszi tovább, ha nincs azon nagyon, hogy változtasson. - mondtam. Én is a vállamra dobtam egy szövetpelenkát és simogattam Emma hátát.

- Úgy gondolom, kell valaki a családba, aki szembe mer veled szállni, és mindenben benne van. - magyarázta tovább.

- Tehát én leszek a szigorú anyuci. - sóhajtottam.

- Egyelőre nagyon úgy fest. - vigyorodott el. Mikor a két baba elaludt leraktuk őket egymás mellé a kiságyba. Átmentem megnézni Rékát a fürdőbe, de már nem volt ott. Kimentem az emeleti nappali részbe és egy pillanatra elgondolkodtam merre induljak megkeresni. Benéztem a szobájába, de nem volt ott. Benéztem a gardróbba, de nem volt ott. Benéztem a hálóba ott se volt. Lementem, körbenéztem, de a konyhába is csak Seb volt, aki éppen tömte magába a szószos tésztát.

- Holnap én főzök, és nincs opciód a tésztára. - mutattam rá. - Nem láttad Rékát?

- A hálóban volt mikor kijöttem a babaszobából. - mondta miután leküzdött egy nagy adag tésztát. - Ha magyar ételekkel akarsz megtömi, nem állok jót magamért. Az tudod mennyi edzést jelent?

- Szeretsz edzeni, nem? - vigyorogtam rá. - Nem a hisztiért kapod a fizud.

- Te meg nem azért, hogy beszólogass. - nyújtott rám nyelvet.

- Ezt még lerendezzük Vettel, de előbb megkeresem Rékát. - mutattam rá. Nem voltam mérges, és ezt ő is látta. Ez olyan ’fogd be’ mondat, volt inkább.

Még egyszer körbenéztem lent majd vissza felmentem az emeletre. Benéztem mindenhova, végül az ikrek szobájába nyitottam be halkan. Réka ott aludt az ágyon az ablak alatt. A szobájából átvittem a takaróját és betakartam. Tettem a feje alá egy kispárnát és nyomtam egy puszit a hajára. Ránéztem az kicsikre, de ők is csendben szuszogtak. Halkan becsuktam az ajtót és elmentem tusolni.

Mire kiértem a zuhany alól Seb a francia ágy közepén feküdt és úgy nézte a TV-t.

- Nem akarok úgy elmenni itthonról, hogy veszekedtünk és nem beszéltük meg. - fáradtan nézett rám.

- Ne most, ne ma. - sóhajtottam és befeküdtem az ágyba. - Réka a babaszobába alszik.

- Mert? - vonta össze a szemöldökét.

- Én se tudhatok mindent. - orromig felhúztam a takarót és a TV monoton zajára kezdtem egyből elaludni. Még éreztem, ahogy Seb odabújik és átölel.

- Nem hagyom, hogy elhidegülj. - suttogta. - Nem hagyom… - az ő hangjára aludtam el.

Talán ha 2 órát aludtam, mikor az ikrek rákezdtek és egymást is felébresztették. Utáltam felriadva ébredni. Lerúgtam magamról a takarót és átbotladoztam a babaszobába. Esélyt se láttam arra, hogy Seb keljen fel helyettem. Struccpolitikaként, inkább a fejére rántotta a kispárnáját. Őt ismerve teljesen fel se ébredt. Réka már a kiságy mellett állt és lábujjhegyen nézte a kicsiket.

- Psssttt, maradjatok csöndbe, azt fogják hinni én voltam! - pisszegte őket.

- Senki nem hiszi azt. - mosolyogtam fáradtan rá. - Segítesz nekem? - heves bólogatás volt a válasz. - Ülj le az ágyra és vegyél az öledbe egy kispárnát. Egyet pislogtam már ott ült. Ráfektettem Alexet a kispárnára és a fejét Réka könyökhajlatába tettem. A másik kezét meg a kispárna széléhez, hogy le ne eshessen a kisbaba. - Óvatosan ringasd el, mintha az egyik játékod lenne. De óvatosan! - kivettem Emmát és járkálni kezdtem vele. Réka összeráncolt homlokkal koncentrált, hogy a rá kiszabott feladatot jól megcsinálja. Már akkor tudni lehetett, hogy pontosan olyan lesz, mint én. Abban reménykedtem, hogy természetileg könnyebb lesz vele. Büszke arcot vágott mikor Alex szép lassan elcsöndesedett, ő csak felébredt Emma hangjára. Emma is valamennyire csitult így tisztába tettem gyorsan és beültem a hintaszékbe, hogy elaltassam. Seb úgy csoszogott be a gyerekszobába, mint egy lassított felvételű csiga.

- Segítsek? - kérdezte ásítva.

- Mi nők már megoldottuk. - néztem rá. - De a lányod elaltathatod, míg Alexnél is csinálok egy peluscserét. - azzal meg sem próbálkoztam, hogy majd ő pelust cserél. Beült a helyemre a hintaszékbe és odaadtam neki a laposakat pislogó Emmát. A kiscsaj tiszta apja volt. Kék szemek, szöszi haj, sok hiszti, szeretethiány. Alex inkább békés volt. Mire összegomboltam rajta a rugdalózót és visszahúztam az alvósának a cipzárját szinte már aludt is. Sétáltam vele egy kört és vissza is rakhattam. Réka is laposakat pislogva ült az ágyon. Seb viszont a hintaszékben ülve, Emmával a kezében aludt.

- Jellemző. - csóváltam meg a fejem mosolyogva. Alig tudtam kivenni a kezéből Emmát, hogy letegyem aludni. - Seb ébredj, menj vissza a hálóba aludni. - simogattam a felkarját meg az arcát és vártam, hogy felkeljen. Nehézkesen nyitotta ki a szemét és átcsoszogott a hálóba. - Réka menj te is át a szobádba vagy Seb mellé a hálóba. Itt egy óra múlva megint ébresztő lesz, mert akkor már éhesek lesznek. - a takaróját maga után húzva ment Seb után.

Igazam lett és másfél óra múlva megint felébredtek, de fel voltam készülve rá, mert hoztam fel cumisüveget és így az én dolgom is egyszerűbb lett. Vissza se mentem a hálóba, hanem a babaszobába dőltem végig az ágyon.

***

Délelőtt 11 felé ébredtem fel a hálóba. Nem értettem a dolgot, mert éjjel még legalább négyszer keltem fel a kicsikhez és nem jöttem vissza a hálóba. Mikor csak halkan hallottam a gyereksírást kezdtem rájönni, hogy valószínűleg Seb hozott át, hogy tudjak aludni. De nem értettem, miért nem keltem fel a sírásukra. Felvettem egy köntöst ás átmentem a gyerekszobába, de az ikrek nem voltak ott. Követtem a sírást és vigyorogva figyeltem, ahogy Seb és Kimi egy-egy babával a kezükbe ülnek a kanapén. Sue vett először észre, aki éppen a konyhába készült vissza menni.

- Jól megy nekik a baba felvigyázás. - mosolygott rám. - Mindketten ösztönösen tudták mit csináljanak. - álltam a nappali ajtóba és figyeltem a két pasit, ahogy babáznak. Azt mondják, hogy egy nő szíve elolvad, ha egy pasi tud bánni a kicsikkel. Én most egyszerre kettőt is kaptam. A kiskutyák hívták fel rám a figyelmet, mert oda rohantak hozzám. Báró csak szusszantott egyet.

- Kipihented magad? - nézett hátra a válla fölött Seb.

- Hála nektek igen. - oda mentem hozzájuk és leültem az asztalra. - Hogy megy az apaság meg a keresztapaság?

- Nekem tetszik. - vigyorgott rám Kimi. - Itt ülök reggel 8 óta, de élvezem.

- Én éjjel szemét voltam, mert füldugóval aludtam, de próbálom pótolni az éjjeli nem segítséget. - nézett rám Seb.

- Nem haragszom, ha ez egy bocsánatkérés szerű akart lenni. - nevettem fel. Kimi is nevetni kezdett, de Emma összerezzent a hangra és sírni kezdett a kezében.

- Gyere tündérke. - vettem át Kimitől. Bementem a síró kislánnyal a konyhába és elemeltem egy cumisüveget. Úgy döntöttem Seb tegnapi megjegyzése után, hogy nem szoptatom őket, hanem én is cumisüvegből etetem mindkettőjüket.

- Az előbb kaptak enni. - szólalt meg Kimi. - Nem kéne betartani a 3-4 órát? - ráncolta a homlokát.

