Japán-Korea 4

Itt a friss. :D A szokásos az minélet: Minél több komi annál gyorsabban friss!!! :D

Szombat éjjel ismét a Babylonban kötöttem ki. Ezúttal sem bulizni jöttem, hanem összeszedni a csapodár bandát.

Egészen pontosan hajlani 1 volt mire odaértem. Elgondolkodtató volt, mikor a szekus rám vigyorogva állt félre. Vagy tud valamit, amit én még nem, vagy ennyire jól ismer már itt.

Ahogy beléptem a belső terembe megtorpantam. A cigi füst és a dübörgő zene nem volt újdonság, hiszen fél életemet ehhez hasonló helyeken töltöttem. Az viszont meglepett, mikor egy száll tangában táncoló nőket láttam a falak mellett és a parkett közepén lévő emelvényen. Rengeteg nagyon alul öltözött hölgy kellette magát. Szabályosan rosszul éreztem magam a melegítő felsőmben meg a farmeromban. Hátra indultam, mert tudtam, hogy arrafelé érdemes keresni a népet. Bent és Evat szúrtam ki egyből. Nem volt nehéz, mert Eva egy miniszoknyában és melltartóban ropta Bennel, akin szintén nem volt felső.

- Ekkora mákot, hogy Tommi Kimi szülinapján iszik. - sóhajtottam fel hangosan. A mellettem álló srác rám nézett.

- Mondtál valamit? - annyira vidám volt, hogyha még vidámabb lenne, már nem bírna megállni.

- Neked semmit. - vágtam rá. Áttörtettem a tömegen, és megkocogtattam Ben vállát, aki felém fordult, de rám is öntötte a poharának tartalmát, mert elvesztette az egyensúlyát.

- Virááááááááááááááááááááág!!! - megölelt, vagy inkább megkapaszkodott bennem. - De örülök neked! Gyere, táncolj velünk. - a nyelve már kezdett akadozni, és mire észbe kaptam már több részeg szerelőm közt álltam. Póló érdekes egyiken se volt. Eva megfogta a derekam, és ráncigált, hogy táncoljak.

- Engedj el, és gyere. Parancsba kaptam, hogy cipeljelek haza. Ismét. - megpróbáltam kitörni a körből, de esélytelen volt. Párszor megpróbáltam arrébb lökdösni Bent, de nem sikerült, lévén, hogy sokkal erősebb nálam.

- Mi van veled?! - ordította Ben, mivel a zenétől alig hallottam még a saját gondolataimat is. - Az elején mikor oda kerültél a csapathoz, jöttél velünk bulizni! Engedd el magad! - megfogta a kezem és magához rántott. - Semmi bűn nincs abba, ha elengeded magad kicsit. Már nem vagy terhes, tudom jól, és látszik is. - jegyezte meg. - Nem szoptatsz, tehát ihatsz!

- Kocsival vagyok. - vágtam rá.

- Dan csak a hívásomra vár, hogy jöjjön és haza vigyen minket. Egy utcával arrébb lakik. - tette hozzá. - Hazavisz! Engedd el magad! Gyerünk! - két tenyerem rányomtam a mellkasára és ellöktem tőle magam.

- Hagyd, nem meri elengedni magát. Egy karót nyelt anyuka lett belőle! - ránéztem Evara. Gúnyosan mosolygott. Egyből megindult bennem a bizonyítási vágy. Kikaptam az egyik srác kezéből a piás poharat és lehúztam. Az alkohol végigmarta a számat és a torkom. Megráztam a fejem, és mivel régen ittam, szinte egyből éreztem, hogy a fejembe száll. Az agyam leblokkolt, és nem bírtam gondolkodni.

- Mi a franc volt a pohárba? - kérdeztem a tulajdonosára nézve.

