Pussz, Csillu.
Reggel korán kellett kelnünk Evaval, aminek egyikünk sem örült. Volt valami fura légkör a gyárban. Mintha várakozás és feszültség lett volna a levegőben. Bementem az irodámba, ahol meglepetésemre Guill már ott ült. Jobban megnézve pedig rájöttem, hogy nem MÁR ül ott, hanem MÉG.
- Menj pihenni. – léptem oda hozzá. – Átveszem tőled. Nyúzott vagy.
- Három napja nem aludtam. – mosolygott rám erőtlenül.
- Mi történik itt Guill? – tártam szét a karom. – Mi ez a feszültség a levegőbe? Mire vár mindenki?
- Ma ide jön az összes fejes. – dőlt hátra a székbe. – A megbeszélés, amire mindenkit behívtak. – magyarázta. – Összeülnek a fejesek és döntenek, hogy mennyire volt elbaltázott dolog ez az egész.
- Ezen izgul mindenki? – húztam fel a szemöldököm.
- Azt suttogják, hogy megvonják a pénzt a csapattól. – sóhajtott. – Azt is suttogják, hogy ha nem lesz idén VB egyik pilóta sem, vagy a csapat nem nyeri el a VB-t akkor jövőre nem lesz Red Bull.
- Mindenkinek szerződése van. – ültem le a székbe. – Mindkét pilótával hosszabbítva lett. Nem tehetik meg.
- Megtehetik. – hunyta le a szemét. – A Honda, és a Toyota is megtette.
- A mai megbeszélésen áll vagy bukik a dolog? – kérdeztem. – Nekem miért nem szólt senki? Vasárnap rengeteg itt dolgozóval találkoztam.
- Tegnap reggel kezdett el terjedni a hír. – kelt fel. – Itt leszel? Ledőlök pihenni.
- Itt leszek, menj csak. – sóhajtottam fel. Felkelt és távozott. Én pedig percekig csak néztem magam elé. Oda ültem Guill asztalához és folytattam az értékelést, amit félbe hagyott. Már egy órája az irodába ültem mikor Christian bejött hozzám.
- Ciaronnál már jártam. – kezdett bele és leült a kanapéra. A testtartása meg volt görnyedve. – Most ez egyszer dolgozzatok össze. Meg kell győzni a fejeseket, hogy minden rendben a csapatnál. Meg kell őket győzni, hogy miénk lesz a VB, ha kell vért izzadva is, de miénk lesz az egyik cím legalább.
- Nem kell játszani a dolgot, mert jó csapat vagyunk Christian. – mosolyogtam rá. Beültem mögé a kanapéra és elkezdtem masszírozni a hátát, hogy a feszültség picit kimenjen belőle. – Ciaronnal marjuk egymást, de hallgatunk a másikra, ha úgy van. – magyaráztam tovább. – A VB pedig a miénk lesz, ebben biztos vagyok.
- Tényleg így gondolod? – kérdezte sóhajtva. Éreztem, ahogy a feszültség, ha nem is teljesen, de némileg elpárolog.
- Nem csak én. – mosolyogtam. – Biztos vagyok benn, hogy az egész csapat ezt vallaná, ha megkérdeznéd őket.
- Szóval nincs miért izgulnom? – kérdezte.
- De nincs ám. – nevettem. – Odamegyünk, cukin mosolygunk, előadjuk az eddigi eredményeket és minden rendben lesz.
- Te tudsz cuki lenni? – kérdezte nevetve.
- Abszolút cuki tudok lenni. – nevettem én is. – Még két puszit is lenyomok Ciaronnak, ha ez segít.
- Arra befizetek. – kelt fel vigyorogva. – Köszönöm. – mosolyodott el és már ott sem volt.
Webber megérdemelne pár pofont. Majd ne felejtsem el futam után félrehívni az egyik sarokba.
Legalább még egy órát dolgoztam az értékelésen, de az én munkám ebben így is csekély volt. Mire végeztem újra a réginek éreztem magam. Nem kismama voltam, nem menyasszony. Versenymérnök voltam, akinek most az elsődleges célja, hogy a nagykutyáknak jópofizzon. Ha fenéken csúszás kell, hogy a csapat megmaradjon, akkor fenéken csúszunk. Bár érzésem szerint rájuk borítanám az asztalt és ordítanék velük egy sort. Az érdekes az volt, hogy ezt az érzést láttam Christian, Ben, Guill, de még Ciaron szemében is, ahogy beültem Ben és Guill közé. Christian jobbján szoktam ülni, de Bent ismerve gondolom valaki úgy döntött, hogy félre az etikettel, jobb, ha Bent fegyelmezem. Ciaron és Guill adta elő a dolgokat, amit az egyik fejes meg is jegyzett.
- Miért Mr. Rocquelin adja elő az ön oldalát Miss. Norton? – fordult felém érdeklődve.
- Tudja Mr. Kensert, én áldott állapotban vagyok két csöppséggel és szóról szóra ezt mondanám én is. – mosolyogtam rá. – Mr. Rocquelin remek mérnök. Úgy gondoltuk, hogy egy férfi szájából szívesebben veszik, ha egy férfi sportnak kikiáltott dologról van szó. – nehezen, de kimondtam. Utáltam, hogy azért különböztetnek meg, mert nő vagyok. Az igazság persze az volt, hogy az értékelést Guill írta, és nekem nem lett volna se időm megírni, se megtanulni.
- Ha jól tudom, pont Ön az hölgyem, aki ez ellen harcol. – mosolygott továbbra is. – Ön az, aki nő létére olyan munkát végez, amit férfiak is hajat tépve végeznek. Ahogy hallottam Ön ezt kisujjból teszi.
