Sziasztok!! Itt a friss. A héten már nem lesz friss, mert nem lesz időm a tali miatt. Remélem sokan eljöttök!! :) Kérnék mindenkit, hogy komizzon a fejezet alá és mondja el a véleményét a dolgok alakulásáról! :D
Seb nem érkezett meg este. A gépe indulása előtt írt egy sms-t, hogy a reggeli géppel jön, mert meccs lesz.
- Hát te? – ült oda mellém a Ferrari spanyol pilótája a hotel éttermében. – Nem taktikán kéne törnöd a fejed, meg számolgatni?
- Kutya világ lehet a Ferrarinál, ha ezt ilyen természetesnek hiszed. – mosolyodtam el. – Ha érdekel ebben a pillanatban egy sértett barátnő vagyok.
- Azok veszélyesek. – vágott nagyon komoly fejet. – És te ráadásul babával vagy!
- Te mi járatban itt a pornép közt? – ugrattam.
- Semmi dolgom. – vont vállat.
- A rajongók biztos örülnének, ha rájuk figyelnél ilyen „semmi dolgom” időszakban. – kortyoltam bele a bögrémbe.
- Nem tudod elképzelni mennyire fárasztó tud az lenni. – nyögött fel és felkönyökölt az asztalra.
- Pilóta barátnő vagyok, pontosan tudom. – vigyorogtam rá.
- Alig ismerlek, de már most tudom, hogy nehéz lehet veled. – nevette el magát. – A környezeted nem kap agybajt attól, hogy versenymérnök, barátnő és kismama is vagy egyben?
- Tőlük kérdezd. – vigyorogtam. Ránéztem az órámra, ami már este tízet mutatott. – Menj szépen szunyókálni, mert nem fognak rád szépen nézni, ha nyúzott leszel holnap a sajtótájékoztatón. – nem maradt ideje felelni, mert Eva viharzott végig a halon és nagyon zaklatottnak tűnt. – Bocsáss meg, de jobb, ha utána megyek. – felkaptam a táskám és futottam, hogy elérjem a liftet. Pont be tudtam gyorsan lépni mikor záródtak az ajtók.
- Nem mentem el abortuszra. Elmondtam neki. Azóta tök máshogy viselkedik. Megmondtam neki, hogy elvetetem ő meg ordított velem és ott hagyott! – fakadt ki abban a pillanatban, ahogy beléptünk a szobája ajtaján.
- De hisz Tommi még Angliába van Sebbel. – vontam össze a szemöldököm.
- Már 3 órája megérkeztek. – nézett rám értetlenül.
- Aha. – rogytam le a kanapéra.
- Azt mondta neked, hogy holnap jön? – esett le Evanak. Magam elé bámultam. A fejem teljesen üres volt. Gépiesen bólintottam. Eva is oda dobta magát mellém és ő is csak nézett ki a fejéből. – Nem csal meg. – állította szilárdan.
- Csak a fejemhez vágja a kocsi megbízhatatlanságát és átvág. – nevettem fel keserűen. Legalább 20 percig ültünk némán mikor elkezdte valaki ököllel ütni Eva ajtaját. Egyből felpattant és ajtót nyitott. Tommi állt az ajtóba.
- Figyelj, ne szólj Virágnak... – nem fejezte be, mert észrevett. – Basszus. – kezdte el masszírozni az orrnyergét.
- Foglal helyet. – mutattam a fotelra.
- Bocsi, most sietnem kellene… - kezdett el magyarázkodni és habogni. Nem volt éppen rá jellemző.
- Ül! – suttogtam nagyon halkan és fenyegető éllel. Megtörten sétált be a szobába és belesüppedt a foteba.
- Nem szedsz ki belőlem semmit. – vette el a faarcot. A finnek ebben nagyon jók.
- Nem is óhajtottam tőled kérdezni. – keltem fel. Zavarodottság és félelem villant a szemébe mikor megindultam felé, de elsétáltam mellette. – Tartsd itt és ne hagyd telefonálni, kérlek. – néztem Evara, aki komolyan bólintott. Hátra néztem még Tommira és kisétáltam a szobából. Végig mentem a folyosón és a másik oldali szárny utolsó ajtójáig meg sem álltam. Tudtam, hogy ez Tommi szobája. Nemes egyszerűséggel lenyomtam a kilincset és beléptem a nappali részbe.
- Van értelme belefognom a magyarázkodásba? – nézett rám Seb lemondóan.
