Korea - Brazil 1

Bocsi a késésért! :)

Itt a friss és most is 8 komi lesz a határ, és próbálom időben hozni! :)

Mivel az irodai szex nem éppen a legkényelmesebb, így jól esett kicsit belesüppedni az étkezőben lévő fotelbe. Seb sunyi mosollyal a szája szélén evett, én pedig Guillel beszéltem. Érdeklődve néztem Helmut Markora mikor oda jött hozzánk. Beült az asztalunkhoz, és fáradtan rám nézett.

- Hiába minden próbálkozás. - suttogta. - Úgy tűnik a vezetőség fel fogja szólítani Sebastiant, hogy álljon be Webber mögé.

- Abból az lesz, hogy Sebastian távozik és nem csak a tárgyalóból… - jegyezte meg Guill.

- Nem állítják be másodszámúnak. - dőltem előre, hogy csak ők hallják, amit mondok. - Tudjátok ti is már nagyon jól, hogy tárgyalnak Webber pilóta üléséről.

- A szerződésében van olyan passzus, hogy visszavonul, ha Világbajnok lesz. - mondta Helmut fojtott hangon. - A vezetőség lehet erre akar kimenni.

- Lehet, de ezzel vérig sértik Sebastiant, és az nem szerencsés. - csóválta a fejét Guill.

- Elmenne a csapattól? - nézett ám Helmut aggódva.

- Amilyen idegállapotban van? El. Bárhol szívesen látnák. - ránéztem a Tommival beszélgető mosolygó Sebre. - Nincs rendben érzelmileg. Csak egy lökés kell, és vége lesz.

- De ezt meg tudja tenni a VB elvesztése is, nem? - kérdezte Helmut aggodalmasan.

- Abban nem vagyok biztos. - ránéztem a ráncos arcra, ami most a szokásosnál is idősebbnek tűnt. Mindenki imádta Sebet, főleg Helmut, hiszen honfitársak. - Pontosan tudja, hogy kevés esélye van. Itt vannak az ikrek is és Réka is. Ők simán túl segítetik az újabb VB cím elbukásán. Abban viszont nem hiszek, hogy egy kicsit is le tudná nyelni a másodszámúságot. Sebastian küzdő jellem, nem behódoló.

- Igazán nem akarok mutogatni, de tavaly Webbernek már matematikai esélye sem volt, és mégsem segítette a csapattársát. - jegyezte meg Guill az ebédelő Webbere sandítva. Ez elgondolkodtatott.

- Megnyerjük az ügyet. - mondtam pár perc csend után. - Tudom, hogy fogunk győzni. Sebastian Vettelt nem fogják másodszámúvá tenni, míg én itt vagyok. - felkeltem és felmentem az irodába pár kulcsért. Megindultam felfelé a lépcsőkön és közben Evat tárcsáztam.

- Kell a segítséged, gyere a sajtó archívhez. - hadartam neki.

- 3 perc és ott vagyok. - és már le is rakta. Közben kitártam a vastag tűzbiztos ajtót és beléptem. Felkapcsoltam a lámpát és körbenéztem. Tele volt minden hatalmas irattartó szekrényekkel. Beállítottam a telefonom, hogy a tárgyalási szünet vége előtt 5 perccel csörögjön és leraktam a középen álló asztalra. Odamentem a 2009 feliratú sorhoz és kihúztam az első fiókot.

- Itt vagyok. - futott be Eva is szó szerint. - Mit csinálunk? - közbe a telefonomra nézett, ahol pörögtek a másodpercek.

- Összeszedjük az összes nyilatkozatot, amiben Seb és Webber a csapatot becsmérlik, vagy egymást. - hadartam.

- Sebnél nem sokat fogsz találni. - jegyezte meg.

- Ez a lényeg. - vágtam rá. - Van a 2 órás szünetből vissza 40 percünk. - pillantottam az órára.

- Szólok Annának. - gyorsan hívta Annat és mire az első pár mappát átnéztük Anna is befutott Daviddal az oldalán.

- Hát te?- néztem rá.

- Úgy hallottam segítség kell. - mosolyodott el. - A te tanítványod vagyok, segítesz nekem mindenben, most én segítek neked.