- Ezt bóknak veszem Mr. Kensert. – biccentettem felé. Éreztem, ahogy a babák mozognak a hasamban. Az időzítésüket Sebitől örökölték az már biztos. – Mindazonáltal nekem nehezemre esik a hosszú folyamatos egy helyben állás. Hamarabb elfáradok, ha állnom kell az állapotomból kifolyólag. – ez sem volt igaz feltétlen.
- Ez nem korlátozza a munkájában? – kérdezte kíváncsian. Nem volt rosszindulatú piszkálódás, úgy tűnt tényleg érdeklem.
- Nem. – mosolyogtam. A szemem sarkából láttam Christian elégedett mosolyát. Na, akkor hogy is van a cuki dolog? – Egy íróasztal mögött ülök nagyrészt, vagy megbeszélésen. – magyaráztam továbbra is mosolyogva. – Ha a pilótám pályán van, akkor pedig a monitorok előtt ülök. Nem kell sokat állnom.
- A pilótája egyben a párja is, nem igaz? – kérdezte. – Nem korlátozza ez a munkában? – kerestem rajta a gonosz szurkálódó jeleket, de csak kíváncsiságot találtam.
- Nem korlátoz Uram. – mondtam továbbra is kedvesen mosolyogva. – Talán még jobban is tudom végezni a munkám, hiszen jobban ismerem a pilótámat, mint más versenymérnökök.
- Elmondaná végül, hogy mit gondol a csapatról és a Világbajnoki címről? – kérdezte hátra dőlve. – Úgy hallottam maga a nyers őszinteségről híres. Kérem, ne kíméljen minket az igazságtól.
- Hát jó. – néztem Christianra, aki picit meg volt ijedve. – A pilótáink nem kebelbarátok, hiszen az első ellenfeled a csapattársad, de nincs köztünk olyan jellegű harc, vagy kiélezett vita, hogy az a munkát hátráltatná. – magyaráztam. – Mi versenymérnökök akárcsak a pilóták szeretünk marakodni, de gondoljon bele, egy célért harcolunk mind és az a Világbajnokság. Nem korlátozzuk egymás munkáját, sokkal inkább segítjük egymást a piszkálódással és a viccekkel. Hiszen a nem feltétlen rosszindulatú piszkálódás és a viccek tartalmazzák a legtöbb igazságot. – egyetértően bólintott. – A többi itt dolgozó közt is megvan az egészséges versengés, de ez visz minket előre. A vezetőség nem erőskezű, mi magunk is beleszólhatunk a döntésekben, ahogy azt egy jó csapatnál teszik. – igazából nagyrészt Ciaronnal való kakaskodásunk dönt el mindig mindent.
- Köszönöm az őszinteségét. – mosolygott rám. – Sok sikert kívánunk a következőkhöz és Önnek Miss. Norton, sok türelmet a gyerekeikhez.
- Köszönjük. – mosolygott Christian. Én csak fejet hajtottam feléjük. Felkeltek és távoztak.
- Mondtam, hogy tudok abszolút cuki lenni. – közöltem Christiannal vigyorogva.
- Köszönöm a munkát emberek és neked köszönöm, hogy cuki voltál. – mondta nevetve. Mintha a feszültség, mint egy nagy lufi leeresztett volna. Délutánra pedig már Németben voltunk. Nem mentünk hotelbe Sebivel, mert nem laktak a szülei annyira messze, és Rékával is könnyebb volt úgy, ha Heikeék vigyáznak rá. Számítottam rá mondjuk, hogy túl sokat lennék távol a pályától, de jobban esett Sebi szülővárosába visszamenni, mint megint egy hotelbe.
°◦○◦°
Rohantam a kórház folyosóján. Aki az utamban volt az fellöktem, nem érdekelt senki. Most nem. Megálltam egy ajtónál és benyitottam. A szoba üresnek tűnt mégis tudtam, hogy ide jöttem. Éreztem, hogy itt lett volna eddig is a helyem. Az ágyon egy apró kislány feküdt. Alig látszott ki a takaró rengetegéből.
- Itt vagyok Kiscsillag, itt vagyok. – suttogtam neki.
- Már késő. – szólalt meg Laci az ajtóba. – Már késő. – ismételte meg halkan. Ránéztem Rékára, és figyeltem a mellkasát, ami nem mozog. Az arca, amin a kezem volt hideg volt akár a jég. Forgott velem a világ. Lerogytam a földre az ágy mellé, de nem bírtam sírni. Egyik pillanatról történt a másikra, hogy a hasam szúrni és lüktetni kezdett. Előregörnyedtem a fájdalomtól. Csak sikítani tudtam az iszonyú fájdalomtól, ami a testem és a lelkem is tépázta. Tudtam, hogyha nem lát azonnal orvos az ikrek meghalnak, de nem voltam képes mozogni. Az ajtó felé néztem, de Laci már nem volt ott. Oldalra dőltem és összehúztam magam magzatpózba. Iszonyúan fájt. A homlokom a hideg csempéhez nyomtam és próbáltam megnyugodni, egyenletesen venni a levegőt, de amire sikerült volna uralkodni magamon ismét felrémlett Réka hallott arca és ismét fájdalom száguldott végig rajtam. Benn akadt a tüdőmben a levegő és pár pillanatig csak tátogtam. Nem bírtam teleszívni a tüdőmet levegővel annyira lebénított a fájdalom. Aztán vége lett. A fájdalom emléke még ott volt a testemben, de már nem fájt. Óvatosan mozdultam meg. A nadrágom és körülöttem minden véres volt. Fuldokoltam a sírástól, ahogy az ágyba kapaszkodva felkeltem a földről. Oda feküdtem Réka mellé és hagytam, hogy a fájdalom elevenen felemésszen belülről. Annyira zokogtam, hogy kapkodtam levegő után, de alig jutott a tüdőmbe belőle. Egyre jobban fuldokoltam. Próbáltam megállítani a zokogást, de nem ment, egyre erősödött a fájdalom, ami a szívem tépte.