- Nem érdekel a 3-4 óra. Anya vagyok, ne várd el, hogy hallgassam, ahogy sír. Márpedig most csak egy kis tejecske fogja gyorsan megnyugtatni. - leültem az asztalra és Emma szájába tettem a cumit. Egyből kortyolni kezdte.

- Hiszti királynő. - csóválta meg a fejét Kimi vigyorogva. Kimiről eszembe jutott kit láttam régen.

- Tommi hol van? Hogy-hogy még nem jött körberajongani a babákat? - néztem Sebre.

- Evaval elmentek valahova, hogy kicsit kettesbe legyenek, és ne menjen tönkre a túl korai házasságuk. - magyarázta Seb.

- Amin nem lehetettem ott. - morogta Kimi.

- Miénken ott leszel. - nézett rá Seb vigyorogva.

- Miért lesz olyanunk? - kérdeztem rá.

- Megígérted. - nézett rám Seb szúrósan.

- Ó te ég, hogy engem is egyszer az alkuk meg az ígéretek visznek sírba. - sóhajtottam fel színpadiasan.

- Nem akarsz esküvőt? - kérdezte Seb kíváncsian.

- Vannak gyerekeink, közös házunk, együtt élünk. - megvontam a vállam. - Egy esküvő már semmi.

- Nem leszek sofőr! - vágta rá Kimi. - Ne szívattok meg azzal, hogy nem ihatok.

- Majd megkérjük Webbert. - mondtam komoly arccal. A két srác döbbenten nézett rám, és nem bírtam nevetés nélkül.

- De akkor Ciaron lesz a pap. - vigyorgott rám Seb.

- Azt a fazont, szerintem be se engedik egy templomba se. - kuncogtam.

- Ha Evat beengedik… - jegyezte meg Kimi fejcsóválva.

- Mire gondolsz? - néztem rá.

- A házasságtörés nem éppen elfogadott. - sóhajtott. Nekem meg kerekedtek a szemeim. - Ne mond, hogy nem tudtad, hogy összefeküdt Bennel.

- Nem mondom, de Tommi is tudja? - kérdeztem félve.

- Nem vagyunk hülyék. - dőlt hátra Seb az alvó Alexxel a kezébe. - De javasoltunk neki egy kettesben töltött pár napot.

- Még végén kiderül, hogy jók vagytok párkapcsolat mentés téren. - csóváltam meg a fejem.

- Én is voltam házas, és jó párszor jöttünk fel a béka feneke alól. - jegyezte meg Kimi. - És ha úgy nézed, Seb melletted van még mindig. Pedig…. - nevette el magát.

- Ennyire borzalmas vagyok? - néztem Sebre.

- Már nem. - nevetett. Ez bíztató volt.

Egész délután ott volt Kimi. Nagyon régen ültünk össze beszélgetni vagy bármi. Most a kicsik remek lehetőséget adtak erre. Végre mesélt a rallyról, hogy mennyivel barátságosabb, nyugodtabb a környezete ott.

- A rajongóidra eddig sem lehetett panaszod. - mosolyodtam el. Emma és Alex a járókába feküdtek és onnan figyelték a világot, mi meg őket.

- Sebas fel a fejjel. - lökte oldalba a mellette ülőt. Oda néztem és láttam, hogy Seb elhúzott szájjal bambul az ikrekre.

- Mi szeretünk. - simogattam meg a vállát és átmentem a konyhába, hogy becsalogassam Suet is a nappaliba.

- Sok csini csaj érted epekedik! - hallottam Kimi kaján hangját.

- Hallom ám! - szóltam vissza.

- Nem baj, féltheted! - nevette el magát. Beálltam Sue mögé, aki a konyha asztalnál ült, és sudokuzott.

- Gyere be hozzánk nappaliba, és végre mesélj magadról kicsit. - böködtem meg.

- Ezt befejezem és bemegyek. - mosolygott rám. Egyértelmű volt, hogy ezzel húzza az időt. Behajoltam és végig néztem miket írt be és mik nincsenek még meg.

- 6,5,8,2. - húztam végig az ujjam a soron. - Itt pedig 9,7,1. - mutattam a másikra. Rám nézett én pedig bájosan mosolyogtam.

- Te mindent ilyen gyorsan átlátsz? - kérdezte feladva a dolgot. Felkelt és rakott innivalót meg sütit egy tálcára.

- Általában igen, főleg ha matekról van szó. - bejött velem vissza a nappaliba. Hárman kezdtük el faggatni akár a gyerekek. A végére megtudtuk, hogy a férje meghalt, és van egy nálam 2 évvel idősebb lánya, akivel nem igazán ápol jó kapcsolatot, mert nem tetszik neki az, akivel együtt van a lánya, pláne nem amit csinál, mert az is kiderült, hogy a lánya egy klubban táncol.

- Te már a család része vagy itt. - mosolygott rá Seb. Ez is lett a végszó, mert Emma úgy döntött elege van a fekvésből, és sírni kezdett. Sue ezek után egész hétvégén hatalmas mosollyal mászkált és takarított a lakásba. Egészen pontosan indokolatlanul sokat takarított.

Szerencsénkre Réka rájött, hogy még mindig ő a tejhatalmú gyerek a házba, így nem volt gondja tovább a kicsikkel. El volt foglalva a balett óráival, amire ovi után járt egészen este 6-ig.

- Na, balerinám, menjünk aludni, mert holnap korán kelünk. - kapta fel Seb Rékát a babaszobában. Éppen leraktam a két kicsit az ágyukba, hogy aludjanak. - Megleszel nélkülünk? - nézett rám Seb aggodalmasan.

- Itt lesz Sue. - vonta meg a vállam. - És egyébként is én miattad aggódom! Nehogy nekem összeomolj idegileg!

- Nem fogok. - mosolyodott el és kaptam egy puszit. Eldöntöttem, hogy nem veszekszem, míg tat az idény. Sebnek most a családi békére van szüksége. Majd utána borogatok asztalt, de akkor még a tányér is repülni fog. Bár igazán a hétvégén minta apa volt, így megbocsájtható néhány baki.

- Anya vigyázz a hugira meg az öcsire! - mondta nekem szigorúan Réka. - Ha bajuk lesz dádá lesz!

- Igenis! - nevettem. Elraktam Rékát aludni és megvártam, míg Seb is bemászik az ágyba.

- Vigyázz rá és magadra is. - feküdtem be mellé. - Ne hagyd, hogy a sajtó vagy Ciaron, pláne Webber kiakasszon.

- Nem tudnak. - mosolygott. - Nem hagyom. Megmutatom, hogy nem kellesz ahhoz, hogy jól menjen egy hétvége. - magabiztos volt. Én nem voltam ennyire biztos ebben. Aggódtam, hogy kiborul és falhoz vágja a kocsit. Ezért is hagytam, hogy Réka vele menjen, persze Norbert is megy, és kint találkoznak majd vele. Féltem ettől a hétvégétől, hiszen tavaly is éppen Brazilban volt nagyon mélyponton.

Korea- Brazil 2

Mivel meg lett a 8 komi itt a friss! :)

Most 10 komi lesz a határ, de csütörtök este előtt biztos, hogy nem lesz friss! :D

Elég rövid fejezet lett, de nem tudtam tovább húzni a végét. Jó olvasást!

Csütörtök délig bent tartották Rékát. Mivel abba a kórházba volt ahol az ikrek is így ingáztunk egész nap a két emelet között.

Délbe mikor haza értünk én egy szó nélkül mentem fel aludni. Több mint 48 órája aludtam utoljára. Szerencsére Réka is ki volt merülve, így ő is pihent, és nem kiabált meg rohangált. Csöndesen játszott a szobájába.

- Holnap hozhatjuk haza az ikreket. - jött be Seb a hálóba.

- Aha. - motyogtam. Orrig magamra húztam a takarót és átfordultam a másik oldalamra ezzel hátat fordítva neki.

- Haragszol, igaz? - éreztem, hogy oda ül mögém. - Ittam, nem gondolkodtam. Sajnálom.

- Megvádoltál, jogtalanul, és nem bíztál bennem. - suttogtam. Még mindig fájt a dolog. - Nem fogom azt mondani, hogy minden oké, felejtsük el. Kell egy kis idő, hogy ezen túltegyem magam. - rossz érzés volt. Megingott a teljes hitem saját magamban is. - Szeretnél, ha nem lennék mérnök? - kérdezte mikor befeküdt mellém.

- Akkor is szeretnélek, ha postás lennél. - válaszolta. - A kérdés az, hogy te szeretnéd-e magad?

Nem válaszoltam csak lehunytam a szemem és aludtam.

Életemben először nem tudtam hol a helyem a világban.

