Német 2

Itt a Friss. Még a Német Nagydíjról. Már majdnem megírtam a Magyart is. :D Sokan voltatok gondolom kint, remélem írtok legalább pár sort, hogy milyen volt :) Írjatok sok-sok komit léccii !!! :)

Ezt a fejezetet Gica javította most :) Köszönet neki :)

Mikor vissza értünk Sebi otthonához legnagyobb meglepetésemre Hannah támasztotta a kaput. Ránéztem Sebire de ő csak az exét szuggerálta. Morcosan szálltam ki a kocsiból és köszönés nélkül el kartam menni a csaj mellett, de elkapta a kezem. Nagyon rondán néztem rá majd a kezére, ami az én alkarom szorongatta. Magabiztos volt az arca, de azért a kezét visszahúzta.

- Nem lehetsz annyira bunkó, hogy még köszönni se köszönsz. – mondta affektálva. Látványosan végig néztem rajta.

- Szia. – böktem oda majd kitártam a kaput és besétáltam. Nem igazán voltunk jóba. Ami azt illeti, mikor utoljára egy szobába voltunk neki több hajszála bánta, én meg tele voltam cuki karcolásokkal. Seb nem utálta, csak nem tetszett neki, ahogy egymással viselkedtünk, így Hannah hanyagolva volt. Hátra néztem, hogy Sebi vajon jön-e utánam. Megállt a kapuba beszélgetni, így kinyitottam a bejárati ajtót és jó hangosan bevágtam magam után. Nyilvánvaló volt, hogy Hannah mit akar elérni az extra mini szoknyájában. Az ajtócsapkodásra Heike lesett ki a konyhából.

- Miért csapkodódsz? – nézett rám mérgesen.

- Itt van Hannah és Sebastiannak kelleti magát. – mondtam neki faarccal mikor bementem a konyhába mellette.

- Eltörted az orrocskáját? – jött utánam komoly arccal. – Vagy legalább a lábára léptél?

- Még nem. – mondtam az ablakon át figyelve őket. Bíztam Sebibe, viszont a csajban nem. Heike oda jött mellém és ő is a fiát nézte. Ne volt sok közös pontunk, de a Hannah utálat nagyon közös volt.

- Nem illik leskelődni. – jött be Norbert is a konyhába. Azért csak oda jött hozzánk és ő is kilesett a függöny takarásából. – Az Hannah? – nézett rám.

- Az. – morogtam. Töltöttem magamnak narancslevet és gyorsan megittam. – Felmentem pihenni.

- Tényleg, hallottuk, hogy rosszul lettél. – nézett rám Heike. – Jól vagy már? Az unokáim?

- Jól vagyunk. – mosolyogtam rá. Az unokái egészsége jobban izgatta, ebbe biztos voltam. Már megtanulta, hogy engem nem igazán kell félteni. Felmentem az emeletre és mielőtt még befeküdtem volna Sebi ágyába átkopogtam Fabihoz.

- Gyere be. – kiabált ki. Benyitottam és Annabell ott ült az ágyán Fabi pedig a gép előtti székben.

- Csak azt akartam mondani, hogy véletlen nem szeretnél-e megdobálóst játszani? – dőltem vigyorogva az ajtókertnek. Annabell kérdőn nézett hol rám, hol Fabira de nem igazán értette.

- Megint Hannah? – kérdezte vigyorogva. – Előszedhetem a festék bombákat. – kelt fel a székből.

- Elég lesz a víz is. – nevettem. – Nem gond, ha Sebit is eltalálod. – kacsintottam rá. – Seb szobájába leszek.

- Akkor én átmegyek anyuék szobájába minél messzebb. – nevetett. – Gondolom, most nem akarod, hogy egy percig is Sebi eszébe jusson, hogy benne van a kezed.

- Majd máskor, most tényleg tiszta szeretnék maradni. – vigyorogtam. Becsuktam az ajtót és beterültem Sebi ágyára. Nem voltunk még régen együtt Sebivel, mikor Hannah megjelent itt. Legalább egy órán át kint beszélgettek, egy idő után Fabival az ablakból, jól megdobáltuk Hannaht viccből festék bombával. Azóta sem tudja Sebi igazából, hogy ki volt, mert aznap bulit tartott Fabi, így sok kis kölyök mászkált a házba.

Csöndben füleltem nem messze a nyitott ablaktól. Nem kellett Fabinak 10 perc és már hallottam, hogy Hannah sikít. Megvártam, míg másodszorra is elkezd nyávogni és csak akkor hajoltam ki az ablakon.

- Hallkabban ha lehet. – kiabáltam oda. – Normális emberek végig dolgozzák a napot és fáradtak.

- Te nem tartozol a normális emberek közé. – vágott vissza. Tiszta víz volt már.

- De nekem legalább nem egyedül hal meg az egy szem agysejtem. – röhögtem és behúztam a fejem. Sebi csöndben megvárta, míg veszekszünk Hannahval. Nem tetszett, hogy nem áll mellém, de ha neki így jó hát legyen. Ledobtam a felsőm és kiléptem a gatyámból, majd mérgesen nyakig rántottam magamon a takarót. Fél óra múlva nyílt az ajtó és besüllyedt mellettem az ágy.

- Tudom, hogy nem alszol. – mondta Sebi. – Nem értem miért vagy féltékeny Hannahra. Veled vagyok téged szeretlek. – továbbra is játszottam azt, hogy alszom. Dedós dolog volt, de most ez érdekelt a legkevésbé. – Hát, jó, akkor ne szólj hozzám. Nekem sincs egy rossz szavam mikor Lacinál vagy, vagy vele beszélsz, pedig ti sokkal jobban kötődtetek és még most is kötődtök egymáshoz. – még mindig nem szóltam egy szót se, még a szemem se nyitottam ki. – Akkor legyél megsértődve. – sóhajtott és kiment a szobából.

Jól esett kicsik ovis szinten viselkedni, így nem is mentem aznap már le. Bevettem az altatót és aludtam reggelig. Akkor is arra ébredtem fel, hogy Sebi kimászik mellőlem.

- Kijössz azért a pályára? – adott egy puszit.

- Nem tudom. – motyogtam álmosan. – Időmérőre kimegyek. Szabadedzésre nem.

- Tüntetsz? – vigyorgott.

- Valami olyasmi. – nyújtózkodtam. – Na, jó kimegyek veled. – adtam fel, mert nem tudtam volna már visszaaludni. Felöltöztünk és már ott se voltunk. A kocsiba iszogattam termoszból a reggeli kávémat is. Mikor kiértünk a pályára már minden sürgölődött. Többen is, akik szembe jöttek megkérdezték, hogy vagyok, így nagy vigyort erőltettem az arcomra és úgy sétáltam végig a paddockon. Néha muszáj volt így is megállnunk, mert Sebihez oda rohangáltak autógrammért. Bent a homeba leültem a büfé pulthoz és látványosan unatkoztam.

- Ennyire ne und magad. – szólt oda Timi.

- Tök jól el vagyok. – vigyorogtam rá.

- Olyan látványosan csinálod a semmit, hogy arra más nem képes rajtad kívül. – nevetett.

- Remélem, hogy valaki megsajnál és legalább a megbeszélésekre beülhetek. – nevettem el magam. – De sajnos nem megsajnálós típusú bagázs. – Befordultam az ajtóval szembe és pont akkor jött be rajta Szujó Zoltán. Megállt egy pillanatra és körbe nézett, majd mikor meglátott elmosolyodott és megindult felém.

- Inkább a semmit tevés, mint az interjúk. – sóhajtottam halkan, hogy csak Timi hallja.

- Te akartál valamit csinálni. – nevetett. – Látod, szeretnek ott fent.

- Nem hiszed az „ott fent be”. – nyújtottam rá nyelvet. Közben oda ért Zoli is hozzánk.

- Sziasztok. – mosolygott kedvesen. – Igaz a hír, hogy nem te leszel Sebastian Vettel versenymérnöke a hétvégén?

- Sajnos igen. – húztam el a számat.

- Ne félj ez pusztán érdeklődés. – nevette el magát. – Te vagy itt a legmagasabb pozícióban lévő magyar, tehát jó sokan figyelnek rád otthonról.

- Megnyugtattál. – nevettem.

- Magyar Nagydíjon már te ülhetsz ott? – felült mellém a székre. Tényleg nem volt semmi diktafonja semmije. Még az operatőr sem volt itt.

- Nagyon remélem, hogy igen. – hervadt le a mosolyom. Erre nem is gondoltam. Hogy fogom kisírni, hogy jövő héten ott ülhessek?

- Azt suttogják, hogy nem is egy, hanem egyből két babával vagy várandós. – mosolygott. Neki ez tényleg pozitív volt. – Tényleg ikreitek lesznek?

- Nem tetszik a szemedbe a csillogás. – vigyorogtam. – Igen, tényleg ikrek. Meg is van velük már most a gond. – nevettem.

- Benne lennél, hogy csütörtökön be gyere a Reggelibe?– kérdezte kíváncsian.

- Szóval erre ment ki a játék. – nevettem. – Ha dolgozhatom, akkor nekem 10-re mindenképpen be kell érnem a pályára. Előtte bemegyek, ha gondolod. – bólintottam. – Ha nem dolgozom, akkor pedig időm akár a tenger. – húztam el a számat.

- Ne értsd félre, nem csak ezért kerestelek meg. – mosolygott. – Aggódtunk érted. Tegnap a hívekbe is lement, hogy rosszul lettél.

- Anya gondolom, akkor halálra aggódja magát. – vigyorogtam. – Nem is hívott. – vontam össze a szemöldököm. – Megharagszol, ha elvonulok felhívni? – mosolyogtam rá.

- Menj nyugodtan. – mosolygott vissza. – Megyek felvenni az összefoglalót. – intett és már ott se volt. Leugrottam a bárszékről és bementem Sebi szobájába. Itt csend volt legalább.

- Végre felhívsz! Azt hittem már teljesen megfeledkeztél rólunk! – vette fel anya mérgesen.

- Neked is szia. – nevettem. – Bocsi, sok volt a dolgom. Feljöttök a Magyar Nagydíjra?

- Nem tudunk, sajnálom. – mondta szomorúan. – Nem vagyunk otthon, ezért is van nálad Réka. Apáddal kicsit kimozdultunk végre.

- Akkor nem is megyünk le Keszthelyre. – sóhajtottam. – További jó pihenést. Szia!

- Most ugye nem haragudtál meg? – kérdezte gyorsan.

- Nem így legalább rá tudom venni Sebit, hogy menjünk haza, vagy el tudok menni valahova vásárolni. – mondtam vigyorogva. Erről eszembe is jutott valami.

- Rendben, sok sikert. Szia! – és kinyomta. Vigyorogva dőltem végig Sebi kanapéján és elkezdtem sms-t írogatni.

„ Készülj, kedden megyünk vásárolni. Mit szólsz Spanyolhoz? VN.”

