Téli szünet 6

Úgy döntöttem, nem várom meg a 13 komit, mert az életbe nem gyűlik össze. Hát itt a friss, és a végével kapcsolatban szeretném, ha mindenki tippelne egy nevet. :D

A nászút gyorsan elment, és a szilveszteri buli is. Már 2011et írtunk, de semmi változást nem éreztem az életemben. Egyelőre még az új idény miatt izgalom sem ért el.

A konyhába ültünk, és Csiszi új hobbiának hódolt. Engem tett próbára különböző megfejtésre váró feladatokkal.

- Virág, folytasd: M, P, Ó, N, H. - Csiszi kíváncsi vigyorral nézett rám. Egy pillanatra elgondolkodtam.

- Másodperc, Perc, Óra, Nap, Hét, Hónap. Tehát a H jön ismét. - Sue mosolyogva hallgatta, és elismerően bólintott. - Ne ovis szinttel szórakozz.

- Akkor egy nehezebbet: Az állatkert 2 elefántja Fáni és Tóni. Fáni 24 évvel korábban született, és így négyszer annyi idős, mint Tóni. - nézett rám, én abba se hagytam a répa felszelését.

- Az idősebb elefánt 32 éves a fiatalabb 8. - mondtam pár pillanat után.

- Okéééé, akkor ezt hallgasd: Egy vándor a vasúti töltés mellett gyalogol és tudja, hogy nemsokára utoléri egy olyan vonat, amely az ő célállomása felé megy. Percek múlva el is robog mellette a vonat. Néhány perc múlva a vándor egy pálya-elágazáshoz ér, ahol az egyik vágány élesen elkanyarodik. Honnan állapítja meg, merre kell mennie? - megint rám nézett. Én is ránéztem.

- Most tényleg azzal szégyeníted meg magad, hogy ennyire alacsony szinten faggatsz? - érdeklődtem. - Ami így eszembe jut megoldásnak, hogy meg kell nézni merre áll a váltó, vagy melyik sin meleg.

- Na ez nehezebb: Egy embernek más órája nem volt, mint egy pontos faliórája, amit néha elfelejtett felhúzni. Egyik ilyen alkalommal elment a barátjához, vele töltötte az estét, majd hazament, és beállította az órát. Honnan tudta a pontos időt anélkül, hogy előzőleg tudta volna az út időtartamát? Nincs trükk a feladatban! - ezen, kicsit el kellett már gondolkodnom.

- Amikor az illető elindult otthonról, elindította az órát és feljegyezte, hogy mit mutat. A barátjánál érkezéskor is és távozáskor is megnézte, hogy mennyi az idő, így tudta, hogy mennyi ideig volt ott. Hazaérve megnézte az órát, így tudta, hogy mennyi ideig volt távol. Ebből levonva azt az időt, amit a barátjával töltött, megtudta, hogy mennyi ideig tart az út oda-vissza a barátjához. Ennek az időnek a felét hozzáadva a barátjától való távozás időpontjához megtudta, hogy valójában hány óra van. - Sue kikerekedett szemekkel nézett, Csiszi elismerően.

- Nehezebbet. - vigyorogtam rá.

- Matek János és Szám Olga régi ismerősök, hosszú idő után összetalálkoznak az utcán. Részlet a beszélgetésükből:

MJ: - Hány gyereked van?
SzO: - Három.
MJ: - Hány évesek?
SzO: - Életkoruk szorzata 36.
MJ: - Ebből még nem tudom megállapítani a korukat.
SzO: - Életkoruk összege annyi, amennyi a szemközti házon lévő ablakok száma.
MJ: - Még ebből sem tudom ...
SzO: - A legidősebb vörös hajú és szemüveges.
MJ: - Aha, most már tudom!

Ezen már el kellett gondolkodnom.

