Kína - Spanyol 3

Na, hát íme :D Kapok sok-sok komit?:)

Reggel kötekedés nélkül kiszedték a varratokat és mehettem haza. Szerencsére csak pár varrat kellett, mert kicsi volt mindkét oldalt a vágás. Azt mondták ha vigyázok a hegekre akkor nyomtalanul eltűnnek. Tommi a beszélgetésünk óta figyelmeztetően néz rám folyton ami ráadásul idegesít is. Már dél volt én a konyhába tevékenykedtem mikor Sebi hatalmas vigyorral az arcán felült az asztalra és engem nézett.

- Mi az? – kérdeztem gyanakodva. Egész eddig az irodámba ült és telefonált. Elméletileg.

- Jó kedvem van. – vonta meg a vállát.

- És mitől van jó kedved? – kérdeztem míg bepakoltam a húst az olajba. Utáltam arra figyelni, hogy minél kevesebb kalóriás kajákat csináljak. Eleinte törtem magam aztán meguntam és azt főztem amihez kedvem volt vagy amit Sebi mondott. Utána meg majd Tommival úgyis ledolgozzák.

- Emlékszel, hogy míg anyudéknál voltunk ment valami főző show a TV-ben? – kérdezett vissza.

- Igen. – néztem rá. – És? – noszogattam, hogy végre elmondja.

- Mondtam, hogy németbe és itt is van ilyen műsor. – vigyorgott még jobban.

- Ugye még véletlen se fogsz te olyanba főzni? – kérdeztem, de az arcából levettem, hogy beletrafáltam.

- De! – nevetett. – Felkértek!

- Ugye elutasítottad? – reménykedtem.

- Miért tettem volna? – vonta össze a szemöldökét.

- Seb ott főzni kell! – tártam szét a karom. – Tudod azt amit te nem tudsz.

- Részlet kérdés. – vonta meg a vállát vigyorogva. Ezen már én is felnevettem.

- Ha ennyire szerepelni akarsz menj el egy talk showba. – jegyeztem meg míg kiszedtem a húst. – És mit fogsz főzni? Tésztát? – gonoszkodtam.

- Majd te írsz nekem valami fincsi receptet! – ölelt meg óvatosan. Felhorkantam.

- Annyira tudtam, hogy megint nekem csinálod a plusz melót! – nevettem. – Na kis szakácsom akkor csináld meg az ebédet míg ajtót nyitok. – nyomtam a kezébe a fakanalat amivel éppen a mártást kevertem meg.

- Szia Kimster. – nyitottam ajtót. Kaptam két puszit és meg se várt, hogy behívjam már a konyhába volt.

- Szia. – nézett rám a válla felett. Nem lepődtem meg a megjelenésén, mert Sebi hívta meg hozzánk ebédre. - Nagyobbak a melleid. – nézett végig rajtam.

- Ugye megmondtam! – vágta rá Sebi diadalmasan. Egész reggel azon folyt a vita, hogy nagyobbak-e a melleim.

- Kimi örülnék neki, ha nem tudnád ennyire, hogy mekkorák voltak a melleim. – néztem rá morcosan.

- Nem tagadom, hogy megnéztelek magamnak. – vont vállat. – Azt se, hogy bejön ha mini ruhákba vagy. – vigyorgott. El is felejtettem, milyen is Kimi.

- Köszönöm. Ezt bóknak veszem. – nevettem végül el magam. – És tudod mit? Én is megnéztelek magamnak. – fontam karba a kezem. Sebi érdeklődve nézett rám. – Ne nézz így, Te is megnézed a csajokat. – mutattam nevetve Sebire.

- Nekem szabad. – tárta szét a karját. – Neked nem.

- Nekem miért nem? – akadtam ki.

- Mert nő vagy. – vágta rá, de egyből lesett neki, hogy ezt nem kellett volna. Utáltam, ha a nemem miatt valamit nem lehet vagy máshogy állnak hozzám az emberek. Szúrósan ránéztem és megöleltem Kimit. Seb szólt neki a műtétről gondolom, mert óvatosan viszonozta az ölelést. Nyomtam egy puszit az arcára és elengedtem, de amikor elsétáltam mellette rácsaptam a fenekére. Kimi nevetése töltötte be az egész konyhát. Ritkán nevetett ennyire szívből.

