Téli szünet 3

Itt a friss :D
A szavazés eredménye alapján marad a Missjövőre is, ha lesz hozzá ihletem és erőm. :D
Nem sokára egy kisebb szünet lesz a ficcben.
" Üdvözlök mindenki a körhintámon. Elindultunk"

Kimi ahogy visszaért finnországi családlátogatásából másnap már partyra késsz volt a házba, és rengeteg embert meghívott, hogy végre szerinte illően, megünnepeljük Seb bajnoki címét.

Csiszi és Sue maradtak otthon a három gyerekkel.

- Nem fogsz fázni? - mért végig a pirosnál Seb. Kihúztam magam és megigazgattam magamon a fekete felsőt. Egy hasban feszülős, de a mellemnél nagyon laza volt, és a nagy csónak nyaka miatt a bal vállam szabadon volt. Pánt nélküli melltartó volt rajtam, így nagyon úgy nézett ki, mintha nem is lenne rajtam. A gatyám, egy második bőr filéingű naci volt, és ehhez felvettem a tűsarkú térdig érő csizmámat. Seb alig akart kiengedni a házból.

- Nem fázom. - vigyorogtam. Mélyet sóhajtott. Az egész cuccom az ő idegeit hivatott húzni, bár az én idegeimet a fekete inge húzta nagyon és a fenékbe nagyon feszülős gatyája. Most remekül felöltözött, bár Csiszi is eltűnt vele pár percre a gardróbba, így sejteni lehetett, hogy nem feltétlen ő magam öltözött így fel.

Mikor kiszálltam a kocsiból Kimi hatalmas vigyorral nézett végig rajtam. Szó szerint falt a szemeivel.

- Azt hittem az asszonyt hozod és nem egy ilyen jó nőt. - jegyezte meg. Megfogta a kezem és megforgatott. - Azt hittem, hogy szülés után már nem nézel így ki. De láttam videókat és képeket az élő adásodról. Ha nem lenne már gyereketek és nem lennék olyan jó barát, már lecsaptalak volna Sebas kezéről.

- Én nem kezdek öreg pasikkal. - nyomtam egy rúzsos puszit az arcára és vigyorogva indultam meg befelé.

- Ez most fájt. - dramatizált. - Cserébe táncolnod kell velem ma este.

- Ő még mindig az enyém. - vigyorgott Seb Kimire és átölelte a derekam.

Már mindenki ott volt. Kimi külön kérésére érkeztünk utoljára. Hatalmas hangfalakból szólni kezdett a zene és megindult a buli.

- Ne szagold, ne kérdezd, idd meg. - nyomott a kezembe Eva egy poharat.

- Absinth. - állapítottam meg, ahogy ránéztem a fekete lötyre. Lehúztam és kivettem Seb kezéből a narancsot, hogy ne jöjjön vissza egy lendülettel. Meghúztam a poharat, de egyből köhögni kezdtem, Seb pedig nevetni.

- Vodka narancs, csirió Kicsim. - vette vissza a poharát és adott egy puszit majd eltűnt a tömegbe.

- Azta… - köhögtem. Eva nevetve adott a kezembe egy vizes üveget. Most már először beleszagoltam és csak utána húztam meg.

10 percen belül nagyon remek volt a hangulatom. Ültem a bárszéken és próbáltam nem leesni róla a nevetéstől. Kimi és Seb is gyorsan kerültek jó hangulatba, így ketten együtt táncoltak. Le akartam mászni a székről, hogy kimentek a WCre de a tűsarkam beakadt és majdnem vágtam nőiesen egy hasast, de valaki elkapta a kezem és meg tudott tartani. Ránéztem a megmentőmre és enyhén szólva is megdöbbentem.

- Te itt? - kérdeztem nehezen. Pia, szédülés és a meglepetés nem jó kombináció.

- Zavarok? - kérdezte nevetve.

- Nem, végülis te, ti nem ártottatok nekünk soha igazán. - vontam vállat nevetve. - Gyere pisilni. - belekaroltam a pillanatnyi lovagomba, aki meg mentett a beégéstől és kikísértettem magam a földszinti mosdóba.

- Be ugye nem kell mennem? - kérdezte nevetve.

- Nem ittam annyit még nyugi. - nevettem én is. Bementem, becsuktam magam után az ajtót.

- Itt se vagyok. - takartam el a szemem, nem voltam kíváncsi arra, ami a kád mellett folyt. Elvégeztem a dolgom kezet mostam, de még visszafordultam az ajtóból. Ha nem lettem volna ittas, lehet, gyorsabban távozom, bár nem vagyok szégyenlős típus.

- Tudtad, hogy Rob Smedley itt van? - kérdeztem Evatól. Rám nézett és kimászott a pasi szájából, akit nagyon nem akartam beazonosítani.

