Brit- Német 4

Itt a friss :) Már írtátok páran, hogy jó az új dizi, ennek iszonyúan örülök :D Remélem sokan írtok majd komit!:)

Hétfőn éppen hazafelé tartottunk Sebivel egy vizsgálatról mikor újra éreztem, hogy az ikrek mocorognak.

- Nem hiszem el, hogy ennyire nem bírnak magukkal. – nevettem el magam. Jobb kedvem volt sokkal az elmúlt napok folyamán, mint általában szokott lenni. Jól esett a pihenés, és az is, hogy nem kell pakolásznom és főzőcskéznem folyton. Persze segítettem, de más volt mintha nekem kellett volna csinálni az egészet.

- Megint mozognak? – pillantott rám Sebi. – Mikor érezhetem majd én is, hogy mozognak?

- Ha jól emlékszem 20-21. hét körül érzed majd te először. – gondolkodtam el. – De az nem azt jelenti, hogy egész nap a hasamat tapizod! – figyelmeztettem. Erre csak nevetett. Most még nevet. Majd akkor mikor elhessegetem hisztizni fog.

- A doki azt mondta, hogy 28-29. hétben már a fenekeden kellene maradnod otthon. – mondta vigyorogva. – Mennyi esély van rá, hogy ezt lenyeled és otthon maradsz?

- Hát kb., mint annak, hogy Kimi idén Forma 1-es VB legyen. – mondtam vigyorogva.

- Elég messze lesznek az utolsó helyszínek. – húzta el a száját. – Mi van, ha Brazíliába megindul a szülés?

- Mi bajod a brazilokkal? – piszkáltam. – Világot látnak már így is. Eggyel több ország ahol járnak hamar. – vontam vállat.

- Miért veszed ezt ennyire félvállról? – nézett rám morcosan.

- Mert minek izguljak már most azon, hogy mi lesz akkor? – sóhajtottam fel. – Ne akard, hogy a 16. hétben már a szülésen agyaljak és pánikoljak. Elég lesz neked az a szidás és verés, amit majd a szülőszobában kapsz.

- Szóval menjek be veled a szülőszobába? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Még meggondolom, kell-e nekem oda egy kispapa, aki be van sózva. – morogtam.

- Valakinek fognia kell a kezed. – mondta magabiztos fejjel.

- És az nem te leszel, mert ha eltöröm az ujjad, mint Lacinak azért nem dicsérnek meg. – vigyorogtam rá. Ez persze kamu volt. Nem is fogtam Laci kezét, de ezt neki nem kell tudnia. – Ne lelkesedj ennyire.

- Miért ne? – kérdezte vigyorogva. – Én örülök a kicsiknek.

- Aha, mert nem te szülöd meg őket. – morogtam. – Az, hogy lelkesedsz a megszületésükért, azt is jelenti, hogy lelkesedsz azért, hogy szenvedjek, szóval nyugi.

- Nem jelenti azt. – morogta most ő. Legalább nem volt már olyan feltűnően lelkes. Nem szerettem a túlzottan lelkes embereket. Csak a baj van velük.

Seb beállt a házuk elé és mikor kiszálltunk összehúzott szemöldökkel nézett körbe.

- Anyáék nincsenek itthon, de Fabi igen. Na, erre vajon, hogy vette rá anyát? - kérdezte vigyorogva. Nem kérdeztem honnan tudja, hogy Fabi itthon van, hiszen ordított a zene a házból. Bementünk és Seb jó hangosan bevágta az ajtót. Mikor erre sem volt reakciója Fabinak felment az emeletre. Lent a konyhába annyit hallottam, hogy fent kivágódik az ajtó, gondolom Seb meg akarta ijeszteni az öccsét, de helyette Seb meglepett hangját hallottam.

- Mi a franc? – kiabálta túl a zenét. Fél pillanat és csend lett. Most már engem is érdekelt, hogy mi folyik fent így felmentem. Oda mentem Fabi szobájához, aminek az ajtajában Seb álldogált. Belestem a válla fölött, és már érettem a meglepetést az arcán.