- Imádom a srácot. - nevette el magát Anna.

- Én nem különben. - nevettem vele. - Nyilatkozatokat keresünk, ahol a két pilóta a csapatot vagy egymást becsmérli. - bólintottak és nekiláttak ők is. Már 35 volt mire végig néztük a két év anyagát. Gyorsan írtam magamnak egy listát és átfutottam az összes nyilatkozatot, hogy tudjam, mit hol találok. Nagy nehezen, de végeztünk mikor csipogott a telefonom. Szó szerint rohantunk le a nagyelőadóba. Az ajtóban megálltunk és mindenki gyorsan rendbe szedte magát. Vettem pár mély lélegzetet, hogy ne lihegjek. Végig simítottam a combon, hogy minden gyűrődés eltűnjön és beléptem elsőként.

- Pontos, mint mindig. - biccentett felém Christian.

- Mint a halál Főnök. - megengedtem magamnak egy győztes vigyort.

Legalább 2 órán át arról beszéltek, hogy a csapat mennyit fejlődött és ilyesmikről, amiket tudtam, így volt időm gondolkodni a tervemen.

- Most a felsőbb vezetőség visszavonul. A jelzőhanggal tudatni fogom, hogy meg van a csapat fontos kérdéseiben a döntés, és mindenkit vezényeljetek le ide. - tudtam, hogy most vagy soha van alkalmam.

- Még egyetlen percet kérnék. - keltem fel. - Ha kíváncsiak a mondandómra. - néztem a felsőbb vezetőkre. Egy kis baki ebben a penge táncban, és valakinek a feje a porba hull. Imádkozzunk, hogy ez Ciaron feje legyen. Mateschitz szemébe néztem. Itt Christian is már csak egy volt közülünk, aki harcolt a csapatért. Mikor Mateschitz lassan bólintott és felém intett vettem egy mély levegőt. Még a profik is izgulnak, igaz? Meg tudom csinálni. Még mindig az a Virág Norton voltam belül, aki régen. 10 körömmel rángattam elő minden profizmusom, amit ez alatt a 2 év alatt magamra szedtem. Talán ha 2 mondatom lehet a vezetőségnek… Jól meg kell gondolni mit, hogyan mondok.

- Nem óhajtok óvást nyújtani, vagy ujjal mutogatni. - nyugtattam meg a népet, de leginkább Christiant, aki enyhén idegesnek tűnt. Azt hihette, hogy a fejesek nyakába borítom az asztalt, hogy még a feltételezés is felháborít, hogy bárki másodszámút csináljon Sebből. Ennyire azért nem uralkodott el rajtam az anyai ösztön. Bár szívesen megtettem volna. Mindig is utáltam a fejeseket. Csak valakik voltak, akik azt hiszik, mindent jobban tudnak, mint te, pedig egy több ismeretlenes egyenletre vagy egy szakzsargonra érdeklődnek a hogyléted felől.

- Ma sok mindenről volt szó. - kezdtem bele. - Telemetriákról, eredményekről, érvekről. Az én hitem szerint, viszont az autó is egy érző lelkületű tárgy. Tudni kell vele bánni. Ahhoz, hogy valaki igazán jó pilóta legyen, kell a tisztelet sok minden iránt. Sebesség, felettesek, csapattárs és még a legkisebb posztban dolgozóhoz is kedvesen kell szólni. - közbe a szemem a tárasáson volt. Kicsit mindenkinek belenéztem a szemébe, főleg a nagykutyákéba. - Úgy hiszem, hogy egy ilyen személlyel lehet csak igazán együtt dolgozni. Szerencsére nagyrészt ez mindkét pilótánkban megvan. - aki csak rendszeresen itt dolgozik kicsit meglepődött. A legmeglepődöttebb fejet Ciaron vágta. Nem voltam annyira hülye, hogy szidalmazzam őket ilyenkor. - Történtek incidensek a két pilóta között, és a két gárda is párszor összeszólalkozott, mégis úgy hiszem a cél azonos. - éreztem, hogy mindenki figyel rám, és isszák a szavaimat. Ezt akartam elérni. - Úgy hiszem dönteni mégis igazán abból lehet, hogy a pilóta mennyire tartja becsben a saját csapatát, mert ez elárulja azt is, milyen ember. - az asztal közepére toltam a mappát, amiben a riportok voltak. - Ezek 2009 és 2010-es nyilatkozatok. Az összes, amiben a csapat illetve a csapattársat bírálják a pilótáink. - éreztem, hogy Seb mellettem megfeszül a székbe. Pedig pont most nyertem meg az egész balhét. - Kérem, értékeljenek ezek alapján is. Ezekből dől el igazán a versenyzői kvalitás. - megfogtam a táskámat és visszaraktam a helyére a székemet. - Megtisztelő volt a figyelmük. - elmosolyodtam halványan. Még mindig játszottam. Szépen lassan sétáltam ki a teremből. Átmentem a büféhez, és kikértem egy pohár kávét. Már kikaptam a kávémat és leültem az egyik fotelbe mikor a többiek is szállingóztak kifelé.

