Magyar 1

Remélem aki kint volt az jól érezte magát. Ahogy olvasgatom a komikat nem csalódtatok :)
Hát, hogy Sebi megszívatja a jó népet pályán alvással.. Jellemző rá :DKicsit más fajta fejezet mint a megszokottak. Remélem azért tetszeni fog. Kiderül Virág betegsége is. Létező betegség! Elég durva belegondolni... :D Remélem írtok sok-sok komit, mert vártam már nagyon, hogy megírhassam ezt a részt. :D

Terhességi toxaemie vagy gestosis. Már a neve is ijesztő volt, pedig engem ennek a betegségnek a komolyabb fázisa kezdett el fenyegetni. A doki magából kikelve rinyált nekem, hogy mikor észrevettem, hogy a bokám bedagadt és nem ment le éjjel a duzzanat már akkor orvoshoz kellett volna mennem. Persze szidta a pályakórházasokat is, mert nem ismerték fel a betegségem mikor összeestem a magas vérnyomásom miatt, ami a második tünete volt a betegségnek. Picit könnyített a szívemen, hogy ezért tényleg okolhatom az ikreket, mert ikerterhességeknél nagyobb eséllyel jön elő. Persze mikor a doki Sebi jelenlétében hozzátette, hogy a fizikai illetve az idegrendszeri túlterhelés miatt is fokozottabban esélyes voltam erre a betegségre, behúztam a nyakam és nagyon csöndbe maradtam. Sebi úgy nézett rám, mint gyújtogató a vizes szénára. Nem tetszett neki a dolog, de nem fog a doki előtt jelenetet rendezni, otthon vagy a kocsiba meg majd sírok neki egy sort, és béke lesz. Remélem. A doki szigorú nyugalmat és sok pihenést követelt. Azt mondta, ha nem tartom be, akkor megjelenik az utolsó fázisa a betegségnek, ami a görcsroham. Ez már nekem se tetszett, főleg az nem mikor oda tette mellé, hogy az ilyen kismamákat sötét, hangszigetelt szobában tartják a külvilágtól elzárva. Azt mondta zárásképpen viszont, hogy pihenéssel és minimális idegrendszeri terhelés mellett simán kipihenem. Kapóra jön a 3 hetes szünet. Mázlim volt, hogy azt Sebi nem hallotta mikor az orvos a végén még közölte, hogy elég magas a kismama és a magzat halálozási aránya ennél a betegségnél, de még úgy-ahogy időben fel lett nálam ismerve. Repestem az örömtől. Úgy ahogy…

A kocsiba próbáltam minél nagyobb bűntudatot és ijedelmet mutatni, hogy Seb megkíméljen a prédikációtól. Annyira jól csinálhattam, hogy megállt és vett nekem még csokit is. Pedig ő aztán nem támogatta a megnőtt túlzott édesség mániámat. Hétfőn délben mentünk Magyarországra lehetőleg minél nagyobb titokban, hogy békén hagyjanak minket. Seb visszamondatott velem minden médiaszereplést, és amiért nagyon kiakadtam, az az volt, hogy a Madridi utat is visszamondatta velem. Nem mertem akadékoskodni, mert tömör és velős parancs volt, hogy mondjak mindent vissza.

Hétfő estére már az életem is meguntam a hotelszobában. Egész nap nem csinálhattam semmit. Unottan zongoráztam a távirányítón, de ez senkit nem hatott meg mivel senki nem is volt a közelemben, így még az emberek kiakasztását is hanyagolnom kellet. Sebi edzett Tommival, aki jött velünk előbb Magyarországra. Nem tudtam eldönteni, hogy azért jött-e előbb, hogy ő is szemmel tartson, vagy azért mert ennyire szívén viseli a munkáját. Sebi szó szerint rám zárta a lakosztály ajtaját és szólt a hotel igazgatónak, hogy valaki néha nézzen rám, ami abból állt, hogy egy srác óránként feljött kinyitotta az ajtót benézett, megkérdezte, hogy vagyok és hozhat-e valamit, majd ajtó visszazárásával távozott. Még csak 6 órája ment így, de én már idegesebb voltam, mint Seb szerette volna. Még a telefonom is elvette, hogy ne tudjam lerángatni Evat és megszökni. Nem az zavart, hogy pihennem kell, még jól is esett egész nap a semmit tevés. Az piszkálta a csőröm, hogy nem bízik bennem Seb és képes volt bezárni ide. Ugye ha valami kötelező, akkor nem jó buli…

Mikor Sebi visszaért este 7 körül vigyorogva konstatálta, hogy a terve bevált, és ott fekszem a kanapén.

- Holnap én zárlak ide be téged. – néztem rá szúrósan. – De legalábbis itt maradsz velem, mert még egy óra itt egyedül és lekaparom az arcod. – mosolyogtam rá.

- Picit agresszív vagy. – nevetett.

- Vettel nem viccelek. – ültem fel. – Halálra untam magam, érted? Én megszoktam a sürgést. Holnap szépen itt fogsz velem punnyadni egész nap.

- Rendben. – bólintott és elindult a fürdő felé.

- Hé, csak így? – kiabáltam utána. – Csak így belemész?

- Nekem nincs kényszerem arra, hogy fontos legyek és dolgozzak. – szólt ki a fürdőből. – Én szeretek pihenni.

- Fagyizni is elmegyünk? – mentem oda a fürdő ajtóba. – Vagy legalább sétálni? – nagyon kérlelően és cukin néztem rá.

- Nem. De rendelünk fel fagyit, ha gondolod. – mosolygott.

- Esély sincs rá, hogy meggyőzzelek, hogy ez azért már túlmegy a pihenés határán bőven? – húztam el a számat.