- Én csak Felipével és Heikivel találkoztam. - válaszolta. - Meg Jaimevel. - vigyorodott el. A zuhanyfüggöny nagyjából takarta a pasit akivel elvolt, de a vigyorából már tudtam is, hogy az említett srác az.

- Így már nem érnek meglepetések. - indultam meg kifelé.

- Még fog pár. - szólt utánam.

- Milyen meglepetések? - kérdezte Rob.

- Például az, hogy te megvártál. - vigyorodtam el.

- Itt az egész este, hova menjek? - vont vállat.

- Vigaszdíj lennék? - néztem rá. Közben visszasétáltunk a bárszékekhez.

- Nem. - csóválta a fejét. - Te vagy itt az egyetlen, akivel egy hullámhosszon vagyok. - vigyorgott.

- Velem te egy hullámhosszon? - néztem rá nagy szemekkel. - Már bocs, de te Ferraris vagy. - direkt úgy mondtam, hogy érződjön benne, mennyire nem tetszik, hogy az.

- Ahogy hallottam te is majdnem az lettél. - vigyorgott.

- Elég messze voltam tőle. - morogtam. - Egy percig se mennék ahhoz a bandához.

- Milyen bandához? - kérdezett vissza Kimi aki ledobta magát mellém.

- Ferrari. - válaszolt helyettem Rob.

- Nem nyilatkozom. - vágta rá Kimi és befordult a bárpult felé. - Erőset. Mindegy mi. - a pultban álló srác egyből töltött és Kimi kezébe adta a teli poharat. - A Red Bull győzelmére, és a Ferrari csúfos bukására! - emelte meg felénk a poharat.

- Hát ez mindent elmondott a véleményedről. - nevettem fej csóválva.

- Nem ellened szól. - nézett rá Robra aki megértően bólintott. Kimi egybe lehúzta a wiskys pohár tartalmát, mint normális ember a vizet.

- Isztok velem versenyt? - jött oda Ben. - Múltkor csúfosan kikaptam.

- Most még csúfosabb lesz. - röhögött Kimi.

- Ahogy látom az állapotot, amibe vagy és tudom Virág mennyire elszokott a piától, kétlem, hogy kikapok. - vigyorgott magabiztosan.

- Nagyon biztos vagy magadba. - csóválta a fejét az oda érkező Tommi.

- Honfitárs, csak nem beszállni szeretnél? - ölelte át a vállát Kimi.

- Én ugyan nem. - nevetett Tommi.

- Én viszont beszállok, ha én is megfelelek. - jött oda Heiki.

- Honfi társ, honfi társ. - vont vállat Kimi.

- Szőke kék, szőke kék. - vontam vállat én nevetve. Erre három pár kék szem nézett rám. - SOS ments meg. - súgtam Robnak. Ránéztem és nevetve várta, hogy leessen. - Hogy az a…. - morogva leszálltam a székből. Robnak is kék szeme van. Elkaptam Ben kezét és behúztam magam elé. - Védj meg. Mi barna szeműek tartsunk össze.

- Majd ha legyőztelek megvédelek. - lépett el előlem.

Négyen ültük körbe Kimi ebédlő asztalát, amin 8 bontatlan üveg állt.

- Kettő-kettő üveg. - tolt mindenki elé kettőt. - Vodka és tequila. Szabadon választott melyikkel kezded. - mondta hangosan, azért, ha valaki nem látott volna, még mindek versenyt inni tudja a szabályokat. Közbe mind a négyen kibontottuk az üvegeket.

- Biztos vagy benne, hogy te ezt bírni fogod? - jött oda mögém Sebi.

- Bírni fogom, de holnap te viszed Rékát oviba, és otthon leszel egész nap, mert én ki nem mozdulok a szobából. - vigyorogva adott egy puszit.

- Én neked drukkolok. - mosolygott. Csak ez első pár alkalommal hadakozott, hogy ne igyak. Jó ideje már békén hagy és hagyja, hogy ha nekem úgy tetszik, feküdjek a piától. Nem szép, ha egy nő annyira sokat iszik, hogy kifekszik, de nem hagyhatom, hogy azt higgyék, hogy leisznak, csak mert Nő vagyok.

Mikor mindenki kibontotta mindkét üvegét Kimi is leült.

- Értelemszerűen az nyer, aki megbírja inni a kétüvegnyi piát. Megállás nincs. Egy pohár víz van, amit lehet kísérőnek használni. - magyaráztam, mert több értetlen arcot is láttam. - Ha elfogy több személynél is a két üveg pia az nyer, aki előtt megitta. Kiköpni, illetve felét elöntözni nem lehet. - rápillantottam a két címkére, ami előttem volt. A vodka a gyengébbik fajtából volt. Kimi azt akarta, hogy azon mindenki nagyjából túljusson. Vettem pár mély levegőt. Tudtam, hogy iszonyú rosszul leszek másnap. Már attól émelyegtem, ahogy belegondoltam, hogy ezt nekem meg kéne innom.