Többször is felébredtem délután és este is, de mindig visszaerőszakoltam magam az alvás nyugalmába.

Reggel Sue vitte oviba Rékát, mert Én pakoltam, hogy minden a helyén legyen az ikrek érkezésekor. Seb fel-le mászkált a lakásba, és saját magát és engem idegesített különböző hülyeségekkel.

- Mi lesz, ha leesek egyikükkel a lépcsőn? - nézett be a gyerekszobába már vagy 30. alkalommal. Mindig eszébe jut valami.

- Akkor okozok neked egy 8 napon túlgyógyuló sérülést. - vágtam oda már ingerülten. Nagyon felhúzott a marhaságaival. - Nyugodj már meg! Engem is csak felhúzol!

- De mi van, ha belenyúl az egyikük a konnektorba és annyira megrázza az áram, hogy komoly baja lesz? - éppen az egyik kiságyba pakoltam össze a cuccokat, hogy bele tudjam mindkét kicsit tenni egymás mellé. Lehajtottam egy percre a fejem és vettem egy mély levegőt.

- 1,2,3,4,5… - ismét mély levegőt vettem. - Seb esküszöm az égre, hogy a szádba tömöm a csodás kacsóidat, ha nem fejezed be. Ülj le a nappali és indítsd el az egyik hülye játékod vagy bánom is én mit csinálsz, de ne idegesíts.

- Oké. - bólintott és hallottam, hogy megindul le a lépcsőn. Végig néztem a szobán. Minden a helyén volt. Benéztem a fürdőjükbe. Minden készen állt a fogadásukra. Már Réka cuccai is be voltak pakolva, mert míg nem voltunk itthon megcsinálták Réka szobájából átvezető ajtót a fürdőbe. Így osztozni fog az ikrekkel egyelőre. Majd ha nagyobb lesz, felköltözhet egy emelettel feljebb az egyik vendégszobába.

Épp, hogy leülhetett a nappaliba mikor hallottam, hogy megindul vissza fel a lépcsőn Seb.

- Vettel, hagyj békén. Menjél szépen visszajátszani és ne az én idegeimmel játssz! - mikor nem kaptam választ hátra néztem és Kimi vigyorgott rám.

- Mit csinálsz itt? - néztem rá kérdőn. - Mit sunnyogsz?

- Nem sunnyogok. Jöttem, hogy itt legyek, mikor a keresztfiam meg lányom haza jön. - büszke fejet vágott.

- Jó itthon maradsz és Sueval meg várod, míg haza érünk. - kimentem mellette a szobából, de utánam jött.

- Dehogy maradok, megyek én is! - bevágta a makacs fejet, de nem érdekelt.

- Maradsz.

- Megyek.

- Maradsz. - kezdtem bedühödni komolyabban. - Nem Räikkönen! - tartottam fel a kezem mikor szólni akart. - Itt maradsz, vagy haza mész.

- Megyek veletek a kórházba! - összefonta a kezét a mellkasa előtt és nézett.

- Kölykök! - horkantottam fel.

- Idősebb vagyok! - kérte ki magának.

- Akkor vén tata. - morogtam oda.

- Héé!! Akkor inkább kölyök! - közben leértem a nappaliba ahol Seb a kanapé háttámlájának volt támaszkodva, és bámult maga elé.

- Mi van ha… - nem hagytam, hogy Seb befejezze, feltartottam a kezem.

- Itt a büszke keresztapa beszéld meg vele! - hárítottam, és bemenekültem Suehoz a konyhába.

- Gondolom jobb, ha nem idegesítelek én is jól gondolom? - mosolygott rám. Kaptam egy pohár vizet tőle.

- Ne kímélj. - sóhajtottam fel.

- Az előbb telefonált ide Sebastian anyukája, hogy a hétvégére jönnek babázni. - lerogytam az asztalhoz és a fejem a kezemre hajtottam.

- Mit vétettem? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Vasárnap mennek haza. - veregette meg a vállam. - Nem lesz olyan szörnyű, hidd el. A kicsikkel fog foglalkozni. Hétfőn pedig 4-en maradunk a lakásba. Nyugtasson ez. - megsimogatott és eltűnt a spájzba.

- Vettel. - kiabáltam a kezemen feküdve továbbra is. - Anyádék jönnek hétvégén.

- Lebeszéljem? - ült le mellém.

- Igazán díjaznám. - megértő mosollyal bólintott és ott hagyott. Még a konyhába is hallottam, hogy a telefonba Heike németül pöröl a fiával. Annyira nem voltam jó németből, hogy a gyors hadarást is megértsem, így csak tippelni tudtam az „unokáim” szóból, hogy éppen mivel érvel.

Seb és mindenki szerencséjére lebeszélte a szüleit a látogatásról, így majd Brazil GP után jönnek, mint anyuék.

11kor elindultunk az ikrekért, bár mivel Seb nagyon izgult addig erősködtem, míg ha nekem nem is de Kiminek átadta a vezetést.

Rengeteg papírt alá kellett írnunk. Az ápolónő segített jól felöltöztetni őket majd szépen beraktam őket a baba hordozóba. Alex nagy szemekkel nézett rám mikor becsatoltam, hogy ki ne essen.

- Megyünk bizony. - megböktem az orrát, amire kancsalított egyet. Seb csak arra fordult oda, hogy nevetek. Alex is kacagott velem vékony csengő hangon. - Nézzenek oda, milyen nevetése van valakinek. - nyomtam egy puszit az arcára és betakartam. Emmát is beleraktam a hordozóba, de ő egyből kapálózni kezdett.

- Emma, nyugii! - megsimogattam az arcát és a pociját, amire abba hagyta a kapálózást. Gyorsan becsatoltam őt is. Mire megint kapálózott már nem tudott kiesni. - Emma nézd, apa kivel beszélget. - mellé álltam, hogy lássa Sebet. Elég volt egy perc, míg abba hagyta a kapálózást és már be is takartam jó szorosan, hogy ne rúgja le magáról. Fejébe húztam a sapkáját és neki is adtam egy puszit.

- Ki viszi Emmát? - néztem a két srácra. Seb intett, hogy egy pillanat, mert a doki magyarázott nekik valamit. - Apának van jobb dolga. - vontam meg a vállam. Alexre is ráhúztam a sapkát, amire ő is elkezdett a kezével csapkodni.

- Két kis fióka. - jött oda Seb. Adott egy puszit Alexnak és Emmának is majd a kislány hordozóját levette az asztalról és beállt az ajtóba. - Mehetünk? - nézett ránk. Kimi elvette Alexot az asztalról és ment Seb után.

- Ha bármi gond van, itt elér. - kezembe adott a doki egy névjegyet és mosolyogva tartotta nekem az ajtót. Viszonoztam a mosolyt és elindultam kifelé én is. A nővérpulton áthajolt a nővérke, aki a szülésnél is itt volt.

- Alex könnyen elalszik, de ha Emma felébred és nyüszögni kezd ő is egyből felébred, de ő egyből ordít. - adta le az infót. - Emma elég makacs, ha éjjeli visszaalvásról van szó, de lehet, ez megváltozik, ha ti vagytok vele. - látszott a fiatal arcán, hogy mennyire beleszeretett a két kicsibe.

- Köszi, az infókat. - biccentettem egyet felé mosolyogva. Mire leértem a kocsihoz a két állítólag felnőtt pasi ott vitatkozott, hogy kell a baba hordozót a kocsiba berakni.

- Vigyázz onnan. - tessékeltem arrébb Kimit, és menetiránynak háttal befordítottam Alexet aki már laposakat pislogott. Áthúztam az övet a hordozó mögött és ránéztem Sebre aki a kocsi másik oldalán Emmával szenvedet. Illetve ő már feladta, mert Emmának vágta az arcokat a kislány pedig hangos kacagással díjazta.

Átmentem a túloldalra bemásztam középre és segítettem Sebnek berakni a hordozót.

- Ez bonyolult. - csóválta a fejét.

- Vagy csak te vagy szőke hozzá. - mosolyogtam rá bájosan. Szúrósan nézett rám, de utána már vidáman ült be a volán mögé. Kimi csak toporgott a kocsi mellett.

- Inkább vezetek én. - lesett be Sebre.

- Räikkönen beülsz. - parancsoltam rá. Emma egyből hüppögni kezdett, ahogy picit megemeltem a hangom. - Nem leszünk így jóban kislány, ha már ennyitől sírni akarsz. - megsimiztem a pociját és egyből nyugi lett. Mire elindultunk Alex már aludt. A kocsikázásra Emma is hamar elaludt.

- Ez tetszik, hogy egyből elaludtak. - jegyeztem meg.

