Téli szünet 7 ( Váltó szemszög)

MINDENKINEK SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!

Ez egy fura fejezet lett. :D

Arra ébredtem, hogy Sebi telefonja csörögni kezd. Valakivel beszélt. Én addig felültem a kanapén amint elaludtam. Bocsánatkérő mosollyal ült le hozzám miután lerakta a telefont.

- Ne haragudj, nem halkítottam le. - adott egy puszit és aggódva nézett rám. - Jobban vagy kicsit?

- Igen. - bólintottam.

- Azt hitted át tudsz verni, hogy aludtál? - nem számon kérő volt a hangja így megnyugodtam. - Elmeséled mi történt?

- Valaki már biztos elmesélte neked. - suttogtam.

- De én tőled akarom tudni. - megsimogatta a kezem. Vettem egy mély levegőt.

Nyugodtan sétálgattam Rékával kézen fogva a városban. Az ikrekre Sebi vigyázott, én pedig vásárolni hoztam Rékát.

- Szia. - vettem fel a telefont mikor már sokadára csöngött.

- Szia, van egy kicsi gondom. - kezdett bele. - Tudom, hogy a városba vagytok, ide tudnál jönni, ha megadom a címet?

- Csiszi, fontos? Rékának megígértem ezt a napot. - az említett éppen egy kirakatnak nyomta az orrát és leskelődött befelé.

- Hát jó lenne, ha ide tudnál jönni. - a hangjából kiérződött, hogy tényleg fontos.

- Rendben, mond a címet. - sóhajtottam fel.

- Nem is veszel elő tollat meg papírt? - lepődött meg.

- Szakmai ártalom, mindent megjegyzek. - nevettem. Elmondta a címet, én pedig nagy nehezen rávettem Rékát, hogy nézzük meg Csiszi merre van.

A cím egy tipikus kertvárosi lakóház címe volt. Nem volt nagy a ház, de legalább annyira cuki is volt. Nem volt szimpatikus nekem oda bemenni. Utáltam kisvárosi álomházakba járkálni. Ha egyet láttál belülről, láttad mindet.

Ahogy kiszálltam a kocsiból Csiszi már jött is ki az ajtón.

- Elviszem Rékát kocsikázni, addig se unatkozik. Könyörgöm, beszélj vele. Én nem bírom ezt idegekkel. - elment mellettem és beült a kocsiba.

- Kivel is? - néztem rá.

- Reni nagynénjével. - vágta rá. - Móninak hívják.

- Mi vagyok én lelki segély szolgálat!? - tártam szét a kezem. Nem adott választási lehetőséget, mert otthagyott. - Még csak nem is ismerem. - morogtam. Kénytelen voltam bemenni a álom cukorházba.

- Helló! - kiabáltam, mikor beléptem. Azért mégis csak pofátlanság lenne, csak úgy beengedni magam. A kanapén ült a nappaliba Reni és a nagynénje.

- Ne haragudj, hogy Csiszi ide rángatott, próbáltam lebeszélni róla! - szabadkozott.

- Itt vagyok. Teljesen mindegy már. - vontam vállat. Megálltam a nappaliba vezető boltív alatt és néztem a nőt akinek rázkódott a válla. Ismerős volt. Túlságosan is.

- Móni, te hogy kerülsz Svájcba? - kérdetem összefont kézzel. Éveken át osztálytársam volt a nő, és nem a kedvenc fajtából.

- Barátommal költöztünk ide, aki meghalt… - a mondat végét már zokogva mondta.

- Csiszi ezért keservesen fizetni fogsz. - morogtam. Oda mentem és leguggoltam elé.

- Ezért vagy így kibukva? - próbáltam minél kedvesebb hangot megütni. Móni felnézett és Reni felé sandított.

- Reni kérlek, menj fel az emeletre. - kértem meg elhúzott szájjal. Nagyon nem volt kedvem itt lenni.

- Meghalt, de terhes vagyok tőle. - szipogta. Legszívesebben azt mondtam volna rá, hogy szar helyzet és távoztam volna, de már előre láttam Seb milyen fejet vágna, ha megtudná, hogy csak úgy itt hagytam.

- És nem gondolkodtál az elvetélésen, ha ez ennyire fáj neked? Nem lenne könnyebb? - kérdeztem. Együtt érző próbáltam lenni, tényleg! De legszívesebben kinevettem volna. Ő volt az, aki még 19 évesen is ilyen házról álmodozott, nyugodt békés házasságról, fehér lovon szőke hercegről, két tucat édes kisgyerekről.

- Szerinted? - hátra dőlt és akkor láttam meg, hogy legalább 7. hónapban van.

- Hát ez bonyolít kicsit mindent. - bólintottam.

- Próbálj a Kicsi miatt túllépni valamennyire. - javasoltam. Nem értettem Csiszi mit akart mit tegyek.

- De nem akarom ezt a gyereket! Már nem! - a hangja hisztérikus volt. Felkeltem és átmentem a konyharészbe.

- Mit csinálsz? - kérdezte szipogva.

- Keresek valami nyugtató teát, valami erős piát vagy valamit. - válaszoltam. Mikor megtaláltam a teát felraktam a vízforralót. - Beszélek Renivel. - szóltam oda neki és megindultam az emelet felé. Teljesen elkönyveltem magamban, hogy megint csak a figyelem kell neki. Éveken át ezt csinálta. Folyton le is járatta magát.

A szoba ajtója nyitva volt így könnyen megtaláltam. Leültem mellé az ágyra beszélgetni kicsit. Jó pár perc eltelt mikor csörömpölés hallatszódott lentről.

- Inkább öngyilkos leszek, minthogy így éljek. - ordította. Látszott, hogy Reni se veszi igazán komolyan.

- Csiszi nagyon a lelkére veszi. - csóválta a fejét. Mikor sikolyt hallottam és puffanást, csak akkor kezdtem el a földszint felé rohanni.

- Mit csin.. - nem tudtam befejezni a mondatot a kép sokkolt. A bézs szőnyeg fekete volt a vértől. Móni a földön feküdt és rángatózott. A nyakából spriccelt a vér. - Hogy az a… - két lépésből ott voltam és térdre vágtam magam a test mellet. Végigtöröltem a kezemmel a sebet, hogy lássam mit csinált magával. Valamit beleállított a kulcscsontja fölé, pont eltalálva az ütőeret. Két ujjal belenyúltam a sebbe, ahogy még ősrégen tanultam, a másik kezemmel pedig a mellkasára fektettem, hogy érezzem a szívverését.

- Ne csak állj ott, hívd a mentőket! - ordítottam Renivel. Ahogy ránéztem az ujjam megcsúszott és teljesen beterített a vér egy pillanatra. Szemembe és a számba is került. Próbáltam kiköpni még az ízt is, de nem nagyon sikerült. Mivel mindkét kezem már tiszta vér volt nem tudtam meg törölni az arcom. Reni rohant a telefonhoz és hallottam, ahogy hívja a mentőket.

- Mit csináljak? - nézett rám kétségbe esetten mikor lerakta a telefont.

- Hozz pár törülközőt. - válaszoltam. - Ez csak egy eset, amit meg kell oldani. - suttogtam sokszor el. Móni közben köhögött és a szívverése lassult. A filmekben olyan gyorsan lerendezik az elvérzés dolgot, pedig körülbelül egy emberi testben több mint 5 liter vér van.

Ahogy Reni oda ért a törülközővel toporogni kezdett mellettem.

- A fej alá! - utasítottam. Móni vért köhögött fel. - Mikor érkezik az a kurva mentő? - néztem Renire. - Meg ne próbálj meghalni. Meg vagyok értve? - förmedtem rá Mónira, aki bólintásszerű fejmozdulatot tett.

Én már éreztem a szívverésén, hogy nem sok van vissza az életéből. Talán ő is érezte, de nem akart vitatkozni. Nem tudom, de semmi nem jutott eszembe, ami segíthette volna az életben maradását.

- Reni! Hívd újra a diszpécsert. - szóltam rá. Sírva, remegő kézzel tárcsázott. Mikor csak makogott kezdtem iszonyat dühös lenni.

- Tartsd ide. - intettem a fejemmel. - Ha nem ér de két percen belül a rohadt mentőjük akkor egy ember elvérzik és biztos lehet benne, hogy beperelem a mentőszolgálatot. Mi az, hogy ennyi idő alatt nem érkeznek ki? Ön szerint viccből hívtuk? - ordítottam a diszpécserrel.

- Már úton van a mentő. - habogta.

- Köszönöm. - morogtam. Ideges voltam elmondhatatlan magasságokig. Talán beletett a feszültség, és a félelem, az aggódás és a tehetetlenség is.