- Sebi. – nyögtem halkan. Behunytam a szemem és összeszedtem minden levegőt, amit bele tudtam préselni a tüdőmbe, kiáltani próbáltam. – Seb! – hallottam, hogy valaki zokog, hallottam, hogy valaki szólongat.
Kinyitottam a szemem, de már nem a kórházba voltam. Sebi régi szobájában feküdtem és Seb ott térdelt mellettem teljesen kétségbeesett arccal. Mikor látta, hogy kinyitottam a szememet felhúzott magához, és megölelt. Az arcom nedves volt. A saját zokogásomat hallottam.
- Hál Istennek. – mondta halkan. – Ébren vagy. Itt vagyok. Nincs baj Kedvesem. Most már semmi baj. – simogatta a hátam. Féltem, hogy a hasi fájdalmam valós volt. Kibontakoztam Sebi öleléséből és felültem az ágyban. A világoskék ágynemű nem volt véres, így egy picit megnyugodtam. Visszadőltem az ágyra és húztam magammal Sebit is. Belebújtam a mellkasába és próbáltam megnyugodni. Most jó volt, hogy nem kérdezett vagy faggatózott, jól esett a csend. Elkezdte ő is a hasam simogatni mire éreztem, ahogy az ikrek mozogni kezdenek. Teljesen megnyugodtam. Ha mozognak, akkor nagy baj nem lehet. Sebi visszafeküdt aludni én pedig beültem egy nagy kád vízbe. Nem tudtam volna újra elaludni.
Sokáig áztattam magam, így elment az idő, és készülhettem a pályára induláshoz. Nyomtam egy puszit Sebi arcára és beültem a kocsiba. Ő majd csak 10-re jön a pályára. Ahogy elértem a pálya körzetét megcsörrent a telefonom. Felraktam a fülemre a bluetooth-t.
- Virág Norton. – vettem fel a telefont.
- Nem hiszem el, hogy ilyen korán be kell mennünk. – morogta Eva a telefonba. – Tudsz valamit?
- Te a korai munkakezdés miatt hisztizel? – kérdeztem megdöbbenve. – Nem, nem tudok semmit. Annyit, hogy menjünk be 6-ra.
- Merre vagy? – kérdezte jó alaposan terelve a témát a hisztijéről.
- Most érek be a városba. – mondtam mikor már láttam a táblát.
- Gyere be értem a hotelhez lécci. – mondta morcosan. – Nem vagyok olyan állapotba, hogy vezessek.
- Szokásos hotel? – kérdeztem már lekanyarodva a pálya irányából.
- Igen. Mennyi, míg ideérsz? – kérdezte ásítva. Még csak negyed 6 volt.
- 10 perc. – néztem az órára. – Gyere le a hotel elé.
- Ott várlak. – és kinyomta. Mikor oda értem Eva csak bedobta magát mellém a kocsiba.
- Láttam Tommit, futni indul pár perc múlva, szóval sietősen távozzunk, ha lehet. – mondta Eva körbe nézve. Fejcsóválva indítottam és már a pálya felé is száguldottunk.
- Azt nem értem, hogy miért nem beszélsz vele. Mert végül is… - nem tudtam befejezni, mert a telefonom ismét csörgött. Nem néztem rá a kijelzőre, csak megnyomtam a fogadás gombot.
- Virág Norton. – szóltam bele.
- Reméltem, hogy már fent leszel. – mondta Laci nevetve. – Ha szerzel nekem jegyet a hétvégére, kimegyek. Hiányzik Réka.
- Elintézhetem. – mondtam mosolyogva. – A kishölgy nagyon hozzánőtt Sebi tesójához meg Sebihez. Nem tudom, hogy tudod majd egy hét múlva hazacsábítani. – nevettem el magam.
- Megvannak a zsarolási módszereim vele szemben. – nevetett ő is. – A szakdolgozatod merre van? Oda tudod adni majd?
- Menj át anyához, ha jól emlékszem nem hoztam el magammal onnan. – mondtam elgondolkodva mikor megálltam a pirosnál.
- Majd akkor átmegyek, és elkérem. – mondta ásítva. – Megyek, folytatom a munkát.
- Én is éppen oda tartok. – mondtam továbbra is mosolyogva.
- Akkor jó melózást. Nyerjétek meg a futamot! – mondta nevetve. – Vigyázz az Ikrekre, és ne legyél önző! Ha időd van pihenni, használd ki. Polcold fel a lábad, ha tudod és tegyél párnát a derekad mögé. – osztotta a tanácsokat.
- De érdekes, úgy rémlik én hordtam ki Rékát. Ezek szerint rosszul emlékszem. – mondtam nevetve.
- Csak figyelmeztettelek. – mondta kedvesen. – Ne borítsd nagyon ki a környezeted. Na, szia! – meg se várva a válaszom letette.
A megbeszélés után dühöngve hagytam el a tárgyalót. Felsőbb utasítás mögé bújva Christian közölte velem, hogy az Olasz futamtól kezdve a saját gyermek alapítványom lesz a legfontosabb tevékenységem, mert lefokoz tanácsadóvá Guill mellé. A kampány hétfőn fog elindulni. Eddig csak az előkészületek folytak és csak az ismert személyek voltak toborozva. Nem voltam boldog, hogy elvették a versenymérnöki szerepem. Épp neki álltam volna, hogy szétverjem az irodám mérgemben mikor megint csörgött a telefonom. Most megnéztem a kijelzőt, hogy muszáj-e felvennem. Sebi nevét írta ki.
