Japán-Korea 4

Itt a friss. :D A szokásos az minélet: Minél több komi annál gyorsabban friss!!! :D

Szombat éjjel ismét a Babylonban kötöttem ki. Ezúttal sem bulizni jöttem, hanem összeszedni a csapodár bandát.

Egészen pontosan hajlani 1 volt mire odaértem. Elgondolkodtató volt, mikor a szekus rám vigyorogva állt félre. Vagy tud valamit, amit én még nem, vagy ennyire jól ismer már itt.

Ahogy beléptem a belső terembe megtorpantam. A cigi füst és a dübörgő zene nem volt újdonság, hiszen fél életemet ehhez hasonló helyeken töltöttem. Az viszont meglepett, mikor egy száll tangában táncoló nőket láttam a falak mellett és a parkett közepén lévő emelvényen. Rengeteg nagyon alul öltözött hölgy kellette magát. Szabályosan rosszul éreztem magam a melegítő felsőmben meg a farmeromban. Hátra indultam, mert tudtam, hogy arrafelé érdemes keresni a népet. Bent és Evat szúrtam ki egyből. Nem volt nehéz, mert Eva egy miniszoknyában és melltartóban ropta Bennel, akin szintén nem volt felső.

- Ekkora mákot, hogy Tommi Kimi szülinapján iszik. - sóhajtottam fel hangosan. A mellettem álló srác rám nézett.

- Mondtál valamit? - annyira vidám volt, hogyha még vidámabb lenne, már nem bírna megállni.

- Neked semmit. - vágtam rá. Áttörtettem a tömegen, és megkocogtattam Ben vállát, aki felém fordult, de rám is öntötte a poharának tartalmát, mert elvesztette az egyensúlyát.

- Virááááááááááááááááááááág!!! - megölelt, vagy inkább megkapaszkodott bennem. - De örülök neked! Gyere, táncolj velünk. - a nyelve már kezdett akadozni, és mire észbe kaptam már több részeg szerelőm közt álltam. Póló érdekes egyiken se volt. Eva megfogta a derekam, és ráncigált, hogy táncoljak.

- Engedj el, és gyere. Parancsba kaptam, hogy cipeljelek haza. Ismét. - megpróbáltam kitörni a körből, de esélytelen volt. Párszor megpróbáltam arrébb lökdösni Bent, de nem sikerült, lévén, hogy sokkal erősebb nálam.

- Mi van veled?! - ordította Ben, mivel a zenétől alig hallottam még a saját gondolataimat is. - Az elején mikor oda kerültél a csapathoz, jöttél velünk bulizni! Engedd el magad! - megfogta a kezem és magához rántott. - Semmi bűn nincs abba, ha elengeded magad kicsit. Már nem vagy terhes, tudom jól, és látszik is. - jegyezte meg. - Nem szoptatsz, tehát ihatsz!

- Kocsival vagyok. - vágtam rá.

- Dan csak a hívásomra vár, hogy jöjjön és haza vigyen minket. Egy utcával arrébb lakik. - tette hozzá. - Hazavisz! Engedd el magad! Gyerünk! - két tenyerem rányomtam a mellkasára és ellöktem tőle magam.

- Hagyd, nem meri elengedni magát. Egy karót nyelt anyuka lett belőle! - ránéztem Evara. Gúnyosan mosolygott. Egyből megindult bennem a bizonyítási vágy. Kikaptam az egyik srác kezéből a piás poharat és lehúztam. Az alkohol végigmarta a számat és a torkom. Megráztam a fejem, és mivel régen ittam, szinte egyből éreztem, hogy a fejembe száll. Az agyam leblokkolt, és nem bírtam gondolkodni.

- Mi a franc volt a pohárba? - kérdeztem a tulajdonosára nézve.

- Abszinth. - vigyorgott. Már a nevétől is rosszul voltam, de visszatartottam a hányingerem. Nem fogom kidobni a taccsot. Régebben bírtam a bulizást, a piálást. Mit számít, hogy az egyik legerősebb piát ittam? Visszaléptem Benhez és elkezdtem vele nem épp gátlásosan táncolni. Éreztem, ahogy a feszültség szépen lassan eltűnik a testemből. Fogalmam sem volt mennyi ideje táncolhattam velük, de már a melegítőm cipzárja le volt húzva a mellemig. Elég jó kis belátást engedve, hiszen nem volt rajtam póló, csak egy melltartó. Egy pillanatra megijedtem, mikor valaki elkapta a kezem és maga felé rántott. Egyenesen neki estem Seb mellkasának. Ijedten néztem az arcára, de egy enyhe perverz mosoly jelent csak meg a szája sarkába.

- Még hogy nem bulizol. - nevetett fel. - Kimi morcos lesz, ha rájön, hogy eljöttél bulizni nélküle, a szülinapján.

- Mit csinálsz itt? - kérdeztem vigyorogva. Megkapaszkodtam a nyakába és úgy álltam, hogy pont a két lába közt legyen az egyik lábam. Valamicske gátlás még volt bennem mikor Bennel táncoltam, de Seb karjaiba még az is eltűnt.

- Hallottuk, hogy pár csapattag itt mulat, és úgy döntöttük benézünk. - nem erősen, de beleharapott a nyakamba, amitől felnyögtem, persze arra figyeltem, hogy a fülébe nyögjek bele.

- Szabad ilyet egy anyukának? - markolt a fenekembe.

- Szabad ilyet egy újdonsült apukának? - kérdeztem vissza. Végigcsókoltam a nyakát, amitől még jobban bevadult.

- Nem azt mondta a doki, hogy egy ideig tartsd magad távol a szextől? - kérdezte. Ittas volt, de nem volt nagyon elázva. Pont annyira volt kész, hogy senki más ne érdekelje. Pont annyira, hogy itt helyben képes legyen felrakni az asztalra és leráncigálni rólam a farmert. - El is felejtettem mennyire vadító vagy ilyenkor. - belekacagtam a fülébe.

- Nem érdekel az orvos. - nyögtem ki nehezen. - Te érdekelsz csak túl sok rajtad a ruha. - mélyről jövő morgolódás volt erre a válasz. Egy kicsi kellett már csak és Sebnek lecsúszik a redőny. Éppen meg akartam adni a kegyelemdöfést, mikor elkapta valaki a derekam és egy mellkasnak ütődött a hátam, ezzel távolabb vonva Sebtől, de így is elég közel voltam, hogy ha kinyújtom a nyelvem megnyaljam a száját.

- Eljössz bulizni, és engem meg se keresel? - hallottam meg Kimi alkoholtól rekedtes hangját. Hátra döntöttem a fejem a vállára és rávigyorogtam.

- Boldog szülinapot. - nyomtam egy puszit az arcára és kibontakoztam az öleléséből. Kicsit észhez tértem.

- Nana, ne szökj. - megpróbált visszarántani, de nem ért már el. Odamentem Benékhez, hogy megnézzem mi az, amin jót vigyorognak. Eva az egyik asztalon ült a szoknyája a hasán volt már és Tommi közvetlen előtte állt, valószínűleg minden értelemben. Elvoltak egymást szájában veszve.

- Ben nem illik. - vágtam vállba. - Ennyire látványosan ne akarj Tommi helyébe lenni.

- Nem tagadom, hogy megdöngetném ismét Evat. - dobott felém egy százas vigyort. - Azt se tagadom, hogy téged is szívesen elkapnálak. Sőt, gruppenbe bevállalnám kettőtöket. - elkezdte felhúzkodni a szemöldökét, nekem pedig ezen nevetnem kellett.

- Engem már csak egy valaki döngethet. - nyújtottam nyelvet. - Ahogy látod Evaról is lecsúsztál.