- Te megőrültél! - támadott le Ben. - Sebnek is voltak komolyabban sértő nyilatkozatai Webberre. - nyugodtan néztem rá a kávés csésze fölül. Seb is ott volt, de az ő arcán még nyugalom volt.

- Ben, Seb tényleg beszólt párszor Webbernek, de Webber sokkal többet szólt be a csapatnak és Sebnek. Míg Seb nyilatkozataira, annyira ügyelt Anna és maga Seb is, hogy ne legyen véresen komoly, addig Webberére senki nem figyelt igazán. - Ben is egyből megvilágosodni látszott. - Tulajdonképpen Anna munkájával értük ma el, hogy továbbra is egyenlően legyen fogva a két pilóta.

- Csodálatos voltál! - Eva oda ült mellém szintén egy pohár kávéval, és mosolygott. Gonosz mosoly volt ez.

5-ig vártunk a jelzőre, mikor végre megszólalt. Többiekkel mentem be a nagytárgyalóba ahonnan eltűnt az asztal, és sok-sok szék volt benn.

- A csapatsorrend esetleges felállításával kapcsolatban a döntés az lett, hogy nem állítunk fel sorrendet. Mindenki futja a maga versenyét. - nem kis örömujjongás támadt a hátam mögött. Főleg a szerelők felől. Elfojtottam gyorsan egy győzelemittas mosolyt. Tudtam, hogy mindig van DE. - Viszont, ki lesz erre a két futamra rendelve valaki, aki a két csoportot összhangban tartja. - pillanatnyi csend állt be a terembe. Szerintem senki se vett levegőt. - A vezetőség egyhangúan Virág Nortont jelölte ki erre a posztra. - ismét hatalmas ujjongás lett a hátam mögött, de Christian arcán a kis mosoly tudatta mindenkivel, hogy ennyire ő sem hülye. Olyan simán áldoztam volna akár a munkám is a VB címünkért, és tettem volna tönkre Webbert és Ciaront, hogy csak évek múlva jönnek rá, hogy én voltam. - Mivel, Miss Norton szülési szabadságon van, és most is a vezetőség külön kérésére van itt, ezért úgy döntöttünk, hogy a jobb kezének David Watsonnak adjuk a munkát. Természetesen továbbra is kérjük Miss Norton mentorállását a fiatal mérnöknek. - rám mosolygott. Értettem. Tehát van Webber szimpatizáns a fejesek között, így csak háttérből dolgozhatok Ciaron sírba kergetésén és Webber nyugdíjaztatásán. David mellettem döbbenten ült a székébe.

- David! - böktem meg. - Jól hallottad. Ébredj fel! Ne most blokkolj le! - David először elmosolyodott majd kétségbeesett arcot vágott. Ezek a mai kölykök… - Nyugi, végig segíteni fogok míg szükséged van rá.

- Köszönöm. - tátogta oda, immár boldogan. Nem sokáig lesz az, mikor rájön milyen nehéz fába is kénytelen vágni a fejszéjét, de ma még örüljön. Christian tovább beszélt, de én már gondolatban otthon jártam.

Csütörtökön érünk haza majd, és pénteken elhozhatjuk az ikreket. Hatalmas feladat szakad a nyakunkba, de leginkább az enyémbe. Ütemezni kell a család napját. Család. Kihitte volna, hogy pont én fogok ezen merengeni egy ilyen helyzetbe. Megszorítottam Seb kezét. Izgult, így ahogy leültünk megfogta a kezem, és azóta simogatta, cirógatta.