- Végre. - sóhajtottam fel, mikor hallottam egy kocsit megállni a ház előtt. Csak pár pillanat után esett le, hogy a mentő szirénával jött volna. Mire rászóltam volna Renire, hogy be ne engedje a házba Rékát addigra a kislány már kivágta az ajtót és a boltívnél teljesen megmerevedve megállt. Csiszi utána sétált be az ajtón, de ő is ledöbbent.

- Azonnal vidd ki innen Rékát! - ordítottam a szőke sráccal. Ledöbbenve nézett tovább. - Gergő! Mozdulj! - ordítottam. Közben a kezemmel elvesztettem a szívritmust. Ijedten néztem Mónira és próbáltam a csuklóján kitapintani a pulzusát, de nem volt neki. Nyeltem egy nagyot. A vér íze még mindig a számba volt. Még mindig ott volt a tenyerem alatt az emléke a pulzusának, a vére dübörgésének.

Renire néztem.

- Szívmasszázs. - suttogtam. Megráztam a fejem, és normálhangon megismételtem. Enyhén reszketett a hangom, de nem érdekelt. Renit iszonyúan rázta a sírás. - Tanultál szívmasszázst? - kérdeztem. Bólintott. - Akkor gyerünk. - letérdelt a nagynénje mellé és pumpálni kezdte a mellkasát. Mikor meg rebbeni sem éreztem rendesen az ujjam alatt az ütőeret már tudtam, hogy felesleges. Nincs elég vér a szervezetében.

Kihúztam az ujjaim a sebből és ráültem a sarkamra. Csak akkor éreztem, hogy folynak a könnyeim. Talán végig folytak, talán csak akkor indultak meg. Nem tudtam. Az dörömbölt a koponyámban, hogy nem tudtam megmenteni. Pedig itt voltam. Nem vettem komolyan. Nem figyeltem eléggé rá.

- Hagyd. - suttogtam Reninek. - Menj ki innen.

- Meg tudjuk menteni. - hátra zárta a haját és folytatta.

- Alig van vér a szervezetében. Meghalt. - suttogva beszéltem. Úgy éreztem, ha rendes hangom mondom ki, akkor lesz csak valós. - Menj ki innen. - mint egy robot felkelt és átment a konyhába. Monotonon megmosta a kezét és kiment Csisziékhez. Én csak ültem a sarkamon és néztem a fal fehér arcot. Mióta ismertem utáltam ezt a nőt. Most mégis itt térdeltem a vérétől csúszós és iszamós szőnyegen.

A mentő pedig befutott. A halála után jó pár perccel. Nem bírtam dühöngeni a mentősökkel. Jött pulzust nézett, megpróbálta a szívmasszázst, de gyorsan rájött, hogy nem véletlen térdelek mellette.

- Mi történt? - kérdezte.

- Öngyilkosság. - suttogtam. Jött be még két mentős és az egyik egy pokrócot terített rám és felrángatott onnan. Beültetett a mentőbe és kivallattak a kiérkező rendőrök. Bevittek a kórházba, de én csak néztem ki a fejemből. Réka az ölembe aludt, mert kapott nyugtatót. Teljesen megtört attól, amit látott. Reni a vállamra döntött fejjel félkóma állapotban nézett maga elé. Csak én nem hagytam, hogy begyógyszerezzenek.

A kórházba Sebi jött értünk. Én még mindig tiszta vér voltam. Réka már Csiszi ölében aludt, mert én nem voltam életképes.

Mikor megláttam az aggódó és ijedt tengerkék szempárt, és átölelt akkor bukott ki belőlem minden. A biztonság érezte kihozta belőlem. Sírni, zokogni kezdtem. Sebi türelmesen ült mellettem és simogatta a pokrócos hátam. Fél órán át hisztérikusan sírtam, aztán felkeltem és arcot és kezet mostam. Átvettem azt a ruhát, amit Sebi hozott és átmentem Reni kórtermébe. A csaj az ágyon feküdt és aludt.

- Itt maradsz vele? - kérdeztem Csiszitől.

- Ne haragudj, hogy oda hívtalak. És még inkább, hogy előre engedtem Rékát. - az arcán aggódás és félelem volt, hogy haragudni fogok.

- Nem tudhattad. - vontam vállat. Átvettem Rékát és adtam egy puszit Reni arcára. - Ha magához tér, és jobban lesz, hozd el hozzánk. Legyetek kicsit kettesbe, segíteni fog neki. Menjetek egy hotelbe vagy ilyesmi. - bólintott. Átvettem Rékát és Sebi oldalán távoztam a kórházból. Az orvosomnak nem tetszett, és egy rakat gyógyszer írt fel.

Úgy éreztem egy kicsit megkönnyebbültem. Seb nem mondott semmit, pedig vártam, hogy elmondja a reakcióját. Az ölébe vont, és ahogy sokszor Rékát is engem is elringatott. Tudta, hogy a monotonitás elaltat.
**

**Sebi**

Csak néztem a kimerült arcát, ahogy nyugodtan szuszog. Olyan dolgokon ment át, amin nem szabadott volna. Ilyennek nem kéne megtörténjen. Úgy tűnik, Virág vonzza a bajt. Ültem a régi nappalinkban, és még mindig a haját simogattam. Napok óta nem aludt, hiába próbált engem más képzetekben ringatni, pontosan tudtam, mert felébredtem rá minden egyes alkalommal mikor kimászott mellőlem az ágyból.

Néma csend volt a régi házunkban, ami már furán hatott. Három gyerek mellett mindig volt valami zsivaj. Olyan volt, mintha annak a háznak a falai a pörgést és a zajokat ontották volna magukból, ennek a háznak a falai pedig a nyugalmat és a csendet.

Óvatosan kibújtam Virág alól és betakartam. Előszedtem a laptopom és végig feküdtem a puha szőnyegen.

Estig a régi házban voltunk. Felkeltettem Virágot, és haza vittem.

Kimi Rékával ültek a kanapén és egy babahordozóban ott aludt Aliisa is, Kimi kislánya.

- Gyere Kicsikém aludni. - Virág felkapta Rékát és nyomott egy puszit Aliisa fejére. - Köszi, hogy vigyáztál rájuk. - mosolygott Kimire. Az első őszinte mosolya volt mióta az a szörnyűség történt. Kimster biccentett, és Virág már ott sem volt. Réka közben a napját mesélte neki.

- Szia Aliisa. - guggoltam le a hordozó elé. - Hogy s mint? - megsimogattam az arcát, és aranyosan szusszantott egyet.

- Jobban van már? - nézett Kimi az emelet felé.

- Valamivel biztos. - bólintottam. - Most már elkezdett túllépni rajta, legalábbis szerintem.

- Hogy adagoljam be Anyának? - nézett a kislányára.

- Vidd haza. - lassan pislogva nyitotta ki a szemét a kislány. Olyan volt mintha két hatalmas kék ékkő lenne a szeme. - anyukádat ismerve iszonyúan örülne egy újabb unokának, főleg ezek után. - elgondolkodva bólintott.

- Meglesztek Keresztapu nélkül egy kis időre? - vigyorgott rám.

- Tommi holnap jön haza, szóval lesz itt nyugodt finn. - nevettem. - Virág úgy tudja, itthon van, szóval ehhez tartsd magad. - jutott eszembe.

- Megvolt az esküvő és már kezded a hazudozást? - piszkált.

- Ez kegyes hazugság. Nem mindegy. - Aliisa közben cuppogni kezdett. - Éhes a kislányod.

- Gyere Angyalka, megyünk haza. - segítettem neki felöltözetni a kicsit, és pár perc múlva már ott se voltak.

Látszott Kimin, hogy pont jókor jött Aliisa, hogy felrángassa a padlóról.

Bementem az ikrekhez, akik nyugodtan aludtak. Végre elértünk oda, hogy mindketten végig alusszák az éjszakát. Napközben persze zeng a ház a hangpróbálgatásaiktól. Még csak 3 hónaposak voltak, de már most tudni lehetett, hogy Alex Virág jellemeit örökölte, míg Emma kis hisztis lesz.

- Haza jöttem. - szólalt meg Csiszi a babaszoba ajtajában.

- Rendben vagy? Reni, hogy van? - kérdeztem.

- Jobban van. Haza ment, mert neki suli van. Én jól vagyok. - mosolygott, így nem aggódtam.

- Feküdj le aludni. Biztos rád fél. - mosolyogtam vissza.

- Virág, hogy van? - faggatózott.

- Már jobban. - ellöktem magam a kiságytól és elindultam a háló felé. - Tünés aludni. - próbáltam komoly arcot vágni, de elnevettem magam.

- Igen is főnök! - szalutált és már rohant is a szobája felé.

