Európa - Brit 3

Na sziasztok! Megint én és szívesen mindenkinek, hogy még most kijavítottam nektek, hogy minél előbb olvashassátok :) A 10 komi bőven megvolt, újabb komihatárról nem tudok ugyanis nem beszéltem Virággal ma, de ezt majd ő elmondja ha van ilyen terve :P Na asszem most így ennyi :D Jó olvasást, és jó éjszakát mindenkinek! :) Pussz. Csillu


Csütörtökön a csengőre ébredtem. Seb mellettem morcosan a fejére húzta a takarót és morgott valamit a korai látogatókról.
- Ne morogj, mint egy bolhás kutya, fél 9 van. – nyomtam egy puszit a szőke tincsekre. Báró felnézett rám. – Nem úgy értettem. Különben sem vagy bolhás. – simiztem meg a fejét. Nyugodtan tette vissza a mancsaira a fejét. Ismét megnyomta valaki lent a csengőt.
- Könyörgöm, nyisd már ki az ajtót, vagy üldözd el! – nyögte Seb és befordult a fal felé. Hópehely oda ment Sebhez és odadörgölőzött az arcához. – Rakd ki a macskádat is lécci! – szólt utánam mikor már az ajtóba voltam. Vissza néztem rájuk. Pehely Seb arcához bújva aludt.
- Ha megborotválkoznál, nem nézne jetinek és akkor nem bújna hozzád. – válaszoltam vigyorogva. Ismét megszólalt a csengő. Leszaladtam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. A kapuba a szomszéd lány állt.
- Anita, hát te? – indultam meg felé a kis előkerten keresztül. Az ő anyukája vigyáz mindig Báróékra.
- Szükségem lenne a segítségedre. – látható volt rajta, hogy zavarban van, de ugyan annyira fél is. – Ne haragudj, ha felkeltettelek titeket. – nézett végig a köntösömön.
- Itt volt az ideje az ébredésnek. – mosolyogtam rá, és kinyitottam a kaput. – Gyere és mesélj. – szorosan mögöttem sétált be a házba. Pont mikor beértünk Seb jelent meg a lépcső tetején és lábbal próbálta leparancsolni az emeletről Pelyhet. Mind ez magában muris lett volna, de mikor Anita fél perc tátott szájjal nézés után hirtelen elfordult, néztem csak meg igazán mi van Seben. Pontosabban mi nincs, mert egy szál feszülős boxerben viaskodott a lépcső tetején Pehellyel.
- Sebi, mit szólnál hozzá, ha nem hoznád zavarba Anitát? – kérdeztem csevegve.
- Ja. – nézett ránk és picit elpirult. – Bocsi. – és már ott sem volt.
- Kérsz valamit inni? – indultam meg a konyha felé. – Van alma lé, alma lé ééésss alma lé. Ja meg Red Bull, és persze víz. De kakaót vagy kávét is tudok csinálni ha gondolod. – néztem végig a hűtőn.
- Ennyire szeretitek az alma levet? – mosolyodott el.
- Nem. – húztam el a számat. – Én kifejezetten nem szeretem, de ebbe nincs beleszólásom. Seb alma lé és víz fan.
- Egy pohár vizet elfogadok. – döntött végül. Megfőztem a reggeli kávémat és a bögrével a kezemben leültem Anitával szembe.
- Figyelek. – dőltem hátra a székbe.
- Sebastian nem hall minket? – nézett az ajtó felé.
- Sebi már rég alszik megint. – mosolyodtam el.
- Honnan vagy benne ennyire biztos? – ráncolta a szemöldökét.
- Csönd van. – vontam vállat. Bólintott, mint aki érti.
- Tegnap együtt voltunk a barátommal… – kezdett bele fülig vörösödve. Épp tiltakozni akartam, hogy még Eva sztorijait se hallgatom meg. – … és elszakadt a gumi. – nyögte ki nagy nehezen. Nem mert rám nézni.
- Gondolom nem véletlen, hogy nem anyukádhoz fordultál. – kortyoltam bele a kávémba. Próbáltam rezzenéstelen arcot vágni.
- Anya, ha megtudja, hogy nem vagyok szűz, kiborulna. – morogta még mindig a poharat nézve. – Benned bízom. Reméltem, hogy te tudsz valahogy segíteni.
- Egy várandós kismamához jössz fogamzásgátló módszerek ügyében. – hümmögtem. – Ez valljuk be egy kicsit vicces. – mosolyodtam el. Szerencsére ő is elmosolyodott és végre rám nézett. – Felöltözöm és elmegyünk a patikába. – felkeltem az asztaltól és elindultam fel az emeletre. – Anyudnak mit mondtál miért jöttél át?
- Azt mondtam matekból kell segítség. – fordult felém.
- Sebnek is ezt mondom akkor, meg hogy fagyizunk. – gyorsan felöltöztem. Seb persze aludt, így írtam egy cetlit, hogy fagyizni mentünk és, hogy elvittem a BMW-t.
A patikába vettem 72 órás tablettát és leültünk az egyik fagyizóhoz.
- Tudod min lepődtem meg? – kérdezte a kiskanalával hadonászva. Ránéztem ő pedig folytatta. – Azon, hogy nem tartottál szentbeszédet.
- Az csak ne károgjon, aki szintén bekapta a legyet. – vigyorogtam rá.
- Anya tuti olyanokat vágna ilyenkor a fejemhez, hogy ő felelősség teljesebb volt ennyi idősen. – sóhajtott.
- Nem szoktam hazudni. – vontam vállat mosolyogva. – Semmivel nem voltam felelősség teljesebb 16-17 évesen. Sőt még ennyire se voltam az, mint te.
- Nehéz téged elképzelni olyannak. – hümmögött.
- Fiatal voltam én is, bulizós, ivós tini, aki a fűvel-fával elméletet követte. – nevettem fel. – Soha nem felejtem el, hogy volt egy srác, aki belém volt zúgva, de míg én a menők közé tartoztam ő úgymond a stréberek közé. – a fagyimat piszkáltam és újra láttam magam előtt a bankettet. – Miután kikaptuk az érettségi bizonyítványt még a tanulósok is ittak, és akkor hagyta el a száját az a mondat, hogy „Te fűvel-fával összefekszel, csak engem nézel bokornak.” – idéztem fel Bryan szavait. – Nem sok gátlásom volt akkoriban, és az alkohol azt is elvette. – nevettem fel. – Irónia az egészben az, hogy egy bokorban csináltuk. – erre már ő is felnevetett.
- Nem tudom rólad elképzelni. – csóválta a fejét pár perc után.
- Azóta az élet lemosta rólam ezt a felelőtlenséget. – mosolyodtam el szomorkásan. – Bekerültem az egyetemre és hidd el nekem kutya világ volt ott. – sóhajtottam. – Olyan osztálytársaim voltak, hogy belegondolni is durva.
- Milyenek voltak? – kérdezte sztori éhesen.
- Azon versenyeztünk, ki tud nehéz feladatokat minél gyorsabban megoldani. – nevettem el magam. – Kívülről megtanultuk a prímszámokat nagyon sokáig. Voltak érdekes dolgok. Minden időnket elvette a tanulás.
- Ha te azt mondod rá, hogy nehéz, akkor én még leírni sem tudnám. – nevetett fel. Ezen elmosolyodtam. – Nem vagyok túl jó matekból. – húzta el a száját.
- Novembertől itthon leszek. – néztem rá. – Ha gondolod segítek majd.
- Egy Red Bull versenymérnöktől matekot tanulni? – hümmögött. – Megtiszteltetés. – hajtotta meg a fejét.
- Maradjunk abba, hogy a szomszéd csajhoz korrepetálásra járni. – nevettem el magam. – Gyere, menjünk vissza. – keltem fel az asztaltól mikor megettük mindketten a fagyinkat. – Meddig vagy elengedve?
- Anya már elment dolgozni, szóval 4-ig ráérek. – mondta mikor beült a kocsiba. – Miért?
- Beveszed a gyógyszert szépen és lefekszel nálunk aludni. – ültem be én is. – Nem akarom, hogy magad legyél, ha esetleg nagyon rosszul leszel tőle.
- De Sebastian nem fog gyanút? – látszott rajta, hogy tényleg nem akarja, hogy bárki megtudja.
- Sebi ma egész nap edzeni fog. – vigyorodtam el. – Kimaradt neki több nap is. – azt csak gondolatban tettem hozzá, hogy mert Tommi padlón volt és nem akarta Evat egyedül hagyni. – Átjön egy barátnőm is, de ő meg nem fog faggatózni. – vontam vállat.
- Rendben. – bólintott. – Köszönök mindent. – mosolyodott el. – Visszafizetem a gyógyszer árát amint tudom. – szabadkozott.
- Ne légy buta. – sóhajtottam fel. – Nem vág földhöz pár Euró hiánya a kártyámról. – vigyorogtam. – Többet keresek, mint egy átlag svájci állampolgár.
- Sejtettem. – nevette el magát ő is.
Mire haza értünk Seb már nem volt otthon. A cetlim hátoldalán a kusza kézírásával volt oda firkálva, hogy edzenek, majd jön. Eva is átjött dél tájt. Anita fent aludt az emeleten mi pedig lent TV-ztünk és tömtük magunkba a csokit.
- Nem tűnsz magadba fordultnak. – jegyeztem meg mikor felbontottuk a sokadik tábla csokit.
- Nem férne bele az életembe egy gyerek. – vont vállat. – Elfogadtam, hogyha már a hasamban van, akkor jöjjön aminek jönnie kell, de azért nem őrültem meg és nem lettem baba centrikus.
- De dolgozni sincs kedved. – jegyeztem meg.
- Neked sincs. – vont vállat. – Elfogunk hízni. – tolta el az asztalon messzebb a csokit.
- Én így is úgy is elhúzok. – húztam vissza az édességet. – Legalább élvezzem is az elhízást.
- Én meg majd ágytornával letornászom. – vigyorgott és vett még belőle.

