Írta: A. J. Cryson
Virág, mint ex?
„Minden nappal jobban
vágytam rád,
minden szóval elvarázsoltál.
Soha senki nem volt
fontosabb még,
mint te voltál.
Úgy szerettél, bármi történt
nem felejtem már
De még...
Ref.: ...bárhogy kérsz,
mennem kell tovább.
Ne hidd, hogy úgyse fáj
így is túl nehéz a választás.
Nem kérek mást,
ha tényleg véget ér,
csakhogy adj majd új esélyt.
Mondd, hogy: látlak még ne félj!
Percek óta csendben nézel rám
nem hiszem, hogy visszatarthatnál.
Vajon mért nem vettük
könnyedebben az életet?
Mért akartad mindenáron
azt, hogy más legyek?
Mert így
Ref.: ...bárhogy kérsz...
És ha zápor hull le rám
a szívem is enyhül tán.
És a napsugár
majd hoz még száz csodát.
Ref.: ...bárhogy kérsz...
/Zséda: Mennem kell tovább/”
Sóhajtva léptem ki az ajtón. Sosem hittem, hogy egyszer eljön ez a perc, de ezt már nem tudtam elviselni. Egyenes háttal sétáltam végig a garázshoz, miközben éreztem a hátamba fúródó tekintetet, de azt is tudtam, hogy nem Ő volt. Ő most valahol dühöng, vagy nevet. Ez a két választás van.
— Biztos vagy benne? – hallottam meg a szelíd hangot, ami elérte, hogy egy pillanatra megtorpanjak.
— Igen. Sajnálom, de egyszerűen nem tudom elviselni tovább – válaszoltam, aztán a kocsihoz érve bedobtam a táskám az anyósülésre, majd én is beszálltam. A nélkül indítottam, és hajtottam el, hogy visszanéztem volna. Indulat, düh és csalódottság kavargott bennem, ahogy a gázra léptem. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy volt képes erre, miért ennyire érzéketlen. Pedig azt hittem, szép lassan elkezd változni.
Percekig ültem még a kocsiban, miután megérkeztem, és leállítottam a motort. Igazából fogalmam sem volt, miért ide jöttem. Talán mert nem vágytam baráti beszélgetésre, ivászatra, vagy arra, hogy a lelkemre beszéljenek, és visszaküldjenek hozzá, mondván, beszéljük meg. Nem volt mit megbeszélni, a munkamániája, hogy inkább azt választotta helyettünk, magáért beszélt.
Tűsarkak kopogása térített magamhoz. Ahogy felnéztem a közeledő alakra, egy pillanatra mintha Őt láttam volna, a fájdalom jeges tőrként szúrt belém, aztán a látvány kitisztult. Nem ő közeledett felém, nem az Ő csípője ringott, nem az Ő hangja hatolt be a fülembe a már-már éles rikácsolás helyett.
— Akkor tényleg jól láttam! – hajolt be a lehúzott ablakon, tekintélyes rálátást biztosítva az apró topból kibuggyanó melleire. – Miért nem jössz be?
Automatikusan nyúltam a sporttáskáért, és szálltam ki a kocsiból, követve a csicsás házba, ahol túl idegen volt minden.
— Elmondod, mi történt, vagy nincs kedved beszélgetni? – tett elém egy csésze kávét, aztán elém húzott egy széket, amire leült.
— Vége. Nincs mit magyaráznom.
— Jó helyre jöttél – villantott rám egy biztató mosolyt. – Szívesen látlak! – tette a combomra a kezét, és kezdett el simogatni, egyre feljebb haladva.
— Szeretnék letusolni – szólaltam meg rekedten.
— Az emeleten, a folyosó végén – húzódott el, és engedett felmenni. Meztelenül álltam be a zuhanyrózsa alá, és folyattam magamra a vizet, hagyva, hogy minden gondolatot kimosson a fejemből. Nem figyeltem az ajtó nyitódására, csak a búgó hangra kaptam fel a fejem. Klaudia ott állt teljesen meztelenül, és mire észbe kaptam, már hozzám simulva kalandozott a keze a testemen, miközben ott csókolt, ahol csak ért. Feltámadó vággyal hagytam, hogy kényeztessen, aztán kisöpörve minden ellenérzést a fejemből tettem magamévá, csak a saját érzékeimre figyelve.
Másnap reggel Tommi hívott, hogy hol a francban vagyok. Miután megnyugtattam, hogy nyelt el a föld, a városi edzőterembe parancsolt edzeni. Még jó, hogy nem a házhoz hívott.
— Voltál a háznál – mondtam, mikor kiszálltam a kocsiból. Egyszerűen nem jött a számra az „otthon”.
— Persze, hogy voltam. Egészen reggelig abban a hitben éltem, hogy ott élsz. – válaszolt fürkésző tekintettel.
— Akkor úgyis tudod, mi történt. – hárítottam. Nem akartam beszélni róla. Gyűlöltem azért, amit tett.
— Csak Virág verzióját, már amennyit ki tudtam szedni belőle.
