Téli szünet 5

Ez egy ultra rövid rész. Az esküvő jön, és úgy döntöttem, hogy az egy külön fejezetbe kerül.

ÉS Ma 1 éves a Csillogó Cirkusz!!! :)

A héten az ikreket a szokásos vizsgálatokra kellett vinni. Réka is velük tartott a dokihoz, mert a folytonos kint léttől megbetegedett. Legnagyobb sajnálatomra olyan volt, mint én. Ha beteg, akkor nagyon.

Sueval felváltva jártunk be a városba, mert a két srácra nem lehetett most számítani. Seb Rékával együtt nagyon a halálán volt. Igaz ő csak náthás volt, és lázas, de látványosan szenvedett, mint a pasik nagy többsége. Rékával vagy fent a hálóba aludtak vagy lent a kanapén Tv-ztek, vagy aludtak. Másra rá se lehetett egyiket se venni. Már Tommi is feladta, hogy Seb fülét rágja a mozgás fontossága miatt. Inkább hazautazott a hazájába az ünnepekre.

Csiszi is hasonlóan tett. Magyarországon volt egészen 23-ig. Meglátogatni ment mindenkit. Régi ismerősöket, egyebek. Anyuékkal jön majd vissza.

Éppen a konyhát takarítottuk Sueval, mikor az étkezőbe Alex hisztizni kezdett.

- Majd én. - sóhajtottam. Seb nem igazán volt hajlandó felkelni, és nem is örültem annyira, ha betegen a kicsik közelébe sunnyog. Felvettem Alexet és próbáltam megnyugtatni, de Emma is rákezdett. Leültem az egyik székre és Alexet az ölembe fektettem és Emmát is kivettem.

- Semmi baj, anya már itt van. - simogattam meg Alex pociját. Mióta napokig nem látott nagyon érzékeny lett rá, ha nem vagyok a közelébe. Ez egy ideig jól esett, hogy ennyire kötődik hozzám, de néha nagy átok tud lenni. Emmának mindegy volt, hogy ki de valaki figyeljen rá.

Viszonylag hamar csend lett, és inkább belepakoltam mindkettejüket a hordozóikba és bevittem őket a konyhába.

- Velem nem szúrtok ki. - raktam le őket az asztalra. Utána végig ott voltak, és nekik beszéltünk Sueval. Emma jókat nevetett jó néhány dolgon. Szóval jó hangulat uralkodott a konyhában. Egy idő után Seb is oda jött megnézni mi ez a nagy kacagás.

- Milyen vidámak a hölgyek. - mosolygott.

- Apa egy rénszarvas! Ő Rudolf! - futott oda Réka. Értetlenül nézett rá Sebi. Nekem muszáj volt leülnöm a nevetéstől. Sebi, mint rénszarvas. - Rudolf a rénszarvas! Nem ismered? - nézett rá döbbenten. - De apa! Ez szégyen! - vágta csípőre a kezét.

- Látom már jobban is vagy. - mosolygott rá Sue. - Akkor mehetsz rendbe rakni a szobád. - Réka egyből a homlokára tette a kezét és rosszullétet szimulált.

- Nagyon rosszul vagyok. - köhögött pár műköhögést és eljátszotta, hogy szédül.

- Kamilla királylány. - nevetettem.

- Anya pszt! - nézett rám szigorúan. - Apa nem tudja. - szépen rámosolygott Sebire és játszotta tovább a rosszullétet.

- Miért akarsz te engem átverni? - nézett a kislányra Sebi.

- Mert vicces, ahogy szenvedsz! - boxolt bele a combjába Réka nevetve.

- Nem vicces! - morogta Sebi. Persze mindenki rajta nevetett.

- Itt lazsálsz a zsepi sereg között! Nem szép dolog átverni anyát! Csúnya dolog lazsálni! - mondta szigorúan.

- Bizony! - toldottam meg nevetve.

Sebi gyorsan elbujdosott inkább a hálóba. Réka pedig felment a szobájába valószínűleg még nagyobb kupit csinálni.

- Gyerekek. - csóváltam a fejem, de kitört belőlem a nevetés Sue arcát látva.

- Anyaaaaaaaaaaaaaaa!! - sietett le Réka a lépcsőn. - Anyaaa, apával valami baj van! Siess gyorsan! - elkezdte rángatni a felsőm. Felkaptam a kislányt és felsiettem vele az emeletre, be a hálóba.