- Szia. – morogtam bele a telefonba.
- Szia Kicsim. – mondta vidáman. – Miért vagy morcos? Pályán vagy már?
- Pályán vagyok. Túl a megbeszélésen, ahol közölték velem, hogy Olasz Nagydíjon már Guill fog téged igazgatni. Ő lesz a versenymérnököd. – nem bírtam megnyugodni. – Én meg foglalkozzak szépen a gyerek alapítványommal.
- Legalább nem lesz bajuk a kicsiknek. – mondta Seb, de valószínűleg rájött, hogy nem ilyeneket kéne mondani. – Ott leszel a futamokon, nem? Ott ülsz majd Guill mögött, és ha valami nem jó segítesz neki. – bíztatott.
- Én nem segíteni akarok! – vágtam rá.
- Jó, nem tudom, mit mondjak, hogy megnyugodj. – sóhajtott fel. – De nyugodj meg, mert ártasz az ikreknek.
- Most ebben a percben nem érdekel. – morogtam.
- VIRÁG! – förmedt rám Sebi.
- Jó-jó megnyugszom. – sóhajtottam fel.
- Remélem. Majd a pályán találkozunk. Megyek reggelizni. – és letette. Ma senki nem köszön el tőlem, de mindenki engem hívogat.
Kiültem a home előtti székekre a laptopommal, és ott nézegettem a pálya adatokat és írogattam fel mi az, ami változhat és meg kell majd nézni pénteken az edzésen, illetve, amit ma a pályabejáráson meg kell beszélni. Éppen teljesen elmélyedtem volna mikor megszólalt a telefonom. Oda se nézve vettem fel.
- Virág Norton. – szóltam bele. Nem tudtam milyen nyelven szólnak hozzám majd a telefonba így nem kockáztattam.
- Benne vagy a TV-be! – mondta izgatottan valaki spanyolul.
- Előfordul. De kivel is beszélek? – kérdeztem homlokráncolva.
- Sergiooo. – nevetett. – Nem ismerted fel a hangom? Ráncolod a homlokod! Látlak! – izgatott volt és nevetett.
- Hogy lehet, hogy egy profi focisát ennyire lázba hoz, ha a TV-ben meglát egy ismerőst? - körbe néztem, hogy merre van kamera. A másik oldalon állt egy stáb és éppen interjút készítettek.
- De most téged látlak! – nevetett. – Ez izgalmas.
- Egyébként honnan tudod a számom? – kérdeztem nevetve.
- Iker adta meg. – mondta fél vállról. – Már nem mutatnak. – tette hozzá szomorúan.
- Sergio. – sóhajtottam. – Ne fárassz.
- Megnézem a hétvégén a Forma 1-et. – mondta büszkén. – De akkor nyerjetek, és menj te fel a dobogóra!
- Imádnám, ha ilyen könnyű lenne. – nevettem. – Hidd el, mindent megteszünk érte. – Közben Guill jött a home-ból és intett nekem, hogy menjek. – Mennem kell. Nézzed szépen a futamot és drukkolj, ha lehet nekünk, és ne a Ferrarinak! – mondtam vigyorogva.
- Miért drukkolnék egy Olasz csapatnak? – kérdezett vissza.
- Mert spanyol az egyik pilótájuk. – nevettem.
- Jaaa. – végre leesett neki a tantusz. – Neked szurkolok.
- Azaz Sebastian Vettelnek szurkolsz. – mondtam vigyorogva. Közben felkeltem az asztaltól és a vállamra hajtottam a fejem, hogy mindkét kezem szabad legyen.
- Nem. Én neked szurkolok. – nevetett.
- Jól van Serg, ne fárassz. – nevettem. – Akkor szurkolj nekem. Most megyek, hogy legyen okod szurkolni. Szia, szia.
- Én meg megyek szurkolni. – nevetett. – Igazából meg indulok nyaralni. De nézem a futamot! – tette hozzá sietve.
- Én is nyaralni akarok! – húztam el a számat. Kivételesen semmi kedvem nem volt dolgozni. Inkább süttettem volna a hasam valahol, mint itt a hidegbe meg esőbe mászkáljak.
- Hétfőn utánam jöhetsz nyaralni. – nevetett.
- Hétfőn megyünk a következő nagydíjra, ami a hazai futamom lesz. – mondtam sóhajtva. Esély sincs a pihenésre.
- Utána? –kérdezte.
- Utána lesz időm, mert nyári szünet. – vigyorodtam el.
- Akkor meg már nekem nem lesz időm. – sóhajtott. – Hát nem nyaralunk együtt.
- Hát nem. Na, szia. – mondtam nevetve és kinyomtam mielőtt magyarázni kezd megint. Visszamentem az irodába és megírtam a pályaelemzést. Megbeszéltünk Guillel a pálya sajátosságait, és azokat a dolgokat, amiket meg kéne beszélni majd Sebivel is a pályabejárón.
Mire Sebi besétált a home-ba addigra menetre késszek voltunk. Egyből csinálhatott hátra arcot és indultunk ki a pályára. Szerencsénkre az eső elkapott minket, így hamar vissza értünk a pálya bejárásról. Sebi pedig már el is tűnt a sajtószoba felé.
- Együnk valamit. – indult meg Guill a büfé felé.
- A nap legjobb ötlete. – mentem utána. A hasam már elég szépen korgott.
- Miért nem figyelsz jobban az étkezésre, ha már egyszer terhes vagy? – kérdezte már az asztalnál ülve.
- Lett volna eddig időm enni? – kérdeztem vissza.
- Nem. Jogos. – biccentett felém.