- Abszinth. - vigyorgott. Már a nevétől is rosszul voltam, de visszatartottam a hányingerem. Nem fogom kidobni a taccsot. Régebben bírtam a bulizást, a piálást. Mit számít, hogy az egyik legerősebb piát ittam? Visszaléptem Benhez és elkezdtem vele nem épp gátlásosan táncolni. Éreztem, ahogy a feszültség szépen lassan eltűnik a testemből. Fogalmam sem volt mennyi ideje táncolhattam velük, de már a melegítőm cipzárja le volt húzva a mellemig. Elég jó kis belátást engedve, hiszen nem volt rajtam póló, csak egy melltartó. Egy pillanatra megijedtem, mikor valaki elkapta a kezem és maga felé rántott. Egyenesen neki estem Seb mellkasának. Ijedten néztem az arcára, de egy enyhe perverz mosoly jelent csak meg a szája sarkába.

- Még hogy nem bulizol. - nevetett fel. - Kimi morcos lesz, ha rájön, hogy eljöttél bulizni nélküle, a szülinapján.

- Mit csinálsz itt? - kérdeztem vigyorogva. Megkapaszkodtam a nyakába és úgy álltam, hogy pont a két lába közt legyen az egyik lábam. Valamicske gátlás még volt bennem mikor Bennel táncoltam, de Seb karjaiba még az is eltűnt.

- Hallottuk, hogy pár csapattag itt mulat, és úgy döntöttük benézünk. - nem erősen, de beleharapott a nyakamba, amitől felnyögtem, persze arra figyeltem, hogy a fülébe nyögjek bele.

- Szabad ilyet egy anyukának? - markolt a fenekembe.

- Szabad ilyet egy újdonsült apukának? - kérdeztem vissza. Végigcsókoltam a nyakát, amitől még jobban bevadult.

- Nem azt mondta a doki, hogy egy ideig tartsd magad távol a szextől? - kérdezte. Ittas volt, de nem volt nagyon elázva. Pont annyira volt kész, hogy senki más ne érdekelje. Pont annyira, hogy itt helyben képes legyen felrakni az asztalra és leráncigálni rólam a farmert. - El is felejtettem mennyire vadító vagy ilyenkor. - belekacagtam a fülébe.

- Nem érdekel az orvos. - nyögtem ki nehezen. - Te érdekelsz csak túl sok rajtad a ruha. - mélyről jövő morgolódás volt erre a válasz. Egy kicsi kellett már csak és Sebnek lecsúszik a redőny. Éppen meg akartam adni a kegyelemdöfést, mikor elkapta valaki a derekam és egy mellkasnak ütődött a hátam, ezzel távolabb vonva Sebtől, de így is elég közel voltam, hogy ha kinyújtom a nyelvem megnyaljam a száját.

- Eljössz bulizni, és engem meg se keresel? - hallottam meg Kimi alkoholtól rekedtes hangját. Hátra döntöttem a fejem a vállára és rávigyorogtam.

- Boldog szülinapot. - nyomtam egy puszit az arcára és kibontakoztam az öleléséből. Kicsit észhez tértem.

- Nana, ne szökj. - megpróbált visszarántani, de nem ért már el. Odamentem Benékhez, hogy megnézzem mi az, amin jót vigyorognak. Eva az egyik asztalon ült a szoknyája a hasán volt már és Tommi közvetlen előtte állt, valószínűleg minden értelemben. Elvoltak egymást szájában veszve.

- Ben nem illik. - vágtam vállba. - Ennyire látványosan ne akarj Tommi helyébe lenni.

- Nem tagadom, hogy megdöngetném ismét Evat. - dobott felém egy százas vigyort. - Azt se tagadom, hogy téged is szívesen elkapnálak. Sőt, gruppenbe bevállalnám kettőtöket. - elkezdte felhúzkodni a szemöldökét, nekem pedig ezen nevetnem kellett.

- Engem már csak egy valaki döngethet. - nyújtottam nyelvet. - Ahogy látod Evaról is lecsúsztál.

- Nála még érzek reményt. - nevetett. Nem tudtuk folytatni a társalgást, mert Seb magához rántott és megcsókolt.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire foglak kívánni még valaha is. - morogta a számba.

- Ezt a vágyad ma el kell nyomod. - végig húztam a körmeimet a mellkasán és ott hagytam.