- Ne csodálkozz, az anyaméhben, is motorzúgást hallottak. - vigyorgott hátra Kimi.

Egész gyorsan haza értünk, és nagy meglepetésre Réka az ablakba lógva figyelt. Mikor Seb kiszállt és kivette Emmát Réka ki akart rohanni de Sue egyből elkapta, hiszen zokniba volt.

- Neked nem oviba kéne lenned? - kaptam fel mikor oda értem mellé. Lerúgtam a cipőmet és letettem Rékát a kanapéra. Sue hozta be Emmát mert Seb Réka mögé akart lopakodni. A két picúrt lerakták az asztalra én meg Sue segítségével elkezdtem levetkőztetni őket a hordozóba ülve. Emma éberen figyelte a nagyvilágot, míg Alex aludt még mindig.

- Miért nem vagy oviba? - kérdeztem közbe Rékát, aki Emma sapkáját próbálta levenni, hogy ő is segítsen.

- Elestem, és meg repedt ez az izé! - mutatta fel a kezét. Tényleg új gipsz volt rajta. - Az óvó néni haza küldött, hogy pihenjek. De semmi bajom!

- Rosszkislány. - mondta hírtelen Seb Réka mögött és a vállainál fogva hátra döntötte. A következmény persze az lett, hogy Réka felsikoltott és szinte egyszerre kezdett el sírni a két kicsi.

- Sebastian. - néztem rá mérgesen. Felvettem Emmát, mert ő volt éppen közelebb és Sue is egyből felvette Alexet, de míg Emma megnyugodott hamar addig Alex nem volt hajlandó.

- Gyere ide apához. - nyújtotta a kezét Alexért Seb. Kimi felnevetett, amire őt is megajándékoztam egy szép nézéssel.

Hagytam, hogy a két srác körbe imádja az ikreket, és csak 2 óra múlva hessegettem haza Kimit hogy most már nyugalom és csend legyen.

Felvittem a kicsiket a szobájukba és pelus csere meg átöltöztetés után megetettem őket és leraktam aludni mindkettőt egy közös kiságyba. Leültem a szobájukba lévő ágyra és néztem őket, ahogy alszanak. Sokat nőttek születésük óta szerencsére, bár még mindig nagyon picinek tituláltam volna őket. Mikor Seb megjelent az ajtóba éreztem, hogy eljött az idő egy kis beszélgetésnek. Péntek volt, és a levegőben volt még a szerdai incidens. Leraktam a kicsik mellé a baba őrzőt, és a másikkal a kezembe kimentem a szobából. Behajtottam az ajtót és bementem a hálóba. Ott viszont már becsuktam az ajtót Seb után.

- Ne kímélj. - leült az ágyra és várta az ítéletet. Utáltam mikor ezt csinálja, mert bármennyire is jégszívem van néha, nem bírok arra haragudni, aki ilyen szomorú és megbánó fejet vág. Mint egy kiskutya, aki tudja, hogy rosszat csinált, és éppen bújik, hogy ne kapjon ki nagyon.

- Bárhogy nézel, nem tudom egy könnyen megbocsájtani a bizalmad hiányát. - beleültem a puha fotelbe, ami a hálóba volt és felhúztam a lábaimat.

- Mióta ott éjszakáztál Spanyolba, azóta bennem van ez a dolog. - nem igazán mert rám nézni. Jobban is tette.

- Te azon vagy még mindig fenn akarva, hogy kitudja már hány hónapos terhesen inkább ott éjszakáztam, mint hogy plusz repülő utat vállaljak be? - éreztem, hogy kezdet átmenni kiabálásba, így visszavettem a hangomból. - Te tényleg azt hiszed, ha egy évig nem csaltalak meg, pont az ikrekkel terhesen foglak? Vagy amikor már megszülettek? Azt hiszed, elcseszem azt, amiért szenvedtem több mint fél évig!? - megint hangosabban beszéltem, mint szerettem volna, de annyira felhúztam magam, hogy nem érdekelt. - Miattad tartok itt! Miattad egyeztem bele a házba, miattad van a gyűrű az ujjamon! Miattad nem vetettem el a kicsiket! - nagyon felment bennem a pumpa, és csak hergeltem magam tovább. - És ez miatt az egész miatt adtam fel a karrierem! Pont mikor a legjobban ment! És csak is magadnak köszönheted, ha elbukod a VB-t! - iszonyat dühös voltam. Remegett a kezem mikor kiléptem az ajtón, hogy megnyugtassam a kicsiket, akik valószínűleg az én ordibálásomra keltek fel. Mire átértem a szobájukba Sue már ott volt. Felvettem Emmát Sue pedig egyből a másik kezembe adta Alexet is. Lent már kiderült, hogy csak Seb és az én kezembe nyugszanak meg most még. Persze mivel forrt bennem a düh kicsi volt rá az esély, hogy meg tudom őket nyugtatni.

- Ssshhh, nincs semmi baj. - mondogattam. - Már én is megnyugodtam, most ti jöttök.

- Ezt még a hülye se hiszi el. - jött be Seb is a babaszobába és átvette őket. Fél perc múlva csend volt. Lerogytam a hintaszékbe és mély levegőt vettem. Mintha ez a feszültség már nagyon régóta ott lett volna bennem. Mikor úgy éreztem, hogy megnyugodtam Seb egyből a kezembe adta Alexet, aki hamar el is aludt. Emma még pislogott pár laposat Seb kezébe, de ő is hamar visszaaludt. Nem raktam vissza egyből a kisfiút a kiságyba. Jól esett a kezembe fogni. Végleg megnyugodtam tőle.

- Nem szereted ezt az életet? Nem szeretnél anya lenni? - kérdezte Seb csendesen.

- Szeretnék vagy sem, nem bírnám ki nélkülük. - suttogtam. - Kicsit talán erős volt az előbbi.. - kezdetem bele, de közbe szólt.

- Megérdemeltem. - egyszerűen utáltam, hogy vele nem lehet veszekedni. Néha annyira szükségem lett volna arra, hogy repüljenek a tányérok, de Sebbel nem lehetett veszekedni.

- Továbbra is fáj, hogy nem bíztál bennem. - suttogtam pár perc után.

- Továbbra is sajnálom. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elviseljem akár csak a feltételezést is, hogy egy másik pasi hozzád ér. - erről eszembe jutott valami.

- Féltékeny kölyök. - mondtam neki vigyorogva.

- Már apa. - emelte picit meg Emmát.

- Attól még kölyök maradsz. - nyújtottam nyelvet. Úgy tűnt szent a béke, de az biztos volt, hogy az elkövetkező hónap nagyon nehéz lesz. Seb is és én is ingerlékenyebbek leszünk a VB miatt, és úgy tűnt, hogy Emma nem lesz nagy alvó, ami számunkra, főleg számomra is kevés alvást jelent.

- Nem vihetnénk vissza őket? - sétált be az ajtón Réka. Halkan beszélt ő is. - Még nem régiek, még visszaveszik őket, nem? - erre még én se tudtam hírtelen mit mondani. Sebből pedig majdnem kitör a nevetés. Óvatosan lerakta Emmát a kiságyba, de már rázkódott a visszafojtott nevetéstől. Kiment és halkan becsukta maga után az ajtót. Hallani lehetett, hogy a háló ajtó is csukódik, de még így is tisztán hallottam Seb nevetését. Legalább 3 percig csöndesen hallgattuk, ahogy Seb szakad a nevetéstől a hálóba. Ezen már én is muszáj voltam kuncogni.

- Réka, nem lehet őket visszavinni. - magyaráztam a kislánynak. - Miért akarok őket visszavinni?

- Mert most először hallottalak veszekedni és ez biztos, miattuk van! Vagy miattam? - bizonytalanodott el.

- Dehogy van miattatok! - mosolyogtam rá. Felkeltem és visszaraktam Alexet is Emma mellé a kiságyba. Visszaültem a hintaszékbe, és Rékát az ölembe ültettem. - Mindhármatokat nagyon szeretünk.

- Engem is? - kérdezte elbizonytalanodva.

- Hát persze! - mosolyogtam. - Te vagy a naaaaagy és okos nővérük. Te vagy az én jobb kezem. Hatalmas szükségem lesz mindig rád. És a két kicsinek is.

- Majd megfoghatom őket? - kérdezte félénken.

- Úgy érzed, készen állsz rá? - kérdeztem komolyan, mire komoly bólintás volt a válasz. - Ebben az esetben mikor majd felébrednek, tarthatod őket a kezedbe.

- Én vagyok a naaaagy és okos nővérük! - újságolta el egyből Sebnek ahogy visszajött a szobába.