Elküldtem Evanak, és vártam picit. Tudtam, hogy megbeszélésen van, de őt ismerve az asztal alatt megoldja.

„ Madrid? Barcelona? Ibiza??? :D Reggeli géppel menjünk! EM”

Csak vigyorogni tudtam.

„ Még kitalálom melyik. :D Reggelivel persze! :D VN”

Vigyorogva kezdtem el más valakiknek sms-t írni.

„ Merre leledzel? :D Kedden megyek Spanyolba barátnőmmel és kollégámmal, de még nem döntöttünk pontosan hova. :D Virág.”

Elküldtem Ikernek is és Sergiónak is. Velük voltam nagyon jóba. Serg volt a gyorsabb.

„ Ibiza!!!!!!!! :D De jöhettek Madridba és akkor haza megyek addig. :D Attól függ mi a célja az utazásotoknak. Serg„

„ :D Vásárlás. :D Kezdem hasba kihízni az összes ruhám. :D „

„ Gyertek Madridba akkor. :D Kimegyek elétek a reptérre, csak mond meg mikor értek be. „

„ Reggeli géppel megyünk. 7-8 felé gondolom. :D „

„ Akkor a reptéren találkozunk majd. :D „

„ Iker nem tudod miért nem ír vissza? :p”

„ :D Saraval romantikáznak. :D Nekem se válaszol. Nem vagyok elég jó?:D „

„ :D Nekem Seb a tökéj. :D „

„ Se szőke, se kék szemű se német nem vagyok. :D „

„ :D Szép is lenne. :D Megyek, előadom a tervem Sebinek. :D”

„ Hajrá, hajrá. A hétvégén drukkolok. :D ;)”

Nevetve mentem ki Sebi szobájából. Akkor már nem nevetem, mikor Sebinek elmondtam a tervem. Nagyon nem tetszett neki, hogy menni akarok Madridba. Élt bennem a gyanú, hogy nem csak azért húzza a száját, mert a doki azt mondta pihenjek. Nem az engedélyét kértem, hanem csak szóltam neki hol leszek, így nem sok beleszólása volt. Elegem volt abból, hogy otthon ülök. Már most kiakasztott a tény, mi lesz majd később?

A szabadedzés alatt fent ültem a boxok feletti büfé részben és Isával beszélgettem. Mikor viszont az időmérő jött mindketten lementünk a párunk boxába. Beültem először a boksz hátuljába Benhez.

- Muti a taktikát. – nyújtottam a kezem a papírért. Végig nézett rajtam és elhúzta száját.

- Azt az utasítást kaptam, hogy nem mutathatom meg. – mondta. Látszott rajta, hogy nem örül annak, hogy két tűz közé szorul, hiszen amin lejár a kényszer szabim továbbra is nekem felel.

- Ben add ide a taktikát vagy a Magyar pályán nem alszol azt garantálom. – húztam össze a szemöldököm.

- De Christian azt mondta… - próbált meg védekezni.

- Benjamin! – suttogtam vészjóslóan. Megtette a hatását és a kezembe adta az egész mappát, amit szorongatott.

- Nem olvastad, és főleg nem én adtam oda! – súgta oda és úgy állt, hogy senki ne lássa, mi van a kezemben.

- Rendben. – biccentettem a lapot olvasgatva.

- Mi a véleményed, van esélyünk? – kérdezte halkan.

- Ezzel megnyerjük az időmérőt. – emeltem meg a mappát. – Jó taktika. Tetszik.

- Akkor jó. – fújta ki a levegőt és elmosolyodott. – Fiúk! Virág bizakodik. – fordult a szerelők felé, akiknek az arcán szintén apró mosoly jelent meg és eltűnt a bizalmatlan arckifejezés.

- Ennyire számít nektek, hogy mit gondolok? – kérdeztem meglepve.

- Az egész csapatnak számít, akik Seb körül dolgoznak. Veled sok jó megmozdulása volt a csapatnak, és te nem bírsz veszteni. – vigyorgott rám. Ezen meglepődtem, de jól esett. Rákacsintottam Benre és egyből jobb kedvem volt.

- Itt leszek, de Guill remek szakember, ő rázott engem bele a dolgokba. – kevesen voltak már itt abból a csapatból akikkel Guill régen dolgozott. Mindenkit betereltek egy plexivel elkerített helyre, csak engem nem, hiszen itt dolgozom egyébként. Én csak nem leszek útba. Pár perc után pedig megjelent Sebi is.

- Nyerjük az időmérőt? – kérdezte vigyorogva.

- Ha hozod a formád, akkor igen. – vigyorogtam rá. Végig lábbal doboltam. Nagyon ideges voltam. Sokkal idegesebb, mint általában, hiszen most nem volt beleszólásom. Az utolsó etapra átmentem Guill mögé és onnan figyeltem.

- Ha adok, neki két kört megcsinálja, nem? – nézett ám Guill. Csak bólintottam. A végére már ott álltam közvetlen mögötte és lestem az összes monitort. Tom meg nagyba vigyorgott ezen. Tommi a másik oldalamon toporgott és fél szemét rajtam tartotta. Vagy Seb a fejébe verte, hogy figyeljen rám, vagy magától volt ennyire aggódós. 3 ezreddel voltunk lemaradva Alonsotól mikor Sebi megkapta az utolsó körét. Guill már nyújt éppen, hogy mondjon neki valamit, de megfogtam a vállát gyorsan.

- Most ne szólj hozzá. – szóltam rá. – Bármennyire fontos, most hagyd. Megcsinálja, csak ne zavard meg. – bólintott és az ujjaival dobolva figyelte a szektor időket. Tommi ott állt félig mögöttem félig mellettem.

- Vegyél levegőt. – súgta oda. Nem vettem el a szemem a monitorról, de közbe figyeltem már a légzésem is. A mellkasom megint fájni kezdett és nehezebben vettem a levegőt, de éppen nem érdekelt. Mikor Sebi átjött a célegyenesen és 2 ezreddel jobb időt ment, mint Alonso egy pillanatra azt hittem elájulok. Elkaptam Tommi kezét és Guill vállát, hogy megtartsam magam.

- Virág.. – kezdte Tommi.

- Semmi bajom, csak ez, ah. – neki támaszkodtam a korlátnak és mélyeket lélegeztem. A csapat örült, én is örültem. Jó volt, hogy ismét miénk az időmérő, de kár, hogy pont nem jár érte. Tommi ment Sebit megkeresni így én rá lettem bízva Guillre, bár nem értettem miért ne mászkálhatnék egyedül, nem vagyok kisgyerek.

- Ha folyton rosszul leszel, mikor felmegy a pulzusod akkor nem ülhetsz vissza a helyedre, tudod? – kérdezte a paddockba sétálva.

- Tudom. – sóhajtottam. – Rajtad és Tommin kívül más nem vette észre. – vontam meg a vállam. – Te tartanád a szád, de Tommi biztos, hogy első kézből meséli el Sebinek.

- Elmondom Christiannak, ne álmodj róla, hogy nem mondom el. – vigyorgott rám. – Míg rosszul vagy folyton én ülhetek a helyeden. – vigyorgott továbbra is. Fejcsóválva mentem be a homeba. Aki szembe jött gratulált, bár a Ferrarisok arcán a mosoly nem volt őszinte, de a Ferrarisok lelki állapota érdekelt a legkevésbé. Őket se érdekelné, ha mi kapunk ki pár ezreddel. Neccesen, de miénk az időmérő, ma más nem is fontos.

Nem vártam meg Sebit, hanem az apukájával és Fabival mentem vissza hozzájuk. Beültem Heikehez a konyhába, de felkelni nem voltam hajlandó, hogy segítsek vacsit csinálni. Be volt dagadva a bokám meg a lábszáram is picit a megterheléstől. Valószínűleg nem hordom ki ezt az ikerterhességet, magas sarkúban. Réka ott ült mellettem és tudományos arcot vágva magyarázott valamit Fabinak.

- Mi a téma? – kérdeztem vigyorogva.

- Quantum fizikázunk. – vágta rá Réka faarccal. Elég meglepett fejet vághattam, mert elkezdtek nevetni. – Azt mesélem Fabinak, hogy apu mennyire bolond szokott lenni. – mondta nevetve.

- Honnan hallottad ezt a kifejezést? – még mindig nem tértem magamhoz, hogy egy majdnem 5 éves kislány tudta egyáltalán, hogy van olyan, hogy quantum fizika.

- Hallottam mikor apa magyarázott az egyik bácsinak róla. – vonta meg a vállát.

- Úgy lesz belőle fizikus, hogy hallja, amit beszéltek. – mondta mosolyogva Heike. – Ahogy hallottam elég nagy elme az apukája. Nem csodálnám, ha ő lenne a jövő egyik nagy tudósa. – ránéztem. Büszkén kihúzta magát, mintha a saját gyerekéről beszélne. Réka, ha csak mindkettőnktől egy kicsit örököl, már nagy elme lesz. Ránéztem a pöttyöm Hercegnőre. Olyan beleéléssel magyarázott valamit hogy muszáj volt elmosolyodnom rajta. Belegondolva tényleg okos kislány volt a korához képest. Végig simítottam a hasamon és elvigyorodtam. Az ikrek vajon milyenek lesznek? Melyikünktől és mit örökölnek? Megráztam a fejem és inkább tovább figyeltem a Fabinak magyarázó Rékát.

Vacsival nem vártuk meg Sebit, mert anyukájának szólt, hogy később jön. Nekem nem szólt, merre lesz. Biztos, hogy nem a pályán, mert Heikenek azt mondta 9-ig a pályán kell lennie. Nem hihette, hogy én ezt beveszem. 7-kor neki már ott semmi keresnivalója nem volt. A legrosszabb esetbe, ha össze kell rakni szabadedzés utána kocsit, akkor is 8 maximum amíg bent fogják, hogy legyen idő átbeszélni a dolgokat és ilyesmi. Végig dőltem az ágyon és felhívtam Annat. Nagyon érdekelt, hogy Sebi merre lehet, mit nem mond meg, még nekem se.

- Szia Virág, miben segíthetek? – vette fel kedvesen.

- Szia Anna, csak az érdekelne, hogy Sebi a pályán van-e még. Még nem ért vissza, és aggódom. – ha Evanak mondom ezt, nem veszi be. Anna naiv volt, és nem is igazán ismert, így ő gond nélkül bekajálta az aggódó mennyasszony dumát.

- Már legalább egy órája elment a pályáról. – mondta meglepetten. – Nincs mára már PR programja. Gondolod baja lehet? – kérdezte picit aggódva.

