Nyári Szünet 1

Azt írtam ezen a héten nem lesz friss, de máshogy alakult a tegnapom, mint vártam, így volt időm megírni. :D Ahogy ígértem, végre itt vannak a képek is Virágunkról. A képekhez hozzá tenném, hogy http://blog.egyetlenem.hu/ -ról vannak. Remek képek vannak itt, érdemes felnézni!! :)

Kérek mindenkit, hogy a képekről is írjatok véleményt. :D

Magabiztos léptekkel léptem be a hatalmas fotocellás üvegajtón. A portáról kihajolt picit a srác

és nagy szemekkel nézett rám, de csak a szemem sarkából néztem rá. Egyenesen a lépcsőt

céloztam meg. Mikor tudtam, hogy nem lát már a portás megálltam és vettem pár mély lélegzet

et. Megigazítottam az ingemet a hasamon és a mellemen, hogy makulátlanul álljon. Végi

g simítottam a hajamon, ami szorosan kontyba hátra volt tűzve két pálcikával. Jól esett új

ra igazi üzletasszonynak kinézni. Sóhajtottam egy utolsót é

s felsiettem a lépcsőn. Délelőtt 10 óra volt már majdnem. Ahogy felértem az irodák folyosó

jára egyből megláttam a nagy tárgyaló előtt toporgó Guillt. Elmosolyodott mikor m

eglátott és amint odaértem felém nyújtott egy mappát. Az oldalán több helyen is jelölő lóg

ott ki. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, csak kitárta előttem a nagy és nehéz tárgyaló

ajtót. Már mindenki bent ült. Úgy tűnik ránk vártak. Pont mikor beléptem kongott a nagy

óra a falon, jelezve, hogy 10 óra és az ülést meg kell kezdeni.

- Uraim, had mutassam b

e azt a nőt, akihez órát lehet állítani. – kelt fel a székből és mutatott rám Christian.

– A hölgy Virág Norton.

Odamentem Christian jobbjára és végignéztem enyhe üdvö

zlő mosollyal az egybegyűlteken. Ma nyitott ki a gyár két hét szabadság után. Ma volt

az értékelő és szerződéssel kapcsolatos megbeszélés.

Normális ember szorongana itt, hiszen az összes fejes, szponzor képviselő itt ült. Benen lá

tszottak is a szorongás jel

ei elég szépen. Rajtam kívül csak Eva és Anna és Webber s

ajtósa voltak jelen nők. Óvatosan leereszkedtem és kihajtottam a mappát, úgy tartva, hogy

én lássam csak. Végigfutottam szemmel gyorsan a bejelölt részeket, és megjegyezte

m, hogy hol kell kinyissam különböző adatokért. Ily

enkor igazán hálát adtam a fotómemóriámért.

- Mr. Horner megmagya

rázná, mit keres itt egy terhes nő? – erre kíváncsian felnéztem. Nem hagytam, hogy Christian

megszólaljon.

- Ez a terhes nő a profit 70%-át hozza a csapatnak. – mond

tam faarccal. – Én vagyok Sebastian Vettel versenym

érnöke, a csapat egyik fejlesztési mérnöke.

- Csak volt Vettel versenymérnöke. – mondta Ciaron.

- Nem. – mondta Guill szi

ntén faarccal. – Továbbra is ő a feljegyzett versenymérnök. Bármikor visszaülhet a szék

be, mert a szerződése szerint még ő ül ott. Egészségügyi ok

ok miatt vettem át a helyét. – nem volt mód köszönömre, vagy egy mosolyra így csak biccen

tettem felé egyet. Viszonozta, és ez elég is volt. Mindketten tu

dtuk, hogy itt a legkisebb érzelemnek sincs helye.

- A hölgy profi. – mondta Adrian az asztal végéből. – Erről én magam kezeskedem Uraim.

- Ha megbeszéltük azt, hogy mit is keresek itt, és nem óhajt kidobatni innen akkor talán elkezdhetnénk a megbeszélést. – mondtam jegesen a pasira pillantva. Tudtam, hogy simán kidobathat innen és azt is, hogy egy csettintésébe kerül és repülök a csapattól. Ő volt az egyik komolyabb szponzorunk és láthatóan nem tetszett neki a nők jelenléte. – Uram kérem, vonatkoztasson el a nemtől és a faji származástól. Higgye el, érdekli, amit mondani készülünk, és nem lesz ellenére sem.

