Török- Kanada 3

Remélem annak ellenére, hogy nagyon későn lesz az időmérő és a futam megnézitek őket, mert Kanada kicsit Monaco filling. Szeretnek a pilóták a falakkal kötekedni. :D Remélem izgi futamunk lesz, és Seb nyeri meg! :D Addig is kellemes olvasást, és kérek mindenkit, hogy írjon komit, léccciii :D

Éppen az emeletről jöttem lefelé, mikor halottam, hogy Fabi becsapja maga mögött a kert felé vezető ajtót. Kérdőn néztem Sebre, aki a fejét fogta és nagyon fájdalmas arcot vágott.

- Mi a baj? Mi történt? – simiztem meg a szőke buksiját.

- Fáj a fejem, és Fab nem érti meg. – panaszolta el. – Mindenáron kocsikázni akar.

- Hozok borogatást meg főzők teát. – nyomtam egy puszit a homlokára. – Anyudék még mindig nem értek haza?

- Most beszéltem vele. – mutatott az asztalon lévő telefonra csukott szemmel. – Még legalább egy óra mire elindulnak és az út is legalább másfél óra.

- Értem. – simítottam meg egyet a szőke fürtökön, majd átmentem a fürdőbe borogatásért meg öntöttem ki a konyhában egy adag nyugtató teát. A vizes ruhát Seb tartójára terítettem, mert közben már hason feküdt a kanapén. – Aludj egyet. – guggoltam mellé. Elkezdtem a haját és az arcát simogatni, hogy gyorsabban elaludjon. Pár perc után már lassan és nyugodtan szuszogott. Nyomtam egy óvatos puszit a fejére és betakartam egy vékony pléddel. Felkaptam a Sebin lévő pléd testvérét és kiindultam a kertbe. Az éjjeli vihar széthordta a dolgokat így most kupi volt a kertbe. A szülők is azért mentek el ki a telekre, hogy rendet tegyenek. Elindultam a hátsó cseresznyefa felé.

- Fabian kérlek, mássz le. – néztem fel a hatalmas fára. Már egyszer rajta kaptam az ablakból, hogy ezen a fán bújik el, ha egyedül akar lenni. – A bátyád megszokta, hogy jól van esetleg fáradt és melege van. Tudod te is, hogy a munkájában körbe ugrálják, és tudod, hogy ritka mikor fáj a feje. Nincs más megoldás meg kell érteni. Te is szoktál beteg lenni. – picit bután éreztem magam, ott a fa alatt állva, de ez legyen a legkisebb bajom. – Emlékszel mikor beteg voltál és már együtt voltunk Sebbel? Emlékszel, hogy egész éjjel ott feküdt melletted az ágyba, pedig nagy esélye volt elkapni a lázas betegségedet? Rémlik, hogy másnap már interjúi voltak és szabadedzése? Te mégis őt akartad és ő ott volt veled, megértette, hogy beteg vagy és szükséged van rá.

- Nem csak kamuzik? – hajolt ki az egyik nagy ág takarásából.

- Nem Fabi, nem kamuzik. – mosolyodtam el. – Imád téged tudod jól. Gyere le mielőtt a vizes ágon megcsúszol.

- Arra emlékszel mikor ide utazott, csak azért mert foci meccsem volt? – indult meg lefelé a fán.

- Azt nem lehet elfelejteni. – morogtam. – Senki nem tudta hol van. – ráztam a fejem. – Ha jól rémlik Belgiumból repült át az időmérő után.

- Igen. – érkezett oda mellém. Ráterítettem a pokrócot, hiszen a levelek és minden vizes volt, így már a kissrác ruhája is. – Jó apa lesz, te pedig remek anyuka. Elhiheted nekem. – megfogta a kezem és bevezetett a lakásba. Oda osont Sebhez és oda guggolt hozzá. – Remélem nem haragszol nagyon.

- Nem haragszik elhiheted. – mosolyogtam. – Menj, öltözz át. Majd én elviszlek kocsikázni. – vigyorodtam el.

- Te olyan női sofőr vagy, aki minden szabályt betart és nem mer 10-nél többel kanyarodni? – nézett végig rajtam.

- Nem, én Seb stílusba vezetek. – vigyorogtam. Felpörögve futott fel az emeletre átöltözni. Írtam egy cetit, hogy merre vagyunk. Nem szívesen hagytam Sebet egyedül otthon, főleg fejfájósan. Ha nem heveri ki a fejfájást estére láza lesz, és az nem szerencsés, mert a hétvégén Hollandiában parádézik. Felhívtam Melaniet, hogy jöjjön át és vigyázzon az idősebbik öccsére. Mivel a Vetteleknek a család szent volt, ezért mire Fabian leért az emeletről már Mel is ott volt.

- Vigyázz a főúttal, mert a második leágazásnál kidőlt egy fa. – ölelt meg Mel. – Vigyázz az öcsire. – borzolta meg Fabi haját, aki erre persze nagyon dühösen nézett a nővérére. – Ja és vigyázz magadra és főleg az unokatesóimra. – bökött a pocim felé. Rákacsintottam majd leszedtem a Merci kulcsát az akasztóról és már ott sem voltunk. Ezt a kocsit Sebtől és tőlem kapták a szülei még karácsonyra, bár álltalábban inkább a BMW-vel jártak, mert a Merci feltűnőbb volt.

Akárcsak a bátyja, Fabi is rajongott a kocsikért és a Forma 1-ért. Beült mellém az anyós ülésre és én egyből elindultam céltalanul.

- Mi lesz, ha megszületnek a babák? – kérdezte Fabi több perc csend után. – Ide költöztök? A szüleidhez? Maradtok Svájcban? Költöztök Angliába?

- Miért költöznénk el? – vontam össze a szemöldököm.