- Mi neked a pihenés? – vigyorgott. – Ne is válaszolj, mert tudom. Beülni a gyárba, az irodádba, vagy lemenni a fejlesztési részlegre és ott dolgozni egy kicsit.

- Azért én is ember vagyok, tudom meglepő. – nevettem. – Valaha még lusta is voltam.

- Azt nem hiszem el. – ölelt meg nevetve és nyomott egy puszit számra. – Tusolunk együtt? – vigyorodott el huncutul.

- Áh, nem. Nekem pihennem kell. – sóhajtottam színpadiasan és elindultam ki a fürdőből. Mikor már nem látta jót vigyorogtam. A saját hülyeségébe futott bele. – Ha szexelni tudok veled, akkor fagyizni meg sétálgatni is.

- Ezt megkaptam. – nevetett. – Holnap elmegyünk sétálni. – tárta szét a kezét. – De csak a hotel belső parkjába, hogy ne vegyenek észre.

- Nagyon kanos lehetsz, ha ebbe belemész. – nevetettem.

- Nagyon szexi vagy pocakkal. – ölelt át hátulról.

- Ja mint egy bálna. – nevettem.

- Nincs is még akkora hasad. – nevetett. – Nekem nem jönnek be a csont és bőr nők. – csókolt bele a nyakamba. – És ráadásul az én babáim is, akik a hasadban vannak.

- Na, egyelőre az enyémek, én szenvedek velük. – fordultam vele szembe.

- Én meg hallgatlak téged. – nyújtott nyelvet. Odakaptam foggal, de túl gyorsan húzta vissza. Nem hagyta, hogy visszahúzódjak, hanem megcsókolt egyből. A pocakom épp akkora volt még, hogy nem zavart annyira szex közben, de már elég komolyan látszott. Mivel ikreket vártunk a hasam is gyorsabban nőtt valamivel, ami engem bosszantott.

***

Lihegve feküdtem Sebi mellett, akinek az arcán hatalmas mosoly volt. Erre mondják: Hogyha nem lenne füle, körbe vigyorogná a fejét.

- Mit vigyorogsz? – böktem meg az oldalát.

- Eszembe jutott, mennyit fogunk szerencsétlenkedni a megkülönböztetésükkel. – nevetett fel.

- Ne röhögcsélj ezen. Kétpetéjű ikrek, tehát pont annyira fognak egymásra hasonlítani, mint a tesók általában. – nagy szemekkel nézett rám.

- Honnan tudod, hogy kétpetéjűek? – kérdezte. Majdnem fejbe vágtam magam.

- A dokim mondta még mikor strandolás után elcibáltál orvoshoz. – ültem fel az ágyban. Így gyorsabban tudtam menekülni. Elfelejtettem megmondani neki, és most árultam el magam. Ekkora bakit.

- Miért nem mondtad? – ült fel ő is és elkapta a derekam. Ebből nem lesz menekülés.

- Elfelejtettem. – vonta vállat lazán. – Következő vizsgálatkor úgyis ott tudsz már lenni és akkor úgyis elmondja, meg a nemeiket is.

- Akkor is elmondhattad volna. – morogta. Azt hittem jobban kiakad. Visszahúzott vízszintesbe én pedig nem ellenkeztem. Oda hajtottam a fejem a mellkasára és a takaróval játszottam, amit még előzékenyen ránk húzott mikor végig dőltünk az ágyon lihegve. – Gondolkodtál már a neveken?

- Még azt se tudjuk milyen neműek lesznek. – válaszoltam.

- De gondolkodtál rajta? – erősködött.

- Inkább mond el mire gondoltál te, ne engem piszkálj. – könyököltem fel mellé, hogy lássam az arcát.

- Szeretném, ha az egyiküknek német neve lenne. – nézett rám.

- Szegény gyerek. – nevettem el magam. – Oké, legyen német neve, de valami olyan, amit én is ki tudok mondani, és amivel nem cikizik.

- Miért téged cikiztek a neveddel? – vigyorgott.

- Senki nem merte bevállalni, hogy engem cikizzen közép suliba. – vigyorogtam. – Általánosba pedig voltak nálam jóval gázabb nevű társaim is. Ovira meg már nem is emlékszem. Bár nekem nincs bajom a nevemmel.

- Ha kislány lesz, megkaphatja a neved? – kérdezte vigyorogva.

- Nem. – vágtam rá egyből. – Nem játszunk, szülőről elnevezősdit. Mielőtt kérdeznéd, ük-ük-ük nagyszülőről sem! Légy kreatív.

- Egyezzünk meg abban, hogy te is elnevezel egy babát meg én is. – simogatta meg a hasam.

- Jó, de még mindig nem tudjuk a nemüket így esélytelen elnevezni. – nevettem. Pont nevetés közben éreztem, ahogy mozognak a kicsik. – Érezted őket? – néztem Sebire, akinek a keze még mindig a pocakomon nyugodott.

- Nem. – húzta el a száját. – Én is érezni akarom őkeeet!! – hanyatt döntött és az arcát óvatosan a hasamra tette.

- Pár hét és fogod őket érezni. – simiztem meg a szőke tincseket. – Mit szólnál hozzá, ha csak születés után neveznénk el őket?

- Addig nem bírom ki. – nevetett. – Tényleg! Gondolkodtál a költözésen? – Ült fel törökülésbe az ágyon, de a mancsa még mindig a pocakomon nyugodott.

- Ha muszáj. –húztam el a számat. – De akkor követelem, hogy legyen saját dolgozó szobám, és követelem a technikát a lakásba.