Az egész cécó eltartott egy jó ideig a nők többsége készülődni ment egyből, és a piperkőcebb pasik is. Evaval nem fértünk volna el egy szobába, így én Sebék szobájába készülődtem, hiszen ők még nagyban lent voltak.

10 percig tűrtem, hogy valami ütemesen ütődik a falnak a mellettem lévő szobába. Kezdett idegesíteni így átkopogtam. Nm rémlett kinek a szobája, így picit meglepődtem mikor Ben nyitott ajtót. A szokásos pajkos mosoly sehol sem volt.

Nem szóltam egy szót se csak bementem mellette a szobába, ahol hatalmas kupi uralkodott. Viccesen festhettem, mert a hajamban ott voltak a csavarók még, de a sminkem kész volt. Leültem az asztalra és szorosabbra húztam a köntöst. Tudtam, hogy Bennek baja van, és azt is tudtam, hogy nincs annyira személyes kapcsolata senkivel a csapatban. Így leültem, és vártam, hogy vagy elküld, vagy mesélni kezdjen.

- Miért nem készülődsz? - ült le velem szembe. A szemei azt tükrözték, hogy lelkileg nagyon fáradt, és ha nem pasi lenne, már telesírta volna a kispárnáját.

- Szükséged van valakire, aki tud hallgatni. - válaszoltam kedves hangon. Csak ültem és figyeltem őt, ahogy mély levegőt vesz. A kezét kezdte el bámulni. Ha Evaval lenne dolgom, akkor oda ültem volna mellé, hogy megsimogassam a hátát, de egy pasi ilyenkor csak visszabújik a csigaházába, és soha nem derül ki mi a baja. Seb szerencsére nem ez a típus volt. Ő hangosan és nagyon érzelmesen élte az életét. Néha már az is idegesítő. Pláne ha csak náthás… A pasi nátha…

- Meghalt Anyu. - motyogta el halkan. Nem a szemembe mondta. A kezét nézte, és csak utána nézett rám, hogy lássa a reakciómat. Ismertem Bent, és a minimális szánalmat és sajnálatot is elnyomtam magamban.

- Részvétem. - mondtam szomorkásan.

- Mikor utoljára láttam és beszéltem vele semmi baja nem volt. - kezdett bele. - Éppen azon pörölt velem, hogy egyszer még a munkám tesz tönkre, és mennyire veszélyes ez a sport. - keserűen mondta. Az anyukája nem szerette, amit a fia csinál. Ben viszont imádta a munkáját. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mikor megszorítások kezdődtek felajánlotta, hogy ha az eddigi dolgait fizeti a csapat, akkor neki nem kell fizetés. - Anya nagyon féltett, már attól is, hogy mennyit repülünk, és mennyire kísértem a sorsot, hogy egyszer zuhan a gép.

- Anyukád úgy tűnik, imádja a kisfiát. - mosolyogtam rá halványan.

- Már csak imádta. - húzta el keserűen a száját.

- Az én gondolkodásmódom tudomány centrikus. - magyaráztam. - Mégis úgy hiszem, illetve hinni akarom, hogy a holtak velünk vannak, vigyáznak ránk.

- Te annyi mindenkit elvesztettél. - nézett rám. A fájdalom könnyei a szeme sarkában csillogtak. - Hogy nem őrültél bele? A kicsi lány, hogy nem őrült bele az apukája halálába?

- Én Rékát is arra ösztönzöm, hogy higgyen abba, hogy ha elmegy egy szerettünk, akkor jó helyre kerül. A léleknek jobb, ha van valami támaszkodója. - előre dőltem egy kicsit és megtámaszkodtam a térdemen. - Tudod Ben, nem elfogadni kell a halált, hanem túlélni. Ezt a mamám mondta mindig, imádtam őt, ahogy látom te is az anyukádat. Én korán elvesztettem őt. Valószínűleg egyenként tépné ki a hajszálaimat, ha élne. - erre picit lenevettem magam, Ben arcán is egy apró mosoly jelent meg. Meséltem, mert kellett neki az, hogy én is megnyíljak, máshogy csak prédikálnék. - Azt szajkózta sokra viszem és, hogy nagyon jó logikám van. Ügyvédnek, programozónak vagy orvosnak akart engem. El is mentem egy informatikus suliba, de nem az én világom. Bizonyára morog ott fent, hogy pont az általa nem favorizált Forma 1-be vagyok. Sőt! A párom pilóta. Félnék vele összefutni. - mosolyodtam el. - De büszke rám, ez biztos. A te anyukád is büszke volt biztos vagyok benne. Féltett, ez természetes. Egy anyukának az a feladata, hogy a széltől is óvni akarja a gyermekét. Hidd el, tudom. Anya vagyok.