- Seb mit szólnál hozzá, ha visszacsuknád azt az ajtót, és nem hoznád a jó népet még kellemetlenebb és arcpirítóbb helyzetbe? – érdeklődtem tőle már hátat fordítva a szobának, ahol Fabi egy talán vele egyidős lánnyal tartózkodott, picit hiányos öltözetben. Kirángattam Sebet az útból és becsuktam az ajtót.

- Tanulj meg kopogni. – böktem meg a mellkasát. – Bocsiiiii. – mondtam hangosabban. – Te pedig velem jössz és békén hagyod az öcséd.

- Ő se kopog soha, és ő se hagy egem békén. – akaratoskodott.

- Nemsokára apa leszel. – mondtam fenyegetően. – Nőj fel a feladathoz, legalább annyira, hogy nem egy tinihez méred saját magad. – karon ragadtam és lerángattam a földszintre. – Sebi az öcsédnek is lehet magánélete.

- 15 évesen? – tárta szét a karját.

- Miért te hány évesen kezdted? – nevettem el magam.

- 17. – nézett rám. – Ezek szerint te már 15 évesen.

- Őőőő... ja... – hagytam rá. Az igazság közelebb állt a 14-hez, de az tényleg korai volt.

- Képzeld el, ha anya nyit rá… - csóválta a fejét. – Lehetne annyi esze, hogy szól, hogy figyeljek anyára, vagy legalább csak annyira hangosít zenét, hogy hallja, ha valaki felmegy az emeletre.

- Most megtanulta. – sóhajtottam mikor hallottam a lépcsőn lefelé jönni őket.

- Mit gondolsz mekkora balhé lett volna, ha anya nyit rátok? – pattant fel Seb az asztaltól.

- Seb... – mondtam halkan. De meg se hallotta. Lépett egyet a fiatalok felé.

- Mit gondolsz mit kaptatok volna, ha ők érnek előbb haza? – egyre jobban megemelte a hangját. Fabi mellett a lány már komolyan el volt fehéredve. Úgy kapaszkodott Fabi kezébe mintha az lenne a mentő öv, pedig most pont, hogy el kéne onnan jönnie, de nagyon gyorsan.

- Seb. – mondtam normál hangon és figyelmeztetően, de még mindig nem figyelt rám. Már a tinik előtt állt.

- Nagyon ajánlom, hogy legalább gumit használtál öcskös. – mondta félig már ordítva.

- Sebastian! – nem vártam tovább. Egyből ordítottam. Nagyon ritka volt, mikor a teljes keresztnevét mondtam ezért oda nézett. – Ezt ne előttünk, és fő ként ne ilyen hangosan. – oda mentem mellé és rámosolyogtam a lányra. – Gyere, hagyjuk őket marakodni.

Ránézett Fabira aki farkasszemet nézett éppen Sebivel. Végül inkább oda iszkolt hozzám. Seb ismét nyitotta a száját, de nem vártam meg, hogy elkezdje.

– Azt mondtam ne előttünk. – mondtam ezúttal hangosabban. Rám nézett végül karon ragadta Fabit és felmentek az emeletre.

- Hogy hívnak? – nyitottam ki a hűtőt valami innivaló után kutatva. Most először gondoltam bele, hogy vajon melyikünk lesz az engedékenyebb?

- Annabell. Annabell Müller. – mondta sóhajtva. – Fabiant most nagyon leszidják? – kérdezte aggódva. Elvigyorodtam.

- Szerintem már régen azt beszélgetik melyikünk, hogy csókol. – nevettem. Erre megszeppent arcot vágott. – Szokj hozzá. Két nővér mellett nőttek fel és egy áldott jó, de szigorú anya mellett. – nem akartam erről beszélni, mert úgy tűnt feszélyezi a helyzet. – Kérsz valami frissítőt? Én szomjas vagyok. Meg édes éhes, de semmi édesség nincs szerintem most.