- Én jobban örülnék egy olyan háznak, ami városon kívül van, és nincs agyon pakolva minden nagyvilági cuccal. – vagy már ki is választotta a házat vagy fejbe totális elképzelése van, mert az arca álmodó volt és a hasam simogatta.

- Minimális dolgokkal akkor is szereljük fel. – morogtam. – És a dolgozómat teljesen. – vigyorogtam. Felsóhajtott.

- Mit szólnál Kemmentalhoz? – kérdezte rám nézve. – Svájcba van. – tette hozzá az értetlen arcomat látva.

- Mi a besorolása? – vontam fel a szemöldököm. Túlságosan pontos volt, hogy egy település nevet kérdezett egyből. Már kinézte a házat. Ennek nem örültem.

- Kisváros, falu, nem tudom. – vigyorgott. – Ne ítélj elsőre!

- Kinéztél egy házat anyukáddal, jól sejtem? – feltámaszkodtam a két alkaromra és szúrósan néztem rá.

- Ne ítélj elsőre! – emelte fel a kezét. Lenyúlt az ágy mellé a laptopomért és pötyögött egy kicsit majd felém fordította. Mikor megláttam a jellegzetes falusi házat felhúztam a szemöldököm és ránéztem.

- El tudod képzelni, hogy én ebben a házban lakjak? – kérdeztem tőle továbbra is picit lenézően. Ő bezzeg kihúzta magát és bólintott.

- El. Simán el tudom képzelni. – a vigyora ijesztően magabiztos volt.

- Megvetted. – dőltem hanyatt és a fejemre húztam a párnát. – Te megvetted úgy, hogy én még alig mentem bele a költözésbe! Legalább szóltál volna és közösen kinézünk egy házat!

- Ha közösen megyünk, akkor mindbe bele kötsz, hogy véletlen se kelljen költöznöd. – szúrósan rám nézett. Gondolom el kéne szégyellnem magam, de álltam a tekintetét.

- Legalább már be is rendezteted, esetleg már a cuccaink is ott vannak? – kérdeztem felhorkantva és kimásztam az ágyból. Nem szólt semmit. Hátra arcot csináltam és ránéztem. A kezét nézte az ölében és az orra alatt vigyorgott. – Sebastian! – csattantam fel. – Te képes voltál a hátam mögött venni egy házat, majd míg nem vagyok otthon átpakoltatni mindent oda? – léptem egyet felé fenyegetően, de ő csak telibe a pofimba vigyorgott és bólintott.

- Úgy gondoltam nem adok esélyt arra, hogy ellenkezz. – próbált minél kisfiúsabban és minél gyámoltalanabbul kinézni, de a gonoszkás mosolya miatt ez nehéz volt.

- Az irodából is csak úgy hagytad kirámolni őket? – jutott eszembe már az ajtón kifelé menet. Félve és megdöbbenve néztem Sebire.

- Nem. – mosolygott. – Annyira nem vagyok hülye.

- Kételkedtem. – vigyorogtam. – Akkor az irodám érintetlen? – kérdeztem reménykedve.

- Guill tegnapi nap folyamán pakolta össze az egészet és vitte át a másik házba. – vigyorgott. – Előtte nincs ott titok. Még én se turkálhatok abba a szobába, ezért megkértem őt.

- Kétszer akkora az új ház, mint a régi. – néztem rá továbbra is morcosan. – Komolyan azt képzeled, hogy én abban a nagy házban takarítani fogok?

- Nem képzelem. – kelt fel az ágyról. Fejéhez akartam valamit vágni, de vessen rám követ az, akinek nem akad el a lélegzete egy pillanatra sem egy meztelen Sebastian Vettel láttán. Valószínűleg ez volt a célja, mert elvigyorodott. – Veszünk fel valakit, aki segít neked. Pakol, gyerekre vigyáz majd.

- Ez a te feladatod lenne. – böktem meg a mellkasát. Kezdtem elfogadni, hogy már nem abba a szép kis házban lesz az otthonom.

- Te tudod a legjobban, hogy közel sem lesz annyi időm rátok, mint amennyit szeretnék. – ölelt meg.

- Én is dolgozni akarok. – motyogtam a vállába. Éreztem, hogy feljön bennem a jövőtől való félelem. – Én is ott akarok lenni a futamokon, nyugtatgatni mikor idegbajt kapsz a pályán. Nem akarok otthon ülni a gyerekekre vigyázni. Nem akarok főállású anya lenni. Nem akarok változni. Nem akarom…  suttogtam. Nem mondott semmit csak simogatta a hátam és a hajam. Gondolom sejtette, hogy előbb utóbb eljutok ide. Magával húzva leült az ágyra. Neki támasztotta a hátát az ágytámlának és pedig odabújtam a mellkasához. Olyan picire húztam össze magam az ölébe amennyire csak tudtam. Kezdtem tényleg kiborulni.

- Nem akarom, hogy a fejemhez vágják, hogy rossz anya vagyok. Nem akarok aggódni a kölykök miatt minden percben, hogy éppen mi bajuk. – a könnyeim kicsordultak a szememből. – Félek Seb, félek, hogy ez az akadály magas nekem. Bármikor levezetek egy versenyt, vagy kihúzom a csapatot a pácból, de ezek picik! Kis csöpp babák Seb, és nem mondják meg mit gondolnak, mi a véleményük. Nem lesznek felelősek magukért egy kicsit sem. Hiába szólsz rájuk, nem fogja őket érdekelni. – szipogtam. – Nem leszel ott, hogy rám szólj, ha elszalad velem a ló. Nem leszel ott, hogy ha idegbajt kapok megnyugtass. Alig leszel ott!