°◦○◦°

Már szombat volt, és Seb családja nálunk vendégeskedett. A plazma TV a kertben állt, hogy még véletlen se késsék le a meccset. Norbert sütött, Seb és Fabi pedig segített neki. Heike és Melanie velem együtt az asztalnál ültek és onnan néztük, hogy mit művelnek a pasik.
- Na és mikor költöztök? – fordult felém Heike. Nagy szemekkel nézhettem rá, mert meglepődött. – Sebastian nem mondta még neked, hogy kinézett egy házat?
- Bizonyára elfelejtette. – mosolyogtam rá. Fogalmam se volt miről beszél. – Bár én nem szeretnék költözni.
- Itt akarod az ikreket felnevelni? – nézett rám meglepve. Enyhén sértőnek éreztem, a mondat elejét, de egyelőre visszanyeltem a csípős választ.
- Igen. – bólintottam. – Mi a baj az otthonunkkal? – direkt hangsúlyoztam, hogy ez a mi otthonunk és ne szólja le.
- Két kisgyereknek kicsi. – mondta mintha ez természetes lenne. – És nem itt a szmogos levegőn kéne felnőniük. Egészségi gondokat okozhat nekik, sőt a fejlődésben is gátolja őket! – na, ez már nagyon nem tetszett.
- Anya hagyd, ezt ők döntik el. – szólt közbe Mel. Ezek szerint kiült az arcomra is a nem tetszés.
- Nem hagyom, mert nem akarom, hogy az unokáim degeneráltak legyenek a szmog miatt! – közbe végig a hasamat fixírozta.
- Itt sincs több szmog, mint bárhol máshol. – tártam szét a kezem. – És én egy jóval forgalmasabb városban nőttem fel, szmogos levegő mellett. A degenerált pedig túlzás.
- Hát képzeld el milyen eszed lehetne ha falun nyugalomban nősz fel! – bólintott hevesen. Erre már Mel is furán nézett az anyjára.
- Kétlem, hogy többre tudtam volna vinni az életben. – mondtam normál hangerőn, de kezdtem felhúzni magam. – Nagyon is elégedett vagyok az életemmel.
- De ha tisztább levegőn nősz fel, akkor lennél annyira okos, hogy csapatfőnök poszton lennél. – kezdett ő is bedühödni.
- A csapatfőnöknek nem kötelessége okosabbnak és tanultabbnak lennie a mérnököknél. – szűrtem a fogaim között. – Tudja mire vittem volna a városom nélkül ahol elkezdtem tanulni? Semmire! Egy kicseszett faluban semmi sincs a kocsmán és a templomon kívül. – vettem pár mély levegőt és próbáltam megnyugodni mielőtt kiabálni kezdek és elrontom Seb örömét. Heike fejében is ez járhatott, mert ő sem emelte meg a hangját.
- Én felneveltem 4 gyereket falun és mind jó eszű. – mondta összeszűkült szemmel. – Nézd mire vitte Sebastian! – mutatott rá.
- A vezetési kvalitás nem azért van benne, mert nem városban született. – vetettem oda. – Tökmindegy hol születik, ha meg van benne a kellő akarat és a képesség hozzá.
- De sokra vitte! – akaratoskodott.
- Én is sokra vittem. – ledobtam a rongyot az ölemből, amit szorongattam az asztalon. – Van egy matek, fizika szakos mérnöki diplomám és a szakmámban elismert vagyok.
- Egy nőnek a legfőbb feladata a szülés. – vitázott tovább. A kezem elkezdett remegni a visszafojtott dühtől.
- Heike hagyd abba, vagy indulhatsz haza. – sziszegtem neki. Legszívesebben ordítottam volna.
- Nem küldhetsz haza. – húzta ki magát.
- Ez a ház épp annyira az én otthonom, mint Sebé. – hajoltam oda hozzá. – És hidd el a fiad is meggondolná a marasztalásod, ha hallaná, miket mondasz. – felkeltem a székből és bementem a házba. Láttam, hogy Seb kérdőn utánam néz. Rámosolyogtam és felmentem a készülő gyerekszobába. A festés már megvolt, mert a napok folyamán megcsináltuk többedmagunkkal. A szőnyeg is le volt már rakva, de a szoba egyébként még üres volt. A falakon körbe mesefigurák voltak felfestve. A plafonból üvegszálak lógtak ki, hogy este, ha felkapcsoljuk olyan legyen, mint a csillagos éjszaka. Gyorsabban kész lettünk vele, mint hittem. Hallottam, ahogy valaki jön fel a lépcsőn. Vettem pár mély lélegzetet, hogy megnyugodjak.
- Mi a baj? – ölelt át hátulról Seb. Enyhe füst szaga volt a jellegzetes illata mellett.
- El akarsz költözni? – kérdeztem rá egyből.
- Anya győzködött, hogy költözzünk el. – tette a fejét a vállamra. – Szeretek itt lakni, mert mindenki közel lakik.
- De? – kérdeztem rá.
- Mikor még picik csak a cuccaiknak kell a hely. – magyarázta. – Ha nagyobbak lesznek viszont kelleni fog nekik a tér is.
- Tehát 1-2 év múlva költözzünk? – foglaltam össze.
- Igen, ez lenne a legésszerűbb. – bólintott. – Persze ezt a házat is tartsuk meg. Nem tudnék megválni tőle. – a keze a pocakom simogatta, ami egyre szembe tűnőbb volt, hogy babák fejlődnek benne.
- De ugye nem egy épp, hogy víz van házba akarsz költözni? – kérdeztem elhúzott szájjal.
- Nem. – nevetett fel. – Kiválasztjuk a házat és lesz addig időnk mindennel felszerelni.
- Megkapom a totális elektronikai megoldásaimat? – kérdeztem vigyorogva.
- De meg ám. – nevetett fel.
- Költözhetünk. – nevettem én is. Voltak vágyaim, amiket ebben a házban fölösleges lett volna megvalósítani.
- Gyere, menjünk vissza. – fogta meg a kezem és elkezdett kifelé húzni a szobából. – Anyának meg ne hagyd, hogy kiborítson. Arra megy ki a játék, hogy a mellettük lévő eladó házba költözzünk.
- Na, azt már nem! – torpantam meg. – Én évtizedeket töltöttem úgy, hogy a mamámék mellettünk laktak. Nem költözöm önként az anyósomhoz.
- Nyugi, nem költözünk oda. – ölelt meg. Neki döntötte a homlokát az enyémnek és csak néztük egymást.
- Imádom a kék szemeidet. – suttogtam mosolyogva.
- Imádom, hogy az vagy aki. – válaszolt mosolyogva ő is. Úgy csókolt meg mintha ez lenne az első szűzies csókunk. Átkaroltam a nyakát ő pedig a derekam tartotta, mert lábujjhegyre kellett állnom, hogy felérjem. Így álltunk perceken át. Közben teljesen megnyugodtam. Végül mosolyogva engedett el és kézen fogva mentünk vissza a vendégeinkhez. Ezek után senki nem tudott a nyugalmamból kizökkenteni. A meccset Mel és én végig nevettük és vigyorogtuk. Mindenki drukkolt, és ujjongott mikor a németek gólt lőttek.
Seb Fabival együtt járt örömtáncot mikor a végén a németek nyertek. Én az egészen csak nevettem. Aztán pár perc után Fabi repült a medencébe Seb jóvoltából, Seb pedig Norbertnek hála kötött ki az öccse mellett a vízben. Mel és én egyszerre indultunk meg futólépésben a ház felé.
- Mondj egy helyet ahova elbújhatunk. – nézett rám Mel nevetve. Behúztam az üvegajtót, ami a kertre nyílt és ráfordítottam a zárat. – Hatásos. – nevetett Mel. Kacagva figyeltük, ahogy Seb és Fabi kimászik a medencéből és csöpög róluk a víz. Már sírtam a nevetéstől mikor Norbert és Heike is a medencébe kötöttek ki. Mel rám kacsintott mikor Sebi megrángatta az üvegajtót.
- Ez nem tetszik nekem. – mondta Mel mikor Seb ördögi vigyorral az arcán eltűnt a ház mellett futva.
- Bejárati. – vágtam rá és Melel sprintet futottunk az ajtóig. – Simán beelőz minket, ha itt akart volna bejönni. – jegyeztem meg. És akkor leesett. Tudta, hogy nem fogok rá gondolni. – Mel?