- Gondolkodjak hangosan? - néztem Csiszire aki bólintott. - Ha életkoruk szorzata 36, akkor a gyerekek életkora a 36 prímtényezői lehetnek variálva. Tehát akasztófában: 36-2, 18-2, 9-3, 3-3, 1-1. Tehát: 1*1*36=38;1*2*18=21;1*4*9=14;1*6*6=13;2*2*9=13;2*3*6=11;3*3*4=10 - hümmögtem egy sort, gyorsan végigfutattam az elméletem. - A szemközti ház ablakait meg tudja számolni, ezért, csak akkor nem tudhatja, ha az összeg 13. Azért segítség neki, hogy a legidősebb szemüveges és vörös hajú, mert ebből kiderül, hogy csak 2*2*9 lehet a helyes megoldás, mivel legidősebb csak ebben a variációban van. Az 1*6*6-ban csak legfiatalabb.

- Ezt nevezem. - füttyentett Sebi az ajtónak dőlve. - Én ezt még követni se tudtam, nem hogy megoldani.

- Csiszi te értetted? - néztem a fiatal srácra.

- Őőőő… - még mindig körmölt. Mikor végzett rám nézett. - Mondjuk.

- Ezért vagy te a Zseni a családban. - nyomott egy puszit az arcomra és indult is kifelé. - Megyek edzeni, a másik házba megtaláltok.

- Tudsz sakkozni? - kérdezte Csiszi.

- Fogjuk rá. - mosolyogtam.

- Legfeljebb hány huszár helyezhető el a sakktáblán úgy, hogy ne üthessék egymást?- magam elé képzeltem egy sakktáblát.

- Ha egy fekete mezőre teszünk egy huszárt, akkor onnan csak fehér mezőre tud ütni. - vezettem le. - Tehát rakjunk mind a 32 fekete mezőre huszárokat, nem tudják egymást ütni.

- Fogjuk rá, hogy tudsz sakkozni az mit jelent egész pontosan? - kérdezte Sue kíváncsian.

- Sakk bajnok voltam a közép sulimban. - vontam vállat.

- Tényleg! - csapott a homlokára Csiszi. - Hiszen még hallottam is az egyik tanártól.

- Melyiktől? - vontam fel a szemöldököm. - Van még ott olyan, aki engem is tanított, és nem ment még nyugdíjba?

- Nagyon sokan. - nevetett. - Cseri Tanárnő is ott van még.

- Az a nő már akkor nyugdíjba mehetett volna mikor én oda kerültem. - morogtam. - Nem sirattam volna meg.

- De hisz matek tanár! - lepődött meg.

- Meg is buktatott majdnem. - morogtam morcosan.

- Micsoda? - nevetette el magát Csiszi és Sue is meglepetten nézett.

- Utált a tanár. - vontam vállat. - Nem fogadott el semmi más megoldást csak azt amit ő kitalált. Meg be se jártam nagyon.

- Hát most megleptél. - nevetett Sue.

**

Javában aludtam már mikor rezegni kezdett a telefonom az éjjeliszekrényen. Álmosan néztem meg ki hív ilyenkor.

- Kimster, mi lehet olyan fontos, hogy felkelts hajnali 3kor egy három gyerekes anyát? - motyogtam csukott szemekkel.

- Itt van egy kisbaba és nem bírom megnyugtatni! - a hangjából érződött, hogy kezd bepánikolni.

- Mi a francot keres ott egy kisbaba? - ültem fel az ágyban. A háttérben közben már hallottam a babasírást.

- Ez hosszú, kérlek, könyörgöm, gyere ide. Csak téged ismerlek, akit ilyenkor tudok hívni, és hajlandó lenne ide jönni és még anyának is jó. - magyarázta. Tényleg kétségbe volt esve.

- Fél óra és ott vagyok. - már az ágy szélén ültem és arra vártam csak, hogy lerakja.

- Legyen 20 perc. - kérdte könyörgő hangon.

- Jó, 20 perc. - sóhajtottam fel. Kinyomtam a telefont és gyorsan oda másztam Sebihez.

- Seb, el kell mennem itthonról. Kiminél leszek. - piszkáltam meg. Álmosan pislogott rám.

- Jó, de 8-ra érj haza. - motyogta és állig magára húzta a takarót.

- Nem felejtettem el. - sóhajtottam. Rékának lesz az első balett bemutatója. Ez most csak a szülők és családtagoknak lesz.