- Gondolom, az ikrek mellett elkel majd a segítség. – vont vállat. – Igazából nem akarom, hogy megszülessenek. – mondta szomorkásan.

- Miért? – néztem egy pillanatra rá.

- Ha megszületnek, ők lesznek a legfiatalabbak a családba, és mindenki őket fogja imádni velem pedig senki nem fog foglalkozni. – az elhaladó tájat nézte elrévedve. Mint egy kész kis felnőtt.

- Fabi ez butaság. – nevettem halkan. – A szüleid keveset fognak találkozni az ikrekkel, hiszen Svájcban fogunk lakni. Mikor megszületnek, bizonyára pár napra ott lesztek segíteni, de utána haza jöttök és minden a régi lesz, annyi különbséggel, hogy anyukád kidekorálja a házat az ő képükkel is. – mosolyogtam rá.

- És Basti? – nézett rám félve. Érdekes volt, hogy Seb csak Fabinak engedte meg, hogy így hívja. Erre a kérdésre esett le, honnan is fúj a szél.

- Fabian attól még, hogy a bátyád apa lesz nem fog téged kevésbé szeretni. – megálltam az út szélén és felé fordultam amennyire a biztonsági öv engedte. – Szüksége lesz a támogatásodra, és a segítségedre ebbe biztos vagyok. – simogattam meg a haját. – Seb szeret téged, nagyon is. Az ikreket is szeretni fogja ez biztos. – bólintottam. – De tudod jól, hogy a bátyád mennyi mindenért tud egyszerre rajongani. Lehet, hogy lesz újabb két emberke, akiket imádni fog, de se téged se engem nem fog kevésbé szeretni.

- Kevesebb ideje lesz velem foglalkozni. Ennél is kevesebb. – mondta szomorúan.

- Mikor bemutatott nektek emlékszel, hogy mennyire mérges voltál rám? – mosolyogta rá. Látszott a szemében, hogy sajnálja. – Azt hitted elveszem tőled a bátyád, ezzel is mutatva mennyire szereted őt. – megfogtam a kezét és a pocakora tettem. Nagyon picit már meglátszott. – Most ugyanez a félelmed az ikrekkel szemben is. Nem mondom, hogy alaptalan, de hidd el, sokszor szeretne majd szabadulni a gyereksírás elől és akkor hozzátok, hozzád fog menekülni. – legalábbis mertem remélni, hogy inkább ide menekül, mint a bulizásba.

- Ha egy picit is hanyagolni kezd, majd azért elrángatod hozzánk? – kérdezte könyörgő szemekkel.

- Ez csak természetes. – visszafordultam az út felé és beindítottam a motort. Még rámentem az autópályára száguldozni egyet, majd haza mentünk. A szülők még nem voltak sehol.

- Még mindig alszik. – nézett fel Mel az újságából a konyha asztalnál ülve. Elbúcsúztunk ő pedig visszament folytatni a dolgát ahonnan elrángattam. Fabi beült a kanapéhoz legközelebbi fotelbe és nézte a nyugodtan alvó szőke hercegemet. Még mindig ugyan úgy feküdt. Ránéztem az órára és elhúztam a számat.

- Mi az? – kérdezte halkan Fabi.

- Fel kell keltsem, hogy menjen fel a szobába, mert ha még fél órát így alszik pár napig tuti fájni fog a nyaka. – magyaráztam, míg oda guggoltam Seb mellé. – Jó reggelt. – simiztem meg a hátát. Laposakat pislogva nyitotta ki a szemét. – Kérlek, mássz fel az ágyadig, mert így beáll a nyakad és talán még a hátad is. – beletörődve mozdult meg nagy nehezen. Felült a kanapén és körbe nézett. A haját elfeküdte és a párna nyoma is az arcán volt.

- Még mindig fáj a fejem. – motyogta rekedten. Kezébe adtam a teát, amit még indulás előtt tettem az asztalra. Egyből megitta, minden kérdés nélkül, majd felkelt és elindult az emelet felé.

- Mehetek veled? – kérdezte Fabi félősen. Seb ránézett majd bólintott. Fabi egyből megindult a tesója után. Én lent maradtam, míg a két srác fent aludt az emeleten. Nem sokkal később értek haza a szülők.

- Szia, hát a két rosszaság éppen hol akasztja ki az emberiséget? – nézett körbe Heike.

- Szia, fent alszanak. – fordultam hátra ültömben.

- Alszanak? – nézett rám Norbert.

- Sebinek nagyon fájt a feje. – magyaráztam. – Fabi pedig felment vele. – Seb biztos, hogy alszik Fabi pedig annyira csöndbe van, hogy biztosra veszem, hogy ő is elaludt.

- Ilyen is ritkán van. – ült le Norbert az egyik fotelbe. – Csönd van. – sóhajtott. Heike csak mosolygott és hozott 3 bögre teát. Épp beleittam az enyémbe mikor megszólalt a telefonom a zsebembe. Bocsánatkérő mosollyal szedtem elé és néztem meg ki az.

- Te magad küldtél el, szóval nyomós legyen az ok, amiért teázás közbe zavarsz. – vettem fel Guillnek.

- Webber hosszabbítani akar a csapattal. – közölte morcosan. – Kimi is itt van, tárgyal a csapattal, de Webber nagyon beleköphet a levesbe.

- Nem úgy volt, hogy az a rohadt dögkeselyű vár az Angol nagydíjig azzal, hogy bármit is kezdenek vele? – sétáltam át a konyhába. Igaz nem németül beszéltem, így Heike nem értette mit beszélek, de Norbert értette, és ez egyenlőre belső infónak számít.

- A törökországi eset gyorsított a folyamaton. – sóhajtott. – Ha a csapat nem veszi védelmébe Webbert, akkor leírja a média és mindenki.

- És? – kérdeztem élesen. – Dögkeselyű... rácsap az alkalomra, hogy Christian alatt is mozog nagyon a pozíció.