- Igen? – nézett rám érdeklődve.
- Vizesek leszünk. – nevettem el magam és megfordultam. Seb ott állt mögöttünk.
- Hol jöttél be? – kérdezte Mel nevetve.
- Garázs. – vágtam rá. Seb pedig ördögien vigyorogva bólintott.
- Gyertek csak. – hívogatott az ujjával.
- Én ugyan nem. – nevettem. – Én már annyiszor kötöttem ki medencébe általad… – ráztam a fejem. Seb oda lépett Mellhez és komolyabb erőlködés nélkül, mint a zsákot szokás átdobta a vállán és megindult vele ki az udvarra. Annyit hallottam, hogy Mel tiltakozik majd sikítás és csobbanás és jött a német káromkodás. Volt annyi eszem, hogy ne hagyjam el a házat, csak azzal nem számoltam, hogy Fabi furfangosabb a bátyánál. Éppen vizet ittam a konyhába mikor oda jött mellém.
- Tudsz nekem segíteni? – kérdezte cinkosan közel hajolva.
- Attól függ. – tettem le a poharat.
- Segíts belelökni Sebet a vízbe. – megfogta a kezem és már mentünk is ki az udvarra. Itt rontottam el a dolgot. Seb a medence mellett állt. Mikor meglátott felkapott a karjába és még időm se volt meglepődni már a vízbe voltam. Prüszkölve úsztam a felszínre. Elkaptam a bokáját és berántottam magam mellé.
Pár óra múlva már Kimivel mentünk egy szórakozóhelyre, hogy kibulizzuk magunkat.
Ledobtam magam az egyik beülőbe és ott ittam az alkoholmentes piámat. Elég sokan voltak ahhoz, hogy pár pillanat alatt szem elől tévesszem a két srácot. Elég sok volt az ismerős arc. Seb ismeretsége lett meghívva.
- Felkérhetem a hölgyet egy táncra? – felnéztem az előttem állóra.
- Rég táncoltunk. – fogadtam el a felém nyújtott kezet. Bevezetett a tánctérre, szerencsére egy gyorsabb szám ment. - Rékát hol hagytad?
- Sebastian szülei vigyáznak rá. – mosolygott rám Laci. – Sebastian hívott meg. – mondta, mielőtt megkérdezhettem volna.
- Ennyire jóban lennétek? – vontam össze a szemöldököm.
- Én a múltad, ő a jelened és a jövőd. – mosolygott. – Egy nőt szeretünk. – forgatott meg.
- Jelenbe? – kérdeztem vissza.
- Én már csak múltban. – a mosolya letörölhetetlen volt.
- Na, jó ne kertelj. – nevettem el magam. – Jelentsd be, amit be akarsz.
- Találtam valakit, akit Réka is szeret és neki is van gyereke, bár fiatalabb, mint Réka és fiú. – mesélte csillogó szemekkel.
- Hol ismerted meg? – kérdeztem mosolyogva.
- Visszamentem az egyetemre, és ott csoporttársam. – vigyorgott.
- Az ágyban is jó? – kérdeztem nevetve.
- Jó bizony. – vigyorgott még mindig.
- Nem mű nő és nem hisztis? – faggattam tovább.
- Nem és nem. – nevetett.
- Akkor áldásom rátok. Ha úgy hiszed Rékának és neked jó, akkor nekem is. – lassú számra váltott, de mielőtt Lacival összeölelkeztünk volna Sebi jelent meg és lekért.
- Örülsz, hogy elhívtam? – kérdezte magához húzva. Érezni lehetett, hogy már volt benne pia, bár nem sok.
- Igen örülök. – nyomtam egy puszit az ajkaira. – Mit ittál?
- Véres agyat itatott velem Kimi vagy valami ilyesmi. – ráncolta a homlokát.
- Olyat többet inkább ne igyál, mert nem tudlak hazacipelni. – nevettem.
- Nem volt erős. – vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Ismerem azt a piát. – mosolyogtam. – Pont annyira erős, hogy téged megüssön.
- Elhiszem, ha te mondod. – vihogott.
- Erről beszéltem. – morogtam mosolyogva.
Hajnalba indultunk el haza. Vicces volt, mert a három srác egymást túllicitálva ordibált. Seb ült mellettem az anyósülésen, Kimi Laci pedig hátul.
Kiminél aludt Laci is, így bekísértem a két srácot, és megvártam, míg befekszenek az ágyba, hogy ne legyen ebből baj. Nagyon készek voltak mindketten. Belestem Kimi szobájába, hogy tényleg az ágyon fekszik-e és nem a földön, mint tavaly.
- Kapok jó éjt puszit? – kérdezte vihorászva. Oda mentem és nyomtam egy puszit a homlokára. – Ide is kapok? – tette az ujját a szájára.
- Nem. – vágtam rá és elindultam ki.
- Tudod, ha azon a bulin utánam jössz, talán együtt lennénk. – mondta akadozó nyelvel. Felrémlett előttem az évadköszöntő buli, ahol Kimivel táncoltam. Azt mondta, ha többet akarok, mint egy tánc kövessem. Nem követtem.
- Nem lennénk együtt. – fordultam vissza. – Te csak egy numerát akartál. És szeretem Sebastiant.
- Igazad van. – motyogta és már alud is. Belestem Lacihoz, aki már rég aludt.
Mire vissza kiértem a kocsiba Sebi is az üvegnek döntött fejjel bóbiskolt. Haza vittem és nagy nehezen felébresztettem, majd rávettem, hogy másszon fel az emeletre lehetőleg halnak, mert a családja és Réka is aludni szeretne.
Boxerbe feküdt végig az ágyon. Magára rángatta a takarót majd az oldalára fordult és rám nézett laposat pislogva.
- Most már aludhatok? – kérdezte álmatag hangon.
- Aludj Bajnok, aludj. – mosolyodtam el. Nyomtam egy puszit a puha ajkira majd elmentem tusolni. Gyorsan leszedtem magamról a sminket és kibontottam a hajam. Halkan nyitottam be abba a szobába, amiről tudtam, hogy Mel alszik bent. Gondolom ő Fabi mellett aludt, mert az ágyon Réka feküdt a macijával, amit tőlem kapott mikor megszületett és Báróval. Bizonyára az okos kutyus rájött, hogy Rékának támogatás kell éjszakára. A kislányos arcon a szemek szorosan össze voltak zárva, mint aki álmában is a mumustól fél és görcsösen kapaszkodott Báróba.
- Gyere Báró, vigyük át hozzánk. – megfogtam takaróstól Rékát és ölbe átvittem a hálószobába. Seb teljesen a falhoz lapulva aludt. Befektettem kettőnk közé az alvó angyalkát és befeküdtem az ágy szélére én is. Báró pedig oda telepedett Réka lábához. Elkezdtem simogatni Réka haját és az arcát, hogy megnyugodjon. Pár perc után kisimultak a félelem ráncai és békésen aludt tovább. Megkapaszkodott Seb kezébe, aki még így alkoholtól bekómáltan is egyből közelebb húzta magához Rékát. Erre viszont már kinyíltak a kislány szemei.
- Aludj Angyalka, biztonságba vagy. – adtam neki is egy puszit. Bólintott és már aludt is tovább, de már az én kezem is fogta. Nem kellett sok, hogy engem is elnyomjon az álom.

Európa - Brit 2 (Seb)

Sziasztok! Megvolt a 10 komi tehát itt az új fejezet, ami mint azt biztos tudjátok Sebi szemszögéből íródott :) A következő fejezet megint csak 10 komi után jön, és most tessék nem csalni :D

Jó olvasást! :)

Pussz. Csillu

*Seb szemszög*

Nem örültem, hogy Virág elment Eva után az erdőbe. Görcsbe volt a gyomrom a félelemtől, hogy baja lesz. Tommival a kanapén ültünk csendben és néztünk ki a fejünkből, csak a telefoncsörgésre ugrottunk fel mindketten. Anna volt, hogy menjünk be a gyárba, de azt nem részletezte, hogy miért. Tovább pörgött az idő, és kezdtem egyre idegesebb lenni, hogy mi tart ennyi ideig. Az egy óra lejárta előtt pár perccel csörgött ismét a telefonom.

