Monshe: Most és mindörökké

Monshe: Most és mindörökké

4 évvel ezelőtt történt minden. Akkor veszítettem el azt a nőt, aki az életet jelentette nekem. Egyedül maradtam egy aprócska fiúval, a mi kisfiunkkal. Sajnáltam Aaront, mert tudtam, hogy nem lesz kézzel fogható emléke arról a csodálatos nőről, akinek azt mondhatta volna, anya. Nehéz volt egyedül, de nem lehetetlen. Mindent kibírtam, mert a kicsi fiamban viszont láthattam mindent, amit imádtam a feleségemben. Ránéztem a gyermekre magam mellett. A kórház folyosóján lévő székeken játszott az autóival. Ő nem izgult, még nem értette, hogy mi is történik most. Csak annyit tudott, hogy lesz egy kistestvére. Elmerengve bámultam hol őt, hol azt az ajtót, amely mögött az élettársam éppen a szülés fájdalmaival küzdött. Végül 6 órányi várakozás után meghallhattuk egy kicsi sírását.

- Apa, miért sír a baba?- fordult felém Aaron.

- Nem tudom, kicsim- ráztam meg a fejem. – Minden kisgyerek sír, mikor megszületik. Te is sírtál.

- Nem, én sosem sírok- tiltakozott. – A nagy fiúk nem szoktak sírni.

- Gratulálok, apuka!- lépett ki egy kedvesen mosolygó, 50-es éveiben járó nővér egy plédcsomaggal a kezében. – Egészséges kislány.

Meghatódva nyújtottam a kezem a kis csomagért, majd megtekinthettem a csodaszép gyermeki arcot. Néhány pillanatig gyönyörködtem benne, utána pedig leguggoltam a fiam elé.

- Aaron, bemutatom neked a kishúgodat- mosolyogtam el.

- Mi a neve?- pislogott a hatalmas szemeivel.

- Virág- vágtam rá azonnal. – Ő Virág Vettel, a testvéred.

- Szia!- suttogott Aaron. – Én vagyok a nagy és okos bátyád- közölte a kislánnyal, aki elmosolyodott.

- Uram, ideje, hogy elvigyük a kicsit aludni- lépett mellém a nővér,

- Adhatok neki búcsú puszit?- érdeklődött a fiacskám.

Igenlően bólogattam, ő pedig óvatosan odahajolt a törékeny baba fölé és megpuszilta az arcát. Felkeltem guggoló helyzetemből, homlokon csókoltam a lányomat és visszaadtam a nővérnek.

- Akkor Virág néven anyakönyvezzük?- kérdezett még rá a dologra.

- Igen- bólintottam határozottan és nem érdekelt, hogy az anyja mit fog gondolni.

*****

Hűvös őszi nap volt. A temető rengeteg sírköve között egy férfi sétált. Az egyik kezével egy aprócska fiú kezét fogta, a másikban bébi hordozót tartott, amelyben egy rózsaszínbe bugyolált hercegnő aludt. A kisfiú azon kezében, amellyel nem az édesapja kezét fogta, egy hatalmas csokor orchidea kapott helyet. Céltudatosan mentek előre, mígnem megálltak egy sír előtt. Az én nyughelyem előtt. A férfi elengedte a gyermek kezét és végigsimított a feliraton. A fiúval együtt tették a csokrot a vázába, majd némán néztek maguk elé.

- Szia, szerelmem!- szólalt meg végül a férfi.

- Szia, Sebastian!

- Tudod, most van a Japán Nagydíj. Úgy érzem, sosem leszek képes újra ott vezetni- jegyezte meg.

- Semmi baj!

- Persze a többiek, közülük is főleg Kimi, próbálnak rávenni, de ebből nem engedek.

- Makacs vagy, Seb! De megértem.

- Elhoztam magammal Aaron babát is- mosolyodott el halványan és megsimogatta a fiúcska fejét. – És elhoztuk neked bemutatni életem legnagyobb szerelmét utánad.

- Már nagyon kíváncsi voltam rá.