- Ja, nem. Most, hogy mondod, említette, hogy átmegy pár órára az egyik régi haverjához. – semmi ilyesmit nem mondott, de nem hiányzott, hogy Anna pánikoljon. Elköszöntünk és letettük. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy biztos legyek benne, hogy nem mondott ezzel kapcsolatban semmit. Túl jó volt a memóriám ahhoz, hogy pont ilyet felejtsek el. Magamra húztam a takarót és úgy döntöttem, hogy nagyfiú tudja, mit csinál, és baja nem lehet mert 9-fél 10-re haza ígérkezett Heikenek. Réka Fabival aludt így egyedül feküdtem Sebi régi szobájába a sötétbe. Majdnem este 10 volt, mikor meghallottam, hogy begördül a kocsi a ház elé. Nem keltem fel. Hallottam, hogy szöszmötöl a konyhába, majd elindul fel az emeletre. Oldalamra fordultam, nyakig felhúztam a takarót és behunytam a szemem. Pakolászott a szekrénybe majd elvonult a fürdő felé. Lerúgtam magamról a takarót és utána mentem. Nem adott puszit, még csak meg sem bizonyosodott róla, hogy alszom, tehát vagy valami baj történt, vagy haragszik rám. Benyitottam kopogás nélkül a fürdőbe. Már a kádban feküdt. Meglepetten nézett rám, és félelem volt a szemében. Tehát nem haragszik, hanem csinált valamit, aminek nem fogok örülni. Leültem a kád szélére és belebámultam a kék szemekbe. Fokozatosan egyre több lett benne a bűntudat.

- 9-ig a pályán tartanak? – kérdeztem rá. – 9-kor már csak azok vannak ott, akiknek muszáj. Szerelők, mérnökök, esetleg a versenymérnök. 8-kor már Christian is lelép onnan. Hol jártál?

- Gondolhattam volna rá, hogy te rájössz, hogy addig nem lehettem ott. – sóhajtott és behunyta a szemét.

- Ne akard Sebastian, hogy beguruljak. – morogtam. Pontosan tudta, hogy nem lehetek ideges, mert felmegy az egekbe a vérnyomásom. – Miért ekkora titok merre jártál? Miért hazudtál Heikenek? És miért próbáltál nekem is hazudni? – vettem pár mély lélegzetet, hogy ne dühödjek be. Elég hamar sikerült felhúzni magam mostanában.

- Ne faggatózz, kérlek. – suttogta csukott szemmel. – Menj aludni. Szükséged van a pihenésre. És ha lehet, ne hergeld fel magad.

- Te hergelsz fel. – morogtam. – Miért ennyire titkos merre császkáltál?

- Nem fontos. – sóhajtott. Továbbra sem nyitotta ki a szemét. Tudta, hogy tudok belőle olvasni.

- Félelem és bűntudat volt a szemedbe mikor megláttál. – mondtam halkan. – Nyisd ki a szemed Seb.

- Menj vissza aludni. – erősködött.

- Nyisd ki a szemed és visszamegyek. – mondtam halkan. Féltem attól, amit látni fogok. Felsóhajtott várt pár másodpercet majd felnyitotta a szemeit, de nem nézett rám. Megfogtam óvatosan az állát és magam felé fordítottam. Iszonyatos mértékű bűntudat volt a szemébe és önvád. Mintha ha jeges vizet öntöttek volna a nyakamba. A torkomat pedig a sírás kezdte kaparni, de tartottam továbbra is az enyhén érdeklődő mégis inkább közönyös arckifejezést. Én tudtam uralkodni a szememen, ő nem.

- Kivel? – kérdeztem halkan és visszahúztam a kezem.

- Nem tudom miről beszélsz. – húzta végig a vizes kezét az arcán és beletúrt a hajába. Már ideges is volt.

- Kivel csaltál meg? – kérdeztem halkan. Nem dühöngtem. Valószínűleg pont arra számított, de én tudtam, hogy jobban fáj neki, ha közönyös maradok. Egyébként pedig látszott rajta, hogy nagyon bánja és saját magát mélyen megveti. Nem fokozom, eméssze csak magát. Igaz legszívesebben ordítottam volna és a hisztéria is kikívánkozott, nem is beszélve a sírásról.

- Utálom, hogy mindent kiolvasol a szememből. – morogta fájdalmasan.

- Utálom, hogy titkolózni próbálsz, és még jobban utálom, hogy megtetted. – mondtam neki és felkeltem. Egyből felült rendesen a kádba és utánam kapott, de nem érte el a kezem. Egyenes háttal sétáltam ki a fürdőből. Nem hagytam, hogy a fájdalom, ami a szívem meg a lelkem tépte látsszon rajtam. Bementem a szobájába és felöltöztem. Éppen az ingem gomboltam végig mikor Sebi benyitott a szobába. Még mindig csöpögött róla a víz és a szeméből folyt a könny.

- Bármit mondok, nem elég. Igaz? – állt meg az ajtóba. Halkan beszélt, nem akarta a családját felkelteni.

- Egy kis idő kell, míg ezt dühroham és hisztéria nélkül megemésztem. – válaszoltam neki. Nyugodt voltam. Túlságosan is nyugodt legalábbis kívülről. Megfésültem a hajam és körbenéztem a szobába. – A cuccaimat kérlek, hozd át Magyarba.

- Elbasztam, tudom. – kapta el a kezem mikor kiakartam, mellette sétálni. – Ugye nem bontod fel a jegyességet? – totális félelem és fájdalom volt a szemébe.

- Nem bontom fel. – suttogtam. – Van két kisbaba, akikért ketten vagyunk felelősek. Ha valamit, akkor az anyaságot még egyszer nem akarom elcseszni.

- Csak az ikrek miatt? – kérdezte halkan.

- Mit vársz, mit mondjak? – akadtam ki. – Szeretlek, igen. Jobban, mint eddig bárkit. De ezt egyből én sem nyelem le. A megcsalások mindig azt jelzik, hogy a kapcsolatban a megcsalt fél sem csinál jól valamit. Nem vagyok egy kedves cuki háziasszony, ez biztos. Elviselhetetlen vagyok sokszor, tudom. Adj időt, hogy lenyeljem ezt az egészet. Jobb, ha mindketten elgondolkodunk azon, hogyan tovább. – kihúztam a kezem az övéből és átmentem Fabi szobájába. Halkan benyitottam és oda osontam Rékához. Óvatosan adtam egy puszit a fejére majd felemeltem a karomba.

- Hagyd itt nyugodtan. – suttogta Sebi az ajtóba. Ránéztem. – Itt jó helye van. Kedden este pedig elviszem őt is Magyarba.

- Ő az én kislányom. – súgtam vissza. – Én tartozom érte felelősséggel.

- Te pedig az én mennyasszonyom vagy és ami a tiéd azaz enyém is, és fordítva. – mondta. – Nem vagyok vérszerinti apja, de jó kötődöm hozzá és ő is hozzám. Te is tudod. – csak néztem rá pár percig. Már nem folytak a könnyei, de továbbra is közel állt a kiboruláshoz. Kettőnk közül én voltam az erősebb ezt eddig is tudtam. Rossz volt így látni. Inkább megöleltem volna és azt mondta volna, hogy felejtsük el, de nem lett volna helyes döntés. Visszafektettem Rékát az ágyba.

- Holnapig itt maradok. – mondtam neki, mikor mellé értem. – Nem akarom, hogy ránk szálljon a sajtó.

- Kijössz azért a futamra? – kérdezte rekedtes hangon.

- Nem hagyom ki. – csóváltam a fejem. Félre állt az ajtóból. Hagyta, hogy elmenjek. Ismert már annyira, hogy tudja, ha visszatart, csak veszekszünk. Beültem a kocsiba és elindultam. Az utca végén viszont megálltam és felhívtam Evat.

- Ajánlom, hogy rohadt fontos legyen Virág. – vette fel álmosan a telefont.

- Sebastian megcsalt. – nyögtem ki nehezen.

- Várlak. 420-as szoba 5. emelet. – mondta egyből éberen. Nem flancoltam az elköszönéssel, csak kinyomtam és beledobtam a táskámba a telefont.

A portás valószínűleg hülyének nézett, hogy ilyen későn végig trappolok a hotelon. Eva az ajtóban állva várt. Ahogy oda értem beengedett és bezárta az ajtót.

- Tudsz nyugodt maradni? - kérdezte egyből. Érdekes volt, de mikor rosszul lettem Eva is megijedt, hogy elvesztem az ikreket. Legalább annyira aggódott értük, mint Tommi, csak Eva nem mutatta.

- Azt hiszem igen. – sóhajtottam. Lerúgtam a cipőm és beültem az egyik fotelbe. Nem szóltunk egymáshoz csak ültünk és néztünk magunk elé. Nem kínos csend volt, hanem az a fajta csend, ami után felkelsz, és úgy érzed, hogy életedben nem beszélgettél ilyen jól. Csak az igazán jól barátok tudják, mikor mire van szükséged. Meglepő volt belegondolni, hogy Eva egy igazi jó barát. Egész éjjel ott voltunk. Egyikünk sem aludt semmit. Mikor a hálóban megszólalt az ébresztő óra Eva felkelt, kinyújtózkodott és lenyomta a csipogó órát. Oda guggolt a fotelem elé és a vállamra rakta a kezét.

- Lehetsz bármilyen dühös. Csalhat meg ahányszor csak akar, szeretni fogod ha tetszik ha nem. – mondta komolyan. – Sebastiant ismerve már vagy szétverte a lakást dühében vagy gyűlöli magát. Nem az a megcsalós típus te is pontosan tudod. Azt is nagyon jól tudod, hogy vannak pillantok mikor az embert elkapja a vágy a tiltott után. Pontosan tudod, miről beszélek. – mosolyodott el. – Te meg tudsz maradni Ramossal és Casillassal a telefonon kapcsolattartásnál. Casinak jegyese van, így utána nem is epekedsz, de ne mond nekem, hogy nem fordult még meg a fejedbe, hogy Sergio Ramosnak jó teste van, és kipróbálnád vele a szexet. – ránéztem. Nem ellenkeztem, mert igaza volt. – Te ezt tudod kezelni, mert volt pár nagyon durva éved, amikor azt kaptál meg akit csak akartál. Sebastiannak biztos vagyok benne, hogy nem volt ilyen időszaka. Szeret téged.

- Tudom, hogy szeret. – suttogtam. – Láttam rajta, hogy bántja iszonyatosan a dolog.

- Kelj akkor fel szépen innen, állj be a tus alá, adok egy másik inget. Megcsinálod szépen a hajad, a sminked belebújsz a cipődbe és lejössz velem a pályára. – kelt fel. – Gyerünk Virág. Mozdulj meg.

- És mit csináljak? Boruljak egyből a nyakába? – néztem fel rá még mindig ültömben.

- Nem. – csóválta lassan a fejét. – Esti géppel eljössz velem Svájcba. Körbe járjuk a várost, kedden pedig elmegyünk Madridba is. Szerda reggelre oda is érünk Magyarba. Elmész a dokihoz, hogy dolgozhatsz-e. És este szépen oda somfordálsz Sebihez és megbocsájtasz. Addigra milliószor elátkozza a percet, amikor megcsalt.

- Kétlem, hogy egy perc lett volna. – néztem rá.