- Nem verekszem meg érted. – nézett rám vigyorogva.

- Nem is kell. – vigyorogtam vissza. Közvetlen Sebi előtt álltam meg. – Amit neked szabad azt nekem is. – böktem meg a mellkasát. – Ha megcsalt én is megfoglak.

- Nem csallak meg. – húzott magához. – Sokkal inkább örökre magamhoz kötnélek.

- Hozzak kötelet? – röhögött Kimi.

- Szerintem sokkal inkább gondolt házasságra. – néztem Kimire elhúzott szájjal. Nem éreztem semmi rosszat az ellen, hogy hozzá menjek Sebihez, még csak vétózni sem tudtam a dolgot. Sőt! Öröm terjedsz szét a szívembe, hogy szívesen elvenne, ettől viszont kezdett a pánik fojtogatni.

- Lehetek majd a tanú? – kérdezte teli pofából vigyorogva.

- Räikkönen ne húzd ki a gyufát. – ráztam meg felé az ujjam. Dühös lettem, jobb mint a pánik az öröm érzése miatt.

- Félnem kell tőled Kislány? – nézett rám kihívóan. Megindultam felé és beléptem a két lába közé mielőtt összezárhatta volna őket. – Meg ne próbáld. – próbálta védeni a nemesebb részét az esetleges rúgás ellen, de csípőből simultam oda így esélye sem volt rá.

- Kivel is kötekedsz Kimi Bácsi? – emeltem meg a térdem, hogy elérje a féletett testtáját.

- Elég volt egyszer megéreznem, mekkorát tudsz rúgni. Könyörülj. – nézett rám kérlelően. Még tavaly egy nagyon gusztustalan beszólása után, rúgtam meg térdel. – Sebas nem segítenél? – nézett el a vállam fölött. Nem bírtam nem vigyorogni. Hátra lépni nem tudott, mert ott volt a fal.

- Virág, hagyd szegényt. – nevetett fel és megfogta a derekam, hogy elhúzzon Kimitől. Hagytam, hogy belehúzzon az ölelésébe.

- Nem értelek titeket. – ráztam a fejem. – Már mindkettőtöknek törték össze a szívét. Annál rosszabb nincs. Akkor meg ? – tártam szét a kezem.

- Az csak duma, hogy a szív tud a legjobban fájni! Szentimentális hanta! – vágta rá Kimi. - Aki ezt elterjesztette, annak még egyik golyója se fájt, nemhogy mindkettő, plusz a jogara! – halálosan komoly fejjel mondta, belőlem pedig kitört a nevetés.

- Hát se vagy százas. – kacagtam. Bementem az irodámba még mindig nevetve és magamra zártam az ajtót. Ott sikerült megnyugodnom, de előjött belőlem ismét az öröm és vele együtt pánik is.

- Gyerünk vedd fel! – doboltam az ujjaimmal a kagylón míg arra vártam, hogy Eva felvegye.

- Szia! Hogy vagy? – köszönt bele vidáman.

- Testileg jól, egyébként nem tudom mi van velem! - fakadtam ki.

- Mesélj. – nem kérte. Parancsolta. Elhadartam neki a Tommival folytatott beszélgetésünket, hogy csak magamnak nem vallom be de örülök a gyereknek. Meg azt, hogy öröm fogott el mikor felmerült a házasság.

- Látod? Ezt tette velem! Nemrég hallani se bírtam frigyről, gyerekről! Nem gondolod, hogy lezüllöttem? – kérdeztem elkeseredetten.

- Szerintem csak végre beindult benned is az ami egy normális nőbe megvan egyből. – mondta nevetve. – Nem olyan nagy csapás ez!

- De az! – akadtam ki, hogy még ő sem érti meg. – Teljesen kifordultam magamból.

- Eddig féltél, hogy megint csalódsz és minden elromlik. – nyugtatott Eva. – Most már talán érzed, hogy biztonságban vagy Sebi mellett, nem fog pofira ejteni. Meg itt van ez a gyerek kérdés is. Egyet értek Tommival, még magadnak is félsz bevallani. Mond el Sebinek. Még ma!