Kiültem a kocsi motorháztetejére és mély levegőket vettem. Vacogtam a hidegtől, de ez jó volt, mert azt jelentette józanodom.

Mire úgy éreztem, hogy a pia kiment a fejemből Eva, Tommi és pár perccel később Seb és Kimi is kitalált Babylonból. Szerencsére én fordítva voltam összerakva, mert ha táncoltam, akkor nagyon a fejembe szállt a pia, de ha egyhelyben üldögéltem gyorsan kijózanodtam. Már józannak mondható állapotban ültem be a volán mögé.

- De te ittál. - mászott Eva az arcomba.

- Én józan vagyok. Te meg full részeg. - vágtam vissza. Seb ült mellettem az anyósülésen. A fejét hátradöntötte és a kezével takarta a szemét. Eva Tommi vállán aludt már félig mikor elindultam. Kimi ahogy beült a kocsiba az ablaknak dőlve el is aludt.

- Lehetséges, hogy reggel 6 óra van? - kérdezte Tommi döbbenten.

- Halkabban ember! - szólta le a szülinapos.

- Tommi, nagyon is lehetséges. - néztem rá a kocsiba lévő órára.

- Akkor érünk haza mikor már Réka meg a szülők felkeltek. - nyöszörgött Seb is. Kezdett józanodni.

- Csúnya a másnaposság… - vigyorodtam el. Magamban több dologért is imádkoztam. Egyrészt, hogy egy rendőrnek se támadjon kedve kekeckedni, másrészt azért, hogy legalább 6 órát tudjak aludni, harmadrészt azért, hogy elkerüljön a másnaposság.

Nem tűnt úgy, hogy szeretnek fent, mert mikor máskor állítana meg a rendőr.

- Jó reggelt kívánok. - hajolt le az ablakhoz. - Jogosítványt, és egyéb okmányokat legyen szíves. - kiadtam neki, és míg beletemetkezett a papírjaimba körbe néztem a kocsiba. Seb a szemébe húzta a kapucnit, Kimi is igen takarta az arcát. Úgy tűnik annyira eszüknél voltak, hogy nem kell a botrány a görbe estéről. Tommi ki se látszott a sáljából, Eva arca pedig eltűnt a hajkoronája mögött.

- Lenne szíves kiszállni? - kérdezte tőlem. Mély levegőt vettem, és próbáltam beindítani a gondolkodásomat, de a fejem üresen kongott. Egy keresztkérdés, és belebakizok, máris megfújatja velem a szondát, ami viszont ki fogja mutatni a piát. Nem jó példa a világnak az ittas vezetés…

- Kérem, sétáljon végig a vonal mentén. - nem hatotta meg a pofim, és úgy tűnik, vagy nem ismert meg vagy direkt szívózik. Nyugodt volt a szívem, mert a legrosszabb részeg állapotomban is, míg lábon tudtam állni akkor egyenesen is tudtam menni. Ugye-ugye a tini ’túlélési’ ösztönök nem kopnak ki az emberből. Anya is régen mindig ezzel szívózott...

Végig sétáltam a vonalon, akár egy modell a kifutón.

- Kik ülnek az autóba? - kérdezte.

- A barátaim. - vágtam rá. - Görbe estét tartottak, és én vagyok a fuvarozó. - nem mentem közel hozzá, hogy ne érezze a leheletem se. Hümmögött egy kicsit.

- Megkérné őket, hogy szálljanak ki? - nézett rám. Kételyt láttam a szemébe. Nem volt biztos benne, hogy kitudnak-e szállni. Az agyam egyből pörögni kezdett.

- Nem lenne szép látvány biztos úr. - vigyorodtam el. - Nem hiszem, hogy meg tudnak a két lábukon állni. Ezért jöttem értük. Nem jó példa az ittas vezetés. - aranyosan mosolyogtam a szavaim mellé. Nézegetett pár pillanatig majd visszaadta az irataimat és elengedett.

- Ez nagyon meleg volt. - röhögött fel Kimi.