— Gondolom, már túltette magát rajta, és ki se mozdul a gépe mögül – morogtam.
— Ha épp tudni akarod, Sue azt mondta, a hálóból nem mozdult ki, mióta ott hagytad. Nagyon maga alatt van.
— Legalább elgondolkozik azon, mit is tett. Te meg hagyd abba az okoskodást, vagy haza is mehetsz! – figyelmeztettem, miközben neki álltam bemelegíteni.
— Úgyis tudod, hogy milyen feladatokat kell végig csinálnod. – felelte higgadtan. - Seb, hidd el, hogy nagyon is sajnálja az ikreket.
— Kár, hogy a sajnálattal semmire sem megy. Hamarabb kellett volna ezen gondolkoznia, és nem csak állandóan dolgozni! – szűrtem a fogam között. Újra olyan dühös voltam, mint akkor, de most volt min levezetni a feszültséget.
— Szóval te azt hiszed, hogy azért vetélt el, mert nem törődött magával és velük? – kérdezte megvilágosodva. – Seb, beszélned kéne a dokijával! – ingatta a fejét, aztán, mikor nem válaszoltam, magamra hagyott kavargó gondolataimmal, amiket csak nehezen gyűrtem le.
Klaudia szerencsére nem volt otthon, mikor visszaértem a házhoz. Bekaptam pár falatot, aztán felmentem a szobába, amit elfoglalhattam. A nap folyamán persze Kimi is hívott, illetve Eva is, de a második próbálkozása után már fel se vettem. Kimit még le tudtam valahogy szerelni, vagy épp elterelni a témát, de azt akaratomon kívül megtudtam, hogy Őt is ugyanúgy zaklatják, és ugyanolyan makacs, mint én.
— Össze van törve, hallom a hangjából. Átmenni nem merek, mert még rám borítaná a házat. – mondta Kimi. – Valamelyőtök engedhetne, legalább beszéljétek meg.
— Nem vagyok rá kíváncsi! – emeltem meg a hangom, és lehunytam a szemem, hogy ne kezdjem el szétverni a berendezést. Már tudtam, miért Klaudiához jöttem.
— Hát pedig azt nehéz lesz, tekintve, hogy a versenymérnököd. Seb, jó csapat vagytok, és, ha egy kicsit megerőltetnétek magatokat, ezen is túljutnátok!
— Persze, mert Te meg Jenni olyan felhőtlen kapcsolatban éltek! Ne papolj itt nekem, mikor a te magánéleted sem egy minta! – vágtam vissza, majd szakítottam meg a hívást. Jól esett sajnálni magam a rossz futamok miatt, a veszekedés miatt, Miatta. Jól esett utálni az életem és magam.
Gondolataimból a telefon újbóli csörgése rántott ki, azonban most csak egy üzenetet kaptam. „Csak hallgasd meg, aztán gondolkozz!” – írta Tommi. Rá sem kellett nyomnom, magától indult meg a fájl lejátszása. Azonnal felismertem az Ő hangját. Tele volt fájdalommal, és mintha sírt is volna. Valószínűleg a titokban készített felvétel volt, és ez csak még értékesebbé tette.
Eszembe jutott a tegnapi veszekedésünk, mikor minden sérelmünket egymás fejéhez vágtuk, lehetett az magánéleti vagy munka, tehettünk róla, vagy nem. Eszembe jutott a megismerkedésünk, és az együtt töltött évek. Hogy milyen sokáig kitartottunk egymás mellett, történhetett bármi. Hogy milyen rengeteget változott mellettem, az együtt töltött, forró éjszakák. A beszólásai, mikor Ciaron ellen forralt valami ördögi tervet. Az arca, mikor átszellemülten magyarázta egy-egy futam előtt a taktikát.
Az eddigi barátnőim mind exek, Hanna is. De Virág… mint az exmenyasszonyom? Már gondolatban is iszonyú rosszul hangzik.
A cuccaimat összehajigálva cipzáraztam be a táskát, majd robogtam le a lépcsőn a nappaliba, ahol Klaudia nézte a tévét, de jöttömre felnézett a szappanoperából.
— Édes! – villantott egy fogkrém reklámba illő mosolyt, ami a kezemben tartott cucc hatására leolvadt. – Hová mész?
— Haza – jelentettem ki egyszerűen. – Köszönöm, hogy itt alhattam.
— Na de… Szakítottatok! Te magad mondtad! És szeretkeztünk! – kérte ki magának.
— Nem, Klaudia. Az csak szex volt, nem más. Szeretkezni Virággal szeretkeztem, és remélem, még fogok. Az ember azzal szeretkezik, akit szeret. – magyaráztam neki a különbséget, majd faképnél hagyva a leforrázott nőt, léptem ki az utcára, és ültem be a kocsiba. Nem tudtam sajnálni Klaudiát, esetleg csak az ostobasága miatt, ha ennyiből azt hitte, őt szeretem. Hiszen az egész világ tudta, hogy én Virág Nortont szeretem.