- Nála még érzek reményt. - nevetett. Nem tudtuk folytatni a társalgást, mert Seb magához rántott és megcsókolt.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire foglak kívánni még valaha is. - morogta a számba.

- Ezt a vágyad ma el kell nyomod. - végig húztam a körmeimet a mellkasán és ott hagytam.

Kiültem a kocsi motorháztetejére és mély levegőket vettem. Vacogtam a hidegtől, de ez jó volt, mert azt jelentette józanodom.

Mire úgy éreztem, hogy a pia kiment a fejemből Eva, Tommi és pár perccel később Seb és Kimi is kitalált Babylonból. Szerencsére én fordítva voltam összerakva, mert ha táncoltam, akkor nagyon a fejembe szállt a pia, de ha egyhelyben üldögéltem gyorsan kijózanodtam. Már józannak mondható állapotban ültem be a volán mögé.

- De te ittál. - mászott Eva az arcomba.

- Én józan vagyok. Te meg full részeg. - vágtam vissza. Seb ült mellettem az anyósülésen. A fejét hátradöntötte és a kezével takarta a szemét. Eva Tommi vállán aludt már félig mikor elindultam. Kimi ahogy beült a kocsiba az ablaknak dőlve el is aludt.

- Lehetséges, hogy reggel 6 óra van? - kérdezte Tommi döbbenten.

- Halkabban ember! - szólta le a szülinapos.

- Tommi, nagyon is lehetséges. - néztem rá a kocsiba lévő órára.

- Akkor érünk haza mikor már Réka meg a szülők felkeltek. - nyöszörgött Seb is. Kezdett józanodni.

- Csúnya a másnaposság… - vigyorodtam el. Magamban több dologért is imádkoztam. Egyrészt, hogy egy rendőrnek se támadjon kedve kekeckedni, másrészt azért, hogy legalább 6 órát tudjak aludni, harmadrészt azért, hogy elkerüljön a másnaposság.

Nem tűnt úgy, hogy szeretnek fent, mert mikor máskor állítana meg a rendőr.

- Jó reggelt kívánok. - hajolt le az ablakhoz. - Jogosítványt, és egyéb okmányokat legyen szíves. - kiadtam neki, és míg beletemetkezett a papírjaimba körbe néztem a kocsiba. Seb a szemébe húzta a kapucnit, Kimi is igen takarta az arcát. Úgy tűnik annyira eszüknél voltak, hogy nem kell a botrány a görbe estéről. Tommi ki se látszott a sáljából, Eva arca pedig eltűnt a hajkoronája mögött.

- Lenne szíves kiszállni? - kérdezte tőlem. Mély levegőt vettem, és próbáltam beindítani a gondolkodásomat, de a fejem üresen kongott. Egy keresztkérdés, és belebakizok, máris megfújatja velem a szondát, ami viszont ki fogja mutatni a piát. Nem jó példa a világnak az ittas vezetés…

- Kérem, sétáljon végig a vonal mentén. - nem hatotta meg a pofim, és úgy tűnik, vagy nem ismert meg vagy direkt szívózik. Nyugodt volt a szívem, mert a legrosszabb részeg állapotomban is, míg lábon tudtam állni akkor egyenesen is tudtam menni. Ugye-ugye a tini ’túlélési’ ösztönök nem kopnak ki az emberből. Anya is régen mindig ezzel szívózott...

Végig sétáltam a vonalon, akár egy modell a kifutón.

- Kik ülnek az autóba? - kérdezte.

- A barátaim. - vágtam rá. - Görbe estét tartottak, és én vagyok a fuvarozó. - nem mentem közel hozzá, hogy ne érezze a leheletem se. Hümmögött egy kicsit.

- Megkérné őket, hogy szálljanak ki? - nézett rám. Kételyt láttam a szemébe. Nem volt biztos benne, hogy kitudnak-e szállni. Az agyam egyből pörögni kezdett.

- Nem lenne szép látvány biztos úr. - vigyorodtam el. - Nem hiszem, hogy meg tudnak a két lábukon állni. Ezért jöttem értük. Nem jó példa az ittas vezetés. - aranyosan mosolyogtam a szavaim mellé. Nézegetett pár pillanatig majd visszaadta az irataimat és elengedett.

- Ez nagyon meleg volt. - röhögött fel Kimi.

- Kussolj, ott hátul, és húzd meg magad. - nevettem fel.

Mire mindenkit haza vittem és mi is haza értünk Heike és anya már lent ültek Sue társaságában a nappaliban. Mindketten csak intettünk és megcéloztunk az emeletet. Gyorsan letusoltunk mindketten és bedőltünk az ágyba. Már 8 óra volt.

Nem is mertem álmodni arról, hogy Réka nem kelt fel minket, amikor felébred. Én már arra felébredtem mikor kinyílt a háló ajtó, de megvártam, míg bemászik mellénk. Nem akartam kinyitni a szemem. Nem akartam semmit, csak aludni.

- Reggeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeel vaaaaaaaaaaaan. - kiáltotta el magát és bevágódott közénk.

- Réka. - nyöszörgött fel Seb. Arra fordultam és kikukucskáltam a kis résen, amire ki tudtam nyitni a szemem. Réka Seb mellkasán feküdt keresztbe és hatalmas vigyor volt az arcán.

- Réka gyere, hagyd szépen a szüleidet aludni. - hallottam meg anya hangját. Ásítva néztem a háló ajtóba. Réka készségesen leugrott az ágyról, és odaszaladt anyuhoz.

- Imádlak Anya. - mosolyogtam el lustán. Viszonozta a mosolyt és becsukta az ajtót.

- Nem tudom mi baja az embereknek az anyósukkal. - húzott magához és belebújt a nyakamba. Éjszakai sötétség volt a szobába, hiszen a vastag bársony függönyök remekül kint tartották a napot. Erre nem mondtam inkább semmit, egészen addig, míg fel nem ébredtem ismét az ajtónyitódásra és pár pillanat múlva nem égette volna valami a szemhéjam. Nem kellet kinyitnom a szemem, hogy tudjam a függönyök már nem voltak a hatalmas ablakok előtt. Seb nyöszörögve bújt még jobban bele a nyakamba és a fejére rántotta a takarót.

- Délután két óra van. - hallottam meg Heike hangját. - Ideje kelni, és nem éjszakázni kéne egy discoba, hanem felelős szülőknek lenni.

- Ez a baja a világnak az anyósokkal. - morogtam oda Sebnek. - Szadista. - tettem hozzá és morogva ráhúztam én is fejemre a takarót. Ha Sebnek bejön nekem is jó lesz alapon. Másnaposan és fáradtan nem vagyok valami társasági és türelmes lény, így mikor megéreztem, hogy a takaró eltűnik rólam, mérgesen néztem fel. Heike a szeme elé tett kézzel állt az ágy végébe. Egy percig nem esett le miért, aztán rájöttem, hogy Seb is és én is meztelenül vágódtunk bele az ágyba és kedvesen mindkettőnkről leszedte a takarót.

- Anya menj ki a hálószobánkból! - ült fel Seb. Összevonta a szemöldökét és az orrát ráncolta, ami azt mutatta, hogy nincs jó kedvébe. - Én se rontok rátok!

- Bocsánat. - motyogta Heike és kiviharzott.

- Áááh. - visszadőltem az ágyra és a fejemre húztam a kispárnámat. Hallottam, hogy Seb behúzza a függönyt és éreztem mikor visszatakart.

- El kell beszélgessek anyával - morogta.

- Már ideje lenne. - ásítottam. Még feküdtem egy fél órát aztán rászántam magam a felkelésre. Letusoltam, magamra tekertem egy törülközőt és felvettem a köntösöm. Átmentem a gardróbba felöltözni. Meglepett mikor bent Réka éppen a Sebtől kapott kis kosztümjeit nézegette egy barbis bugyiba és közben az enyémekkel egyeztette.