Téli szünet 6

Úgy döntöttem, nem várom meg a 13 komit, mert az életbe nem gyűlik össze. Hát itt a friss, és a végével kapcsolatban szeretném, ha mindenki tippelne egy nevet. :D

A nászút gyorsan elment, és a szilveszteri buli is. Már 2011et írtunk, de semmi változást nem éreztem az életemben. Egyelőre még az új idény miatt izgalom sem ért el.

A konyhába ültünk, és Csiszi új hobbiának hódolt. Engem tett próbára különböző megfejtésre váró feladatokkal.

- Virág, folytasd: M, P, Ó, N, H. - Csiszi kíváncsi vigyorral nézett rám. Egy pillanatra elgondolkodtam.

- Másodperc, Perc, Óra, Nap, Hét, Hónap. Tehát a H jön ismét. - Sue mosolyogva hallgatta, és elismerően bólintott. - Ne ovis szinttel szórakozz.

- Akkor egy nehezebbet: Az állatkert 2 elefántja Fáni és Tóni. Fáni 24 évvel korábban született, és így négyszer annyi idős, mint Tóni. - nézett rám, én abba se hagytam a répa felszelését.

- Az idősebb elefánt 32 éves a fiatalabb 8. - mondtam pár pillanat után.

- Okéééé, akkor ezt hallgasd: Egy vándor a vasúti töltés mellett gyalogol és tudja, hogy nemsokára utoléri egy olyan vonat, amely az ő célállomása felé megy. Percek múlva el is robog mellette a vonat. Néhány perc múlva a vándor egy pálya-elágazáshoz ér, ahol az egyik vágány élesen elkanyarodik. Honnan állapítja meg, merre kell mennie? - megint rám nézett. Én is ránéztem.

- Most tényleg azzal szégyeníted meg magad, hogy ennyire alacsony szinten faggatsz? - érdeklődtem. - Ami így eszembe jut megoldásnak, hogy meg kell nézni merre áll a váltó, vagy melyik sin meleg.

- Na ez nehezebb: Egy embernek más órája nem volt, mint egy pontos faliórája, amit néha elfelejtett felhúzni. Egyik ilyen alkalommal elment a barátjához, vele töltötte az estét, majd hazament, és beállította az órát. Honnan tudta a pontos időt anélkül, hogy előzőleg tudta volna az út időtartamát? Nincs trükk a feladatban! - ezen, kicsit el kellett már gondolkodnom.

- Amikor az illető elindult otthonról, elindította az órát és feljegyezte, hogy mit mutat. A barátjánál érkezéskor is és távozáskor is megnézte, hogy mennyi az idő, így tudta, hogy mennyi ideig volt ott. Hazaérve megnézte az órát, így tudta, hogy mennyi ideig volt távol. Ebből levonva azt az időt, amit a barátjával töltött, megtudta, hogy mennyi ideig tart az út oda-vissza a barátjához. Ennek az időnek a felét hozzáadva a barátjától való távozás időpontjához megtudta, hogy valójában hány óra van. - Sue kikerekedett szemekkel nézett, Csiszi elismerően.

- Nehezebbet. - vigyorogtam rá.

- Matek János és Szám Olga régi ismerősök, hosszú idő után összetalálkoznak az utcán. Részlet a beszélgetésükből:

MJ: - Hány gyereked van?
SzO: - Három.
MJ: - Hány évesek?
SzO: - Életkoruk szorzata 36.
MJ: - Ebből még nem tudom megállapítani a korukat.
SzO: - Életkoruk összege annyi, amennyi a szemközti házon lévő ablakok száma.
MJ: - Még ebből sem tudom ...
SzO: - A legidősebb vörös hajú és szemüveges.
MJ: - Aha, most már tudom!

Ezen már el kellett gondolkodnom.

- Gondolkodjak hangosan? - néztem Csiszire aki bólintott. - Ha életkoruk szorzata 36, akkor a gyerekek életkora a 36 prímtényezői lehetnek variálva. Tehát akasztófában: 36-2, 18-2, 9-3, 3-3, 1-1. Tehát: 1*1*36=38;1*2*18=21;1*4*9=14;1*6*6=13;2*2*9=13;2*3*6=11;3*3*4=10 - hümmögtem egy sort, gyorsan végigfutattam az elméletem. - A szemközti ház ablakait meg tudja számolni, ezért, csak akkor nem tudhatja, ha az összeg 13. Azért segítség neki, hogy a legidősebb szemüveges és vörös hajú, mert ebből kiderül, hogy csak 2*2*9 lehet a helyes megoldás, mivel legidősebb csak ebben a variációban van. Az 1*6*6-ban csak legfiatalabb.

- Ezt nevezem. - füttyentett Sebi az ajtónak dőlve. - Én ezt még követni se tudtam, nem hogy megoldani.

- Csiszi te értetted? - néztem a fiatal srácra.

- Őőőő… - még mindig körmölt. Mikor végzett rám nézett. - Mondjuk.

- Ezért vagy te a Zseni a családban. - nyomott egy puszit az arcomra és indult is kifelé. - Megyek edzeni, a másik házba megtaláltok.

- Tudsz sakkozni? - kérdezte Csiszi.

- Fogjuk rá. - mosolyogtam.

- Legfeljebb hány huszár helyezhető el a sakktáblán úgy, hogy ne üthessék egymást?- magam elé képzeltem egy sakktáblát.

- Ha egy fekete mezőre teszünk egy huszárt, akkor onnan csak fehér mezőre tud ütni. - vezettem le. - Tehát rakjunk mind a 32 fekete mezőre huszárokat, nem tudják egymást ütni.

- Fogjuk rá, hogy tudsz sakkozni az mit jelent egész pontosan? - kérdezte Sue kíváncsian.

- Sakk bajnok voltam a közép sulimban. - vontam vállat.

- Tényleg! - csapott a homlokára Csiszi. - Hiszen még hallottam is az egyik tanártól.

- Melyiktől? - vontam fel a szemöldököm. - Van még ott olyan, aki engem is tanított, és nem ment még nyugdíjba?

- Nagyon sokan. - nevetett. - Cseri Tanárnő is ott van még.

- Az a nő már akkor nyugdíjba mehetett volna mikor én oda kerültem. - morogtam. - Nem sirattam volna meg.

- De hisz matek tanár! - lepődött meg.

- Meg is buktatott majdnem. - morogtam morcosan.

- Micsoda? - nevetette el magát Csiszi és Sue is meglepetten nézett.

- Utált a tanár. - vontam vállat. - Nem fogadott el semmi más megoldást csak azt amit ő kitalált. Meg be se jártam nagyon.

- Hát most megleptél. - nevetett Sue.

**

Javában aludtam már mikor rezegni kezdett a telefonom az éjjeliszekrényen. Álmosan néztem meg ki hív ilyenkor.

- Kimster, mi lehet olyan fontos, hogy felkelts hajnali 3kor egy három gyerekes anyát? - motyogtam csukott szemekkel.

- Itt van egy kisbaba és nem bírom megnyugtatni! - a hangjából érződött, hogy kezd bepánikolni.

- Mi a francot keres ott egy kisbaba? - ültem fel az ágyban. A háttérben közben már hallottam a babasírást.

- Ez hosszú, kérlek, könyörgöm, gyere ide. Csak téged ismerlek, akit ilyenkor tudok hívni, és hajlandó lenne ide jönni és még anyának is jó. - magyarázta. Tényleg kétségbe volt esve.

- Fél óra és ott vagyok. - már az ágy szélén ültem és arra vártam csak, hogy lerakja.

- Legyen 20 perc. - kérdte könyörgő hangon.

- Jó, 20 perc. - sóhajtottam fel. Kinyomtam a telefont és gyorsan oda másztam Sebihez.

- Seb, el kell mennem itthonról. Kiminél leszek. - piszkáltam meg. Álmosan pislogott rám.

- Jó, de 8-ra érj haza. - motyogta és állig magára húzta a takarót.

- Nem felejtettem el. - sóhajtottam. Rékának lesz az első balett bemutatója. Ez most csak a szülők és családtagoknak lesz.

Felvettem egy melegítőt és telefonnal a kezembe már siettem is le a garázsba.

Az utak teljesen üresek voltak ilyenkor, így tudtam nyomni a gázt.

Gyorsan leparkoltam Kimi háza előtt, és zártam a kocsit és már siettem is a bejárati ajtóhoz. Amin oda értem Kimi sarokig tára.

- Köszönöm, hogy eljöttél. - nézett rám hálásan.

- Na hol az a baba aki kifog rajtad? - sóhajtottam. Hallottam a sírást, de amilyen akusztika volt ebbe az üvegcsoda házba, nem tudtam volna megmondani, honnan jön.