- Christian nem akar egyedül dönteni, így összehívta az RB testületet és Kimi mellé kéne képviselet a csapatból, mert Webber mellett Ciaron elég erős védelem, ha nem vagy itt. Márpedig nem vagy itt. – sóhajtott.

- Azt akarod mondani, hogy üljek gépre és menjek oda Ciaront beletaposni végleg a gödör mélyére? – kérdeztem vigyorogva.

- Nem. – mondta nevetve. – A szélén van, elég, ha megbököd, és orral előre beleesik.

- Neked terved van. – állapítottam meg.

- Azt hitted terv nélkül felhívlak? – tudtam, hogy pontosan ugyan olyan ördögi mosoly jelenik meg erre az arcunkon. – Ha jövőre is Webber lesz a másik pilóta, akkor Ciaron is marad.

- Ciaront még végközbe kirúgatom. Ne félj, penge élen táncol. – Seb álmos ábrázattal állt meg a konyhaajtóba.

- Valaki nagyon meg fogja szívni. – sóhajtott. – Ezt a vigyorod akkor használod, ha valakit porba akarsz tiporni. Veszélyes mosoly. – kommentálta.

- Ott van Sebastian is? – kérdezte Guill kedvesen. – Szerintem ne rángasd bele. A tervembe akár az állásunk is kerülhet. Sebastian túl nagy tehetség ahhoz, hogy kirúgják.

- Iker terhes vagyok, folyton pisilnem kell, és folyton éhes vagyok ez által meglehetősen morcos is. – vigyorogtam. – Ezek mellett még mindig dühít az ütközés és a folyamatos hibák. Most azzal kecsegtetsz, hogy Ciaront kivághatják a csapatból, de vásárra kell vinnem a bőrömet? – a végére ismét a gonosz vigyor volt az arcomon. Seb nagyot sóhajtva töltött magának teát adott egy puszit és leült a konyha asztalhoz.

- Itt baj lesz. – rázta a fejét.

- Pontosan ezzel kecsegtetlek. – nevetett Guill.

- Miért nem ezzel kezdted? – nevettem.

- Sebastiannak holnap estére ide kell jönnie, mert megy majd parádézni. Neked csak vasárnapra kéne bejönnöd, de gyertek inkább a ma esti géppel, vagy a holnap reggelivel. – mondta elgondolkodón. – Holnap délig érj ide.

- Ott leszek. – tettem le. Oda fordultam Sebhez, de mire bármit is kibökhettem volna ismét csörgött a telefonom.

- Engem zaklatnak azzal, hogy babát vársz. – mondta Eva jókedvűen. – Mindenkinek azt mondtam, hogy igaz a hír, és hagyjanak békén, mert te eleve is hamar vagy intenzív főleg most. – ezt úgy adta elő mintha arról csacsogna, hogy milyen felsőt vett magának. – Holnapután pedig fotózásod lesz egy magyar tánccsoporttal. – kajánkodott. – Láttam őket. Tommi kiborulna sajnos, ha egyszerre annyi pasival csinálnám. Egy miatt is kiborulna. – tette hozzá egy lélegzetvételnyi idő alatt. – Bááár… Ugye amiről nem tud az nem fáj..

- Soha nem értem meg, hogy kerülsz a csapathoz ilyen magas pozícióba. – sóhajtottam. – Sokkal jobban tudnálak elképzelni egy klubba alig takaró ruhába táncolni.

- Nem rossz ötlet. – nevetett. – Ha kirúgnak a holnapi miatt, akkor elmegyek valahova táncolni. – mondta elgondolkodóan. – Olyan helyre ahol sok a jó pasi. Sebnek külön szám jár. – nevetett.

- Neked meg külön bejáratú megtépés tőlem. – nevettem. – Holnap beszélünk, most inkább megyek és ápolom Sebet, mert haldokol a fejfájásától.

- Tápos. – nevetett.

- Nem. – nevettem vele. – Pasi, sőt pilóta! – Seb érdeklődve nézett rám.

- Megyek, keresek valahol ebbe a kupiba tampont. – sóhajtott Eva. – Fogalmad sincs merre induljak el, mi? – kérdezte elgondolkodva.

- Fürdő és az én szekrényembe találsz. – nevettem. – Nekem egy ideig úgyse kell. Jó vadászást.

- Kösz. – nevetett és kinyomta. Seb az asztalon feküdt a kezeire hajtott fejjel.

- Jobban vagy? – mentem oda hozzá. Egyből átölelte a derekam, és az arcát a hasamnak nyomta.

- Nem. – motyogta. – Anyuék elmentek Stephaniehoz segíteni, mert ott nagyobb vihar volt. – mondta még.

- Anyud úgy itt hagyott, hogy rosszul vagy? – kérdeztem megdöbbenve.

- Nem. – köszörülte meg a torkát. – Úgy tudja, hogy már jól vagyok, csak álmos.

- De miért? - simogattam a fejét.

- Mert ne aggodalmaskodjon feleslegesen. – morogta morcosan. Legszívesebben fejbe vágtam volna valami nehéz és kemény tárggyal. A kezem hozzá ért az arcához, ami viszont forró volt.

- Csodálatos. – morogtam. – Gyere, kapsz egy jó kis hűsítő fürdőt. – léptem arrébb és húztam őt is magammal. Fabi a nappaliba feküdt a kanapén és nézte a TV-t.

- A TV-be azt mondják, lehet, hogy mástól vannak az ikrek. – nézett ránk a legkisebb Vettel.