- Mi a baj? - néztem Sebre, aki éppen a fürdő felé indult.

- Nincs baj. - nézett rám értetlenül. Ránéztem Rékára, aki két kézzel takarta a száját és mindenhova nézett csak rám nem.

- Anyaaaa. - hízelgett. - Ha már fent vagy segítenél a játékokat összeszedni? - Seb nevetve ment be a fürdőbe.

- Majd Apuci segít. Kérd meg őt. - raktam le. - Ő egész nap feküdt. Ráfér a mozgás, mert jövőre nem fér bele a kocsiba.

- Én beteg vagyok! - kérdte ki magának a fürdőbe pakolászva.

- Én meg fáradt! - vágtam vissza. - Segítesz, vagy Sueval elmegyünk pár napra, és egyedül maradsz a három gyerekkel?

- Segítek. - jött ki sóhajtva. Fél óránál tovább egyedül hagyjuk a három gyerekkel, és az ikrek pont fent vannak, akkor megőrül. Nem bír mindenkire figyelni.

**

Jó pár nap pakolással telt el, hogy teljes legyen a rend. Folyton jártam az esküvői ruhámat próbálni, de igazából ennyivel meg is úsztam az esküvő dolgot. Semmi más dolgom nem volt. Sebi volt megnézni a helyszínt, de én kihúztam magam a dolog alól az ikreket használva kifogásnak. Eva minden mást szervezett. Anyósjelöltnek és Anyának is ritkán vettem fel a telefont, leginkább Sue vette fel. A házvezetőnőnket viszont napról napra jobban imádtam. Egy szót nem ejtett az esküvőről inkább a munkáról faggatott a jövő évről, a múltról.

23-án reggel Sue viszont magamra hagyott és elutazott. Késő délután pedig Csiszi és a szüleim is megérkeztek. A nővéremék még elmentek csatangolni a városba. Mindenki babázott meg Rékával foglalkozott így nekem nyugtom volt. Később Sebi szülei és Fabi is megérkeztek. Teljes mégis akkor lett a vendégsereg mikor nővéremék is megérkeztek.

- Remélem, nem érzed magad kívülállónak. - pillantottam Csiszire mikor kijött velem a konyhába, míg a többiek fát díszítettek.

- Nem. - mosolygott. - Mindenki nagyon kedves, és Fabiannal jól szót értek.

- Jöttem segíteni a menyemnek. - jött be hatalmas vigyorral Heikke. Imádta, hogy végre összeházasodunk. Mindent megkapott, amit eltervezett a fiának.

- Most, hogy így mondod. Sok jó anyósviccet tudok. - vigyorogtam rá. A mosolya rendületlen volt.

- Nem leszek sárkány, ígérem. - szívére tette a kezét és úgy mondta.

- Én nem ígérek semmit. - nevettem el magam.

- Házigazdának mindig kicsit idegbajosabb. - bólintott. Úgy tűnik, az ünnepek nyugiba telnek.

Legalábbis ezt hittem akkor. Másnap az ebédnél már folyton az esküvő volt téma. Én csendesen el voltam a gyerekekkel, főleg Rékával, mert ő nem piszkált az esküvővel. Ő kikérte magának, hogy nagy rózsaszín ruhát szeretne és kész. Neki ennyibe maradt az esküvő.

A Szenteste gyorsan eljött, gyorsabban, mint ahogy lelkileg fel tudtam volna készülni a nagy érzelmes összeborulásokra.

A lakás tele volt aggatva díszekkel, a kint fákon és bokrokon is égők voltak a havat fura fényben megvilágítva. Egy jó nagy és magas fa állt a nappaliba az üvegfal előtt. Fehér és kék díszek voltak rajta és valaki aggatott rá Red Bull logókat is. A vattától, ami rá lett szórva olyan volt, mintha havas lenne. A tetején egy angyal volt, Csiszi és Fabi szerint karóba húzva. Szerintem meg csak a fenyő tetejére állítva. Réka 5 óra körül már alig bírt magával, mert nem mehetett be a nappaliba.

A vacsit 4-en főztük, így egész gyorsan kész is lettünk vele.

- Na gyere nagylány, nézzük meg mit hozott a Jézuska. - vette fel az ölébe Sebi Rékát, aki nagyon izgatott volt. Emmát anyu, míg Alexet Heikke vitte át a nappaliba. Én a sor végén ment a nővéremmel.