A nappali közepén állt egy babahordozó és abból ordította világnak a bánatát egy apró kislány. Egy idősnek saccoltam volna az ikrekkel. Kivettem a hordozóból és ringatni kezdtem.

- Mennyi idős? - néztem Kimire.

- 2 hónapos. - velem szemben ált és a körmét rágta. Egy cseppet kiborulni látszott.

- És hol vannak a szülei? - néztem rá kérdőn.

- Az anyja most épp nem tudom, az apja itt áll előtted. - beletúrt a hajába és elég zaklatott arcot vágott.

- Felcsináltál egy nőt és nem is szóltál róla nekem? - vontam fel a szemöldököm. A kicsi csak nem akarta abba hagyni a sírást. - Hozz egy teljesen pamut pulcsit, törülközős, valamit. - adtam ki az utasítást. Egyből el is tűnt. Egy vastag hófehér törülközővel jött vissza. Az arcomnak nyomtam, és egyből éreztem, hogy tényleg pamut. Egy kézzel megfogtam a kislányt és az egyik térdem felraktam az asztal szélére, és picire összehajtottam a törülközőm, majd a pocakjára tettem és lassan nyugodtan ringattam.

- Mit csinálsz? - értetlenkedett.

- Fáj a pocakja. - vontam vállat. - A pamut jól megtartja a testéből áradó hőt, ami felmelegíti a hasát, és ha csak egy egyszerű hasfájás pár perc múlva abba hagyja a sírást, ha nem az, akkor én is kevés vagyok és kórházba kell vinni.

- Jó embert hívtam. - rogyott le a fotelba. - Egyébként szóltam volna, ha tudom!

- Nem is tudtál a kicsiről? - döbbentem meg. Megcsóválta a fejét és a kezébe temette az arcát. - Csak azért nem papolok, mert egyik gyerekem sem tervezett volt. De azért tisztába lehetnél, hova és hogyan dugod be a micsodád.

- Azt mondtad nem papolsz! - nézett rám.

- Kétségbe vagy esve anélkül is, hogy megszólalnék. - állapítottam meg.

- Szerettem volna gyereket, de nem így! Nem most! - fakadt ki. Közben a kicsi elcsendesedett. Már csak picit hüppögött.

- Hát mikor Kimi? 40 évesen? Mikor már minden kategóriában eléred a csúcsot? - fáradt sóhajjal hátra dőlt a fotelben.

- Nem így értettem. - a plafont kezdte el nézni.

- Magyarázd el. - nem követelőn mondtam. Próbáltam minél kedvesebben beszélni.

- Nem így apa halála után nem sokkal. - nem nézett rám, a plafont bámulta majd a kezét. Döbbenten ültem le a kanapéra.

- Mikor? - kérdeztem halkan.

- Karácsony előtt. - most nézett csak rám. A jégkék szemekben fájdalom volt és gyász.

- Ha nem lenne a kezembe gyerek, olyan nyaklevest kapnál, és padlót fogsz. - gyorsan lenyomtam magamban a dühömet. Nem akartam, hogy a kislány a kezemben megérezze. - Miért nem mondtad el előbb? Miért így és most kell megtudnom? Mégsem vagyunk annyira jó barátok?

- Ott volt a karácsony, aztán az esküvőtők, majd a nászút és a szilveszter. - vont vállat. - Senki kedvét nem akartam elvenni.

- De Kimi… - felemelte a kezét.

- Ezt nem olyan egyszerű elmondani. Nem kell senki sajnálata. - morogta. Felvette a maszkot. Nem hiába ő a jégember. Éreztem, ahogy lélekben is elzárkózik.

- Kimi… - letettem a kislányt a hordozóba és oda guggoltam a szőke finn elé. A térdére tettem a kezem. - Nézz a szemembe. Mit látsz benne? - vonakodva nézett bele a szemembe.

- Kíváncsiságot és együttérzést, meg álmosságot. - mosolyodott kicsit el.

- Sajnálatot az én szemembe nem fogsz látni. - álltam a jégkék szemek kutatását. Olyan volt mintha belelátna a fejembe is. - Nem az a típusú nő vagyok, aki könnyen elsírja magát, és sajnálkozik. - mosolyogtam picit rá. - Annyira ölelkezős sem vagyok. De ha szeretnéd, most megölellek.

- Ugyan! - horkantott fel. Megvontam a vállam és felkeltem a guggolásból. Épp fordultam volna mikor éreztem, hogy Kimi is felkel, és visszarántott. Szorosan megölelt.

- Nem sírod el magad ugye? - kérdeztem. Próbáltam nem vigyorogni. - Nem tudnék mit kezdeni egy síró Jégemberrel.

- Nem jellemző rám. - nevette el magát.

- Mesélj erről a kishölgyről. - mosolyogva vette fel a kislányt, aki szinte eltűnt a kezébe.

**

Hol az a határ, mikor egy ember feladja? Mikor lelkileg nem bírja és feladja? Egészen pár nappal ez elöltig nem tudtam hol ez a határ. Csak ritkán foglalkoztatott, hogy vajon még mit kell kiállnom az élettől.

Csak álltam a hatalmas üvegablaka előtt és néztem a tájat. Kerestem a kérdéseimre a választ. Reméltem, hogy ha már a természet beleavatkozik az életembe, akkor meg is magyarázza, de erre hiába vártam. Hiába ordítottam a fájdalomtól pár napja, hiába dühöngtem, és remegtem. Válaszokat nem kaptam.

Megragadtam. Nem bírtam lépni egyet, és lesöpörni magamról a dolgot. Nem bírtam, mert a lelki fájdalmat nem tudják az orvosok gyógyítani. Nyugtatóznak, kapsz antidepresszánsokat, de hiába minden.

Amiket kaptam egyiket se szedtem be. Szükségem lenne a józan eszemre, de hiába. Annyira nagy volt a seb a lelkemben, hogy nem bírtam betapasztani.

Lenéztem a kezeimre, és szinte láttam a bíbor szín vért az ujjaim közt folyni. Szinte éreztem a forróságát, és az ütőér pulzálását a tenyerem alatt. Az orromba volt a vér fémes illata még mindig, és a hideg csípőssége.

Több napja nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Mindig csak befeküdtünk Réka mellé és addig simogattam a haját, míg el nem aludt, hogy utána vagy a plafont nézzem, vagy kimásszak óvatosan mellőle. Sebet próbáltam abban a hitben ringatni, hogy semmi bajom. Aggódva figyelt sokszor, de tagadtam, hogy bajom lenne. Nem akartam, hogy még rosszabb legyen neki. Réka csak a mi ágyunkba volt hajlandó aludni, közöttünk. Ez Sebet is megnyugtatta annyira esténként, hogy el tudott aludni.

Sue lassan csoszogott le a lépcsőn, és meg se lepődött mikor az ablak előtt talált. Csak megsimogatta a hátam és bement a konyhába kávét főzni.

Oda hozta nekem bögrébe a tiszta feketekávét, amit két kortyból meg is ittam. Vártam pár percet majd visszaosontam a hálóba és befeküdtem Seb mellé. Réka az ő mellkasán aludt. Nem hunytam le a szemem, mert tudtam, hogy akkor csak újra lejátszaná az agyam nekem a történteket. Hallottam, hogy Réka egyre zaklatottabban veszi a levegőt. Óvatosan leemeltem Seb mellkasáról és kicsit megráztam, hogy felébredjen. Szipogva bújt hozzám.

- Semmi baj Kicsikém. - suttogtam. - Nincs semmi baj. - hüppögött még egy kis ideig aztán visszaaludt. Még az ébresztő órára sem ébredt fel, ami Sebinek szólt, hogy edzése lesz.

- ’ Reggelt. - nyújtózkodott egy nagyot. - Miért vagy fent? Nem tudtál aludni?

- Réka rosszat álmodott. - tértem ki a válasz elől. 72 órája van már, hogy nem aludtam. Nem akartam, és nem is tudtam.

- Megyek, rendben lesztek? - bólintottam. - Este jövök. - adott egy puszit és kiment a szobából.

Feküdtem egy kicsit még, amíg nem hallottam meg, hogy a kocsival kihajt az udvarból.

Felöltöztem és lementem Suehoz.

- Aludnod kell. - nézett rám. - Lassan feketék lesznek a szemed alatti táskák az alváshiánytól.

- Nem bírok és nem is akarok. - ráztam meg fáradtan a fejem. Lassan eljutottam oda, hogy a testem feladja az alváshiánytól.

- Akarsz róla beszélni? - kérdezte aggódva. Mintha a nagyim lenne oda jött hozzám és a fejem a hasához húzta ültömben. A hajam simogatta. - Sírtál azóta? Végig gondoltad? Ugye nem magad hibáztatod?