Felkészítettem a gyomrom a befogadásra és mély levegőket vettem. Mikor Tommi megszólalt, hogy ’most’ emeltem a vodkás üveget és hagytam, hogy belefolyjon a számba. Végig égette a szám és torkom, végig le a nyelőcsövem és a gyomromba egyből felment a sav. Próbáltam nem begörcsölni vagy bármire is gondolni. Az elme sok mindenre képes. Teljesen kikapcsoltam az agyam, és ellazítottam a nyelő izmaimat. Hagytam, hogy csak végig folyjon a pia. Nem nyeltem. Borzalmas érzés volt, mert nem egyszer fuldokolnom kellett volna már. Nyeltem egyet és lecsaptam az üveget az asztalra. Ránéztem és láttam, hogy már csak kevés van benne. Nem néztem a többiekre. Nyeltem párat és vettem pár mély levegőt és leküldtem a vodka végét. Megittam a teli vizespohár felét és meghúztam a tequilás üveget. Éreztem, ahogy visszakívánkozik az egész, de tartottam magam, mert ha visszajön, akkor vesztek.

- Heiki! - hallottam meg a nevet hangosan. Tehát Heiki feladta, vagy nem bírta.

Csak akkor néztem végig a társaságon mikor az üres tequilás üveget az asztalra csaptam. Megittam a maradék vizet, és láttam, ahogy Ben is az utolsót kortyolja. Kimivel akadt össze a tekintetem. Mélyen lélegeztem, mert tudtam, hogy pillanatok kérdése, és eszméletlenül rosszul leszek.

- Ben kiestél. - jegyezte meg Tommi. - Köztetek viszont a következő pár perc dönt. - jelentette be Tommi boldog hangon. Nem néztem rá. Kimit néztem. Éreztem, ahogy forogni kezd a világ és a gyomromnak nagyon nem tetszik a sok alkohol. Nem hagytam magam leszédülni a székről és vissza sem engedtem a gyomrom tartalmát. 5 teljes percig kell így ülnöm, nyugodtan és én nyerek vagy döntetlen. Kimi is engem fixírozott. Vártuk, hogy a másik legyen a gyengébb.

- Döntetlen. - szólalt meg hírtelen Tommi és többen tapsoltak vagy fütyültek. Én megkapaszkodtam az asztalba és megpróbáltam felkelni. Seb egyből a hónom alá nyúlt és segített felkelni.

Miután visszajött a fürdőbe a gyomrom tartalma jobban lettem, és mentem vissza bulizni.

***

Nyöszörögve ébredeztem a csengőre. Csöngetett jó párszor, de senki nem ment ki. Felkeltem az ágyból, de fájt mindenem. A fejem zsongott. Nem érdekelt, hogy nézek ki, felvettem a köntösöm és lementem. Tök üres volt a ház.

Kitártam a bejárati ajtót és farkasszemet néztem egy ismerősnek tűnő nővel. A kinyitás lendületével csaptam be az ajtót és indultam vissza aludni. Ismét csengetni kezdett.

- Nem nyilatkozom, nem mi voltunk. Nem tudok semmiről. - nyitottam megint ki az ajtót és megint be akartam csukni, de oda rakta a lábát. Mosolyogva nézett rám. Legszívesebben megütöttem volna. Ne érezze magát olyan jól, ha én szarul vagyok, és még fel is kelt.

- Lucy vagyok. Rob felesége, csak a férjemért jöttem. - nevetett. Olyan volt a nevetése, mint a cseppentett méz. Nem volt szimpatikus így másnaposan.

- Miért itt van Rob? - vontam össze a szemöldököm.

- Én úgy tudom igen. - szorítkozott vissza mosolygásra. Csak azért nem ütöttem meg és hagytam a hóba, mert nem volt lesajnáló a mosolya.

- Fáradj be, és keresd meg, ha gondolod. - sétáltam vissza a házba ásítozva.

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. - mosolygott bocsánatkérően.

- Ne mosolyogj és megbocsájtom. - morogtam.

- Zavar? Bocsánat érte! - szabadkozott és komoly arcot vágott. Valahogy nem illet hozzá.

- Zavar, mert én olyan vagyok, mint a kimosott rongy. - nevetettem el magam. - Reggel van, nézd el. Virág Norton vagyok. - fordultam felé a lépcsőn felfelé.

- Tudom. - mosolygott megint. - Bocs. - ezen már én is elnevettem magam. Pont így képzeltem el Rob feleségét. Szép, okos, jól nevelt, kedves, édes, mosolygós. Soha nem leszek ilyen, bár nem is akarok. Tipikus tündéri feleség. Igaza volt, mert Rob tényleg az egyik vendégszobába aludt.