Felvettem egy melegítőt és telefonnal a kezembe már siettem is le a garázsba.

Az utak teljesen üresek voltak ilyenkor, így tudtam nyomni a gázt.

Gyorsan leparkoltam Kimi háza előtt, és zártam a kocsit és már siettem is a bejárati ajtóhoz. Amin oda értem Kimi sarokig tára.

- Köszönöm, hogy eljöttél. - nézett rám hálásan.

- Na hol az a baba aki kifog rajtad? - sóhajtottam. Hallottam a sírást, de amilyen akusztika volt ebbe az üvegcsoda házba, nem tudtam volna megmondani, honnan jön.

A nappali közepén állt egy babahordozó és abból ordította világnak a bánatát egy apró kislány. Egy idősnek saccoltam volna az ikrekkel. Kivettem a hordozóból és ringatni kezdtem.

- Mennyi idős? - néztem Kimire.

- 2 hónapos. - velem szemben ált és a körmét rágta. Egy cseppet kiborulni látszott.

- És hol vannak a szülei? - néztem rá kérdőn.

- Az anyja most épp nem tudom, az apja itt áll előtted. - beletúrt a hajába és elég zaklatott arcot vágott.

- Felcsináltál egy nőt és nem is szóltál róla nekem? - vontam fel a szemöldököm. A kicsi csak nem akarta abba hagyni a sírást. - Hozz egy teljesen pamut pulcsit, törülközős, valamit. - adtam ki az utasítást. Egyből el is tűnt. Egy vastag hófehér törülközővel jött vissza. Az arcomnak nyomtam, és egyből éreztem, hogy tényleg pamut. Egy kézzel megfogtam a kislányt és az egyik térdem felraktam az asztal szélére, és picire összehajtottam a törülközőm, majd a pocakjára tettem és lassan nyugodtan ringattam.

- Mit csinálsz? - értetlenkedett.

- Fáj a pocakja. - vontam vállat. - A pamut jól megtartja a testéből áradó hőt, ami felmelegíti a hasát, és ha csak egy egyszerű hasfájás pár perc múlva abba hagyja a sírást, ha nem az, akkor én is kevés vagyok és kórházba kell vinni.

- Jó embert hívtam. - rogyott le a fotelba. - Egyébként szóltam volna, ha tudom!

- Nem is tudtál a kicsiről? - döbbentem meg. Megcsóválta a fejét és a kezébe temette az arcát. - Csak azért nem papolok, mert egyik gyerekem sem tervezett volt. De azért tisztába lehetnél, hova és hogyan dugod be a micsodád.

- Azt mondtad nem papolsz! - nézett rám.

- Kétségbe vagy esve anélkül is, hogy megszólalnék. - állapítottam meg.

- Szerettem volna gyereket, de nem így! Nem most! - fakadt ki. Közben a kicsi elcsendesedett. Már csak picit hüppögött.

- Hát mikor Kimi? 40 évesen? Mikor már minden kategóriában eléred a csúcsot? - fáradt sóhajjal hátra dőlt a fotelben.

- Nem így értettem. - a plafont kezdte el nézni.

- Magyarázd el. - nem követelőn mondtam. Próbáltam minél kedvesebben beszélni.

- Nem így apa halála után nem sokkal. - nem nézett rám, a plafont bámulta majd a kezét. Döbbenten ültem le a kanapéra.

- Mikor? - kérdeztem halkan.

- Karácsony előtt. - most nézett csak rám. A jégkék szemekben fájdalom volt és gyász.

- Ha nem lenne a kezembe gyerek, olyan nyaklevest kapnál, és padlót fogsz. - gyorsan lenyomtam magamban a dühömet. Nem akartam, hogy a kislány a kezemben megérezze. - Miért nem mondtad el előbb? Miért így és most kell megtudnom? Mégsem vagyunk annyira jó barátok?

- Ott volt a karácsony, aztán az esküvőtők, majd a nászút és a szilveszter. - vont vállat. - Senki kedvét nem akartam elvenni.

- De Kimi… - felemelte a kezét.