- A TV-be sok mindent mondanak. – reagáltam le. – Nem érdemes hinni ezeknek, főleg a bulvár cikkeseknek. - oda mentem hozzá és megfogtam a homlokát. Egy valamit megtanultam erről a két kölyökről és az az, hogy hajlamosak egyszerre ugyanazzal a nyavalyával játszani a nagyhalált. Bár Seb nem úgy tűnt, mint aki rájátszik. – Fabi pucolj egy hideg zuhanyra, mielőtt eléri a bátyád lázát a tiéd is. – adtam ki ellentmondást nem tűrően. – Pont ilyenkor nincs itt Heike. – morogtam.

- Nincs lázam. – akadékoskodott Seb. Lenyomtam a kanapéra és előszedtem a lázmérőt. Örültem, hogy teljesen kiigazodtam a házba. Megvártam, míg csipog majd Seb orra alá dugtam.

- 39.2 nekem már bőven láz, szóval nagyon gyorsan pucolj el te is egy hideg zuhanyra. – mutattam az alsó fürdő felé. Nagyon lassan és nagyon vontatottan kelt fel az ülőalkalmatosságról. Átkaroltam a derekát és picit támogatva segítettem oda a kádhoz. Megnyitottam a csapokat és segítettem neki megszabadulni még a ruháitól is. Sebet nagyon kiüti a láz és ezt utáltam. Begyűrtem egy törölközőt a feje alá, hogy még véletlen se tudjon belefulladni a vízbe ha, elalszik és ott hagytam.

Fabit ágyba parancsoltam és kapott hideg vizes borogatást a fejére, bár neki épphogy volt láza. Mire vissza értem Sebhez már vacogott a vízbe szabályosan.

- Csodás. – sóhajtottam. Úgy ahogy volt, vizesen, támogattam fel az ágyáig. Nyakig betakartam és oda feküdtem mellé a takaróra. – Aludj egyet kérlek. Muszáj kialudnod ezt a hülye lázat meg fejfájást. – simiztem a fejét meg a haját. Ő is kapott borogatást, de neki figyeltem rá, hogy minden vizes és hideg maradjon. Pár óra múlva néztem vissza Fabira, aki már félig kitakarózva aludt. A láza már le is ment. Este 7 óra volt mikor megszólalt a telefonom.

- Szia, mi történt? – vettem fel Guillnek.

- Webber megkapta a szerződéshosszabbítást. – mondta szomorún. – Kimi visszalépett.

- Visszalépett? – kérdeztem megdöbbenve.

- Vissza. – sóhajtott. – Csak ennyit akartam. Maradjatok nyugodtan, amíg lehet. Seb megbeszélését áttették szombatra. Szia. – és letette.

Az este folyamán nem jöttek haza a szülők, mert kint ismét vihar tombolt. Egész este laptoppal az ölembe ültem Seb mellet, és cseréltem a fején a borogatást. Párszor ránéztem Fabira is, de vele már minden rendben volt. Ha a nyugodtan szuszogó hercegem nem heveri ki a lázat holnapra, akkor muszáj lesz orvost hívni, aminek senki sem örülne.

Hajnalba ment le végre a láza szépen fokozatosan. Mikor épp, hogy csak hőemelkedése volt már 4 felé lementem a konyhába és főztem egy nagy adag teát. Vittem fel magammal két nagy bögrével és azt iszogatva figyeltem az arcát alvás közben. Nyugodtan aludt, de a szája szegletében ott volt a huncut mosolyának a nyoma. Míg lent voltam az oldalára fordult és felhúzta picit az egyik térdét, ami kilógott a takaró alól így. Az egyik keze hosszan kinyújtva a párnák alatt volt, mintha csak arra vágna, hogy oda bújjak hozzá. A másik keze a hasa előtt volt a takarón. Úgy aludt, hogy oda passzoljak az ölelésébe. Ezen muszáj volt mosolyognom.

Egy idő után a légzése elkezdett gyorsulni és lassan kinyitotta a kék szemeit.

- Szia. – suttogta mosolyogva. – Miért nem alszol?

- Szia. – feküdtem oda vele szembe. – Rád vigyáztam az éjjel, hogy a lázad lemenjen. Jobban vagy?

- Sokkal. – mondta rekedten pár perc után. Kezébe adtam a másik bögrét, ő pedig feljebb csúszott az ágyon, hogy megigya. – Már jól vagyok, feküdj le aludni. Szükséged van az alvásra.

- Tudod jól, hogy napokat is kibírok nélküle. - húztam fel a térdem immár ültőmbe.

- De akkor még nem voltál várandós. – hajolt oda hozzám és egy puszit nyomott a homlokomra. – Köszönöm, hogy gondoskodtál rólam, és nem szóltál anyának.

- Ezért vagyok. – vontam vállat. – Ez természetes, hogy gondoskodom rólad. – épp megszólalt volna, mikor Fabi szobájából kiindulva lépések hallatszottak. Ránéztem az órára és már 7 óra volt, tehát Fabinak készülődnie kell, hogy suliba menjen.

- Feküdj le aludni, én pedig elviszem Fabot suliba. – kelt fel.

- Biztos, hogy jól vagy? – kérdetem tőle kinyújtózva az ágyon. – Fejed?

- Jól vagyok, ne aggódj. – vigyorodott el, majd nyakig betakart és nyomott egy puszit a számra. Mire harciaskodhattam volna, hogy nem akarok aludni már ott sem volt a szobába.

Nem telt el 20 perc és lentről már ordibálás hallatszódott. Kimásztam az ágyból és oda mentem a lépcsőhöz. A konyhában veszekedtek éppen talán a reggeliről.

- Hé! – ordítottam el magam. – Hazudtoljátok meg a Vettel nevet és csöndesen létezzetek. – a szavaimra néma csend lett a lakásba. Elégedetten indultam meg Seb szobája felé.

- Virág bekattant? – kérdezte Fabi pont annyira, hogy halljam.

- Meglehet. – nevetett Seb.

Becsuktam magam után az ajtót, és pont akkor nyílt a bejárati ajtó is. Lefeküdtem az ágyba és megint ordítozás szűrődött fel az emeletre.