- Nem tudom Seb milyen az ágyban. – húzta el a száját. – Időben lecsaptál rá. Már esélyem sincs megtudni. Ja, azt tudod egyáltalán milyen szinten csalt meg?

- Nem. – vontam össze a szemöldököm. – Amennyire letargiába volt lefeküdt azzal a valakivel, aki szerintem Hannah volt egyébként. – sóhajtottam.

- Sebastiant ismerve, egy csóktól már minden baja lesz. – vigyorgott. Rondán ránéztem erre egyből eltüntette a vigyort a képéről és inkább bement a hálóba, hogy hozzám vágjon egy rózsaszín inget. Két ujjammal összecsípve emeltem meg.

- Ajánlom, hogy véletlen se gondold komolyan, hogy ezt felveszem. – néztem rá. Nevetve dobott oda egy sötétkék inget, aminek a hátán stílusosan fehérrel oda volt nyomva a Red Bull lógó.

Már a homeban ültem egy ideje mikor Sebi, Réka, Norbert és Fabi megjelentek. Réka, ahogy észrevett odaszaladt hozzám és egyből felmászott az ölembe. Seb arca elég nyúzott volt, de próbált mosolyogni. Norbert furán nézett ránk, Fabit viszont úgy tűnt nem nagyon érdekli, mi van a bátyával, mert éppen jó alaposan körbenézett. A legjobbkor jött Guill és egyből elrángatott, hogy fontos dologról akar velem beszélni. Így nem kellett magyarázkodni, hogy Sebivel miért nem ölelkezünk vagy beszélünk.

- Nem érdekel, hogy mi bajotok van egymással. – támadt nekem az irodában. – Te jól titkolod, ő kevésbé. – tartotta fel a kezét mikor megakartam szólalni. – Remélem nem hat majd ki a teljesítményére.

- Seb ennél azért jobb pilóta hidd el. – sóhajtottam fel. – De jobb, hogy most nem én ülök majd ott. – elvigyorodott, hiszen ezt másnak nem vallottam volna be. Ő ment tovább megbeszélésre én pedig kimentem a büféhez Norbertéket megkeresni. Réka éppen egy nagy pohárból ivott valami rikító színű löttyöt. Leültem melléjük, de mielőtt még bármit is mondhattam volna sms-t jelzett a telefonom. Mostanában mindenki nagyon rászokott az sms írásra.

„ Fölösleges tudom, de iszonyatosan sajnálom. Mielőtt ez miatt lenne a komoly balhé csak egy csók volt. Szeretlek mindennél és mindenkinél jobban. SV.”

Elmosolyodtam az sms-en. Megcsókolt egy lányt és legalább úgy viselkedett mintha teherbe ejtette volna. Számomra a csók annyira nem volt bensőséges, mint Seb számára, így egy pillanat alatt kiment belőlem minden rossz érzés. Csak nevetni tudtam azon, hogy mennyire megbánón viselkedett és mennyire szégyellte magát.

„ Csak egy csók? :D Egy csók miatt nem aludtam éjjel? Ajvé Sebike. : ) Nem érzed, hogy túl érzékeny lenne a lelked? VN.”

„ Ezek szerint nem haragszol? Túl érzékeny? Nem vagyok túl érzékeny! „

Felnevettem.

- Francokat nem. – morogtam az orrom alatt. Réka érdeklődve rám nézett, de csak rávigyorogtam. Mosolyogva itta tovább a rikító színű innivalóját.

„ Nem haragszom. Nyerd meg végre azt az átkozott versenyt. Futam után találkozunk. „

„ Még addig csomó idő van! Nekem simán lesz időm még találkozni veled. Neked nem szokott időd lenni rám.. :D „

„ Dolgom van. :D Attól még, hogy kivontak a forgalomból munka téren, attól még dolgom az lehet. „

„ Rendben. futam után találkozunk. Szeretlek”

„ Szeretlek : )„

Mosolyogva mentem hátra a pihenő helyek felé. Bementem az egyik szobába és végig feküdtem az ágyon. Kimerültnek éreztem magam.

„ Csak egy csók volt. Egy nyavalyás csók!”

Írtam meg Evanak.

„ :D Még megcsalni se tud rendesen? :D Ezek után elgondolkodtató, hogy az ágyban milyen lehet… :D”

„ Minden pasi olyan az ágyban, ahogy vezet:p Ne kíváncsiskodj. Mennyé dolgozni. „

„ Akkor Corina 7szeres VB pasijával jól kifogta :D:D „

Nevetve húztam magamra a takarót. Muszáj volt pár órát aludnom, mert nem bírtam volna még 30 percig, ami elszomorító.

Mivel senki nem tudta hol vagyok és a telefonom néma üzemmódba volt így elég szépen el is aludtam. Sietve kaptam össze magam és átrohantam a boxba. Ben ahogy meglátott kifújta a bent tartott levegőt.

- Telefonod azért van, hogy felvedd. – mondta pont annyira, hogy csak én halljam. – Senki nem tudta hol vagy.

- Mi az állás? – kérdeztem, míg összefogtam a hajam.

- Massa, Alonso, Seb, Hamilton. – mondta sóhajtva. Biccentettem és átmentem a depófalhoz.

- Merre jártál? – nézett rám szúrósan Christian.

- Nem vagyok munkába. Arra járok, amerre akarok. – vágtam rá. Oda mentem Guill mögé és rálestem a monitorokra. – Mi történt? Miért harmadik? - kérdeztem Tommitól.

- Rajtnál valami technikai hibája volt. – húzta el a száját. Felsóhajtottam. Megint a technika. Nagyon elcsodálkoztam mikor mutatták, hogy Massa hírtelen nagyon belassít és hagyja elmenni Alonsot.

- Ez nyílt csapatutasítás volt! – akadt ki Christian.

- Várható volt. Massa csapatjátékos, nem úgy, mint a te két pilótád, akiket erre soha nem veszel rá. – néztem Christianra. Elhúzta a száját, de csöndbe maradt. Nem akarom megélni, hogy akár Sebit akár Webbert ilyen lépésre kellejen valakinek megkérnie. Kétlem, hogy hisztéria és komoly veszekedés nélkül menne a dolog. Éreztem, hogy a mellkasom megint elnehezedik és nehezebben veszem a levegőt. Behunytam a szemem és rendeztem a légzésem. Lemásztam a depófalról és ahogy beértem a boxba a kezem nyújtottam Ben felé.

- Támogass be, mielőtt megint kamerák előtt esek össze. – szóltam oda neki. Diszkréten fogott meg mintha nagyon társalognánk valamiről, de közben a testsúlyom nagy részét ő tartotta. Azon a részen ahova már kamerák nem jöhetnek be leültetett egy székre.

- Vissza kéne mennem, de nem merlek itt hagyni. Jól vagy? – kérdezte mellém guggolva.

- Már jól vagyok semmi gond. – nyugtattam meg. – Menj vissza szépen, köszi a támogatást. – mosolyogtam rá. Nem voltam jobban, de neki kint volt a helye.

- Hát ebből így nem lesz jövő héten melózás. – suttogtam.

- Biztos lehetsz benne. – mondta Tommi és a kezembe adott egy üveg ásványvizet. – Engem nem vágsz át. Gyere, bekísérlek a pálya kórházba. – nyújtotta a kezét.

- Tommi inkább várjuk meg a futam végét, és szívesebben mennék egy rendes kórházba. – döntöttem a fejem a hasának. Nagyon közel állt hozzám így teljesen rátudtam dőlni. Nyugtatólak simogatta a hátam és a vállam.

- Szólok Norbertnek és bevisz most. – mondta halkan.

- Meg akarom várni a futam végét. Nincs sok vissza. – mondtam én is halkan. – Segíts kimenni. Látni akarom a befutót. Ott akarok lenni mikor Sebi kiszáll a kocsiból. Azt mondtam neki futam után találkozunk. Nem akarom, hogy ideges legyen.

- Jól van, gyere. – sóhajtott. Vissza támogatott a boxba és megvárta, míg felkászálódom a szerelő pultra, majd ott hagyott és vissza ment a helyére.

A befutóig semmi nem változott így Alonso, Massa, Sebi, Hamilton, Button, Webber lett a sorrend. A dobogóhoz már Ben kísért oda. Mire oda értünk addigra Sebi is visszaért. Ahogy kiszállt a kocsiból körbenézett majd mikor meglátott oda jött hozzám.

- Haragszol? – fogta a két keze közé az arcom. A bukót a kocsin hagyta.

- Nem haragszom. – mosolyogtam rá. – Viszont gratulálok, nagyon-nagyon ügyes voltál és büszke vagyok rád! – nyomtam egy puszit a szájára, ami felbátorította, mert csókolózni kezdtünk. Végül én húzódtam el. – Menj és vedd át a neked kijáró díjat. – mosolyogva löktem meg az épület felé. Vigyorogva kapta fel a bukóját és hagyott ott. Hátra arcot csináltam és a tömegen át nagy nehezen visszajutottam a Red Bull boxba. Átmentem a homeba és megkértem az egyik újoncot, hogy vigyen be a kórházba. Éreztem, hogy ez már nem tréfa, és itt a pályán nem volt meg az alkalmas műszer, amivel rendesen megtudtak volna egy kismamát vizsgálni.

Mire Seb ideges fejjel befutott a kórházba én már tudtam a végítéletet, aminek nagyon nem örültem.

Német 1

Sziasztok! Bocsánat, hogy tegnap nem tudtam megcsinálni, de rosszul voltam nagyon. Igaz most is 39 fokos lázam van és alig tudok levegőt venni, de mivel megyek el ezért kijavítottam. Szóval itt a következő fejezet, és írjatok komikat, ha olvastátok (: Na és most megyek Debrecenbe az exemet és a bátyját Amerikába költöztetni :P Legyetek jók (:
Pussz, Csillu.

Reggel korán kellett kelnünk Evaval, aminek egyikünk sem örült. Volt valami fura légkör a gyárban. Mintha várakozás és feszültség lett volna a levegőben. Bementem az irodámba, ahol meglepetésemre Guill már ott ült. Jobban megnézve pedig rájöttem, hogy nem MÁR ül ott, hanem MÉG.

- Menj pihenni. – léptem oda hozzá. – Átveszem tőled. Nyúzott vagy.

- Három napja nem aludtam. – mosolygott rám erőtlenül.

- Mi történik itt Guill? – tártam szét a karom. – Mi ez a feszültség a levegőbe? Mire vár mindenki?

- Ma ide jön az összes fejes. – dőlt hátra a székbe. – A megbeszélés, amire mindenkit behívtak. – magyarázta. – Összeülnek a fejesek és döntenek, hogy mennyire volt elbaltázott dolog ez az egész.

- Ezen izgul mindenki? – húztam fel a szemöldököm.

- Azt suttogják, hogy megvonják a pénzt a csapattól. – sóhajtott. – Azt is suttogják, hogy ha nem lesz idén VB egyik pilóta sem, vagy a csapat nem nyeri el a VB-t akkor jövőre nem lesz Red Bull.

