Brit- Német 4

Itt a friss :) Már írtátok páran, hogy jó az új dizi, ennek iszonyúan örülök :D Remélem sokan írtok majd komit!:)

Hétfőn éppen hazafelé tartottunk Sebivel egy vizsgálatról mikor újra éreztem, hogy az ikrek mocorognak.

- Nem hiszem el, hogy ennyire nem bírnak magukkal. – nevettem el magam. Jobb kedvem volt sokkal az elmúlt napok folyamán, mint általában szokott lenni. Jól esett a pihenés, és az is, hogy nem kell pakolásznom és főzőcskéznem folyton. Persze segítettem, de más volt mintha nekem kellett volna csinálni az egészet.

- Megint mozognak? – pillantott rám Sebi. – Mikor érezhetem majd én is, hogy mozognak?

- Ha jól emlékszem 20-21. hét körül érzed majd te először. – gondolkodtam el. – De az nem azt jelenti, hogy egész nap a hasamat tapizod! – figyelmeztettem. Erre csak nevetett. Most még nevet. Majd akkor mikor elhessegetem hisztizni fog.

- A doki azt mondta, hogy 28-29. hétben már a fenekeden kellene maradnod otthon. – mondta vigyorogva. – Mennyi esély van rá, hogy ezt lenyeled és otthon maradsz?

- Hát kb., mint annak, hogy Kimi idén Forma 1-es VB legyen. – mondtam vigyorogva.

- Elég messze lesznek az utolsó helyszínek. – húzta el a száját. – Mi van, ha Brazíliába megindul a szülés?

- Mi bajod a brazilokkal? – piszkáltam. – Világot látnak már így is. Eggyel több ország ahol járnak hamar. – vontam vállat.

- Miért veszed ezt ennyire félvállról? – nézett rám morcosan.

- Mert minek izguljak már most azon, hogy mi lesz akkor? – sóhajtottam fel. – Ne akard, hogy a 16. hétben már a szülésen agyaljak és pánikoljak. Elég lesz neked az a szidás és verés, amit majd a szülőszobában kapsz.

- Szóval menjek be veled a szülőszobába? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Még meggondolom, kell-e nekem oda egy kispapa, aki be van sózva. – morogtam.

- Valakinek fognia kell a kezed. – mondta magabiztos fejjel.

- És az nem te leszel, mert ha eltöröm az ujjad, mint Lacinak azért nem dicsérnek meg. – vigyorogtam rá. Ez persze kamu volt. Nem is fogtam Laci kezét, de ezt neki nem kell tudnia. – Ne lelkesedj ennyire.

- Miért ne? – kérdezte vigyorogva. – Én örülök a kicsiknek.

- Aha, mert nem te szülöd meg őket. – morogtam. – Az, hogy lelkesedsz a megszületésükért, azt is jelenti, hogy lelkesedsz azért, hogy szenvedjek, szóval nyugi.

- Nem jelenti azt. – morogta most ő. Legalább nem volt már olyan feltűnően lelkes. Nem szerettem a túlzottan lelkes embereket. Csak a baj van velük.

Seb beállt a házuk elé és mikor kiszálltunk összehúzott szemöldökkel nézett körbe.

- Anyáék nincsenek itthon, de Fabi igen. Na, erre vajon, hogy vette rá anyát? - kérdezte vigyorogva. Nem kérdeztem honnan tudja, hogy Fabi itthon van, hiszen ordított a zene a házból. Bementünk és Seb jó hangosan bevágta az ajtót. Mikor erre sem volt reakciója Fabinak felment az emeletre. Lent a konyhába annyit hallottam, hogy fent kivágódik az ajtó, gondolom Seb meg akarta ijeszteni az öccsét, de helyette Seb meglepett hangját hallottam.

- Mi a franc? – kiabálta túl a zenét. Fél pillanat és csend lett. Most már engem is érdekelt, hogy mi folyik fent így felmentem. Oda mentem Fabi szobájához, aminek az ajtajában Seb álldogált. Belestem a válla fölött, és már érettem a meglepetést az arcán.

- Seb mit szólnál hozzá, ha visszacsuknád azt az ajtót, és nem hoznád a jó népet még kellemetlenebb és arcpirítóbb helyzetbe? – érdeklődtem tőle már hátat fordítva a szobának, ahol Fabi egy talán vele egyidős lánnyal tartózkodott, picit hiányos öltözetben. Kirángattam Sebet az útból és becsuktam az ajtót.

- Tanulj meg kopogni. – böktem meg a mellkasát. – Bocsiiiii. – mondtam hangosabban. – Te pedig velem jössz és békén hagyod az öcséd.

- Ő se kopog soha, és ő se hagy egem békén. – akaratoskodott.

- Nemsokára apa leszel. – mondtam fenyegetően. – Nőj fel a feladathoz, legalább annyira, hogy nem egy tinihez méred saját magad. – karon ragadtam és lerángattam a földszintre. – Sebi az öcsédnek is lehet magánélete.

- 15 évesen? – tárta szét a karját.

- Miért te hány évesen kezdted? – nevettem el magam.

- 17. – nézett rám. – Ezek szerint te már 15 évesen.

- Őőőő... ja... – hagytam rá. Az igazság közelebb állt a 14-hez, de az tényleg korai volt.

- Képzeld el, ha anya nyit rá… - csóválta a fejét. – Lehetne annyi esze, hogy szól, hogy figyeljek anyára, vagy legalább csak annyira hangosít zenét, hogy hallja, ha valaki felmegy az emeletre.

- Most megtanulta. – sóhajtottam mikor hallottam a lépcsőn lefelé jönni őket.

- Mit gondolsz mekkora balhé lett volna, ha anya nyit rátok? – pattant fel Seb az asztaltól.

- Seb... – mondtam halkan. De meg se hallotta. Lépett egyet a fiatalok felé.

- Mit gondolsz mit kaptatok volna, ha ők érnek előbb haza? – egyre jobban megemelte a hangját. Fabi mellett a lány már komolyan el volt fehéredve. Úgy kapaszkodott Fabi kezébe mintha az lenne a mentő öv, pedig most pont, hogy el kéne onnan jönnie, de nagyon gyorsan.

- Seb. – mondtam normál hangon és figyelmeztetően, de még mindig nem figyelt rám. Már a tinik előtt állt.

- Nagyon ajánlom, hogy legalább gumit használtál öcskös. – mondta félig már ordítva.

- Sebastian! – nem vártam tovább. Egyből ordítottam. Nagyon ritka volt, mikor a teljes keresztnevét mondtam ezért oda nézett. – Ezt ne előttünk, és fő ként ne ilyen hangosan. – oda mentem mellé és rámosolyogtam a lányra. – Gyere, hagyjuk őket marakodni.

Ránézett Fabira aki farkasszemet nézett éppen Sebivel. Végül inkább oda iszkolt hozzám. Seb ismét nyitotta a száját, de nem vártam meg, hogy elkezdje.

– Azt mondtam ne előttünk. – mondtam ezúttal hangosabban. Rám nézett végül karon ragadta Fabit és felmentek az emeletre.

- Hogy hívnak? – nyitottam ki a hűtőt valami innivaló után kutatva. Most először gondoltam bele, hogy vajon melyikünk lesz az engedékenyebb?

- Annabell. Annabell Müller. – mondta sóhajtva. – Fabiant most nagyon leszidják? – kérdezte aggódva. Elvigyorodtam.

- Szerintem már régen azt beszélgetik melyikünk, hogy csókol. – nevettem. Erre megszeppent arcot vágott. – Szokj hozzá. Két nővér mellett nőttek fel és egy áldott jó, de szigorú anya mellett. – nem akartam erről beszélni, mert úgy tűnt feszélyezi a helyzet. – Kérsz valami frissítőt? Én szomjas vagyok. Meg édes éhes, de semmi édesség nincs szerintem most.

- Valami frissítő jó lenne köszönöm. – mosolygott kedvesen. – Téged, hogy hívnak?

- Virág Norton. – tettem le elé. - Gondolom ezt pontosan tudtad.