Felöltöztem míg Rob ébredezett. Véletlen lerántottam Sebről a takarót, hogy nehogy már ő kialudhassa magát, de nem igazán zavarta a dolgot. Boxerbe átfordult a másik oldalára és aludt tovább.

- Cseszd meg. - morogtam és meglököttem lábbal. Nem volt hajlandó felébredni.

Elházigazdáskodtam kicsit, míg Robék ott voltak, utána mikor mentem volna már visszaaludni Csiszi is haza ért az első vizsgáiról.

- Sikerült. - mondta vidáman.

- Ügyes vagy. - nyomtam egy puszit az arcára. - A többi is sikerüljön.

- Holnap délelőtt matek és fizika vizsga. - húzta el a száját.

- Gyakoroljak veled? - kérdeztem sóhajtva. Csak bólogatott. Sóhajtva ültem le az ebédlő asztalhoz, hogy segítek Csiszinek.

Lehozott 7 füzetet és 4 könyvet és két vastag mappát.

- Ezt mind át kéne néznünk? - lapoztam bele a mappába.

- Igen. - bólintott. Még én magam is el voltam szörnyülködve rajta, de hamar rájöttem, hogy mennyire fellelkesített, hogy számolgathatok. Mindent kiszámoltam én is amit Csiszivel kiszámoltattam. Mindent elmagyaráztam, és megkértem, hogy mondja vissza.

Nagyon jól haladtunk, egész nap az asztalnál ültünk és matekoztunk meg fizikáztunk. Jól esett a fejemnek ez a kis levezető számolgatás.

- Zsenikéim, menjetek aludni. - állt be mögém Sebi este. - Már 10 óra van. Te holnap vizsgázol. - nézett Csiszire. - Te pedig csak 4 órát aludtál a bulizás után.

- Mindjárt. - lestem rá. Nyomott egy puszit a fejemre és felment aludni. Egész nap ő volt a gyerekekkel. Kint a hóba játszottak Rékával és a kutyákkal, később pedig fent a gyerekszobába volt mindhárom gyerekkel. Sue egész nap a másik házat takarította és ott pakolászott.

Már fél 12 is volt mire felmentünk aludni. Csiszi nyugodtan feküdt le aludni, mert nagyon ment neki. Én is nyugodtabban feküdtem le. Úgy éreztem mintha eddig a tüdőm nyomták volna össze szép lassan. Most mintha ez kicsit felengedett volna. Benéztem az ikrekhez és Rékához is, csak utána feküdtem le aludni.

**

Reggel már 5-kor fent voltam, mert automatikusan felébredtem, mintha a gyárba lennék. Csináltam Suenak reggelit és kávét, én pedig átmentem a másik házba megnézni mi van még vissza. Végül ide lesz megcsinálva Réka balett szobája, és Seb konditermét is átköltözettük már ide. Egész jól megvolt már az egész.

Ahogy beléptél egy nappali szerű hely várt ahol lehet majd nagy bulikat csapni. TV, házimozi rendszer, minden volt. Volt egy kis konyha egy pulttal elválasztva a nappalitól. Volt egy lépcső felfelé és az mellett nyílt a kondiba vezető ajtó. Fent voltak vendégszobák és Réka balett szobája. Hatalmas tükrök már fent voltak, és a padlózás is fa volt. Voltak bent már fotelok, de még sok minden hiányzott.

Egészen reggel 7-ig itt pakolásztam, főleg a vendégszobába huzatoztam meg egyebek.

Visszamentem, a majdnem térdig érő hóba a házba, és felkeltettem Rékát. Csiszit is ébresztettem, aki elég morcos volt eleinte, de utána mikor rájött mi vár rá, gyorsan felkelt.

Elvitte Rékát oviba és ment vizsgázni. Mire vissza felmentem az emeletre Sebi a babaszobában ült Emmával a kezébe és őt etette. Kivettem Alexet és leültem törökülésbe az ágyra.

Jó volt kicsit csöndben üldögélni. Ritkán van olyan igazi nyugtató csend a házba.

- Ma este kell jönnie a Mikulásnak, jól emlékszem? - nézett rám. Halkan beszélt, hogy ne törje meg a nyugodt csendet.

- Ha ötödike van, akkor igen. - bólintottam.

- Helyes. - mosolygott és a vállára fektette a teli pocakú kislányt.

- Holnap megyek egy díjátadóra. - simogatta az apró baba hátát.

- Tudom. - bólintottam.

- Utána héten pedig FIA gála. - mondta tovább.

- Tisztába vagyok vele. - bólintottam.

- Jössz valamelyikre? - kérdezte, míg lerakta Emmát a kiságyba. Édesen szuszogott már.