- Rendben. – bólintott pár pillanat csend után. Ahogy láttam Christian pár évet öregedett. Penge élen táncoltam, méghozzá gólyalábakon.

Innentől kezdve többet álltam, mint ültem. Táblázatok, grafikonok, bemutató projectek. A legviccesebb mégis az volt, mikor a két pilóta is megérkezett. Bizonyára a pasi, aki velem kekeckedett tudott róla, hogy Sebi az apja a gyerkőcöknek, mert nagyon figyelt, hogy hogyan köszön nekem Sebi. Persze ennyire kezdők nem voltunk. Azért még mindketten szét tudtuk választani a magánéletet a munkától. Sebi arca olyan volt, mint mindenkié a terembe. Kifejezéstelen. Nem volt rajta a huncut mosoly. A szeme mégis kedvesen és óvón villant rám. Persze csak Eva meg Anna ismerhette annyira, hogy ezt észrevegye, de jelét sem adták a dolognak, ahogy én sem. Sebi helyet foglalt Guill és az én székem közti helyen. Én továbbra is egy kivetítő mellett álltam. Megvártam, míg elhelyezkednek, és ismét rám figyel mindenki. A pasin látszott, hogy remélt valamit, amibe beleköthet. Legszívesebben rávágtam volna egyet a kopasz fejére a bottal, ami a kezembe volt. Igazán jól esett volta.

Egészen délig folyt a tárgyalás, és én szinte végig álltam. Déltől egyig szünet volt. Lementem a büfébe és a fal melletti fotelbe rogytam. Fájt a derekam és a lábam is a sok állástól.

- Jól vagy? – ült le a fotel karfájára Sebi. Nyomott egy puszit a számra és megkaptam a huncut és boldog mosolyának a keverékét.

- Jól vagyok, csak fáj a derekam meg a lábam a sok állástól. – mondtam neki behunyt szemmel. Persze míg nem voltak az ikrek a hasamban nem volt gond az egész napos állással meg mászkálással. Ismét egy rossz pont a gyerkőcöknek. Nagyon ismerni fogják azt a szobát belülről.

Sebi körbenézett kik vannak lent a büfébe, de ide csak a személyzet jöhetett le, a vendégek az étkezőben ettek. Öltönynadrág volt rajta, és nagyon ki volt nyalva, mégis fél térdre ereszkedett velem szemben és levette a cipőmet, majd elkezdte a lábam masszírozni. Talpam, bokám, vádlim nadrágon keresztül.

- Elmondani nem tudom, ez mennyire jól esik. – mondtam behunyt szemekkel. Sokkal jobban éreztem magam, mikor már nem fáj t annyira mindkét lábam. A kényelmes ülés miatt pár perc múlva már a derekam sem fájt. Legalább fél óráig masszírozta a lábaimat, mikor elhessegettem onnan, hogy együnk.

Délután 5-ig a tárgyalóban voltunk, szerencsére nekem ebéd után nagyrészt nem kellett mászkálnom, vagy álldogálnom, így kényelmesen kipárnáztam a székem és ott ücsörögtem.

Mikor vége lett felkeltem a székből és vártam, hogy a meghívott emberek távozzanak.

- Nagyon örülök, hogy megismerhettem, egy olyan nőt, akinek van esze és mersze azt használni, és persze kitartása, hogy ilyen nagy pocakkal is végig álljon ennyi időt. – oda jött hozzám a kekeckedős pasi és kezet nyújtott. – Tudja, támogatok több kísérletet, és kutatást is. Szívesen látnám egy támogatott kutatásban.

- Igazán köszönöm a bókokat és a felajánlást is. – mosolyogtam rá. – De nekem a Red Bull Racing a munkahelyem. Míg csak tudok, és míg szükségük van rám elkötelezett tagja vagyok ennek a csapatnak. – láttam, hogy Christian boldogan rám mosolyog és éreztem egy kezet a vállamon. Oldalra néztem és Dietrich Matesich állt az oldalamon.

- Jonas, drága barátom. – mondta kedvesen. – Ms. Norton az egyik legjobb szakemberünk. Nem tudnál olyan összeget ajánlani, amiért akár csak megfontolnám, hogy kiengedjem a kezeim közül. – ránéztem. Reméltem, hogy ez nem felhívás volt keringőre, hogy nagy összegekkel dobálózzanak a fejem felet.

