Korea- Brazil 2

Mivel meg lett a 8 komi itt a friss! :)

Most 10 komi lesz a határ, de csütörtök este előtt biztos, hogy nem lesz friss! :D

Elég rövid fejezet lett, de nem tudtam tovább húzni a végét. Jó olvasást!

Csütörtök délig bent tartották Rékát. Mivel abba a kórházba volt ahol az ikrek is így ingáztunk egész nap a két emelet között.

Délbe mikor haza értünk én egy szó nélkül mentem fel aludni. Több mint 48 órája aludtam utoljára. Szerencsére Réka is ki volt merülve, így ő is pihent, és nem kiabált meg rohangált. Csöndesen játszott a szobájába.

- Holnap hozhatjuk haza az ikreket. - jött be Seb a hálóba.

- Aha. - motyogtam. Orrig magamra húztam a takarót és átfordultam a másik oldalamra ezzel hátat fordítva neki.

- Haragszol, igaz? - éreztem, hogy oda ül mögém. - Ittam, nem gondolkodtam. Sajnálom.

- Megvádoltál, jogtalanul, és nem bíztál bennem. - suttogtam. Még mindig fájt a dolog. - Nem fogom azt mondani, hogy minden oké, felejtsük el. Kell egy kis idő, hogy ezen túltegyem magam. - rossz érzés volt. Megingott a teljes hitem saját magamban is. - Szeretnél, ha nem lennék mérnök? - kérdezte mikor befeküdt mellém.

- Akkor is szeretnélek, ha postás lennél. - válaszolta. - A kérdés az, hogy te szeretnéd-e magad?

Nem válaszoltam csak lehunytam a szemem és aludtam.

Életemben először nem tudtam hol a helyem a világban.

Többször is felébredtem délután és este is, de mindig visszaerőszakoltam magam az alvás nyugalmába.

Reggel Sue vitte oviba Rékát, mert Én pakoltam, hogy minden a helyén legyen az ikrek érkezésekor. Seb fel-le mászkált a lakásba, és saját magát és engem idegesített különböző hülyeségekkel.

- Mi lesz, ha leesek egyikükkel a lépcsőn? - nézett be a gyerekszobába már vagy 30. alkalommal. Mindig eszébe jut valami.

- Akkor okozok neked egy 8 napon túlgyógyuló sérülést. - vágtam oda már ingerülten. Nagyon felhúzott a marhaságaival. - Nyugodj már meg! Engem is csak felhúzol!

- De mi van, ha belenyúl az egyikük a konnektorba és annyira megrázza az áram, hogy komoly baja lesz? - éppen az egyik kiságyba pakoltam össze a cuccokat, hogy bele tudjam mindkét kicsit tenni egymás mellé. Lehajtottam egy percre a fejem és vettem egy mély levegőt.

- 1,2,3,4,5… - ismét mély levegőt vettem. - Seb esküszöm az égre, hogy a szádba tömöm a csodás kacsóidat, ha nem fejezed be. Ülj le a nappali és indítsd el az egyik hülye játékod vagy bánom is én mit csinálsz, de ne idegesíts.

- Oké. - bólintott és hallottam, hogy megindul le a lépcsőn. Végig néztem a szobán. Minden a helyén volt. Benéztem a fürdőjükbe. Minden készen állt a fogadásukra. Már Réka cuccai is be voltak pakolva, mert míg nem voltunk itthon megcsinálták Réka szobájából átvezető ajtót a fürdőbe. Így osztozni fog az ikrekkel egyelőre. Majd ha nagyobb lesz, felköltözhet egy emelettel feljebb az egyik vendégszobába.

Épp, hogy leülhetett a nappaliba mikor hallottam, hogy megindul vissza fel a lépcsőn Seb.

- Vettel, hagyj békén. Menjél szépen visszajátszani és ne az én idegeimmel játssz! - mikor nem kaptam választ hátra néztem és Kimi vigyorgott rám.

- Mit csinálsz itt? - néztem rá kérdőn. - Mit sunnyogsz?