- Egy percet kapsz. – fontam össze a kezem a mellkasom előtt. Kezdett elegem lenni az egész mindenségből.
- Nem így akartam. – sóhajtott. Maga elé nézett és a szemében csalódottság volt. – Kitaláltam mit mondok, de hogy magyarázzam így el? – nézett rám.
- Nem kell magyarázat. – sóhajtottam fel. – Szia. – mielőtt bármit mondhatott volna kiléptem a folyosóra és becsuktam magam után az ajtót.
A könnyeim már csak az után eredtek meg, hogy a saját szobaajtómat magamra zártam. Sebet nem tudtam kint tartani, hiszen mindkettőnk nevén volt a szoba így bármikor kaphatott hozzá kulcsot. Bementem a fürdőbe és teli engedtem a kádat vízzel. Ledobáltam a cuccaimat közvetlen a befelé nyíló ajtó elé, hogy ha be is tud jönni nehezen tegye, bár nem hittem benne igazán, hogy utánam jön. Megláttam magam a tükörbe és ott telt be a pohár. A pocakom már látható volt. Nem volt még nagy, de már gömbölyödött.
Órákig feküdhettem a vízbe teljesen magamba zuhanva, mert hideg volt már a fürdővíz mikor kiszálltam a kádból. Magamra csavartam egy törülközőt és kiléptem a nappali szerű előszobába. Eléggé meglepődtem mikor Sebbel néztem farkasszemet.
- Félre értetted. – csóválta a fejét.
- Persze. – morogtam. Elindultam a háló felé, de elkapta a kezem és szembe fordított magával.
- Nem szakítani akartam, hanem megkérni a kezed! – nevette el magát. – Előre megterveztem, hogy hajnalba ébresztelek reggelivel, és megkérem a kezed, de lebuktam. – sóhajtott fel. – Szóval így semmi romantika nincs a dologba. – csak pislogtam mikor letérdelt elém.
- Hozzám jössz feleségül? – nézett egyenesen a szemembe. Nem gondolkodtam, mert abból csak vita és veszekedés lenne.
- Igen. – térdeltem le vele szembe. Annyira meglepődött a válaszon, hogy fél percig csak nézett rám nagy szemekkel. – Sebiii, jó reggelt. – böktem meg nevetve. A rossz kedvem már sehol nem volt.
- Ez... ez... - csak tátogni tudott. – Ismételd meg, azt hiszem rosszul halottam.
- Na, azért annyira forrón nem eszik azt a kását. – nevettem még mindig. Magához ölelt és elkezdett nevetni. Felkelt a földről és húzott magával. Megemelt és megpörgetett, de majdnem elestünk, mert még mindig nevetett.
- El se hiszem. – fogta a két keze közé az arcom és megcsókolt.
- Nyugi én se. – elhúzódtam tőle annyira, hogy lássam a szemeit, amik teljes mértékig boldogsággal voltak tele. Nyomott egy puszit a számra majd hátra lépett és előszedte a zsebéből a gyűrűs dobozt. – Egyből gyűrűt is kell viselnem? – vágtam túlzottan rémült arcot.
- Igen, ezt nem úszod meg. – vigyorgott és a kezembe adta a dobozt. Fekete bársony kellemesen simult a tenyerembe. Vettem egy nagy levegőt.
- Remélem nem flancoltál. – néztem rá. Nem voltam oda a hatalmas köves gyűrűkért. Két karikagyűrű volt a dobozban. – Szerencséd. – bújtam oda hozzá. Nagyon nem akartam kiszedni őket a dobozból és az ujjamon hurcolászni, de észrevehetően ez Sebet nem érdekelte, mert kiszedte a fehér arany szegélyű gyűrűt és felhúzta az ujjamra. A hüvelykujjammal megforgattam az ujjamon a gyűrűt és valami szemet szúrt. Közelebb emeltem a kezem az arcomhoz, hogy lássam, mi van bele vésve.
- A szerelem egyenlet két ismeretlennel. – olvastam fel nevetve a gravírozott szöveget.
- Ez az idézet vall rád a legjobban. – vonta meg a vállát vigyorogva. – Nem akartam semmi csöpögőset.
- Jól tetted. – mosolyogtam rá. – Tiedre is rá van írva? – szedtem ki a másik gyűrűt a dobozkából. Egyedül a fehér arany szegély hiányzott róla, egyébként ugyan olyan volt, mint az enyém. Felhúztam az ujjára, de a mozdulat fura volt nekem és zavaró. Éreztem a kezemen a gyűrűt és ezzel együtt mintha egy végleges ígéretet tettem volna. Valószínűleg így is volt.