- Mindenkinek szerződése van. – ültem le a székbe. – Mindkét pilótával hosszabbítva lett. Nem tehetik meg.

- Megtehetik. – hunyta le a szemét. – A Honda, és a Toyota is megtette.

- A mai megbeszélésen áll vagy bukik a dolog? – kérdeztem. – Nekem miért nem szólt senki? Vasárnap rengeteg itt dolgozóval találkoztam.

- Tegnap reggel kezdett el terjedni a hír. – kelt fel. – Itt leszel? Ledőlök pihenni.

- Itt leszek, menj csak. – sóhajtottam fel. Felkelt és távozott. Én pedig percekig csak néztem magam elé. Oda ültem Guill asztalához és folytattam az értékelést, amit félbe hagyott. Már egy órája az irodába ültem mikor Christian bejött hozzám.

- Ciaronnál már jártam. – kezdett bele és leült a kanapéra. A testtartása meg volt görnyedve. – Most ez egyszer dolgozzatok össze. Meg kell győzni a fejeseket, hogy minden rendben a csapatnál. Meg kell őket győzni, hogy miénk lesz a VB, ha kell vért izzadva is, de miénk lesz az egyik cím legalább.

- Nem kell játszani a dolgot, mert jó csapat vagyunk Christian. – mosolyogtam rá. Beültem mögé a kanapéra és elkezdtem masszírozni a hátát, hogy a feszültség picit kimenjen belőle. – Ciaronnal marjuk egymást, de hallgatunk a másikra, ha úgy van. – magyaráztam tovább. – A VB pedig a miénk lesz, ebben biztos vagyok.

- Tényleg így gondolod? – kérdezte sóhajtva. Éreztem, ahogy a feszültség, ha nem is teljesen, de némileg elpárolog.

- Nem csak én. – mosolyogtam. – Biztos vagyok benn, hogy az egész csapat ezt vallaná, ha megkérdeznéd őket.

- Szóval nincs miért izgulnom? – kérdezte.

- De nincs ám. – nevettem. – Odamegyünk, cukin mosolygunk, előadjuk az eddigi eredményeket és minden rendben lesz.

- Te tudsz cuki lenni? – kérdezte nevetve.

- Abszolút cuki tudok lenni. – nevettem én is. – Még két puszit is lenyomok Ciaronnak, ha ez segít.

- Arra befizetek. – kelt fel vigyorogva. – Köszönöm. – mosolyodott el és már ott sem volt.

Webber megérdemelne pár pofont. Majd ne felejtsem el futam után félrehívni az egyik sarokba.

Legalább még egy órát dolgoztam az értékelésen, de az én munkám ebben így is csekély volt. Mire végeztem újra a réginek éreztem magam. Nem kismama voltam, nem menyasszony. Versenymérnök voltam, akinek most az elsődleges célja, hogy a nagykutyáknak jópofizzon. Ha fenéken csúszás kell, hogy a csapat megmaradjon, akkor fenéken csúszunk. Bár érzésem szerint rájuk borítanám az asztalt és ordítanék velük egy sort. Az érdekes az volt, hogy ezt az érzést láttam Christian, Ben, Guill, de még Ciaron szemében is, ahogy beültem Ben és Guill közé. Christian jobbján szoktam ülni, de Bent ismerve gondolom valaki úgy döntött, hogy félre az etikettel, jobb, ha Bent fegyelmezem. Ciaron és Guill adta elő a dolgokat, amit az egyik fejes meg is jegyzett.

- Miért Mr. Rocquelin adja elő az ön oldalát Miss. Norton? – fordult felém érdeklődve.

- Tudja Mr. Kensert, én áldott állapotban vagyok két csöppséggel és szóról szóra ezt mondanám én is. – mosolyogtam rá. – Mr. Rocquelin remek mérnök. Úgy gondoltuk, hogy egy férfi szájából szívesebben veszik, ha egy férfi sportnak kikiáltott dologról van szó. – nehezen, de kimondtam. Utáltam, hogy azért különböztetnek meg, mert nő vagyok. Az igazság persze az volt, hogy az értékelést Guill írta, és nekem nem lett volna se időm megírni, se megtanulni.

- Ha jól tudom, pont Ön az hölgyem, aki ez ellen harcol. – mosolygott továbbra is. – Ön az, aki nő létére olyan munkát végez, amit férfiak is hajat tépve végeznek. Ahogy hallottam Ön ezt kisujjból teszi.

- Ezt bóknak veszem Mr. Kensert. – biccentettem felé. Éreztem, ahogy a babák mozognak a hasamban. Az időzítésüket Sebitől örökölték az már biztos. – Mindazonáltal nekem nehezemre esik a hosszú folyamatos egy helyben állás. Hamarabb elfáradok, ha állnom kell az állapotomból kifolyólag. – ez sem volt igaz feltétlen.

- Ez nem korlátozza a munkájában? – kérdezte kíváncsian. Nem volt rosszindulatú piszkálódás, úgy tűnt tényleg érdeklem.

- Nem. – mosolyogtam. A szemem sarkából láttam Christian elégedett mosolyát. Na, akkor hogy is van a cuki dolog? – Egy íróasztal mögött ülök nagyrészt, vagy megbeszélésen. – magyaráztam továbbra is mosolyogva. – Ha a pilótám pályán van, akkor pedig a monitorok előtt ülök. Nem kell sokat állnom.

- A pilótája egyben a párja is, nem igaz? – kérdezte. – Nem korlátozza ez a munkában? – kerestem rajta a gonosz szurkálódó jeleket, de csak kíváncsiságot találtam.

- Nem korlátoz Uram. – mondtam továbbra is kedvesen mosolyogva. – Talán még jobban is tudom végezni a munkám, hiszen jobban ismerem a pilótámat, mint más versenymérnökök.

- Elmondaná végül, hogy mit gondol a csapatról és a Világbajnoki címről? – kérdezte hátra dőlve. – Úgy hallottam maga a nyers őszinteségről híres. Kérem, ne kíméljen minket az igazságtól.

- Hát jó. – néztem Christianra, aki picit meg volt ijedve. – A pilótáink nem kebelbarátok, hiszen az első ellenfeled a csapattársad, de nincs köztünk olyan jellegű harc, vagy kiélezett vita, hogy az a munkát hátráltatná. – magyaráztam. – Mi versenymérnökök akárcsak a pilóták szeretünk marakodni, de gondoljon bele, egy célért harcolunk mind és az a Világbajnokság. Nem korlátozzuk egymás munkáját, sokkal inkább segítjük egymást a piszkálódással és a viccekkel. Hiszen a nem feltétlen rosszindulatú piszkálódás és a viccek tartalmazzák a legtöbb igazságot. – egyetértően bólintott. – A többi itt dolgozó közt is megvan az egészséges versengés, de ez visz minket előre. A vezetőség nem erőskezű, mi magunk is beleszólhatunk a döntésekben, ahogy azt egy jó csapatnál teszik. – igazából nagyrészt Ciaronnal való kakaskodásunk dönt el mindig mindent.

- Köszönöm az őszinteségét. – mosolygott rám. – Sok sikert kívánunk a következőkhöz és Önnek Miss. Norton, sok türelmet a gyerekeikhez.

- Köszönjük. – mosolygott Christian. Én csak fejet hajtottam feléjük. Felkeltek és távoztak.

- Mondtam, hogy tudok abszolút cuki lenni. – közöltem Christiannal vigyorogva.

- Köszönöm a munkát emberek és neked köszönöm, hogy cuki voltál. – mondta nevetve. Mintha a feszültség, mint egy nagy lufi leeresztett volna. Délutánra pedig már Németben voltunk. Nem mentünk hotelbe Sebivel, mert nem laktak a szülei annyira messze, és Rékával is könnyebb volt úgy, ha Heikeék vigyáznak rá. Számítottam rá mondjuk, hogy túl sokat lennék távol a pályától, de jobban esett Sebi szülővárosába visszamenni, mint megint egy hotelbe.

°◦○◦°

Rohantam a kórház folyosóján. Aki az utamban volt az fellöktem, nem érdekelt senki. Most nem. Megálltam egy ajtónál és benyitottam. A szoba üresnek tűnt mégis tudtam, hogy ide jöttem. Éreztem, hogy itt lett volna eddig is a helyem. Az ágyon egy apró kislány feküdt. Alig látszott ki a takaró rengetegéből.

- Itt vagyok Kiscsillag, itt vagyok. – suttogtam neki.

- Már késő. – szólalt meg Laci az ajtóba. – Már késő. – ismételte meg halkan. Ránéztem Rékára, és figyeltem a mellkasát, ami nem mozog. Az arca, amin a kezem volt hideg volt akár a jég. Forgott velem a világ. Lerogytam a földre az ágy mellé, de nem bírtam sírni. Egyik pillanatról történt a másikra, hogy a hasam szúrni és lüktetni kezdett. Előregörnyedtem a fájdalomtól. Csak sikítani tudtam az iszonyú fájdalomtól, ami a testem és a lelkem is tépázta. Tudtam, hogyha nem lát azonnal orvos az ikrek meghalnak, de nem voltam képes mozogni. Az ajtó felé néztem, de Laci már nem volt ott. Oldalra dőltem és összehúztam magam magzatpózba. Iszonyúan fájt. A homlokom a hideg csempéhez nyomtam és próbáltam megnyugodni, egyenletesen venni a levegőt, de amire sikerült volna uralkodni magamon ismét felrémlett Réka hallott arca és ismét fájdalom száguldott végig rajtam. Benn akadt a tüdőmben a levegő és pár pillanatig csak tátogtam. Nem bírtam teleszívni a tüdőmet levegővel annyira lebénított a fájdalom. Aztán vége lett. A fájdalom emléke még ott volt a testemben, de már nem fájt. Óvatosan mozdultam meg. A nadrágom és körülöttem minden véres volt. Fuldokoltam a sírástól, ahogy az ágyba kapaszkodva felkeltem a földről. Oda feküdtem Réka mellé és hagytam, hogy a fájdalom elevenen felemésszen belülről. Annyira zokogtam, hogy kapkodtam levegő után, de alig jutott a tüdőmbe belőle. Egyre jobban fuldokoltam. Próbáltam megállítani a zokogást, de nem ment, egyre erősödött a fájdalom, ami a szívem tépte.

- Sebi. – nyögtem halkan. Behunytam a szemem és összeszedtem minden levegőt, amit bele tudtam préselni a tüdőmbe, kiáltani próbáltam. – Seb! – hallottam, hogy valaki zokog, hallottam, hogy valaki szólongat.

Kinyitottam a szemem, de már nem a kórházba voltam. Sebi régi szobájában feküdtem és Seb ott térdelt mellettem teljesen kétségbeesett arccal. Mikor látta, hogy kinyitottam a szememet felhúzott magához, és megölelt. Az arcom nedves volt. A saját zokogásomat hallottam.