- Nem sunnyogok. Jöttem, hogy itt legyek, mikor a keresztfiam meg lányom haza jön. - büszke fejet vágott.

- Jó itthon maradsz és Sueval meg várod, míg haza érünk. - kimentem mellette a szobából, de utánam jött.

- Dehogy maradok, megyek én is! - bevágta a makacs fejet, de nem érdekelt.

- Maradsz.

- Megyek.

- Maradsz. - kezdtem bedühödni komolyabban. - Nem Räikkönen! - tartottam fel a kezem mikor szólni akart. - Itt maradsz, vagy haza mész.

- Megyek veletek a kórházba! - összefonta a kezét a mellkasa előtt és nézett.

- Kölykök! - horkantottam fel.

- Idősebb vagyok! - kérte ki magának.

- Akkor vén tata. - morogtam oda.

- Héé!! Akkor inkább kölyök! - közben leértem a nappaliba ahol Seb a kanapé háttámlájának volt támaszkodva, és bámult maga elé.

- Mi van ha… - nem hagytam, hogy Seb befejezze, feltartottam a kezem.

- Itt a büszke keresztapa beszéld meg vele! - hárítottam, és bemenekültem Suehoz a konyhába.

- Gondolom jobb, ha nem idegesítelek én is jól gondolom? - mosolygott rám. Kaptam egy pohár vizet tőle.

- Ne kímélj. - sóhajtottam fel.

- Az előbb telefonált ide Sebastian anyukája, hogy a hétvégére jönnek babázni. - lerogytam az asztalhoz és a fejem a kezemre hajtottam.

- Mit vétettem? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Vasárnap mennek haza. - veregette meg a vállam. - Nem lesz olyan szörnyű, hidd el. A kicsikkel fog foglalkozni. Hétfőn pedig 4-en maradunk a lakásba. Nyugtasson ez. - megsimogatott és eltűnt a spájzba.

- Vettel. - kiabáltam a kezemen feküdve továbbra is. - Anyádék jönnek hétvégén.

- Lebeszéljem? - ült le mellém.

- Igazán díjaznám. - megértő mosollyal bólintott és ott hagyott. Még a konyhába is hallottam, hogy a telefonba Heike németül pöröl a fiával. Annyira nem voltam jó németből, hogy a gyors hadarást is megértsem, így csak tippelni tudtam az „unokáim” szóból, hogy éppen mivel érvel.

Seb és mindenki szerencséjére lebeszélte a szüleit a látogatásról, így majd Brazil GP után jönnek, mint anyuék.

11kor elindultunk az ikrekért, bár mivel Seb nagyon izgult addig erősködtem, míg ha nekem nem is de Kiminek átadta a vezetést.

Rengeteg papírt alá kellett írnunk. Az ápolónő segített jól felöltöztetni őket majd szépen beraktam őket a baba hordozóba. Alex nagy szemekkel nézett rám mikor becsatoltam, hogy ki ne essen.

- Megyünk bizony. - megböktem az orrát, amire kancsalított egyet. Seb csak arra fordult oda, hogy nevetek. Alex is kacagott velem vékony csengő hangon. - Nézzenek oda, milyen nevetése van valakinek. - nyomtam egy puszit az arcára és betakartam. Emmát is beleraktam a hordozóba, de ő egyből kapálózni kezdett.

- Emma, nyugii! - megsimogattam az arcát és a pociját, amire abba hagyta a kapálózást. Gyorsan becsatoltam őt is. Mire megint kapálózott már nem tudott kiesni. - Emma nézd, apa kivel beszélget. - mellé álltam, hogy lássa Sebet. Elég volt egy perc, míg abba hagyta a kapálózást és már be is takartam jó szorosan, hogy ne rúgja le magáról. Fejébe húztam a sapkáját és neki is adtam egy puszit.

- Ki viszi Emmát? - néztem a két srácra. Seb intett, hogy egy pillanat, mert a doki magyarázott nekik valamit. - Apának van jobb dolga. - vontam meg a vállam. Alexre is ráhúztam a sapkát, amire ő is elkezdett a kezével csapkodni.