- Szia, na? Megvan? Jól vagytok? – kaptam fel a telefont. Próbáltam minél jobban palástolni az idegességemet.

- Szia, jól vagyunk, hazafelé tartunk. – a hangja nyugodt volt, így én is nyugodtabb lettem. – Ti is kaptatok behívót?

- Igen, megvárjunk, vagy majd a gyárban találkozunk? – meg akartam várni. Azt akartam, hogy újra a közelemben legyen és biztonságban tudhassam. Persze ezt neki nem mondtam meg, mert egyből jönne azzal, hogy felnőtt nő, és ne aggodalmaskodjak.

- Ha eléritek az Angliába tartó gépet előttünk, akkor menjetek nyugodtan. De léci, foglalj jegyet nekünk valamelyikre, amit elérünk. – az utolsó mondat biztossá tette, hogy pontosan tudja, hogy mi elérjük a kettes gépet, így nem volt lehetőségem direkt lekésni.

- Rendben. Szeretlek titeket. Szia! – hadartam és letettem. Utáltam, hogy ennyire nyugodt, míg én itthon megőrülök. – Jól vannak, Virág haza viszi Evat és mennek a gyárba. Gyere, még elérjük a kettes gépet. – indultam meg az emelet felé.

- Biztos jól vannak, vagy Virág ismét csak palástolja az igazán nagy bajt, hogy csak a megoldás után szóljon? – szólt utánam Tommi. Erre nem is gondoltam.

- Bízom benne. – néztem vissza rá a lépcsőről.

- Nem is ezt kérdőjeleztem meg. – vágta rá.

- Mi mást tehetnék? – indultam meg tovább a lépcsőn. Hópehely mellettem kocogott felfelé a lépcsőn.

- Várjuk be őket. – válaszolt már az ajtóban állva.

- Nincs kedvem veszekedni. – fordultam felé. – Én is szívesebben bevárnám őket, de abból Virág balhét csinál. – sóhajtottam.

- Eva is. – vont vállat. – De gyomor ideg nélkül ülök fel legalább a gépre.

- Én így is anélkül ülök fel. – hazudtam egyből. – Ha Virág azt mondja, hogy jól vannak és rendben, akkor úgy is van. – ezt igazán még én se hittem el. Mindig védi a környezetét, ha ez abban nyilvánul meg, hogy hazudik, míg meg nem oldódik a dolog, akkor megteszi.

- Ha Virág azt mondja, hogy csapd a falnak a kocsit, mert úgy éri meg a verseny megtennéd. – nem kérdés volt.

- Ezt hívják bizalomnak. – bólintottam és bementem a hálóba. – Dehogy csapnám neki, ennyire hülye nem vagyok. – morogtam. Hópehely felugrott az ágyra és kényelmesen összegömbölyödött. – Készülj, mert mész szomszédolni. – jegyeztem meg neki. Erre felnézett és nyávogott egyet. - Ne nyávogj, legyen bűntudatod, mert míg nem loptad be magad Virág szívébe Bárót is vittük a futamokra. – felkelt, oda jött hozzám és rám bámult. – Na, menj arrébb, vagy a bőröndbe végzed. – arrébb lökdöstem lábbal, de visszaült ugyan oda. – Akkor én megyek arrébb. – morogtam. Léptem kettőt az ágy felé, de jött utánam. – Idegesítő vagy. – vetettem oda neki és átmentem a gardróbba, hogy átöltözzek. Cuccot nem viszek, mert ha pár napra ott kell maradni van ott annyi cuccom. Hópehely még mindig jött utánam.

- Macska szállj le rólam. – néztem rá nyomatékosan. Lementem a konyhába valamit enni, de megint jött utánam. – Báró igazán elüldözhetnéd már a háztól ezt a bolond macskát. – néztem vádlón a konyha küszöbén ücsörgő kutyára. Erre ő csak szusszantott egyet.

- Már megint Pehellyel vitázol? – jött be az ajtón Tommi hátizsákkal.

- Bosszantó egy állat. – felületem a pultra és megeszegettem a szendvicsem.

- Fél egykor eszel. – konstatált a Tommi. – Ha végzünk a gyárban szépen átmegyünk a kondiba.

- Én inkább egyből mennék németbe. – húztam el a számat. Szerettem edzeni, de most nem volt túl sok kedvem hozzá.

- Ha a következő futamon nyerni szeretnél és beférni a kocsiba, akkor nem siránkozol. – jegyezte meg. – Gyere, induljunk.

- Egy szendvicstől még ugyan úgy beleférek a kocsiba. – dünnyögtem.

- Hallottam. – kiabált vissza.

- Nem érdekel. – morogtam. Átvittem a szomszédba Bárót és Hópelyhet, aki kedvesen meg is harapott búcsúzóul. Pont elértük a gépet. Már fél úton voltunk mikor csörgött a telefonom. Meglepetten néztem a svájci számot. Mindenki Annát zaklatja, ha akar tőlem valamit.

- Sebastian Vettel. – vettem fel. Kíváncsi voltam ki jutott át Annán, vagy ki az és honnan tudja a számom.

- Jó napot, Dr. Johant vagyok. – nem mondott sokat a név, de a doktor titulusra gombóc lett a torkomba. – Ön Virág Norton élettársa? – a félelem egyre jobban mardosta a lelkem.

- Igen, mi történt? – feljebb csúsztam a székbe és vártam a választ. Tommi engem nézett és az ő arca is már aggodalmas volt.

- A hölgyet és Eva Müllert autóbaleset érte. – fordult egyet velem a világ. A vér a fülembe lüktetett. – Nem hozták még ki őket a kivizsgálóból, de a protokoll szerint szólnom kell magának.

- Rendben, köszönöm. – egyszerűen nem bírtam felfogni. Mi lesz, ha komoly baja van? Mi lesz, ha baja van a babáknak? Letettem a telefont és egyből hívtam Kimit. Ő otthon volt és megkértem, hogy menjen be a kórházba, és hívjon, amint tud valamit.

- Megyünk egyből vissza? – kérdezte Tommi. Csak bólintani bírtam, miközben már Annát hívtam.

- Szia Sebi, mikor étek ide? – vette fel a telefont.

- Hello, nem megyünk, foglalj nekem és Tomminak a legelső gépre jegyet léci, ami megy vissza Svájcba, Virágnak és Evanak autóbalesete volt. – hadartam el.

- Te jó ég! – hüledezett. – Jól vannak?

- Nem tudom! – fakadtam ki. Kezdett elönteni a tehetetlenség dühe. Nem kellet volna felszállni a gépre. – Beszélj Christiannal, kérlek.

- Elintézek mindent, menjetek csak vissza hozzájuk, és hívj, ha már ott vagy és biztosat tudsz. – már ő is aggódott. – Foglalok jegyet nektek. – azzal letette. Legszívesebben törtem zúztam volna a dühtől és az aggodalomtól. Mikor leszállt a gép egyből mentünk is az aulába, hogy mikor megy vissza gép. Szerencsére csak 20 percet kellett várni rá, de egy öröké valóságnak tűnt.

Már visszafelé ültünk a gépen, de egyre idegesebb voltam.

- Ugyan már, nem szokott ez az út ilyen hosszú lenni! Már rég meg kellett volna érkeznünk! – fakadtam ki.

- Seb még csak 10 perce szálltunk fel. – mondta nyugodt hangon Tommi.

- Hogy bírsz nyugodt lenni? – támadtam le.

- Semmit nem oldok meg azzal, ha dühöngök, mint te. – sóhajtott fel. Válaszolni nem tudtam, mert megszólalt a telefonom. A légi utas kísérő egyből nagyon rondán nézett rám, de nem érdekel.

- Mi van velük? – vettem fel gyorsan mikor láttam, hogy Kimi hívott.

- Nyugodj meg… - a vonal totálisan recsegett nem is értettem mit mond. – Virág…. és elvetélt. – nem értettem teljesen, de a lényeget igen. Kiesett a kezemből a telefon és csak néztem magam elé. Nem igazán bírtam feldolgozni az infót.

- Uram, kérem kapcsolja ki a telefonját. – jött oda okoskodni a légi utas kísérő. Tommi felvette a telefonom és kikapcsolta. Nem adta vissza, gondolom az arcomra rá volt írva, hogy pillanatok múlva nagyon dühös leszek. A szívem belefacsarodott a gondolatba, hogy elvesztettük az ikreket. Annyira bele éltem magam és már Virág is teljesen megbékélt a gondolattal. Még igent is mondott az eljegyzésre, sőt az esküvőbe is bele ment, ami hatalmas változás, és ezt mind az ikrek miatt. Pont mire elfogadta elveszítjük őket. Ez egyszerűen igazságtalan.