- Sue nem lesz itt 7.-én, és Csiszire nem akarom ráhagyni a három gyereket így erre a gálára biztos, hogy nem megyek. - mondtam és én is a vállamra fektettem a félig álomba szenderült kissrácot.

- FIA gálára illene eljönnöd. - jegyezte meg.

- Illene. - bólintottam. Én is visszaraktam Alexet a kiságyba. Útközbe lehúztam Seb válláról a szöveg pelenkát, ami a pólóját védte és nyomtam egy puszit a vállára. - Rohadtul nem érdekel mi illik és mi nem. Megyek, ha lesz, aki vigyáz a kicsikre. - nekidőltem egy pillanatra az ajtókeretnek. - A díjakat megnyerted már. Segítettem megnyerni őket. Már csak a flanc van vissza, a nagyzolás. Ami viszont nem nekem szól, hanem neked. Neked, 2010 Bajnokának.

- Épp úgy szól nektek is minden elismerés, amit kapok. A csapat nélkül nem lennék Bajnok. - vágta rá egyből szenvedélyesen.

- Ugyan olyan kvalitású versenyző lennél akkor is, ha még anyukáddal élnél, és a Virginnél versenyeznél. - mosolyogtam rá kesernyésen. - Jók voltak a támogatóid, és felfigyeltek rád. Sok rejtett jó versenyző van, akik soha nem tudják valószínűleg megmutatni magukat. - ellöktem magam a fa kerettől és kifelé indultam. - Mert nekik nincs akkora PR értékük, mint neked.

- Nem azért vagyok ott, ahol vagyok. - vágta a fejemhez.

- Remek PR érték, jó versenyzői kvalitás, képes vagy a csapatot húzni magaddal, lehet rád csaptatot építeni, megbízható vagy, jó ember és pimaszul fiatal. - mosolyogtam rá. - Jó érzéked van a mérnöki dolgokhoz, nagyon érzed a legkisebb elváltozást és be tudod lőni, szinte egyből, merre keressük a bakit. EZÉRT vagy a Red Bull pilótája és EZÉRT vagy Bajnok.

- Erre nem tudok mit reagálni. - motyogta.

- Két évig heti rendszerességgel fordult meg a kezembe az aktád, amit nyilvántart a Red Bull. - vigyorogtam el. - A pilótám voltál. Még mielőtt a versenymérnöki székbe ültem volna az első teszten már úgy ismertelek, hogy tudtam mit hogyan mondjak neked.

- Ennyi minden nem lehet abba az aktába! - kérte ki magának.

- Minden versenymérnök, akinek a keze alatt megfordultál és minden csapatvezető köteles rólad év végén, vagy ha lead egy összegzés írni. Ezekből remekül meglehet ismerni az embereket, ha tudsz olvasni a sorokban. - magyaráztam. - Ki vagytok szolgáltatva.

- Ez nem igazságos! - durcizott be.

- Az életed bízod Ránk. - mondtam. - Természetes, hogy ismerni akarunk, mielőtt játszanánk az életeddel. - nem vártam meg a válaszát. Egész nap elgondolkodó fejet vágott, vicces volt látni mennyire elmélyed néha.

Réka este kipakolta a csizmáját, és muszáj volt szó szerint elcipelni az ablakból.

Éppen Alexet fürdettem Csiszi meg Emmát, mikor Réka sikoltozva rohant be a fürdőbe.

- Megjött, megjött!!!! - ugrált boldogan.

- Nem vagy ahhoz még kicsit fiatal? - kérdezte nevetve Csiszi.

- Na mutasd, mit kaptál? - tekertem be Alexet a törülközőbe és oda guggoltam Rékához a kisfiúval a kezembe. Tényleg nem tudtam mit fog kapni, mert Seb és Sue rendeszkelődtek.

- Sok-sok csokit és virgácsot. - vonta össze a szemöldökét mérgesen. Nevettem egy sort. Tudtam, hogy Seb nem bírja ki, és telepakolja a cipőjét virgáccsal.

Emmát is kiszedtük és az ő cipőcskéiket is megnéztük. Névre szóló cumit kaptak, amin meglepődtem és ördög figurát, mint Réka.

- Ők miért nem kapnak csokit? - kérdezte az idősebb hölgyemény.

- Mert gondolom, a Mikulás tisztába van vele, hogy még kicsik hozzá. - vigyorogtam. Közbe Seb is ’haza ért’. Fogadni mertem volna, hogy jó órája a hátsó házba TVzett.

Réka neki is megmutogatta a kapott dolgait. Közben a kicsiket én lefektettem és utána mentem le a konyhába Rékának kakaót főzni, mert Sue előbb elment. Annyira nagyon nem tetszet, hogy nincs itt, mert nagyon hozzászoktam a csendes jelenlétéhez. Gyorsan raktam Seb cipőjébe jó sok virgácsot és egy trófea formájú csokit. Gyorsan bementem a konyhába tevékenykedni.