- Hál Istennek. – mondta halkan. – Ébren vagy. Itt vagyok. Nincs baj Kedvesem. Most már semmi baj. – simogatta a hátam. Féltem, hogy a hasi fájdalmam valós volt. Kibontakoztam Sebi öleléséből és felültem az ágyban. A világoskék ágynemű nem volt véres, így egy picit megnyugodtam. Visszadőltem az ágyra és húztam magammal Sebit is. Belebújtam a mellkasába és próbáltam megnyugodni. Most jó volt, hogy nem kérdezett vagy faggatózott, jól esett a csend. Elkezdte ő is a hasam simogatni mire éreztem, ahogy az ikrek mozogni kezdenek. Teljesen megnyugodtam. Ha mozognak, akkor nagy baj nem lehet. Sebi visszafeküdt aludni én pedig beültem egy nagy kád vízbe. Nem tudtam volna újra elaludni.

Sokáig áztattam magam, így elment az idő, és készülhettem a pályára induláshoz. Nyomtam egy puszit Sebi arcára és beültem a kocsiba. Ő majd csak 10-re jön a pályára. Ahogy elértem a pálya körzetét megcsörrent a telefonom. Felraktam a fülemre a bluetooth-t.

- Virág Norton. – vettem fel a telefont.

- Nem hiszem el, hogy ilyen korán be kell mennünk. – morogta Eva a telefonba. – Tudsz valamit?

- Te a korai munkakezdés miatt hisztizel? – kérdeztem megdöbbenve. – Nem, nem tudok semmit. Annyit, hogy menjünk be 6-ra.

- Merre vagy? – kérdezte jó alaposan terelve a témát a hisztijéről.

- Most érek be a városba. – mondtam mikor már láttam a táblát.

- Gyere be értem a hotelhez lécci. – mondta morcosan. – Nem vagyok olyan állapotba, hogy vezessek.

- Szokásos hotel? – kérdeztem már lekanyarodva a pálya irányából.

- Igen. Mennyi, míg ideérsz? – kérdezte ásítva. Még csak negyed 6 volt.

- 10 perc. – néztem az órára. – Gyere le a hotel elé.

- Ott várlak. – és kinyomta. Mikor oda értem Eva csak bedobta magát mellém a kocsiba.

- Láttam Tommit, futni indul pár perc múlva, szóval sietősen távozzunk, ha lehet. – mondta Eva körbe nézve. Fejcsóválva indítottam és már a pálya felé is száguldottunk.

- Azt nem értem, hogy miért nem beszélsz vele. Mert végül is… - nem tudtam befejezni, mert a telefonom ismét csörgött. Nem néztem rá a kijelzőre, csak megnyomtam a fogadás gombot.

- Virág Norton. – szóltam bele.

- Reméltem, hogy már fent leszel. – mondta Laci nevetve. – Ha szerzel nekem jegyet a hétvégére, kimegyek. Hiányzik Réka.

- Elintézhetem. – mondtam mosolyogva. – A kishölgy nagyon hozzánőtt Sebi tesójához meg Sebihez. Nem tudom, hogy tudod majd egy hét múlva hazacsábítani. – nevettem el magam.

- Megvannak a zsarolási módszereim vele szemben. – nevetett ő is. – A szakdolgozatod merre van? Oda tudod adni majd?

- Menj át anyához, ha jól emlékszem nem hoztam el magammal onnan. – mondtam elgondolkodva mikor megálltam a pirosnál.

- Majd akkor átmegyek, és elkérem. – mondta ásítva. – Megyek, folytatom a munkát.

- Én is éppen oda tartok. – mondtam továbbra is mosolyogva.

- Akkor jó melózást. Nyerjétek meg a futamot! – mondta nevetve. – Vigyázz az Ikrekre, és ne legyél önző! Ha időd van pihenni, használd ki. Polcold fel a lábad, ha tudod és tegyél párnát a derekad mögé. – osztotta a tanácsokat.

- De érdekes, úgy rémlik én hordtam ki Rékát. Ezek szerint rosszul emlékszem. – mondtam nevetve.

- Csak figyelmeztettelek. – mondta kedvesen. – Ne borítsd nagyon ki a környezeted. Na, szia! – meg se várva a válaszom letette.

A megbeszélés után dühöngve hagytam el a tárgyalót. Felsőbb utasítás mögé bújva Christian közölte velem, hogy az Olasz futamtól kezdve a saját gyermek alapítványom lesz a legfontosabb tevékenységem, mert lefokoz tanácsadóvá Guill mellé. A kampány hétfőn fog elindulni. Eddig csak az előkészületek folytak és csak az ismert személyek voltak toborozva. Nem voltam boldog, hogy elvették a versenymérnöki szerepem. Épp neki álltam volna, hogy szétverjem az irodám mérgemben mikor megint csörgött a telefonom. Most megnéztem a kijelzőt, hogy muszáj-e felvennem. Sebi nevét írta ki.

- Szia. – morogtam bele a telefonba.

- Szia Kicsim. – mondta vidáman. – Miért vagy morcos? Pályán vagy már?

- Pályán vagyok. Túl a megbeszélésen, ahol közölték velem, hogy Olasz Nagydíjon már Guill fog téged igazgatni. Ő lesz a versenymérnököd. – nem bírtam megnyugodni. – Én meg foglalkozzak szépen a gyerek alapítványommal.

- Legalább nem lesz bajuk a kicsiknek. – mondta Seb, de valószínűleg rájött, hogy nem ilyeneket kéne mondani. – Ott leszel a futamokon, nem? Ott ülsz majd Guill mögött, és ha valami nem jó segítesz neki. – bíztatott.

- Én nem segíteni akarok! – vágtam rá.

- Jó, nem tudom, mit mondjak, hogy megnyugodj. – sóhajtott fel. – De nyugodj meg, mert ártasz az ikreknek.

- Most ebben a percben nem érdekel. – morogtam.

- VIRÁG! – förmedt rám Sebi.

- Jó-jó megnyugszom. – sóhajtottam fel.

- Remélem. Majd a pályán találkozunk. Megyek reggelizni. – és letette. Ma senki nem köszön el tőlem, de mindenki engem hívogat.

Kiültem a home előtti székekre a laptopommal, és ott nézegettem a pálya adatokat és írogattam fel mi az, ami változhat és meg kell majd nézni pénteken az edzésen, illetve, amit ma a pályabejáráson meg kell beszélni. Éppen teljesen elmélyedtem volna mikor megszólalt a telefonom. Oda se nézve vettem fel.

- Virág Norton. – szóltam bele. Nem tudtam milyen nyelven szólnak hozzám majd a telefonba így nem kockáztattam.

- Benne vagy a TV-be! – mondta izgatottan valaki spanyolul.

- Előfordul. De kivel is beszélek? – kérdeztem homlokráncolva.

- Sergiooo. – nevetett. – Nem ismerted fel a hangom? Ráncolod a homlokod! Látlak! – izgatott volt és nevetett.

- Hogy lehet, hogy egy profi focisát ennyire lázba hoz, ha a TV-ben meglát egy ismerőst? - körbe néztem, hogy merre van kamera. A másik oldalon állt egy stáb és éppen interjút készítettek.

- De most téged látlak! – nevetett. – Ez izgalmas.

- Egyébként honnan tudod a számom? – kérdeztem nevetve.

- Iker adta meg. – mondta fél vállról. – Már nem mutatnak. – tette hozzá szomorúan.

- Sergio. – sóhajtottam. – Ne fárassz.

- Megnézem a hétvégén a Forma 1-et. – mondta büszkén. – De akkor nyerjetek, és menj te fel a dobogóra!

- Imádnám, ha ilyen könnyű lenne. – nevettem. – Hidd el, mindent megteszünk érte. – Közben Guill jött a home-ból és intett nekem, hogy menjek. – Mennem kell. Nézzed szépen a futamot és drukkolj, ha lehet nekünk, és ne a Ferrarinak! – mondtam vigyorogva.

- Miért drukkolnék egy Olasz csapatnak? – kérdezett vissza.

- Mert spanyol az egyik pilótájuk. – nevettem.

- Jaaa. – végre leesett neki a tantusz. – Neked szurkolok.

- Azaz Sebastian Vettelnek szurkolsz. – mondtam vigyorogva. Közben felkeltem az asztaltól és a vállamra hajtottam a fejem, hogy mindkét kezem szabad legyen.

- Nem. Én neked szurkolok. – nevetett.

- Jól van Serg, ne fárassz. – nevettem. – Akkor szurkolj nekem. Most megyek, hogy legyen okod szurkolni. Szia, szia.

- Én meg megyek szurkolni. – nevetett. – Igazából meg indulok nyaralni. De nézem a futamot! – tette hozzá sietve.

- Én is nyaralni akarok! – húztam el a számat. Kivételesen semmi kedvem nem volt dolgozni. Inkább süttettem volna a hasam valahol, mint itt a hidegbe meg esőbe mászkáljak.

- Hétfőn utánam jöhetsz nyaralni. – nevetett.

- Hétfőn megyünk a következő nagydíjra, ami a hazai futamom lesz. – mondtam sóhajtva. Esély sincs a pihenésre.

- Utána? –kérdezte.

- Utána lesz időm, mert nyári szünet. – vigyorodtam el.

- Akkor meg már nekem nem lesz időm. – sóhajtott. – Hát nem nyaralunk együtt.

- Hát nem. Na, szia. – mondtam nevetve és kinyomtam mielőtt magyarázni kezd megint. Visszamentem az irodába és megírtam a pályaelemzést. Megbeszéltünk Guillel a pálya sajátosságait, és azokat a dolgokat, amiket meg kéne beszélni majd Sebivel is a pályabejárón.

Mire Sebi besétált a home-ba addigra menetre késszek voltunk. Egyből csinálhatott hátra arcot és indultunk ki a pályára. Szerencsénkre az eső elkapott minket, így hamar vissza értünk a pálya bejárásról. Sebi pedig már el is tűnt a sajtószoba felé.

- Együnk valamit. – indult meg Guill a büfé felé.

- A nap legjobb ötlete. – mentem utána. A hasam már elég szépen korgott.

- Miért nem figyelsz jobban az étkezésre, ha már egyszer terhes vagy? – kérdezte már az asztalnál ülve.

- Lett volna eddig időm enni? – kérdeztem vissza.

- Nem. Jogos. – biccentett felém.

Egész nap az iroda és a tárgyaló közt mászkáltam. Meglepő volt, de este 8-ra már hulla fáradt voltam, pedig a csütörtök nem szokott ennyire lefárasztani. Sebi megint előbb elmehetett így nem várta meg, míg én végzek, mert úgyis külön kocsival jöttünk. Visszavittem Evat a hotelbe, aki ma minden erejével azon volt, hogy elkerülje Tommit, így az sült ki belőle, hogy Anna futkározott nagyon sokat.

Mikor vissza értem a családi házba Réka Sebi egyik Red Bullos pulcsijába ült az ajtó előtt Báróval. Mikor meglátta, hogy én szállok ki a kocsiból egyből felugrott és odaszaladt hozzám.