- Nem akarok beszélni róla, nem sírtam, nem is tudnék, és nem akarok rá gondolni. - soroltam. - Ki mást hibáztathatnék, ha nem magam? Sue ne mond, hogy nem én vagyok a hibás. Ott voltam! Ha elhiszem, hogy nem blöfföl megakadályozhattam volna.

- Kedveském, nem tehettél semmit. Akkor lehet, meg tudod akadályozni, de elég lett volna egy percre magára hagyni és megteszi.

- Ez nem vígasztal. Ha megakadályozom, eljut szakemberekhez, és még a gondolatot is kiverik a fejéből. - éreztem, ahogy minden tagom reszket. Felvillant előttem a véres padló. Ismét éreztem a tenyerem alatt löktető eret. - Jobban kellett volna figyelnem rá! Sokkal jobban! - fent az emeleten az ikrek sírni kezdtek. Felkeltem és felmentem hozzájuk.

Egész nap próbáltam nem gondolkodni. Végig a három gyerkőccel játszottam és a kutyákkal. Mikor Sebi haza ért Kimi is jött vele.

- Gyere Kicsim. - ölelte át a derekam Sebi és az ajtó felé kezdett terelni.

- Hova megyünk? - torpantam meg mikor a kabátom akarta rám adni. Visszanéztem és Kimi a kanapén ült a gyerekkel.

- A régi házba. - adta meg a választ Seb. Felvettem a kabátom és beleléptem a cipőmbe.

Egész úton csendben voltunk. Az elsuhanó tájat néztem. Mikor oda értünk csendesen mentünk be a házba. Nagyon régen jártam itt utoljára. Olyan érzés volt belépni, mintha visszamentem volna az időbe. Meleg volt bent, és a konyhából forró csoki illat áradt. Tehát Sebi előzőleg már volt itt.

- Menj be a nappaliba, mindjárt megyek. - adott egy puszit és bement a konyhába.

Beültem a hófehér nappaliba és magamra húztam a fehér takarót. A fehér szín engem kiskorom óta megnyugtat, ezért is volt ez a ház ennyire fehér.

Sebi a kezembe adott egy bögreforró csokit és leült mellém. Nem szólt egy szót sem. Nekidőltem a mellkasának és magamba hívtam a régi emlékeket. Jól esett itt lenni. Sebi mindig tudta mi kell a lelkemnek.

Láttam magam a test mellett térdelni, vérben úszva. Az arcomon ott volt a rászáradt vér, csak a könnyeim vágtak utat maguknak. A sarkamon ültem és zokogtam. Levegőt alig kaptam. A kezemről csöpögött az élénkvörös vér. Az előttem fekvő test úszott a vérben akár csak én. A nyakán egy vágás volt. Feketéllett a vértől. Az egykor szép arc elfehéredve aludta örök álmát.

Téli szünet 5 (esküvő)

Itt az esküvő!! =)

Karácsony alkalmából 13 lesz a komi határ!

Órákig is hagyhattam volna, hogy Sebi vitatkozzon az orvossal, hogy egész pontosan kinek is a hibája, hogy én két napig kórházba feküdtem az esküvő előtt, de inkább megfogtam a kezét és elrángattam onnan mielőtt megüti a dokit. Egy biztos: Szegény szülész orvosom, már mindkettőnk dühét megtapasztalta.

Vasárnap késő este volt, és semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy még Seb morgását is hallgassam. Óvatosan ültem be a kocsiba és félig már aludtam mikor oda értünk a kastélyhoz.

Nem forrt rendesen össze a szülés után mindenem, vagy valami ilyesmit magyarázott az orvos, így mindkét petefészkem kiiktatta. Nem tudtam volna megmondani, hogy Seb azért dühös-e mert nem sokon múlt, hogy elvérezek, vagy azért, mert több gyereke tőlem nem lesz.

Én úgy álltam hozzá a dolgokhoz, hogy élek, akkor miért agyaljak azon, hogy tiszta vér volt alattam minden mikor huszonötödikén hajnalba felébredtem. Az, hogy nem lehet több gyerekem, nem igazán érintett meg, mert van három, és az ikrekkel komoly komplikációim voltak, szóval a következő terhességem nagy részét fekve kellett volna töltenem. A természet tett nekem egy szívességet, és megmentett pár év múlva kezdődő balhéktól.

Így legalább megúsztam az esküvő előtti idegbeteg hozzáállást a teljes családtól. Teljesen pozitív volt így nekem ez az egész. Még bent sem tartottak, bár talán az is benne volt a dologban, hogy Seb kicsit ideges, és a doki félti a testi épségét meg az állását. Végülis, Sebinek nem sokba tellene elérni, hogy kirúgják, csak a médiához kéne fordulnia.

Fél szemmel figyeltem a tájat. Minden tiszta fehér volt, és a kastély ahova jöttünk hatalmas. A vendégek kivételével már mindenki itt volt és pakolászott. Én egyből célba vettem a nekem kijelölt szobát és befeküdtem aludni. Még mindig kicsit a fájdalomcsillapító tompított el.

Ha nem vagyok nagyon álmos, még zavart is volna, hogy teljesen idegen helyen kell aludnom Sebi nélkül, ugyanis valaki kitalálta, hogy ezt az estét külön töltsük. Ha tippelnem kell anyára és kedves anyós jelöltemre teszem a voksom.

**

- Ideje felébredni a mennyasszonynak! - jött be Luis az ajtón. Ő lesz ma végig velem.

- Hagyjál békén. - húztam a fejemre a takarót. Már többször is találkoztam vele, mert ő volt Eva jobb keze, és mindenbe beleszólhatott, ami velem és az esküvővel kapcsolatos.

- Alig van időnk, így is tovább hagytalak aludni 20 egész perccel! - próbálta lerángatni rólam a takarót, de nem akartam felkelni. Végig akartam aludni ezt a napot. Kicsit gyerekesnek éreztem a hozzá állást, de perpillanat nem zavart.

- Hajnali 6 óra van! - lestem ki a takaró alól az órára. - Meg vagy húzatva?

- Ahogy hallottam, te sokszor 5-kor kelsz. - húzta ki magát büszkén. Ezzel megfogott. Reggel volt, és már az álom is ki ment a szememből.

- Először is, beülsz egy nagy kád meleg vízbe, hogy ne legyél ennyire feszült. - nézegette a kezébe tartott papírt. - Utána kezelésbe vesz a kozmetikus. Majd jön a fodrász, sminkes és utána szépen felöltözöl. - sorolta. - Kisétálsz, kimondod az igent, aztán pezsgőzünk, vacsora és felvágjátok a tortát. Utána pedig kezdetét veszi a buli.

- Jupí. - morogtam és magamra vágtam a fürdő ajtaját. Megengedtem a hatalmas kádba a vizet és belefeküdtem. Szinte egyből vissza is aludtam.

Fájdalmas és hideg volt az ébredésem, mert Luis jéghideg vizet öntött a nyakamba.

- Ébredj. Itt a kozmetikus. - egyből ott is hagyott.

- Legyünk túl ezen a napon. - morogtam a tükörképemnek. Elég morcos arcot vágtam.

Becsavartam maga törülközőbe és kimentem, de legszívesebben egyből hátra arcot is csináltam volna. A kozmetikus szőrtelenítést jelentett, mivel ott volt a gyanta a nő mellett. Legkevésbé ehhez volt hangulatom. Luis is láthatta rajtam, mert oda rángatott és lenyomott az ágyra.

- Én ezt rohadtul nem akarom. - közöltem vele vicsorogva.

- Ezért nem is kérdeztem meg a véleményed. - mosolygott rám.

- Kit kell ezért elkapnom? - kérdeztem mikor végre abba hagyták a kínzásom.

- Eva. - vigyorodott el. - Miért nem örülsz, hogy férjhez mehetsz?

- Mert ez volt az utolsó cérnaszál, ami azt mutatta, hogy van még agyam, és nem leszek egy átlagos kisvárosi háziasszony. - sóhajtottam.

- Amiket hallottam rólad, és ahogy megismertelek, te SOHA nem leszel az. - mosolygott. - Túl erős az egyéniséged ahhoz, hogy egy átlagos háziasszony legyél.

- Mégis itt ülök, mégis egy kisvárosban élek, mégis vannak gyerekeim. - morogtam. Közben a fodrász neki látott a hajamnak.