- Akkor gyere és beváltom az ígéretem. - Réka egyből leugrott az ölemből és csatlakozott az ajtóba álló Sebhez. - Anyuci ellesz nélkülünk 2 óra hosszat? - nézett rám aggódva kicsit.

- Jövő héten se lesztek itthon. - húztam el a szám. - Hova mentek? - kíváncsiskodtam.

- Titok. - tartotta Réka az ujját a szája elé.

- Menj öltözni. - terelte ki Seb a kislány a szobából.

- Ne mond el neki! - nézett szigorúan Sebre, aki kacsintva bólintott. Kiment a szobából, gondolom át a gardróbba. Seb egyből oda lépdelt hozzám.

- Megígértem neki, hogy ha le tudtuk az ikrek hazahozásának hercehurcáit elviszem sütizni meg a játszóházba. - suttogta nagyon halkan a fülembe.

- Értem. - mosolyodtam el. - Jó szórakozást. - örültem, hogy nekem nem kell mennem. Fáradtnak éreztem magam.

Amint elmentek otthonról én végig dőltem az ikrek szobájába az ágyon és szinte egyből elaludtam.

Korea - Brazil 1

Bocsi a késésért! :)

Itt a friss és most is 8 komi lesz a határ, és próbálom időben hozni! :)

Mivel az irodai szex nem éppen a legkényelmesebb, így jól esett kicsit belesüppedni az étkezőben lévő fotelbe. Seb sunyi mosollyal a szája szélén evett, én pedig Guillel beszéltem. Érdeklődve néztem Helmut Markora mikor oda jött hozzánk. Beült az asztalunkhoz, és fáradtan rám nézett.

- Hiába minden próbálkozás. - suttogta. - Úgy tűnik a vezetőség fel fogja szólítani Sebastiant, hogy álljon be Webber mögé.

- Abból az lesz, hogy Sebastian távozik és nem csak a tárgyalóból… - jegyezte meg Guill.

- Nem állítják be másodszámúnak. - dőltem előre, hogy csak ők hallják, amit mondok. - Tudjátok ti is már nagyon jól, hogy tárgyalnak Webber pilóta üléséről.

- A szerződésében van olyan passzus, hogy visszavonul, ha Világbajnok lesz. - mondta Helmut fojtott hangon. - A vezetőség lehet erre akar kimenni.

- Lehet, de ezzel vérig sértik Sebastiant, és az nem szerencsés. - csóválta a fejét Guill.

- Elmenne a csapattól? - nézett ám Helmut aggódva.

- Amilyen idegállapotban van? El. Bárhol szívesen látnák. - ránéztem a Tommival beszélgető mosolygó Sebre. - Nincs rendben érzelmileg. Csak egy lökés kell, és vége lesz.

- De ezt meg tudja tenni a VB elvesztése is, nem? - kérdezte Helmut aggodalmasan.

- Abban nem vagyok biztos. - ránéztem a ráncos arcra, ami most a szokásosnál is idősebbnek tűnt. Mindenki imádta Sebet, főleg Helmut, hiszen honfitársak. - Pontosan tudja, hogy kevés esélye van. Itt vannak az ikrek is és Réka is. Ők simán túl segítetik az újabb VB cím elbukásán. Abban viszont nem hiszek, hogy egy kicsit is le tudná nyelni a másodszámúságot. Sebastian küzdő jellem, nem behódoló.

- Igazán nem akarok mutogatni, de tavaly Webbernek már matematikai esélye sem volt, és mégsem segítette a csapattársát. - jegyezte meg Guill az ebédelő Webbere sandítva. Ez elgondolkodtatott.

- Megnyerjük az ügyet. - mondtam pár perc csend után. - Tudom, hogy fogunk győzni. Sebastian Vettelt nem fogják másodszámúvá tenni, míg én itt vagyok. - felkeltem és felmentem az irodába pár kulcsért. Megindultam felfelé a lépcsőkön és közben Evat tárcsáztam.

- Kell a segítséged, gyere a sajtó archívhez. - hadartam neki.

- 3 perc és ott vagyok. - és már le is rakta. Közben kitártam a vastag tűzbiztos ajtót és beléptem. Felkapcsoltam a lámpát és körbenéztem. Tele volt minden hatalmas irattartó szekrényekkel. Beállítottam a telefonom, hogy a tárgyalási szünet vége előtt 5 perccel csörögjön és leraktam a középen álló asztalra. Odamentem a 2009 feliratú sorhoz és kihúztam az első fiókot.

- Itt vagyok. - futott be Eva is szó szerint. - Mit csinálunk? - közbe a telefonomra nézett, ahol pörögtek a másodpercek.

- Összeszedjük az összes nyilatkozatot, amiben Seb és Webber a csapatot becsmérlik, vagy egymást. - hadartam.

- Sebnél nem sokat fogsz találni. - jegyezte meg.

- Ez a lényeg. - vágtam rá. - Van a 2 órás szünetből vissza 40 percünk. - pillantottam az órára.

- Szólok Annának. - gyorsan hívta Annat és mire az első pár mappát átnéztük Anna is befutott Daviddal az oldalán.

- Hát te?- néztem rá.

- Úgy hallottam segítség kell. - mosolyodott el. - A te tanítványod vagyok, segítesz nekem mindenben, most én segítek neked.

- Imádom a srácot. - nevette el magát Anna.

- Én nem különben. - nevettem vele. - Nyilatkozatokat keresünk, ahol a két pilóta a csapatot vagy egymást becsmérli. - bólintottak és nekiláttak ők is. Már 35 volt mire végig néztük a két év anyagát. Gyorsan írtam magamnak egy listát és átfutottam az összes nyilatkozatot, hogy tudjam, mit hol találok. Nagy nehezen, de végeztünk mikor csipogott a telefonom. Szó szerint rohantunk le a nagyelőadóba. Az ajtóban megálltunk és mindenki gyorsan rendbe szedte magát. Vettem pár mély lélegzetet, hogy ne lihegjek. Végig simítottam a combon, hogy minden gyűrődés eltűnjön és beléptem elsőként.

- Pontos, mint mindig. - biccentett felém Christian.

- Mint a halál Főnök. - megengedtem magamnak egy győztes vigyort.

Legalább 2 órán át arról beszéltek, hogy a csapat mennyit fejlődött és ilyesmikről, amiket tudtam, így volt időm gondolkodni a tervemen.

- Most a felsőbb vezetőség visszavonul. A jelzőhanggal tudatni fogom, hogy meg van a csapat fontos kérdéseiben a döntés, és mindenkit vezényeljetek le ide. - tudtam, hogy most vagy soha van alkalmam.

- Még egyetlen percet kérnék. - keltem fel. - Ha kíváncsiak a mondandómra. - néztem a felsőbb vezetőkre. Egy kis baki ebben a penge táncban, és valakinek a feje a porba hull. Imádkozzunk, hogy ez Ciaron feje legyen. Mateschitz szemébe néztem. Itt Christian is már csak egy volt közülünk, aki harcolt a csapatért. Mikor Mateschitz lassan bólintott és felém intett vettem egy mély levegőt. Még a profik is izgulnak, igaz? Meg tudom csinálni. Még mindig az a Virág Norton voltam belül, aki régen. 10 körömmel rángattam elő minden profizmusom, amit ez alatt a 2 év alatt magamra szedtem. Talán ha 2 mondatom lehet a vezetőségnek… Jól meg kell gondolni mit, hogyan mondok.

- Nem óhajtok óvást nyújtani, vagy ujjal mutogatni. - nyugtattam meg a népet, de leginkább Christiant, aki enyhén idegesnek tűnt. Azt hihette, hogy a fejesek nyakába borítom az asztalt, hogy még a feltételezés is felháborít, hogy bárki másodszámút csináljon Sebből. Ennyire azért nem uralkodott el rajtam az anyai ösztön. Bár szívesen megtettem volna. Mindig is utáltam a fejeseket. Csak valakik voltak, akik azt hiszik, mindent jobban tudnak, mint te, pedig egy több ismeretlenes egyenletre vagy egy szakzsargonra érdeklődnek a hogyléted felől.