- Anya, Apa!! - rohant be Réka a konyhába. - Nektek is hozott valamit a Mikulás! - értetlenül néztem a kislányra. Seb pont akkor akart belépni a konyhába, de Réka nem hagyta. Mindketten kicsik meglepetten és vigyorogva hagytuk magunkat húzni a bejárathoz.

Az én csizmába is jó sor virgács volt és jó sok csoki a kedvencemből. Összenéztünk Sebbel.

- A Mikulás úgy látszik, nem tudja, hogy bele kell férnem az FIA gálás ruhámba. - nevettem.

- Akkor add nekem. - jelentkezett Réka egyből.

- Csokiba irigy vagyok. Enyém. - szedtem ki az ajándékokat nevetve.

Este már éppen elaludtam volna mikor Seb beleszuszogott a nyakamba.

- Azt ígérted még idén hozzám jössz. - súgta.

- Én úgy gondoltam, hogy Forma 1-es idénybe számoljuk az évet. - próbáltam halasztani a dolgot.

- Ne akard húzni. - fordított a hátamra és fölém könyökölt. - Semmi nem változna, csak ott lenne a neved mellett a Vettel is.

- És onnantól kezdve mindenkinek én lennék „ Vettel Felesége” - morogtam.

- Már rég kiérdemelted azt, hogy inkább engem emlegessenek a paddockban „ Norton férjének”. - simogatta az oldalam.

- Mikor lettél te ennyire manipulatív? - szűkítettem össze a szemem. Közbe kedvesen a combomnak nyomta a merevedését. Így gondolkodjon az ember.

- Jó tanítvány vagyok. Ezt te mondtad. - vigyorgott.

- De ne a manipulatívságot tanuld el! - megemeltem a fejem, hogy meg tudjam csókolni, de elhúzta magát.

- Karácsony és Szilveszter között gyere hozzám. - kérte komolyan.

- Haját tépi az, akinek a nyakába varrod a szervezést. - jegyeztem meg. - Se ruhám, se hely, se meghívók, semmi.

- Neked van egy régi jó barátod, aki tervező, ő biztos össze tudna neked rakni valamit. - kezdett bele, közbe az egyik kezén támaszkodott a másik bejárta minden porcikám. - Döntsd el, hol szeretnéd tartani és el van intézve. - vigyorgott. - Meghívót meg akár már szerdán ki lehet küldeni, csak addig dönts.

- Te megzakkantál. - konstatáltam. Közbe már azon gondolkodtam, hogy valami nagyon megszervezhetetlent kéne kitalálnom. - Bármit kitalálhatok? - vigyorogtam el.

- Ha reális dolog, akkor igen. - már nem volt annyira magabiztos.

- Kint szeretném tartani a szabadba. - vigyorodtam el. Ebbe csak nem egyezik bele ilyen hidegbe.

- Rendben. - vágta rá. Elég meglepett fejet vághattam, mert nevetni kezdett. - Azt hitted egy kis hideg meg hó eltántorít? Minden tiszta fehér lesz. Teljesen romantikus. - ezt megkaptam. - Mindenki szépen felöltözik, és tartjuk valami olyan helyen, ahol utána melegbe lehet menni.

- Oké. - sóhajtottam. Nem forgott az agyam. - Rád bízok mindent. Vagy arra, aki szervezi. Én nem szervezek semmit.

- Nem is kell. - csókolt a nyakamba. Vidám volt. - Evaval már megbeszéltem, hogy le tudja nagyon gyorsan szervezni.

- Csodálatos. - morogtam. - Meg akarom hívni Sergiot és Ikert. - jegyeztem meg. Rám nézett és elvigyorodott.

- Rendben. - ez se jött be. Kellett valami ok, hogy lefújhassam az egészet, de nem forgott az agyam, úgy hogy Sebi rajtam feküdt és a nyakam csókolgatta.

**

Másnap persze Anya és Drága Anyós jelöltem egyből bepörögtek, hogy esküvő lesz. Teljesen véletlen így soha nem tudtam felvenni, ha hívtak. Evával próbáltam beszélni, hogy még véletlen se szervezzen semmit, de azt mondta, hogy Seb ennél okosabb és már jó előre bebiztosította, hogy Eva vissza ne hátráljon. Egész pontosan Sebi többet tud, mint aminek Eva örül.

Kimi is teljesen oda volt, mert ő lett Seb tanulja, az enyém meg Tommi. És mind ezt egy nap alatt döntötték el. Úgy, hogy ezt este tudtam meg.

Gyorsan elment a két nap Seb és Sue nélkül. Mindenki hívogatott meg babáztam, Csiszivel tanultam az érettségire, hiszen még csak a vizsgái voltak meg.