- Valami frissítő jó lenne köszönöm. – mosolygott kedvesen. – Téged, hogy hívnak?

- Virág Norton. – tettem le elé. - Gondolom ezt pontosan tudtad.

- Igen, de úgy gondoltam illendőbb, ha megkérdezem. – bólintott a narancslevébe kortyolva. – Tényleg babát vársz? Ezért kívánod az édességet?

- Tényleg babát várok. Kettőt is. – vigyorogtam. – Én mindig kívánom az édességet. – tettem még hozzá váll vonva. – Mióta vagytok együtt?

- Fél éve. – az arcán és a mosolyán látszott, hogy örül neki és, hogy szerelmes.

- Abból lehet még ordítás lesz. – csóváltam a fejem. – Legalábbis ha Seb nem tudott róla.

- Fabi azt mondta tud róla. – ráncolta a homlokát.

- Szülők gondolom nem. – vigyorogtam. Megrázta a fejét. – Akkor most már tudni fogják. – sóhajtottam fel. Értetlenül nézett rám, ám amikor meghallotta a bejárati ajtó zörgését egyből rémült arcot vágott.

- Mondanám, hogy ne félj, de nem használ. – mosolyogtam rá. – Én is féltem. – nevettem halkan, míg Rékát rábírták kint, hogy fáradjon végre be a házba. – Aztán Heike a bemutatkozás után két nagy puszival és öleléssel köszöntött. – vigyorogtam. – Néha tépjük egymást, de jóban vagyunk. Neked pedig itt vagyok segítségnek. Én is kívülálló vagyok úgymond a családból.

- Örülök, hogy itt vagy. – mosolygott. Persze ez a mosoly eltűnt, mikor kinyílt az ajtó és beléptek a szülők.

- És a válasz igen, magabiztos igen. – súgtam még oda neki. Nm volt ideje rákérdezni, mert Réka, mint a szél úgy rohant be a konyhába hozzánk. Egyből megölelt és felmászott az ölembe. Nem álltam fel a székből, csak figyeltem, ahogy Heike és Norbert is beér a konyhába és megtorpannak Annabell láttál. Pont ebben a pillanatban ért le a két fiú futva a lépcsőn és estek be ők is a konyhába. Sebi meglökte Fabit Annabell felé, akinek leesett, hogy be kéne mutatnia.

- Anya, apa ő Annabell Müller, a barátnőm. – sétált oda hozzá. Annabell felkelt a székből és kezet fogott a két szülővel. Norbert egyből kedvesen mosolyogva fogadta míg Heike enyhén méregetve.

- Anyaaaa… - ment oda hozzá Sebi halkan beszélve, de persze mindenki hallotta a konyhába. - … ne cseszd el az első benyomást. Szerelmesek.

- Megállsz a piros jelzésnél? – szegezte neki a kérdést, amit nekem is. Sebi később mesélte el, hogy anyujuknál kétféle ember van. Akit kedvel, és megáll a pirosnál, azaz tudja, hogy hol a határ, és akit nem kedvel, mert nem áll meg, azaz habzsolja az életet, magyarán szólva kurva.

- Igen. – mondta magabiztosan. A szeme sarkából rám nézett. Nem értette a kérdést, ahogy én sem anno, de a szájába adtam a választ, ahogy nekem Sebi régen.

- Maradsz vacsorára? – kérdezte immár mosolyogva tőle.

- Nagyon szívesen. – mondta illendően. Heike átment a kamrába Fabi pedig egy hatalmas puszit nyomott a barátnője arcára.

- Köszi. – tátogta oda nekem. Kacsintottam és nyújtottam a kezem Sebi felé, aki odaguggolt hozzám, hiszen illendő vagy sem én még mindig ültem. Réka már rég lemászott az ölemből és Fabit faggatta.

- Baj van? – kérdezte aggódva és kíváncsian.