- Igen, de úgy gondoltam illendőbb, ha megkérdezem. – bólintott a narancslevébe kortyolva. – Tényleg babát vársz? Ezért kívánod az édességet?

- Tényleg babát várok. Kettőt is. – vigyorogtam. – Én mindig kívánom az édességet. – tettem még hozzá váll vonva. – Mióta vagytok együtt?

- Fél éve. – az arcán és a mosolyán látszott, hogy örül neki és, hogy szerelmes.

- Abból lehet még ordítás lesz. – csóváltam a fejem. – Legalábbis ha Seb nem tudott róla.

- Fabi azt mondta tud róla. – ráncolta a homlokát.

- Szülők gondolom nem. – vigyorogtam. Megrázta a fejét. – Akkor most már tudni fogják. – sóhajtottam fel. Értetlenül nézett rám, ám amikor meghallotta a bejárati ajtó zörgését egyből rémült arcot vágott.

- Mondanám, hogy ne félj, de nem használ. – mosolyogtam rá. – Én is féltem. – nevettem halkan, míg Rékát rábírták kint, hogy fáradjon végre be a házba. – Aztán Heike a bemutatkozás után két nagy puszival és öleléssel köszöntött. – vigyorogtam. – Néha tépjük egymást, de jóban vagyunk. Neked pedig itt vagyok segítségnek. Én is kívülálló vagyok úgymond a családból.

- Örülök, hogy itt vagy. – mosolygott. Persze ez a mosoly eltűnt, mikor kinyílt az ajtó és beléptek a szülők.

- És a válasz igen, magabiztos igen. – súgtam még oda neki. Nm volt ideje rákérdezni, mert Réka, mint a szél úgy rohant be a konyhába hozzánk. Egyből megölelt és felmászott az ölembe. Nem álltam fel a székből, csak figyeltem, ahogy Heike és Norbert is beér a konyhába és megtorpannak Annabell láttál. Pont ebben a pillanatban ért le a két fiú futva a lépcsőn és estek be ők is a konyhába. Sebi meglökte Fabit Annabell felé, akinek leesett, hogy be kéne mutatnia.

- Anya, apa ő Annabell Müller, a barátnőm. – sétált oda hozzá. Annabell felkelt a székből és kezet fogott a két szülővel. Norbert egyből kedvesen mosolyogva fogadta míg Heike enyhén méregetve.

- Anyaaaa… - ment oda hozzá Sebi halkan beszélve, de persze mindenki hallotta a konyhába. - … ne cseszd el az első benyomást. Szerelmesek.

- Megállsz a piros jelzésnél? – szegezte neki a kérdést, amit nekem is. Sebi később mesélte el, hogy anyujuknál kétféle ember van. Akit kedvel, és megáll a pirosnál, azaz tudja, hogy hol a határ, és akit nem kedvel, mert nem áll meg, azaz habzsolja az életet, magyarán szólva kurva.

- Igen. – mondta magabiztosan. A szeme sarkából rám nézett. Nem értette a kérdést, ahogy én sem anno, de a szájába adtam a választ, ahogy nekem Sebi régen.

- Maradsz vacsorára? – kérdezte immár mosolyogva tőle.

- Nagyon szívesen. – mondta illendően. Heike átment a kamrába Fabi pedig egy hatalmas puszit nyomott a barátnője arcára.

- Köszi. – tátogta oda nekem. Kacsintottam és nyújtottam a kezem Sebi felé, aki odaguggolt hozzám, hiszen illendő vagy sem én még mindig ültem. Réka már rég lemászott az ölemből és Fabit faggatta.

- Baj van? – kérdezte aggódva és kíváncsian.

- Semmi, csak fáj a fejem. – döntöttem a homlokom az övének.

- Beteg leszel? – kérdezte a hátam simogatva.

- Nem hiszem. – sóhajtottam. - Front van. – mosolyodtam el. Ő is elmosolyodott és nyomott egy puszit a fejemre.

- Ki segít főzni? – ért vissza Heike.

- Éééén!! – szaladt oda hozzá Réka.

- Én is szívesen segítek. – mondta Annabell is. Heike rám nézett. Megszokta, hogy én is segítek neki.

- Ha nem nagy gond én inkább ledőlnék kicsit. Fáj a fejem. – grimaszoltam.

- Te akkor vagy felmentve a segítés alól, amikor csak akarod, mert az unokáimat hordod a szíved alatt. – mosolygott rám. Unoka, mi? Nem akarok haza menni, jut eszembe. Anya ki fog akasztani az unokamániával. Heiket is épp sikerült visszafogni. – Feküdj le pihenni nyugodtan. És idd meg ezt, ez jót tesz mindhármatoknak. - tette le elém egy nagy pohár narancslevet. Beleittam, de nem ittam meg az egészet. Felkeltem és Sebivel a nyomomba felmentem a szobájába. Nem kellett sok, hogy elaludjak. Vacsi előtt fél órával arra ébredtem, hogy hirtelen ordít a zene, majd egyre halkul. Annyira váratlan hang volt, hogy egyből felültem az ágyban.

- Először halkítani kéne. – ordította Seb.

- Bocs! – jött a válasz a szomszéd szobából.

- Hülye gyerek. – morogta. Oda ült mellém és megölelt. – Jobban vagy?

- Igen. – mosolyogtam rá. Megvacsiztunk és vissza is feküdtünk aludni, hiszen én másnap utaztam Angliába fotózásra.

Mikor leszálltam a gépről egyből rezgett a telefonom, hogy sms-em jött.

„ Fotózást el ne felejtsd! :D Nagyon mellre szívnám… :D Iker”

„ Már Angliába vagyok, csak ez miatt meg persze egy megbeszélés miatt jöttem ide. Virág”

„ Ott találkozunk. J”

Vigyorogva mentem a stúdióig. Bent Vinc megölelt egyből hatalmas mosollyal.

- Hogy van az egyre kerekebb pocis kismama? – kérdezte boldogan.

- Morcosan, mert mindenki lekismamázza. – nevettem. Beültem a fodrászhoz, aki végül az engedélyemmel levágta a hajam vállig érőre és úgy göndörítette picit be. Kaptam egy enyhe sminket és rám rángattak egy fehér ruhát, ami mellbe simult csak hozzám, azon kívül pedig egy lenge szoknya volt, ami nagyon kiemelte a pocakom. Mellrésznél három pánt futott a bal vállamhoz, ami rajtam tartotta a ruhát. Egy háló ruha és egy esküvői ruha keresztezése volt szerintem.

- Nézzenek oda. – hallottam meg egy hangot, ahogy beléptem a fotós helységbe. – Szebb vagy, mint amire emlékeztem. – ölelt meg Iker. – El se lehetne téveszteni most már, hogy babákat vársz. – simizte meg a hasam.

- Hé, ne tapizz. – nevettem. Ő is fehérbe volt. Egy fehér ing volt épp, hogy begombolva rajta és egy fehér hosszú gatyát adtak rá. Többen is ott voltak. Ott volt Isabell Reis Glock barátnője, de Jessica is ott volt. De ott volt Lewis Hamilton is és Felipe Massa és még pár ember, akikről fogalmam sem volt, hogy kik.

- Mielőtt beégetnéd magad, focisták. – súgta oda Iker vigyorogva. – Aki Vinccel beszélget az Sergio Ramos, aki mellette álldogál az David Villa, és aki a cipőjét köti Fernando Torres. Jegyezd meg, mert ők épp annyira nagy ikonjai a VB-nek és a spanyol focinak, mint én. Talán jobban is. – vigyorogva hagyott ott és ment oda a társaihoz. Fejcsóválva indultam meg azok felé, akiket legalább látásból, vagy név szerint ismertem.

- Előre szólok, hogy rád haragszom. – mutattam Hamiltonra.

- Ne hozzuk ide a pályán történteket. – mondta gyorsan.

- A nyilatkoztatod és a Webber támogatásod miatt haragszom. – böktem meg a mellkasát.

- Virág... – kezdett bele, de leintettem.

- Csak közöltem, hogy tudd, hogy ha dührohamom lesz, innen neked verem be először az orrod. – nevettem el magam. Isa fejcsóválva mosolygott. Nem voltunk barátnők, de vele jóban voltam.