- Épp annyira szívesen lennék ott minden percben, mint amennyire te szeretnél a pálya mellet lenni mindig. – suttogta. – Te le maradsz a nagy helyzetekről, a győzelmi mámorból sem fogod kivenni a részed annyira, mint eddig. Talán akkor sem leszel már ott mikor vagy megnyerjük a VB-t, vagy elbukjuk. Te sem leszel ott. Épp annyira szeretnék ott lenni az első szavaknál, lépéseknél. Vagy a mindennapokban, mikor mászni tanulnak, vagy folyton elesnek. Mikor minden után érdeklődnek majd, vagy mikor az agyadra mennek, és ki akarod őket rakni a házból. – a végére muszáj volt elmosolyodnom. – Te nem lesz ott, hogy megfékezz, ha ki akarom lökni az egyik ellenfelet, én nem leszek ott, hogy megfékezzelek, mikor ki akarod rakni az ikrek szűrét. – ezen már tényleg csak mosolyogni tudtam. Igaza volt.

***

Kedden egész nap DVD-ztünk és sétálgattunk lent a parkban. Olyan volt mintha most lett volna igazán teljes a kapcsolatunk. Fura érzés volt, de mindenképpen jó. Boldog elégedettség töltött el egész nap, és ahogy láttam Sebit is.

Szerdán egész nap zenét hallgattunk és az új házról és a hétvégi futamról beszélgettünk.

Elment úgy két nap, hogy igazán semmit nem csináltunk mégis jól esett ez a kép nap. Csütörtökre már kipihentnek és fittnek éreztem magam. Szerencsére annyi engedményem volt, hogy a pályára kimehetek. A legnagyobb meglepetés mégis a hotel előtt ért, mikor Sebi után indultam a pályára, de több ember is oda jött hozzám.

- Szia! Csinálhatunk veled egy közös képet? – mutatta fel a fényképezőt és mosolygott. Annyira meglepődtem, hogy pár pillanatig csak néztem rá.

- Szia, persze. – nevettem el végül magamat. Csináltak egy közös képet és aláírattak velem pár lapot. Még a kocsiba is hitetlenkedve pislogtam. A pálya körül már nagy volt a forgalom, de azért átjutottam szerencsére. Becsekkoltam a kapuknál, és célba vettem a Red Bull home-ot. Szembe velem Szujó Zoli jött mosolyogva.

- Szia, visszamondtál szinte minden médiaszereplést és azt suttogják, hogy elég komolyan beteg vagy. – támadott le. Nem volt mikrofon nála, tehát nem vették a beszélgetést. Rámosolyogtam.

- Úgy mondanám inkább, hogy túlhajtottam magam és most a várandósság alatt megbosszulja a testem, de nem kell izgulni. – nevettem. Persze ez kisebb kamu volt, de mégse teregethetek ki a médiának mindent. Elbeszélgettünk majd én bementem a melegről a hűs Red Bull homeba.

- Csinálsz nekem egy nagy kehely fagyit? – ültem le a büféhez. Timi csak bólintott és nemsokára már a hideg édességet kanalaztam magamba.

- Ha így folytatod, elhízol. – dobta le magát a balomra Tommi.

- Ne piszkáld, olyat én is kérek. – ült le a másik oldalamra Sebi és nyúlt a kanalam után. Közelebb húztam magamhoz a kelyhet és rásandítottam.

- Te ilyet nem ehetsz. – közöltem vele.

- Dehogynem. – vágta rá és nyújtózkodott utána. Tommi megköszörülte a torkát, és elég csúnyán nézett Sebire, aki így visszahúzta a mancsát. Én pedig diadalmasan tömtem egy púpos kanál fagyit a számba.

- Hmm de finom. – vigyorogtam rá.

- Ne húzd az agyát. – szólt rám Tommi. Úgy nézett ránk, mint két rosszcsont kölyökre szokás. – Rékát merre hagytátok el egyébként?

- Érte a reptérre jött apucija. – mondta Sebi, mert az én szám tele volt fagyival. – Torokgyulladásod lesz, ha így folytatod.

- Megéri. – vigyorogtam rá.

- Jó látni, hogy ilyen jó kedved van. – szólalt meg mögöttem valaki. Hátra fordultam és szembe találtam magam Guillel. – Mikor utoljára láttalak mérges voltál és morcos.

- Most kipihent vagyok. – vigyorogtam rá.

- Nagyon pihent. – mondta hangsúlyosan Tommi. Ránéztem, majd sértődötten vissza fordultam a fagyimhoz. Ha manga figura lettem volna, biztos, hogy hatalmas kérdőjelek jelennek meg a fejem mellett, ugyanis a fagyim eltűnt kelyhestől. Egyből Sebire néztem, aki hatalmas vigyorral a fején ette a fagyim.

- Tommi Sebi megeszi a fagyim. – mutattam vádlón a tolvajra. Tommi felsóhajtott Guill pedig felnevetett.

- Mint az ovidba. – hahotázta Guill.

- És ők lesznek a szülők! – rázta a fejét Tommi. – Seb rakd le a kanalat vagy megyünk futni a pályára. – fenyegette meg Sebit.

- Mehetünk. – kanalazott be még egy nagy kanállal. – Nincs kifogásom egy kis futás ellen.

- Menjetek addig sem az én idegeimet borzolod. – próbáltam tőle visszavenni a fagyiskelyhet de nem hagyta. Guill vetett véget a hadakozásnak és kivette Seb szájából a kanalat.