- Ezt nem olyan egyszerű elmondani. Nem kell senki sajnálata. - morogta. Felvette a maszkot. Nem hiába ő a jégember. Éreztem, ahogy lélekben is elzárkózik.

- Kimi… - letettem a kislányt a hordozóba és oda guggoltam a szőke finn elé. A térdére tettem a kezem. - Nézz a szemembe. Mit látsz benne? - vonakodva nézett bele a szemembe.

- Kíváncsiságot és együttérzést, meg álmosságot. - mosolyodott kicsit el.

- Sajnálatot az én szemembe nem fogsz látni. - álltam a jégkék szemek kutatását. Olyan volt mintha belelátna a fejembe is. - Nem az a típusú nő vagyok, aki könnyen elsírja magát, és sajnálkozik. - mosolyogtam picit rá. - Annyira ölelkezős sem vagyok. De ha szeretnéd, most megölellek.

- Ugyan! - horkantott fel. Megvontam a vállam és felkeltem a guggolásból. Épp fordultam volna mikor éreztem, hogy Kimi is felkel, és visszarántott. Szorosan megölelt.

- Nem sírod el magad ugye? - kérdeztem. Próbáltam nem vigyorogni. - Nem tudnék mit kezdeni egy síró Jégemberrel.

- Nem jellemző rám. - nevette el magát.

- Mesélj erről a kishölgyről. - mosolyogva vette fel a kislányt, aki szinte eltűnt a kezébe.

**

Hol az a határ, mikor egy ember feladja? Mikor lelkileg nem bírja és feladja? Egészen pár nappal ez elöltig nem tudtam hol ez a határ. Csak ritkán foglalkoztatott, hogy vajon még mit kell kiállnom az élettől.

Csak álltam a hatalmas üvegablaka előtt és néztem a tájat. Kerestem a kérdéseimre a választ. Reméltem, hogy ha már a természet beleavatkozik az életembe, akkor meg is magyarázza, de erre hiába vártam. Hiába ordítottam a fájdalomtól pár napja, hiába dühöngtem, és remegtem. Válaszokat nem kaptam.

Megragadtam. Nem bírtam lépni egyet, és lesöpörni magamról a dolgot. Nem bírtam, mert a lelki fájdalmat nem tudják az orvosok gyógyítani. Nyugtatóznak, kapsz antidepresszánsokat, de hiába minden.

Amiket kaptam egyiket se szedtem be. Szükségem lenne a józan eszemre, de hiába. Annyira nagy volt a seb a lelkemben, hogy nem bírtam betapasztani.

Lenéztem a kezeimre, és szinte láttam a bíbor szín vért az ujjaim közt folyni. Szinte éreztem a forróságát, és az ütőér pulzálását a tenyerem alatt. Az orromba volt a vér fémes illata még mindig, és a hideg csípőssége.

Több napja nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Mindig csak befeküdtünk Réka mellé és addig simogattam a haját, míg el nem aludt, hogy utána vagy a plafont nézzem, vagy kimásszak óvatosan mellőle. Sebet próbáltam abban a hitben ringatni, hogy semmi bajom. Aggódva figyelt sokszor, de tagadtam, hogy bajom lenne. Nem akartam, hogy még rosszabb legyen neki. Réka csak a mi ágyunkba volt hajlandó aludni, közöttünk. Ez Sebet is megnyugtatta annyira esténként, hogy el tudott aludni.

Sue lassan csoszogott le a lépcsőn, és meg se lepődött mikor az ablak előtt talált. Csak megsimogatta a hátam és bement a konyhába kávét főzni.

Oda hozta nekem bögrébe a tiszta feketekávét, amit két kortyból meg is ittam. Vártam pár percet majd visszaosontam a hálóba és befeküdtem Seb mellé. Réka az ő mellkasán aludt. Nem hunytam le a szemem, mert tudtam, hogy akkor csak újra lejátszaná az agyam nekem a történteket. Hallottam, hogy Réka egyre zaklatottabban veszi a levegőt. Óvatosan leemeltem Seb mellkasáról és kicsit megráztam, hogy felébredjen. Szipogva bújt hozzám.