- Ez mutatja azt, hogy kompromisszum képes vagy. - bólintott mosolyogva. Oda ült velem szemben és figyelte mit csinál a fodrász. - És azt, hogy tényleg szerelmes vagy. Jó dolog, ha megtalálod azt, aki a másik feled. Láttalak titeket a TV-ben, és most élőben is sokszor. Figyeltek egymásra. Korrigáljátok egymás botlásait, és felsegítitek egymást a padlóról, ha oda kerül. Ismeritek egymást, mintha születésetektől fogva együtt lennétek.

- Annyira azért nem. - mosolyodtam el. Sokkal jobban éreztem magam.

- Sebastian még mikor először találkoztam vele figyelmeztetett, hogy nehéz eset vagy, és semmit nem érek el nálad, ha fenyegetőzök. - mesélte mosolyogva. - Azt mondta bánjak veled keményen, ne féltselek, hogy összetörsz lelkileg. Álljak veled szembe a sarkamra, ha el akarok valamit érni.

- Azért ennyire nem vagyok… - nem hagyta befejezni a mondatot.

- De pontosan ilyen vagy. Először szépen kértelek, hogy kelj fel. - példázta. - Mikor felhoztam egy esetet mikor keltél korábban is, egyből feltápászkodtál. Nem tudtál belekötni.

Nem mondtam rá semmit. Kényelmesen lejjebb csúsztam a székbe és a halk zenére figyeltem csukott szemmel. Próbáltam kiüríteni a fejem.

Abba ébredtem fel, hogy Luis a kezem simogatja.

- Ébresztő Csipkerózsika! - mosolygott rám. - Késsz a hajad és sminked is majdnem. Ébredezz. - a sminkes rám mosolygott és folytatta a vakolat felkenését az arcomra.

Tükörbe nem nézhettem mikor kész lettem, de örömmel konstatáltam, hogy nem érzem a sminket egy maszknak. A hajam az arcom két oldalát és a vállam piszkálta. Nem tudtam milyen frizurám van, de azt már igen, hogy be lett göndörítve a hajam.

- Először vedd ezt fel. - adott a kezembe egy fűzőt, combfixes harisnyát és egy fehér bugyit. Furán nézhettem rá, mert elvigyorodott. - Nász éjszaka. - kacsintott rám, és el is vette a kezemből a fűzőt. A hátam mögé állt és leszedte rólam a köntöst.

- Hé, megy egyedül is. - meg akartam, fordulni, de nem hagyta.

- Erre vagyok ma itt. - nevetett. - Nyugi kislány, az én szívem a ruha megalkotójáért dobog. - vigyorogva felhúztam a szemöldököm, bár nem látta. Ebből megtudtam, hogy ő is meleg. Ennyi meleg pasival se találkoztam egy hónap alatt.

Rám adta a fűzőt és, hátul meghúzta jó szorosan.

- Hé így gyorsan össze fogok esni. - jegyeztem meg. - Alig kapok levegőt ember!

- De csak mert van alakod a ruhába. - engedett rajta nevetve. Direkt szívat, ez egyből kiderült számomra. Mikor kényelmesnek tituláltam a fűzőt segített felhúzni a harisnyát, mert lehajolni nem tudtam rendesen a fűzőben lévő merevítőktől.

Mikor már rajtam volt a fehérnemű kopogtak az ajtón.

- Ha bárkit bemersz engedni, megbánod. - néztem Luisra aki vigyorogva ment az ajtóhoz. Hiába a fenyegetés, Kimi hatalmas vigyorral sétált be. Krémszínű öltöny gatya volt rajta és fehér ing. A nyakkendője a gatyazsebéből lógott ki és az inge ujja is fel volt kicsit tűrve. A hajával valaki biztos csinált valamit, mert teljesen hátra volt nyalva, és meglepően jól nézett ki vele.

- Nem hiszem el Luis, pont Kimit engeded be!? - néztem a vigyorgó pasira.

- Van még 45 perced, hogy felvedd az esküvői ruhád. Előbb felesleges. - vigyorgott. - Magatokra hagylak titeket.

- Szép vagy. - mosolyodott el őszintén. Végig nézett rajtam, és még szélesebb lett a mosolya.

- Örülök. - mosolyogtam vissza. - Keríts nekem egy tükröt lécci. - néztem körbe a szobába. Épp, hogy nem szúrta ki a szemem a hatalmas félkört alkotó tükör, aki a szoba másik végébe volt. Oda sétáltam elé, és végig néztem magamon.

A hajam úgy tűnt, csak pár csattal van itt-ott felcsatolva, pedig éreztem, hogy simán kibírja az estét. Volt benne pár apró fehér valami tűzdelve, ami olyan volt, mintha hópelyhek lettek volna. A sminkem pedig egy nagyon szolid, kicsit füstös volt.

- Izgulsz? Ideges vagy? - állt be mögém Kimi.

- Egyik se. Álmos vagyok. - nevettem el magam. - Miért Sebi izgul?

- Elhinni se tudod mennyire. - nevetett szívből. Nagyon jó kedve volt, és ezt hamar rám is átragasztotta. - Fel-le mászkál a szobájába és épp, hogy nem remeg.

- De miért? - vontam össze a szemöldököm.

- Fél, hogy meggondolod magad az utolsó pillanatokba. - vigyorgott.

- Ha már ezt végig csináltam, akkor már nem hátrálok meg. - csóváltam a fejem. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de megint kopogtak.

- Mindenki a mennyasszonyt akarja látni. - nevetett. Oda ment az ajtóhoz és kinyitotta. Valakivel beszélt, majd hátra nézett rám. - Vegyél fel valamit. Én már láttalak lengébben is, és nem csapnálak le Sebas kezéről, de nem mindenkiről tudom, mit akar. - sandított ki a folyosóra. Felvettem a köntösöm és érdeklődve vártam, hogy ki állhat az ajtóba, akibe Kimi ennyire nem bízik.

- Csak okosan. Az oltárnál találkozunk. - kacsintott rám Kimster és már ott se volt.

Hatalmas vigyorral az arcán lépett be Csiszi az ajtón. Benne nem bízik még eléggé Kimi?

- Hoztam neked valamit. - mutatta fel a kék combfixet. - Eva küldi. - lerakta az asztalra és végig mért. - Jól nézel ki.

- Köszönöm. - mosolyogtam. - Gyerkőcökkel mi van? Ki van velük, hol vannak?

- Anyukáddal meg Sebastian anyukájával. Sue is ott van velük. - magyarázta. - Réka élvezi, hogy nagy habos ruhája lehet. - mesélte nevetve. Levette az zakóját, és lerakta óvatosan az ágyra. Ő is krémszínű cuccba volt, de rajta csak az nyakkendő volt fehér.

- Alex, Emma hogy viselik, hogy szülők nélkül vannak már egy ideje? - faggatóztam.

- Alex kicsit hisztis. - vont vállat. - Nem igazán bírják megnyugtatni, ha valami miatt sírni kezd. Hiányzol neki. Emma viszont elvan. Nevetgél, gügyög.

- Hol vannak? - keltem fel a kanapéról.

- Egy emelettel lejjebb a 3. szobába. - magyarázta. Beleléptem a papucsomba és megindultam. - Nem úgy van, hogy a mennyasszonyt rejtegetni kell?

- A vőlegény elől. - bólintottam. - Mennyi az esélye, hogy Sebi ott lesz, vagy a folyosón?

- Nem sok. - értett egyet.

- Van még 25 percem. - néztem az órára. - Menj előre és sikíts, ha látod Sebit vagy Luist. - löktem meg az ajtó felé nevetve. Nagyon élveztem már most a helyzetet, hogy kommandózni kell, és bujkálni. Csiszi kiment a folyosóra és körbe nézett, majd intett, hogy mehetek. Az arcomon ragadt a vigyor. Nagyon tetszett a dolog. Halkan lépdelve mentem Csicszi után végig a folyosón. A lépcsőnél megint ő ment előre, mert nem lehetett belátni a lépcsőházat. Én közbe hátrafelé nézegettem folyton, nehogy valaki meglásson.

Csiszi intett és én megindultam a lépcsőn, de a következő percen már mutogatott.

- Fel, fel! Luis! - tátogta. Ráharaptam az ajkamra, hogy fel ne nevessek és rohantam vissza fel és benyitottam az első ajtón. Csak mikor becsuktam, jutott eszembe, hogy arról fogalmam sincs, Sebi melyik szobába van. Lassan fordultam meg, de a szobába senki nem volt. Kifújtam a levegőt. Megugrottam mikor kinyílt az ajtó és Csiszi lesett be rajta.

- Gyere, Luist leráztam. - vigyorgott. Kiléptem és a folyosó másik falának támaszkodva Kimi vigyorgott.

- Ti most, mit műveltek? - kérdezte vigyorogva.