Egész nap az iroda és a tárgyaló közt mászkáltam. Meglepő volt, de este 8-ra már hulla fáradt voltam, pedig a csütörtök nem szokott ennyire lefárasztani. Sebi megint előbb elmehetett így nem várta meg, míg én végzek, mert úgyis külön kocsival jöttünk. Visszavittem Evat a hotelbe, aki ma minden erejével azon volt, hogy elkerülje Tommit, így az sült ki belőle, hogy Anna futkározott nagyon sokat.
Mikor vissza értem a családi házba Réka Sebi egyik Red Bullos pulcsijába ült az ajtó előtt Báróval. Mikor meglátta, hogy én szállok ki a kocsiból egyből felugrott és odaszaladt hozzám.
- Már egy órája rád várok! – nézett rám haragosan.
- Miért vártál rám Csillagocska? – guggoltam le hozzá. Még nagyon elevenen élt bennem az álmom, ezért jó volt látni még a bosszúsan összevont szemöldökét is.
- Mert álmos vagyok, de nélküled nem akartam lefeküdni aludni. – ölelte át a nyakam. Erre muszáj volt elmosolyodnom.
- Így kiültél a hidegbe és engem vártál alvás helyett? – csak bólintott majd kézen fogott és besétáltunk a lakásba. Báró jött utánunk és amint bent lehetett a melegbe egyből felugrott az egyik fotelbe és alváshoz készülődve lehajtotta a fejét a mancsára.
Réka tényleg álmos volt, mert megvárta, míg eszek és letusolok. Befeküdtem az ágy szélső oldalára ő pedig felmászott középre. Sebi már akkor is a falnak fordulva aludt mikor vissza értem. Réka ráhajtotta a fejét a vállamra és teljesen hozzám simult.
- Majd játszhatok az ikrekkel, mikor kijönnek a pocidból? – kérdezte nagyot ásítva.
- Persze Angyalka. – nyomtam egy puszit a fejére.
- Énekelsz nekem? – kérdezte laposakat pislogva.
- Elég, ha dúdolok? – kérdeztem vissza.
- Ühüm. – motyogta. Elkezdtem dúdolni minél halkabban, de a dúdolást nem igazán lehet halkan csinálni, így Sebi felénk fordult és lustán elmosolyodott. Oda csúszott hozzánk és az egyik kezét a fejem alá fúrta a másikat pedig a pocimra tette. Így Réka kettőnk közé szorult. Sebi az állát Réka fejére tette. Az egyik lába az én lábamon volt. Teljesen rajtam feküdtek, de nem volt kényelmetlen. Mintha egy nagy szeretet takarót terítettek volna rám. Réka eleve nem volt nehéz Sebi pedig figyelt arra, hogy ne nagy súllyal nehezedjen rám. Ő is hallgatta a dúdolásom. Mire Réka elaludt addigra már Sebi is halkan és egyenletesen szuszogott. Még mindig ott volt az ajkán a lusta mosoly. Lehunytam a szemem, de egyből fel is nyitottam, mert tisztán láttam magam előtt Réka halotti maszkszerű arcát. Ránéztem a vállamon szuszogó kislányra. Itt és most a legnagyobb veszély rá az, hogy Seb kifújt levegője felébreszti, hiszen félig az arcára félig a hajára szuszogott rá Sebi. Bár a nyugodt arc nem arról árulkodott, hogy pont ez fogja megtörni az álmát. Óvatosan leszedtem a hasamról Sebi kezét és kiszabadítottam a lábam a lába alól. Megemeltem Rékát és arrébb csúsztam az ágyon. Lefektettem a kislány Sebi mellé. A kis angyalka egyből közel bújt Sebi mellkasához, de nem ébredt fel. Ezzel szemben Sebi kinyitotta lassan a szemét.
- Hova mész? – kérdezte halkan.
- Lemegyek inni. – nyomtam egy puszit az arcára. Csukott szemmel bólintott és a hátára fordult. Réka kicsi keze Seb mellkasára került a feje pedig Sebi válla alá. Ő továbbra sem ébredt fel. Halkan lementem az emeletről és beültem a konyhába. Fáradt voltam, de nem bírtam aludni. Nem tudtam kiűzni az álmom képét a fejemből. Bementem a nappaliba és végig dőltem a kanapén. Báró rám nézett majd aludt tovább. Pehely felugrott a kanapéra és oda telepedett a fejemhez. Halkan megnyugtatóan kezdett el dorombolni. A monoton hangra szép lassan elaludtam.
Egy szobában ültem és körülöttem minden tiszta vér volt. Seb a szemben lévő fal mellett feküdt…
Hírtelen ültem fel a kanapén. Felhúztam a térdeimet és neki dőltem a kanapé háttámlájának. Erre már Báró is oda jött hozzám és felugrott a lábamhoz. A fejét rátette a térdemre és szomorú szemekkel nézett rám. Pehely befeküdt az ölembe és neki dörgölőzött a növekvő hasamnak.
- Nem fogom bírni. – suttogtam halkan. – Ezt nem. Egyedül nem. – csendben végig folyt az arcomon az első könnycsepp. Nem töröltem le, mert az éjszaka csendjében úgysem látja senki. Báró az emelet felé fordította a fejét, ahol a lépcsőn pár pillanat múlva halkan lépdelve megjelent Sebi. Leraktam a lábam a földre és nyújtózkodtam egyet így le tudtam törölni a könnyeimet.
- Miért nem jössz vissza fel? – leguggolt elém. Muszáj volt rámosolyogni. A haja kócos volt és laposakat pislogott. A boxer picit megfordulva mutatta, hogy ebben a percben mászott ki az ágyból.