- Most jön majd a hibes-habos fehér ruci és a hatalmas banzáj? – kérdeztem vele szemben állva. Megfogta mind a két kezem és elmosolyodott. Nem tipikus mosoly volt. Seb arcán ezt a mosolyt alig látni. Hiányzott belőle minden kisfiús vonás, csak a boldogság sugárzott belőle.
- Nem kell habos ruha és nagy buli feltétlen egy esküvőhöz. – magához húzott és megcsókolt. – Összeköltöztünk, várandós vagy az ikreinkkel, és igent mondtál az eljegyzésre. – sorolta. – Az esküvő már csak egy fél lépés, de én érted bármeddig várok erre a lépésre.
- Bezzeg az összeköltözést és az eljegyzést szinte kiharcoltad! – nevettem el magam. – És az ikrekbe is elég alaposan bűnös vagy. Ezek után higgyem el, hogy békén hagysz az esküvővel? – böktem meg nevetve a mellkasát.
- Héé! – nevetett ő is. – Épp annyira vagy bűnös az ikrekbe, mint én. – felhúztam a szemöldököm. – Túlságosan kívánatos vagy. – vont vállat.
- Szeretsz? – kérdezte egy kis idő után. Még mindig az ölelésébe bújva álltunk a nappali közepén.
- Egyszer már megmondtam, hogy szeretlek! – motyogtam. - Majd szólok, ha változott a helyzet. – néztem fel rá vigyorogva. Nevetve kapott fel az ölébe és a hálóba kötöttünk ki szenvedélyesen csókolózva.
- Úgy érzem, legjobb volna így maradni egy életen át: csak néznélek, boldogan, elégedetten. – mondta az oldalán fekve. Magamra húztam a takarót, mert zavart, ahogy minden ruha nélkül fekszem mellette, és úgy néz rám, hogy a térdem beleremeg a vágyba, hogy ismét magamban érezzem.
- Elégedett vagy? – kérdeztem vissza. – Én nem mondanám, hogy teljesen elégedett vagyok az életemmel. A magánélettel mindenképpen. – tettem hozzá mikor kérdőn nézett rám. – A pályán van mit felmutatni még.
- Majd ezen a hétvégén. – vigyorgott.
- Valencia nem fekszik sokkal jobban a kocsinak, mint Kanada, sajnos. – bújtam a mellkasába. – Ne ringasd magad nagyra törő vágyakban a hétvégével kapcsolatban.
- Ha meglesz a pole és a futam győzelem megígéred, hogy még idén hozzám jössz? – erre felkaptam a fejem. Mondtam, hogy nem bírja ki.
- Ha meg lesz a pole, a futamgyőzelem és a kocsi egész hétvégén jó lesz, akkor még idén hozzád megyek. – néztem bele a kék szemekbe. Erre talán 10 %esélyt láttam. Vagy annyit se.
°◦○◦°
A péntekkel elégedett voltam, mert a teljes tervet tudtuk teljesíteni, bár az F-csatornán volt mit javítani. Nem különösebben örültem, hogy használjuk a rendszert, hiszen így még nagyobb esélye van egy nagyobb bukásnak, főleg itt a falak közt.
Szombat reggel a megbeszélésen tisztáztuk, hogy sok esély nincs a győzelemre és a pole-ra, de a harcot nem adjuk fel. A csapat persze amikor tudott a TV előtt ült, de nagyon tiszteletre méltó volt, hogy jó pár szerelő alig aludt pár órát, hogy a kocsit felkészítsék az időmérőre és a versenyre.
A Q1-ben és a Q2-ben is jól szerepeltünk, ami már eleve meglepetés volt. Arra viszont senki nem számított, hogy Seb olyan utolsó kört tesz össze, hogy miénk lesz a pole.
- Miénk a POLE! – szóltam bele a rádióba mikor már nem jött más a pályán.
- Jeeeeeeeee!!! – ordította Seb nevetve. – Igen!! Háromból 1! – tette hozzá nevetve. Egy pillanatra elgondolkodtam a jelentésen, de aztán leesett, hogy mire gondol. Pole, győzelem és hibátlan autó. Nem bírtam ki, muszáj volt ezen nevetnem. A csatapunk örömmámorban úszott. Végre újra sikerült a pole, ráadásul olyan pályán, ami nem is fekszik a kocsinak. Át akartam menni a boxba, de az egyik riporter megállított.