- Le akarok menni a gyerekeimhez. - vigyorogtam. Nagyon tetszett ez a gyerekes kommandózás, bár most Kimi képes elrontani az egészet.

- Miért nem kértél meg valaki, hogy hozzák fel? - kérdezte nevetve.

- Az úgy nem annyira jó buli. - szusszantottam. Elnézett a folyosó vége felé majd a lépcső felé.

- Megyek előre. - vigyorgott ránk. - Csiszi gyere utánam. Majd hangosan köszönök, ha jön valaki, te meg azonnal jelzel Virágnak. - látszott rajta, hogy neki is tetszik a dolog.

Kimi megindult lefelé nem sokkal utána meg Csiszi, én hátra felé nézegettem folyton.

Minden baki nélkül lejutottunk a lépcsőn, de a lenti folyosón már többen járkáltak, mint fent. Itt Csiszi volt, aki legelöl ment, mert ezen a részen ő nem volt feltűnő.

- Sebi melyik szobába van? - kérdeztem halkan.

- Azzal a szobával szembe ahova elbújtál. - súgta vissza vigyorogva. Majdnem Sebi szobájába mentem be! Még az lett volna, egy komoly szituáció.

Minden oké volt addig, míg nem nyílt az egyik ajtó és Tommi ki nem sétált rajta. Egyből megtorpant, ahogy meglátott. Nem számítottunk rá, hogy bárki is kijön az egyik szobából. Kikerekedtek a szemei és egyből köhögni kezdett. Nem igazán esett le nekem egyből, miért csinálja, de mikor meghallottam Sebi hangját, ahogy magyaráz neki, és láttam, hogy Kimi mutogat Tomminak, hogy ne szóljon semmit, akkor koppant nagyot a dolog. Kimi mögött álltam közvetlen, így Kimi hátra arcot csinált és lökődni kezdett, hogy siessek. Csiszi pedig az ajtóhoz ment.

Egy kicsivel lejjebb mentünk Kimivel a lépcsőn és neki szorított a hideg falnak, és beállt elém. Ha valaki kívülről látja, olyan mintha Kimi csókolózva valakivel. Belenéztem a jég kék szemekbe és akkor jöttem rá, hogy ő is közel áll hozzá, hogy elnevesse magát.

- Ejnye Kimster! - hallottam meg Sebi nevető hangját. Kimi intett neki valamit, én meg már két kézzel fogtam be a számat, hogy fel ne nevessek. Mikor elhaltak a léptek Kimi felnézett és csak utána lépett el előlem, mikor látta, hogy Sebiék már eltűntek. Fuldokoltunk a nevetéstől, ahogy bementünk abba a szobába gyorsan, ahonnan Sebi kijött.

- Anya!! - kiáltott meglepetten Réka. Csiszi vigyorogva ült az egyik fotelbe. Anya és Heikke meglepve néztek rám.

- Nem futottál össze a fiammal véletlen? - kérdezte Heikke nevetve.

- Csak majdnem. - nevettem el magam. Nem bírtam már visszatartani. Leültem a kanapéra és jó pár percig csak nevettem. Hallottam, hogy mindenki csatlakozik hozzám, még Emma csilingelő nevetését is hallottam. Óvatosan letöröltem a könnyeimet, és oda mentem a gyerekágyhoz. Emma még kacarászott, Alex viszont ahogy meglátott cuppogni kezdett. Felvettem a kisfiam és már biztos voltam abba, hogy mit mondok az oltárnál.

Sajnos nem sok időt tölthettem velük, mert Luis megtép, ha nem érek vissza addigra, mire jön segíteni, öltözni.

Szerencsére felfelé senkivel nem futottunk össze. Már mindenki készülődött, mert 20 perc volt vissza, hogy mindenkinek el kelljen foglalnia a helyét.

Mikor rám került a ruha beálltam a nagytükör elé. A hajam rálógott a boleró részre. A mellem remekül kiemelte, mert mell alatt nagyon beszűkült a ruha, de utána követte a derekamig az alakom, majd elkezdett terebélyesedni, de nem annyira, hogy habos ruhának lehessen mondani. Alul tüllös volt a ruha, ami ki is látszott. Uszályom nem volt, mert a kabáton van, amit külön nekem csináltak erre az alkalomra. Belül puha műszőrmés volt és két kis patent tartotta elöl össze rajtam. V alakú magasított gallér volt rajta. Egyelőre még a fogason lógott.

- Gondoltam jövök, és téged is megnézlek. - jött be Eva az ajtón. Felvette az asztalról a combfixet és elém guggolt a szűk ruhájába. - Nyújtsd a lábad. - felhúzta a combomra és elégedetten nézett végig rajtam. - Izgulsz?

- Nem. - nevetettem. - Semmi nem fog változni, csak a nevem mögött ott lesz a Vettel.

- Nem is akarod menekülőre fogni? - kérdezte vigyorogva. - Még megvan rá a lehetőséged talán.

- Nem. - sóhajtottam. - Nem hagyom cserben Sebet.

- Helyes. - bólintott. - Rohadt sok munkám van ebbe az esküvőbe, szóval élvezd. - nevetett.

- Megpróbálom. - mosolyogtam rá.

- Nagyon jól nézel ki. - fordult vissza az ajtóból. Ahogy kiment Anya és Heikke jöttek be. Százszor elmondták, hogy mennyire jól nézek ki, és mennyire jó lesz. Mint kiderült, még a hó is esik. Közben már Luis kiterelte Anyut és drága Anyós jelöltem, és már csak Apa volt ott velem, meg persze Luis.

- Büszke vagyok rád. - mosolygott rám apa.

- Azért mert férjhez megyek, vagy azért amit elértem az életbe? - kérdeztem kíváncsian.

- Azért, mert álmomban sem hittem volna, hogy ilyen szép, okos és emberséges lányom lesz. - mosolygott. Viszonoztam a mosolyt, főleg mert jól estek a szavai. Luis rám adta a kabátom és Apa is felöltözött. Kaptam fehér szatén kesztyűt és megindultunk lefelé. Végig azon gondolkodtam, hogy biztos jó döntést hozok-e. Most kezdtem el kételkedni az egészbe. Lent a bejárat előtt belekaroltam Apába és vártam, hogy az előttem toporgó Réka meginduljon. Ő volt az én koszorús lányom. Mikor kinyílt az ajtó Réka lassan lépdelve megindult és a kosarában a szárazjég, füstöt hagyott utána. Az oltárhoz vezető út, szűz hó volt, csak Réka apró cipőnyomai látszottak benne. A hó nyugodtan szálldogált. Mindenki engem nézett, ahogy Apuba karolva megindultam a székek közti folyosón. Majdnem 300 ember figyelte minden lépésem. Felszegett fejjel mentem, és arra koncentráltam, hogy ne forduljak meg és hagyjam ott az egészet. Egyre jobban hajtott valami, hogy rohanni kezdjek el messzire innen. Végig néztem az emberek, és végül Sebi tengerkék szemeiben merültem el. Éreztem, hogy az arcom feloldódik, és elmosolyodom. Látszott Sebin, hogy feszült, de csak akkor értettem meg mi lehetett az oka, mikor Apa a kezem Sebi kezébe rakta. Akkor tűnt el belőle a feszültség. Félt, hogy tényleg elrohanok.

- Gyönyörű vagy. - súgta oda.

- Te pedig nagyon fess. - súgtam vissza. Rákacsintottam, amire egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Teljesen hófehérbe volt. Iszonyúan jól állt neki a fehér. Úgy éreztem mintha beleolvadnánk a környezetbe. Körülöttünk minden fehér volt a hótól, az én ruhám is hófehér volt és az övé is. A tanuk, és akik körülöttünk álltak mind krémszínbe voltak. Az én oldalamon Eva állt a kezét pedig Réka szorongatta, mellette a nővérem tartotta a jól felöltöztetett Emmát. Sebi oldalán Tommi állt, mellette Kimi akinek a kezében szinte elveszett Alex.

Sebi végig a kezem simogatta a hüvelyk ujjával. Én nem is figyeltem a papra, aki magyarázott, a tájat néztem és azon gondolkodtam, hogy mennyire megfordult velem a világ. Az oltár előtt álltam életem szerelmével, mellettünk és mögöttünk a családunk, barátaink. Sok mindent nyertünk meg idén, és sok mindenen mentünk keresztül. Nem értettem miért fontos ennyire a házasság Sebinek. Egyszerűen nem értettem, de úgy tűnt ő nagyon is értette. Egy biztos volt, a kezembe lesz egy nagy adu ász, amit ki tudok ellene használni. Csak miatta álltam ott az oltárnál.