- Már egy órája rád várok! – nézett rám haragosan.

- Miért vártál rám Csillagocska? – guggoltam le hozzá. Még nagyon elevenen élt bennem az álmom, ezért jó volt látni még a bosszúsan összevont szemöldökét is.

- Mert álmos vagyok, de nélküled nem akartam lefeküdni aludni. – ölelte át a nyakam. Erre muszáj volt elmosolyodnom.

- Így kiültél a hidegbe és engem vártál alvás helyett? – csak bólintott majd kézen fogott és besétáltunk a lakásba. Báró jött utánunk és amint bent lehetett a melegbe egyből felugrott az egyik fotelbe és alváshoz készülődve lehajtotta a fejét a mancsára.

Réka tényleg álmos volt, mert megvárta, míg eszek és letusolok. Befeküdtem az ágy szélső oldalára ő pedig felmászott középre. Sebi már akkor is a falnak fordulva aludt mikor vissza értem. Réka ráhajtotta a fejét a vállamra és teljesen hozzám simult.

- Majd játszhatok az ikrekkel, mikor kijönnek a pocidból? – kérdezte nagyot ásítva.

- Persze Angyalka. – nyomtam egy puszit a fejére.

- Énekelsz nekem? – kérdezte laposakat pislogva.

- Elég, ha dúdolok? – kérdeztem vissza.

- Ühüm. – motyogta. Elkezdtem dúdolni minél halkabban, de a dúdolást nem igazán lehet halkan csinálni, így Sebi felénk fordult és lustán elmosolyodott. Oda csúszott hozzánk és az egyik kezét a fejem alá fúrta a másikat pedig a pocimra tette. Így Réka kettőnk közé szorult. Sebi az állát Réka fejére tette. Az egyik lába az én lábamon volt. Teljesen rajtam feküdtek, de nem volt kényelmetlen. Mintha egy nagy szeretet takarót terítettek volna rám. Réka eleve nem volt nehéz Sebi pedig figyelt arra, hogy ne nagy súllyal nehezedjen rám. Ő is hallgatta a dúdolásom. Mire Réka elaludt addigra már Sebi is halkan és egyenletesen szuszogott. Még mindig ott volt az ajkán a lusta mosoly. Lehunytam a szemem, de egyből fel is nyitottam, mert tisztán láttam magam előtt Réka halotti maszkszerű arcát. Ránéztem a vállamon szuszogó kislányra. Itt és most a legnagyobb veszély rá az, hogy Seb kifújt levegője felébreszti, hiszen félig az arcára félig a hajára szuszogott rá Sebi. Bár a nyugodt arc nem arról árulkodott, hogy pont ez fogja megtörni az álmát. Óvatosan leszedtem a hasamról Sebi kezét és kiszabadítottam a lábam a lába alól. Megemeltem Rékát és arrébb csúsztam az ágyon. Lefektettem a kislány Sebi mellé. A kis angyalka egyből közel bújt Sebi mellkasához, de nem ébredt fel. Ezzel szemben Sebi kinyitotta lassan a szemét.

- Hova mész? – kérdezte halkan.

- Lemegyek inni. – nyomtam egy puszit az arcára. Csukott szemmel bólintott és a hátára fordult. Réka kicsi keze Seb mellkasára került a feje pedig Sebi válla alá. Ő továbbra sem ébredt fel. Halkan lementem az emeletről és beültem a konyhába. Fáradt voltam, de nem bírtam aludni. Nem tudtam kiűzni az álmom képét a fejemből. Bementem a nappaliba és végig dőltem a kanapén. Báró rám nézett majd aludt tovább. Pehely felugrott a kanapéra és oda telepedett a fejemhez. Halkan megnyugtatóan kezdett el dorombolni. A monoton hangra szép lassan elaludtam.

Egy szobában ültem és körülöttem minden tiszta vér volt. Seb a szemben lévő fal mellett feküdt…

Hírtelen ültem fel a kanapén. Felhúztam a térdeimet és neki dőltem a kanapé háttámlájának. Erre már Báró is oda jött hozzám és felugrott a lábamhoz. A fejét rátette a térdemre és szomorú szemekkel nézett rám. Pehely befeküdt az ölembe és neki dörgölőzött a növekvő hasamnak.

- Nem fogom bírni. – suttogtam halkan. – Ezt nem. Egyedül nem. – csendben végig folyt az arcomon az első könnycsepp. Nem töröltem le, mert az éjszaka csendjében úgysem látja senki. Báró az emelet felé fordította a fejét, ahol a lépcsőn pár pillanat múlva halkan lépdelve megjelent Sebi. Leraktam a lábam a földre és nyújtózkodtam egyet így le tudtam törölni a könnyeimet.

- Miért nem jössz vissza fel? – leguggolt elém. Muszáj volt rámosolyogni. A haja kócos volt és laposakat pislogott. A boxer picit megfordulva mutatta, hogy ebben a percben mászott ki az ágyból.

- Szeretlek, tudod? – a mosoly továbbra is az arcomon volt, de a könnyek megint gyűltek a szememben. Örültem, hogy lejött megnézni merre vagyok. Jó volt látni, hogy semmi baja az álmosságon kívül. De nem lehettem önző, hogy elmondok most neki mindent. Hiszen akkor fent marad velem, és holnap már péntek és neki kocsiba kell ülnie.

- Tudom, de mindig jól esik, amikor mondod. – mosolygott rám. Nyújtottam a kezem, hogy öleljen meg. Közelebb hajolt és lehúzott óvatosan a kanapéról és magához ölelt. – Mi a baj Kicsim? – a hajam és a hátam simogatta lassan megnyugtatóan. Nem tudom őt átverni.

- Majd hétfőn megbeszéljük, semmi annyira fontos, hogy ez járjon a fejedbe a versenyzés helyett. – magyaráztam. – Amolyan kismamás féle érzések. – elhúzódtam tőle és rámosolyogtam. Picit sántított a dolog, de nem jött rá.

- Na, gyere kismama aludni. – kelt fel a földről mosolyogva. Tudtam, hogy azon mosolyog, hogy engem is elértek a várandós érzelmek. Felhúzott a földről és visszamentünk a szobájába. Visszadőlt az ágyra és magához húzott. Réka az ágy szélén szuszogott. Jó volt az alvókája, azt meg kell hagyni. Odafeküdtem Sebi mellé, aki egyből az oldalára fordult és mindkét lábam feltette az övére. A térde volt az én fenekemnél. Az arcunk így volt egy szintbe, mivel magasabb volt, mint én jó pár centivel. Réka ott feküdt a másik oldalamon a takaróját ölelve. A fejem Sebi karján volt, míg nekem mind a két kezem a hasamon, Sebinek a szabad keze volt csak ott.

- Bármi is baj, bármi is történt rám számíthatsz. – súgta oda. Nyomott egy puszit az arcomra és elkezdte a hasam simogatni. Talán tudta, hogy még mindig a rémálmommal küzdök.

Egész éjjel nem aludtam. Egyszerűen nem mertem behunyni a szemem. Reggel mikor megszólalt az ébresztő sóhajtva keltettem fel Sebit és kezdtünk elkészülődni a pénteki napra. Fájt a fejem és picit szédültem, de betudtam az alváshiánynak. A bokám be volt dagadva, de mivel ikreket vártam nem is lepődtem meg ezen. Most együtt mentünk, így szerencsére nekem nem kellett vezetnem. A pályán várt egy halom megbeszélés majd beültem a boksz falon lévő helyembe és vártam, hogy megkezdhessük a tesztelést. A fejfájásom nem enyhült és a szédülés sem, na és persze fáradt voltam nagyon. Guill ott állt mögöttem. Csak neki szóltam, hogy nem vagyok toppon, így mikor beültem a helyemre beállt mögém, és ha nem bírom folytatni a szabadedzés, akkor átveszi a helyem. Korábban már dolgozott Sebivel szabadedzés alatt, így nem aggódtam, viszont kezdtem a semmi miatt egyre idegesebb lenni. Idegesített, hogy be van dagadva a bokám, idegesített a fejfájásom okán a zaj, ami körbe vett, idegesített, hogy szédülök. Végül elkezdődött a szabadedzés és nem figyeltem másra, csak, hogy minden adat meg legyen, amire szükségünk van. Az egész pár pillanat lefolyása alatt történt. Elkezdett fájni a mellkasom és összefolyt előttem a világ, a szédülés a fejfájás pillanatok alatt lett elviselhetetlen. Annyit éreztem, hogy valaki elkap és leszedik a fejemről a fülest, ami a pulthoz kapcsolt. Valaki leszedett a székből és a hideg földön ültem pár pillanatig, míg valaki fel nem emelt a karjaiba. Éreztem, hogy aki tart lemászik velem a pulpitustól és elindul. Alig kaptam levegőt és szorosan összeszorítottam a szemem, mert nem láttam rendesen. Szorítottam a szám, hogy ne sikítsak a fejfájástól, és ne hányjak a szédüléstől. Még azt is érzékeltem mikor egy ágyra fektettek. Emberek rohangáltak körülöttem, közben viszont éreztem egy kéz szorítását a kezemen. Valaki velem maradt végig.

Szépen fokozatosan állt vissza a világ a sarkaiba, és minden kezdett kitisztulni. A fejem már nem fájt, és nem szédültem. A mellkasom még picit fájt, de már teljesen elviselhető volt. Óvatosan nyitottam ki a szemem és körbe néztem. A pályakórházban voltam. Tommi ült mellettem.

- A frászt hozod az emberekre. – csóválta a fejét.

- Mennyi az idő? – ültem fel az ágyban. – Mi van a szabadedzéssel?

- Épp most tértél észhez, de már a munka felől érdeklődsz. – csóválta továbbra is a fejét.

- Inkább válaszolj. – húztam fel az orrom.

- Pár perc lehet vissza az első szabadedzésből. Guill átvette egyből a helyed. – sóhajtott fel. – Seb persze egyből sejtette, hogy nem önszántadból adtad át a helyed, így tudja, hogy történt valami veled. Annyit mondott neki Christian, hogy rosszul lettél, de nincs komoly bajod se neked, se a kicsiknek.

- És ez igaz? – vontam fel a szemöldököm. – Hol vannak a ruháim? Megyek és levezetem a 2. edzést.

- A doki azt mondta nagyon magas volt a vérnyomásod. – mondta elgondolkodva. – Mást nem nagyon mondott.

- Te kaptál el? – vontam össze a szemöldököm. – Éretem, hogy valaki elkap, és a karjába visz.

- Én voltam igen. – bólintott. – Jó pár kamera szögből meglesz a jelenet. – nevetett.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. Nagyon fáradtnak éreztem magam. – Ha onnan leesem, lehet már nem élnék. Beborultam volna a boksz aszfaltra.

- Elég valószínű. – bólintott. – Háláld meg azzal, hogy beszélsz Eva fejével. – szomorodott el.