- Szeretlek, tudod? – a mosoly továbbra is az arcomon volt, de a könnyek megint gyűltek a szememben. Örültem, hogy lejött megnézni merre vagyok. Jó volt látni, hogy semmi baja az álmosságon kívül. De nem lehettem önző, hogy elmondok most neki mindent. Hiszen akkor fent marad velem, és holnap már péntek és neki kocsiba kell ülnie.
- Tudom, de mindig jól esik, amikor mondod. – mosolygott rám. Nyújtottam a kezem, hogy öleljen meg. Közelebb hajolt és lehúzott óvatosan a kanapéról és magához ölelt. – Mi a baj Kicsim? – a hajam és a hátam simogatta lassan megnyugtatóan. Nem tudom őt átverni.
- Majd hétfőn megbeszéljük, semmi annyira fontos, hogy ez járjon a fejedbe a versenyzés helyett. – magyaráztam. – Amolyan kismamás féle érzések. – elhúzódtam tőle és rámosolyogtam. Picit sántított a dolog, de nem jött rá.
- Na, gyere kismama aludni. – kelt fel a földről mosolyogva. Tudtam, hogy azon mosolyog, hogy engem is elértek a várandós érzelmek. Felhúzott a földről és visszamentünk a szobájába. Visszadőlt az ágyra és magához húzott. Réka az ágy szélén szuszogott. Jó volt az alvókája, azt meg kell hagyni. Odafeküdtem Sebi mellé, aki egyből az oldalára fordult és mindkét lábam feltette az övére. A térde volt az én fenekemnél. Az arcunk így volt egy szintbe, mivel magasabb volt, mint én jó pár centivel. Réka ott feküdt a másik oldalamon a takaróját ölelve. A fejem Sebi karján volt, míg nekem mind a két kezem a hasamon, Sebinek a szabad keze volt csak ott.
- Bármi is baj, bármi is történt rám számíthatsz. – súgta oda. Nyomott egy puszit az arcomra és elkezdte a hasam simogatni. Talán tudta, hogy még mindig a rémálmommal küzdök.
Egész éjjel nem aludtam. Egyszerűen nem mertem behunyni a szemem. Reggel mikor megszólalt az ébresztő sóhajtva keltettem fel Sebit és kezdtünk elkészülődni a pénteki napra. Fájt a fejem és picit szédültem, de betudtam az alváshiánynak. A bokám be volt dagadva, de mivel ikreket vártam nem is lepődtem meg ezen. Most együtt mentünk, így szerencsére nekem nem kellett vezetnem. A pályán várt egy halom megbeszélés majd beültem a boksz falon lévő helyembe és vártam, hogy megkezdhessük a tesztelést. A fejfájásom nem enyhült és a szédülés sem, na és persze fáradt voltam nagyon. Guill ott állt mögöttem. Csak neki szóltam, hogy nem vagyok toppon, így mikor beültem a helyemre beállt mögém, és ha nem bírom folytatni a szabadedzés, akkor átveszi a helyem. Korábban már dolgozott Sebivel szabadedzés alatt, így nem aggódtam, viszont kezdtem a semmi miatt egyre idegesebb lenni. Idegesített, hogy be van dagadva a bokám, idegesített a fejfájásom okán a zaj, ami körbe vett, idegesített, hogy szédülök. Végül elkezdődött a szabadedzés és nem figyeltem másra, csak, hogy minden adat meg legyen, amire szükségünk van. Az egész pár pillanat lefolyása alatt történt. Elkezdett fájni a mellkasom és összefolyt előttem a világ, a szédülés a fejfájás pillanatok alatt lett elviselhetetlen. Annyit éreztem, hogy valaki elkap és leszedik a fejemről a fülest, ami a pulthoz kapcsolt. Valaki leszedett a székből és a hideg földön ültem pár pillanatig, míg valaki fel nem emelt a karjaiba. Éreztem, hogy aki tart lemászik velem a pulpitustól és elindul. Alig kaptam levegőt és szorosan összeszorítottam a szemem, mert nem láttam rendesen. Szorítottam a szám, hogy ne sikítsak a fejfájástól, és ne hányjak a szédüléstől. Még azt is érzékeltem mikor egy ágyra fektettek. Emberek rohangáltak körülöttem, közben viszont éreztem egy kéz szorítását a kezemen. Valaki velem maradt végig.
Szépen fokozatosan állt vissza a világ a sarkaiba, és minden kezdett kitisztulni. A fejem már nem fájt, és nem szédültem. A mellkasom még picit fájt, de már teljesen elviselhető volt. Óvatosan nyitottam ki a szemem és körbe néztem. A pályakórházban voltam. Tommi ült mellettem.
- A frászt hozod az emberekre. – csóválta a fejét.
- Mennyi az idő? – ültem fel az ágyban. – Mi van a szabadedzéssel?
- Épp most tértél észhez, de már a munka felől érdeklődsz. – csóválta továbbra is a fejét.
- Inkább válaszolj. – húztam fel az orrom.
- Pár perc lehet vissza az első szabadedzésből. Guill átvette egyből a helyed. – sóhajtott fel. – Seb persze egyből sejtette, hogy nem önszántadból adtad át a helyed, így tudja, hogy történt valami veled. Annyit mondott neki Christian, hogy rosszul lettél, de nincs komoly bajod se neked, se a kicsiknek.
- És ez igaz? – vontam fel a szemöldököm. – Hol vannak a ruháim? Megyek és levezetem a 2. edzést.
- A doki azt mondta nagyon magas volt a vérnyomásod. – mondta elgondolkodva. – Mást nem nagyon mondott.
- Te kaptál el? – vontam össze a szemöldököm. – Éretem, hogy valaki elkap, és a karjába visz.