- Vegyél mély levegőt, és ne hagyd, hogy bedühödj. – mondta Tommi halkan. – Nem nagy publikum előtt kéne dühöngened. Virágnak most hatalmas szüksége lesz rád. Próbálj nem szétesni. – csak bámultam magam elé. Szüksége lesz rám. Valószínűleg ő is ki van borulva és fájdalmai is lehetnek. Egyszerűen nem bírtam elfogadni a gondolatot, hogy az ikrek halottak. Nem születnek meg. Nem látom Virágot nagy pocival. Nem morog tovább miattuk, miközben bármit képes lenne feláldozni értük.

Nagyon magamba zuhanhattam, mert arra eszméltem fel, hogy leszáll a gépünk. Egyből kocsiba ültünk és a kórházba mentünk.

- Jó napot, Virág Norton melyik kórteremben van? – értem oda a recepcióhoz. Végig nézett rajtam a nővérke és felcsillant a szeme. Egyből megigazgatta a ruháját és a haját. – Kérdeztem valamit! - jöttem ki a béketűrésemből. Annyira meglepődött a hangnemen, hogy elhabogta a szoba számot én pedig ott hagytam. Nem gondolkodtam, csak rohantam végig a folyosókon. Amint megtaláltam a szobát kopogás nélkül benyitottam. Kimi az egyik fotelben ült Virág pedig az ágyban feküdt és nagyon morcos fejet vágott, de amint meglátott elmosolyodott. Nekem pedig egy nagyon kicsit megnyugodott a lelkem, hogy legalább ő jól van.

- Nem kellett volna vissza jönnöd, Christian ki fog akadni. – jegyezte meg. Figyelmen kívül hagytam a kemény csaj álarcot és oda mentem hozzá. Óvatosan megfogtam a kezét és nyomtam egy puszit a homlokára.

- Minden rendben lesz. – bíztattam. Értetlen arcot vágott, majd elnevette magát.

- Sebi Drága, kapcsold be a telefonod. – a mosolya őszintének tűnt. Nem értem mi ez az egész. Ennyire nem érdekelné az ikrek sorsa? Örül, hogy nem kell ott hagynia a munkáját? Bekapcsoltam a telefonom és egyből SMS-t jelzett.

„ Mielőtt eldobod az agyad, és rosszra gondolsz, ha nem értetted volna, a szar vonal miatt: Virág jól van. Eva viszont terhes volt és elvetélt. K.R.”

Ránéztem Kimire aki a bajsza alatt vigyorgott.

- Ne nézz így. Ide jöttem, és szóltam, hogy jól van, csak vagy szakadozott, vagy csak egyből a rossz hírt hallottad ki. – emelte fel a kezét. Ezen már tényleg elnevettem magam. A feszültség feloldódott bennem, egészen addig, míg le nem esett, hogy Eva viszont elvetélt.

- Biztos jól vagy? – kérdeztem azért rá Virágot nézve. Bólintott.

- Eva viszont elvesztette a babát. – sóhajtott fel. – Pont elfogadta volna. Az ölébe volt a táskája, és a légzsák annyira hason vágta, hogy elvetélt. – magyarázta. Oda tettem a kezem a hasára.

- De akkor te, hogy-hogy…? – nem fejeztem be a mondatot. Nem bírtam volna kimondani azok után, hogy azt hittem elveszítettük őket.

- Az alacsony mivoltom megvédte őket. – mosolyodott el. – A bordáim és a mellem kapta az ütést. – húzta el a száját. Már nyitottam volna a számat, hogy rákérdezzek a bordáira, de leintett. - Ne hisztériázz, semmi bajom. Még csak meg sem repedt egyik sem.

- Annyira aggódtam. – sóhajtottam egyet. Úgy éreztem éveket öregedtem ez alatt a másfél óra alatt.

- Sejtettem, hogy csapot-papot ott hagyva rohansz majd vissza. – csóválta a fejét. – De örülök, hogy itt vagy. – felült jobban az ágyon és hozzám bújt. A kórházi hálóing alatt nem volt rajta melltartó, ebbe egyből biztos lettem, ahogy a mellkasomhoz bújt. Ránéztem Kimire Virág feje felett, aki kacsintva távozott a teremből.

20 perc múlva már a parkolóban voltunk. Virágot kiengedték, Evat viszont még éjjelre bent tartják. Virág megállt a Merci mellett és összevont szemöldökkel nézte a német zászlót a kocsin.

- Szedd le. – mutatott rá.

- Nem. – könyököltem fel a kocsi tetejére a vezető oldal felől. Összefonta a karjait a melle előtt és kislányosan dacos arcot vágott.

- Szedd le vagy nem szállok be. – nézett rám.

- Akkor gyalogolsz. – vontam vállat és beültem a kocsiba. Tudtam, hogy két percen belül beül mellém. Figyeltem, ahogy sóhajt egyet majd beül.

- Miért kell ennyire hangoztatni, hogy ki vagy? – kérdezte mikor becsatolta magát.

- Azt hangoztatom, hogy kiknek drukkolok, nem az, hogy ki vagyok. – magyaráztam, míg kiálltam a parkolóból.

A pirosnál ránéztem Virágra, aki csukott szemmel pihent. Az övet alig észrevehetően eltartotta a mellkasától és az alsó rész, ami a hasánál volt pedig hozzá sem ért a testéhez.

- Nem fogunk karambolozni ne félj. – megsimítottam a combját, amire rám nézett. Rátette a kezét a kezemre és összekulcsolta az ujjainkat, majd visszatette a kezem a sebváltóra, de nem engedte el.

- Zöld! – bökött fel a lámpára. Oda fordultam és tényleg zöld volt. Váltottam, ami így, hogy fogta a kezem nehézkesebb volt és indultam tovább. – A mi karambolunk sem az én hibám volt. – hátra döntötte a fejét és behunyta a szemét. – Belénk jöttek. Még szerencse, hogy a Nissannal voltam. Erős volt a kaszni.

- Nem véletlen kaptad azt a kocsit. – jegyeztem meg vigyorogva.

- Ezzel azt mondod, hogy béna sofőr vagyok és számoltál azzal, hogy közlekedési balesetem lesz. – morogta csukott szemmel.

- Nem tagadom. – nevettem el magam. Tényleg nem volt a legügyesebb sofőr.

- Vezetésbe te vagy a jobb, nekem az agyi munka jobban megy. – nézett rám. Az arca komoly volt, de a szemében vidámság csillogott. – Sehol se lennénk, ha te ülnél az én helyemen.

- De akkor se, ha te vezetnéd a kocsit. – vágtam vissza vigyorogva. – Tudod, hogy Christian miért hívott be minket? – lestem rá a szemem sarkából.

- Igen, miután felébredtem beszéltem vele. – nem is értem miért nem lepődöm meg azon, hogy egyből a munka után érdeklődik. – Egy óra múlva konferenciahívásba kapcsol minket.

- Kellek oda, vagy leülhetek meccset nézni? – kérdeztem reménykedve.

- Nem ülsz le meccset nézni. – vonta össze a szemöldökét. – Nincs is most meccs. – nézett az órára.

- De ismétlés biztos, hogy van. – vigyorogtam. Sóhajtott egyet és újra megcsukta a szemét, de ezúttal észrevettem valamit, amit eddig nem.

- Óvatosan veszel levegőt. – jegyeztem meg. – Megsérült a bordád. Így kiengedtek?

- Nem sérült a bordám, azt a doki észrevette volna. – motyogta csukott szemmel.

- Akkor mid sérült meg? – fordultam felé a pirosnál. – Láttam, hogy óvatosan lélegzel! Ne mond, hogy semmid!

- Meghúzódott egy bordaközi izmom. – morogta. - Semmi bajom. Kipihenem. Nem akarok kórházban feküdni – nem szóltam semmit, esélytelen lett volna vitázni vele. Megálltam a ház előtt és oda sétáltam az ő oldalára, hogy segítek kiszállni.

- Mit szeretnél? – nézett fel rám kérdőn mikor kicsatolta az övét.

- Segítek, gyere. – nyújtottam a kezem.

- Se rokkant, se beteg nem vagyok. – morogta.

- Nem is állítottam ilyet. – mosolyogtam. Valahogy rá kell vennem, hogy hagyja magát. Bármennyire palástolta én láttam rajta, hogy fáj neki. – Csupán próbálok udvarias lenni.

- Anyukád örömtáncot járna, ha ezt látná. – vigyorodott el. Elfogadta a felé nyújtott kezet. Óvatosan hoztam fel az ülésből és átkaroltam a derekát. Direkt ott támogattam ahol fogta a melle alatt. – Mint mondtam nem vagyok rokkant. – elengedte a kezem és megindult a ház felé, de félúton megtorpant és egy pillanatra kiült a fájdalom az arcára. Azt hitte nem láttam így rám mosolygott. – Jössz már?