- Hát te mit csinálsz? - nyomtam egy puszit a fejére és beültem a fésülködőasztalom elé.

- Nagyi azt mondta, hogy ha felkeltek, akkor rávesz titeket, hogy menjünk el a városba. - újságolta boldogan. - Hallottam, hogy van valaki a fürdőben, és jöttem öltözni. Öltözzünk össze! - kihúzta az egyik kosztüm sarkát a többi közül és rám nézett. - Ilyenem van! Van ugyanolyan kosztümünk! Menjünk ebbe!

- Neked az kényelmes lesz? - kérdeztem mosolyogva. Kezdtem felébredni. Éjjel összevissza száradt meg a hajam, így elkezdtem kivasalni.

- Igen! - vágta rá. Odaült mellém és figyelte, ahogy a hajam vasalom. Kikentem magam alapozóval, mert eléggé karikásak voltak a szemeim és alap sminket tettem fel.

- Gyere, akkor öltözzünk össze, melyiket mutattad? - keltem fel. Míg felvettem egy melltartót és egy bugyit, Réka a harisnyával szenvedett. Odaguggoltam hozzá és segítettem neki felvenni. Ráadtam a kávészínű inget, amit a kosztümhöz vettek és rásegítettem a kosztümszoknyát, ami sötétebb barna volt. Én is felöltöztem ugyanolyan színű kosztümbe, csak én gatyát vettem fel. Megfogtam a kosztümkabátom meg Rékáét is és átmentem a hálóba, hogy Sebet is felkeltsem, de már a fürdőben volt. Visszamentem a gardróbba és előszedtem neki egy farmert, pólót meg pulcsit és bedobtam az ágyra.

- Óóó még nem is mondtam, neked, hogy menjünk, de már menetre késsz vagy. - mosolyodott el anya mikor meglátott. A két anyuka az étkező asztalnál ült és ott beszélgettek.

- Bocsánat az akcióért. - mosolygott rám Heike is.

- Egy kávéért cserébe elfelejtem. - vontam vállat. Fölösleges lett volna csatározni. Egyértelmű volt, hogy én nyertem. Heikenek már csak azt kellett eldöntenie, hogy feladja, vagy elveszti a fiát. Úgy tűnt ő is belátta, hogy csak ő veszíthet, hiszen itt volt Alex, Emma, és Réka, akik biztosították, hogy Seb nem fog elhagyni.

- Parancsolj. - nyújtotta felém Sue egyből a csészét szinte. Leraktam az egyik szék támlájára a két kosztümkabátot és leültem. Réka csak miután megittam a kávémat sietett le a lépcsőn. Aranyosan hatott a gipszelt keze meg az elegáns kinézete.

- Összeöltöztetek? - kérdezte mosolyogva Heike.

- A kisasszony úgy találta, hogy ehhez van kedve. - nevettem. Réka odajött hozzám és belemászott az ölembe.

- Most már én is csinos vagyok! - vigyorgott.

- Eddig is csinos voltál. - mosolygott rá Anya. Mikor hallottam, hogy Seb fent megindul a lépcsőn felkeltem és Rékát leültettem a székbe ahol eddig én ültem. Bevittem a csészét a konyhába és mire kiértem, már Réka Seb előtt állt, és éppen a ruháját mutatta.

- Szépek vagytok. - nevetett fel mikor engem is meglátott. Kaptam egy álmos puszit. - Tudsz adni valamit fejfájás ellen? - nézett rám bizakodva. Mosolyogva indultam meg a konyhába.

- Adok aszpirint. - kelt fel Anya és már a kistáskája a kezébe volt.

- Nem vehet be akármit. - szóltam ki a konyhából. Szedtem elő idegnyugtató teát, ami még nekem is hatni szokott és öntöttem rá forró vizet. Kevés vízben feloldottam kalciumot és kivittem. Seb az asztalon fekve pislogott az anyukájára és anyósára, akik éppen Rékával voltak elfoglalva.

- Miért nem vehet be bármit? - kérdezte Anya rám nézve. Leraktam Seb elé a kalciumot elsőnek, amire elhúzta a száját, de megitta egy húzásra.

- Mert nem szokás, de bármikor jöhet egy ellenőr, aki Seb vérét bevizsgálhatja. - magyaráztam. - És nem mindegy, hogy mit talál benne. Vannak olyan származékok a gyógyszerekben, ami a Forma 1-ben doppingnak számít. Ritka az ellenőrzés, de így a véghajrába nem kizárt.

- Szerintem ez hülyeség. - csóválta a fejét Heike.

- Míg nem idegnyugtatót szed valaki, vagy hangulatjavítókat szerintem is az. - bólintottam. Seb hálásan mosolygott rám mikor beleivott a teába. Látszott az arcán, hogy máris jobb.

- De akkor mit itatsz most vele? - kérdezte Anya.

- Idegnyugtató teát, ami nem azonos a gyógyszerezéssel. - magyaráztam. - Ez elmulasztja a másnapossággal járó fejfájást, de a vérben nem mutatható ki. Igazából nem is erős. Seb nem szokott hozzá, és nem folytonos fejfájós, így neki hat.

- Neked nem hatna. - nézett rám Seb.

- Nekem a legerősebb aszpirin se nagyon hat. - mosolyodtam el.

- Te akkor, hogy mulasztod el? - ráncolta a homlokát Heike.

- Sehogy. - vontam vállat. - Nekem ideg meg fáradság alapon szokott fájni. Ha fáradt vagyok és van időm, akkor pihenek, vagy nem veszek róla tudomást. Hozzászoktam már az elmúlt két évben.

- Most lesz időd pihentetni az idegeidet. - mosolygott Anya. Inkább nem mondtam semmit. Megtette helyettem Seb.

- Sokkal idegesebb lesz itthon ülve, mintha ott lenne. - erre már mindenki nevetett. Tudták milyen vagyok. Egész délután a városba mászkáltunk, az ikreknek vettünk mindenfélét meg bent voltunk náluk. Seb elbúcsúzott tőlünk, hiszen ő éjjel megy már a gyárba. Hétfőn pedig mindenki megy haza.

Még együtt vacsoráztunk, ami nyugisan telt, lévén, hogy mindenki fáradt volt.

9-kor bementem Réka szobájába az ágy közepén ült és a ma kapott plüss lovat simogatta.

- Hiányzik apu. - nézett rám. Odaültem mellé az ágyra és egyből hozzám bújt. - Egyszer voltam kint vele a lovardába. Annyira szép pacik voltak ott! Elmegyünk egy lovardába pacit simizni?

- Az egész jövő hét csajos hét lesz, oda megyünk, ahova szeretnéd. - nyomtam egy nagy puszit a fejére.

- Menjünk el Petrához is! - csillant fel a szeme. Bebújt a takaró alá, és magához ölelte a lovacskát. - Ne áruld el Basinak, de szagold meg. - odadugta az orrom alá a lovacskát, és egyből meg is éreztem Seb parfümjének illatát. - Most osontam be a fürdőtökbe. - mondta mosolyogva. - Így egész héten velem lesz!

- Szerintem, ha elárulod neki, hogy ennyire fog hiányozni, nagyon jól fog neki esni. - mosolyodtam el.

- Majd elmondom neki. - bevackolta magát és lehunyta a szemeit már mikor Seb betoppant az ajtón.

- Héhéhé! Még el se köszöntem! - egyből odatérdelt Réka fejéhez, aki persze már nagy szemekkel nézett Sebre. Mosolyogva keltem fel és hagytam ott őket. Ez az ő pillanatuk volt.