- Ő itt Virág Vettel, a kislányom- vette ki a gyereket a hordozójából.

- Mit mondtam neked a nevekről, Sebi?

- Tudom, tudom, megbeszéltük, hogy nem fogjuk elnevezni a gyerekeket magunkról. De képtelen voltam más névre gondolni, mikor megláttam őt. Lehet, hogy nem te vagy az anyja, de a szeméből ugyanaz a vidámság és életszeretet sugárzik, mint a tiédből- magyarázta nagy vehemenciával.

- Bárcsak melletted lehetnék és a mi kislányunkat tartanád a kezedben.

- Mindig te leszel életem egyetlen szerelme, remélem, hogy ezzel tisztában vagy- simogatta a baba hátát, mivel ébredezni kezdett.

- Most és mindörökké, Seb!

- Apa, én is beszélhetek anyával?- kérdezte hirtelen Aaron.

- Persze, kicsim!- bólintott rá Sebastian.

- Lehet négyszemközt?- érdeklődött tovább a kisfiú.

- Itt leszünk nem messze, jó?- nézett rá a férfi, majd elsétált és a kisgyermek ott maradt a sír előtt.

- Szia, anyuci- tette a kezét egy pillanatra a márványba vésett névre.

- Szia, Aaron baba!

- Megkértem anyát, hogy hozzuk el Virágot hozzád, mert neked is ismerned kell a kishúgomat- magyarázta egészen halkan.

- Köszönöm, édesem, te vagy a legfigyelmesebb kisfiú!

- Apa Virágnak nevezte el utánad- mesélte a kicsi tovább. – Én örülök neki nagyon, Hanna meg beletörődött. És bár nem te vagy az anyukája, szerintem olyan, mint te.

- Aaron szívem, nincs is nálad jobb fiú a világon!

- Hanna ott lakik velünk, ő most az új anyukám. Vagy valami olyasmi. De nekem nem kell új anyuka- jelentette ki komolyan.

- Sosem lesz új anyukád!

- Nekem te kellesz! Vissza akarlak kapni!- pityeredett el a kisfiú.

- Aaron, gyere ide!- guggolt le Sebastian mellé. Átölelte a kicsi gyermeket és a hátát simogatta. - Figyelj rám egy picit- törölte meg a férfi a kisfiú arcát. – Hanna sosem lesz az új anyukád. Neked Virág Norton az anyukád, az autóversenyző, aki mindig velünk van. Itt- tette a kisfiú egyik kezét a pici mellkasra, a szívére – és itt- tette a másik kezét a saját szívére.

- Mindig melletted vagyok, akkor is, mikor nem tudsz róla.

- Ha szomorú vagy, ha hiányzik, akkor szólj nekem, kicsim! Én mindig ráérek veled foglalkozni, mert te és Virág vagytok a legfontosabbak az életemben- cirógatta a gyermeki arcot. – És természetesen az anyukád.

- Köszönöm, Seb!

Percekig álltak némán a sír mellett. Nem szóltak semmit, csak a szeretett nőre gondoltak. Beszéltek a kövekhez, amelyek a nyughelyét jelezték, de választ senki nem adott nekik. Fájt a hiány, amit az okozott, hogy nem állt mellettük a mindig vidám és szertelen autóversenyző, aki a világ közepe volt számukra.

- Szeretlek, anya!- suttogta el Aaron még egyszer.

- Én is szeretlek Aaron baba!

- Szeretlek, Virág! Most és mindörökké!- súgta Seb és a kezei végigfutottak még egyszer a néven.

- Szeretlek, Seb, amíg világ a világ!

A férfi visszafektette a kislányát a hordozóba, megfogta a kisfiú kezét és elindult. Még szinte alig indultak el, mikor egy nagyobb szélroham futott végig a néma temetőn. Sebastian visszafordult, maga sem tudja, hogy miért. Az egyik orchidea a földre hullott, pontosan oda, ahol a kislány hordozója állt még pillanatokkal korábban. Seb felvette az apró növényt és a baba mellé fektette, aki kicsi kezével megmarkolta a virág szárát és békésen szunyókált tovább…