- Szóval azt mondod lát? Figyel rám, és vigyáz? És büszke? Tényleg így gondolod? - érződött, hogy jobban érzi ettől magát.

- Igen. Így gondolom. - mindenkinek kell a kapaszkodó, bármennyire is erős jellem legyen valaki. - Nem tudom, igazam van-e, de én hinni akarok ebben.

- Jól tudom, hogy te nem vagy hívő ember? - kérdezett rá.

- Jól tudod. De lelkem nekem is van, még ha sokak szerint az ördöggel is paktálok. - ismét mosoly volt az arcán, és a szemeiben is kevesebb volt a fájdalom.

- Köszönöm. - felkelt, felhúzott és megölelt. Olyan erősen szorított, hogy levegőt alig kaptam, de nem szóltam miatta. Mikor elengedett nyomott egy puszit az arcomra és elmosolyodott. - Így tényleg könnyebb. Rossz lesz nélküled itt. - jegyezte meg.

- Óóó ne félj, nem szabadultok meg tőlem! - nevettem. - Elvárom, hogy meghívjatok a bulikba! - böktem meg.

- És itt leszel a VB címet ünneplő több napos bulin is, ne aggódj. Mire valók a nagymamik, ha nem arra, hogy míg apuci és anyuci tombol, vigyázzanak a kicsikre?

- Isten ments, hogy Heike figyeljen a két kicsire meg még Rékára is, de Sue is ott lesz, és ő nem fogja agyon kényeztetni addig sem őket.

- Megnyerjük? - kérdezte kíváncsian.

- Már megnyertük. - vontam meg a vállam. - Sokan vannak a világba, akik szeretnek minket, és mi szeretjük a munkánkat. Jól ment idén, pár malőrt leszámítva. Számomra ez már VB címmel simán felér.

- Igazad van. - bólintott ismét. - Menj készülni, és nézz ki nagyon dögösen! - terelt ki a szobájából.

- Igen is Mr.! - kacsintottam rá és átmentem visszakészülődni. Közben azon járt az eszem, hogy nem látom sokat anyut, de nem élném túl épp ésszel, ha esetleg... még gondolni se akartam rá. Ő halhatatlan. Örökké élni fog. De legalábbis hinni akartam. Hinni, vagy hinni akarni, nem ugyan az. Mégis ha azt mondod valakinek, hogy hinni akarod, akkor már azt gondolja, hiszed is. Pedig ez nem megy ilyen egyszerűen. Pár éve, ha valaki megkérdezte miben hiszek a válaszom megvolt rá: „Én azt hiszem, csak iszom még egyet”.

***

Mikor leértem már sokan voltak lent. Az ajtóba Seb várt rám mosolyogva. Viszonoztam a mosolyát és oda mentem hozzá.

- Istenien áll rajtad ez öltöny. - végig simítottam a hajtókán ő pedig büszkén húzta ki magát a kölyök vigyorával.

- Én nem tudom megfogalmazni milyen csodaszép vagy, szóval ne várd el. - kaptam egy óvatos puszit és tartotta a kezét, hogy karoljak bele. Egy gyors pillantást vettem még az üvegfalra ahonnan visszatükröződött a képem. A hajam laza csigákba volt, és minimális smink volt rajtam. A ruhám egy földög érő ruha volt, aminek nem volt pántja. A mellrészen fekete volt, de egyébként piros volt az egész. A térdemnél sokkal lazább volt a ruha, hogy rendesen tudjak benne lépni, egyébként pedig követte és formálta az alakom. A mellrész alatt egy fekete necc rész volt ahol impozánsan átütött a piros anyag. Alul pedig szintén fekete szegély. Egy egyszerű nyaklánc volt a nyakamba és a hozzá passzoló fülbevaló. A kezemen a régebben kapott ezüst karkötő és az eljegyzési gyűrű, amit már észre se vettem, és ez picit bosszantott. Mintha hozzánőtt volna az ujjamhoz.