- Semmi, csak fáj a fejem. – döntöttem a homlokom az övének.

- Beteg leszel? – kérdezte a hátam simogatva.

- Nem hiszem. – sóhajtottam. - Front van. – mosolyodtam el. Ő is elmosolyodott és nyomott egy puszit a fejemre.

- Ki segít főzni? – ért vissza Heike.

- Éééén!! – szaladt oda hozzá Réka.

- Én is szívesen segítek. – mondta Annabell is. Heike rám nézett. Megszokta, hogy én is segítek neki.

- Ha nem nagy gond én inkább ledőlnék kicsit. Fáj a fejem. – grimaszoltam.

- Te akkor vagy felmentve a segítés alól, amikor csak akarod, mert az unokáimat hordod a szíved alatt. – mosolygott rám. Unoka, mi? Nem akarok haza menni, jut eszembe. Anya ki fog akasztani az unokamániával. Heiket is épp sikerült visszafogni. – Feküdj le pihenni nyugodtan. És idd meg ezt, ez jót tesz mindhármatoknak. - tette le elém egy nagy pohár narancslevet. Beleittam, de nem ittam meg az egészet. Felkeltem és Sebivel a nyomomba felmentem a szobájába. Nem kellett sok, hogy elaludjak. Vacsi előtt fél órával arra ébredtem, hogy hirtelen ordít a zene, majd egyre halkul. Annyira váratlan hang volt, hogy egyből felültem az ágyban.

- Először halkítani kéne. – ordította Seb.

- Bocs! – jött a válasz a szomszéd szobából.

- Hülye gyerek. – morogta. Oda ült mellém és megölelt. – Jobban vagy?

- Igen. – mosolyogtam rá. Megvacsiztunk és vissza is feküdtünk aludni, hiszen én másnap utaztam Angliába fotózásra.

Mikor leszálltam a gépről egyből rezgett a telefonom, hogy sms-em jött.

„ Fotózást el ne felejtsd! :D Nagyon mellre szívnám… :D Iker”

„ Már Angliába vagyok, csak ez miatt meg persze egy megbeszélés miatt jöttem ide. Virág”

„ Ott találkozunk. J”

Vigyorogva mentem a stúdióig. Bent Vinc megölelt egyből hatalmas mosollyal.

- Hogy van az egyre kerekebb pocis kismama? – kérdezte boldogan.

- Morcosan, mert mindenki lekismamázza. – nevettem. Beültem a fodrászhoz, aki végül az engedélyemmel levágta a hajam vállig érőre és úgy göndörítette picit be. Kaptam egy enyhe sminket és rám rángattak egy fehér ruhát, ami mellbe simult csak hozzám, azon kívül pedig egy lenge szoknya volt, ami nagyon kiemelte a pocakom. Mellrésznél három pánt futott a bal vállamhoz, ami rajtam tartotta a ruhát. Egy háló ruha és egy esküvői ruha keresztezése volt szerintem.

- Nézzenek oda. – hallottam meg egy hangot, ahogy beléptem a fotós helységbe. – Szebb vagy, mint amire emlékeztem. – ölelt meg Iker. – El se lehetne téveszteni most már, hogy babákat vársz. – simizte meg a hasam.

- Hé, ne tapizz. – nevettem. Ő is fehérbe volt. Egy fehér ing volt épp, hogy begombolva rajta és egy fehér hosszú gatyát adtak rá. Többen is ott voltak. Ott volt Isabell Reis Glock barátnője, de Jessica is ott volt. De ott volt Lewis Hamilton is és Felipe Massa és még pár ember, akikről fogalmam sem volt, hogy kik.

- Mielőtt beégetnéd magad, focisták. – súgta oda Iker vigyorogva. – Aki Vinccel beszélget az Sergio Ramos, aki mellette álldogál az David Villa, és aki a cipőjét köti Fernando Torres. Jegyezd meg, mert ők épp annyira nagy ikonjai a VB-nek és a spanyol focinak, mint én. Talán jobban is. – vigyorogva hagyott ott és ment oda a társaihoz. Fejcsóválva indultam meg azok felé, akiket legalább látásból, vagy név szerint ismertem.