- Ma sok mindenről volt szó. - kezdtem bele. - Telemetriákról, eredményekről, érvekről. Az én hitem szerint, viszont az autó is egy érző lelkületű tárgy. Tudni kell vele bánni. Ahhoz, hogy valaki igazán jó pilóta legyen, kell a tisztelet sok minden iránt. Sebesség, felettesek, csapattárs és még a legkisebb posztban dolgozóhoz is kedvesen kell szólni. - közbe a szemem a tárasáson volt. Kicsit mindenkinek belenéztem a szemébe, főleg a nagykutyákéba. - Úgy hiszem, hogy egy ilyen személlyel lehet csak igazán együtt dolgozni. Szerencsére nagyrészt ez mindkét pilótánkban megvan. - aki csak rendszeresen itt dolgozik kicsit meglepődött. A legmeglepődöttebb fejet Ciaron vágta. Nem voltam annyira hülye, hogy szidalmazzam őket ilyenkor. - Történtek incidensek a két pilóta között, és a két gárda is párszor összeszólalkozott, mégis úgy hiszem a cél azonos. - éreztem, hogy mindenki figyel rám, és isszák a szavaimat. Ezt akartam elérni. - Úgy hiszem dönteni mégis igazán abból lehet, hogy a pilóta mennyire tartja becsben a saját csapatát, mert ez elárulja azt is, milyen ember. - az asztal közepére toltam a mappát, amiben a riportok voltak. - Ezek 2009 és 2010-es nyilatkozatok. Az összes, amiben a csapat illetve a csapattársat bírálják a pilótáink. - éreztem, hogy Seb mellettem megfeszül a székbe. Pedig pont most nyertem meg az egész balhét. - Kérem, értékeljenek ezek alapján is. Ezekből dől el igazán a versenyzői kvalitás. - megfogtam a táskámat és visszaraktam a helyére a székemet. - Megtisztelő volt a figyelmük. - elmosolyodtam halványan. Még mindig játszottam. Szépen lassan sétáltam ki a teremből. Átmentem a büféhez, és kikértem egy pohár kávét. Már kikaptam a kávémat és leültem az egyik fotelbe mikor a többiek is szállingóztak kifelé.

- Te megőrültél! - támadott le Ben. - Sebnek is voltak komolyabban sértő nyilatkozatai Webberre. - nyugodtan néztem rá a kávés csésze fölül. Seb is ott volt, de az ő arcán még nyugalom volt.

- Ben, Seb tényleg beszólt párszor Webbernek, de Webber sokkal többet szólt be a csapatnak és Sebnek. Míg Seb nyilatkozataira, annyira ügyelt Anna és maga Seb is, hogy ne legyen véresen komoly, addig Webberére senki nem figyelt igazán. - Ben is egyből megvilágosodni látszott. - Tulajdonképpen Anna munkájával értük ma el, hogy továbbra is egyenlően legyen fogva a két pilóta.

- Csodálatos voltál! - Eva oda ült mellém szintén egy pohár kávéval, és mosolygott. Gonosz mosoly volt ez.

5-ig vártunk a jelzőre, mikor végre megszólalt. Többiekkel mentem be a nagytárgyalóba ahonnan eltűnt az asztal, és sok-sok szék volt benn.

- A csapatsorrend esetleges felállításával kapcsolatban a döntés az lett, hogy nem állítunk fel sorrendet. Mindenki futja a maga versenyét. - nem kis örömujjongás támadt a hátam mögött. Főleg a szerelők felől. Elfojtottam gyorsan egy győzelemittas mosolyt. Tudtam, hogy mindig van DE. - Viszont, ki lesz erre a két futamra rendelve valaki, aki a két csoportot összhangban tartja. - pillanatnyi csend állt be a terembe. Szerintem senki se vett levegőt. - A vezetőség egyhangúan Virág Nortont jelölte ki erre a posztra. - ismét hatalmas ujjongás lett a hátam mögött, de Christian arcán a kis mosoly tudatta mindenkivel, hogy ennyire ő sem hülye. Olyan simán áldoztam volna akár a munkám is a VB címünkért, és tettem volna tönkre Webbert és Ciaront, hogy csak évek múlva jönnek rá, hogy én voltam. - Mivel, Miss Norton szülési szabadságon van, és most is a vezetőség külön kérésére van itt, ezért úgy döntöttünk, hogy a jobb kezének David Watsonnak adjuk a munkát. Természetesen továbbra is kérjük Miss Norton mentorállását a fiatal mérnöknek. - rám mosolygott. Értettem. Tehát van Webber szimpatizáns a fejesek között, így csak háttérből dolgozhatok Ciaron sírba kergetésén és Webber nyugdíjaztatásán. David mellettem döbbenten ült a székébe.

- David! - böktem meg. - Jól hallottad. Ébredj fel! Ne most blokkolj le! - David először elmosolyodott majd kétségbeesett arcot vágott. Ezek a mai kölykök… - Nyugi, végig segíteni fogok míg szükséged van rá.

- Köszönöm. - tátogta oda, immár boldogan. Nem sokáig lesz az, mikor rájön milyen nehéz fába is kénytelen vágni a fejszéjét, de ma még örüljön. Christian tovább beszélt, de én már gondolatban otthon jártam.

Csütörtökön érünk haza majd, és pénteken elhozhatjuk az ikreket. Hatalmas feladat szakad a nyakunkba, de leginkább az enyémbe. Ütemezni kell a család napját. Család. Kihitte volna, hogy pont én fogok ezen merengeni egy ilyen helyzetbe. Megszorítottam Seb kezét. Izgult, így ahogy leültünk megfogta a kezem, és azóta simogatta, cirógatta.

Az egész cécó eltartott egy jó ideig a nők többsége készülődni ment egyből, és a piperkőcebb pasik is. Evaval nem fértünk volna el egy szobába, így én Sebék szobájába készülődtem, hiszen ők még nagyban lent voltak.

10 percig tűrtem, hogy valami ütemesen ütődik a falnak a mellettem lévő szobába. Kezdett idegesíteni így átkopogtam. Nm rémlett kinek a szobája, így picit meglepődtem mikor Ben nyitott ajtót. A szokásos pajkos mosoly sehol sem volt.

Nem szóltam egy szót se csak bementem mellette a szobába, ahol hatalmas kupi uralkodott. Viccesen festhettem, mert a hajamban ott voltak a csavarók még, de a sminkem kész volt. Leültem az asztalra és szorosabbra húztam a köntöst. Tudtam, hogy Bennek baja van, és azt is tudtam, hogy nincs annyira személyes kapcsolata senkivel a csapatban. Így leültem, és vártam, hogy vagy elküld, vagy mesélni kezdjen.

- Miért nem készülődsz? - ült le velem szembe. A szemei azt tükrözték, hogy lelkileg nagyon fáradt, és ha nem pasi lenne, már telesírta volna a kispárnáját.

- Szükséged van valakire, aki tud hallgatni. - válaszoltam kedves hangon. Csak ültem és figyeltem őt, ahogy mély levegőt vesz. A kezét kezdte el bámulni. Ha Evaval lenne dolgom, akkor oda ültem volna mellé, hogy megsimogassam a hátát, de egy pasi ilyenkor csak visszabújik a csigaházába, és soha nem derül ki mi a baja. Seb szerencsére nem ez a típus volt. Ő hangosan és nagyon érzelmesen élte az életét. Néha már az is idegesítő. Pláne ha csak náthás… A pasi nátha…

- Meghalt Anyu. - motyogta el halkan. Nem a szemembe mondta. A kezét nézte, és csak utána nézett rám, hogy lássa a reakciómat. Ismertem Bent, és a minimális szánalmat és sajnálatot is elnyomtam magamban.

- Részvétem. - mondtam szomorkásan.

- Mikor utoljára láttam és beszéltem vele semmi baja nem volt. - kezdett bele. - Éppen azon pörölt velem, hogy egyszer még a munkám tesz tönkre, és mennyire veszélyes ez a sport. - keserűen mondta. Az anyukája nem szerette, amit a fia csinál. Ben viszont imádta a munkáját. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mikor megszorítások kezdődtek felajánlotta, hogy ha az eddigi dolgait fizeti a csapat, akkor neki nem kell fizetés. - Anya nagyon féltett, már attól is, hogy mennyit repülünk, és mennyire kísértem a sorsot, hogy egyszer zuhan a gép.

- Anyukád úgy tűnik, imádja a kisfiát. - mosolyogtam rá halványan.

- Már csak imádta. - húzta el keserűen a száját.

- Az én gondolkodásmódom tudomány centrikus. - magyaráztam. - Mégis úgy hiszem, illetve hinni akarom, hogy a holtak velünk vannak, vigyáznak ránk.

- Te annyi mindenkit elvesztettél. - nézett rám. A fájdalom könnyei a szeme sarkában csillogtak. - Hogy nem őrültél bele? A kicsi lány, hogy nem őrült bele az apukája halálába?