- Azt nyilatkozta Christian Horner, hogy nem fekszik az autónak a pálya, mégis önöké lett a pole. – hadarta. – Mit gondol, ez hogy lehet? Ennyire beváltak a fejlesztések vagy csak altatták a paddockot? – az orrom alá dugta a mikrofont. Vagy egy frappáns válasszal lerázom, vagy itt magyarázkodom percekig, amihez nem volt kedvem. Menni akartam a boxba ünnepelni, és Sebet visszarángatni a földre.
- Matek és fizika szakos mérnök vagyok, de még ötletem sincs, hogy lehettünk ennyire gyorsak. – nevettem el magam és ott hagytam mielőtt kérdezhetne még. Ben oda jött és megölelt.
- Na, kik a királyok? – kérdezte vigyorogva a vállamat átkarolva.
- A Red Bull első számú csapata, azaz miiii. – nyújtottam rá a nyelvem nevetve. Ben is az éjszakázók között volt. Nevetve mentünk hátra a home-ba. Mindenki a holnapi futam és a szintén holnap lezajló Német-Anglia meccs lázában égett.
Mikor este tízkor elhagytam a pályát, a szerelők még mindig az angol himnuszt kombinálták a Queen We are the champions számával.
Seb éppen az egyik meccsnek nézte az ismétlését mikor vissza értem a hotelbe.
- Tusoltál már? – nyomtam egy puszit a fejére.
- Igen. – döntötte hátra a fejét, hogy a szájára is tudjak puszit adni.
- Akkor menj aludni, mert, holnap szükséged lesz az éberségedre. – fordultam vissza a fürdő ajtóból.
- Megvárlak. Úgyis már majdnem a feleségem vagy. – villantotta felém a 32 fogas vigyorát. Fejemet csóválva csuktam be magam után a fürdő ajtót.
°◦○◦°
Már a helyemen ültem és vártam a felvezető kört. Reggel nehezen rázódott mindenki bele a munkába, mert a verseny után nem sokkal kezdődik a német-angol meccs, ami egy angol csapatnál ahol van német pilóta eléggé érdekes. A reggeli eligazításon Seb poénból még egy zászlót is kapott. Szerencsére a rajtácson már mindenki teljesen a futamra koncentrált. Ben persze megjegyezte, hogy reméli nem lesz komoly baleset, nehogy lemaradjon a meccs elejéről. Kapott is érte egy nyaklevest Christiantól aki közvetlen mellette állt.
- Ha megnyerjük a futamot mindenki a vendégem a hotel bárjában egész éjszaka. – mondtam a boxnak.
- Nyerni fogunk, ne izgulj. – szólt vissza Ben. – Ilyen alkalmat nem szalasztunk el.
- Reméltem is. – nevettem el magam. – Tökéletes és gyors box munkát várok el mindenkitől. Ne rajtatok múljon a győzelem. – nem kaptam választ, de tudtam, hogy mindenki lelkileg már a futamra hangol. Néztem a kivetítőt, amin elindult a felvezető kör.
- Eső biztosan nem lesz. A levegő 26, az aszfalt 46 Celsius-fokos. – adtam le az infót Sebnek. – Fogj meg egy jó rajtot, és félig már meg is nyertük a versenyt.
- Tiszta küzdelmet várok el tőletek. – hallottam meg Christian hangját a fülembe. – Nézzétek a csapat érdekeit is. Elsősorban egy csapat vagyunk. – ránéztem és láttam, hogy ezt most mindenki hallotta.
- Minden üzemi hőfokon. – mondtam Sebnek a felvezető kör végén. – Kuplung, gáz, fék.
Feszült volt a figyelem a csapatnál. Minden idegszálammal vártam a rajtot. Komoly jelentősége volt, hiszen nehéz volt ezen a pályán előzni. Ha megmarad az első hely, akkor esélyünk van a győzelemre.
Mikor kialudtak a lámpák egyszerre indult meg az egész mezőny. Seb egyből zárta az ívet amennyire tudta, de Hamilton így is majdnem elment mellette. Szerencsére csak majdnem. Viszont összeértek. Seb vezetett Hamilton volt a második Webber pedig fokozatosan esett vissza.