- Előre szólok, hogy rád haragszom. – mutattam Hamiltonra.

- Ne hozzuk ide a pályán történteket. – mondta gyorsan.

- A nyilatkoztatod és a Webber támogatásod miatt haragszom. – böktem meg a mellkasát.

- Virág... – kezdett bele, de leintettem.

- Csak közöltem, hogy tudd, hogy ha dührohamom lesz, innen neked verem be először az orrod. – nevettem el magam. Isa fejcsóválva mosolygott. Nem voltunk barátnők, de vele jóban voltam.

- Kezdjük emberek! – szólalt meg Vinc. Mindenki fehérbe volt. – Ma ti vagytok az én angyalkáim. – erre többen elvigyorodtak az orruk alatt vagy magukban nevettek, de az egyik focista nem bírta ki és hangosan felnevetett. Mikor senki nem csatlakozott hozzá inkább abba hagyta. Most már legalább tudtam, hogy Sergio Ramos nem az a komoly fickó.

Összevissza beállítgattak minket, ahogy legutóbb is mikor csoport fényképezés volt. Csak akkor egy nappaliba voltunk most meg egy óriás francia ágyon. Szép kilátások. 3 lány és 6 fiú. Kisebb vita után, hogy ki kivel legyen megegyeztek, hogy velem lesz Iker és David. Két nagymenő focista. Eddig se szerettek a csajok, ezután se fognak. Mind rajta voltunk a képen, csak így megvolt, hogy ki kire figyel. Nekem a két focistára kellett. Én velük pózoltam. Az első 10 perc nagyon nehezen ment el a fotózásból. Végül kaptunk szünetet, ami jó volt, mert megtudtam, hogy Iker megkérte Sara, a barátnője kezét. Davidnek van két cuki kislánya, Fernandonak pedig szintén egy kislánya, és náluk is útban van a következő baba. Mindhárom srác fel volt pörögve, hogy babát várok. 15 perc volt a szünet, de én 4 perc után menekülőre akartam fogni, mert oda jött Sergio is és Daviddel elkezdték a hülyeségeket.

Ezek után sokkal jobban ment a pózolás. Senki nem törődött a kamerával. Nevetgéltünk, hülyültünk. Az öltözőbe azon gondolkodtam, hogy mondom meg Sebinek, hogy 4 spanyol focistával, Hamiltonnal és Massával fotóztak. Nem lesz őszinte a mosolya, az biztos. Végül a focistákkal és Isával beültünk egy közeli kávézóba. Isa gépe még csak órák múlva ment, ahogy a srácoké is. Nekem pedig holnap reggel megbeszélésem lesz a gyárban, így volt időnk.

Mikor telefonba elmeséltem Sebinek az egészet megfenyegetett, hogyha bármikor a spanyol válogatottnak merek drukkolni, megvonja tőlem az édességet. Nem volt szép tőle, hogy ennyire elvi és élet-halál kérdést csinált belőle. Mert a csoki az élet és halál kérdése, nálam legalábbis. Mikor Ben tudta meg, hogy jóban vagyok pár spanyol focistával eljátszott a gondolattal, hogy átkéreti magát Ciaron csapatába. De aztán végig gondolhatta, mert úgy jött vissza hozzám, hogy őt az se érdekelné, ha az egyik lenne a férjem, csak még véletlen se pakoltassam át Ciaron keze alá. Szerinte ő ott meghalna. Én előbb tenném a voksom arra, hogy Ciaron önként dől dugába Ben 5 perces műsora után. Christian ötlete miszerint, az egész csapat felfogását megváltoztatja nem jött be, legalábbis én még mindig meg tudtam volna fojtani Ciaront egy fél kiskanálnyi vízben.