- Kezdjük emberek! – szólalt meg Vinc. Mindenki fehérbe volt. – Ma ti vagytok az én angyalkáim. – erre többen elvigyorodtak az orruk alatt vagy magukban nevettek, de az egyik focista nem bírta ki és hangosan felnevetett. Mikor senki nem csatlakozott hozzá inkább abba hagyta. Most már legalább tudtam, hogy Sergio Ramos nem az a komoly fickó.

Összevissza beállítgattak minket, ahogy legutóbb is mikor csoport fényképezés volt. Csak akkor egy nappaliba voltunk most meg egy óriás francia ágyon. Szép kilátások. 3 lány és 6 fiú. Kisebb vita után, hogy ki kivel legyen megegyeztek, hogy velem lesz Iker és David. Két nagymenő focista. Eddig se szerettek a csajok, ezután se fognak. Mind rajta voltunk a képen, csak így megvolt, hogy ki kire figyel. Nekem a két focistára kellett. Én velük pózoltam. Az első 10 perc nagyon nehezen ment el a fotózásból. Végül kaptunk szünetet, ami jó volt, mert megtudtam, hogy Iker megkérte Sara, a barátnője kezét. Davidnek van két cuki kislánya, Fernandonak pedig szintén egy kislánya, és náluk is útban van a következő baba. Mindhárom srác fel volt pörögve, hogy babát várok. 15 perc volt a szünet, de én 4 perc után menekülőre akartam fogni, mert oda jött Sergio is és Daviddel elkezdték a hülyeségeket.

Ezek után sokkal jobban ment a pózolás. Senki nem törődött a kamerával. Nevetgéltünk, hülyültünk. Az öltözőbe azon gondolkodtam, hogy mondom meg Sebinek, hogy 4 spanyol focistával, Hamiltonnal és Massával fotóztak. Nem lesz őszinte a mosolya, az biztos. Végül a focistákkal és Isával beültünk egy közeli kávézóba. Isa gépe még csak órák múlva ment, ahogy a srácoké is. Nekem pedig holnap reggel megbeszélésem lesz a gyárban, így volt időnk.

Mikor telefonba elmeséltem Sebinek az egészet megfenyegetett, hogyha bármikor a spanyol válogatottnak merek drukkolni, megvonja tőlem az édességet. Nem volt szép tőle, hogy ennyire elvi és élet-halál kérdést csinált belőle. Mert a csoki az élet és halál kérdése, nálam legalábbis. Mikor Ben tudta meg, hogy jóban vagyok pár spanyol focistával eljátszott a gondolattal, hogy átkéreti magát Ciaron csapatába. De aztán végig gondolhatta, mert úgy jött vissza hozzám, hogy őt az se érdekelné, ha az egyik lenne a férjem, csak még véletlen se pakoltassam át Ciaron keze alá. Szerinte ő ott meghalna. Én előbb tenném a voksom arra, hogy Ciaron önként dől dugába Ben 5 perces műsora után. Christian ötlete miszerint, az egész csapat felfogását megváltoztatja nem jött be, legalábbis én még mindig meg tudtam volna fojtani Ciaront egy fél kiskanálnyi vízben.

Brit - Német 3

Hali. Itt az új fejezet. Jó hosszú lett, szóval Virág megérdemel sok-sok komit érte :)
Jó olvasást! Csillu

Korhatáros!

Szombat este csörgött a telefonom. Már aludtunk így morcosan vettem fel. Réka mellettem nagyot szusszantott, de nem ébredt fel. Sebi pedig csak hisztisen a fejére húzta a párnát.

- Éjjel 11 óra van. Ajánlom, hogy fontos legyen. – szóltam bele, már a folyosón halkan. Célba vettem a konyhát. A telefonba csörömpölés hallatszódott és szipogás.

- Kidobott! – mondta sírós hangon Eva. – Ki dobott érted? – szinte már ordított. Közben leértem a konyhába szerencsére.

- Nyugodj meg és meséld el mi volt. – kértem továbbra is halkan.

- Azt mondta, hogy félreismert és neki nem kell egy velejéig romlott nő! – mondta zokogva. – Neki olyan kell, aki cseszett fehér kerítéses házba költözik, és otthon várja reggelivel edzés után, meg vacsival, és bájosan mosolyog.

- És nem te nem ilyen vagy. – konstatáltam.

- Soha nem voltam ilyen és nem is leszek! – vágta rá. – Már 3 évesen is üzletasszonyt játszottam.

- És nem adod fel egy pasiért. – sóhajtottam. Ezzel voltam én is bajba. Vagy az elveim és a nézeteim vagy Seb. Rizikós. Én éppen a kettő közt egyensúlyoztam, pedig az ikrek nagyon lökődtek. – Megnyugszol? – kérdeztem békítőleg. Érzésem szerint nem csak kiborulva volt, de dühöngött is.

- NEM! – ordította. – Kurvára nem nyugszom meg! Ismert, tudta, hogy mit jelent nekem a munka. A teherbe esésig minden jól ment! Gyűlölöm a gyerekeket! Mostantól gyűlölöm mindet!

- EVA KUSS, ÉS NYUGODJ MEG! – ordítottam most már. Persze előtte már az utcán álltam. Ránéztem a telefonom órájára. – Egy óra múlva megy gép Svájcba. Oda megyek. Holnap pedig szépen ketten visszajövünk és báj vigyorogsz a rohadt parádén és kedvesen bólogatsz, mert, ha elbaszod ezt Sebnek hajadnál fogva rángatlak végig az utcán. Világos voltam? – kérdeztem. Durva voltam, de tudtam, hogy most csak így lehet rá hatni. Itt a szép szó nem segít.

- Világos. – morogta.

- Indulok. – tettem le. Felmentem vissza az emeletre és halkan felöltöztem. Összeszedtem a kistáskámba való dolgokat majd oda térdeltem Seb mellé az ágyra.

- Sebi, ébredj fel picit, kérlek. – simiztem meg a haját. Lustán nyitotta ki a szemét.

- Ébren vagyok. Ki volt az? – kérdezte halkan. Réka ott aludt mellettünk.

- Eva volt, szétmentek Tommival. – magyaráztam. – Hazamegyek, de holnap a parádéra itt leszek, ígérem.

- Megyek veled, Tommi tuti ki van bukva. – próbált meg felkelni, de Réka bele volt csimpaszkodva.

- Maradj, benézek Tommihoz is. – adtam egy puszit a fejére. – Egyébként sem lenne jó, ha utazgatnál a parádé előtt.

- Vigyázz magatokra. – nyomott egy puszit a számra és visszafeküdt az ágyba.

- Rendben. Te is vigyázz magadra és mindenkire. – mosolyogtam, majd gyorsan hívtam egy taxit és pont elértem a gépet.

Mikor odaértem Eva házához már előre sejtettem a bent uralkodó káoszt. A nappali függöny félig leszakadva lógott és a bejárati ajtó kis kör alakú üvege is ki volt törve. Eva kocsija a felhajtón állt nyitott ajtóval. Szerencse, hogy ez nem olyan környék, ahol elviszik. Kivettem a kulcsot a gyújtásból és lezártam a kocsit. Nem is erőlködtem a kopogással vagy a csengetéssel, az ajtó nyitva volt. Beléptem és bármennyire vártam a káoszt meglepődtem. Az ajtó melletti kisasztal fel volt dőlve. Innen az egész földszintet be lehetett látni, mert nem voltak teljes falak. A cipők szanaszét hevertek, a fogason a méregdrága tervező által tervezett kabátok szakadtan vagy vizesen csüngtek. Az ajtó előtt üvegszilánk volt. A nappali halványkék falát lilásra festette a bor, ami végigfolyt rajta. Az egyik sötétkék fotel fel volt dőlve, és a hatalmas üvegasztal darabokban hevert a kék szőnyegen. A díszvázák darabokra hullva feküdtek a szoba különböző pontjain, néhányból a kihullott művirág is szanaszét volt. Pár vörös tulipán feküdt a fal mellett valószínűleg vázástól végezte a falon. A konyhában a gyümölcstál a sarokba volt, a poharak és tányérok, ami díszítő elemként voltak a pult egyik oldalán, a földön hevertek szanaszét törve. A hűtőről eltűntek a Tommival közös fotók. Tovább mentem a lakásba egyesen be az alsó fürdőbe, aminek az ajtaja nyitva volt. Az egész falat beterítő tükör több helyen is be volt törve. Valószínűleg egy jobb tervezői érzékkel megáldott ember elsírta volna magát. Itt voltam mikor a tervező átadta a házat Evanak, így tudtam, hogy még a mi fizetésünkhöz képest is drága volt ez a ház a berendezéseivel. Eva álomháza.