- Kizárólag saját elhatározásból gondoltam, hogy csatlakozzon. – mondta mosolyogva. – Igazán szemre való teremtés, és okos. Remekül magyaráz, és csodálatos meglátásai és tézisei vannak.

- Csak csínján a bókokkal. – jött oda a másik oldalamra is Sebi. Mosoly volt az arcán, de én éreztem a feszültséget a tartásában.

- Ne aggódjon Mr. Vettel. – mondta nevetve. – Se fiatal, se remek pilóta nem vagyok, így esélyem sem lenne Önnel szemben.

- Egyik sem olyan ok, amiért Sebastian párja vagyok. – szóltam közbe mielőtt valaki végre lenyomná a pasast. Kezdett igazán irritálni, bár talán Ciaron vigyorgó feje a háttérben sokkal jobban piszkálta a csőröm.

- Hát miért van Mr. Vettelel, Ms. Norton? – kérdezte érdeklődve. Dietrich kíváncsian figyelte a beszélgetés menetét, és látszott, hogy bármelyik pillanatban hajlandó kirángatni onnan a pasit, ha eldurranna az agyam. Sebi arcán látszott, hogy nem akarja tudni a választ. Túl jól ismert.

- Nem tudom miért szeretem. – mondtam közönyösen. – Nem is akarom megtudni, mert utána már azokat a vonásokat is ismerném, amiket nem szeretek benne. – a pasi nézett rám még pár percig majd bólintott. Kezet nyújtott és már ott sem volt. Dietrich vigyorogva és fejcsóválva terelte ki a vendégeket a teremből.

Még Christian tartott egy gyors eligazítást és mehettünk a dolgunkra. Illetve én mehettem pihenni.

Megterhelő nap volt, az egyszer biztos. El magyarázni valakinek a Forma 1- és a belső rendszer működését olyan, mint irracionális egyenleteket magyarázni egy ovisnak, aki még összeadni sem tud.

Csak vigyorogni bírtam, mikor a kicsik mozgolódni, és rugdalni kezdtek. Olyankor muszáj volt megállnom és megvárni, míg abba hagyják, mert elvonták a figyelmem. Adriannal ültem bent az irodájában a következő évi kocsi tervezését kezdtük meg, egyelőre a szabályokon rágtuk át magunkat.

***

Beletörődve a sorsomba mentem be a Központban lévő fotóstúdióba. Az általam támogatott szervezetnek ment a pénz, amit az újság kifizetett a képekért, így nem szenvedtem vagy durrogtam, de azért nagyra kerekedtek a szemeim, mikor a fotós megkért, hogy fehérneműre vetkőzzek. Beállították a hajam kisminkeltek és kaptam egy lepedőt, amit körém tekertek első felvonásban. Egyértelmű volt, hogy a hasam akarják minél jobban kihangsúlyozni. Szó nélkül csináltam, amit a fotós mond. Ma nem volt kedvem vitázni.

Egy idő után csak egy hálót aggattak rám és több sötétebb kép is készült.

A végére oda fajult a dolog, hogy fehérneműben feküdtem egy ágyon. Nagyon boldog voltam, mondhatom. Közben eszembe jutott egy nagyon jó ok miért ne jelenjenek meg a képek.

- Előtte mutassa meg Sebastiannak, és ha rábólint, csak akkor publikálhatja. – mondtam a fotósnak. Mosolyogva bólintott. Mire felöltöztem addigra már Sebi a képeket nézette vigyorogva. Totálisan megdöbbentem mikor rábólintott a dologra. Reméltem, hogy nem hagyja megjelenni, és így nem én vagyok a hibás. Nem volt sajnos mit tenni. Lemondóan sóhajtozva hagytam ott a stúdiót 5 óra után.

Nem sok érdemleges dolgot csináltam ebben a pár napban, de legalább nem otthon ültem.

***

Szerda este mentünk Spaba. Segítettem Guillnek mindent összeszedni. Ott segítettem, ahol csak hagyta. Illetve, ő hagyta volna, hogy beüljek akár a hétvégén a helyemre, de persze, Sebi, Tommi és Christian fél szeme mindig rajtam volt. A dokiról nem is beszélve, aki innentől a csapat kérésére velünk utazik. Persze erről nekem mindenki elfelejtett szólni.