- Semmi baj Kicsikém. - suttogtam. - Nincs semmi baj. - hüppögött még egy kis ideig aztán visszaaludt. Még az ébresztő órára sem ébredt fel, ami Sebinek szólt, hogy edzése lesz.

- ’ Reggelt. - nyújtózkodott egy nagyot. - Miért vagy fent? Nem tudtál aludni?

- Réka rosszat álmodott. - tértem ki a válasz elől. 72 órája van már, hogy nem aludtam. Nem akartam, és nem is tudtam.

- Megyek, rendben lesztek? - bólintottam. - Este jövök. - adott egy puszit és kiment a szobából.

Feküdtem egy kicsit még, amíg nem hallottam meg, hogy a kocsival kihajt az udvarból.

Felöltöztem és lementem Suehoz.

- Aludnod kell. - nézett rám. - Lassan feketék lesznek a szemed alatti táskák az alváshiánytól.

- Nem bírok és nem is akarok. - ráztam meg fáradtan a fejem. Lassan eljutottam oda, hogy a testem feladja az alváshiánytól.

- Akarsz róla beszélni? - kérdezte aggódva. Mintha a nagyim lenne oda jött hozzám és a fejem a hasához húzta ültömben. A hajam simogatta. - Sírtál azóta? Végig gondoltad? Ugye nem magad hibáztatod?

- Nem akarok beszélni róla, nem sírtam, nem is tudnék, és nem akarok rá gondolni. - soroltam. - Ki mást hibáztathatnék, ha nem magam? Sue ne mond, hogy nem én vagyok a hibás. Ott voltam! Ha elhiszem, hogy nem blöfföl megakadályozhattam volna.

- Kedveském, nem tehettél semmit. Akkor lehet, meg tudod akadályozni, de elég lett volna egy percre magára hagyni és megteszi.

- Ez nem vígasztal. Ha megakadályozom, eljut szakemberekhez, és még a gondolatot is kiverik a fejéből. - éreztem, ahogy minden tagom reszket. Felvillant előttem a véres padló. Ismét éreztem a tenyerem alatt löktető eret. - Jobban kellett volna figyelnem rá! Sokkal jobban! - fent az emeleten az ikrek sírni kezdtek. Felkeltem és felmentem hozzájuk.

Egész nap próbáltam nem gondolkodni. Végig a három gyerkőccel játszottam és a kutyákkal. Mikor Sebi haza ért Kimi is jött vele.

- Gyere Kicsim. - ölelte át a derekam Sebi és az ajtó felé kezdett terelni.

- Hova megyünk? - torpantam meg mikor a kabátom akarta rám adni. Visszanéztem és Kimi a kanapén ült a gyerekkel.

- A régi házba. - adta meg a választ Seb. Felvettem a kabátom és beleléptem a cipőmbe.

Egész úton csendben voltunk. Az elsuhanó tájat néztem. Mikor oda értünk csendesen mentünk be a házba. Nagyon régen jártam itt utoljára. Olyan érzés volt belépni, mintha visszamentem volna az időbe. Meleg volt bent, és a konyhából forró csoki illat áradt. Tehát Sebi előzőleg már volt itt.

- Menj be a nappaliba, mindjárt megyek. - adott egy puszit és bement a konyhába.

Beültem a hófehér nappaliba és magamra húztam a fehér takarót. A fehér szín engem kiskorom óta megnyugtat, ezért is volt ez a ház ennyire fehér.

Sebi a kezembe adott egy bögreforró csokit és leült mellém. Nem szólt egy szót sem. Nekidőltem a mellkasának és magamba hívtam a régi emlékeket. Jól esett itt lenni. Sebi mindig tudta mi kell a lelkemnek.

Láttam magam a test mellett térdelni, vérben úszva. Az arcomon ott volt a rászáradt vér, csak a könnyeim vágtak utat maguknak. A sarkamon ültem és zokogtam. Levegőt alig kaptam. A kezemről csöpögött az élénkvörös vér. Az előttem fekvő test úszott a vérben akár csak én. A nyakán egy vágás volt. Feketéllett a vértől. Az egykor szép arc elfehéredve aludta örök álmát.