- Sebastian felszólítalak, hogy menj edzeni. – mondta kimért stílusba. Seb éppen megszólalt volna de Guill leintette. – A versenymérnököd vagyok most éppen, tehát megtehetem. – elégedetten elvigyorodtam mikor Seb felkelt a székből. Kaján vigyorral fordultam Guill felé, hogy megköszönjem a segítséget, de rám is szigorú szemekkel nézett. – Te meg tartsd magad ahhoz, hogy itt most csak vendég vagy. Viselkedj a korodhoz mérten. – miután leosztott megindult az irodák felé, de láttam a külső ajtó üvegében, hogy mosolyog. A fagyim gyorsan megettem átmentem a kamionok egyikébe átvenni a felsőm majd kimentem a boxokhoz, ahol már tartott a bokszlátogatás. Nagy volt az alapzaj, amolyan izgatott zsivaj. Még soha nem jöttem ki ilyenkor a boxba. Mindig volt más dolgom. Ben a kocsi körül téblábolt, de mikor észrevett oda intett magához.

- Jobban vagy már? – kérdezte mosolyogva.

- Igen sokkal. – viszonoztam a mosolyt. Rossz volt érezni, hogy annyian bámulnak. Oda néztem és tényleg egyre többen minket néztek. – Asszem visszamenekülök a homeba. – súgtam oda Bennek vigyorogva.

- Gyere, másszunk inkább át a másik oldalra. Onnan viccesebb, mert belátsz mindent. – biccentett a depófali székek felé.

- Hogy akarsz itt átmenni? – néztem a tömegre. – Ez olyan mintha a csiga akarna átmenni a 8 sávos autópályán. – rám nézett és elnevetette magát. – Nem ismered a viccet?

- De ismerem. – nevetett. – A csigának a másik oldalra születnie kell.

- Pontosan. – bólintottam. – Megyek és sétálok inkább én is egyet a pályán. Jössz? Itt hagyhatod a kocsit?

- Megyek. – intett a háttérben tébláboló szerelőknek és mondott nekik valamit, majd megindult a kordon mentén.

- Hogy megyünk itt át? – néztem továbbra is a tömeget ahonnan néhol a nevem kezdték el kiabálni.

- Gyere. – intett Ben. Megindultunk a vége felé közvetlen a Pit Lane vonal mellett. Több csapatból érdekesen néztek ránk, hogy mit keresünk ott. Én nem voltam csapatcuccba öltözve, de Ben igen. Az egyetlen Red Bullos dolog rajtam a nyakláncom volt, amit még idekerülésemkor kaptam Evatól. Feltettem a napszemüvegem a fejemre és úgy mentem Ben mellett.

- Nincs meleged abba a sötét cuccba? – néztem végig rajta. Sötétkék csapat ruha volt rajta, de azért térdig ért a gatyája és nem vállalta be a hosszút. Én mellette egy I love SV feliratú pólóba voltam, ami fehér volt és egy combközépig érő gatyába. Úgy döntöttem megmutatom az egész világnak a pocakom, na meg ezt a felsőt ma szereztem, még Sebi sem látta. Mivel ma volt az autógramm osztás ezért oda szándékoztam ebbe kimenni. Ha ő meglephet egy házzal, én meglephetem egy pólóval. Tőlem már ez is nagy gesztus.

Bennel végig sétáltuk a pályát majd mikor visszaérünk én elindultam az autógramm osztásra. Megmutattam a biztonsági őrnek a csapatbelépőm így simán beengedett a sorba. Többen körülöttem csak néztem rám.

- Te nem Virág vagy? – kérdezett végül rá az egyik 20-nak kinéző lány.

- El ne mond senkinek. – kacsintottam rá. Elnevette magát.

- Elég sok Sebi fan vesz körül, a pólód, ami egyébként tök jó, elég feltűnő és a Seb fanok csak felismerik a kedvencük menyasszonyát. Ja és a pocakod is virít, ami viszont nagyon aranyos. – bökött a hasam felé.

- Szóval nem jó az inkognitóm? – nevettem.

- Hát nem. – csóválta a fejét. – Csinálsz velem egy közös képet?

- Csak ha te is velem. – vágtam rá vigyorogva. Egy pillanat alatt zavarba jött. – Ugye milyen meglepő és zavarba ejtő? – nevettem.

- Az. Főleg, hogy én egy senki vagyok, te pedig egy profi versenymérnök és Sebi párja. – mosolygott.

- Most én is egy senki vagyok. – vontam vállat. – Autógrammra várok a kedvencemtől.

- Azt mondják rólad, hogy nagyon vicces típus vagy és kedves, de a pályán kíméletlen. Tényleg igazuk van. – mosolygott.

- Bármit mondanak hazugság. – vigyorogtam. – Fogadunk, hogy első pillanatra nem fog Seb felismerni? – néztem rá továbbra is vigyorogva. Úgy tűnik tényleg kellett már ez a pihenés, hogy a régi nem normális énem előjöjjön.

- Mibe fogadjunk? – kérdezte. – A menyasszonyát csak felismeri.

- Először adni fog egy autógrammot, és ha utána felnéz, akkor fog esetleg megismerni. – nevettem.

- Erre kíváncsi leszek. – vigyorgott. Sokan fényképeztek minket, tele lesz a net a képeimmel, aminek nem örülök. Nem messze előttem egy nőn fehér felső volt és a mellére kért autógrammot. Elvigyorodtam. Így az én autógramm kérésem sem lesz kiemelkedő. Előszedtem a táskámból a jegyzetfüzetem és oda álltam Sebi elé és az orra alá nyomtam a papírt. Automatikusan firkálta rá a nevét.