- Én Rékát is arra ösztönzöm, hogy higgyen abba, hogy ha elmegy egy szerettünk, akkor jó helyre kerül. A léleknek jobb, ha van valami támaszkodója. - előre dőltem egy kicsit és megtámaszkodtam a térdemen. - Tudod Ben, nem elfogadni kell a halált, hanem túlélni. Ezt a mamám mondta mindig, imádtam őt, ahogy látom te is az anyukádat. Én korán elvesztettem őt. Valószínűleg egyenként tépné ki a hajszálaimat, ha élne. - erre picit lenevettem magam, Ben arcán is egy apró mosoly jelent meg. Meséltem, mert kellett neki az, hogy én is megnyíljak, máshogy csak prédikálnék. - Azt szajkózta sokra viszem és, hogy nagyon jó logikám van. Ügyvédnek, programozónak vagy orvosnak akart engem. El is mentem egy informatikus suliba, de nem az én világom. Bizonyára morog ott fent, hogy pont az általa nem favorizált Forma 1-be vagyok. Sőt! A párom pilóta. Félnék vele összefutni. - mosolyodtam el. - De büszke rám, ez biztos. A te anyukád is büszke volt biztos vagyok benne. Féltett, ez természetes. Egy anyukának az a feladata, hogy a széltől is óvni akarja a gyermekét. Hidd el, tudom. Anya vagyok.

- Szóval azt mondod lát? Figyel rám, és vigyáz? És büszke? Tényleg így gondolod? - érződött, hogy jobban érzi ettől magát.

- Igen. Így gondolom. - mindenkinek kell a kapaszkodó, bármennyire is erős jellem legyen valaki. - Nem tudom, igazam van-e, de én hinni akarok ebben.

- Jól tudom, hogy te nem vagy hívő ember? - kérdezett rá.

- Jól tudod. De lelkem nekem is van, még ha sokak szerint az ördöggel is paktálok. - ismét mosoly volt az arcán, és a szemeiben is kevesebb volt a fájdalom.

- Köszönöm. - felkelt, felhúzott és megölelt. Olyan erősen szorított, hogy levegőt alig kaptam, de nem szóltam miatta. Mikor elengedett nyomott egy puszit az arcomra és elmosolyodott. - Így tényleg könnyebb. Rossz lesz nélküled itt. - jegyezte meg.

- Óóó ne félj, nem szabadultok meg tőlem! - nevettem. - Elvárom, hogy meghívjatok a bulikba! - böktem meg.

- És itt leszel a VB címet ünneplő több napos bulin is, ne aggódj. Mire valók a nagymamik, ha nem arra, hogy míg apuci és anyuci tombol, vigyázzanak a kicsikre?

- Isten ments, hogy Heike figyeljen a két kicsire meg még Rékára is, de Sue is ott lesz, és ő nem fogja agyon kényeztetni addig sem őket.

- Megnyerjük? - kérdezte kíváncsian.

- Már megnyertük. - vontam meg a vállam. - Sokan vannak a világba, akik szeretnek minket, és mi szeretjük a munkánkat. Jól ment idén, pár malőrt leszámítva. Számomra ez már VB címmel simán felér.

- Igazad van. - bólintott ismét. - Menj készülni, és nézz ki nagyon dögösen! - terelt ki a szobájából.

- Igen is Mr.! - kacsintottam rá és átmentem visszakészülődni. Közben azon járt az eszem, hogy nem látom sokat anyut, de nem élném túl épp ésszel, ha esetleg... még gondolni se akartam rá. Ő halhatatlan. Örökké élni fog. De legalábbis hinni akartam. Hinni, vagy hinni akarni, nem ugyan az. Mégis ha azt mondod valakinek, hogy hinni akarod, akkor már azt gondolja, hiszed is. Pedig ez nem megy ilyen egyszerűen. Pár éve, ha valaki megkérdezte miben hiszek a válaszom megvolt rá: „Én azt hiszem, csak iszom még egyet”.

***

Mikor leértem már sokan voltak lent. Az ajtóba Seb várt rám mosolyogva. Viszonoztam a mosolyát és oda mentem hozzá.

- Istenien áll rajtad ez öltöny. - végig simítottam a hajtókán ő pedig büszkén húzta ki magát a kölyök vigyorával.

- Én nem tudom megfogalmazni milyen csodaszép vagy, szóval ne várd el. - kaptam egy óvatos puszit és tartotta a kezét, hogy karoljak bele. Egy gyors pillantást vettem még az üvegfalra ahonnan visszatükröződött a képem. A hajam laza csigákba volt, és minimális smink volt rajtam. A ruhám egy földög érő ruha volt, aminek nem volt pántja. A mellrészen fekete volt, de egyébként piros volt az egész. A térdemnél sokkal lazább volt a ruha, hogy rendesen tudjak benne lépni, egyébként pedig követte és formálta az alakom. A mellrész alatt egy fekete necc rész volt ahol impozánsan átütött a piros anyag. Alul pedig szintén fekete szegély. Egy egyszerű nyaklánc volt a nyakamba és a hozzá passzoló fülbevaló. A kezemen a régebben kapott ezüst karkötő és az eljegyzési gyűrű, amit már észre se vettem, és ez picit bosszantott. Mintha hozzánőtt volna az ujjamhoz.

Mikor bementünk mindenhol szebbnél szebb ruhákat láttam a nőkön, mégis Eva ruhája volt, amin megakadt a szemem, és ahogy érezhető volt a terembe mindenki szeme, főleg a férfiaké.

Fekete ruha volt, mély dekoltázzsal és a vállánál pár pánt tartotta. A derekától fodros volt a ruha nagyon, de a combja közepéig fel volt vágva, így kint volt a fekete mintás harisnyája.

- Eva ez már nem szexi. - kaptam el a kezét. - Ez már ribancos.

- Akkor nézd meg Rosi babát! - mutatott a csaj felé. Egy arany ruha volt rajta, amiből kint volt a dereka és jóval a mell vonal alatt volt a dekoltázsának vége. A mellei épp, nem estek ki a ruhából. Ráadásul a szoknyarész középen fel volt még sliccelve legalább a combja közepéig.

- Oké, az ő ruhája ribancosabb. - bólintottam. - De feleség vagy, az ég áldjon meg! Tommi látott már?

- Nem. - beleivott a martinijába és tovább indult.

- Megőrült… Tényleg megőrült… - csóváltam a fejem.

Én jól éreztem magam a partyn. Táncoltam sok mindenkivel, főleg Sebbel. Éppen vele lassúztam mikor David jött oda hozzám és megkocogtatta a vállam.

- Azt hiszem jobb, ha jössz, mert itt botrány lesz. - hadarta. Ránéztem Sebre, aki bólintott és elengedett. Mikor David az irodák felé indult meg már rosszat sejtettem. Mikor be tudtam már azonosítani kinek az irodájában ég a lámpa, legszívesebben visszamentem volna Seb karjaiba, nem venni tudomást semmiről.

-Eva.. balhé.. - sóhajtottam. - Fenomenális.

- A ti irodátokba jöttem fel, mert fent hagytam a telefonom, és akkor láttam, hogy ég a lámpa. - ahogy odaértünk már a hangokat is hallottam. Egyértelmű, hogy Eva élvezi a dolgot. David halkan folytatta. - Azt hittem Tommival van bent. Nem mentem be. Lementem, és ott összefutottam Tommival, aki kintről jött be. Utána szóltam neked, mert nem akarok én beleavatkozni, hiszen én nem ismerem őket annyira. - azt nem tette hozzá, hogy tart Evatól, pedig így volt.

- Menj le kölyök. - mutattam a lépcső felé. - Komolyan. Tűnj innen, és szólj Sebnek, hogy foglalja le Tommit, és hallgasson arról, hogy szóltál nekem, és, hogy hol vagyok. - nem kellett neki kétszer mondani. Meg vártam, míg eltűnik a fordulóba és nemes egyszerűséggel lenyomtam a kilincset és belöktem az ajtót. Mintha magunkat láttam volna Sebbel, csak pár órával ezelőtt. Eva az asztalon ült és a pasi előtte állt. Több értelemben is a hangokból ítélve. Az ajtónyitódásra oda néztek, és akkor tudtam beazonosítani a pasit.

- Ben öltözz fel. - mondta nyugodtan. Eva lekászálódott az asztalról és megigazgatta a ruháját. Láthatóan be volt rúgva. Ben nem különben. - Menj aludni Benjamin. - léptem félre az ajtóból. - Aludj egyet, és tartsd a szád. - bólintott és sebtében távozott, szerintem kifejezetten örült, hogy nem ordítottam vele. A düh már forrt bennem. Odamentem és Evat a hajánál fogva lerántottam az asztalról ahova visszaült. Térdel esett a földre.