- Megszöktesselek kicsit? – kérdezte Eva szerda este a hotel bárjában ülve. Sebi és Tommi edzettek, mi pedig a teáztunk, mivel nem volt jobb dolgunk. Evanak sem volt egyelőre dolga.

- És hova? – kérdeztem unottan.

- Gyere, tetszeni fog. – kelt fel vigyorogva. Róla még mindig nem tudta más rajtam kívül, hogy babát vár, bár Tommi nagyon figyel Evara, és az árulkodó jelekre. Sejt valamit, de sejteni nem elég.

Kimentünk a bárból és kocsiba szálltunk. Nagyon meglepődtem mikor a helyi egyetem előtt álltunk meg.

- Mit csinálunk itt? – faggattam, de nem válaszolt. Kiszállt és maga után rángatva bementünk. Valamit beszélt a portással majd lementünk az alaksorba és egy hatalmas ajtót tárt ki előttem. Döbbenten néztem körbe. Egy mérnöki kutató részleg volt.

- Honnan tudtad, hogy itt van? És hogy engedtek ide be minket? – kérdeztem tőle döbbenten.

- Ne akard tudni. – mondta nevetve. – Erre az egyetemre jártam 5 évig. Ismerek itt sok mindenkit. Ez a labor az ország legjobb kutatólaborja.

- És nyúlhatok, amihez akarok? – kérdeztem halkan. Nevetve bólintott. Úgy éreztem magam, mint mikor az ovis beszabadul a Csodák Palotájába. Nem volt olyan dolog, amit nem ismertem volna, de régen voltam ilyen környezetbe. Szerettem építeni, kutatni, bár erre igazán nekem nem volt már lehetőségem. Én szinte elméleteztem és matek és fizika útján terveztem, de tervező asztal közelében nem voltam és ilyen műszerek közelében sem, bár egyetemen rengeteget jártunk le az ottani laborba.

Este 10-ig ott voltunk. Eva beszélgetett az ismerősökkel én pedig a közben lenéző professzorral beszélgettem.

Totálisan felvidulva mentünk vissza a hotelbe. Sebi igen morcosan ült a kanapén a szobánkba, de nem rontotta el a kedvem. Ledobáltam előtte a ruháimat és bevonultam a fürdőbe vigyorogva. Pár perc múlva utánam jött és már meztelenül állt be mögém a vízsugár alá.

- Szeretlek. – hátra döntöttem a fejem a vállára és élveztem a meleg víz simogatását, meg a kezét a pocimon.

- Én is szeretlek titeket. – mondta halkan.

***

Csütörtök reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Laci hívott.

- Valaki beszélni szeretne veled. – szólt bele, ahogy felvettem. Zörgés hallottam majd egy nevető kislány hangot. – Haza jöhetteeeeeeeeeeeeeeem!!! – sikkantotta bele boldogan a telefonba.

- Örülök nekiiiiiiiiiiii. – mondtam nevetve. Sebi nem nyitotta ki a szemét, de a mosolya elárulta, hogy ébren van. – Kerüld a fránya lépcsőket, rendben kisasszony?

- Rendbeeeeeen. – mondta nevetgélve. – Köszönöm a kiskutyát! Annyira és még annyirább édes!!!

- Nagyon szívesen. – mondtam nevetve. Miután eljöttünk onnan az egyik közös barátunkat kértem meg, hogy vigye el Pötyit Rékának, akinek az állapota szerencsére sokat javult, míg ott voltunk, és ezek szerint már ki is engedték.

Lévén, hogy ma volt a pályabejárás melegebben öltöztem, mert nem számítottunk jó időre. Felvettem egy kék garbót, ami leért a fenekem alá, és a hasam is védte rendesen. Erre vettem rá a Red Bullos kabátot.

Végig hallgattam a doki hisztijét, miszerint ne erőltessem meg magam, és csak annyit mozogjak, amennyi jól esik. Nagyrészt oda se figyeltem rá. Megszoktam, hogy a környezetem nagyon óv. Megszoktam, de attól még nagyon zavart.