- Nézd meg. - nyomot a kezembe egy összehajtott lapot Seb.

„ Szeretettel meghívjuk Virág Norton és Sebastian Vettel esküvőjére!
Amelyre 2010.December 27-én kerül sor a Zár Laufen Kastélyban.

„Szeretni egymást nem azt jelenti, hogy egymást nézzük,
hanem együtt nézzünk közös céljainkat.”
(Saint de Exupery)

Kuplung, gáz, fék!

Virág, Sebastian. „

- Hát ez tényleg komoly. - sóhajtottam fel. - Nem nekem kéne ennyire megőrülnöm tőle? - kérdeztem nevetve mikor böködni kezdett, hogy véleményt is mondjak. - Jól néz ki. Tetszik.

Vigyorogva hagyott ott és ment el Tommival futni. Kezdett nagyon az idegeimre menni a dolog. Úgy éreztem, hogy a mellkasomat nyomó érzés megint ott van.

Kimentem a konyhába Suehoz, hogy igyak egy pohár vizet. Réka nevetését hallottam, majd sutyorgást. Tudtam, hogy valaki csalafintaságra készül. Kiléptem a konyhából, de még nem láttam be a nappaliba mikor puffantást és sírást hallottam. Ez nem az a hisztis babasírás volt, amit megszoktam. Ez a fájdalom jelzése volt torokszakadtából. Egyből rohantam befelé. Emma a földön feküdt, Réka pedig ott térdelt mellette és csitítani próbálta, de az ő szeméből is folytak a könnyek.

- Réka mit csináltál? - rogytam térdre a két kislány mellette. Sue felvette Alexet, hogy ő elhallgasson legalább. Nem mertem Emmát felvenni, míg nem tudtam mi történt. Tisztába voltam vele, hogy még nagyobb bajt okozhatok, ha felkapom egyből.

- Fel akartam venni és ..éés..éésss… - nem bírta tovább mondani a zokogástól. - Kiesett a kezemből. Anyu én nem akartam, hogy baja legyen! - óvatosan az ordító kisbaba feje alá nyúltam és imádkoztam, hogy ne legyen semmi komoly baja. Óvatosan az ölembe emeltem. Éreztem, ahogy a pánik eluralkodik rajtam. Vettem egy mély levegőt.

- Sue hívd a mentőket. - suttogtam mikor tudatosult, hogy a két hónapos kislányom egyre kevésbé sír. Nem megnyugodni látszott, és ez nekem nagyon nem tetszett. - Gyorsan. - förmedtem rá. Ahogy felkeltem a kezembe Emmával próbáltam uralkodni a testemen, és megállítani a remegést.

- Anya nem akartam! - sírt Réka a földön ülve.

- Réka hagyd abba a hisztit. - szóltam rá. - Keresd meg a telefonom kérlek, és hozd ide.

- 10 perc és itt vannak azt mondta a diszpécser. - jött vissza Sue. Réka letörölte a könnyeit és kutatni kezdett a telefonom után. Én Emma arcát figyeltem.

- Kicsim, ne csináld ezt Anyuval rendben? - simogattam meg a pofiját. - Ne csináld ezt. - leültem a kanapéra és simogattam az arcát. - Hol van már az a rohadt mentő? - dühöngtem. Annyira tehetetlen voltam. Azt hittem felrobbanok. - Emma, Emma, kisbabám, ne tedd ezt velünk könyörgöm. - már az én könnyem is folyt. Arra vágytam, hogy ordítson torokszakadtából, helyett már csak nyöszörgött és ez volt, ami nagyon megrémített. Sue érthette miért kerestettem Rékával a telefonom, mert hallottam, ahogy Sebet hívja. Mintha egy vízfüggöny mögül hallottam volna mindent. Emmára figyeltem teljesen. Arra, hogy lélegzik. Nem akartam, hogy ez megszűnjön.

Úgy éreztem, hogy órák múlva ért csak oda a mentő, pedig talán csak tényleg 10 perc volt. Keserves 10 perc.

- Leesett a kislányom kezéből. - magyaráztam a mentősnek, aki oda guggolt elém és kivette óvatosan Emmát a kezemből. - Én nem. Egyszerűen nem.. - nem bírtam tovább mondani. Nem ment. Úgy éreztem, hogy Emmával együtt haldoklom. Mert haldoklott. Nem mondta ki a mentős, de az arcán látszott, és én éreztem. Éreztem, hogy az égvilágon semmit nem tudok tenni a saját lányom életéért.

Mentem velük a mentőbe. Soha elképzelni se bírtam és nem is akartam volta soha megtudni milyen érzés látni, ahogy ott fekszik.