- Bepakoltatok, hogy hajnalba ne kelljen? - kérdeztem Fabitól, aki az ikrek szobájában álldogált.

- Persze. - bólintott. - Nem korai? Úgy érzem, hogy nem korai ez még mindkettőtöknek? Két gyerek egyszerre? Sebastian alig lesz itthon. Hogy fogod bírni? Végleg feladod a szakmád? - elgondolkodva sétáltam oda az egyik kiságyhoz.

- Itt van nekem Sue. - magyaráztam. - Ő az én jobb kezem itthon. A gyárban ott van David, aki mindig jelent nekem, akivel folyton tartani fogom a kapcsolatot, és segítek mindenben. Nem adok teljesen fel semmit. - végigsimítottam a ma vett rugdalózókon. - A télen már akkorák lesznek, hogy jöhetnek velünk Angliába. Venni fogunk ott is egy házat, közel a gyárhoz. Így Sebbel lehetünk és én is be tudok menni, ha úgy alakul, mégis velünk lesznek a kicsik.

- De Réka ide jár oviba. - ráncolta a szemöldökét.

- Egyelőre igen, mert így most egyszerűbb. Felszabadul a délelőttöm és a délutánom nagy része. Tudok dolgozni, mászkálni, bemenni az ikrekhez. - elmosolyodott. - A tesód még csak 23 éves én pedig 25. Hogyne lenne korai? Még csak két éve sincs, hogy együtt vagyunk.

- Az biztos, hogy mindig is együtt lesztek. - mosolyogott. - Sebastian szeret és te is őt ez pont ezen a gyerekdolgon látszik meg. Anya se hagyná, hogy Sebbel szétmenjetek. Néha kicsit utálatos, és morcos, de csak azért, mert érted is aggódik. Nem utolsó sorban az unokái miatt.

- Mi a véleményed a kicsikről?- kérdeztem rá.

- Nagyon picik. - vont vállat. - Én nem tudok velük mit kezdeni, majd ha nagyobbak lesznek, biztos jól elleszek velük. Réka meg olyan mintha a húgom lenne. Te pedig …

- Fabian! - lesett be Heike. - Menj aludni, mert nagyon korán kelünk. - és már ott se volt. Fabi elindult ki, de még visszafordult.

- Te olyan vagy nekem, mint egy nővér. Van már belőle kettő, de te törődsz a legjobban velem, még így is, hogy alig találkozunk. - nem várt választ ott hagyott.

- Min gondolkodsz? - dőlt neki az ajtófának Seb.

- A doki azt mondta, hogy nagyon nyugodtak a babák. - elmosolyodott és körbe nézett a szobában. - Nem tudom, mennyire várjam, hogy hazajöhessenek. Ha tényleg csendesek nem lesz baj. Ha nem azok, akkor rá kell álljak a nyugtatókra. - nevettem el a végét.

- Minden jól fog menni. - bíztatott. - Gyere, segíts csomagolni, kérlek. - észrevettem, hogy nem lépett be a szobába, csak felém nyújtotta a kezét. Nem tettem szóvá, ha valami nyomja a lelkét úgyis el fogja mondani. Seb nem szokta titkolni az érzelmeit, főleg nem előttem.

Éjjel 11-re kivittem a pilótámat a reptérre, és felhívtam Bent, hogy menjen majd érte, ha leszáll a gépe Angliában.

Mire haza értem mindenki aludt. Beültem a nappaliba és figyeltem, ahogy a 3 kiskutya Báróhoz bújva alszik, és még Pelyhet is maguk közé engedték, pedig nappal folyton szegény macskát nyüstölik. Felsóhajtottam. Nem voltam fáradt. Már nem. Meglepett mikor Aliz feltápászkodott és beleugrott az ölembe, hogy ott folytassa az alvást.

Háromig üres fejjel ültem a nappaliba és csak simiztem a nyugodtan szuszogó kiskutyát az ölemben. Fél 4-re mindenki ébren volt, és 5-re vittem a Vettel családot a reptérre.

7-kor keltettem Rékát, és fél 8kor már úton voltunk a reptér felé, hogy anyuékat is kifuvarozzam. Már majdnem 9-volt mire beértem Rékával az oviba, de az óvónő nem kötekedett szerencséjére.

Bementem a kórházba és egyenesen a koraszülött osztályt vettem célba.

- A héten már kikerülnek az inkubátorból. - újságolta a nővér, aki itt volt a szülésnél is. - Utána megfoghatod őket!

- A héten biztos nem veszem őket kézbe. - húztam el a szám. Értetlenül nézett rám. - Sebastian nincs itthon. Ő akarta mindennél jobban őket, így nem én fogom először tartani őket a kezemben. Legalábbis ez a tervem. - beültem a szobájukba és előszedtem a füzetet, amit hoztam magammal és egy tollat. Elhoztam az eddigi versenyek sorrendjét, és elkezdtem komolyabban esélyt latolgatni. Négy oldalt írtam tele, lehetséges variánsokkal, csak a Koreai pályával kapcsolatban.

- Nem áll jól apuci szénája. - mondtam ki hangosan. - Ha nem lesz bajnok a jó ég óvja a környezetét. - a kicsik már rugdostak, és a szemük is meg-meg rebbent, bár le volt ragasztva mindkettőjüknek.

Csak ebédelni mentem el, de utána vissza is mentem a kórházba. Csend volt és nyugalom és jól esett a kicsik közelében lenni.

Négyre elmentem Rékáért, még őt is behoztam a kórházba, és csak utána mentünk haza, ahol Sue már várt minket a vacsival.

Réka ma egy szó nélkül ment fürdeni és aludni. Fáradt volt, és én is. Nyomott volt az idő és esőre állt.

A vihar hajnalba érkezett meg, bár én fel se ébredtem volna rá amilyen fáradt voltam, de Réka sikítozni és kiabálni kezdett utánam, így felkeltem és átmentem a szobájába. A takarót az orráig felhúzta és onnan kukucskált ki.

- Mi a baj? - ültem az ágyának a szélére.

- Félek! Dörög és villámlik! - hüppögte.

- Réka a dörgés az elektromos… - nem fejeztem be a mondatot, mert rájöttem, hogy egy 5 éves kislánynak bármennyire okos hiába magyarázom, főleg ha én magam is megugrom, ha vihar van. Sokszor nekem is szükségem van Sebre, hogy ne kezdjek el pánikolni. - Mindegy. Gyere, aludj velem, én is félek. Megvédesz? - bólogatva kapaszkodott a nyakamba két kézzel. Felkeltem és megindultam a háló felé.

- Neee!! Paci is fééél!! - kiabálta Réka hirtelen. Annyira nem számítottam rá, hogy ugrottam egyet, a hirtelen hangra. Fejcsóválva kaptam fel a plüss lovat és hoztam magunkkal a hálóba.

Mire visszatelepedtem a párnák közé, már Báró, Pehely, Aliz, Mogyi és Pötty is a szobában voltak.

- Mi van itt, rettegés szobája? - kérdeztem nevetve. Megpaskoltam a takarót, és az összes házi állatkánk feltelepedett mellénk.

- Már csak Basi hiányzik. - jegyezte meg Réka álmosan. Kapaszkodott a pacijába, meg belém is.