- Jó.. –morogtam. – Haza értetek már? – kíváncsiskodtam.

- Igen, már Svájcban vagyok. – mondta rejtelmesen.

- Svájcban, de nem otthon? – faggatóztam vigyorogva.

- Igen. – mondta nevetve.

- Hol vagy? Kinél? – ütöttem tovább a vasat.

- Egy nagyon-nagyon cuki pasinál. – mondta izgatottan.

- Ben? – kérdeztem rá.

- Nem. – mondta nevetve. – Sokkal jobb pasinál vagyok.

- Csapattag? – mentem bele a kitalálósdiba.

- Igen. – mondta még mindig izgatott hangon.

- Jár velünk a futamokra? – próbáltam szűkíteni a kört.

- Igen. – nevetett.

- Az én csapatomhoz tartozik vagy Ciaron-hoz? – kérdeztem. – Esetleg a Köznél van?

- Köz? Az mi? – nevetett még jobban.

- Hát a közöst hívjuk mi mérnökök köznek. – nevettem. – A sajtó részleg, hostesek, kamionosok… Ilyenek.

- Te team-ed tagja. – pár pillanat csend. – Illetve gondolom oda lehet sorolni. – lázasan gondolkodtam, hogy ki lehet az.

- Az autóval foglalkozik vagy aerodinamikus? – kérdeztem egy kis gondolkodás után.

- Egyik sem. – vágta rá nevetve. Most már nekem is komoly fejtörést okozott a dolog.

- Idősebb mint te? – tapogatóztam még mindig a sötétben.

- Ezzel megfogtál. – nevetett pár pillanat múlva.

- Ha nem a kocsi körül dolgozik de az én hatásköröm alatt akkor Sebivel dolgozik vagy legalábbis Sebit figyeli. – gondolkodtam hangosan. – Nem tudod hány éves pontosan és jó pasi. – összegeztem.

- Igen. – mondta izgatott hangon ismét. Közel jártam. Biztos voltam benne, hogy kézenfekvő a dolog, és már rég rá kellett volna jönnöm.

- Csalhatok? – kérdeztem meg.

- Hogy szeretnél csalni? – értetlenkedett.

- Sebitől megkérdezni valamit. – nevettem.

- Oké. – nevetett ő is.

- Akkor várj egy picit. – letettem a kagylót és bementem a konyhába ahol a fiúk éppen terítettek.

- Mi égett oda? – kérdeztem úgy mellesleg.

- Semmit. – húzta ki magát Sebi.

- Helyes. – nyomtam egy puszit az arcára. – Tomminak van barátnője vagy felesége?

- Nem tudok róla. – ráncolta a szemöldökét. – Egyedül lakik és semmi nőre utaló dolog nincs a lakásában. Miért? – nézett rám gyanakvóan.

- Semmi, majd ha akarja elmondja. – nevettem. – Köszi az infót. – nyomtam egy puszit a szájára Kiminek meg megkócoltam a haját amiért kaptam egy ronda pillantást majd vissza siettem a dolgozó szobámba.

- Tommi. – mondtam a telefonba. – Tomminál vagy.

- Mit kérdeztél Sebitől? – nevetett.

- Hogy van-e Tomminak valakije. – vigyorogtam.

- Igen, jól gondolod nála vagyok. – nevetett boldogan.

- Együtt vagytok? – kíváncsiskodtam.

- Nem tudom. Ez az egész még a Malaj verseny utáni bulin kezdődött. – magyarázta boldogan.

- És csak most mondod? – durcáskodtam.

- Nem akartam semmit elkiabálni, és volt elég bajod. – magyarázta. – Te vagy az első aki megtudta.

- Szerencséd. – nevettem. – Mennem kell ebédelni. Ne járj úgy mint én!

- Én nem vagyok olyan peches. – nevetett és letette.

- Kösz ez kedves volt. – nevettem én is. Az ebéd gyorsan lezajlott, független attól, hogy a két srác többet beszélt mint evett.