- Én voltam igen. – bólintott. – Jó pár kamera szögből meglesz a jelenet. – nevetett.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá. Nagyon fáradtnak éreztem magam. – Ha onnan leesem, lehet már nem élnék. Beborultam volna a boksz aszfaltra.
- Elég valószínű. – bólintott. – Háláld meg azzal, hogy beszélsz Eva fejével. – szomorodott el.
- Eva fejével? – néztem nagyot. Könyökömre támaszkodva feküdtem az ágyban. Az infúzió gusztustalanul lógott ki a kezemből. – Ha hagyná magát, még tudnék is. Menj oda hozzá, szorítsd sarokba és csókold meg. – vigyorodtam el. – Hidd el szent lesz a béke.
- Mi történt? – rontott be Sebi az ajtón. Bukóba, overállba. A kesztyűt abban a pillanatban rángatta le a kezéről. – Jól vagytok? – oda jött mellém és megölelt.
- Jól vagyok. – nevettem el magam. – Kicsik is jól vannak. – mutattam a monitorra, amin két szív ultrahang is ment.
- Nagyon megijedtem mikor, egyik percben még te beszéltél hozzám a másik meg már Guill. – levette a bukót és a tűzálló fejvédőt majd lerakta az ágy végébe. – Mi történt? – nézett Tommira.
- Rosszul lett és ide hoztam. – vonta meg a vállát. – Magas volt a vérnyomása és a doki azt mondta, hogy valószínűleg azért, mert láthatóan napok óta nem aludt. – Tommi rám nézett el-elvigyorodott. Szemét, ezt velem nem közölte. Sebi sóhajtva ült le az ágy szélére. Nem vártam meg a fejmosást. Felültem az ágyba és leszedtem a hasamról a ragasztós valamit. Kihúztam a tűt a kezemből és kimásztam az ágyból. A két srác döbbenten nézett rám. Már a farmerom rángattam magamra mikor Sebi elkapta a kezem.
- Mit művelsz? – totális döbbenet volt még mindig az arcán.
- Öltözöm. – húztam el a kezem és begomboltam a gatyámat. – Ne felejtsek el elmenni ruhákat venni, amik rendesen rám is jönnek. – mondtam neki. De ő még mindig csak pislogott.
- Feküdj vissza. A doki még nem engedett el. – kapta most már el a kezem komolyabban. – Mássz vissza az ágyba. Ki tudja mi a bajod.
- Az a bajom, hogy keveset aludtam és felment a vérnyomásom. – magyaráztam. – A 2. szabadedzés pedig 35 perc múlva kezdődik. Addig még beszélnem kell Guillel is.
- Ne haragudj. – mondta Seb sóhajtva. Nem értettem mire gondol hirtelen, de mikor felkapott már leesett.
- Nem, Sebastian! Megyek és levezetem azt a rohadt szabadedzést! – akaratoskodtam. Közben Tommi már a dokiért ment. Mire Sebi visszapakolt az ágyba és nagy nehezen lerángatta rólam a gatyát a doki is odaért.
- Miss. Norton kérem, maradjon nyugton. – mondta szigorúan. Nem hatott meg. Tovább viaskodtam Sebivel. Az lett a vége, hogy kaptam a kezemre egy szép kis bilincset, amivel az ágyhoz kötöttek. Sebi bűnbánó fejjel ült mellettem, míg Tommi csak vigyorgott. Christian is benézett meg Guill is, de mindenki hamar felvette a nyúlcipőt. Végül Anna jött be és küldte ki Sebit a pályára.
- Haragszol? – nézett még vissza Sebi az ajtóból.
- Hagytad, hogy kikössenek egy ágyhoz. – néztem rá szúrósan. – Ha nem lenne semmi bajod, de kikötnélek egy ágyhoz, hogy ne tudj versenyezni, haragudnál?
- Igen. – vigyorodott el. – De velem nem eshet meg, hogy teherbe essek és veszélyeztessem a babáim életét is.
- Menj és teljesítsd a szabadedzést. – fujtattam mérgesen. Sóhajtva ment ki a szobából. Tommi is hamar lelépett így egyedül maradtam. Végül a doki adott egy olyan altatót, ami nem káros a babáknak és nem is álmodom tőle.
Mire felébredtem Seb már utcai ruhába ült mellettem.
- Gyere, haza viszlek. – kelt fel mikor meglátta, hogy kinyitottam a szemem. – A hétvégére a doki eltiltott a munkától, mielőtt még akaratoskodnál. Azt mondta a munkával most csak veszélyeztetnéd a saját és a babák életét, szóval meg ne halljam, hogy ellenkezel. – szóhoz se jutottam. Durcásan bólintottam, mert látszott Sebin, hogy ebből nem enged. Egyelőre túl kába voltam az alkudáshoz. – Jött két sms-ed egyébként. – adta oda a telefonom. Lerakta a ruháimat az ágy végébe és kiment. Sóhajtva néztem meg az smseket.
„ Hi, arról szól minden híradó, hogy rosszul lettél. Jobban vagy? Kell aggódni érted? Iker.”
„ Szia, ne aggodalmaskodj, jól vagyok, de a hétvégén eltiltottak a melótól. Felment a vérnyomásom semmi komoly. Virág.”
A másik sms-t pedig Sergio küldte.
„ Drukkoltam, drukkoltam, de te meg összecsúsztál. Hogy van ez? :D Jól vagy?”
„ :D Jól vagyok. Drukkolj Sebinek a hétvégén, jó lenne minél több pontot szerezni.”
Odadobtam a telefont az ágy végébe és felöltöztem. A bokám még mindig be volt kicsit dagadva, de nem volt vészes. Kimentem a szobából ahol már a doki várt. Megkaptam parancsba, hogy maradjak a hétvégén nyugton. Sebi kint várt a váróban. Amint meglátott felkelt, és megfogta a kezem, hogy a parkoló felé húzzon. Amint beültünk a kocsiba felé fordultam.