- Két kis fióka. - jött oda Seb. Adott egy puszit Alexnak és Emmának is majd a kislány hordozóját levette az asztalról és beállt az ajtóba. - Mehetünk? - nézett ránk. Kimi elvette Alexot az asztalról és ment Seb után.

- Ha bármi gond van, itt elér. - kezembe adott a doki egy névjegyet és mosolyogva tartotta nekem az ajtót. Viszonoztam a mosolyt és elindultam kifelé én is. A nővérpulton áthajolt a nővérke, aki a szülésnél is itt volt.

- Alex könnyen elalszik, de ha Emma felébred és nyüszögni kezd ő is egyből felébred, de ő egyből ordít. - adta le az infót. - Emma elég makacs, ha éjjeli visszaalvásról van szó, de lehet, ez megváltozik, ha ti vagytok vele. - látszott a fiatal arcán, hogy mennyire beleszeretett a két kicsibe.

- Köszi, az infókat. - biccentettem egyet felé mosolyogva. Mire leértem a kocsihoz a két állítólag felnőtt pasi ott vitatkozott, hogy kell a baba hordozót a kocsiba berakni.

- Vigyázz onnan. - tessékeltem arrébb Kimit, és menetiránynak háttal befordítottam Alexet aki már laposakat pislogott. Áthúztam az övet a hordozó mögött és ránéztem Sebre aki a kocsi másik oldalán Emmával szenvedet. Illetve ő már feladta, mert Emmának vágta az arcokat a kislány pedig hangos kacagással díjazta.

Átmentem a túloldalra bemásztam középre és segítettem Sebnek berakni a hordozót.

- Ez bonyolult. - csóválta a fejét.

- Vagy csak te vagy szőke hozzá. - mosolyogtam rá bájosan. Szúrósan nézett rám, de utána már vidáman ült be a volán mögé. Kimi csak toporgott a kocsi mellett.

- Inkább vezetek én. - lesett be Sebre.

- Räikkönen beülsz. - parancsoltam rá. Emma egyből hüppögni kezdett, ahogy picit megemeltem a hangom. - Nem leszünk így jóban kislány, ha már ennyitől sírni akarsz. - megsimiztem a pociját és egyből nyugi lett. Mire elindultunk Alex már aludt. A kocsikázásra Emma is hamar elaludt.

- Ez tetszik, hogy egyből elaludtak. - jegyeztem meg.

- Ne csodálkozz, az anyaméhben, is motorzúgást hallottak. - vigyorgott hátra Kimi.

Egész gyorsan haza értünk, és nagy meglepetésre Réka az ablakba lógva figyelt. Mikor Seb kiszállt és kivette Emmát Réka ki akart rohanni de Sue egyből elkapta, hiszen zokniba volt.

- Neked nem oviba kéne lenned? - kaptam fel mikor oda értem mellé. Lerúgtam a cipőmet és letettem Rékát a kanapéra. Sue hozta be Emmát mert Seb Réka mögé akart lopakodni. A két picúrt lerakták az asztalra én meg Sue segítségével elkezdtem levetkőztetni őket a hordozóba ülve. Emma éberen figyelte a nagyvilágot, míg Alex aludt még mindig.

- Miért nem vagy oviba? - kérdeztem közbe Rékát, aki Emma sapkáját próbálta levenni, hogy ő is segítsen.

- Elestem, és meg repedt ez az izé! - mutatta fel a kezét. Tényleg új gipsz volt rajta. - Az óvó néni haza küldött, hogy pihenjek. De semmi bajom!

- Rosszkislány. - mondta hírtelen Seb Réka mögött és a vállainál fogva hátra döntötte. A következmény persze az lett, hogy Réka felsikoltott és szinte egyszerre kezdett el sírni a két kicsi.

- Sebastian. - néztem rá mérgesen. Felvettem Emmát, mert ő volt éppen közelebb és Sue is egyből felvette Alexet, de míg Emma megnyugodott hamar addig Alex nem volt hajlandó.

- Gyere ide apához. - nyújtotta a kezét Alexért Seb. Kimi felnevetett, amire őt is megajándékoztam egy szép nézéssel.