Reggel ismét, ovi, nekem kórház, majd ismét ovi, kórház, és haza. Így ment egész héten, ami csütörtökre már kezdett túl elcsépelt lenni. Délután a várost jártam, és babacuccokat vásároltam. Inkább az érzelgősség, mint az egyhelyben ülés. Pénteken az Ikrek kikerültek az inkubátorból, de még figyelték őket. A doki piszkált, hogy vegyem ki őket, de tudtam, hogy Seb semmiről nem akar lemaradni, így megálltam a dolgot. Csütörtök, péntek, szombat hajnali 3-tól 6-ig a telefonon lógtam és Christiannal, Guillel, de legfőképpen Daviddel beszéltem. Az új kölyök lett az én szemem és fülem, és nagyon jól csinálta. Folyton küldte az anyagokat, hívott, ha volt valami fejlemény. Kezdtem nagyon bírni a srácot. Főleg mert nem csüngött rajtam, de mégis tudtam minderről. Nem az én szavaimat idézte, vagy nem rám hivatkozott. Volt, hogy a saját elméletét adta elő nekem, hogy én finomítsam, és segítek neki, hogyan adja elő. Fura volt a szerepkör, de ez volt a max, amit ki lehetett hozni a helyzetből, és még élveztem is. Bár azt sajnáltam, hogy nem láttam Ciaron arcát pár megjegyzésnél. Reméltem, hogy sikerül behúzni az időmérőt és a futamot is. Akkor Ciaron fejéhez vághatom, hogy nem is kellek oda, magától is béna.

Japán-Korea 3

Csillu gyors volt, így itt a friss. Bocsánat, hogy eddig nem jelentkeztem, de élni alig van időm. :D Esténként összeraktam nektek ezt a fejit. Megérdemlitek, mert 10 komit is kaptam!! Hatalmas köszi érte!!! A hétvégén megírom a következőt, ígérem, de addig is komizzatok bátran!! :)

Ha bárki megkérdezi a napokban, hogy mit érzek, azt mondom, hogy amit ilyenkor szokás. Pedig nem igazán tudtam mit szokás érezni. Réka születésekor túl fiatal voltam ahhoz, hogy igazán felfogjam, és már nem is igazán emlékeztem milyen érzések voltak bennem akkor. Most az öröm, a békesség az önváddal és a kötöttséggel küzdött bennem.

Seb minden délelőtt bejött a kórházba Rékával, majd elvitte a kislányt oviba és utána ő még visszajött egészen 4-ig mikor elment Rékáért, behozta hozzánk Rékát, hogy mesélhessen nekem, és csak Rékával együtt ment haza edzeni.

Suetól kaptunk az ikrekkel együtt egy kis fejmosást, hogy pont akkor születtek meg mikor ő nem volt itt.

Szerencsére csak kevesen tudták, hogy megszültem, így csak diszkréten volt csurig a szobám virágokkal és lufikkal, a plüss állatokról nem is beszélve. Kimi jó viccnek érezte, hogy telepakolta Sebbel együtt minden ajándékkal.

Az érdekes mégis talán Eva volt, mikor először látta a kicsiket. Mindenki árgus szemekkel leste az arcát, hátha valami kis érzelem féle megjelenik rajta, de csak megnézte őket, és gratulált. Tommi beletörődve csóválta a fejét, míg Seb komolyan bosszús volt amiatt, hogy valakit nem hatottak meg teljesen az ő imádott, egekig magasztalt gyerekei. Tommin látszott, hogy odavan a kicsikért épp, mint Kimi, aki képes volt odaülni és perceken át magáról megfeledkezve gügyörészni nekik, persze csak akkor amikor úgy hitte nem látja senki. De lévén, hogy a kórház lakója voltam a hétvégéig nem volt olyan perc, hogy fél szemem ne lett volna a kicsiken, így előttem rendszeresen lebukott. Sebet viszont nem zavarta senki abba, hogy magyarázzon meg gügyörésszen a kicsiknek. Néha komolyan az agyamra ment, és ha ezt meg is jegyeztem egyből pampogni kezdett és vágta az arcokat. Néha komolyan viszketett a tenyerem.

Péntek délután engedtek ki engem a kórházból, bár úgy volt, hogy szombat este enged el a doki, de nem tetszett neki, hogy hisztériás rohamaim voltak, mert nem hagyta, hogy Seb behozza nekem legalább az egyik laptopom. Azzal érvelt a doki, hogy ez most a teljes nyugalomról szól nekem. Végülis Kimi világosította fel, hogy engem ezzel csak felhúz és ideges leszek tőle. A doki persze kikérte magának, hogy nem Kimsternek hanem neki van doktorija, de inkább előbb haza engedett.

Összepakoltam és felöltöztem, és csak utána mentem be a babákhoz.

- Hát Kicsikéim anya hazamegy. - ültem bele a fotelbe, ami a két inkubátor között volt, direkt nekem meg Sebnek pakolták oda. - Foglalkoznom kell Rékával is, de nagyon-nagyon sokszor jövök hozzátok. Apátok úgyis megy el itthonról. - elhúztam a számat. Nem tudtam eldönteni, hogy dühöngjek-e az miatt, hogy a doki megfenyegetett, hogy el ne merészeljek utazni jövő héten sehova. Igazából eszembe se jutott menni sehova. Míg a közvéleményt tudtam kerülni és Seb szája nem járt el, addig nyugalom volt Emma és Alex körül. Elég feltűnő volt, hogy eltűnt a hasam, bár még mindig nem éreztem magam jól a bőrömben, azért sem sirattam meg, hogy elhagyhatom a kórházat. Így elkezdhetem formába hozni magam. Volt rá másfél hetem, hiszen Koreai Nagydíj után volt egy kötelező Red Bullos fogadás ahova nekem is muszáj volt mennem.

- Már lassan több mint 3 napja megszülettetek, de még mindig nem fogtam fel. - sóhajtottam fel. - Abszurd, hogy még semmi ruhát nem is vettünk nektek. Semmit, bár lesz időnk, hiszen még élvezni fogjátok egy ideig a kórházi békességet. - megsimogattam Alex kicsi kezét és ott is ragadtam, mert újabb szokása volt, hogy ilyenkor megfogja az ujjam, nekem pedig nem volt szívem soha ott hagyni őt. - Ne is álmodj róla, hogy megúszod, hogy annyira ránk ijesztettél. - mondtam neki mosolyogva. Tisztán bennem volt még a félelem és az aggódás szívet szorongató érzése, mikor nem sírt fel.

- Emma drágám neked csuda életed lesz az biztos. - sóhajtottam fel vigyorogva. - Apád már most szerelmesebb beléd, mint belém. - nevettem fel, amire mindkét kicsi megrezzent és Alex még erősebben szorította az ujjam. - El ne szorítsd a vért az ujjamból, hé. - néztem rá mosolyogva. Csak a szemem sarkából láttam, hogy az ajtóba ott áll Seb, de nem jött be. Meghagyta nekem a búcsút. - Ki fog minden hajnalban ébreszteni a csukásával, mi kisasszony? - simogattam meg a pici arcot. Elképzelni is fura volt nem, hogy látni, hogy annyira aprók voltak.

Nehéz szívvel hagytam ott őket. Elmentünk Rékáért, bár én a kocsiba maradtam, mert fáradt voltam és semmi kedvem nem volt az óvónő behízelgéséhez. Seb pedig hatalmas vigyorral ment be az ovi kapun.

Mikor már fél órája nem jöttek ki kezdtem türelmetlen lenni, és bementem utánuk. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek-e mikor megláttam Sebet az építő kockák között ülni, és két kissráccal meg Rékával és Réka barátnőjével, Petrával építettek egy nagy várat. Csak azzal tűnt ki a sok kiskölyök közül, hogy ő magasabb volt. Két anyuka is az ajtó mellett álltak és olvadozva nézték, ahogy Seb is várat épít fakockákból.

- Bárcsak az én férjem is ilyen lenne! - sóhajtozott egy barna hajú nő. Felhúzott szemöldökkel ránéztem, de nem figyelt rám. Igazából semmibe vett. - Ennyire figyelmes, és gyerekbarát!