- Kussolj, ott hátul, és húzd meg magad. - nevettem fel.

Mire mindenkit haza vittem és mi is haza értünk Heike és anya már lent ültek Sue társaságában a nappaliban. Mindketten csak intettünk és megcéloztunk az emeletet. Gyorsan letusoltunk mindketten és bedőltünk az ágyba. Már 8 óra volt.

Nem is mertem álmodni arról, hogy Réka nem kelt fel minket, amikor felébred. Én már arra felébredtem mikor kinyílt a háló ajtó, de megvártam, míg bemászik mellénk. Nem akartam kinyitni a szemem. Nem akartam semmit, csak aludni.

- Reggeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeel vaaaaaaaaaaaan. - kiáltotta el magát és bevágódott közénk.

- Réka. - nyöszörgött fel Seb. Arra fordultam és kikukucskáltam a kis résen, amire ki tudtam nyitni a szemem. Réka Seb mellkasán feküdt keresztbe és hatalmas vigyor volt az arcán.

- Réka gyere, hagyd szépen a szüleidet aludni. - hallottam meg anya hangját. Ásítva néztem a háló ajtóba. Réka készségesen leugrott az ágyról, és odaszaladt anyuhoz.

- Imádlak Anya. - mosolyogtam el lustán. Viszonozta a mosolyt és becsukta az ajtót.

- Nem tudom mi baja az embereknek az anyósukkal. - húzott magához és belebújt a nyakamba. Éjszakai sötétség volt a szobába, hiszen a vastag bársony függönyök remekül kint tartották a napot. Erre nem mondtam inkább semmit, egészen addig, míg fel nem ébredtem ismét az ajtónyitódásra és pár pillanat múlva nem égette volna valami a szemhéjam. Nem kellet kinyitnom a szemem, hogy tudjam a függönyök már nem voltak a hatalmas ablakok előtt. Seb nyöszörögve bújt még jobban bele a nyakamba és a fejére rántotta a takarót.

- Délután két óra van. - hallottam meg Heike hangját. - Ideje kelni, és nem éjszakázni kéne egy discoba, hanem felelős szülőknek lenni.

- Ez a baja a világnak az anyósokkal. - morogtam oda Sebnek. - Szadista. - tettem hozzá és morogva ráhúztam én is fejemre a takarót. Ha Sebnek bejön nekem is jó lesz alapon. Másnaposan és fáradtan nem vagyok valami társasági és türelmes lény, így mikor megéreztem, hogy a takaró eltűnik rólam, mérgesen néztem fel. Heike a szeme elé tett kézzel állt az ágy végébe. Egy percig nem esett le miért, aztán rájöttem, hogy Seb is és én is meztelenül vágódtunk bele az ágyba és kedvesen mindkettőnkről leszedte a takarót.

- Anya menj ki a hálószobánkból! - ült fel Seb. Összevonta a szemöldökét és az orrát ráncolta, ami azt mutatta, hogy nincs jó kedvébe. - Én se rontok rátok!

- Bocsánat. - motyogta Heike és kiviharzott.

- Áááh. - visszadőltem az ágyra és a fejemre húztam a kispárnámat. Hallottam, hogy Seb behúzza a függönyt és éreztem mikor visszatakart.

- El kell beszélgessek anyával - morogta.

- Már ideje lenne. - ásítottam. Még feküdtem egy fél órát aztán rászántam magam a felkelésre. Letusoltam, magamra tekertem egy törülközőt és felvettem a köntösöm. Átmentem a gardróbba felöltözni. Meglepett mikor bent Réka éppen a Sebtől kapott kis kosztümjeit nézegette egy barbis bugyiba és közben az enyémekkel egyeztette.

- Hát te mit csinálsz? - nyomtam egy puszit a fejére és beültem a fésülködőasztalom elé.

- Nagyi azt mondta, hogy ha felkeltek, akkor rávesz titeket, hogy menjünk el a városba. - újságolta boldogan. - Hallottam, hogy van valaki a fürdőben, és jöttem öltözni. Öltözzünk össze! - kihúzta az egyik kosztüm sarkát a többi közül és rám nézett. - Ilyenem van! Van ugyanolyan kosztümünk! Menjünk ebbe!