Rásandítottam Sebire, aki boldog mosollyal figyelte a papot és fél szemmel engem. Mikor észrevette, hogy nézem rám nézett. Miért is kéne felhasználnom ellene ezt az egészet? Hiszen ha valamit nagyon akarok, arra rábólint. Nem korlátoz a szükségesnél jobban. Miért is lázadozom ennyire? Nem vagyok már tini, hogy minden ellen lázadozzak. Alex gügyögni kezdett Kimi kezébe, így mind ránéztünk. Alig látszott ki a fehér pokróc alól. Van két közös kisbabánk, és itt van Réka, aki már rég elfogadta Sebit az apukájának.

Úgy éretem magam, mintha eddig egy hisztis kiscsaj lettem volna, akit a tudta nélkül Seb terelgetett.

Csak akkor kaptam fel a fejem, mikor Seb megszorította a kezem. A pap rám nézett, választ várva. Már itt tartunk? Nem lehetne még egy kis időm? Csak még egy kicsi…

Mély levegőt vettem, és visszaszorítottam Sebi kezét.

- Igen. - néztem a papra. Éreztem, ahogy Seb testéből minden feszültség kimegy. Most figyeltem, ahogy a pap Sebit is megkérdezi. Minden gondolkodás nélkül mosolyogva válaszolt.

- Igen. - ha nem fogom a kezét, simán lebegne a boldogságtól. Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, és én is az övére. Utána óvatosan megcsókolt. Vége volt. Vagy most kezdődött el? Nem akartam tudni. Egyelőre nem. Aláírtuk a papírokat is és megvártunk, míg Eva és Tommi is aláírja. Seb minden szó nélkül emelt meg és megcsókolt.

- Hé! - nevettem.

- Szeretlek. - súgta nevetve. A hideg keze az arcom két oldalán volt és ismét, megcsókolt. - Szeretlek, szeretlek, szeretlek!!!

- Én is szeretlek! - nevetettem el magam. Olyan volt, mint egy kisgyerek, akinek teljesült minden kívánsága. Talán így is volt. Ölbe vitt be a kastély hatalmas étkezőjébe, ahol már meg volt terítve, és meg volt pakolva az összes asztal.

Mindenki gratulált, mindenki elhalmozott minket jókívánságokkal. Már nagyon elegem volt egy idő után belőle, de tűrtem.

- Gratulálunk! - ölelt meg Sergio majd Iker és legnagyobb meglepetésemre Ronaldo, Sebivel is kezet fogtak. - Nézd a jó oldalát. - fordult felém Sergio. - Most jön a nászút!

- Igaz. - nevetettem. Mellettem Seb nevetve adott egy puszit és elment pár gyerekkori barátjával beszélgetni. - Te lennél a kísérő személy Drága Ronaldo? - vigyorogtam rá.

- Cris. - javított ki. - Gond?

- Nem, van kinek a vérét szívni. - nevettem el magam. Kicsit beszélgettem velünk, de végül én elmentem megkeresni Sebit.

- A férjed. - karolta át a vállam Eva. - Férjes asszony vagy! Már nem legeltetheted a szemed a jó pasikon. Például Ramoson. - nézett az említettre.

- Hűséget fogadtam, nem vakságot. - nevettem.

- Na! - ölelt át hátulról Sebi. - Asszony, vigyázz a szádra. - csókolt a nyakamba.

- Mert mi lesz? - kérdeztem nevetve.

- Még kitalálom. - nevetett ő is.

- Eva, én lehet, nem mászhatok rá Ramosra, de te független vagy. - kacsintottam rá. Csak azért adtam alá a lovat, mert láttam, hogy Sergio elég sokszor néz Eva felé.

Mindenki elfoglalta a helyét, és neki láttunk a vacsorának, nem mintha tudtam volna sokat enni ebbe a göncbe.

A vacsora után Sebi elrángatott táncolni. Egy ideig hagyták, hogy csak mi ketten foglaljuk el az egész tánc teret. Kivételesen teljesen átadtam magam Sebnek. Hagytam, hogy vezessen. Elfoglaltak a kék szemek, így csak akkor néztem fel mikor már sokan táncoltak körülöttünk.

- Egy kicsit eltűnök. - súgtam oda Sebinek, aki mosolyogva bólintott.

- Csak tűnj majd vissza. - adott egy puszit és elengedett.

Eva jött fel velem az emeletre segíteni, átöltözni.

- Jól megszervezted. - jegyeztem meg mosolyogva mikor megint fehérneműbe álltam a szoba közepén.

- Eddig minden zökkenő mentes. - bólintott boldogan.

Egy kétrészes ruhát vettem vissza. Egy egyszerű egyenes vonalú szoknya volt és egy fodros gallérú felső rész. A magas sarkúmat is kényelmesebbre cseréltem. Lementem abba a szobába ahol a gyerekek voltak, mert tudtam, hogy az ikrek már alszanak.

- Hivatalosan is az anyósod vagyok. - mosolygott rám Heikke és megölelt.

- Ezek szerint meg kell tanulnom pár ütős anyósviccet. - cukkoltam. Mosolyogva csóválta meg a fejét. Adtam mindkét babának egy-egy puszit és kicsit kifújtam magam.

Bármit is hoz a sors, nem fogom megbánni, hogy hozzá mentem Sebihez. Az ikreknek és Rékának is így sokkal jobb, sokkal biztosabb a családi háttere. Főleg ha velem van valami Rékát akár nevelő intézetbe is adhatták volna, de most már biztos nem kell ilyen miatt aggódnom. Válni soha nem fogunk ebben is biztos voltam, mert egyikünk sem szeretné ennek kitenni a három gyerkőcöt.

Furcsa volt az egészet végig gondolni. Megráztam kicsit a fejem és vissza lementem.

Pár óra múlva felvágtuk a tortát is, majd csak akkor indult be igazán a buli, hiszen a szülők felmentek és a gyerekek is már aludtak. Sokáig nem élvezhettem a bulit, mert Sergio jött oda hozzám és hozta a fehér esküvői kabátom magával.

- Gyere, sétáljunk. - rám segítette és kiterelt az előkertbe. - Én lettem megbízva, hogy megszöktesselek. - nevette el magát már kint.

- Hova? - vontam össze a szemöldököm.

- Nászútra. - nevetett.

- Nekünk lesz olyanunk? - nevettem én is. Meglepve nézett rám. - Én semmit nem tudok. Totál kihúztam magam a szervezés alól.

- Nekem Eva annyit mondott, hogy hozzalak ide ki, mintha csak sétálni mennénk. - vont vállat. - Itt fog várni egy kocsi, győzzelek meg, hogy szállj be és menjek vissza bulizni, mint ha mi sem történt volna. - megállt az említett kocsi mellett. - De így egyszerűbb veled, hogy elmondtam.

- Az biztos. - mosolyogtam rá. Megöleltem és adtam neki két puszit. - Vigyázzatok magatokra, és köszönöm, hogy eljöttetek.

- Mi köszönjük, hogy hívtál minket. - mosolygott. Besegített a kocsiba, és becsukta az ajtót. Sebi már bent ült.

- Hova is megyünk? - dőltem a mellkasának.

- Thai földre. - vigyorgott. - Egyszer voltunk ott, de jó volt. Kiminek van ott háza, oda megyünk.

- De mindjárt Szilveszter. - ásítottam.

- 30-án haza jövünk. - vont vállat.

- Tehát 2 és fél napig a munkám és a családot le kell cseréljem, nyugalomra és szexre? - néztem rá faarccal.

- Valahogy úgy. - nevetett.

- Mikor érünk már oda? - pislogtam rá szépen.

- Még a végén azt kell mondanom, hogy megváltoztál az esküvő által? - ráncolta a homlokát mosolyogva.

- Én? Soha! - nevettem. - Egyszer sem mondtam, hogy megvetem a nyugalmat és a szexet. Főleg Veled. - nem vicceltem ő mégis hahotába tört ki. Megint felhőtlenül boldog volt. Pont, mint a VB után.

Gyerekek, Csapat világbajnokság, egyéni világbajnokság, esküvő. Sebi számára tökéletes év. Én azért pár dolgot másképp csináltam volna. Mondjuk halasztottam volna a szülést, pár évvel még. De ha már így hozta a sors, hozzuk ki belőle a legjobbat. Ez esetben majdnem három nap élvezetet.

Feltételezzük, hogy az életünk nagy változásai lassan jönnek el... idővel. De ez nem igaz. A nagy dolgok egy pillanat művei. Felnőtté válni, szülővé válni... egyik pillanatban még nem vagy az, aztán a következőben már az vagy.

Virág haja:

Fehérneműje:

Sminkje:

Sebi ruhája:

Virág kabátja:

Virág első ruhája(teljesen fehérként)

Második ruhája:

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET MINDENKINEK!