- Tomi imádta a karácsonyokat. - sóhajtott fel és gyorsan elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában. Átöleltem a derekát és úgy álltunk oda a többekhez.

- Ne sírj miatta. - súgtam oda neki. - Őt már fájdalom nem érheti. Nem fogja ott fent már senki bántani. Gondolj erre. Meg arra, hogy ő mennyire mérges volt, ha elrontottuk a hangulatot.

- Igazad van. - dőlt a vállamra. Hiába volt idősebb, kisebb volt centikbe, mint én.

Réka közben már lelkesen osztogatta az ajándékokat Sebi vezénylésével. Fabi is csatlakozott hozzá és segített Rékának eligazodni a sok-sok csomag között. Bármibe mertem volna fogadni, hogy Direkt rakták ennyire össze-vissza.

- Ez a tiéd! - jött oda hozzám és a kezembe adott egy közepes dobozt. - Boldog karácsonyt Anyu! - nyomott egy puszit az arcomra mikor leguggoltam hozzá. Leültem a földre és mosolyogva figyeltem, ahogy Réka rohangál, néha csak húzta maga után a csomagot, ha nehezebb fajta volt.

Elém rakott jó pár dobozt és a sajátját is mellém pakolta midig oda.

Ahogy elfogytak a dobozok a fa alól leült a hatalmas kupaca mellé és tépni kezdte a papírokat. Annyira nem volt meglepő, hogy ennyire lelkes volt, de az már igen, hogy a két Vettel fiú is mennyire lelkesen gyermeki örömmel tépte a papírt a dobozokról. A legjobban mégis azon nevettem, mikor Csiszi is legalább akkora lelkesedéssel ült neki az ajándékbontásnak.

Az első, amit kibontottam az én kupacomból egy A4-es kép volt, még Velencéből, Csiszi volt osztályával. A hátoldalán mindenkinek ott volt az aláírása, és a jókívánságai. Ránéztem a szőke srácra, de ő éppen Fabival beszélgetett és mutogatták egymásnak mit kaptak. Nagyon jól esett a dolog. Réka boldog és meglepett sikantásai nagyon viccesek voltak, és mindenki folyton fél szememmel őt nézte. Az a típusú lány volt, aki a legapróbb dolognak is iszonyúan tud örülni.

A következő, amit felbontottam anyuék ajándéka volt. Megismertem apa kézírását a csomagoláson. Először nem értettem mi van a csomagba. Egy vastag mappa volt. Mikor belenéztem értettem meg.

Az összes emlék, amit a mama gyűjtött benne volt. Az összes gyerek rajzom, az első számolásaim, az első matekversenyemről az oklevél, a feladat lap. Minden, ami a mostani életem kezdete volt. Igazán nem lehet rám fogni, hogy könnyen elsírom magam, de kicsordultak a könnyeim, ahogy láttam a képeket, rajzokat, papírfecniket. Ahogy végig néztem őket jöttem rá, hogy az összes munkám, mindenem ott volt, amíg el nem költöztem. Még az íráshoz való próbálkozásaim is. Ránéztem anyura, aki mosolyogva engem figyelt.

- Mi baj anyu? - jött oda Réka aggódva. - Nem tetszik valami? A Jézuska biztos kicseréli neked! - biztatott.

- Minden tetszik. - mosolyogtam rá és letöröltem a könnyeim. - Csak meglepődtem, és nagyon jól esett, hogy ezt mind összegyűjtötték nekem az Angyalkák. - magyarázta.

- És ezek mik? - nézegette őket.

- A rajzaim és az első számolásaim. - mosolyogtam.

- Már akkor szerelmes voltál a számokba? - kérdezte vidoran.

- Bizony. - bólintottam mosolyogva.

- Apa, le vagy cserélve! - nézett Sebire nevetve. - Anya a számokhoz megy feleségül.

- Ő már nagyon régen hozzájuk ment. - nevetett Sebi. Egy Világbajnok feliratú pulcsiba veszített. Fejem mertem volna tenni rá, hogy Heikke személyesen kötötte neki.