- Eva fejével? – néztem nagyot. Könyökömre támaszkodva feküdtem az ágyban. Az infúzió gusztustalanul lógott ki a kezemből. – Ha hagyná magát, még tudnék is. Menj oda hozzá, szorítsd sarokba és csókold meg. – vigyorodtam el. – Hidd el szent lesz a béke.

- Mi történt? – rontott be Sebi az ajtón. Bukóba, overállba. A kesztyűt abban a pillanatban rángatta le a kezéről. – Jól vagytok? – oda jött mellém és megölelt.

- Jól vagyok. – nevettem el magam. – Kicsik is jól vannak. – mutattam a monitorra, amin két szív ultrahang is ment.

- Nagyon megijedtem mikor, egyik percben még te beszéltél hozzám a másik meg már Guill. – levette a bukót és a tűzálló fejvédőt majd lerakta az ágy végébe. – Mi történt? – nézett Tommira.

- Rosszul lett és ide hoztam. – vonta meg a vállát. – Magas volt a vérnyomása és a doki azt mondta, hogy valószínűleg azért, mert láthatóan napok óta nem aludt. – Tommi rám nézett el-elvigyorodott. Szemét, ezt velem nem közölte. Sebi sóhajtva ült le az ágy szélére. Nem vártam meg a fejmosást. Felültem az ágyba és leszedtem a hasamról a ragasztós valamit. Kihúztam a tűt a kezemből és kimásztam az ágyból. A két srác döbbenten nézett rám. Már a farmerom rángattam magamra mikor Sebi elkapta a kezem.

- Mit művelsz? – totális döbbenet volt még mindig az arcán.

- Öltözöm. – húztam el a kezem és begomboltam a gatyámat. – Ne felejtsek el elmenni ruhákat venni, amik rendesen rám is jönnek. – mondtam neki. De ő még mindig csak pislogott.

- Feküdj vissza. A doki még nem engedett el. – kapta most már el a kezem komolyabban. – Mássz vissza az ágyba. Ki tudja mi a bajod.

- Az a bajom, hogy keveset aludtam és felment a vérnyomásom. – magyaráztam. – A 2. szabadedzés pedig 35 perc múlva kezdődik. Addig még beszélnem kell Guillel is.

- Ne haragudj. – mondta Seb sóhajtva. Nem értettem mire gondol hirtelen, de mikor felkapott már leesett.

- Nem, Sebastian! Megyek és levezetem azt a rohadt szabadedzést! – akaratoskodtam. Közben Tommi már a dokiért ment. Mire Sebi visszapakolt az ágyba és nagy nehezen lerángatta rólam a gatyát a doki is odaért.

- Miss. Norton kérem, maradjon nyugton. – mondta szigorúan. Nem hatott meg. Tovább viaskodtam Sebivel. Az lett a vége, hogy kaptam a kezemre egy szép kis bilincset, amivel az ágyhoz kötöttek. Sebi bűnbánó fejjel ült mellettem, míg Tommi csak vigyorgott. Christian is benézett meg Guill is, de mindenki hamar felvette a nyúlcipőt. Végül Anna jött be és küldte ki Sebit a pályára.

- Haragszol? – nézett még vissza Sebi az ajtóból.

- Hagytad, hogy kikössenek egy ágyhoz. – néztem rá szúrósan. – Ha nem lenne semmi bajod, de kikötnélek egy ágyhoz, hogy ne tudj versenyezni, haragudnál?

- Igen. – vigyorodott el. – De velem nem eshet meg, hogy teherbe essek és veszélyeztessem a babáim életét is.

- Menj és teljesítsd a szabadedzést. – fujtattam mérgesen. Sóhajtva ment ki a szobából. Tommi is hamar lelépett így egyedül maradtam. Végül a doki adott egy olyan altatót, ami nem káros a babáknak és nem is álmodom tőle.

Mire felébredtem Seb már utcai ruhába ült mellettem.

- Gyere, haza viszlek. – kelt fel mikor meglátta, hogy kinyitottam a szemem. – A hétvégére a doki eltiltott a munkától, mielőtt még akaratoskodnál. Azt mondta a munkával most csak veszélyeztetnéd a saját és a babák életét, szóval meg ne halljam, hogy ellenkezel. – szóhoz se jutottam. Durcásan bólintottam, mert látszott Sebin, hogy ebből nem enged. Egyelőre túl kába voltam az alkudáshoz. – Jött két sms-ed egyébként. – adta oda a telefonom. Lerakta a ruháimat az ágy végébe és kiment. Sóhajtva néztem meg az smseket.

„ Hi, arról szól minden híradó, hogy rosszul lettél. Jobban vagy? Kell aggódni érted? Iker.”

„ Szia, ne aggodalmaskodj, jól vagyok, de a hétvégén eltiltottak a melótól. Felment a vérnyomásom semmi komoly. Virág.”

A másik sms-t pedig Sergio küldte.

„ Drukkoltam, drukkoltam, de te meg összecsúsztál. Hogy van ez? :D Jól vagy?”

„ :D Jól vagyok. Drukkolj Sebinek a hétvégén, jó lenne minél több pontot szerezni.”

Odadobtam a telefont az ágy végébe és felöltöztem. A bokám még mindig be volt kicsit dagadva, de nem volt vészes. Kimentem a szobából ahol már a doki várt. Megkaptam parancsba, hogy maradjak a hétvégén nyugton. Sebi kint várt a váróban. Amint meglátott felkelt, és megfogta a kezem, hogy a parkoló felé húzzon. Amint beültünk a kocsiba felé fordultam.

- Mond ki. – sóhajtottam. – Zúdítsd rám. Ne nyeld le Seb, mert csak rosszabb lesz. – felkészültem egy iszonyatos leszidásra. Helyette csak fáradtan rám nézett.

- Ne mond, hogy hirtelen jött a rosszul léted. – mondta halkan. – Ne mond, hogy mellesleg elfelejtetted megemlíteni, hogy nem bírsz aludni. Ennyire fontos neked a munka? Fontosabb a kicsiknél és magadnál? Szerinted milyen érzés mikor megtudom, hogy bajod van? Milyen úgy kiszállni a kocsiból, hogy Christian vár rám, hogy bevittek a pályakórházba? Milyen érzés szerinted fél órán át nem tudni semmit, csak azt, hogy valami nem jó, mert nem te beszélsz hozzám? – a gyomrom görcsbe rándult. Nem gondoltam bele. Igaza volt, de inkább csöndbe maradtam. – Ha ennyire nem fontosak az ikrek inkább választottad volna az egyszerűbb utat és a legelején elvetetted volna. Inkább az, mint, hogy őket, téged és engem is tönkre tegyél. – nem ordított. Halkan csendben mondta végig, ami rosszabb volt, mintha ordítozna és dühöngene. Beindította a kocsit és kihajtott a parkolóból. Nem szóltam egy szót sem. Lerúgtam a cipőm és magam alá húztam az egyik lábam.

- Sajnálom, bár tudom, hogy ez ide rohadt kevés. – mondtam én is halkan. Sóhajtott egy nagyot, de nem válaszolt. – Jó kislány leszek. – sóhajtottam én is. – Olyan rohadt nehéz feladni ezt az egészet. Ezt viszont te nem tudod elképzelni. Végül is feladom az egész életem. Lehet, hogy túlságosan ragaszkodom, de nehéz egyik percről a másikra a rossz szokásokat és a mindennapok megszokottságát feladni. - magam elé bámultam. Ezt így még senkinek nem mondtam el, igazán bele se gondoltam. – Nekem eddig ez volt az életem. Azért küzdöttem, hogy ne nézzenek le, csak mert nő vagyok. Ne különböztessenek meg, mert nő vagyok. Érzéketlen és karrierista voltam, tudom. – mosolyodtam el keserűen. – De elértem, amit akartam, csak az volt a fontos. Fokozatosan lennem ilyen, és fokozatosan tudok csak megváltozni. Már akkor rengeted elvem feladtam, mikor veled összejöttem, pláne mikor összeköltöztünk. Aztán jöttek az ikrek. – sóhajtottam. – Mindennél jobban meg voltam ijedve bevallom. Utáltam magam, őket, mindenkit, mert egyrészt nem bírtam volna őket megölni, másrészt mert tudtam, hogy változnom kell. – legördült az első könnycsepp az arcomon. – Te végig dolgozhatod az évadot. Utána ott leszel a teszteken, majd a gyárba fejleszteni. Én hol leszek? Otthon? Egyikünk szüleinél? Pár hetes kicsiket nem hagyhatok ott. Jönnek majd az év eleji tesztek és ott sem lehetek ott. Jön az évad és az elején kizárt, hogy ott legyek. El tudod képzelni, hogy erről neked le kéne mondanod? Egész évadot maximum a boxból nézhetem végig. – kihúztam a hajamból a hajgumit és beletúrtam. - Sebastian ez nehéz dolog. Legalább annyira, mint, hogy neked el kell tűrnöd a viselkedésem. Azt, hogy önző vagyok. Nem akartam, hogy Guillnek be kelljen idén ülnie. Én akartam veled VB-t nyerni. Én akartam ott ülni a boksz falon mikor már biztos a VB címed, és veled együtt ordítani, sírni. Hallgatni, hogy megremeg a hangod, mert ömlenek az örömtől a könnyeid. Valószínűleg még csak a helyszínen se leszek!

- Ott leszel. – mondta halkan. – Megoldjuk. – rám nézett és elmosolyodott. – Most először beszéltél igazán az érzéseidről. Sejtetem, hogy nehéz lesz neked, de azt nem hogy ennyire. – megfogta a kezem és a váltóra húzta, hogy tudja azért azt is kezelni a kacsóm szorongatása közben. – Mindent megoldunk, hiszen te magad is a profi megoldások és alkuk nagy mestere vagy. – vigyorodott el.

- Most, hogy így mondod. – hümmögtem. Eszembe jutott egy nagyon jó terv ezzel kapcsolatban. – Kössünk alkut. Hozzád megyek akár már a nyári szünetben is, ha megígéred, hogy az összes futamon ott lehetek, ha törik, ha szakad.

- Rendben. – vágta rá vigyorogva. Tudtam, hogy ezt mondja. Diadalmasan elvigyorodtam. Én már most tudtam, hogy ez a részéről nagyon elhamarkodott belegyezés volt, de megígérte, így minden erejével azon kell majd lennie, hogy betartsa az ígéretét. Gonoszul elmosolyodtam, de ahogy eszembe jutott, hogy valószínűleg szavamon fog, és megoldja, hogy még a nyári szünetbe elvehessen lehervadt a mosoly az arcomról.

- Meg akarom tartani a nevem, most jelzem. – mondtam gyorsan. – Plusz névnek hajlandó vagyok felvenni a neved, máshogy nem!

- Én nem bánom, de akkor is hozzám jössz. – mondta diadalmasan. Most ő nevet, de a végén úgyis én fogok. Nagyon remélem.