Mikor bementünk mindenhol szebbnél szebb ruhákat láttam a nőkön, mégis Eva ruhája volt, amin megakadt a szemem, és ahogy érezhető volt a terembe mindenki szeme, főleg a férfiaké.

Fekete ruha volt, mély dekoltázzsal és a vállánál pár pánt tartotta. A derekától fodros volt a ruha nagyon, de a combja közepéig fel volt vágva, így kint volt a fekete mintás harisnyája.

- Eva ez már nem szexi. - kaptam el a kezét. - Ez már ribancos.

- Akkor nézd meg Rosi babát! - mutatott a csaj felé. Egy arany ruha volt rajta, amiből kint volt a dereka és jóval a mell vonal alatt volt a dekoltázsának vége. A mellei épp, nem estek ki a ruhából. Ráadásul a szoknyarész középen fel volt még sliccelve legalább a combja közepéig.

- Oké, az ő ruhája ribancosabb. - bólintottam. - De feleség vagy, az ég áldjon meg! Tommi látott már?

- Nem. - beleivott a martinijába és tovább indult.

- Megőrült… Tényleg megőrült… - csóváltam a fejem.

Én jól éreztem magam a partyn. Táncoltam sok mindenkivel, főleg Sebbel. Éppen vele lassúztam mikor David jött oda hozzám és megkocogtatta a vállam.

- Azt hiszem jobb, ha jössz, mert itt botrány lesz. - hadarta. Ránéztem Sebre, aki bólintott és elengedett. Mikor David az irodák felé indult meg már rosszat sejtettem. Mikor be tudtam már azonosítani kinek az irodájában ég a lámpa, legszívesebben visszamentem volna Seb karjaiba, nem venni tudomást semmiről.

-Eva.. balhé.. - sóhajtottam. - Fenomenális.

- A ti irodátokba jöttem fel, mert fent hagytam a telefonom, és akkor láttam, hogy ég a lámpa. - ahogy odaértünk már a hangokat is hallottam. Egyértelmű, hogy Eva élvezi a dolgot. David halkan folytatta. - Azt hittem Tommival van bent. Nem mentem be. Lementem, és ott összefutottam Tommival, aki kintről jött be. Utána szóltam neked, mert nem akarok én beleavatkozni, hiszen én nem ismerem őket annyira. - azt nem tette hozzá, hogy tart Evatól, pedig így volt.

- Menj le kölyök. - mutattam a lépcső felé. - Komolyan. Tűnj innen, és szólj Sebnek, hogy foglalja le Tommit, és hallgasson arról, hogy szóltál nekem, és, hogy hol vagyok. - nem kellett neki kétszer mondani. Meg vártam, míg eltűnik a fordulóba és nemes egyszerűséggel lenyomtam a kilincset és belöktem az ajtót. Mintha magunkat láttam volna Sebbel, csak pár órával ezelőtt. Eva az asztalon ült és a pasi előtte állt. Több értelemben is a hangokból ítélve. Az ajtónyitódásra oda néztek, és akkor tudtam beazonosítani a pasit.

- Ben öltözz fel. - mondta nyugodtan. Eva lekászálódott az asztalról és megigazgatta a ruháját. Láthatóan be volt rúgva. Ben nem különben. - Menj aludni Benjamin. - léptem félre az ajtóból. - Aludj egyet, és tartsd a szád. - bólintott és sebtében távozott, szerintem kifejezetten örült, hogy nem ordítottam vele. A düh már forrt bennem. Odamentem és Evat a hajánál fogva lerántottam az asztalról ahova visszaült. Térdel esett a földre.