- Neked az kényelmes lesz? - kérdeztem mosolyogva. Kezdtem felébredni. Éjjel összevissza száradt meg a hajam, így elkezdtem kivasalni.

- Igen! - vágta rá. Odaült mellém és figyelte, ahogy a hajam vasalom. Kikentem magam alapozóval, mert eléggé karikásak voltak a szemeim és alap sminket tettem fel.

- Gyere, akkor öltözzünk össze, melyiket mutattad? - keltem fel. Míg felvettem egy melltartót és egy bugyit, Réka a harisnyával szenvedett. Odaguggoltam hozzá és segítettem neki felvenni. Ráadtam a kávészínű inget, amit a kosztümhöz vettek és rásegítettem a kosztümszoknyát, ami sötétebb barna volt. Én is felöltöztem ugyanolyan színű kosztümbe, csak én gatyát vettem fel. Megfogtam a kosztümkabátom meg Rékáét is és átmentem a hálóba, hogy Sebet is felkeltsem, de már a fürdőben volt. Visszamentem a gardróbba és előszedtem neki egy farmert, pólót meg pulcsit és bedobtam az ágyra.

- Óóó még nem is mondtam, neked, hogy menjünk, de már menetre késsz vagy. - mosolyodott el anya mikor meglátott. A két anyuka az étkező asztalnál ült és ott beszélgettek.

- Bocsánat az akcióért. - mosolygott rám Heike is.

- Egy kávéért cserébe elfelejtem. - vontam vállat. Fölösleges lett volna csatározni. Egyértelmű volt, hogy én nyertem. Heikenek már csak azt kellett eldöntenie, hogy feladja, vagy elveszti a fiát. Úgy tűnt ő is belátta, hogy csak ő veszíthet, hiszen itt volt Alex, Emma, és Réka, akik biztosították, hogy Seb nem fog elhagyni.

- Parancsolj. - nyújtotta felém Sue egyből a csészét szinte. Leraktam az egyik szék támlájára a két kosztümkabátot és leültem. Réka csak miután megittam a kávémat sietett le a lépcsőn. Aranyosan hatott a gipszelt keze meg az elegáns kinézete.

- Összeöltöztetek? - kérdezte mosolyogva Heike.

- A kisasszony úgy találta, hogy ehhez van kedve. - nevettem. Réka odajött hozzám és belemászott az ölembe.

- Most már én is csinos vagyok! - vigyorgott.

- Eddig is csinos voltál. - mosolygott rá Anya. Mikor hallottam, hogy Seb fent megindul a lépcsőn felkeltem és Rékát leültettem a székbe ahol eddig én ültem. Bevittem a csészét a konyhába és mire kiértem, már Réka Seb előtt állt, és éppen a ruháját mutatta.

- Szépek vagytok. - nevetett fel mikor engem is meglátott. Kaptam egy álmos puszit. - Tudsz adni valamit fejfájás ellen? - nézett rám bizakodva. Mosolyogva indultam meg a konyhába.

- Adok aszpirint. - kelt fel Anya és már a kistáskája a kezébe volt.

- Nem vehet be akármit. - szóltam ki a konyhából. Szedtem elő idegnyugtató teát, ami még nekem is hatni szokott és öntöttem rá forró vizet. Kevés vízben feloldottam kalciumot és kivittem. Seb az asztalon fekve pislogott az anyukájára és anyósára, akik éppen Rékával voltak elfoglalva.

- Miért nem vehet be bármit? - kérdezte Anya rám nézve. Leraktam Seb elé a kalciumot elsőnek, amire elhúzta a száját, de megitta egy húzásra.

- Mert nem szokás, de bármikor jöhet egy ellenőr, aki Seb vérét bevizsgálhatja. - magyaráztam. - És nem mindegy, hogy mit talál benne. Vannak olyan származékok a gyógyszerekben, ami a Forma 1-ben doppingnak számít. Ritka az ellenőrzés, de így a véghajrába nem kizárt.