- Azt mondtam viselkedjetek! – emelte meg az anyukájuk is a hangját. – Szégyent hoztok a családra. – tette hozzá.

Ha Seb szégyent hoz a családra, akkor milyen lehet, ha valaki az ellenkezőjét csinálja? A családba senki sem volt tökéletes. Norbert csöndes megfigyelő volt, ha volt valaki, aki zajongott, ha nem volt, akkor zajongott ő. Fabi Seb csak kicsibe, dupla elkényeztetéssel, és tripla sértődékenységgel. Heike volt a család mini diktátora. Az volt, amit ő mondott. Ha ezt bárki megkérdőjelezi ebben a családban halálfiának hívják az illetőt. Melanie szétszórt volt és hírtelen haragú, sokkal jobban, mint én. Stephanie pedig már elég felnőtt ahhoz, hogy titkolja előlem mi az ő gyengéje. Sebet az én szótáramba közvetlen a kölyök, szex centrikus és poénzsák után található, mint egyéni, lemásolhatatlan fogalom.

Török- Kanada 2

Mivel össze jött a 15 komi ezért itt az új! :D Köszönöm mindenkinek aki írt! Most nem nagyon fogok tudni írni a héten, de próbálkozom vele. Kikerült a talis felhívás, aki szeretne jönni jelezze, lécci. Nem szabok határt, de minél több komi jön össze annál nagyobb eséllyel éjszakázom, hogy írjak nektek.:D

- Felnőtt vagyok, tudom mi a jó nekem! – csapott az asztalomra Seb iszonyú dühvel. Kedvesen, aranyosan adtam elő neki, hogy pakoljon, mert 40 perc és megy a gépe. Erre persze kijött rajta a dühroham, ami egy ideje már benne volt. – Itt maradok! – vártam mikor toppant a lábával, mint Réka. Majdnem felnevettem mikor csak a keze rándult meg, hogy akaratosan üssön egyet a levegőbe.

- Mr. Vettel, elhiheti, hogy mint versenymérnöke pontosan tudom, hogy mi a jó Önnek, és most Önnek a családi körökben eltöltött pihenés kell, hogy végre túllépjen a Törökországban történteken. – váltottam teljesen hivatalos hangra. Ma semmi nem érdekelt. Totálisan semmi.

- Nem érdekel egy versenymérnök mit tenne. – iszonyúan koncentráltam, hogy fel ne nevessek mikor magáról elfeledkezve toppantott egyet. – Az érdekel, mint szerelmem mit tennél.

- Tudni akarod? – dőltem előre a székembe. Dühösen bólintott én pedig a telefon után nyúltam. Gondolom azt hihette, hogy visszamondom a foglalást, de ő nem látta, hogy milyen számot tárcsázok.

- Szia Virág, hogy vagytok? Hogy-hogy te hívsz? – vette fel Seb anyukája.

- Szia Heiki. - köszöntem bele Sebit nézve. Megvártam, míg leesik neki, hogy mire készülök. Elfehéredett, majd még dühösebb lett. Szemét húzás anyucinak szólni, de mint mondtam, ma antiszoc vagyok. – Gondoltam szólok, hogy Sebi ma megy hozzátok. Sajnos nincs ideje szólni nektek, mert 30 perc múlva megy a gépe és pakol. – teli arcból vigyorogtam Sebire, és néztem, ahogy elönti a tehetetlen düh. A telefonért nem nyúlhatott, mert azzal lejárat engem, hogy hazudtam.

- Óóóó! – mondta boldogan. – Te nem jössz vele? – kérdezte picit szomorkásan.

- Sajnos nekem dolgom van a gyárban. – sóhajtottam színpadiasan. – Norbert ki tud érte menni? Elég pukkancs még a Webberes ügy miatt. – ha szemmel ölni lehetne…

- Persze, persze! – mondta nagyon boldogan. – Köszönöm, hogy szóltál! Megyek és főzök neki valami itthonit.

- Rendben, szia! – tettem le. – Ezt tenném, ha a szerelmedként cselekednék. – álltam fel a székből.

- Ez egy nagyon- nagyon- NAGYON szemét húzás volt! – morogta. – Most irtózatosan haragszom rád! – enyhe hisztis él volt a hangjába.

- Hidd el, ha lenyugszol végre teljesen és tudsz racionálisan gondolkodni, nem fogsz. – kinyitottam az ajtót és kilestem. Tommi a szemközti falnál állt, Seb és a saját bőröndjeivel együtt. Seb németbe ment, Tommi pedig haza Svájcba Evaval. – Már megy is. – mosolyogtam rá. Viszonozta és bólintott.

- Seb indulj, mert lekésed a gépet. – fordultam felé. Ő még mindig dühösen állt az asztalomnál.

- Nem! – fonta össze a kezeit. – Az én életem, és nekem több beleszólásom van, jóval több, mint neked! – vágta oda dühösen. A szavak fájtak és egy pillanatra megrándult az arcom, de aztán visszavettem a kifejezéstelen tekintetemet. – Nem úgy gondoltam… - kezdett volna el mentegetőzni, amint leesett neki, hogy ezzel megbántott. Felemeltem a kezem és az ajtó felé mutattam.

- Lekésed a géped. – a hangom érzelemmentes volt. Akár egy meghunyászkodott kiskutya úgy ballagott ki az irodámból. Megállt velem szemben és megölelt.

- Most akkor napokig nem látlak? – kérdezte suttogva.

- Nem tudom. – mondta még mindig semleges hangon. Hagytam, hogy megöleljen és vissza is öleltem, de érezte, hogy most picit erős volt, amit mondott.

Pár perc múlva már az irodám asztalára borulva pihentem. Lehetetlenül fáradtnak éreztem magam lelkileg.