Odaültem a fürdőkád mellett kuporgó Eva mellé. A mindig tökéletes külső most sehol sem volt. A haja szétjött a bonyolultnak tűnő kontyból a fekete szemfestéke pedig csíkokba folyt le az arcán. A halvány vörös rúzs mindenhol volt, csak nem a száján. Már nem sírt, csak nézett maga elé. A ruhája tépett és zilált volt.

- Szánalmas vagyok. – mondta rekedten. A hangja valószínűleg elment szinte teljesen a zokogás alatt.

- Nem tagadom. – mondtam halkan.

- A szerelem, amit érzek iránta fáj, igazán fáj, de tudom, hogy nem vagyok egyedül fájdalmammal, és ez vígasztal. – mondta elgondolkodóan.

- De ez egyben szemét is. – jegyeztem meg. – Tudod, hogy neki is fáj, és ez megvigasztal. Én csak még szarabbul lennék, ha tudnám, hogy Sebinek is rossz.

- Ez a különbség kettőnk közt. – kelt fel a földről lassan. – Se lát se hall ember leszek. – mondta mikor én is felkeltem. – Nem látom meg őt. Így egyszerű lesz.

- Becsukhatod a szemed azok előtt a dolgok előtt, amiket nem akarsz látni, de a szívedet nem csukhatod be, hogy ne érezz. – mondtam halkan.

- Nekem már rég nincs szívem, amivel érezzek. – vonult ki a fürdőből. Mikor valaki tiszteletteljesen akar vonulni úgy, hogy az egyik tűsarka hiányzik az mindig vicces látvány, de most nem nevettem Evan. Lehangoló volt, hogy ennyire ki van bukva. Normális embereknél ez máshogy megy. Eva csak még Evasabb lesz, és ez mutatja az igazi fájdalmát.

- Nem jó együtt maradnunk, ha csak fájdalmat okozunk egymásnak. – nézett rám. – Nem igaz?

- De ez így nem mehet. – csóváltam a fejem. – Eva hagyd magad kibukni. Ne csak a dühöd engedd ki. Muszáj az egészet kiengedned, vagy beleőrülsz.

- Nincs mit kiengedni, jól vagyok. – mondta lazának szánt hanggal.

- A gyereketeket sem sirattad meg. – mondtam. – Pedig tudom, hogy épp annyira akartad az első perctől, ahogy én is az ikreket, csak még magadban is féltél bevallani.

- Zöldségeket beszélsz. – söpörte ki az arcából a haját.

- Rendben. – indultam meg a nappali felé. – Én is leülök, és ha mondanivalód van, meghallgatlak.

- Nincs semmi. – mondta és meghúzta a wiskys üveget. - Az álmaim nem olyan üresek, mint amilyennek a lelkem tűnik...

- Ezt nekem mondod vagy magadnak bizonygatod? – kérdeztem.

- Csak mondtam. – vont vállat. Leült a nappalit és az előtért elválasztó falhoz, úgy hogy lásson engem és itta az üvegből a wiskyt. Ez is mutatta mennyire nincs jól. Utálta a wiskyt. - A szerelem sorozatgyilkos, s mi mind ártatlan áldozatok vagyunk.

- Van benne valami. – bólintottam.

- Nem értem minek egy olyan érzelem, amitől csak fáj itt bent valami. – bökött a mellkasára. – Mintha két kézzel akarnák a bordáimon át kirángatni a szívem. – csóválta a fejét. – De talán az jobb lenne, annak egyszer vége. Ennek soha. – felsóhajtott, de már beleremegett a hangja. Közel állt a kiboruláshoz így oda telepedtem mellé. - Nem hibáztatlak azért, mert önmagad vagy, de te sem hibáztathatsz engem azért, hogy én utálom ezt. – mondta valószínűleg Tommit majmolva. – Irigylem a rohadtul tökéletes és rohadtul csillogó életed. – folytak végig a könnyek a szemén.

- Boldognak lenni nem azt jelenti, hogy minden tökéletes. – mondtam halkan. – Az én életem sem tökéletes. De nem panaszkodhatom. Van tető a fejem felett, vagy egy munkám, amit imádok. Van egy párom, akit bárkinél jobban szeretek, és ikreket várok, bár nem tudom, hogy ezt a jó vagy rossz kategóriába soroljam-e. – mondtam.

- A barátságod nagyon sokat jelent nekem. Ha te sírsz, én is sírok. Ha nevetsz, én veled nevetek. Ha te kiugrasz az ablakon... – idézte a közös kedvenc idézetünket. - …én nevetek tovább. – és elkezdett nevetni, de egyre keservesebb lett ez a nevetés, ami végül zokogássá vált. Most bukott ki belőle talán minden. Nem csináltam semmit, csak nyomkodtam a kezébe a zsepit, ami lassan körülöttünk fehérré varázsolta a kék szőnyeget. Az egyik kezem a vállán volt, de nem öleltem át. Ha átölelem, abból érzi a sajnálatomat, legalábbis azt hiszi sajnálom, és Eva velem együtt semmit nem utál jobban a sajnálatnál. Talán a kétszínűség még rosszabb. Egy idő után ő maga ölelt meg és fúrta az arcát a nyakamba. Hajnali 4-ig zokogott a vállamon mikor csitult a zokogás és egy idő után éreztem, ahogy egyre jobban nehezedik rám. Elaludt. Végig fektettem a vastag és puha szőnyegen és tettem a feje alá egy díszpárnát. Felmentem az emeletre és összepakoltam neki jövő hétre. Levittem a bőröndöket a kocsiba majd csináltam egy löttyöt másnaposság ellen, meg persze főztem kávét. A kávé illatra ébredt fel Eva. Reggel 7 óra volt.

- Köszönöm. – vette át a bögrét, amiben a kávé volt. Visszaültünk a falhoz és mindketten kortyolgatva megittuk a kávénkat. – Köszönöm azt is, hogy itt voltál.

- Erre vannak a barátok. – pusziltam meg a fejét. Rendbe szedtem magam és Evat is betessékeltem a fürdőbe miután megitta a másnaposság elleni lötty felét. – Eva, elmegyek egy kicsit. 8-ra visszajövök és a 9-es géppel megyünk németbe a parádéra.

- Rendben. – szólt ki a fürdőből. Nem kérdezte hova megyek. Pontosan tudta, hogy Tommihoz. Csak pár utcával kellett lejjebb mennem és ott is voltam. Többedszeri csengetésre sem nyitott ajtót így kiszedtem az ereszből a pótkulcsot és beengedtem magam. Még szerencse, hogy Seb pletykás és elmondta, hogy hol a pótkulcs. Itt nem volt káosz, mint Evanál, de jó finnhez illően egy üres és egy megkezdett üveg vodka volt a nappaliba. Felmentem az emeletre a termosszal a kezembe, amiben a másnaposság elleni lötty volt és benyitottam Tommi szobájába. Kiterülve feküdt az ágyon, ahogy Seb is szokott mikor felönt a garatra. Legnagyobb meglepetés akkor ért mikor észrevettem Kimit az ágy másik oldalán magzatpózba aludni. Szóval Seb felhívta, hogy nézzen át. Tommi és Kimi jóba voltak, bár nem annyira, mint Sebivel. Felmásztam az ágyra és megsimogattam Kimi fejét.

- Jó reggelt. – mosolyogtam rá. – Köszönöm, hogy vigyáztál Tommira, és itt voltál.