- Szerintem ez hülyeség. - csóválta a fejét Heike.

- Míg nem idegnyugtatót szed valaki, vagy hangulatjavítókat szerintem is az. - bólintottam. Seb hálásan mosolygott rám mikor beleivott a teába. Látszott az arcán, hogy máris jobb.

- De akkor mit itatsz most vele? - kérdezte Anya.

- Idegnyugtató teát, ami nem azonos a gyógyszerezéssel. - magyaráztam. - Ez elmulasztja a másnapossággal járó fejfájást, de a vérben nem mutatható ki. Igazából nem is erős. Seb nem szokott hozzá, és nem folytonos fejfájós, így neki hat.

- Neked nem hatna. - nézett rám Seb.

- Nekem a legerősebb aszpirin se nagyon hat. - mosolyodtam el.

- Te akkor, hogy mulasztod el? - ráncolta a homlokát Heike.

- Sehogy. - vontam vállat. - Nekem ideg meg fáradság alapon szokott fájni. Ha fáradt vagyok és van időm, akkor pihenek, vagy nem veszek róla tudomást. Hozzászoktam már az elmúlt két évben.

- Most lesz időd pihentetni az idegeidet. - mosolygott Anya. Inkább nem mondtam semmit. Megtette helyettem Seb.

- Sokkal idegesebb lesz itthon ülve, mintha ott lenne. - erre már mindenki nevetett. Tudták milyen vagyok. Egész délután a városba mászkáltunk, az ikreknek vettünk mindenfélét meg bent voltunk náluk. Seb elbúcsúzott tőlünk, hiszen ő éjjel megy már a gyárba. Hétfőn pedig mindenki megy haza.

Még együtt vacsoráztunk, ami nyugisan telt, lévén, hogy mindenki fáradt volt.

9-kor bementem Réka szobájába az ágy közepén ült és a ma kapott plüss lovat simogatta.

- Hiányzik apu. - nézett rám. Odaültem mellé az ágyra és egyből hozzám bújt. - Egyszer voltam kint vele a lovardába. Annyira szép pacik voltak ott! Elmegyünk egy lovardába pacit simizni?

- Az egész jövő hét csajos hét lesz, oda megyünk, ahova szeretnéd. - nyomtam egy nagy puszit a fejére.

- Menjünk el Petrához is! - csillant fel a szeme. Bebújt a takaró alá, és magához ölelte a lovacskát. - Ne áruld el Basinak, de szagold meg. - odadugta az orrom alá a lovacskát, és egyből meg is éreztem Seb parfümjének illatát. - Most osontam be a fürdőtökbe. - mondta mosolyogva. - Így egész héten velem lesz!

- Szerintem, ha elárulod neki, hogy ennyire fog hiányozni, nagyon jól fog neki esni. - mosolyodtam el.

- Majd elmondom neki. - bevackolta magát és lehunyta a szemeit már mikor Seb betoppant az ajtón.

- Héhéhé! Még el se köszöntem! - egyből odatérdelt Réka fejéhez, aki persze már nagy szemekkel nézett Sebre. Mosolyogva keltem fel és hagytam ott őket. Ez az ő pillanatuk volt.

- Bepakoltatok, hogy hajnalba ne kelljen? - kérdeztem Fabitól, aki az ikrek szobájában álldogált.

- Persze. - bólintott. - Nem korai? Úgy érzem, hogy nem korai ez még mindkettőtöknek? Két gyerek egyszerre? Sebastian alig lesz itthon. Hogy fogod bírni? Végleg feladod a szakmád? - elgondolkodva sétáltam oda az egyik kiságyhoz.

- Itt van nekem Sue. - magyaráztam. - Ő az én jobb kezem itthon. A gyárban ott van David, aki mindig jelent nekem, akivel folyton tartani fogom a kapcsolatot, és segítek mindenben. Nem adok teljesen fel semmit. - végigsimítottam a ma vett rugdalózókon. - A télen már akkorák lesznek, hogy jöhetnek velünk Angliába. Venni fogunk ott is egy házat, közel a gyárhoz. Így Sebbel lehetünk és én is be tudok menni, ha úgy alakul, mégis velünk lesznek a kicsik.