- A barátnőm vagy. - kezdtem bele. Szerencsére Ben becsukta az ajtót maga után. - De egy rohadt nagy ribanc is. Ideje lenne elgondolkodnod magamról és arról, amit művelsz. Az nem kifogás, hogy ittas vagy! - ellöktem és távolabb léptem. Én is ittam, így még agresszívebb vagyok, mint egyébként, és ennek Eva fogja most meginni a levét. - Csak azért nem szólok most egyből Tomminak, mert sajnálom szegény srácot. Sajnálom, hogy ekkora kurva a felesége, és ennyire egy riherongy. Mit hiszel magadról? Te vagy a nagy és sérthetetlen? Meg lehet Eva Müller, de Tommi nem sérthetetlen! Ha egy kicsit is szereted, nem teszel ilyet.

- Nem tudom, hogy fajult idáig… - sírta el magát. - Én szeretem őt! Annyira, mint eddig senkit, de egyszerűen... Itt van ez a Rose… És át akarja venni a helyem!

- A helyed soha nem tudja átvenni senki szemébe. - térdeltem le hozzá. - Eva szeret téged mindenki, tisztel és becsül. Én sem kurválkodom, mégis meg maradt a renomém, még úgy is, hogy ez a csaj végig szopta fél csapatot.

- De ez vagyok én! - tárta szét a kezét. - Nem bírom hosszan a monogámiát!

- Bírnád, ha akarnád. - vetettem oda. - Most szívből megvetlek. Teljes szívemből. Legszívesebben lecipelnélek, és mindent elmondatnák Tomminak veled, de az a srác nem ezt érdemli. Nem érdemled meg azt a pasit! - vágtam a fejéhez. - Ezerszer jobbat érdemelne nálad. De téged szeret, szóval felkelsz, összekapod magad, lemész és olyan jó feleség leszel, hogy csak na! Táncolsz vele. Nevetgélsz vele. És szépen befogod a szád, és tőlem ehet téged a bűntudat belülről. Nem érdemelsz bocsánatot. Ő pedig nem érdemli meg, hogy így megcsalják. - nem segítettem neki. Ott hagytam a padlón ülve. Sokszor szedtem már fel a padlóról, és támogattam. De most kellet neki a fejmosás, és az, hogy magának kelljen ezt elviselni. Egybe biztos voltam a lépcsőn lefelé sétálva. Eva innentől fogva a feleségek gyöngye lesz. Törleszteni próbál majd.

Mikor vissza értem a terembe egyből célba vettem Sebet. Rose ott álldogált és éppen Sebnek és Tomminak magyarázott. Mikor meglátta, hogy jövök lelépett. Meg akartam fogni Seb kezét, de elhúzta. Értetlenül néztem rá.

- Mi bajod? - kérdeztem, mikor a nézésemre nem felelt. Hideg volt velem, érződött a testtartásából és a nézéséből. Nem értettem mi folyik itt. - Sebastian! Mi baj!? - elkaptam a kezét, de erősebb volt, szóval kihúzta és arrébb lépett.

- Csak hagyj békén. - döbbentem néztem rá. Mintha egy tőrt döfött volna a szívembe. Ezért utáltam annyira szerelmesnek lenni.

- De miért? Mi a bajod? Miért vagy ilyen? - megint a keze után kaptam, de elhúzta. Kezdtem kétségbe esni és ideges is voltam. Rose mondott neki valamit, ami ezt váltja ki. Gondolatban nyugtáztam, hogy a csaj nem éli meg a holnapot, de, hogy kirúgatom az biztos.

- Soha nem hittem volna, hogy képes leszel megcsalni. - mondta el végre a baját. Én felnevetettem. Ironikus volt, hogy pont ezt vágja a fejemhez. Olyan viccbe illő.

- Mikor csaltalak volna meg? - kérdeztem nevetve.

- Ne tedd a hülyét. Láttak köntösbe kijönni Ben szobájából, és épp megigazgattad magadon. - legszívesebben homlokomra csaptam volna.

- Meglát Rose kijönni egy szobából, és egyből elhiszed neki, amit kitalál? - kérdeztem rá. Nagyon rosszul esett a dolog, hiszen ez azt mutatja, hogy nem igazán bízik bennem.

- Nem nagyon cáfoltad eddig meg, szóval igen, elhiszem. - reagálni nem volt időm. Fogta magát és ott hagyott. Csak úgy ott hagyott!