- Kaphatok én is a pólómra aláírást? – kérdetem rá. Megállt az autogramkártya felé nyúlva és felnézett rám. Kikerekedtek a szemei egy pillanat alatt.

- Te mit csinálsz itt? – nevetett.

- Autógrammot kérek a kedvenc versenyzőmtől, aki megette a fagyim felét. – néztem rá lenézően. – Tetszik a pólóm? – léptem egyet hátra, hogy lássa rendesen.

- Tetszik. Miért nem láttam még? – vigyorgott. Visszaléptem és oda tartottam a dekoltázsom és én is bedomborítottam amennyire tudtam.

- Ide kérek. – mutattam a mellemre ahol még póló volt. Százas vigyorral firkálta oda a nevét. Azt hittem ennyi, de a hasamra oda írt egy nagy „I Love VN and babys” feliratot. – Köszönöm. – nyújtottam rá nyelvet vigyorogva. Elmentem onnan és egyből visszamentem a csapat homeba. Vártam, hogy Sebi kötelezői lemenjenek, és ne unatkozzak. Végül befeküdtem a szobájában lévő kanapéra és ott nyomott el az álom, pedig nem is éreztem, hogy fáradt lennék.

Ezúttal viszont Sebi szinte egyből megtalált és felkeltett, hogy menjünk vissza a hotelbe.

***

- Mikor jössz hozzám? – kérdezte már elalvás előtt.

- Nem úszom meg igaz? – kérdeztem nevetve.

- Nem. – mosolygott. – A nyári szünet már túl közel van, hogy akkor tartsuk meg, igaz? – kérdezte szomorkásan.

- Nem feltétlen. – sóhajtottam. – Én nem szeretnék nagy esküvőt. Nem szeretnék nagyon sok vendéget, akikkel mind táncolnom kell. Most nem is tehetném meg.

- Szűk családi és baráti kör? – könyökölt fel és rám nézett. – Tengerparton jól elzárva a médiától a legnagyobb titokba?

- Valahogy úgy. – bólintottam. – Vagy megvárod a telet. – vigyorogtam. Jobban örültem volna, ha télen lesz az esküvő, mert addig van időm valami kifogást kitalálni.

- Vagy most megtartjuk az anyakönyvezetővel, télen pedig mikor már megszülettek az ikrek és teljesen jól leszel csapunk egy hatalmas bulit és megtartjuk az egyházit. – mondta csillogó szemmel.

- Egyházi? – kérdeztem vissza félve. – Templom, pap, prédikáció, miegymás?

- Nem szeretnél? – döbbent meg.

- Te hívő vagy. – vontam vállat. – Elég hülyén fest egy ateista a templomba esküdve, de ha neked fontos, akkor legyen.

- Képes lennél miattam mindent feladni? – kérdezte mosolyogva és megsimogatta az arcom.

- Hát még mi az, amit nem adtam fel miattad? – húztam fel a szemöldököm.

- Hát még van pár rossz szokásod. – nevetett.

- Neked is. – böktem meg.

- Augusztus 13? – kérdezte.

- 13??? – kérdeztem vissza. – Az most péntekre esik. – mondtam pár pillanat gondolkodás után. – Arra nem veszel rá, hogy péntek 13.-án hozzád menjek.

- Nem vagy vallásos, de babonás igen. – nevetett. – Soha nem fogom megérteni.

- Péntek 13-án jó még nem történt velem. – morogtam. Bólintott és egy pillanatra elmélyedt a gondolataiba.

- Akkor legyen 10-e. – mondta mosolyogva. – 10-én jöttünk össze.

- Még 12 nap az esküvőig. – hümmögtem. – Na, kíváncsi vagyok, ezt hogy szervezzük le.

- Megoldjuk. – vont vállat. – Csak te maradj nyugodt. – nevetett.

- Már most nem vagyok az. – húztam el a számat. Úgy éreztem magam, mint egy vadon élő állat, akit bezárnak szépen lassan a ketrecbe. Nagyon nem tetszett ez az érzés.

***

Péntek gyorsan elment. Egész nap egy idegbeteg szervező hívogatott az esküvő miatt. Seb azt mondta elrendezi. Felhívta az egyik ismerősét, hogy szervezze le az esküvőnket, mert neki nincs ideje, nekem meg idegrendszerem hozzá. Miért hiszi bárki is, hogy egy idegbeteg szervezőhöz van? 4. hívásra már ordítottam vele, hogy nem érdekel a virágok fajtája. A második szabadedzés előtt már Sebi nyugtatott, hogy ne akadjak ki és ne akarjam megfojtani a szervezőt. Próbáltam nyugodt maradni. Ha nem sikerült valamit földhöz vágtam és egyből jól voltam. Sebi idegeskedett azon, hogy a doki megmondta, hogy pihenjek és maradjak nyugodt, én idegeskedtem azon, hogy nem szál le rólam a szervező, meg azon, hogy Seb idegeskedik miattam és ne rontson a pályán ez miatt. Péntek este 10 percig hallgattuk Tommi kiborulását azon, hogy nem vagyunk normálisak és nyughassunk már végre. Szombatra remek feladatot kaptam. Kitalálni kiket hívjunk meg. Legszívesebben hozzá vágtam volna a jegyzetfüzetet Sebihez a harmadik edzés után, de nem tettem, mert nem akartam az időmérő előtt felhúzni. 300 munkatársból válasszak ki 5 embert, akiket meghívunk. Lehetetlen vállalkozás az az 5. Ott tartottam, hogy beültem a boxba időmérő előtt és azok jönnek, akikkel mindketten jóban vagyunk és elsőnek bejönnek a boxba. Kiszúrás volt a fejlesztő társakkal, de őket Seb úgysem igazán ismeri. Így lett a listán a ’munkatársak ’ címszó alatt Christian, Ben, Guill, Adrian és egy kis csalással Eva és Anna. – Ez, hogy jött ki ötre neked? – kérdezte Sebi mikor, míg ebédelt az orra alá raktam a listát.