Szinte teljesen kiesett az út a kórházba. Már csak arra eszméltem, hogy a kórházi folyosón ülök és rohanva közeledik valaki a folyosón. Seb aggodalommal és félelemmel teli szemei kerültek bele a látóterembe. Ott térdelt előttem a kórházi folyosó kövét. Két kezébe fogta az arcom, hogy ránézzek.

- Az én hibám, az én felelősségem. - suttogtam. Vissza akartam nyelni a könnyeimet, de nem bírtam. Folyni kezdtek az arcomon a sós cseppek. Belefúrtam az arcom Seb vállába. Simogatni kezdte a hátam.

- Nem a te hibád. - suttogta. - Baleset volt. Ne aggódj, erős kislány nem lesz baja. - a hangja oltalmazó volt, de szinte sütött az egész lényéből az aggódás, és a félelem. Éreztem, ahogy teljesen megtörök, ahogy szép lassan elmerülök a könnyek világában. Nem bírtam abba hagyni a zokogást. Folyton csak az egyre kevésbé síró kislányom arca volt a szemem előtt. És a tehetetlenség érzése. Az, hogy bent az életéért küzdenek.

- Én nem … Én nem élem túl, ha.. - motyogtam Seb nyakába.

- Ne. - szólt rám. - Ilyen hülyeségre, még csak ne is gondolj.

- Nem bírok nem rá gondolni. - nyöszörögtem nagy nehezen. Közben Sue és Kimi is oda értek. Kimi karjai között ott volt a csöndesen szuszogó Alex. Réka pedig oda rohant hozzánk, de megtorpant. Ránéztem az 5 éves kislányra.

- Gyere ide. - nyújtottam felé a kezem. Lassan oda sétált én pedig megöleltem. Belehúztam az ölembe és ringatni kezdtem. A puha loknis hajába temettem az arcom és éreztem, hogy valamennyire megnyugszom. Megtöröltem az arcom és ránéztem Kimire. Az arcán egy csepp érzelem sem volt. Számomra pont ez árulta el, mennyire fél és aggódik.

Nagyon sokáig ültünk kint a váróba. Bal oldalamon Seb ült az ölében Rékával aki aludt. A sírástól nagyon elfáradt. Jobb oldalamon Kimi ült a kezében még mindig Alex aludt. Én felhúzott térdekkel ültem a kórházi széken és néztem a parkettát. Próbáltam üresen tartani a fejem. Tudtam, ha ismét kiborulok azt Réka és Alex biztosan megérzik. Tartottam magam. Nagyon nehéznek éreztem az egész testem, főleg a szemem és a fejem.

A doki 4 óra után jött ki a folyosóra és megállt előttünk. Sue egyből felpattant, ahogy meglátta. A két oldalamon ülők is óvatosan felkeltek. Én a széken maradtam, csak ránéztem a dokira.

- Rendbe hoztuk a kislányukat. - mondta.

- De? - kérdeztem halkan. Az arca elárulta, hogy van sajnos de.

- Nem megmagyarázható miért van még mindig életveszélyben. - mondta ki végre nagy nehezen. Az én fejemben egyetlen szó zengett. Életveszélyben..életveszélyben…

- Emma és Alex ikrek. - mondta lassan Seb és a szendergő kisfiúra nézett. - Mikor megszülettek egymás mellé tették őket, mert mindketten nagyon rossz állapotban voltak. Ez most nem segíthet? Nem lehet, hogy a testvérét hiányolja, akivel minden nap minden percet szinte együtt tölt?

- Megér egy próbát. - bólintott az orvos. Mindenki rám nézett. Óvatosan kinyújtóztattam a lábaimat, amik 3 óra alatt nagyon elzsibbadtak. Nehézkesen felálltam. Nem volt bennem semmi érzés. Annyira kiürítettem a fejem, hogy az érzéseimnek is búcsút mondtam. Seb aggódva fürkészte az arcom, Kimi viszont a kezembe nyomta Alexet aki erre felébredt és hisztizni kezdett.

- Fogd a fiad, és ne játssz egy élőhalottat. - osztott le. - Ne mondj le a lányodról. Bízz benne annyira, hogy elég erős hozzá.

- Bízom benne. - suttogtam. - Magamban nem bízok. - nem akartam kifejteni mire gondolok inkább megindultam a folyosón Alexszel a kezembe. A doki ment előttem, mutatta az utat.

A kórterembe csak Emma volt. Egy pici nyitott inkubátorba feküdt és gépek csipogtak mellette. A szívem újra megsajdult a látványtól, és ismét láttam magam előtt az erőtlen arcocskát. Oda mentem a kiságyhoz és megvártam, míg a doki óvatosan arrébb rakja a kislány. Leszedtem Alexről a kistakarót és rugdalózóba befektettem a húga mellé.

Úgy éreztem, hogy az idegeim szépen feladják a harcot.