- Nincs mit. – ásított. – Nem ivott sokat ne izgulj. – tette hozzá egy Kimis mosoly kíséretében. Bólintottam majd elkezdtem Tommi vállát és haját simogatni.

- Tommi ébredj. – mondtam halkan. Lassan felém fordította a fejét és rám pislogott. – Gyerünk, ülj fel és ezt idd meg. – tartottam felé a termoszt. Felült és kezébe vette, hogy lecsavarja a tetejét. Mikor meghúzta Kimi elfintorodott.

- Ezt túl jól ismerem. – morogta. Tavaly jó párszor volt olyan, hogy Kimit ébresztettem így, mikor tudtam, hogy ivott előző nap. Előszedtem a táskámból az alapozót és eltüntettem Tommi szeme alól a karikákat. Először húzta rá a száját, de elmagyaráztam neki, hogy Sebnek most nem kell a melodráma még pluszba és a média sem faggatózik így. Kimire bíztam, hogy vigye majd ki a reptérre, hogy elérje a 9-es gépet.

Elmentem a mi házunk felé és elhoztam a szomszédból Bárót és Pelyhet. Kiszedtem a garázsból az utazó ketrecet, aminek Pehely nagyon nem örült, Báró viszont ismét biztosított, róla, hogy okos és jól nevelt, mert önként mászott bele. Bepakoltam a kocsiba és mentem Evaért.

Mire vissza értem Evahoz ő már frissnek tűnően ült a konyha asztalnál és az aznapi programot nézegette. A blúza és a szoknyája kifogástalanul ráncmentes volt. A sminkje eltakarta a karikákat a szeme alatt és a szemcseppeknek hála nem volt már vörös a sírástól a szeme sem. A haja egy rendezett kontyba volt.

- Indulhatunk. – kelt fel, ahogy meglátott. Csak bólintottam és már mentünk is. Elsők közt szálltunk fel, így nem láttuk Tommit szerencsére. Viszont a leszállásnál már igen. Szerencsére Seb gondolkodott kivételesen helyettem, mert Ben várta Evat a reptéren, hogy ne velünk kelljen jönnie. Beültem Seb mellé a BMW-be és megengedtem magamnak egy fáradt sóhajt.

- Kitalálom. – nézett végig rajtam. – Nem aludtál.

- Hát nem. – adtam neki egy puszit. – Köszi, hogy gondoltál mindenre. – mosolyogtam rá fáradtan. Biccentett és viszonozta a mosolyt csak az övé sokkal inkább volt egy szerelmes tini mosolya. Egész úton kifelé bámultam az ablakon, és süketet játszottam, hogy a fiúk tudjanak beszélgetni. Végig hallgattam a sztorit Tommi nézetéből, ahogy azt is, hogy Seb miket mond, és, hogy elmeséli, hogy annyira a mi kapcsolatunk sem felhőtlen. Célzásnak vettem, mikor rám sandítva megjegyezte, hogy az ő menyasszonya éppen annyira karrierista, mint Eva, és éppen annyira munkamániás.

- Réka keresett. – fordult felém Sebi. – Azt mondtam neki, hogy fontos dolgod volt és muszáj volt menned. – fordult vissza az út felé.

- Rendben, köszi. – rácsúsztattam a kezem a combjára, amiért egy huncut mosolyt kaptam válaszul.

- Pehely te meg ne nyávogj, mindjárt kijöhetsz. – szólt hátra a macskára, aki egyre mérgesebben nyávogott és fújt. – Te engeded ki, nekem szétszedné a kezem. – nézett rám Seb.

- Most rám van megsértődve. – vigyorogtam. – Én pakoltam bele a ketrecbe.

- Rossz hír szőrgombóc, hazafelé is abba utazol. – szólt hátra vigyorogva Seb. Élvezte, hogy Pehely egy picit szenved. Nem lepődtem meg mikor Réka egyből megtalálta a közös hangot Pehellyel és Báróval is. Pehely össze-vissza futkosott az ismeretlen helyen, míg Bárónak már nem volt ismeretlen, hiszen régebben mindig jött velünk. Letelepedett a kanapé elé és nézte, ahogy Seb össze-vissza rohangál a lakásba. Odaültem én is a kanapéra.

- Mint a megkergült bogár a falon. – mondtam neki halkan. Rám nézett és vakkantott egyet. Ezt egyetértésnek vettem. Előszedtem a telefonom és unalmamban írtam egy SMS-t Ikernek.

„ Szia! Unatkozom. A család készül a városi parádéra. Nincs mit csinálnom így zaklatlak téged. :D Virág”

Szerencsére nem kellett sokat várnom a válaszra.

„ Hy! Én meg korgó gyomorral várom az ebédet :D Hol lesz utcai parádé? Iker”

„ Heppenheimben, Sebi szülővárosában. Totál be van zsongva.”

„ Én is be lennék zsongva, ha a szülővárosomban lenne meccsem :D”

„ Hát szervezz :D És hívj meg :D:D”

„ Nincs megfelelő pálya hozzá L”

„ Te vagy Iker Casillas, építess! :D”

„ Akkor te meg építess egy Forma 1-es pályát a te szülővárosodba! :D”

„ :D Volt már ott parádé :D”

„ Nem szóltam. :D Hogy van a kismamácska? :D”

„ Ne piszkálj! :D Jól vagyok. Tegnapelőtt megmozdult az egyik baba, és azóta Seb megvan örülve. :D”

„ Egy megőrült Kisapuka?:D Nem tudom milyen lehet, de biztos borzalmas. :D”

„ Te is leszel majd az. :D A Párod meg majd sodrófával üt, hogy szállj le róla. :D”

„ Megnézném, mikor Sara engem sodrófával kerget. :D”

„ Hallottam hírét, hogy kamerák előtt kaptad le! :D Ejnye! :D”

„ Boldog voltam! :D És nem bánom! :D”

„ :D Én is kaptam már nyelves puszit futamgyőzelem után... :D Mondjuk ott több volt a kamera meg a fotós… :D”

„ :D Akkor meg ne szólj be. Fotós... Tudsz valamit a fotózásról?”

„ Én ilyenekről semmit nem szoktam tudni :D A sajtófőnök a csapatnál elrendezi a fotózást és kész. :D”

„Szívás. :D Megyek, mert kész az ebéd végre! :D Jó szórakozást!”

„ :D Köszi, jó étvágyat! :D”

„ Ne félj. meglesz :D”

Vigyorogva nyújtózkodtam egyet a kanapén.

- Ne most aludj, gyere. induljunk. – jött oda egyből Seb. Totál be volt sózva. Túlságosan is.

- Állj, mond el miért vagy a kelleténél jobban besózva? Szülővárosod értem. Még mi az ok? – álltam meg összefont karokkal.

- Itt van mindenki, akit kiskorom óta ismerek. Azok is, akik pökhendien azt mondták, hogy semmire se viszem. – magyarázta. – Ez picit olyan mintha beintenék nekik. Csúcs érzés. – nevetett.

- És itt vannak az exeid is, a volt osztályod és a tanáraid, akik utálták, hogy inkább versenyzel, mint tanulsz. – egészítettem ki.

- Csak egy exem van. – mondta elhúzott szájjal. – De ő biztos, hogy itt lesz. Ne hagyd magad kiborítani. – csóválta a fejét és nyomott egy puszit a fejemre és már ott se volt.

- Szóval Hannah megpróbál majd kiborítani. – konstatáltam. – Próbálkozni lehet. – vigyorodtam el. Réka oda szaladt hozzám és nyújtotta a kezét, hogy menjünk. – Ugye Hercegnő? – néztem rá mosolyogva.

- Persze! – vágta rá.