- Mond ki. – sóhajtottam. – Zúdítsd rám. Ne nyeld le Seb, mert csak rosszabb lesz. – felkészültem egy iszonyatos leszidásra. Helyette csak fáradtan rám nézett.
- Ne mond, hogy hirtelen jött a rosszul léted. – mondta halkan. – Ne mond, hogy mellesleg elfelejtetted megemlíteni, hogy nem bírsz aludni. Ennyire fontos neked a munka? Fontosabb a kicsiknél és magadnál? Szerinted milyen érzés mikor megtudom, hogy bajod van? Milyen úgy kiszállni a kocsiból, hogy Christian vár rám, hogy bevittek a pályakórházba? Milyen érzés szerinted fél órán át nem tudni semmit, csak azt, hogy valami nem jó, mert nem te beszélsz hozzám? – a gyomrom görcsbe rándult. Nem gondoltam bele. Igaza volt, de inkább csöndbe maradtam. – Ha ennyire nem fontosak az ikrek inkább választottad volna az egyszerűbb utat és a legelején elvetetted volna. Inkább az, mint, hogy őket, téged és engem is tönkre tegyél. – nem ordított. Halkan csendben mondta végig, ami rosszabb volt, mintha ordítozna és dühöngene. Beindította a kocsit és kihajtott a parkolóból. Nem szóltam egy szót sem. Lerúgtam a cipőm és magam alá húztam az egyik lábam.
- Sajnálom, bár tudom, hogy ez ide rohadt kevés. – mondtam én is halkan. Sóhajtott egy nagyot, de nem válaszolt. – Jó kislány leszek. – sóhajtottam én is. – Olyan rohadt nehéz feladni ezt az egészet. Ezt viszont te nem tudod elképzelni. Végül is feladom az egész életem. Lehet, hogy túlságosan ragaszkodom, de nehéz egyik percről a másikra a rossz szokásokat és a mindennapok megszokottságát feladni. - magam elé bámultam. Ezt így még senkinek nem mondtam el, igazán bele se gondoltam. – Nekem eddig ez volt az életem. Azért küzdöttem, hogy ne nézzenek le, csak mert nő vagyok. Ne különböztessenek meg, mert nő vagyok. Érzéketlen és karrierista voltam, tudom. – mosolyodtam el keserűen. – De elértem, amit akartam, csak az volt a fontos. Fokozatosan lennem ilyen, és fokozatosan tudok csak megváltozni. Már akkor rengeted elvem feladtam, mikor veled összejöttem, pláne mikor összeköltöztünk. Aztán jöttek az ikrek. – sóhajtottam. – Mindennél jobban meg voltam ijedve bevallom. Utáltam magam, őket, mindenkit, mert egyrészt nem bírtam volna őket megölni, másrészt mert tudtam, hogy változnom kell. – legördült az első könnycsepp az arcomon. – Te végig dolgozhatod az évadot. Utána ott leszel a teszteken, majd a gyárba fejleszteni. Én hol leszek? Otthon? Egyikünk szüleinél? Pár hetes kicsiket nem hagyhatok ott. Jönnek majd az év eleji tesztek és ott sem lehetek ott. Jön az évad és az elején kizárt, hogy ott legyek. El tudod képzelni, hogy erről neked le kéne mondanod? Egész évadot maximum a boxból nézhetem végig. – kihúztam a hajamból a hajgumit és beletúrtam. - Sebastian ez nehéz dolog. Legalább annyira, mint, hogy neked el kell tűrnöd a viselkedésem. Azt, hogy önző vagyok. Nem akartam, hogy Guillnek be kelljen idén ülnie. Én akartam veled VB-t nyerni. Én akartam ott ülni a boksz falon mikor már biztos a VB címed, és veled együtt ordítani, sírni. Hallgatni, hogy megremeg a hangod, mert ömlenek az örömtől a könnyeid. Valószínűleg még csak a helyszínen se leszek!
- Ott leszel. – mondta halkan. – Megoldjuk. – rám nézett és elmosolyodott. – Most először beszéltél igazán az érzéseidről. Sejtetem, hogy nehéz lesz neked, de azt nem hogy ennyire. – megfogta a kezem és a váltóra húzta, hogy tudja azért azt is kezelni a kacsóm szorongatása közben. – Mindent megoldunk, hiszen te magad is a profi megoldások és alkuk nagy mestere vagy. – vigyorodott el.
- Most, hogy így mondod. – hümmögtem. Eszembe jutott egy nagyon jó terv ezzel kapcsolatban. – Kössünk alkut. Hozzád megyek akár már a nyári szünetben is, ha megígéred, hogy az összes futamon ott lehetek, ha törik, ha szakad.
- Rendben. – vágta rá vigyorogva. Tudtam, hogy ezt mondja. Diadalmasan elvigyorodtam. Én már most tudtam, hogy ez a részéről nagyon elhamarkodott belegyezés volt, de megígérte, így minden erejével azon kell majd lennie, hogy betartsa az ígéretét. Gonoszul elmosolyodtam, de ahogy eszembe jutott, hogy valószínűleg szavamon fog, és megoldja, hogy még a nyári szünetbe elvehessen lehervadt a mosoly az arcomról.
- Meg akarom tartani a nevem, most jelzem. – mondtam gyorsan. – Plusz névnek hajlandó vagyok felvenni a neved, máshogy nem!
- Én nem bánom, de akkor is hozzám jössz. – mondta diadalmasan. Most ő nevet, de a végén úgyis én fogok. Nagyon remélem.