- Arról nem is beszélve, hogy mennyire jó pasi, és eszméletlenül vezet! - kontrázott a másik. Elfojtottam egy feltörni készülő nevetést, és odaléptem hozzájuk.

- És gazdag és híres! - játszottam az olvadozást.

- Az sem utolsó. - bólintott a barna hajú nő. Tessék, itt volt a kutya elásva.

- Kelj fel szépen, vedd át a benti cipőcskéd. Anyu hazavisz. - simiztem meg Seb fejét. Rám nézett és felnevetett.

- Igen is mamiii… - mondta nevetve. Réka rám nézett majd csapot-papot ott hagyva odaszökdelt hozzám és szorosan megölelt.

- Hiányoztál. - mondta hüppögve. Felvettem az ölembe és nyomtam egy puszit az arcára.

- Te is nekem. - válaszoltam. - Gyere, vigyük haza a kis szöszi ovist. - birizgáltam megint meg a haját. Nevetve kelt fel Seb a játszószőnyegről.

- Sziasztok. - integetett oda a társainak és megindult utánam.

- Csókolooom. - kiabálta Réka oda az óvónőnek, aki mosolyogva integetett oda neki. Seb még az anyukáknak is oda intett, hogy biztos senki ne maradjon ki a sorból és csak utána jött ki az ovisok öltözőjébe. Átcseréltem Réka cipőjét, és ráadtam a kabátot. Közben ő folyamatosan mesélt.

- Meg találtunk egy sünit, és megszúrta az egyik fiú ujját! - mondta huncut mosollyal.

- Szegény fiú. - mondtam együtt érzően.

- Megérdemelte. - mondta gonoszul vigyorogva. - Azt mondta Webber bácsi jobb, mint Basi! Jól meg is kergettem. - Seb nevetett én meg próbáltam komoly anyuka arcot vágni.

- Mire tanítod te? - néztem Sebre.

- Csak láttam a TV -ben egy interjút Webberrel, és megjegyeztem, hogy eláshatná magát. - vont vállat.

- Egész pontosan azt mondtad, hogy egy rohadt mocsadék és rohadjon meg. - mondta Réka komolyan Sebre nézve. Seb elvörösödött én pedig felnevettem.

- Réka ezt felejtsd szépen el. - guggolt le hozzá Seb. - Csak véletlen mondtam, és nem szabad ilyet mondani.

- Nem mondom el a riporter bácsinak! - ígérte meg Réka a szívére tette kézzel. Én ültem az ovis méretű padon és nevettem.

- Ne nevess! - nézett rám Seb, de neki is vigyorra görbült a szája. - Azt mondta, hogy félt, hogy kiütöm Japánba, azért nem jött közelebb! - egyből abbahagytam a nevetést.

- Mekkora egy majom! - csóváltam a fejem. Réka kezét fogva sétáltam ki az oviból, és azon gondolkodtam Webber, hogy lehet ennyire gerinctelen néha. Hazafele még megálltunk egy bolt előtt, hogy Seb valamit vegyen Kiminek, mert szombaton lesz a szülinapi bulija.

Nem tudtam mit vett, mert nem mondta és nem mutatta meg, igazából nem is érdekelt. Ő ismeri, és én nem is leszek ott a bulin, szóval nekem mindegy.

Jó érzés volt otthon lenni végre, de a szívem húzott vissza a két picúrhoz, hiszen nekik most mindennél jobban szükségük volt a törődésre, mégis ledobtam magam a kanapéra és behunytam a szemem. Ha Réka nem rohan be a nappaliba sikítozva Seb elől, elalszok. Kihúztam az egyik díszpárnát az oldalamból és arra felé dobtam amerre Sebet sejtettem. A meglepetés akkor ért mikor csörömpölés és Sue sikolya jelezte a becsapódást. Egyből felültem és a szám elé kaptam a kezem. Bizonyára teát vagy valamit akart behozni a nappaliba, mert a tálca és csészék maradványai a földön voltak tartalmukkal együtt. Sue is csak ült a földön és engem nézett először bosszúsan majd elkezdett nevetni Sebbel együtt.

- Anya fejbe dobta Suet!! Anya fejbe dobta Suet!! - skandálta nevetve és ugrálva Réka. Nevetve mentem oda segíteni felszedni a törmelékeket.

Réka odarohant a párnákhoz és egyből dobálni kezdte.

- Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. - kapta fel Seb Rékát és megforgatta. - Hagyd anyut, pihenni szépen, menj inkább és mutasd meg neki, amit rajzoltál az oviba a héten. - kacsintott rá és lerakta. Réka egyből rohanni kezdett a lépcső felé.

- Lassabban! - kiabáltam utána, de a szavaim süket fülekre találtak. Felrohant az emeletre majd pár perc után rohant lefelé. A baj már a nappaliba érte el, mert hasra esett a Mogyiba.

- Hoppá. - fordultam oda. Nem esett nagyot, és a perzsaszőnyeg is tompította, így nem aggódtam annyira, Seb persze egyből felugrott és már ott is volt.

- Jól vagy? - vette felé Rékát.

- Katonadolog, igaz Angyalka? - mentem oda és megböktem az orrát. A szája sírásra görbült, de ahogy odaértem nyújtózkodott felém és már vigyor volt az arcán. Átvettem és leültem vele a kanapéra. Az orrom alá tartotta a rajzát. Kivettem a kezéből és messzebb tartottam, hogy lássam is mit ábrázol. Aki már látott ovis rajzot az tudja, hogy esély nem sok van arra, hogy felismerje rajta az embereket, nekem mégis ment egyből annyira szemléletesen rajzolt le mindenkit. Bár Réka nem bízott a képességeimben, így elkezdte magyarázni a rajzot.

- Ez Basi. - mutatott egy emberkére akinek tüsi sárga haja volt és egy bukósisak volt a lábánál. - Ez te vagy. - mutatott egy hosszú, barna hajú emberkére, akinek egy buborék volt a fejénél és abba számok. - Ezek meg az ikrek. - mutatott kép kicsi pálcika emberre. - És Sue is ott van. - bökött egy nagy fazekat tartó emberre.

- Jó a megfigyelő képessége és a kifejező készsége az óvónő szerint. - nyomott egy puszit Réka hajára, aki morcosan nézett rá.

- Az óvó néni szerint butaság az, hogy Petrával Forma 1-eset játszunk! - jól mosolyogtam, mert nagyon felháborodott arcot vágott. - Azt mondta, hogy játszunk inkább orvososat vagy banditásat! De az olyan unalmaaaaas… - dőlt végig az ölünkbe.

- Forma 1-eset játszottatok? - kérdeztem nevetve. - Az milyen? - úgy nézett rám, mint egy nagyon értetlen, hülye emberre szokás. Még soha senki nem nézett így rám.

- Én voltam te és Petra volt a pilóta! - vágta rá. - Anya azt hittem te okosabb vagy! Ilyet kérdezni! - Seb annyira elkezdett nevetni, hogy folytak a könnyei. Én nagy szemekkel pislogtam az 5 éves kislányomra.

- Szóval buta vagyok? - kérdeztem megjátszott sértődéssel.

- Buta vaaaaaaaaaaaagy. - mondta nevetve. Elkaptam és elkezdtem csikizni. - Neneneneneneneneeeeeee!!! - sikongatta. - Te vagy a Vilááááág legokosabb embereeee!! - sikította.

- Nagyon helyes. - hagytam abba a csikizését. Megindultam az emelet felé, hogy letusoljak, de pont hallottam még a nappali kétszárnyú ajtajában Réka szavait.

- Anya megőrült! - sutyorogta, és Seb válla fölött engem lesett. - Azért szeretjük, ugye? - jobban kilesett és akkor látta meg, hogy őket nézem. Egyből elkapta a fejét. Erre már Seb is felém nézett.