Hagytam, hogy a két srác körbe imádja az ikreket, és csak 2 óra múlva hessegettem haza Kimit hogy most már nyugalom és csend legyen.

Felvittem a kicsiket a szobájukba és pelus csere meg átöltöztetés után megetettem őket és leraktam aludni mindkettőt egy közös kiságyba. Leültem a szobájukba lévő ágyra és néztem őket, ahogy alszanak. Sokat nőttek születésük óta szerencsére, bár még mindig nagyon picinek tituláltam volna őket. Mikor Seb megjelent az ajtóba éreztem, hogy eljött az idő egy kis beszélgetésnek. Péntek volt, és a levegőben volt még a szerdai incidens. Leraktam a kicsik mellé a baba őrzőt, és a másikkal a kezembe kimentem a szobából. Behajtottam az ajtót és bementem a hálóba. Ott viszont már becsuktam az ajtót Seb után.

- Ne kímélj. - leült az ágyra és várta az ítéletet. Utáltam mikor ezt csinálja, mert bármennyire is jégszívem van néha, nem bírok arra haragudni, aki ilyen szomorú és megbánó fejet vág. Mint egy kiskutya, aki tudja, hogy rosszat csinált, és éppen bújik, hogy ne kapjon ki nagyon.

- Bárhogy nézel, nem tudom egy könnyen megbocsájtani a bizalmad hiányát. - beleültem a puha fotelbe, ami a hálóba volt és felhúztam a lábaimat.

- Mióta ott éjszakáztál Spanyolba, azóta bennem van ez a dolog. - nem igazán mert rám nézni. Jobban is tette.

- Te azon vagy még mindig fenn akarva, hogy kitudja már hány hónapos terhesen inkább ott éjszakáztam, mint hogy plusz repülő utat vállaljak be? - éreztem, hogy kezdet átmenni kiabálásba, így visszavettem a hangomból. - Te tényleg azt hiszed, ha egy évig nem csaltalak meg, pont az ikrekkel terhesen foglak? Vagy amikor már megszülettek? Azt hiszed, elcseszem azt, amiért szenvedtem több mint fél évig!? - megint hangosabban beszéltem, mint szerettem volna, de annyira felhúztam magam, hogy nem érdekelt. - Miattad tartok itt! Miattad egyeztem bele a házba, miattad van a gyűrű az ujjamon! Miattad nem vetettem el a kicsiket! - nagyon felment bennem a pumpa, és csak hergeltem magam tovább. - És ez miatt az egész miatt adtam fel a karrierem! Pont mikor a legjobban ment! És csak is magadnak köszönheted, ha elbukod a VB-t! - iszonyat dühös voltam. Remegett a kezem mikor kiléptem az ajtón, hogy megnyugtassam a kicsiket, akik valószínűleg az én ordibálásomra keltek fel. Mire átértem a szobájukba Sue már ott volt. Felvettem Emmát Sue pedig egyből a másik kezembe adta Alexet is. Lent már kiderült, hogy csak Seb és az én kezembe nyugszanak meg most még. Persze mivel forrt bennem a düh kicsi volt rá az esély, hogy meg tudom őket nyugtatni.

- Ssshhh, nincs semmi baj. - mondogattam. - Már én is megnyugodtam, most ti jöttök.

- Ezt még a hülye se hiszi el. - jött be Seb is a babaszobába és átvette őket. Fél perc múlva csend volt. Lerogytam a hintaszékbe és mély levegőt vettem. Mintha ez a feszültség már nagyon régóta ott lett volna bennem. Mikor úgy éreztem, hogy megnyugodtam Seb egyből a kezembe adta Alexet, aki hamar el is aludt. Emma még pislogott pár laposat Seb kezébe, de ő is hamar visszaaludt. Nem raktam vissza egyből a kisfiút a kiságyba. Jól esett a kezembe fogni. Végleg megnyugodtam tőle.

- Nem szereted ezt az életet? Nem szeretnél anya lenni? - kérdezte Seb csendesen.