- Na, gyere te kismama. – léptem oda hozzá vigyorogva és óvatosan a karomba vettem. – Ne ellenkezz, tudom, hogy nem vagy rokkant. Gyakorlom a nászéjszakára. – kacsintottam rá.

- Nászéjszaka. – motyogta picit elborzadva. Elnyomtam egy nevetést, és letettem a kanapéra. Soha nem volt egy átlagos felfogása, és pont ez volt az, amit szerettem benne. Nem unalmas mellette az élet.

- Segítsd le rólam ezt a nyavalyás inget. – piszkálta a gombokat. Vigyorogva ültem le mellé és kezdtem el végig gombolni a gombokat. Direkt végig simítottam a kézfejemmel a mellén, amit észre se vett. Ahogy végig értem a gombsoron lehúztam a vállairól és kibújtattam a kezeit az ingből. Még most se bírtam betelni a látvánnyal, pedig milliószor láttam már melltartóba, sőt meztelenül is. – Töröld le ezt a vigyort a képedről nagyon gyorsan. – kacagott fel halkan és óvatosan. – Csatold ki léci. – bökött a melltartóra. Óvatosan magamhoz öleltem, és kiakasztottam a hátán a csatot.

- Szeretlek. – súgtam bele a fülébe. Próbáltam kordában tartani a vágyam.

- Én is téged. – mosolyodott el. Imádtam ezt a mosolyát. Igazi volt és bensőséges. Egy kézzel tartotta maga előtt a melltartóját. Felsegítettem a kanapéról és megindultunk az emelet felé, hogy felvehessen valamit mikor megszólalt a vezetékes telefon.

- Christian és a remek időzítés. – morogtam. Levettem a pólóm és a feje fölé tartottam. – Bújj bele ebbe, mert ha így maradsz nem fogunk konferencia beszélgetni. – próbáltam nem kajánul vigyorogni, de nem jött össze. Persze ezen már ő is elvigyorodott és hagyta, hogy rá adjam a fehér Red Bullos pólóm. Nem takart annyit, mint ami szerencsés lett volna, de jobb volt, mint, hogy itt mászkáljon deréktól felfelé meztelenül. Ledobta a melltartóját a kanapéra és besétált az irodába. Út közbe kilépett a szoknyájából, de a pólóm jóval a feneke alá ért, így pont annyit takart, hogy megőrüljek tőle. Főleg, hogy a harisnyatartó teteje viszont kilógott.

- Itt vagyunk. – nyomta meg a ki hangosítást a telefonon és beült a székébe. Én ledobtam magam a vele szemben lévő szintén irodai kényelmes székbe és néztem, ahogy maga elé húz egy lapot és egy tollat fog a kezébe.

- Itt volt az ideje. – válaszolt Christian. – Virágnak és Evanak balesete volt, ezért nem tudnak most személyesen részt venni.

- De azért Vettel ide jöhetett volna. – jegyezte meg valaki. Annyira nem ismertem az ott dolgozókat, hogy tudjam hangból, hogy ki volt. Úgy tűnt viszont, hogy Virág egyből felismerte a hangot.

- Ciaron fogd inkább be. – nézett mérgesen a telefonra. – Attól még, hogy te nem szereted a feleséged, Seb szerethet annyira engem, hogy féltsen, és inkább velem legyen. – erre elmosolyodtam. Jól esett, hogy egyből megvédett. Nem akartam beleszólni a közte és Mark versenymérnöke közti harcba. – Azért lett össze hívva a megbeszélés, hogy Ciaron moroghasson vagy fontosabb indok is van? – kérdezte picit morcosan.

- Mark összetörte az autóját nagyon rondán. – kezdett bele Christian. Erre Virág arcán egy elégedett mosoly jelent meg. Vigyorogva csóváltam a fejem. Nagy volt az utálkozás. Én ebből szeretek kimaradni. – Ciaron új kasznit akar készítetni Marknak, de Adrian és Guill is azt mondja, hogy erre kevés vagy épp, hogy lenne idő.

- Ciaron túl sokat akar. – könyökölt fel az asztalra. – Csütörtök estére kész kéne lennie a kaszninak mindenestől, és éjjel illetve hajnalba kéne összeszerelni, és összehangolni a kocsival. – elkezdett a lap tetejére firkálgatni. – Ez kétheti napi 20 órás munkát jelent a készítőknek és a szerelőknek. – folytatta. – Egy emberi szervezetnek a 6 óra alvás létfontosságú. Kétlem, hogy erre bárki is képes lenne.

- Az egyik régebbi kasznit kéne felhasználni. – jegyezte meg valaki.

- Adriannak igaza van. – úgy tűnik Virág mindenkit ismer hangról.

- Seb monacói kaszniját már kijavították. A többi kaszni annyira sérült, hogy nem lehet ennyi idő alatt megjavítani, sőt gazdaságosabb újat csinálni. – magyarázta Ben. Virág rám nézett. Megvontam a vállam. Nem akartam belefolyni.

- Végezzetek teszteket rajta. – mondta végül.

- Elvégeztünk párat. Lépj fel átküldöm az adatokat. – felismertem Guill jellegzetes akcentusát. Virág pötyögött a laptopon majd előre hajolt és számolni kezdett. Nem bírtam levenni a szemem a pólómról, ami alatt nem viselt melltartót. Lejjebb csúsztam a székbe, hogy ne lásson bele az ölembe, és ne buktassam le saját magam. A haját nem fogta össze így most az arcába lógott, de ez sem zavarta meg a bonyolult számolás közben.

- Ahogy látom a kaszninak már semmi baja. – mondta fel se nézve. – Az értékek normálisak, már csak be kell őket állítani Webber igényeire. – tette hozzá úgy mellesleg.

- Nem kerülök hátrányba? – kérdezett vissza Mark. – Biztosak vagytok benne?

- Én is a te kasznidat használom. – válaszoltam.

- De az a kaszni nem volt sérült. – ellenkezett.

- Már ez sem az. – szólt közbe Guill. Mark le volt szólva. Még megbeszéltek pár dolgot, de már nem figyeltem oda. Végig Virágot néztem, ahogy hátra dobálja a haját, hogy ne legyen útba és ahogy a pólón átüt a melltartó hiánya. Ahogy lerakta a telefont felkelt a székből, továbbra sem nézett rám.

- Vegyél fel egy felsőt, vagy valamit kérlek. – nézett végre rám. Egyből leesett miért nem nézett rám. Ördögien elvigyorodtam.

- Miért tennék ilyet? – felkelni a székből nem akartam. Most én voltam fölénybe.

- Mert valami vacsit kéne csinálni és így nem tudok, ha félmeztelenül mászkálsz. – nézett végig a mellkasomon.

- Vacsizunk később. – vontam vállat vigyorogva. Felnevetett és oda jött hozzám.

- Lekésed a meccset. – ült az ölembe lovagló ülésbe. Neki döntötte a homlokát az enyémnek, de így is érzékeltem a huncut mosolyt az arcán.

- Nem érdekel. – suttogtam az ajkai közé. Közelebb hajoltam és megcsókoltam. Nem bírtam magammal tovább és ezt ő is pontosan tudta.

Európa - Brit 1

Itt a friss, amint most teljesen Zancnak ajánlok. És mivel ő nyerte a játékot a talin, ezért lehetőséget kap arra, hogyha bármi kérdése van a következő fejezetekkel kapcsolatban megkereshet és bármit kérdez ha tudom rá a választ válaszolok. Tehát sok mindent megtudhat a ficc jövőjéről. :) 3 ilyen kérdést ajánlok fel. És ezt a teljes fejezetet az ő tiszteletére!!

Mindenkivel táncoltam, aki csak ott volt. Mezítláb, gátlások nélkül, ahogy régen még a közép suliba tettem. Egy percre sem gondolkodtam, csak táncoltam. A Ferrarival és a McLarennel voltunk egy hotelben, így a McLarenesek közül is többen ott voltak.

- Utoljára így táncolni és kikapcsolni a banketten láttalak. – hátra fordultam és Bryan oldalra döntött fejjel állt mögöttem és engem nézett.

- Mert az is volt az utolsó, mikor tényleg kikapcsoltam. – mosolyogtam vissza. Kikaptam a narancslevemet és azt iszogatva néztem a tömeget. Seb nehezen engedett el a táncparkettről, mert félt, hogy meglógok.

- Sokat változtál. - dőlt ő is a pultnak és Sebet fixírozta. – Jövő héten lesz az osztálytalálkozó. Tudsz róla?

- Nem tudtam. – rá se néztem. – Régen jártam otthon.