- Menj te is Seb után. – szólalt meg Guill. Felnéztem és a szokásos helyén ült a kanapén.

- Kopogni nem tanítottak meg? – dőltem hátra a székbe morcosan.

- Minek kopogjak, ha úgyis beengedsz? – tárta szét a karját vigyorogva. – Holnaptól már beindul a munka és Ciaron is elhúzott, szóval te is leléphetsz nyugodtan.

- Pont azért nem fogok lelépni. – húztam fel az orrom. – Én nem vonom ki magam a munkából, holmi fáradtság miatt.

- Pedig úgy tűnt kezdesz megváltozni és rájönni, hogy minimalizálnod kell a munkával töltött időt, ha nem akarsz elvetélni. – oda jött az asztal másik végéhez és összefonta a karját.

- Ha rá mersz csapni az asztalomra megütlek. – mondtam csukott szemmel. – Előbb megvolt a melóm, mint az ikrek.

- De az ikrek fontosabbak. – elég sok volt a fenyegető él a hangjába.

- Kinek? – néztem fel rá. – Belefáradtam abba, hogy játsszam a kismamát, mérnököt, versenymérnököt és barátnőt egyszerre.

- Profi vagy a munkádba, tehát tudnod kell fontossági sorrendet állítani. – mosolyodott el.

- Na, jó mond meg mi a sorrend. – sóhajtottam pár perc után. Egyenlően fontos volt nekem mind.

- Egy karrierista liba vagy. - nevetett. – A legfontosabbak most az ikrek, aztán Seb. Utána a munka és abból is elsősorban versenymérnök vagy nem fejlesztő és egyéb mérnök. – mondta elgondolkodva. – Azért vagyok itt, hogy a családod legyen most az első. Én itt mindent kézben tartok, míg te a kismama depiket és a fáradékonyságot átvészeled. – kedves mosoly jelent meg az arcán, amit eddig nagyon kevésszer láttam. – És persze köteles vagy nekem egy halom képet küldeni a babákról majd és megmutatni nekem őket.

- Megszülök, utána úgyis hurcolászom magammal őket ide. – nevettem.

- Miért van olyan érzésem, hogy még szülni is futamról mész? – nevetett velem.

- Ki tudja, Brazil vagy Abu Dzabi alatt szülök-e meg. – vontam vállat nevetve.

- Úgyse hagyja Seb, hogy azokra a futamokra gyere. – somolygott. – Brazilba sokat kell utazni.

- Mondtam, hogy megkérdezem róla? - vigyorogtam.

- Nehéz lehet veled. – csóválta a fejét. – Nagyon nehéz.

- El se tudod képzelni mennyire. - a hangra egyből felkeltem a székemből és megkerültem az asztalt és Guillt. Seb lazán a szemközti falnak támaszkodva hallgatta végig valószínűleg az egész beszélgetést. Gyanakodva néztem Guillre, aki túlságosan is ártatlanul vigyorgott.

- Mindketten mentek a következő géppel Németországba. – mondta bujkáló nevetéssel. – Ahogy elküldted Sebastiant egyből hozzám jött, hogy segítsek. – Seb továbbra sem jött be az irodába. A szemébe ott volt az enyhe félelem.

- És még én vagyok a szemét. – horkantottam fel. – Guill te nekem nem adhatsz ki utasítást.

- De. – vigyorgott. – Christian felhatalmazott, hogy felülbírálhatlak, ha az érzelmed miatt nem vagy döntés képes. – lesz egy ordítozós köröm Christiannál. – De most, mint barátod mondom, hogy menj Sebbel pihenni.

- Ha ő nem megy, akkor én se. – mondta magabiztos vigyorral Seb.

- Te mindenképpen mész, ha megy Virág, ha nem. – nézett rá Guill. Jó érzés volt látni Seb leolvadó vigyorát. Guill felemelte a kezét mikor Seb meg akart szólalni. – Abban egyetértek Virággal, hogy neked most otthon kell lenned, hogy Kanadára egybe legyél mentálisan. Abban viszont veled értek egyet, hogy Virágnak is kell ez a pihenés.

- Mekkora egy… - kezdtem bele, de nem találtam meg a megfelelő kifejezést. – Erre nincs szó mi vagy. – nevettem el magam. Felvettem az asztalról a táskám és kisétáltam az irodámból. Végül is nem bántam, hogy pihenhetek. A folyosó végén kopogás nélkül nyitottam be Christianhoz.

- Ha dühöngeni jössz, már távozhatsz is. – nézett rám az asztala mögül. – A hétre elegem van a dührohamaidból. – mutatott az ajtóra.

- Nekem meg belőled van elegem. – mosolyogtam rá negédesen. – Meg Ciaronból, de az más tészta.

- Viszlát! – mutatott az ajtóra.

- Csak így? – néztem nagyot.

- Csak így. – bólintott és vissza is fordult a papírjaihoz. – Vasárnap gyere vissza majd. – fel se nézett. Én meg vállat vontam és kisétáltam. A folyosón ott várt Seb és a bőröndjeink.

Már 10 perce német földön voltunk, de nem tudtunk elindulni, mert Seb akart vezetni minden áron, de az apukája szerint most nincs olyan állapotba, hogy vezethessen. Ezen ment a vita mióta leszálltunk a gépről.

- Vezetek én. – jegyeztem meg a kocsi motorháztetején ülve.

- Nem. – vágták rá tök egyszerre. Apa és fia, le se tagadhatják a másikat.

- Pasik. – morogtam. Beültem a volánhoz és beindítottam a BMW motorját. A hangra mindketten oda néztek. – Vagy beszálltok, vagy taxiztok hazáig. – néztem rájuk a kocsiból. Norbert morcosan nyitotta az első ajtót, hogy beül mellém, de Seb egyből kikérte magának, hogy mellém ő ül. Ismét ment a vita így átnyúltam az anyósülésen és becsuktam az ajtót meg lenyomtam a zárat.