- De Réka ide jár oviba. - ráncolta a szemöldökét.

- Egyelőre igen, mert így most egyszerűbb. Felszabadul a délelőttöm és a délutánom nagy része. Tudok dolgozni, mászkálni, bemenni az ikrekhez. - elmosolyodott. - A tesód még csak 23 éves én pedig 25. Hogyne lenne korai? Még csak két éve sincs, hogy együtt vagyunk.

- Az biztos, hogy mindig is együtt lesztek. - mosolyogott. - Sebastian szeret és te is őt ez pont ezen a gyerekdolgon látszik meg. Anya se hagyná, hogy Sebbel szétmenjetek. Néha kicsit utálatos, és morcos, de csak azért, mert érted is aggódik. Nem utolsó sorban az unokái miatt.

- Mi a véleményed a kicsikről?- kérdeztem rá.

- Nagyon picik. - vont vállat. - Én nem tudok velük mit kezdeni, majd ha nagyobbak lesznek, biztos jól elleszek velük. Réka meg olyan mintha a húgom lenne. Te pedig …

- Fabian! - lesett be Heike. - Menj aludni, mert nagyon korán kelünk. - és már ott se volt. Fabi elindult ki, de még visszafordult.

- Te olyan vagy nekem, mint egy nővér. Van már belőle kettő, de te törődsz a legjobban velem, még így is, hogy alig találkozunk. - nem várt választ ott hagyott.

- Min gondolkodsz? - dőlt neki az ajtófának Seb.

- A doki azt mondta, hogy nagyon nyugodtak a babák. - elmosolyodott és körbe nézett a szobában. - Nem tudom, mennyire várjam, hogy hazajöhessenek. Ha tényleg csendesek nem lesz baj. Ha nem azok, akkor rá kell álljak a nyugtatókra. - nevettem el a végét.

- Minden jól fog menni. - bíztatott. - Gyere, segíts csomagolni, kérlek. - észrevettem, hogy nem lépett be a szobába, csak felém nyújtotta a kezét. Nem tettem szóvá, ha valami nyomja a lelkét úgyis el fogja mondani. Seb nem szokta titkolni az érzelmeit, főleg nem előttem.

Éjjel 11-re kivittem a pilótámat a reptérre, és felhívtam Bent, hogy menjen majd érte, ha leszáll a gépe Angliában.

Mire haza értem mindenki aludt. Beültem a nappaliba és figyeltem, ahogy a 3 kiskutya Báróhoz bújva alszik, és még Pelyhet is maguk közé engedték, pedig nappal folyton szegény macskát nyüstölik. Felsóhajtottam. Nem voltam fáradt. Már nem. Meglepett mikor Aliz feltápászkodott és beleugrott az ölembe, hogy ott folytassa az alvást.

Háromig üres fejjel ültem a nappaliba és csak simiztem a nyugodtan szuszogó kiskutyát az ölemben. Fél 4-re mindenki ébren volt, és 5-re vittem a Vettel családot a reptérre.

7-kor keltettem Rékát, és fél 8kor már úton voltunk a reptér felé, hogy anyuékat is kifuvarozzam. Már majdnem 9-volt mire beértem Rékával az oviba, de az óvónő nem kötekedett szerencséjére.

Bementem a kórházba és egyenesen a koraszülött osztályt vettem célba.

- A héten már kikerülnek az inkubátorból. - újságolta a nővér, aki itt volt a szülésnél is. - Utána megfoghatod őket!

- A héten biztos nem veszem őket kézbe. - húztam el a szám. Értetlenül nézett rám. - Sebastian nincs itthon. Ő akarta mindennél jobban őket, így nem én fogom először tartani őket a kezemben. Legalábbis ez a tervem. - beültem a szobájukba és előszedtem a füzetet, amit hoztam magammal és egy tollat. Elhoztam az eddigi versenyek sorrendjét, és elkezdtem komolyabban esélyt latolgatni. Négy oldalt írtam tele, lehetséges variánsokkal, csak a Koreai pályával kapcsolatban.