- Eljössz? – a szemem sarkából láttam, hogy rám néz. Viszonoztam a pillantást. A zöld szemek nem voltak alkoholtól homályosak. Érdeklődés és kíváncsiság tükröződött bennük.

- Még nem tudom, hogy alakul a programom. – mosolyodtam el. Bólintott majd nyújtotta a kezét. – A rettegett McLaren sajtófőnök táncba hív egy Red Bullos versenymérnököt? Oda lesz a hírneved! – piszkáltam vigyorogva.

- Nem. – vigyorodott el. – Ceaser Bryan hívja táncba Norton Virágot, hiszen régi osztálytársak. – mosollyá szelídült az arca. – Régen a suliba ezt nem tehettem meg.

- Megteheted volna, csak nem volt hozzá merszed. – vigyorogtam. Elfogadtam a felém nyújtott kezet és megindultam a tánctér felé. Még mindig mezítláb voltam, így a tiszteletet parancsoló vonulásom nem jött be. Seb kérdő pillantása viszont mosolygásra késztetett. Éppen Annaval táncolt. Rákacsintottam és dobtam neki egy puszit, amire teljesen meglepődött. Nem ilyennek ismert, de ma nem érdekelt, hogy milyen vagyok. Én is megérdemlem néha a kikapcsolódást.

- Irigykedni fog ránk mindenki majd a régi suliból. – nevetett fel Bryan.

- Rám már akkoriban is irigykedtek. – vigyorogtam. Erre csak felnevetett megint. A környezetünkből többe is ránk néztek meglepetten. - Oda a hírnevünk. – sóhajtottam színpadiasan. Elnéztem Seb felé, aki még mindig Annaval ropta. Mikor észrevette, hogy nézem rám nyújtotta a nyelvét. Egy pillanatig elfogott a megdöbbenés, de aztán rájöttem, hogy Seb mindig is ovis szinten volt. Elvigyorodtam és én is kiöltöttem rá a nyelvem. Egyből lépett felém kettőt és felém kapott, hogy elérje a kezem, de én elhúztam és gyors hátra arccal rohanva neki indultam a lépcsőháznak. Nem tudom mi ütött belém, de jól esett nevetve futni a lépcsőn Seb elől, aki persze rohant utánam. A harmadik emeletnél esett le, hogy a hotel 8 emeletes és mi a 8.-on lakunk. Gondolatban megveregettem a saját vállam, de nem álltam meg.

- Héé mitől vagy te ilyen jó formában? – kiabált utánam Seb nevetve.

- Karban tart a szex. – válaszoltam kacagva. Az 5-nél viszont már nem bírtam rendesen befordulni így lehuppantam a lépcsőre. Pár pillanat után már Seb is mellettem ült. Rákönyököltem a térdemre és alig kaptam levegőt a futástól és a nevetéstől.

- Bolond. – csóválta a fejét nevetve.

- Gyerekes. – nyújtottam rá nyelvet. Hitetlenkedve pislogott rám.

- Mit ittál? – kérdezte meg végül vigyorogva.

- Narancslevet. – nevettem el magam. – Nincs a szervezetembe semmi tudatmódosító. – vágtam komoly arcot. – Csak boldog vagyok. – vigyorogtam.

- Miért szeretsz te engem egyáltalán? – kelt fel a lépcsőről és felsegített.

- Fogalmam sincs, de egyáltalán nem is érdekel. – vontam vállat. – Ne akard megmagyarázni a szerelmet. – löktem meg picit, hogy elengedjen majd futottam tovább a lépcsőn. Holnap fájni fog a térdem, ez már biztos. Egy emeletet sikerült rohannom mikor sikeresen neki mentem valakinek, mert Sebet figyeltem, ahogy fut utánam.

- Mit műveltek? – még mindig a derekam és a kezem fogta, hogy hanyatt ne vágódjak. Közvetlen közelről bámultan Jenson Button szemeibe.

- Erre nem tudok válaszolni. – nyögtem ki. Tényleg nem tudtam volna elmagyarázni, miért kezdtem el másodszorra is rohanni.

- Elengednéd? – ért oda Seb. Egyből morcos arcot vágott.

- Persze. – engedett el óvatosan nehogy elessek. Seb megfogta a kezem és magához húzott. A fejem felett egymást nézték.

- Hé. – integettem be közéjük. – Hééé!! Nem kutyák vagytok, hogy kijelöljétek a területeteket. – morogtam. Elléptem Sebitől és kimentem a folyosóra egy liftet keresni. Pár McLarenes mászkált a folyosón, így hátra arcot csináltam és inkább visszamentem a lépcsőházba. Nem volt kedvem hadakozni a sok pasival, hogy mit keresek ott.

- Jenson, szerintem neked már pihenned kéne. – néztem a srácra. Sebben már volt pia, így esélyét sem láttam, hogy az ő fejére hatni tudok.

- Igazad van. – bólintott, bár rám se nézett. Még egy gyilkos pillantást váltottak Sebbel majd bement a folyosóra.

- Te meg gyere és aludjunk, mert Tommi megöl, ha megtudja, hogy még nem szunyálsz. – ránéztem az órámra és nem is kamuztam nagyot, mert már hajnali 5 volt. Tommi pedig nyomatékosan megkért, hogy 4-kor tereljem Sebet fel a szobába. Úgy sétált fel a lépcsőn és végig a folyosónkon, mert a kisgyerekek szoktak, mikor megsértődnek. A megsértődős álarc persze már vicces volt mikor megállt az ajtó mellett és morcosan piszkálni kezdte a lábával a szőnyeget.

- Túlzásba viszed. – mondtam neki mikor kinyitottam az ajtót. Nem vártam meg, hogy bejön-e, beléptem és egyből a zuhanyt vettem célba.

- Én semmit nem viszek túlzásba! – jött utánam.

- Hisztis! – vágtam rá egyből. Ledobáltam a ruháimat és beálltam a tus alá.

- Te meg... te meg... – mondta nagy hévvel, de nem találta meg a megfelelő szót, így legyintett és kiment a fürdőből. Ezen már tényleg csak nevetni tudtam. Kínosan ügyeltem rá, hogy még véletlen se gondoljak semmire. Aludni akartam, és nem a hétvégén és a jövőn gondolkodni. Mire befeküdtem az ágyba Seb már nyakig magára húzott takaró alatt durmolt. Oda bújtam hozzá, ő pedig talán tudat alatt is egyből úgy helyezkedett, hogy oda tudjak hozzá teljesen bújni. Vicces mikor épp annyira ittas, hogy teljesen előjön a gyermeki énje, de ha többet iszik, már kötekedős lesz, és azt nem szerettem.

°◦○◦°

Hétfő délben egyből haza repültünk Svájcba, ami jó volt, mert az pihenést jelentett. Úgy éreztem rám fér. Sebbel nem lehetett bírni az úton, mert bármennyire is keveset aludt a hétvége hatása alatt volt. Folyton az esküvőről beszélt és az ikrekről. Kedden kitalálta, hogy álljunk neki az ikrek szobájának.

- Kék vagy rózsaszín? – állt meg a falfestékek előtt.

- Meg se próbálkozz a rózsaszínnel. – szóltam rá mikor már nyúlt érte. – Legyen fehér vagy zöld.

- De az unalmas. – elkezdte belepakolni a kék és rózsaszín festéket a bevásárló kocsiba, amin támaszkodtam.

- Legyen zöld, és megkérem Kittit a szomszédból, hogy rajzoljon rá mesefigurákat vagy valamit. – fogtam meg a kezét mikor már az 5. nagy kanna festéket emelte. – Seb az nagyon sok lesz.

- Biztos vagy benne? – nézett rám kérdőn.

- A hálószobához is csak kettő kellet. – bólintottam.

- De az kisebb. – bólintott.

- Nem kisebb. Szedd ki ez a sok festéket. – mutattam rá. Én meg se próbáltam megemelni őket, biztos, hogy nem bírom el őket. Visszarakta a helyére és két vödör fehéret és egy sötétkéket tett a kocsiba.

- Plafont kékre. – mondta és meg se várta, hogy kötekedjek már ment is tovább. – Mit szólnál hozzá, ha a szőnyeg rózsaszín lenne? – fordult felém.

- Fehér fal, kék plafon és rózsaszín szőnyeg? – el pillanatra elgondolkodott majd bólintott. – Oké, ez már durva. – sóhajtottam. – Kék vagy fehér lesz a szőnyeg, válassz.

- De nagyon sok a fehér a házba. – hümmögött. – Legyen a fal inkább krémszínű és a szőnyeg is. Bútorokat is krémszínűt veszünk és akkor úgy nem lesz benne fehér.

- Meg vegyél két krémszínű gyereket és tökéletes lesz. – morogtam mikor visszament a festékekhez. Az eladó, aki azon a részlegen volt látta, hogy kezdem elveszteni a türelmem, mert odajött.