- Sebastian ne kötekedj. – böktem meg nevetve. – Egy emberrel több vagy kevesebb. – vontam vállat. Vigyorogva bólintott.

- És mi lenne, ha nem is hívnánk munkatársakat?  vonta fel a szemöldökét. – Tommi mindenképpen jön, mert a tanúm lesz, Eva jön, mert a tanúd lesz. Christian mindkettőnk életében fontos szerepet tölt be. – megvonta a vállát. – Ennyi. Ne félj, mindenki ismer téged, ezért senki nem sértődik meg. Vagy ráfogjuk a várandóságodra. – vigyorgott. – Úgyis mindent arra fogsz.

- Benne vagyok. – sóhajtottam. – Családból kit hívsz meg? – kérdeztem rá. – Én anyát, apát, nővérem és a férje, Laci és Réka. Másnak nincs ott keresni valója.

- Anyuék meg a nővéremék, ja és Fabit. – mondta elgondolkodva. – 15-16 vendég. Megfelel a kis esküvő elméletednek?

- Kihagytunk valakit. – nevettem el magam. Összeráncolta a homlokát. – Kimit! – ő is felnevetett.

- Persze őt mindenképpen. – nevetett.

Visszamentünk a boxba, nyomtam egy puszit Seb bukójára és meg is kezdődött az időmérő. Nem volt valami izgalmas Seb részéről a dolog. A legvégén hatalmas pályacsúccsal nyerte meg. Nem vártam meg, hanem egyből visszamentem a hotelbe pihenni. Próbáltam jó kislány módjára betartani a sok pihenés dolgot.

***

Vasárnap azért kivettem a részem a média szereplésből. Szujó Zolinak hagytam magam kifaggatni pár dologról. Verseny előtt lementem én is a rajtrácsra. Odamentem Sebihez, aki éppen Guillel beszélgetett.

- Bocs, ez fontos. – mondtam mikor Guill kérdőn nézett rám. – Ne felejtsd el Sebi: Kuplung, Gáz, Fék! – erre elnevette magát. – Nem mondtam a Német nagydíj előtt és rossz volt a rajtod. Remélem, most segít. – adtam neki egy puszit majd odamentem még a kocsihoz és végig néztem rajta. – Ne romolj el. – suttogtam neki. Visszamentem a boxba és beültem az egyik székre. A felvezető után én is oda mentem a boxban lévő monitorhoz. Beálltam Ben és Christian közé. Így még idegőrlőbb volt a rajt. Szerencsére Sebi vissza tudta tartani Alonsot és első maradt. A második körben mindenki elfoglalta a helyét. Én is mentem Christiannal fel a depófalra. Kaptam egy fülest ahol hallom azt, amit Guill. Sebinek eseménytelenül telt az első jó pár kör mikor elkezdett komolyabban villogni a sárga zászló és mutatták a pálya közepén lévő szárnydarabot. Utána felvillant a SC felirat is és Guill egyből ráfeküdt a gombra.

- BOX, BOX, BOX!!! – szólt rá Sebire azonnal. Még mutatták is, ahogy épp át tud jönni a boxutca bejáratánál lévő rázókövön.

- Még 10 centi és nem férek be. – mondta Seb elégedetlenkedve. Guill nem válaszolt. Én tuti lekussoltattam volna. A boxban is egyből rohantak és szerencse volt, hogy időben kiértek a szerelők. Hibátlan kerékcsere volt. Felmutattam nekik bíztatás képen a hüvelykujjam. Még nem fordultam vissza a csapat felé mikor hatalmas csattanást hallottam és ordibálást. A Renault box felé kaptam a fejem. Sutil és Kubica a szerelők közt összeakadtak, közbe pedig egy kerék pattogott a szerelők között. Totális döbbenettel néztem a jelenetet. Rosbergnek pedig hiányzott a hátsó kereke.

- Ezt a káoszt. – sóhajtott Tom. Sebi nem kis előnye egyből oda lett. A biztonsági autó mögött láthatóan nagyon le volt maradva.

- Túl messze van! – mondtam épp annyira hangosan, hogy Guill is hallja.

- Nem jó a rádiója. – morogta. Közben bejött a biztonsági autó, és Seb le volt maradva Webbertől. Elvigyorodtam mikor Hamilton kiállt a pálya szélére és kiszállt. Viszont lemondóan felsóhajtottam mikor megláttam az FIA monitoron a kiírást, hogy Sebit is vizsgálják. Guill egyből szólt neki róla, és gyors körökre kérte. Csak csóváltam a fejem. Tommi is nagyon húzogatta a száját nem tetszésében. Ha megbüntetik, akkor nagyon ideges lesz. Ahogy végig gondoltam már ki is írták, hogy megbüntetik box áthajtásra. Közben persze a szemétkedő rádió is megjavult.

- Próbálj minél nagyobb előnyt kiépíteni. – mondta Guill Sebinek. – Megbüntettek box utca áthajtásra.

- Miért büntettek meg? – kérdezett vissza enyhén idegesebb hangon.

- Arra figyelj, hogy Hamilton kiesett. – meglepetten néztem Guillre. Ennyi? Ha Seb dühében nekivágja valahol vagy kiesik, helyben megfojtom Guillt.

Mikor Sebi bejött végig mutogatta a box utcát.

- Ezért is megbüntethetik. – mondta Tom fejcsóválva. Azt vettem észre, hogy Tommi engem néz.