Persze a pálya közepén voltunk mikor megeredt az eső. Nevetve siettünk vissza a home-ba. Beültem a büfé pulthoz és kértem egy nagy pohár kávét.

- Te ekkora pocakkal ihatsz még kávét? – kérdezte Timi a kávémmal a kezébe.

- Csak add ide. – nyújtózkodtam érte, de ő messzebb tartotta. Pechemre Sebi pont ledobta magát mellém.

- Mi a hiszti tárgya? – nézett ránk vigyorogva.

- Én nem hisztizek. – morogtam. – Nem adja oda. – mutattam Timire.

- A kávéja? – kérdezte Timitől sóhajtva. Csak bólintott. – Akkor add oda neki, mert az Ég irgalmazzon, ha egy terhes kismama kiverni a hisztit. És még nem is számítottam bele, hogy Virág az a kismama, és kávéról van szó. – szúrósan néztem rá, de úgy tűnt nem zavarja.

- Meg foglak ütni. - mondtam neki mellékesen mikor beleihattam végre a kávémba.

- Ha meg akarnál ütni már megütöttél volna. – vigyorgott rám.

- Na, most hisztizek. – jegyeztem meg és elvonultam. Kopogás nélkül nyitottam be Eva irodájába, de egyből vissza is csuktam az ajtót. Sajnos késő volt, mert élénken belevéste a fejembe a pillanat a képet, hogy Eva és Tommi mit művelnek bent. Vigyorogva mentem be Guillhez.

- Még szerencse, hogy a te feleséged soha nincs itt. – mondtam neki vigyorogva.

- Te is rányitottál Eváékra? – kérdezte nevetve.

- Bizony. – nevettem. – Mi legalább bezárjuk ilyenkor az ajtót.

- Túl sok információ. – emelte fel a kezét. – Nem akarom tudni, hidd el.

- Nem akartam elmondani. – nevettem. – Tényleg, Petra mikor jön el veled? Régen beszéltem vele. Christian legalább elhozza Alexet mostanában. – csak megvonta a vállát és számolgatott tovább. Én is nekiestem valamit kezdeni magammal, de nem bírtam ki nevetés nélkül mikor Eva beesett az ajtón és éppen újra tűzte a kontyát.

Azt mondják, hogy a legjobb barátnőd az, aki szól, hogy maszatos az arcod, de arról nem szól a fáma, hogy szóljak neki arról, hogy a melltartóját elhagyta.

Persze ez ott vált viccesé mikor beültünk a megbeszélésre és Ben arcán egy százas vigyor ragyogott, Tommi pedig minél jobban próbált az asztal alá csúszni. Addigra már Evanak elmutogattam sunyiba, hogy nincs rajta melltartó és a hideg idő miatt ez eléggé látszik, de vigyorogva kihúzta csak magát. Tommi viszont megmagyarázhatatlan módon vörösödött. Evanak igaziak voltak a mellei, de sokan ezt nem hitték el neki, mert jó géneket örökölt. Éppen Ben volt a soros, hogy elmondja a véleményét, de minduntalan megakadt a szeme Eva dekoltázsán. Egy idő után nagyon nyalogatta a száját is, én pedig nem bírtam tovább és kitört belőlem a röhögés. Mindenki rám nézett. Eva is fuldoklott a visszatartott nevetéstől. Sokkal nehezebb abbahagyni a röhögést, ha olyan helyen röhögök, ahol nem szabad. Ez törvény. Legalább 5 percbe telt mire mindenki megnyugodott, Tommi pedig kötelezte Evat, hogy vegye fel a kosztümkabátját. A kedvem viszont megmaradt. Nagyokat vigyorogva ültem vissza a megbeszélés után a büféhez. Figyeltem az embereket, és olyan nők jöttek mentek, hogy eszméletlen. Néha igazán levenném 1-2 csajnak a műhaját, megmosnám a 2kg-os sminkes arcát, ráadnék egy melegítőt és úgy is megnézném, hogy mennyire dekoratív. Az ilyen nők társaságában nagyon gyorsan kinyílik a bicska a zsebembe. Pláne, ha a pasimat tapizzák, és most éppen erre volt példa. Éppen eldöntöttem volna, hogy jelenetet rendezzek-e mikor Eva elkapta és kicsavarta a csaj a kezét. A Red Bull egy vendégszerető csapat, legalábbis van, aki ezt mondja.