Ültem Eva mellett a légkondi közelében és próbáltam nem hőgutát kapni. A meleg idő nem volt kifejezés arra a forróságra, ami körbe vett minket. Az aszfalt is csak árasztotta a meleget. Egy vékony nyári ruha volt rajtam, ami a bokámig ért, de így is borzalmasan melegem volt. Eva már ameddig lehetséges kigombolta az inget a mellkasán és a programfüzettel legyezte magát. Anna ott állt nem messze tőlünk, ő Seb aláírós képeivel legyezte magát, hogy ne essen össze. A szerelők az árnyékban ültek és várták, hogy dolguk legyen. Sebi családja a másik sátornál volt, mert ide nem jöhettek be, hiszen ez a csapat sátra volt, és itt voltak az alkatrészek. Mi is nagy hadakozás után jöhettünk be. Persze én egyből felhoztam a „terhes vagyok” szöveget. Legalább 3 fokkal hűvösebb volt itt, de így is pokolian meleg. A másik sátorban is volt klíma, de az nyitott volt, és aki szemfüles beláthatott.

- Leszbikus leszek. – mondta Eva jó pár perc némaság után. Erre a mondatra Anna felénk fordult. Eddig a sátor illesztésénél leste Sebet, hogy a fenekén maradjon.

- Ha leszbikus leszel, tartsd meg tőlem a három lépést. – mondta nevetve. – Nem hiányzik, hogy rám mozdulj.

- Nyugi nem jönnek be a szőkék. – legyintett Eva. – Nekem a barnák a csaj ideáljaim. – nézett rám szépen. Nevetve ültem egy székkel arrébb.

- Bocs, pasim van. – emeltem fel a kezem védekezően.

- Most nincs itt. – húzogatta a szemöldökét vigyorogva és mellém ült.

- Ben ments meg. – néztem hátra.

- Nem vagyok csaj, esélyem sincs magamba bolondítani. – csóválta a fejét. – Most először sajnálom, hogy nem vaginám van. – nevetett.

- Akkor én menekülőre fogom. – keltem fel nevetve. Eva egyből végig feküdt a három széken.

- Én is így képzeltem el. – mondta elégedetten. Vigyorogva mentem át a másik sátorba. Ahogy megláttam Sebit kisfiúsan vigyorogni, úgy éreztem mintha én lennék a gonosz néni, aki megrontja. Elvigyorodtam és elsétáltam mellette hátra az öltözőjébe. Jobb oldalt iszonyú sok csapat cucc volt bal oldalt pedig Seb overálja és bukója. Tudtam, hogy követ, mert láttam mikor átértem, hogy jön utánam. Gondolkodás nélkül léptem ki a bugyimból és a vékony anyagú tangát a markomba rejtettem. Neki dőltem a szekrénynek és vártam, hogy elhúzza a sátor bejáratát és belépjen.

- Mit művelsz? – jött oda vigyorogva.

- Egy kis játékra sarkallak. – vigyorogtam rá.

- Kezdek félni. – lépett közvetlen elém. Átöleltem és belegyűrtem a zsebébe a tangámat. Érezte, hogy valamit matatok ezért egyből oda akart nyúlni.

- Ne. – fogtam meg a kezét. – Gyere, menjünk ki, és ha a zsebedbe nyúlkálsz, akkor úgy, hogy senki ne lássa mi van benne. – fordultam még vissza. Értetlenül nézett rám. – Játszunk. – kacsintottam és visszasétáltam a családhoz. Irtózatosan fura volt, hogy nincs rajtam bugyi, de tudtam, hogy amint erre Seb is rájön kész lesz teljesen. Oda mentem Rékához és leguggoltam hozzá, szerencsére a bokáig érő lenge ruhám még véletlen se hagyta, hogy bárki észrevegye a fehér neműm hiányát.

- Nagyon meleged van Angyalka? – kérdeztem tőle. Közben Seb is visszaért, és az arcán már láttam, hogy tudja mi lapul a zsebébe. Kínosan ügyelt, hogy a felsője eltakarja a gatyája elejét.

- Nem. – rázta a fejét Réka. – Mikor kezdődik a buli?

- Még 15 perc. – néztem az órámra. Bele se gondoltam, hogy mennyire jól időzítettem a dolgokat. Sebi pontosan tudta, hogy hiába hívna félre, körülöttünk tömeg van a sátor falai vékonyak és 10-15 perc nem sok mindenre elég.

Felegyenesedtem és rávigyorogtam Sebire. Megköszörülte a torkát és próbált nem felnevetni. Oda jött hozzám és megölelt. Tudtam, hogy két dolog miatt ölelt meg. Egyrészt, hogy gond nélkül végighúzhassa a kezét a medencémnél és a combomnál, hogy tényleg nincs rajtam bugyi, másrészt, hogy érezzem ezzel mit váltottam ki. A merevedése hozzáfeszült az alhasamnak, amin csak halkan nevetni tudtam.

- Nagyon, nagyon szemét húzás. – súgta. – 10 perc múlva nagy publikum elé kell állnom.

- Az állással már most sincsenek gondok. – súgtam vissza.

- Ne sugdolózatok! – szólt ránk egyből Heike. Vigyorogva tűrtem, hogy Seb a hátamnak simuljon. Természetesnek hatott a család számára, hogy hátulról ölel át, így nem faggatóztak vagy piszkálódtak.

- Bocs anya. – mondta végül Seb. Valamit nagyon tudhat, mert mire Eva jött szólni, hogy kezdődik a parádé már nem volt feltűnő a gatyáján a dudor. Gyorsan mindenki összeszedte magát, és még a sátrakat is megnyitották, amiben a kocsik és egyéb dolgok voltak. Lehetett jönni megnézni. Seb kézen fogott és húzott a szerelők felé. Réka is szaladt utánunk.

- Milyen kis nőies és csinos vagy ma. – kapta fel Tommi Rékát. Az utóbbi pirulva nevetett a bókon.

- Te is nagyon cuki vagy ma. – viszonozta Tomminak a bókot és adott neki egy puszit.

- Látod az exed máris becsajozott. – súgta oda Ben Evanak. Ránéztem Benre és alig észrevehetően megráztam a fejem, hogy ne cukkolja. - Ne rázd a fejed. Tényleg becsajozott. – vigyorgott. Soha nem értettem Ben ennyi ésszel, hogy jutott el idáig. – Tommi a hamvas csajokat szereted? - cukkolta Tommit, aki Evaval ellentétben elvigyorodott.

- Azért Rékánál jóval idősebb csajokra bukom. – mondta Bennek. – Ne sértődjön meg Kishölgy, de ön nekem picit fiatal.

- Semmi gond, csak ne tegyél le. – vigyorgott rá Réka.

- Rosszabb vagy, mint apád. – mondtam neki nevetve.

- Te jó ég. – csóválta a fejét Réka. – Hova kerültem. – sóhajtott fel. Erre mindenki elnevette magát. Ez egy majdnem 5 éves kislány szájából a felnőttek közt érdekesen hangzik. És akkor megláttam a tömegbe azt, akit nagyon nem akartam ma látni. Oda sétáltam Sebhez és oda bújtam.

- Ölelj meg. – kértem halkan. Összevont szemöldökkel nézett rám. Nem voltam nagy publikum előtt ölelgetős típus. Nem azért mert szégyenlős lettem volna, csak megszoktam, hogy a pályán nem ölelgetem folyton Sebit.

- Hannah. – nyögte halkan Sebi a fülembe.

- Ühüm. – morogtam a mellkasába. Nem találkoztam sokszor a csajjal, de abban a pár percben mindig majdnem egymásnak estünk. Soha nem kezeltem jól az exeket. Muszáj volt elterelnem a figyelmem így gyorsan körbe néztem, hogy ki látja, ha bármit is csinálok. Mivel én álltam a közönségnek háttal ezért elég jól ráláthattak volna, ha a kacsóm elkalandozik, így el kellett érnem, hogy Seb álljon háttal nekik. Eva állt Seb mögött így kibontakoztam az ölelésből és oda mentem Evahoz.

- Nem látsz semmit. – mondtam neki. – Sőt arrébb is somfordálsz, amint megölelem Sebi, ok? – rávigyorogtam, amit egy gonosz mosollyal ő is viszonzott.