Réka visszaült és tovább bontogatta az ajándékait. Kimitől jó pár nagyon ritka piát kaptam, és pár feliratos pólót. Már második éve halmozzuk el egymást pólókkal. Ezeken most, „ Bajnok anyuka”, „Főnök”, „ I love munka” feliratok voltak és kaptam egy olyan pulcsit, aminek az elején Miss Norton felirat volt a hátán ismét ez a felirat áthúzva és alatta Mrs. Vettel. Nevetve mutattam a többeknek.

- Akár fel is veheted. - nevetett Sebi.

- Majd. - dobtam vissza a dobozba nevetve. - Még nem vagyok Mrs. Vettel.

- De leszel. - nevetett és fejbe dobott egy csomagoló papírgalacsinnal. Gyorsan én is összegyűrtem egyet és mivel éppen Rékára figyelt tarkón találtam vele.

- Gyerekek ne dobálózzatok! - szólt ránk nevetve Heikke.

Sebi szüleitől egy rakat csokit és sütit kaptam, de nagyon ritka és nagyon finom fajtákat. Azért Heikke is tudja, mit imádok. Hálásan vigyorogtam rá.

Evatól leveleket kaptam, amiket a rajongók írtak a csapatnak, vagy nekem. Csak párba olvastam bele, de már tudtam, hogy miket fogok olvasni, ha éppen el akarom ásni Sebet a kertben, mert kiborít.

A csapattól én már tudtam mit kapunk, egyelőre csak egy levelet kaptam, hogy majd az esküvő után megkapjuk. Nekem Ben megsúgta, hogy az idei kocsit kapjuk majd meg. Már terveztem is a helyét, főleg, hogy minden átkerült a hátsó házba. Sebi ott kisajátított egy szobát a díjainak, abban a szobában jó helye lenne.

Tommitól közösen kaptunk Sebivel olyan babahordozókat, amik nem zavarnak a mindennapi dolgainkba.

Sebivel még karácsony előtt megbeszéltük, hogy tőlem ő az esküvőt kapja. Az én ajándékom pedig folyamatban van. Egész pontosan lesz egy harmadik épület majd a telken, ami csak az enyém lesz. Ott tudok dolgozni nyugodtan, és lesz bőven helyem az iratoknak is.

Réka leginkább babákat, vagy balettel kapcsolatban kapott dolgokat. A másik házban a szobáját pedig csak holnap kapja meg, mert ma még aludni azért kellene.

Csiszi és Fabi leginkább telefont, kütyüket, vagy mindenféle nagyon felnőttes dolgot kaptak. A szülők tőlünk kocsit kaptak, másoktól meg mindenféle megszokott dolgot. A nővéremék egy utazást kaptak, és hogy az ő ízlésük szerint legyen, vonatjegy is volt hozzá, amivel eljutnak oda.

Az ikrek ruhákat, plüssöket, cumikat kaptak, és jó volt látni és hallani, hogy mennyit nevetnek mindenfélén. Érezték a jó hangulatot.

Mikor már mindenki felkelni szeretett volna az asztal alól előszedtem két díszt. Mindkettőn egy-egy kép volt és név.

- Mikor karácsonyra készültem eszembe jutott, hogy két ember nem lehet már itt velünk, még ha akarnának sem. - magyaráztam. - Így írtam én is a Jézuskának. - mosolyogtam Rékára. - És már tegnap megkaptam ezt a két gömböt, de úgy gondoltam, hogy csak ma rakom fel őket a fára. - felakasztottam egymás mellé a két gömböt. Az egyiken Tomi volt a másikon Laci. A nővérem oda jött és szorosan megölelt.

- Köszönöm. .- suttogta.

- Anyaaa. - jött oda Réka is hozzám. Felvettem és megsimogattam a haját.

- Remélem, nem rontja ez el a hangulatot, és remélem, hogy jól érzed velünk magad. - címeztem a végét Rékának, aki csak átölelte a nyakam és adott egy nagy puszit.

- Szeretek itt lenni! - jelentette ki. - És nekem már Basi az apukám! Ő van velem és szeret nagyon! - magyarázta. Nem bírtam ki mosoly nélkül, mert Sebi szemébe megjelentek a könnyek. Oda jött és átölelt mindkettőnket, majd elvette Rékát a kezemből, és lefekvésig le se rakta.

Bár Réka velünk aludt, és kivételesen még Emma és Alex is. Senki nem volt az a nagyon mozgós éjjel, így nyugodt szívvel feküdtem be melléjük.