- Remek rajt. – dicsértem meg. – Webber elrontotta a rajtot és már csak a kilencedik. Hamilton máris 4 tizedre van tőled. – ezen még én magam is enyhén meglepődtem. – Próbálj meg minél nagyobb előnyt kiépíteni. A kocsi nem sérült. Tiéd a pálya Sebi. – tettem hozzá mosolyogva.
- Rendben. – a hangja izgatott volt. Ritkán kapott esélyt a taktika és minden nélküli vezetésre.
- Különösen figyeljetek a kerekre, a motorra, a váltóra és a fékekre. – szóltam hátra a boxnak. Féltem, hogy a Kanadában sérült váltó galibát okoz.
- Használd az F-csatornát. – szóltam még rá Sebre. Minden értéket figyeltem, amit csak láttam és folyamatosan írtam fel őket. – Tiéd a leggyorsabb kör 1:43.15-tel. – mondtam neki bíztatás képen.
- Mennyire van Hamilton? – kérdezett vissza.
- 3 másodperccel van lemaradva. – olvastam le a grafikonról. Közben Webber gördült be a boxba amin meglepődtem. Még jó pár körön át bírnia kellett volna a gumiknak. Ránéztem Tomra, de ő megrántotta a vállát. Figyeltem a kerékcserét és nem bírtam ki vigyorgás nélkül, mikor a szerelők bakiztak a keréknél. Webber már nem fog beleszólni a mai csatánkba.
- Webber kint volt a boxban. – mondtam Sebnek. – Milyen állapotban vannak a gumik? – a grafikonom csak annyit árult el, hogy megfelelő a hőfok.
- Még legalább 3-4 kört kibírnak simán. – válaszolt az egyenesbe Seb. – Hányadik Webber? – kérdezte kíváncsian.
- 18. helyre jött vissza. – kerestem meg gyorsan a táblázatban. Nem kaptam választ, de szinte láttam magam előtt a kárörvendő arcot, amit Seb éppen a bukó alatt vághatott. Pár kör eseménytelenül telt mikor megláttam egy Red Bullt a levegőbe fejjel lefelé repülni majd földre érkezni szintén fejjel lefelé. A rázó megdobta így visszafordult és úgy csúszott a gumifalba. Bennem meghűlt a vér abban a pillanatban mikor felismertem, hogy egy Red Bull az. Oda kaptam a fejem a monitorra még mielőtt a csúszás véget ért volna, de a grafikonok és a telemetria megnyugtatóan monoton volt. Mire a falba vágódott a kocsi már kifújtam a benn tartott levegőt és megnyugodtam, hogy nem Seb esett ekkorát. Előre dőltem és ránéztem Ciaronra, aki falfehér volt és Christianra, aki a fejét fogta.
- Webber a gumifalba. – mondtam Sebnek mikor visszatért a lélekjelenlétem. – Biztonsági autós fázis. Pont utánad megy be. Gyere be a boxba. – tettem hozzá még gyorsan.
- Tökéletes és precíz munkát szeretnék. – szóltam rá a szerelőkre.
- Mi történt, jól van? – kérdezett egyből vissza aggodalmasan. Ennyire azért nem utálta. Valószínűleg együtt érzett vele, bár ekkorát még nem esett soha Seb.
- Ráfutásos. – állapítottam meg a visszajátszásból. – Kovalainen hátsó kerekét kapta el. Jól van saját lábán szállt ki a kocsiból szinte azonnal. A versenyre koncentrálj. – zártam le a témát. Csodálkozva néztem mikor nem sokkal Seb után Hamilton is bejött a boxba. Schumacher pedig már sokadszorra jött be.
- A Merci szerinted mit művel? – kérdezte Tom. Szóval neki is szemet szúrt a dolog.
- Nem tudom, de jól nem jöttek ki belőle. – vontam meg a vállam és tovább figyeltem a futamot. – Hamilton, hogy ért fel a boxhoz ilyen gyorsan?
- Gondolom még éppen el tudott menni a biztonsági autó előtt. – fordult vissza Tom is.
- Kijön a biztonsági autó. – szóltam Sebnek. Felszisszentem mikor lecsúszott az ívről és hatalmasat fékezett. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy Hamilton átveszi a vezetést, de Seb megmentette szerencsére a helyzetet. – Szép manőver. – mondtam szeptikusan.
- Lecsúsztam az ívről. Hamilton majdnem már mellettem volt. - mondta panaszosan.
- Hamilton továbbra is játssza a trükkjeit, és nem büntetik meg. – csóválta a fejét Tom.