- Persze. - vágta rá vigyorogva. Éppen valami meccs kezdődött a TV-be így vissza is fordult, hogy ne maradjon le semmiről. Felmentem letusolni, és már köntösbe mentem vissza le, ahol még mindig a meccs ment. Beálltam Seb mögé, és akkor láttam, hogy Réka még mindig ott üldögél Seb mellett és a meccset nézi, meg kérdezget, mit miért csinálnak.

- Réka söprés fürödni meg aludni. - szóltam rá.

- Pssszsttt. - pisszegett le.

- Réka, mondtam valamit. - rátámaszkodtam a kanapé támlájára és megkocogtattam a kislány fejét.

- De megy még a meccs! - mutatott a TV felé. - Had nézzem végiiiiiig léccciiiiiiiiii. - nézett rám nagy szemekkel.

- Fürdés, alvás most! - mutattam az emelet felé. Már 9 óra volt.

- Basiiiii maradhatok a meccs végéig? - nézett nagy kiskutya szemekkel a mellette ülő pilótára.

- Hááát. - hátra lesett rám. Két tűz közé szorult. - Még fél óra van vissza, meg esetleg a hosszabbítás. Én megengedem, hogy maradj, de vele rendezd le. - mutatott felém.

- Basi megengedte! - nézett rám büszkén és előre fordult.

- Mondtam valamit. - fontam össze a kezem a mellkasom előtt. - 9-kor neked már alvás van.

- Még fél óra. Annyi már nem számít. - nézett hátra rám Seb.

- Holnap te kelsz fel, és te kelted fel. - mutattam Sebre. - Majd akkor nem így fogod gondolni.

- Rendben. 10-ig maradhasson lent. - egyezett bele Seb. Én pontosan tudtam milyen egy álmos hisztis kisgyerek, hiszen Tomit régebben nekem kellett néha pátyolgatni, és Rékát is ismertem már. Leültem az ebédlő asztalhoz és magam elé húztam a laptopot. Nézelődtem, olvasgattam a híreket, történéseket. Minden tele volt még mindig a Magyarországon történt vörös iszap katasztrófával. Ahogy megjelent a külföldi magyaroknak is elérhető segélyvonal egyből utaltam át pénzt, ahogy az árvízkárosultaknak is. Fura volt sokszor belegondolni mi megy a hazámban.

Megvártam a 10 órát és beálltam a nappali ajtóba.

- Most pedig nagyon gyorsan tünés fürödni. - mondtam figyelmeztetően. Seb csak pisszegett, mert éppen gondolom gólhelyzet volt. Oda mentem és elkaptam Rékát. - Gyerünk aludni. - kapálózott, de mérges voltam, nem érdekelt. Sikítozott és mire felértem vele a fürdőbe már sírt. Leültettem a tükör előttipultra és lehúztam róla a felsőt nagy nehezen.

- Réka ezzel semmit nem érsz el. - szóltam rá. - A mű hisztiddel azt éred el, hogy holnap nem jöhetsz velem az ikreknek vásárolni. - érdekes egyből abbahagyta. Már csak tüntető jelleggel nem szólt hozzám. Utáltam, hogy én leszek a szigorúbb szülő.

Fürdés után ráhúztam a hálóingjét és befektettem az ágyba.

- Most már alvás legyen, fél 11-kor. - nyomtam egy puszit a fejére, és behajtottam az ajtót. Lementem a nappaliba ahol Seb éppen a TV-t kapcsolta ki.

- Ne beszélj legalább ellenem. - mutattam rá. - Egy 5 éves nem lehet fent 10-ig egy rohadt meccs miatt, amit azért néz meg, mert te nézed.

- És ha focista szeretne lenni? - tárta szét a két kezét.

- Láttál már engem focizni? - kérdeztem szeptikusan. Egy pillanatra elgondolkodó fejet vágott majd megrázta a fejét. - A focihoz is veleszületett tehetség kell, mint a vezetéshez. Hidd el, egyik szülőjétől se örökölt ehhez kellő géneket.

- Benne kialakulhat. - akadékoskodott.

- Ha minden áron fel akarsz húzni, jó úton haladsz. - figyelmeztettem. Vigyorogva nyomott egy puszit a számra és ő is elment fürdeni.

Hajnali 1kor arra ébredtem, hogy besüpped mellettem az ágy és valaki átmászik a lábamon. Álmosan néztem fel. Réka a kedvenc plüssét a kezében szorongatva mászott éppen felfelé az ágyon közénk.

- Rosszat álmodtam. - suttogta mikor észrevette, hogy felébredtem. Felemeltem a takaróm és egyből odabújt hozzám. Vizes volt az arca a könnyektől. Megtöröltem a kis pofiját, és simogattam egy ideig a hátát, hogy megnyugodjon és elaludjon. Szerencsére nem kellett sok és megint aludt.

***

Reggel egy nagy puffanásra ébredtem fel. Felnéztem, és Réka Seb oldalán aludt Seb meg éppen akkor ült fel a földön bosszús fejet vágva.

- Mit fetrengsz a földön? Az ágy nem elég kényelmes? - kérdeztem halkan pukkadozva a nevetéstől.

- Réka letúrt! - mondta ő is halkan felháborodva.

- Had ne mondjam, hogy te vagy a nagyobb, idősebb és erősebb is… - sóhajtottam színpadiasan. - Mért hagytad magad? - átmászott Rékán és odafeküdt mellém, majd elkezdett lelökdösni az ágyról, így én is koppantam.

- Idősebb vagy, és okosabb, mint én. Mit fetrengsz a földön? - kérdezte hatalmas vigyorral. Felkeltem, és rámásztam a mellkasára, hogy törökülésbe rá tudjak ülni.

- Ne a gyerek előtt. - vigyorgott. Megfogtam egy párnát és az arcába nyomtam. Réka már Seb kapálózására ébredt fel. Ellenőriztem, hogy Seb tuti kap-e levegőt, majd rámosolyogtam a kislányra.

- Mit csinálsz? - nézett rám meglepve.

- Jó modorra tanítok egy Vettelt. - vigyorodtam el.

A nevetős kelésből, kapkodós készülődés lett, mivel Seb és Réka is a felső fürdőbe lökdösődött.

- Kölykök, nyugalom. - szóltam rájuk mikor már a gardróbba is hallottam a kiabálást. Szerencsére az én sminkasztalom a nyugis gardróbba volt, nem a fürdőbe.

Sue reggelit csinált, míg mi fent készülődtünk. Persze mindenki elaludt, meg elhülyéskedte az időt, csak ő volt már menetre késszen, hiszen ma ő is jött velünk. Mentünk az ikreknek vásárolni. A sietés lényege az volt, hogy hatalmas örömömre anyósék és anyuék is jönnek ma hozzánk. Imádtam az ötletet főleg, hogy vasárnap este Seb megy vissza a gyárba.

- Bárcsak ilyen anyósom lenne. - mondtam Suenak mikor a nekem kikészített kávés bögrét meghúztam. - De nem is, sokkal jobb így, mert így te mindig itt vagy. - rámosolyogtam és ő boldogan visszamosolygott.

- Próbálom könnyebbé tenni a dolgod. - mosolygott.

- Milliószor könnyebb. - bólintottam. - Vettel, Réka elkésüüünk!!! - kiabáltam fel. Réka rohant le elsőnek a lépcsőn, de az utolsó fokokon megbotlott és leesett. Egyből odasiettem és odaguggoltam hozzá.

- Jól vagy? - kérdeztem, de mikor láttam az arcán végigfolyó könnyeket már tudtam, hogy nem.