- Nyugodt vagyok. – mosolyogtam rá. Bólintott majd figyelte tovább a futamot. Meglepő volt, de tényleg nyugodt voltam. Seb visszajött a 3. helyre. Előtte ott volt Webber és Alonso mögötte meg lemaradva Massa. Látványosan gyorsabb volt a két Red Bull mindenkinél. Sebi pár kör alatt beérte Alonsot, de mivel dühös volt esély sem volt rá, hogy megelőzze.

- Christian, hagyd, hogy beszéljek kicsit hozzá. – mentem oda a főnökhöz, mikor Guill már háromszor felszólította Sebit, hogy hagyjon fel az üldözéssel és álljon be lekövetésre. Nem volt sok vissza a futamból, de Sebi idegbeteg volt a kocsiban, ez biztos.

- Te most csak megfigyelő vagy. Nem szólhatsz bele. – mondta és már vissza is fordult a versenyhez. Durrogva mentem vissza Guill mögé. Mikor Schumi szinte felkente Barrichellot a falra, az utóbbi pedig tényleg centikre ment el a fal mellett Christian magához intett. Levette a fülesét, és a kezembe nyomta. Lekaptam azt a fülest, ami eddig a fejemen volt és felvettem Christianét. Lötyögött a fejemen, de nem ez volt most a lényeg. Christian megnyomta nekem a gombot a konzolon.

- Sebi, muszáj lesz megnyugodnod, mert így az utolsó körökbe fogod elveszteni még ezt a 3. helyet is. – mondtam neki. – Légy profi. Fogd vissza a dühöd még 4 körre, kérlek. – jeleztem Christiannak, hogy befejeztem a mondandóm. Nem vettem le egyből a fülest, hátha válaszol.

- Lekövetem a célig Fernandot. – hallottam meg a választ. Tudtam, hogy ugyanolyan dühös és valószínűleg valaki nagyon megissza ennek még a levét. Visszaadtam a fülest és visszaálltam Guill mögé. Tommi rám mosolyogott és kezembe nyomott egy üveg vizet.

- Hogy csinálod, hogy nálad mindig egy csomó víz van? – kérdeztem rá. Ő csak vigyorgott és vállat vont.

Webber intették le elsőnek, aminek nem örültem. Rossz volt látni Ciaron elégedett és boldog fejét. Viszont muszáj volt nevetnem mikor megláttam, hogy Sebi azért megfutotta az utolsó körben a leggyorsabb köridőt.

- Jó munka. Nyugodj meg. Megbeszéljük majd, most hagyjuk mi történt. – mondta neki Christian. Guill is gratulált majd mindenki a dobogóhoz ment gyorsan. Én nem siettem, és Tommi arcán is láttam, hogy neki sem sietős. Sebi szálljon csak ki a kocsiból, találja meg az első embert, akivel dühönghet. Egyikünk sem akart, az az ember lenni.

- Egész futam alatt nyugodt voltam, nem tudom, hogy csináltam. – vigyorogtam Tommira. Pont akkor értünk oda a dobogóhoz mikor Sebiék felértek a dobogó mögé.

- Nyugtató volt a vízben, amit ittál. – nevette el magát. – A doki mondta, hogy ezt a fajtát így is kaphatod.

- Szemét vagy. – bokszoltam a vállába. A kivetítőn látni lehetett, hogy Sebi először Webbernek mondja a magáét majd az FIA ellenőrnek. Csak megcsóváltam rajta a fejem. Ha Tommi nem nyugtatóz be, valószínűleg éppen ennyire ideges lennék. A dobogón még egy mosoly félét sem engedett meg magának, még akkor sem mikor a himnusz alatt észrevett. Nem is emelte igazán a magasba a díjat. És nem is nagyon akart pezsgőzni sem. Rossz volt látni, hogy ennyire dühös. Felmentem az interjú szobák felé és ott megvártam Tommival. Be se engedtek volna ide, ha egyébként nem vagyok versenymérnök. Megöleltem.

- Seb vigyázz mit mondasz, rendben? – kérdeztem tőle. – Azért kaptál büntetést, mert messze voltál a biztonsági autótól, hogy ez igazságos vagy sem, ezt a meccset majd zárt ajtók mögött Christiannal, Guillel és az FIA tagokkal lejátszod, de ne a sajtó előtt, vagy a sajtónak.

- Rendben. – sóhajtott. – Szeretlek. – nyomott egy puszit a számra és ott hagyott. Be az interjú szobába viszont már nem mehettem. Visszamentem a boxba és vártam, hogy megérkezzen a két pilóta. Csak remélni mertem, hogy Webber nem lesz szemét és nem hergeli Sebit. Ciaron viszont engem akart hergelni. Hatalmas vigyorral ült le mellém. Enyhe lenézés is volt ebben a vigyorban.

- Ha hozzám szólsz, vagy ha csak rám nézel a mai nap folyamán, még egyszer betöröm az orrod. – mondtam neki nyugodtan továbbra is. – Most már mindegy, hogy kirúgnak, vagy magamtól megyek-e el. – mondtam mikor úgyse teszed meg fejet vágott. Ez hatott, mert felkelt és ott hagyott.

- Mit keresett itt Ciaron? – jött oda Christian.

- Kommunikáltunk. - vontam vállat.

Seb, Christian és még páran legalább egy órára eltűntek az egyik kamionba. Szerencsére ezek a kamionok hangszigeteltek, így semmi nem hallatszott ki, amit emeltebb hangszínnel mondtak egymásnak. Pedig igazán vicces lett volna tudni ki, kit kér számon.