- Ok. – bólintott aprót. Fordultam, de direkt úgy, hogy a szoknyám sarkára lépjek így meg kellett kapaszkodnom Seb oldalában, amire viszont hátra fordult. Tökéletes. Magamba már nagyba vigyorogtam, mikor megint hozzásimultam a mellkasához. A bal kezemmel megtámaszkodtam a derekába, a jobbal pedig a cipőm kezdtem igazgatni. Készségesen tartotta a csípőm, hogy el ne zakózzak. Mikor felemelkedtem direkt ügyeltem rá, hogy az alkarom kettőnk közé kerüljön, ahogy oda bújok.

- Jászunk, mi? – kérdezte suttogva, hogy én is alig hallottam.

- Bizony, és 1-0 ide. – vigyorogtam. A kezem nekidörzsöltem a farmerjának, amitől megint komoly dudor képződött a gatyáján. – 2-0 ide. – vigyorogtam rá.

- Szóval nem játszunk sportszerűen? – kérdezte halkan.

- De nem ám. – súgtam vissza. Ellépett tőlem és oda ment Tommihoz, valószínűleg próbálta a vágyát csillapítani. Vigyorogva mentem oda Benhez és Evahoz.

- Ennyire nem viselte meg ez az egész… - mondta halkan Eva Bennek és nekem.

- Mit szeretnél, maradjak ki ebből vagy segítsek? – kérdeztem rá mielőtt mondtam volna bármit is.

- Maradj ki. – nézett rám Eva. Majd tovább fixírozta Tommi hátát.

- Te mondtad. – sóhajtottam. Eva végig morgott magába több percen át. Akkor maradt csöndbe mikor Seb oda jött mellém és átölelte a derekam. Végigcsúszott a keze a fenekem vonaláig, így saját magát emlékeztette, hogy hol van a bugyim.

- Francba. – morogta.

- 3-0 ide. – vigyorogtam rá. Morcosan indult el hátra a cuccaihoz én pedig mentem utána, hogy megszerezzem a 4-0 vezetést. Arra nem gondoltam, hogy most ő húz csőbe engem. Ahogy beléptem arra a részre ahova kevesen mehetnek elkapott és neki nyomott a szekrénynek.

- Most megvagy. – mondta győzedelmesen. Még mindig merev volt, de ezt most simán ellenem fordította. Megemelt a szekrénynek szorítva és nekem nyomta a csípőjét. Nem bírtam ki egy halk nyögés nélkül. Jobb oldalamon pedig elkezdte felrángatni rajtam a földig érő szoknyát.

- Itt megláthatnak. – ellenkeztem suttogva, de ő csak vigyorogva felhúzta annyira az anyagot, hogy be tudjon alá nyúlni, de ha erre tévedne bárki is ne lásson belőlem semmit. Nem cécózott, végighúzta az ujját a szemérmemen és voltam már annyira síkos, hogy az ujja egyből utat talált belém. Megkapaszkodtam a vállaiba és beleharaptam a pólóval takart bőrbe a nyaka mellett.

- Na és ez mennyit ér, Édesem? – kérdezte halkan a jelzőnél mélyen elmerítve bennem újra az ujját. Összeszorítottam a szemem és minden erőmön azon voltam, hogy ne nyögjek fel, mert 2 lépésre tőlünk hatalmas tömeg volt, akik a parádéra jöttek, kicsivel messzebb pedig a munkatársak és Sebi családja. – TE akartál játszani, csak még nem tudtad kivel kezdesz, Édesem. – folytatta és közben még egy ujja csatlakozott. Egyre nehezebben álltam meg nyögés nélkül. Szólni akartam, hogy hagyja abba, vagy itt helyben lerángatom róla a gatyát, de ha elhúzom a számat a válláról biztos, hogy hangosan felnyögök. Így kézzel ütni kezdtem a mellkasát. Kihúzta belőlem az ujjait és gonoszul elvigyorodott. – Feladod? – kérdezte. Elhúztam tőle a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Diadal csillogott benne és vágy. Bármennyire engem akart megleckéztetni közben saját magát is hergelte. A keze továbbra is a combom közt időzött, de nem ingerelt tovább.

- Soha nem adom fel. – mondtam halkan zihálva. Muszáj volt ráharapnom az ajkaimra, mert visszacsúsztak belém az ujjai. Átbukott a fejem fölött a vágy. Végem volt. Magamhoz rántottam még jobban Sebit, és faltam az ajkait. Tényleg elveszthettem a kontrolom, mert azt éreztem, hogy Seb másik keze a számra csúszik, hogy visszafogja a nyögéseimet. Homlokát az enyémnek támasztotta és elvesztem a kék szemekben. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy vége, itt helyben vagy nemsokára orgazmusom lesz vagy lecibálom Sebről a ruhát. Aztán hirtelen ellépett tőlem. A lábam közül kihúzta a kezét a szoknyám pedig visszasimult a lábaimra. Utoljára a szám elől húzta el a kezét majd vigyorogva hátrált a szemközti falig.

- Nyertem. – mondta halkan.

- Francokat nyertél. – súgtam zihálva. A testem minden pontja sikított az érintésért. – A napnak még nincs vége.

- Milyen igaz. – vigyorgott. Előszedte a bugyimat a zsebéből és abba törölte meg a két ujját, de olyan fejjel, mint a sorozatgyilkos törli meg a kést egy rongyba. Visszatömte a zsebébe a bugyimat vett pár mély lélegzetet, mert azért rajta is nyomott hagyott az elmúlt pár perc. Megigazgatta elől a pólóját majd távozott. Lecsúsztam a szekrény mentén a forró földre és rendeztem a légzésem.

Mire én is kimentem addigra Seb eltűnt a tömegbe.

- Hova lett Sebi? – mentem oda Eva mellé.

- Te vagy a menyasszonya neked kéne tudnod. – morogta.

- Te meg a sajtófőnök és ez nem magánéleti zsúrparti, hanem sajtó rendezvény. Szóval, hol van Sebi? – Eva továbbra sem volt a régi.

- A polgármesterrel jó pofizik. – morogta végül.

- És a többiek? – néztem körbe. Mindenki eltűnt.

- Sebastian szülei valami ismerőssel léptek le. Fabi meg Réka meg Tommival van valahol. – vont vállat. Biztosra mertem volna venni, hogy pontosan tudja, hol vannak.

- Hisztis. – súgtam neki, mivel a tömeg elég közel állt hozzánk.

- Inkább, minthogy bugyi nélkül sétálgassak ennyi ember előtt. – szólt vissza halkan.

- Sejtettem, hogy te észreveszed. – mondtam vigyorogva. – Számtalanszor sétálgatsz a paddockba bugyi nélkül.

- De rólam mindenki tudja, hogy könnyűvérű vagyok. – vigyorgott. – Rólad senki nem gondolná, hogy elhagyod a bugyid. – rám vigyorgott. – Hol hagytad?

- Seb zsebében van. – súgtam vissza.

- Így már értelmet nyer, hogy miért tűntök el mindig ketten. – bólintott. – Ne hagyd magad megdönteni estig. – vigyorgott.

- Ne félj, ilyen játékokban jó vagyok. – vigyorogtam. – Csak az a baj, hogy Sebi sem az a szende szüzecske, mint aminek sokszor látszik.

- Össze kell szednem egy friss husit, mert megőrülök. – nézett körbe.

- Eva ne pasikon vigasztalódj. – kaptam el a karját. – Legyél normális, mutasd meg Tomminak, hogy változtál. Akkor még helyre jöhet ez az egész.

- Nem akarom helyre hozni. – lépett el tőlem. – Én nem vagyok érzelgős kismama. – sétált el mögöttem.

- Tényleg nem. – fordultam fel. – Szerencsére én pedig nem vagyok a csapat ribanca. – vágtam vissza. Rám nézett. Ez volt az a nézés, amitől be kellett volna húznom a nyakam és tovább állni, de ennél jobban ismertem. Dühös volt, és vagy rajtam tölti le és nincs gond, csak egymás fejéhez vágunk dolgokat, vagy valaki máson tölti le és botrány lesz.

- Inkább vagyok ribanc az egész világ szeme előtt, mint, hogy titkolózzak mindenki előtt. – köpte a szavakat.

- Édes kicsi Eva, ne félj tényleg ribanc vagy. – jött oda hozzánk egy szőke hajú csaj. Hatalmas napszemüveg volt rajta, így nem is próbálkoztam, hogy felismerjem. – Egy riherongy. – simított végig negédesen Eva vállán.