- Fáj a kezem! - hüppögte. Óvatosan megfogtam a bal kezét, amit szorongatott és megtapogattam. Az alkarjához érve felsikított fájdalmába. Sue hozott rá jeget, amit egy törölközővel óvatosan rátekertem a kezére. Addigra már Seb is ott guggolt Réka mellett.

- Én Rékával elsőnek megcélzom a kórházat. - mondtam Sebnek. - Menj ki Sueval a szüleid elé. A kórházba találkozunk. - felvettem a potyogó könnyű Rékát az ölembe és megindultam.

- Nem lesz baj. - simizte meg Réka fejét Seb. - Lesz egy menő kötésed vagy gipszed!

- Az menő? - kérdezte Réka a másik kezével az arcát törölgetve. Látszott az arcán, hogy nagyon fáj a keze. Seb csak bólintott.

- Maradj bent, majd kimegyek a szüleidért is. - szólt utánam Seb.

- Imádlak. - kiabáltam vissza.

- Kibírod a kórházig, ugye? - kérdeztem a kislánytól mikor bekötöttem a gyerekülésbe.

- Ühüm. - motyogta a bal kezét dajkálva.

Abba a kórházba vittem ahol az ikrek is voltak. Az ölembe vittem be a sebészeti osztályra. Többen is voltak kint, de ismertem a sebészeti orvost, így pofátlanul bekopogtam.

- Jó reggelt. - jelent meg a rendelő ajtóba a doki. - Jöjjenek be. - lépett arrébb. Éreztem, hogy most sokan utálnak a váróba. Igazából nem érdekelt, van már pár olyan ember, aki utál, mindegy, hogy párral több vagy kevesebb. - Mi a panasz? - kérdezte barátságosan.

- Elesett. - felültettem a vizsgáló asztalra Rékát, de ott maradtam mellette. Legalább annyira irtózott az orvosoktól, mint én.

Helyben megcsinálták a röntgent szerencsére.

- A Kishölgy kicsi kacsójában meg van repedve a csont. - mondta a felvételt nézve. - Szép nagyot eshettél. - nézett Rékára. - Rossz voltál?

- Én jó kislány vagyok. - mondta magabiztosan. - De néha rosszalkodni is kell! - mondta huncutul. - De a Mikulásnak el ne árulja.

- Egy szót se. - kacsintott a doki. Én csak mosolyogtam, hogy a nagyszájú hölgyecske mindenkit az ujja köré csavar. Kapott egy alkart fedő gipszet és a doki útjára bocsájtotta egy cukorkával.

Egyből az ölembe kéredzkedett, így kénytelen voltam a koraszülött osztályra kézbe felvinni.

- Nézze mim van!! - mutatta büszkén az ápolónőnek, akit már jól ismert, hiszen sokszor volt itt mikor Réka bejött az osztályra.

- Nagyon szép! - mosolyodott el. - Hogy szerezted?

- Elestem! - megmosolyodtam én is a dolgot, mert olyan büszkén mondta, pedig az esés után még sírdogált. Kezet mostam és bementem. Maszkot már nem kellett viselni, mert már nem voltak annyira gyengék. Már az összes gépről leszedték őket, csak az életfunkcióikat figyelte még mindig egy-egy gép.

- Sziasztok Kicsikém. - össze volt tolva a két inkubátor, így csak oda könyököltem a műanyag tetejére. - Újra itt vagyok. Nem feledkeztem ám meg rólatok. - figyeltem, ahogy alszanak. Olyan kis békések voltak mégis rengeteg galibát okoztak a nagy fájdalomról nem is beszélve. - Jövő héten apa nem lesz itthon, de én azért jövök sokszor, ígérem.

Megsimogattam a puha pofikájukat és mosolyogtam azon, hogy Emma egy nagyot szusszantott, míg Alex, ahogy a kezéhez értem, már meg is fogta az ujjam. Réka is bejött és mindenfélét mesélt nekik egy kis sámlin állva, hogy rendesen lássa őket. Két óra múlva ért oda a teljes család.

- Nagymamik és nagypapik. - léptett be a szobába. - Meg persze öcskös. - vigyorgott Fabira. - Bemutatom nektek Emma Norton Vettel és Alex Norton Vettel.

Az elkövetkező 10 percben esély sem volt arra, hogy én vagy Seb odaférjünk a kicsikhez. Seb beült a szobában lévő fotelbe én pedig ráültem a karfára.

Anya és Heike szipogtak, és a könnyeiket törölgették. Még én is kibírtam sírás nélkül, pedig én kivághattam volna a hisztériát, mert szülés után nem is láthattam őket. Arról nem is beszélve, hogy azóta sem tarthattam egyik gyerekemet se a kezembe. Én felfogtam mennyire gyengék, és mennyire hajszálon múlt az életük, főleg Alexé. Anyuék persze egyből fel akarták őket venni, és ki voltak akadva mikor szóltam, hogy nem lehet őket felvenni.

- Mi az, hogy nem lehet? - támadt le Heike. - Egy kisbaba a családja karjaiba való.

- Anya, még nagyon kicsik. Alexet majdnem elvesztettük. - magyarázta Seb. Félt, hogy bedühödöm, pedig teljesen nyugodt voltam. - Még mi sem vehettük fel őket.

- Ilyet… - morgott Heike, de a fiával nem vitázott. Ha én mondom, tuti veszekedni kezd. Baja volt velem mióta csak várandós lettem, és Seb elmondta neki. Semmi se volt neki elég jó.

Mikor mindenkitől meghallgattuk, hogy pont ilyenek voltunk kisbabaként, és elmondták, hogy mennyire büszkék és mennyire imádják már most a kicsiket felkeltem, hogy induljunk, mert azt akartam, hogy nyugalmuk legyenek a babáimnak, és ne zsongja körbe őket mindenki. Fabi is már ott ült mellettünk, így boldogan kelt fel mikor megindultam. Réka is egyből csatlakozott hozzám.

Közben pedig kisebb vita alakult ki, hogy kinél mennyit fognak nyaralni.

- Még el se hagyhatják a kórházat. - néztem rájuk. - Még épp, hogy túlélték a szülési traumát, ti már marakodtok rajtuk. - erre mindenki csöndbe maradt. - Azt majd ők eldöntik, kinél szeretnének lenni mikor és mennyit. - megindultam újra majd visszafordultam. - És a gyerekek előtt ne merjetek vitázni, mert ronda világot csinálok és az első géppel mehet mindenki haza. - erre mindenki kicsit megszeppent, de meg is indultak az ajtó felé egy búcsú puszi dobás után.

- Ez lehet kicsit erős volt. - szólalt meg Seb mikor már csak ketten voltunk bent. A többiek elindultak ki.

- Nem érdekel. - vontam meg a vállam és megsimogattam a piciket. - Ők a mi ikreink, és nem hagyom, hogy már most szét akarják őket tépni, mint a keselyűk. Édesek, picik tisztába vagyok vele, de a MI gyerekeink. Az ő dolguk most az, hogy fejlődjenek, és kétlem, hogy segítené a fejlődést, ha a fejük felet vitáznak.

- Ez olyan igazi anyukás volt. - mosolyodott el. - A szülés után azt hittem visszatért a régi Virág. - megindultam kifelé, és az ajtóból néztem vissza.

- Ne is álmodj róla, hogy nem tért vissza, de most már felelős vagyok, nem csak miattad szöszikém meg magam miatt, hanem miattuk és Réka miatt is. - kimentem és magára hagytam az újdonsült apucit a két kis csöppséggel.

A kórházból kifelé azon gondolkodtam, hogy Ciaron dörzsölheti a tenyerét, hiszen most áskálódhat, ahogy akar, mert nem is leszek ott a futamon. Igaz már Ciaron sem volt a régi. A világ változik, és nagyon úgy tűnik, hogy a Forma 1-ben sem minden a régi.