- Most költöznek össze? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

- Rosszabb. – morogtam. – Gyerekszoba ikreknek. – az arcára kiült a sajnálkozás.

- Ha tudok segíteni, szóljon. – mosolyogott.

- Ha lát egy szőke hajú, kék szemű besózott srácot meneküljön. – vigyorogtam.

- Munkámmal jár az embereknek való segítség. – mosolygott kitartóan.

- Az én munkám, hogy kordában tartsam a párom. – vontam vállat. – Néha mindenki belebukik a munkájába.

- Háziasszony? – kérdezte picit lenézően.

- Mármint eltartott vagyok-e? – nevettem fel. – Dehogy vagyok! – ráztam a fejem. Valószínűleg visszaért Seb, mert a csaj meglepődve nézett rá, majd fülig vörösödött és lesimogatta a ruháját. Seb ügyet sem vetve rá bepakolta a kocsiba a festéket, amit szerzett és nyomott egy puszit az arcomra. A csaj arcán látszott, hogy egyből megértette a dolgot. Engem nem ismert fel, de már biztos, hogy valahol olvasott rólunk.

- Sajnálom. – nézett rám. Megvontam a vállam vigyorogva majd elindultam a kocsit tolva. Sebet annyira lekötötte a babaszoba láz, hogy nem is vette észre a közjátékot, hanem célirányosan ment a következő részleghez ahol a szőnyegek voltak.

- Ne is próbálkozzak azzal, hogy lebeszéljelek a perzsaszőnyegről, ugye? – fordult hátra. Én még csak akkor értem a sor elejére, ő már ment is a következő sorba.

- Hát ne. – mondtam hangosabban, hogy hallja.

Három teljes órát eltöltöttünk abba a nyavalyás boltba az ikrek és Seb miatt. Én voltam az elszenvedő fél.

- Sebi veszel nekem kakaós csigát? – néztem rá már a kocsiban ülve. A pocakom simogattam és próbáltam minél aranyosabbnak és cukibbnak tűnni. – Megkívántam. – tettem hozzá nagyokat pislogva. Felsóhajtott, majd a legközelebbi boltba szerzett nekem kakaós csigát. Mikor elkezdtem élvezettel nyámmogni rajta, akkor már csak nevetett.

Miután bepakoltunk a kocsiból bementem a konyhába is elrakni a vásárolt dolgokat, amik oda valók voltak. Az üzenetrögzítő idegesítően csipogott.

- Önnek 3 üzenete van. – mondta a géphang. Megnyomtam a lejátszást és pakoltam tovább.

- Sziasztok, nem tudjátok Eva merre lehet? – Tommi hangja még a rögzítő torzításában is aggódónak hangzott. – Ha haza értek hívjatok fel lécci. – pityegett egyet majd jött a következő üzenet.

- Még mindig nem értetek haza? Vagy ott van és megkért, hogy ne reagáljatok? – most már vád is volt a hangjában. Tommi és a vád. Elég komolyan aggódhat. – Hívjatok, ha van valami. – megint csipogott és váltott. Én már a telefon előtt álltam.

- Virág amint tudsz hívj fel, kérlek. – ez viszont már Eva hangja volt.

- SEB! – ordítottam teli torokból. Fél perc múlva már ott állt mellettem. – Hívd Tommit, és mond meg neki, hogy Eva keresett engem. Amint mondhatok bármit is szólok és hazaviszem, amint tudom. – már nyitotta a száját, hogy kérdezzen, de felemeltem a kezem így későbbre hagyta a faggatózást.

- Gyerünk, gyerünk, gyerünk… - drukkoltam míg kicsöngött a telefon.

- Kérlek gyere fel a túrázós helyünkre. – mondta, ahogy felvette. A hangja rekedt volt, valószínűleg a sírástól. – Ne szólj Tomminak, hogy hol vagyok. Kell még egy kis idő, csak nem kocsival jöttem, és rettenetesen fázom, és azt hiszem kiment a bokáim is.

- Rendben, indulok. – nyomtam ki a telefont. Seb kérdőn nézett rám. – Hívd át Tommit ide. – beleléptem a sportcipőmbe és lekaptam a Nissan kulcsait a többi közül. – 1 óra múlva itt vagyok Evaval, vagy szólok, hol vagyunk. Ha egy óráig nem jelentkezek, kezdhetsz aggódni, és induljatok meg a 3-as úton az erdőbe, de inkább szólj Kiminek ő jobban hozzá van szokva az ilyen terephez. – nyomtam egy puszit az arcára és indultam is a garázs felé.

- Vigyázz magatokra! – kiabált utánam. – Egy óra! – valószínűleg stopperrel fogja mérni azt az egy órát.

Voltak fenntartásaim, mert én nem szerettem és nem is tudtam erdőbe murván és mindenféle bukkanón vezetni. Minden hitem a kocsiban volt. Elméletben pontosan tudtam, hogy kéne vezetni erdős részen, de gyakorlatban nem ment. Elméletben a gyorskör is megy, gyakorlatban meg az első falon kötnék ki.

Gyomorideggel álltam meg az út végén. Kiszálltam a kocsiból és megindultam a padok felé, ami a sziklánál voltak. Amint kiértem az erdős részből egyből észre is vettem Evat. Abba a cuccba volt, amibe haza jött velünk Valenciából. A magas sarkújának a sarka már el volt törve, és a haja is szétjött. Az ingét már kirángatta a gatya derekából, aminek tiszta sár és fű volt a szára.

- Legalább miért nem öltöztél át? – ültem le mellé.

- Egy percet sem akartam otthon tölteni. – mondta a tájat nézve. – Terhes vagyok, és muszáj volt gondolkodnom. Szükségem volt időre, hogy eldöntsem, mit csináljak. Tommi meg akarja tartani a kicsit, de azzal oda lesz az életem, amiért küzdöttem. Nem bírom magam elképzelni anyaként. – az arcán látszott, hogy mióta csak tudja és ideje van rá ezen töri a fejét.

- Nem kell magad elképzelni. – vontam vállat. – Nem kell rágörcsölni. Ha várandós lettél, akkor ez a sorsod. Ha elveteted, azzal megölöd őket, és magadban is megölsz valamit. Arról nem is beszélve, hogy Tommi talán soha nem bocsájtja meg.

- Nem kéne elszúrnom ezt a kapcsolatot, ugye? – kérdezte sóhajtva.

- Nem. Nagyon nem. – ingattam a fejem. – Tommi jó ember, kitart melletted és szeret. Hidd el, egyedül is jó lenni, főleg ha van munka, de sokkal jobb minden este azzal a tudattal lefeküdni, hogy igaz az agyadra megy és csak a gondot okozza, de van, aki az élethez kössön, van, aki szeret. – ezt még így én magam sem gondoltam végig igazán.

- Megtartom a babát. – kelt fel Eva a padról. – Haza viszel? – nézett rám kérlelően. Bólintottam majd felkeltem és is a padról és eltámogattam Evat a kocsiig. Beültünk és épp beindítottam a motort mikor mindkettőnk telefonja csipogott. Christiantól kaptunk behívást a gyárba.

- Csodálatos. – morogta Eva. – Mi történhetett szerinted?

- Ciaron volt most benn a felelős fejes. – vontam vállat. – Őt ismerve, lehet, hogy már leégett a gyár. – ahogy volt híváshoz elég térerőm hívtam Sebit.

- Szia, na? Megvan? Jól vagytok? – vette fel az első csörgésre.

- Szia, jól vagyunk, hazafelé tartunk. – nyugtattam meg. – Ti is kaptatok behívót?

- Igen, megvárjunk, vagy majd a gyárban találkozunk? – kérdezte kíváncsian.

- Ha eléritek az Angliába tartó gépet előttünk, akkor menjetek nyugodtan. De léci, foglalj jegyet nekünk valamelyikre, amit elérünk. – kértem.

- Rendben, Szeretlek titeket. Szia! – meg se várta a választ már kinyomta. Eva a tájat nézve, én pedig minden idegszálammal azon koncentráltam, hogy se egy fába, se egy bokorba ne kössünk ki.

Mikor kiértünk az aszfaltos útra megnyugodtam, bár észre se vettem mennyire görcsöltem a terep miatt. Rámentem arra az útra, ami visszavisz a civilizációba. Nagy kereszteződés volt még az erdőben, ahol több út is egybe futott. Nem értettem miért, de lámpa volt felszerelve, mérgelődtem is egy picit a piros miatt. Aztán pár pillanat múlva hatalmas csattanás és a kocsi métereket csúszott velünk előre. A légzsák kinyílt és jó alaposan mellkason vágott. Újabb csattanás, és a Nissanom az oldalára fordult én pedig belesüppedtem az sötétségbe.