- Mögötted a sorrend: Hamilton, Kobajasi, Button, Barrichello, Kubica, Buemi, Sutil, Alonso, Hülkenberg. - olvastam végig. – Kobajasi nem volt még kint kereket cserélni. – tettem azért hozzá.
- Hamiltoné a leggyorsabb kör 1:41.828-cal. – mondtam sebnek ezzel ösztönözve a gyorsabb tempóra. A kör végén már az ő neve volt a leggyorsabb kör mellet. - 1:41.696-tal tiéd a leggyorsabb kör. Szép volt. – dicsértem meg.
- Hamiltonnak azt mondták rádión, hogy spórolós üzemmódra állnak. – kaptam hátulról az infót.
- Mi viszont ezt nem vesszük be. – vágta rá Tom majd rám nézett. – Vagy bevesszük?
- Fél tizeddel sem lett lassabb a szektor ideje. – mutattam a képernyőre. – Nem vesszük be. – ráztam a fejem. Nemsokára megjelent az FIA monitoron a kiírás, hogy vizsgálják Hamiltont, mert szabálytalan volt a biztonsági autós fázis alatt. Elégedetten elmosolyodtam. Így talán elszedik mögülünk az egyetlen pilótát, aki fenyegeti a pozíciókat. Közben már Webbert mutogatták, ahogy sétál a paddockban. Tom csak elvigyorodott. Én nagyon faarccal néztem az egészet. Nem szép dolog a káröröm. Viszont mikor megjelent a monitoron a felirat, hogy Hamiltont megbüntették boksz áthajtással az én arcomon is megjelent a kárörvendő mosoly.
- Seb ne gyilkold a kocsit. – szóltam rá egyből. – Hamiltont megbüntették boxutca áthajtással. Szabálytalanul beelőzte a Biztonsági Autót. – szóltam egyből a fülére.
- Hányadik lesz így? – kérdezte.
- Ha még összeszedi magát pár körre, akkor marad a második. – számoltam utána gyorsan. – De nagyon le lesz maradva. – tettem hozzá. – Nem lesz ránk veszélyes. – csendben figyeltem, ahogy Hamilton megfutja a verseny leggyorsabb körét majd bejön a boxba letölteni a büntetést.
- 14 másodpercre van tőled Hamilton. – mondtam Sebnek. - Tekerj vissza a motorból, és vigyázz a kocsira. – több kör is monotonon telt el a semmivel. Én írogattam az adatokat Tom figyelte a versenyt, Tommi pedig néha megbökdösött, hogy igyak és szóljak Sebnek is. Az előnyünk 11 másodpercre olvadt, de a motort nagyon visszatekertettem Sebbel, így nem aggódtam miatta.
A verseny vége felé nagyon meglepődtem mikor Schumacher neve mellett tűnt fel a leggyorsabb kör 1:39.895-tel.
- Ezt, hogy csinálták? – ráncolta a szemöldökét Tom.
- Frissek a lágy gumik a kocsiján. – emlékeztettem az ezelőtti bokszlátogatásra. – És 7 VB címet sem osztanak csak úgy ki bármennyire is rossz az autó alatta. – tettem hozzá már szinte oda se figyelve. Egy pillanatra eltátottam a számat mikor megláttam a rengeteg rajtszámot egymás után az FIA monitoron.
- Button, Barrichello, Hülkenberg, De la Rosa, Petrov, Sutil, Liuzzi, Kubica és Buemi vizsgálat alatt áll. – mondtam Sebnek. Pár rajtszámot kipuskáztam az előttem lévő lapból.
- Mit csináltak? – kérdezett vissza meglepetten.
- Gyorsan mentek a biztonsági autós jelzés ellenére. – mondtam azt, amit megtudtam a kiírásból. A verseny továbbiakban eseménytelen volt szinte. Egyszer kellett Sebnek szólnom, hogy Hülkenberg kiállt a bukótérbe és sárgáznak, de azon túl szinte nem is beszéltünk. Az ő fejében egyre jobban körvonalazódott a győzelem, míg én úgy döntöttem nem zavarom, hiszen semmi fontos nem volt.
- Kobajasi végre kijött. – mondta Tom.
- Négy körrel a vége előtt. – hümmögtem. – Ennek így nem nagyon van értelme. – csóváltam a fejem. – De ó tudni, hogy ennyire jól használja a kocsi és a pilóta is a gumikat. Ezt érdemes megjegyezni. – írtam fel magamnak. Mosolyogva néztem, ahogy friss gumikon megelőzi Alonsot és Buemit is az utolsó körökben. Mellettem már ott állt az egész szerelő brigád, és várták, hogy Seb beérjen a célba és elsőként intsék le.