- Te rohadt kis… – elkaptam Eva kezét, és berángattam arra a részre ahova nem lát be a nép. Sajnos a csaj is jött utánunk. – Ez a hely itt zártkörű, takarodj innen. – fröcsögte a csajnak. Sajnos akkor sem lettem okosabb mikor levette a napszemüvegét. Ismerős volt, kínzóan ismerős, de fogalmam sem volt honnan.

- Jogom van itt lenni. – mondta továbbra is tenyérbe mászóan.

- És megtudhatnám, pontosan milyen alapon is van jogod itt lenni? - kérdeztem rá.

- Ó, te vagy Virág Norton, jól sejtem? – nézett végig rajtam. – Messze híres az eszed. Mindenki arról beszél, hogy évek óta a legjobb döntése volt a Red Bullnak téged felvenni.

- És téged kirúgni se volt utolsó gondolat. – vágta rá Eva. És akkor beugrott. Ez a csaj volt az előző sajtófőnök. Csak akkor láttam, amikor távozott. Nem tudtam miért küldték el, nem is érdekelt, de most már piszkálta a csőröm.

- Miért rúgtak ki? – kérdeztem rá.

- Mert rámászott Sebire. – válaszolt helyette Eva. – Az lett volna a dolga, hogy védje a piócáktól helyette ő maga tapadt rá.

- Hát, bocsi, de jóban nem leszünk. – mondtam a csajnak. – Felszólítalak, mint Mr. Vettel versenymérnöke, hogy távozz a Red Bull sátorból.

- Nem. – vágta rá fölényesen vigyorogva. Intettem a biztonságiaknak és egyből kikísérték.

A továbbiakban inkább csak sétálgattunk. A szemem sarkából figyeltem Sebi mikor vonul el átöltözni. Mikor láttam, hogy hátra megy egyből utána osontam. Vártam egy picit, hogy ledobálja a ruháit majd bementem hozzá.

- Üdv Édesem. – sétáltam oda hozzá. Lelöktem a fotelbe, ami a szobába volt és lovagló ülésbe az ölébe ültem. Csak egy száll boxer volt rajta.

- Most viszont senki nem fog bejönni, mert öltözöl. – súgtam neki és beleharaptam a fülébe. – Nagyon csúnyán hagytál itt nem rég.

- Megérdemelted. – vigyorgott. Úgy tűnt eszébe se jut, hogy most is csak szórakozom. Felhúztam a szoknyámat, úgy, hogy elfedjen mindent, de így már csak a vékony boxer választott el minket. Ezt Sebi is érzékelte, mert magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Volt fél óránk addig, míg ki kell mennie és még utána volt talán 10 perc, míg autóba kell ülnie.

- Nem kéne. – kérettem magam. Közben ő már a dekoltázsom csókolgatta.

- Hát nem. – morogta, de abba nem hagyta volna a kényeztetést. Elkezdtem előre hátra hintázni, amitől az ajkába harapott, hogy ne nyögjön fel. Elkapta a derekam, hogy megállítson, de nem hagytam magam. Beletúrtam a hajába és megint elkezdtünk csókolózni, közben én egyre gyorsabban hintáztam az ölébe. Mikor éreztem, hogy hajszál választja el attól, hogy elboruljon az agya nyomtam egy puszit az orrára és felpattantam róla. A nedveim vizes foltot hagytak a boxerén.

- Fifti-fifti Édes. – dobtam neki egy puszit és felkaptam a bugyimat, ami a leszórt gatyája mellett volt. Mielőtt kiléptem volna a sátor ajtón hátra néztem rá. A kezével takarta az arcát és még mindig zihált. Vigyorogva távoztam a helyszínről.

Mikor újra láttuk egymást vigyorogva csóválta a fejét és két ujját végighúzta az ajkain. Egy pillanatig nem értettem aztán leesett. Az a két ujja volt bennem. Nem vagyok vörösödő típus, de el kellett fordulnom, hogy ne lássák, hogy fülig pirulok.

A továbbiakban sajnos már nem volt alkalmunk egymást piszkálni, mert végig a kialakított pályán volt utána pedig aláírást osztott 5 óráig. Fél 6 volt mire újra találkoztunk.

- Megkérdeztem anyát, vacsi 7-kor lesz. – ölelt át hátulról. – Addig pedig velem jössz. – megfogta a kezem és kis mellékutcákon siettünk végig. Magas sarkúban nem volt egyszerű tartani a tempót. Egy hotel előtt állt meg egy pillanatra majd maga után húzva bement a hotelbe.

- Mit keresünk itt? – kérdeztem értetlenül. Azzal a vigyorral, amivel rám nézett egyből leesett, hogy mit keresünk itt. Kivett egy szobát és húzott maga után tovább a szobáig. Kinyitotta az ajtót és betessékelt. Addigra én már nevettem azon mennyire türelmetlen.

- Ne nevess. – szorított neki a falnak az ajtó mellett. – Ma nagyon rossz kislány voltál. – mondta vigyorogva. Hozzám simult így már biztos lehettem a szándékában.

- Mondja ezt az, aki elkapott és spontán megujjazott 2 lépésre a rajongóitól. – vigyorogtam rá. – Szóval ki is volt a rossz? – nem válaszolt csak megcsókolt. Nem rémlett, hogyan került le rólunk a ruha és az sem hogyan kötöttünk ki az ágyon, mindenestre ott voltunk meztelenül és nem érdekelt, hogy ki hallja, hangosan nyögdécseltem Seb alatt.

°◦○◦°

- Nem hiszem el, hogy tényleg képes voltál elrángatni egy hotelbe másfél órára, hogy szeretkezzünk egy jót. – nevettem halkan mikor sétáltunk vissza hozzájuk. Alig bírtak el a lábaim.

- Nem lett volna az igazi, ha egy olyan házba csináljuk, ahol ott vannak a szüleim, az öcsém meg Réka. – mondta nevetve. – Ott nem hangoskodhatunk.

- Na, jó inkább fogd be. – nevettem. – Mesélj, hogy sikerült a parádé? Elégedett vagy?

- Ez olyan riporteresen hangzott. – lóbálta meg a kezünket. Úgy néztünk így ki, mint egy tini párocska. Sebi ragyogott a boldogságtól és gondolom nekem se sikerült titkolnom elég jól. – Örülök, hogy itt lehetett a parádé. – mondta pár perc után. – Jó érzés volt itt vezetni, de nagyon áradt vagyok. – ásított.

- Vacsizunk, mert éhes vagyok és utána lefekszünk aludni. – mosolyogtam rá.

- Rendben. – mosolygott. – Egyébként nagyobbak a melleid és nőtt a pocid is. – jegyezte meg halkan rám vigyorogva.

- Hát ez várható volt. – vontam vállat. – És ne szólj be. Miattad van. – böktem meg nevetve.

- Nekem tetszik. – vigyorgott, mint a vad alma. – Sokkal többször vágysz a szexre, de legalábbis többször nem bírsz magaddal. Ez is tetszik. – nevetett fel.

- Örülnék, ha legalább nem az utcán mondanád el az észrevételeidet. – szorítottam meg a kezét. Ő csak vigyorgott tovább.

Nagyon fáradt voltam. Nagyon hosszú volt ez a nap így Svájcba kiruccanással együtt. Gyorsan megvacsiztunk, és ahogy vízszintbe kerültem én már aludtam is. Réka ezúttal Fabival aludt, így összebújtunk ketten és Sebi ölelésében aludhattam.

Hajnalba arra ébredtem, hogy a két kicsi mozgolódik a hasamban. Mosolyogva simogattam a dudorodó pocakom.

- Miért nem alszol? – kérdezte Sebi halkan.

- Nem hagynak aludni. – morogtam. A keze a hasamra simult és egyből nyugi lett. – Megnyugodtak. – nyomtam egy puszit az arcára, amin boldog mosoly volt. Büszke volt, hogy ő nyugtatta meg a kicsiket. Tuti csak mázlis volt…