- A barátnőm vagy. - kezdtem bele. Szerencsére Ben becsukta az ajtót maga után. - De egy rohadt nagy ribanc is. Ideje lenne elgondolkodnod magamról és arról, amit művelsz. Az nem kifogás, hogy ittas vagy! - ellöktem és távolabb léptem. Én is ittam, így még agresszívebb vagyok, mint egyébként, és ennek Eva fogja most meginni a levét. - Csak azért nem szólok most egyből Tomminak, mert sajnálom szegény srácot. Sajnálom, hogy ekkora kurva a felesége, és ennyire egy riherongy. Mit hiszel magadról? Te vagy a nagy és sérthetetlen? Meg lehet Eva Müller, de Tommi nem sérthetetlen! Ha egy kicsit is szereted, nem teszel ilyet.

- Nem tudom, hogy fajult idáig… - sírta el magát. - Én szeretem őt! Annyira, mint eddig senkit, de egyszerűen... Itt van ez a Rose… És át akarja venni a helyem!

- A helyed soha nem tudja átvenni senki szemébe. - térdeltem le hozzá. - Eva szeret téged mindenki, tisztel és becsül. Én sem kurválkodom, mégis meg maradt a renomém, még úgy is, hogy ez a csaj végig szopta fél csapatot.

- De ez vagyok én! - tárta szét a kezét. - Nem bírom hosszan a monogámiát!

- Bírnád, ha akarnád. - vetettem oda. - Most szívből megvetlek. Teljes szívemből. Legszívesebben lecipelnélek, és mindent elmondatnák Tomminak veled, de az a srác nem ezt érdemli. Nem érdemled meg azt a pasit! - vágtam a fejéhez. - Ezerszer jobbat érdemelne nálad. De téged szeret, szóval felkelsz, összekapod magad, lemész és olyan jó feleség leszel, hogy csak na! Táncolsz vele. Nevetgélsz vele. És szépen befogod a szád, és tőlem ehet téged a bűntudat belülről. Nem érdemelsz bocsánatot. Ő pedig nem érdemli meg, hogy így megcsalják. - nem segítettem neki. Ott hagytam a padlón ülve. Sokszor szedtem már fel a padlóról, és támogattam. De most kellet neki a fejmosás, és az, hogy magának kelljen ezt elviselni. Egybe biztos voltam a lépcsőn lefelé sétálva. Eva innentől fogva a feleségek gyöngye lesz. Törleszteni próbál majd.

Mikor vissza értem a terembe egyből célba vettem Sebet. Rose ott álldogált és éppen Sebnek és Tomminak magyarázott. Mikor meglátta, hogy jövök lelépett. Meg akartam fogni Seb kezét, de elhúzta. Értetlenül néztem rá.

- Mi bajod? - kérdeztem, mikor a nézésemre nem felelt. Hideg volt velem, érződött a testtartásából és a nézéséből. Nem értettem mi folyik itt. - Sebastian! Mi baj!? - elkaptam a kezét, de erősebb volt, szóval kihúzta és arrébb lépett.

- Csak hagyj békén. - döbbentem néztem rá. Mintha egy tőrt döfött volna a szívembe. Ezért utáltam annyira szerelmesnek lenni.

- De miért? Mi a bajod? Miért vagy ilyen? - megint a keze után kaptam, de elhúzta. Kezdtem kétségbe esni és ideges is voltam. Rose mondott neki valamit, ami ezt váltja ki. Gondolatban nyugtáztam, hogy a csaj nem éli meg a holnapot, de, hogy kirúgatom az biztos.

- Soha nem hittem volna, hogy képes leszel megcsalni. - mondta el végre a baját. Én felnevetettem. Ironikus volt, hogy pont ezt vágja a fejemhez. Olyan viccbe illő.

- Mikor csaltalak volna meg? - kérdeztem nevetve.

- Ne tedd a hülyét. Láttak köntösbe kijönni Ben szobájából, és épp megigazgattad magadon. - legszívesebben homlokomra csaptam volna.

- Meglát Rose kijönni egy szobából, és egyből elhiszed neki, amit kitalál? - kérdeztem rá. Nagyon rosszul esett a dolog, hiszen ez azt mutatja, hogy nem igazán bízik bennem.

- Nem nagyon cáfoltad eddig meg, szóval igen, elhiszem. - reagálni nem volt időm. Fogta magát és ott hagyott. Csak úgy ott hagyott!

- Te érted ezt? - nézte Tommira. - Te elhiszed, amit állít az a ribanc?

- Mit kerestél Ben szobájába? - kérdezte Tommi semleges arccal.

- Az teljesen mindegy. A segítségemre volt szüksége. - mondtam, és tudtam, hogy ezzel mélyebbre viszem magam, de pontosan tudtam azt is, hogy Ben nem akarja, hogy bárki is tudjon a kiborulásáról, bár nagyon haragudtam rá.

- Mindegy mit hiszek. Ismered Sebastiant. - igaza volt. Ha Seb valami eldönt, akkor az úgy van. Megindultam a szobájuk felé. Reméltem ott találom.

Szerencsére igazam lett, mert éppen a kisbőröndjébe dobálta bele a cuccait.

- Bíznod kéne bennem. - tártam ki az ajtót. - Tudnod kéne, hogy szeretlek. Nem vádaskodni, hanem egyből elvetni a hülye féltékeny formáddal együtt, hogy nem csalnálak meg. Szabad akaratból nem. - csak nézett rám. A kék szemekben könny volt.

- Mit kerestél ott? - kérdezte meg ő is.

- Seb egy kapcsolat lényege a bizalom. - vágtam a fejéhez. - Nem bízol bennem és ez fáj. Nem szolgáltam rá arra, hogy ne bízz bennem! - nem tudott szóhoz jutni, mert megszólalt a telefonom. Először csak ki akartam nyomni, de mikor láttam, hogy Sue hív inkább felvettem.

- Igen? - szóltam bele.

- Réka már két órája folyamatosan sír és már lázas! Nem akarja elmondani mi baja. Egész nap rossz hangulata volt. - Sue hangja kétségbeesett volt. - Mit csináljak? Ilyet még nem láttam. - egy pillanatra az én lelkembe is kétségbeesés markolt, de rájöttem, hogy pontosan tudom, miért van ez. Velem is volt már ilyen. Kicsiként elkapott a sírás és nem bírtam abba hagyni.

- Vidd be a kórházba. - válaszoltam. Erre Seb is megfagyott a mozdulatban és aggódva nézett rám. - Ahogy tudunk, ott vagyunk. - ránéztem Sebre. - Legalábbis én biztos.

- Rendben. - már bontottam is a vonalat. Egyből Christian számát tárcsáztam. Seb utánam akart szólni, de én már megindultam a szobám felé. Útközben elmondtam Christiannak mi van, és megkértem, hogy szerezzen egy magángépet vagy valamit, amivel nagyon gyorsan haza lehet érni. Mivel neki is van gyereke, így intézett gépet.

Valószínűleg szólhatott Sebnek is, vagy nem tudom, de mire leértem a parkolóba a helikopter is ott volt és Seb is.

Egy óra múlva már a kórházba voltunk. Ahogy beértem Réka szobájába Sue száját egy könnyebbült sóhaj hagyta el. Megkerültem az ágyat és befeküdtem egyből Réka mellé.

- Kapott nyugtatót, de a lázát nem tudják levinni. - magyarázta Sue. Réka egyből szorosan hozzám bújt.

- Itt vagyok Kicsikém. - simogattam a fejét.

- Anya…. - suttogta Réka és az arcát beletemette a vállamba. Seb csak ezek után ért fel. A kislány ránézett és felé nyújtotta a kicsi kezét.

- Apuu! Azt hittem örökre itt hagytatok. - válaszolta szomorúan. Meglepve néztem Sebre, aki úgy tűnt egy percre mindent elfelejtve feküdt be Réka másik oldalára. Először mondta neki Réka, hogy Apu.

- Már itt vagyunk Angyalka. - nyomott egy puszit Réka fejére és rám nézett. - Sajnálom. Szeretlek. - simán mondhatta volna ezt Rékának is, de rám nézett és tudtam, hogy nekem szól. Sem az idő sem a hely nem volt megfelelő ahhoz, hogy veszekedni kezdjek, így megfogtam Seb kezét és bólintottam.

Réka láza másfél óra múlva már sehol sem volt. Idegi alapon lázasodott be. Szégyen az orvosokra, hogy ezt már akkor tudtam, mikor Angliába voltam, ők pedig még órákat toporogtak…