- Éééééésssssss. – nyújtottam mikor már a célegyenesben volt. – GYŐZELEEEEEEEEEEM! –kiabáltam bele öröm ittasan a rádióba. Egészen eddig teljesen hidegen kezeltem, de most valami felrobbant a lelkemben. Legszívesebben csak ugráltam volna, mint valami bolond.
- EZAZ! – ordított vissza Seb. Körülöttem a szerelők már extázisban skandáltak. – Köszönöm a remek munkát! Szeretlek! – mondta még mindig öröm ittasan.
- Én is szeretlek. – válaszoltam nevetve. Christian is megdicsérte Sebet, de én már dobtam is le magamról a fülest és Tommival együtt rohantunk a szerelők után a dobogóhoz. Ők már ordítozva várták Sebet a kordon mögött. Ahogy megláttak egyből előre engedtek. Az FIA bíró, aki mindig ott van a mérlegelésen pedig átengedett a kordonon. Az ajtónál vártam, hogy Seb kiszálljon a kocsiból. Hatalmas volt az őrület a csapatnál. Seb egyből a nyakukba ugrott és mindenki megveregette a hátát. Levette a bukót és a tűzálló maszkot majd oda rohant hozzám és gyorsan az FIA bíró kezébe nyomta a bukóját és felkapott, hogy megforgasson.
- Sikerült! Nyertünk! – mondta nevetve. Körbe vett minket a hangorkán. Mindenki kiabált és skandálta a Red Bullt vagy a Vettelt. Letett a földre és megcsókolt ott mindenki előtt. – Szeretlek! Én teljesítettem az elvárásod, most te jössz. – kacsintott rám nevetve majd elvette a bukót és kézen fogva húzott fel a pódiumra. Esélyem sem volt ellenkezni. Fent gratuláltam a két McLarenes pilótának, akik mögöttünk végeztek. Jól esett teli arcból vigyorogni a világra, hiszen a kocsi tökéletes volt és a hétvégénk is az volt.
- Büszke vagyok rád. – súgtam Seb fülébe amennyire lehetett a nagy zajtól. – Nagyon büszke! – nyomtam egy puszit az arcára és el akartam fordulni, de visszarántott egy csókra. Jó kedve volt. Nagyon jó, ahogy a csapatnál mindenkinek. Látszott az arcán, hogy jól estek neki a szavaim, de nem volt ideje válaszolni, mert kitessékeltek minket a dobogóra. Előre engedtem a pilótákat, így csak hallottam mekkora ordibálás lett mikor Seb kiment. Felálltam a csapat trófea átvevő helyre és vigyorogva figyeltem, ahogy a csapat egy emberként ordítva énekli a himnuszt. Frenetikus volt a hangulat. Megkaptuk a díjakat, én pedig próbáltam a lehető leggyorsabban menekülőre fogni, hogy ha lehet ne legyek nyakig pezsgős. Persze ez nem jött össze, mert Seb egyből engem vett célba, ahogy egy kis idő után a két McLarenes pilóta is. Nem győztem köpködni a pezsgőt. Ömlött a ruhámból és a hajamból a pezsgő. Seb a kezembe akarta nyomni az üveget, de az utolsó pillanatban rántotta vissza a nagy győzelmi üveget. Láttam az arcán, hogy csak akkor esett le neki, hogy én nem ihatok alkoholt. Oda jött és újból megölelt. Az ő overállja is tocsogott a pezsgőtől épp, mint az én ruhám.
- Ez épp annyira a te érdemed, mint az enyém. – emelte meg felém a pezsgős üveget majd meghúzta. Ezen már tényleg csak vigyorogni tudtam. Hülyén éreztem magam a levakarhatatlan vigyorommal, de nem érdekelt, mert boldog voltam. Teljes mértékig boldog. Gyorsan megcsinálták a közös fotót majd a pilóták elmentek interjút adni én pedig sietve távoztam az irodám felé, hogy magamra rángassak valami száraz ruhát. Mire beértem a Home-ba a szerelők és a legtöbb mérnök is a TV előtt ült és a meccs első perceit nézte. Odáig mentem a nagy örömömbe, hogy laptoppal kiültem közéjük megnézni a német-angol meccset. Ben persze kapva kapott az alkalmon és elkezdte nekem magyarázni a szabályokat. A legkisebb mértékig sem érdekelt, de nem rontottam el az örömét.