- Mindketten beültök hátra. – adtam ki a parancsot. Elegem volt a vitáikból. Oda akartam már érni és enni valami nagyon édeset, mert megőrülök. – És velem egyikőtök se próbáljon meg veszekedni, mert terhes vagyok ikrekkel ráadásul éppen kívánós, pisilnem kell és morcos vagyok. – lerúgtam a magas sarkúm és kényelmesen elhelyezkedtem. Szó nélkül szálltak be hátra. – Na azért. – morogtam.

- Tiszta anyád. – halottam halkan Norbert hangját.

- Halottam. – szóltam vissza.

Az út körülbelül fél órás volt, így még nevetségesebb volt a vitájuk. Amikor megálltam a ház előtt, hátul még mindig néma csend volt. Talán megölték egymást csöndesen. Kikapcsoltam az övet és otthagytam őket a kocsiba. Ahogy beértem az udvarba Fabi rontott ki a házból és egyből a nyakamba volt, hogy megöleljen.

- Szia Törpi. – nyomtam egy puszit a hajára.

- Fabian segíts apádnak és Sebastiannak. – jött ki az ajtón a rettegett anyuka is. Kedves mosollyal ölelt meg ő is. – Örülök, hogy te is eljöttél. – végig nézett rajtam és a szeme megakadt a picit dudorodó pocakomon. – Alig várom, hogy megszülessenek.

- Én még nem döntöttem el, hogy várom-e. – nevettem. – Még nem tudom, hogy okoznak nagyobb fejtörést.

- Valószínűleg születésük után jobban téped majd a hajad, főleg ha csak Sebastianból indulok ki. – nevetett ő is. Ránéztem Sebre. Éppen az öccsét hessegette arrébb, hogy kiszedje a csomagokat a kocsiból. Fabi pedig leste a bátyja minden szavát.

- Nem akarok megszülni. – nevettem el magam. – Én ugyan meg nem szülök. – indultam be a házba Heiki mögött.

- Majd adok pár tippet, hogy lehet megfékezni a randalírozó Vetteleket. – nevetett. Közben a fiúk is beértek a házba és egyből túlkiabálva egymást rohantak a nappali TV-je felé játszani. – Gyerekek! – ordított el magát Heiki a hatalmas zajban, amit ketten csaptak. Egyből csönd lett. – Látod így kell ezt.

- Nem kell őt már tanítani. – jött oda Norbert és nyomott egy puszit a felesége arcára. – Jól elrendezett minket a reptéren.

- Már megint a vezetésen veszekedtek? – sóhajtott Heiki.

- Ühüm. – bólogattam. Közben megtaláltam a sütit a konyha pulton így gyorsan elvettem párat, de sajnos nem elég gyorsan.

- Teszed vissza. – kaptam meg a szúrós szemeket a ház asszonyától.

- Terhes vagyok. – mutattam a hasamra meggyőződéssel. Heiki csak sóhajtott egyet majd bólintott. Seb is oda jött és rányúlt a sütire de mire elérte volna a kezén csattant a fakanál.

- Te nem vehetsz. – nézett rá szigorúan az anyukája.

- De pont annyira van közöm a babákhoz, mint Virágnak! – mutatott rám kaján mosollyal.

- Jó, hogy mondod. – bólintott az anyukája. – Nem arra tanítottalak, hogy agy nélkül csináld bárkivel is. Vacsora után se kapsz sütit. – már előre féltem a választól.

- Lehet agy nélkül csináltam, de arról csakis Virág tehet. – fonta össze a kezét. – Nem én tehetek arról, hogy pasiból vagyok.

- Fogd csak rám fiam, és vacsorát se kapsz. – fonta össze a kezét Heiki is. Kíváncsi lettem volna, hogy gyerekként Seb hányszor lett ágyba parancsolva vacsora nélkül. Biztos voltam benne, hogy egyszer sem. Heiki bele is őrülne, ha nem tömheti tele a gyerekei és a vendégek hasát.

- Azt mondtad, ha lesz valakim, akit szeretsz, akkor jöhet az unoka. – vonta össze a szemöldökét Seb.

- Úgy gondoltam lesz annyi eszed, hogy legalább a kezét megkéred előtte! – ütötte meg Seb fejét gyengéden. Vicces volt a helyzet, mert Seb anyukája velem volt egy magas, tehát a fia jó egy fejjel fölé magaslott, pedig Seb sem volt magas típus.

- Említsd csak meg Virágnak az esküvőt és sikító frászt kap. – mondta vigyorogva Seb. Rám terelte Heiki figyelemét és zsebre tett 3-4 sütit is. Csúnyán ránéztem, de ő csak megvonta a vállát.

- Ez igaz? Nem akarsz hozzá menni a fiamhoz? – lépett felém Heiki. Na, most ebből, hogy magyarázom ki magam.

- Ebből is látszik, hogy nem a pénze miatt vagyok vele. – vontam vállat lazán, pedig picit görcsöltem. Seb megszokta a szócsatákat az anyukájával. Próbáltam úgy veselkedni, ahogy Seb elleni csatákban szoktam. – Miért olyan fontos egy ékszer meg egy papír? Nap, mint nap együtt vagyunk és talán az összes többi házaspárnál is több magaslatokat és mélységeket járt, illetve jár meg a kapcsolatunk. Mi tényleg mindig ott vagyunk egymás mellett.

- Nem értem mire gondolsz pontosan. – ingatta a fejét. – Norberttel is nap, mint nap együtt vagyunk és elhiheted, hogy már sok mindent megéltünk.