- Nem áll jól apuci szénája. - mondtam ki hangosan. - Ha nem lesz bajnok a jó ég óvja a környezetét. - a kicsik már rugdostak, és a szemük is meg-meg rebbent, bár le volt ragasztva mindkettőjüknek.

Csak ebédelni mentem el, de utána vissza is mentem a kórházba. Csend volt és nyugalom és jól esett a kicsik közelében lenni.

Négyre elmentem Rékáért, még őt is behoztam a kórházba, és csak utána mentünk haza, ahol Sue már várt minket a vacsival.

Réka ma egy szó nélkül ment fürdeni és aludni. Fáradt volt, és én is. Nyomott volt az idő és esőre állt.

A vihar hajnalba érkezett meg, bár én fel se ébredtem volna rá amilyen fáradt voltam, de Réka sikítozni és kiabálni kezdett utánam, így felkeltem és átmentem a szobájába. A takarót az orráig felhúzta és onnan kukucskált ki.

- Mi a baj? - ültem az ágyának a szélére.

- Félek! Dörög és villámlik! - hüppögte.

- Réka a dörgés az elektromos… - nem fejeztem be a mondatot, mert rájöttem, hogy egy 5 éves kislánynak bármennyire okos hiába magyarázom, főleg ha én magam is megugrom, ha vihar van. Sokszor nekem is szükségem van Sebre, hogy ne kezdjek el pánikolni. - Mindegy. Gyere, aludj velem, én is félek. Megvédesz? - bólogatva kapaszkodott a nyakamba két kézzel. Felkeltem és megindultam a háló felé.

- Neee!! Paci is fééél!! - kiabálta Réka hirtelen. Annyira nem számítottam rá, hogy ugrottam egyet, a hirtelen hangra. Fejcsóválva kaptam fel a plüss lovat és hoztam magunkkal a hálóba.

Mire visszatelepedtem a párnák közé, már Báró, Pehely, Aliz, Mogyi és Pötty is a szobában voltak.

- Mi van itt, rettegés szobája? - kérdeztem nevetve. Megpaskoltam a takarót, és az összes házi állatkánk feltelepedett mellénk.

- Már csak Basi hiányzik. - jegyezte meg Réka álmosan. Kapaszkodott a pacijába, meg belém is.

Reggel ismét, ovi, nekem kórház, majd ismét ovi, kórház, és haza. Így ment egész héten, ami csütörtökre már kezdett túl elcsépelt lenni. Délután a várost jártam, és babacuccokat vásároltam. Inkább az érzelgősség, mint az egyhelyben ülés. Pénteken az Ikrek kikerültek az inkubátorból, de még figyelték őket. A doki piszkált, hogy vegyem ki őket, de tudtam, hogy Seb semmiről nem akar lemaradni, így megálltam a dolgot. Csütörtök, péntek, szombat hajnali 3-tól 6-ig a telefonon lógtam és Christiannal, Guillel, de legfőképpen Daviddel beszéltem. Az új kölyök lett az én szemem és fülem, és nagyon jól csinálta. Folyton küldte az anyagokat, hívott, ha volt valami fejlemény. Kezdtem nagyon bírni a srácot. Főleg mert nem csüngött rajtam, de mégis tudtam minderről. Nem az én szavaimat idézte, vagy nem rám hivatkozott. Volt, hogy a saját elméletét adta elő nekem, hogy én finomítsam, és segítek neki, hogyan adja elő. Fura volt a szerepkör, de ez volt a max, amit ki lehetett hozni a helyzetből, és még élveztem is. Bár azt sajnáltam, hogy nem láttam Ciaron arcát pár megjegyzésnél. Reméltem, hogy sikerül behúzni az időmérőt és a futamot is. Akkor Ciaron fejéhez vághatom, hogy nem is kellek oda, magától is béna.