Volt minden, amit az ember egy foci meccs alatt csak el tud képzelni: ordibálás, bíró szidás, ellenfél pocskondiázás. Persze a csapat nagy része az angoloknak drukkolt. Mikor a második félidőre Seb is beesett a homeba egyből leült mellém és nagy csodálkozó szemeket meresztett rám, majd az eddigi fülig érő szája, ha lehet még nagyobb vigyorra húzódott. Így most már a németeknek szurkolók is egyre hangosabbak lettek, Sebbel az élen. Mikor vége lett a meccsnek és a németek 4-1re győztek Seb szinte repült a boldogságtól.
- Ez egy tökéletes hétvége. – nyomott egy puszit a fejemre. – A tökéletesből is a legtökéletesebb. – mielőtt mondhattam volna bármit is ott hagyott. Még a léptei is arról árulkodtak, hogy remekül érzi magát a bőrében. Ezen ismét csak nevetni tudtam.
- Bekötötték a fejed? – dobta le magát Ben mellém. – Csak most veszem észre a gyűrűt az ujjacskádon. – böködte meg a kezem.
- Be ám. – vigyorogtam rá. Még az esküvőnek is tudtam örülni, bár sejtettem, hogy ez el fog múlni.
- Akkor már esélyem sincs. – játszotta a szomorút. – Eldöntöttétek, hogy összekötitek az életeteket és évekig szeretni fogjátok egymást? – olyan undorral mondta, hogy ismét nevetnem kellett. Ben nagyon hasonlít Evara és fájó még csak gondolni is rá, de a régi énemre is hasonlít.
- Nem az a kérdés, hogy szeretni fogom-e a páromat évek múlva, hanem, szeretni akarom-e? – mosolyogtam rá. – Nincs valami munkád? – kérdeztem egyből. – Vagy nézd, ott van az a csaj, szedd fel. Csak hagyj békén. – nevettem. Azt hiszem picit megrészegített az örömmámor, ami körül vesz. Vigyorogva hagyott ott, de olyan hangosan magyarázott a lánynak, hogy még én is hallottam.
- Ezeregyéjszakás kalandnak ígérkezel. Ha az is kevés lesz, hosszabbítunk. – mondta neki lazán. Erre kitört belőlem a nevető görcs. Rám nézett és megajándékozott az igazi mosolyával.
Egész estig a pályán voltam, de a csapaton belül mindenhonnan boldog, örömittas beszélgetések és kiabálások hallatszottak. Ahogy elérte az óra a tízet már inkább volt ittas. Visszamentem a hotelbe, ahol már nagyban folyt a buli. Felültem az egyik bárszékre, és figyeltem a tömegben Sebet, aki éppen Evaval táncolt.
- Már ki vagy téve a médiának, mégis itt ülsz, és csak mosolyogva nézed, ahogy mások buliznak és ünneplik azt a győzelmet, amiben a te kezed is jócskán benne van. – jött oda hozzám Seb. Pár pillanatig furán néztem rá, aztán leesett. Mikor először győztünk pontosan ugyan így ültem. Akkor mondtam, hogy a média engem legalább nem kóstolgat. Utána buliztunk együtt egy jót.
- Csak megvártam, míg ide jössz értem. – vigyorogtam rá. Látszott rajta, hogy nem hiszi el, de nem számított. Megfogta a kezem és berángatott a tömegbe táncolni.
Nagyon sokat változtam azóta az első közös győzelem óta. Az összes változásom, egy szőke, tengerkék szemű német kölyök miatt volt. Karrierista, törekvő, munkamániás voltam. Cseppet sem család centrikus. Mégis itt vagyok 13 hetes ikerterhesen, eljegyzési gyűrű csillog az ujjamon, és frászt kapok, ha a jövőre gondolok. Már sehol sincs a biztos, éjszakába nyúló nyugtató munka képe, amit annyira szerettem. Sokkal inkább volt tele fehér habos, csipkés cuccokkal és gyereksírással. Mindez egy nálam fiatalabb, humorzsák, szőke, kékszemű német miatt. Megéri-e a változás? Kétlem, hogy megérni az esküvő vagy a gyereknevelés, de mindezt képes vagyok én hülye bevállalni azért, hogy a kék szemek boldogan és huncut fénnyel csillogjanak. Ha valamiért, hát ezért megéri.