- Szeretnék vagy sem, nem bírnám ki nélkülük. - suttogtam. - Kicsit talán erős volt az előbbi.. - kezdetem bele, de közbe szólt.

- Megérdemeltem. - egyszerűen utáltam, hogy vele nem lehet veszekedni. Néha annyira szükségem lett volna arra, hogy repüljenek a tányérok, de Sebbel nem lehetett veszekedni.

- Továbbra is fáj, hogy nem bíztál bennem. - suttogtam pár perc után.

- Továbbra is sajnálom. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elviseljem akár csak a feltételezést is, hogy egy másik pasi hozzád ér. - erről eszembe jutott valami.

- Féltékeny kölyök. - mondtam neki vigyorogva.

- Már apa. - emelte picit meg Emmát.

- Attól még kölyök maradsz. - nyújtottam nyelvet. Úgy tűnt szent a béke, de az biztos volt, hogy az elkövetkező hónap nagyon nehéz lesz. Seb is és én is ingerlékenyebbek leszünk a VB miatt, és úgy tűnt, hogy Emma nem lesz nagy alvó, ami számunkra, főleg számomra is kevés alvást jelent.

- Nem vihetnénk vissza őket? - sétált be az ajtón Réka. Halkan beszélt ő is. - Még nem régiek, még visszaveszik őket, nem? - erre még én se tudtam hírtelen mit mondani. Sebből pedig majdnem kitör a nevetés. Óvatosan lerakta Emmát a kiságyba, de már rázkódott a visszafojtott nevetéstől. Kiment és halkan becsukta maga után az ajtót. Hallani lehetett, hogy a háló ajtó is csukódik, de még így is tisztán hallottam Seb nevetését. Legalább 3 percig csöndesen hallgattuk, ahogy Seb szakad a nevetéstől a hálóba. Ezen már én is muszáj voltam kuncogni.

- Réka, nem lehet őket visszavinni. - magyaráztam a kislánynak. - Miért akarok őket visszavinni?

- Mert most először hallottalak veszekedni és ez biztos, miattuk van! Vagy miattam? - bizonytalanodott el.

- Dehogy van miattatok! - mosolyogtam rá. Felkeltem és visszaraktam Alexet is Emma mellé a kiságyba. Visszaültem a hintaszékbe, és Rékát az ölembe ültettem. - Mindhármatokat nagyon szeretünk.

- Engem is? - kérdezte elbizonytalanodva.

- Hát persze! - mosolyogtam. - Te vagy a naaaaagy és okos nővérük. Te vagy az én jobb kezem. Hatalmas szükségem lesz mindig rád. És a két kicsinek is.

- Majd megfoghatom őket? - kérdezte félénken.

- Úgy érzed, készen állsz rá? - kérdeztem komolyan, mire komoly bólintás volt a válasz. - Ebben az esetben mikor majd felébrednek, tarthatod őket a kezedbe.

- Én vagyok a naaaagy és okos nővérük! - újságolta el egyből Sebnek ahogy visszajött a szobába.

- Akkor gyere és beváltom az ígéretem. - Réka egyből leugrott az ölemből és csatlakozott az ajtóba álló Sebhez. - Anyuci ellesz nélkülünk 2 óra hosszat? - nézett rám aggódva kicsit.

- Jövő héten se lesztek itthon. - húztam el a szám. - Hova mentek? - kíváncsiskodtam.

- Titok. - tartotta Réka az ujját a szája elé.

- Menj öltözni. - terelte ki Seb a kislány a szobából.

- Ne mond el neki! - nézett szigorúan Sebre, aki kacsintva bólintott. Kiment a szobából, gondolom át a gardróbba. Seb egyből oda lépdelt hozzám.

- Megígértem neki, hogy ha le tudtuk az ikrek hazahozásának hercehurcáit elviszem sütizni meg a játszóházba. - suttogta nagyon halkan a fülembe.

- Értem. - mosolyodtam el. - Jó szórakozást. - örültem, hogy nekem nem kell mennem. Fáradtnak éreztem magam.

Amint elmentek otthonról én végig dőltem az ikrek szobájába az ágyon és szinte egyből elaludtam.