- Elhiszem. – bólintottam. – Sebnek én vagyok a pályán is az egyetlen, akire támaszkodhat és az életben is én vagyok az egyik első ember, akihez fordul. A másik persze te vagy. – mosolyogtam rá. Ez enyhe ferdítés volt, Seb kérdőn rám is nézett, de nem szólalt meg. Ő kevert ebbe bele. – Mi már megéltünk komolyabb ütközéseket és földöntúli örömöt is. – neki dőltem a falnak és úgy néztem továbbra is Heiki barna szemeibe. – Ti is átélitek, mikor Seb kiesik, vagy mikor nyer, de ott ülni és hallani a hangjában a szomorúságot, dühöt vagy éppen a földöntúli örömöt egészen más. Főleg tudni, hogy az én kezem is nagyban benne volt. Én sietek a megnyugtatására, ha dühöng és én állok ott a dobogón és söpröm ki a szememből és az arcomból a pezsgőt, amit belelocsolt. Elképzelni sem lehet, hogy ez mennyiben más. – halványan elmosolyodtam, mert tudtam, hogy nyertem. – Nekem nincs szükségem arra a gyűrűre és a papírokra, hogy tudjam minden nap, hogy szeret, de ha neki és nektek fontos akkor jöhet a gyűrű és egyéb formaságok. – Seb egy hatalmas boldog mosollyal díjazta a monológom. Talán igazán ezekkel még ő sem volt tisztában.

- Rendben. – bólintott végül Heiki. – De nem adom fel az esküvő ötletét. – nézett még rám nevetve.

- Majd ha Virág végre túllépett az ikrek okozta traumán utána majd jöhet az esküvő okozta idegbaj is. – ölelt meg Seb vigyorogva.

- Az ikreket még nem vertem le rajtad, szóval vigyázz mint beszélsz. – ütöttem meg gyengéden a mellkasát. Persze ő csak vigyorgott.

Másnap hajnalban a vihar tombolására ébredtem fel. Kimásztam Seb öleléséből és oda mentem az ablakhoz. Kint a fákat szinte földig döntötte a szél és zuhogott az eső. Teljesen sötét volt, csak a villámlás hozott néha egy kis fényt a környékre.

- Nem tudsz a vihartól aludni? – ölelt át hátulról Seb. A kezei a hasamat simogatták.

- A házasság kikötő a viharban, de gyakrabban vihar a kikötőben. – idéztem. – Félek, hogy azaz egy kis ékszer és aláírás arra a papírra megváltoztatna mindent.

- Anya szeret mindent hatalmas cécóval ünnepelni. – tette a fejét a vállamra. – Imádja azokat az alkalmakat mikor mások agyára mehet és van dolga. Mászkálhat, szervezhet. A legnagyobb esemény, amiben részt vehet az esküvő. – egy pillanatig szorosabban ölelt, de utána ugyan olyan gyengéden tartott a karjaiban és a hasam simogatta lassan és nyugodtan. – Nem kell hozzám jönnöd, csak mert anya szeretné kiélni magát, mint szervező és szeretné végre elmondani rólad hivatalosan is, hogy a menye vagy.

- De te is azt szeretnéd, ha hivatalos lenne ez az egész. – sóhajtottam.

- Szeretném büszkén kihúzni magam és rád mutatni, hogy „Ő az én feleségem”. – nyomott egy puszit a vállamra. – Szeretném, hogy az ikrek ne csak a gyámságom alatt legyenek, hanem egy igazi nagy család legyünk. – sóhajtott egy mélyet mielőtt folytatta volna. – Szeretném, ha ott lenne mindkettőnk kezén a gyűrű jelezve az egész világnak, hogy összetartozunk. – ismét magához szorított egy pillanatig erősebben. – De semmiképpen nem akarom erőltetni, és végképp nem akarom, hogy megromoljon köztünk a kapocs.

- Az ikreknek minden értelemben te leszel és vagy már most az apjuk. – tettem a kezem a hasamon nyugvó kezére. – És nem is kétséges, hogy nem leszel teljes értékű tagja az életüknek. Ha házasodni szeretnél, hát kérd meg a kezem és házasodjunk össze. – nem tudtam elnyomni a vigyort az arcomon. – De nem veszem fel a neved. Maximum plusz névnek vagyok hajlandó felvenni.

- Én sem gondoltam másképp. – nevetett halkan. – Tudtad, hogy már jó ideje mindig magammal hordom a gyűrűt?

- Sejtettem, mert ahányszor találtam gyűrűs dobozt a cuccaid közt, biztos, hogy valami kis szemétkedős szöveg volt benne. – mondtam morcost játszva.

- Sejtettem, hogy a kíváncsiságod hajtani fog. – nevetett ismét. – Aludj még párat erre a kijelentésedre, mert nem akarok később ezen veszekedni és igazából azt sem akarom, hogy csak azért gyere hozzám, mert én azt szeretném.

- Oké. – sóhajtottam. Itt volt a nagy alkalom, hogy letérdeljen és megkérje a kezem. Még igent is mondtam volna. Belőle pedig előbújik az előzékeny, előre gondolkodó énje, amit havonta ha egyszer előszed valahonnan, és olyan nagyon racionális. Ha most megkéri a kezem és igent mondok, a nap végére lehet, hogy beledobom a gyűrűt a legközelebbi tóba vagy folyóba. Esetleg magam is ugrok vele együtt. Ismert. Túlságosan is jól ismert, és ez picit megrémített. Ennyire még soha senkinek nem sikerült kiismernie. Talán igaz a mondás: A család olyan, mint egy ház. Először alapokra van szükség, mielőtt elkezdjük a dekorációt. A mi alapjaink még süllyedeznek a kétségeim, a munkamániám és a kötődés ellenességem mocsarában. Seb viszont megtanult mocsáron járni. Nem olyan profi még, hogy vízen is menjen neki, de a mocsaramba már jól tájékozódik. Abba bele se merek gondolni mi van, ha a mocsár már rég felszáradt, csak én látom még mindig ingoványosnak.