- Te érted ezt? - nézte Tommira. - Te elhiszed, amit állít az a ribanc?

- Mit kerestél Ben szobájába? - kérdezte Tommi semleges arccal.

- Az teljesen mindegy. A segítségemre volt szüksége. - mondtam, és tudtam, hogy ezzel mélyebbre viszem magam, de pontosan tudtam azt is, hogy Ben nem akarja, hogy bárki is tudjon a kiborulásáról, bár nagyon haragudtam rá.

- Mindegy mit hiszek. Ismered Sebastiant. - igaza volt. Ha Seb valami eldönt, akkor az úgy van. Megindultam a szobájuk felé. Reméltem ott találom.

Szerencsére igazam lett, mert éppen a kisbőröndjébe dobálta bele a cuccait.

- Bíznod kéne bennem. - tártam ki az ajtót. - Tudnod kéne, hogy szeretlek. Nem vádaskodni, hanem egyből elvetni a hülye féltékeny formáddal együtt, hogy nem csalnálak meg. Szabad akaratból nem. - csak nézett rám. A kék szemekben könny volt.

- Mit kerestél ott? - kérdezte meg ő is.

- Seb egy kapcsolat lényege a bizalom. - vágtam a fejéhez. - Nem bízol bennem és ez fáj. Nem szolgáltam rá arra, hogy ne bízz bennem! - nem tudott szóhoz jutni, mert megszólalt a telefonom. Először csak ki akartam nyomni, de mikor láttam, hogy Sue hív inkább felvettem.

- Igen? - szóltam bele.

- Réka már két órája folyamatosan sír és már lázas! Nem akarja elmondani mi baja. Egész nap rossz hangulata volt. - Sue hangja kétségbeesett volt. - Mit csináljak? Ilyet még nem láttam. - egy pillanatra az én lelkembe is kétségbeesés markolt, de rájöttem, hogy pontosan tudom, miért van ez. Velem is volt már ilyen. Kicsiként elkapott a sírás és nem bírtam abba hagyni.

- Vidd be a kórházba. - válaszoltam. Erre Seb is megfagyott a mozdulatban és aggódva nézett rám. - Ahogy tudunk, ott vagyunk. - ránéztem Sebre. - Legalábbis én biztos.

- Rendben. - már bontottam is a vonalat. Egyből Christian számát tárcsáztam. Seb utánam akart szólni, de én már megindultam a szobám felé. Útközben elmondtam Christiannak mi van, és megkértem, hogy szerezzen egy magángépet vagy valamit, amivel nagyon gyorsan haza lehet érni. Mivel neki is van gyereke, így intézett gépet.

Valószínűleg szólhatott Sebnek is, vagy nem tudom, de mire leértem a parkolóba a helikopter is ott volt és Seb is.

Egy óra múlva már a kórházba voltunk. Ahogy beértem Réka szobájába Sue száját egy könnyebbült sóhaj hagyta el. Megkerültem az ágyat és befeküdtem egyből Réka mellé.

- Kapott nyugtatót, de a lázát nem tudják levinni. - magyarázta Sue. Réka egyből szorosan hozzám bújt.

- Itt vagyok Kicsikém. - simogattam a fejét.

- Anya…. - suttogta Réka és az arcát beletemette a vállamba. Seb csak ezek után ért fel. A kislány ránézett és felé nyújtotta a kicsi kezét.

- Apuu! Azt hittem örökre itt hagytatok. - válaszolta szomorúan. Meglepve néztem Sebre, aki úgy tűnt egy percre mindent elfelejtve feküdt be Réka másik oldalára. Először mondta neki Réka, hogy Apu.

- Már itt vagyunk Angyalka. - nyomott egy puszit Réka fejére és rám nézett. - Sajnálom. Szeretlek. - simán mondhatta volna ezt Rékának is, de rám nézett és tudtam, hogy nekem szól. Sem az idő sem a hely nem volt megfelelő ahhoz, hogy veszekedni kezdjek, így megfogtam Seb kezét és bólintottam.

Réka láza másfél óra múlva már sehol sem volt. Idegi alapon lázasodott be. Szégyen az orvosokra, hogy ezt már akkor tudtam, mikor Angliába voltam, ők pedig még órákat toporogtak…