- Menj pihenj bepakolok majd én a mosogatógépbe. – fordított Sebi a nappali felé mikor Kimi elment. Nem ellenkeztem, ha beakar pakolni pakoljon. Végig feküdtem a fehér kanapén és magamra húztam a pokrócot ami az egyik párna alá volt elrejtve. Kényelmesen elhelyezkedtem a legszélén és bekapcsoltam a TV-t. Unottan kapcsolgattam míg Sebi be nem mászott mögém. Nagyon ritka volt mikor ennyire belesüppedhetünk a semmittevésbe. Pont bele illettem Sebi ölelésébe. Átvette a kapcsolót és kikapcsolta a TV-t.

- Egyáltalán miért van TV-nk ha soha nem nézzük? – fordultam a hátamra. Pont nem lógtam le a kanapéról.

- Egyáltalán miért van házunk, ha szinte soha nem vagyunk itt? – kérdezett vissza.

- Legyen miről álmodozni a hotelben. – mosolyodtam el.

- Miről szoktál álmodozni? – simított ki pár tincset az nyakamból.

- Erről. – mutattam körbe. – Csönd, béke. Nem kell sietnünk sehova, kiélvezhetjük hogy együtt vagyunk, és nem csak a szexre gondolok. – tettem hozzá gyorsan mikor elvigyorodott. – Ezt csinálja egy normális szerelmes pár. Összebújik és elhiszi, hogy egymás ölelésében soha semmi baj nem érheti.

- Ez kell neked is igaz? – simogatta az arcom. – Hogy biztonságban érezd magad az ölelésembe, a közelemben, a házunkban.

- Igen, ez kellett. – bólintottam pár perc gondolkodás után. Minek tagadjam? Eva és Tommi is megmondta a frankót.

- Miért már más kell? – nem volt vádló csak kíváncsi.

- Nem, nem kell más. – mosolyodtam el. – Már biztonságban érzem magam. Elhiszem, hogyha ott vagy minden jóra fordul, pedig az agyam tudja, hogy ez butaság, mégis elhiszem.

- Régen nyíltál meg ennyire. – a hangja még mindig nem volt sem vádló sem bosszús. Lágy volt és szerelmes.

- Régen volt időnk arra, hogy ne csak a tényekre és a fontos dolgokra koncentráljunk. – bújtam közelebb. – Most ez így olyan jó.

- Gyakrabban kéne időt szakítani a semmit tevésre. – bólintott és megbabonázva nézte a tincsem amivel játszott.

- Mi bánt? – mondtam ki egyből amint tudatosult bennem, hogy mi az ami furcsa rajta. – Ne mond, hogy semmi.

- Bejön neked Tommi? – kérdezte még mindig a tincsemmel játszva.

- Nem rossz pasi, de az én pasim nála sokkal jobb. – vontam vállat. – Miért?

- Folyton össze néztek. – magyarázta. A gyomrom fájdalmasan rándult egyet. – És ma az érdekelt van-e valakije. Mindig megszoktad magyarázni a dolgaidat, most nem tetted. És titkolsz valamit, ne is tagadd. Először azt hittem, hogy a futamon töröd a fejed. De már tudom, hogy nem az jár a buksidban. Nem bízol bennem? – jeges rémület fogott el. Teljesen mást lát a dolgokba.

- Bízom benned. – kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. – Tommi ügyet azért kérdeztem, mert Eva belevitt egy találgatásba. Eva és Tommi kezdenek össze melegedni, és ezért kérdeztem amit kérdeztem, hogy biztos legyen benne, amikor rákérdezek Evanál.

- Miért néztek folyton annyira össze és mit titkolsz? – a hangja és a szeme is étségbe esett volt. Félt, hogy elveszít, ami hülyeség.

- Ezt annyira nem így akartam elmondani. – ültem fel, majd inkább felkeltem mellőle mielőtt magához ölelne.

- De hát mit? – tárta szét a kezét Sebi. – Elég a játékaidból Virág! – dühödt be. Ezt mintha már hallottam volna.

- Babát várok! – fordultam vele szembe mérgesen. A kék szemek engem néztek, de valahol egészen máshol járt gondolatban. Bizonyára most tudta összerakni a kirakóst.

- Tessék? – kérdezte suttogva. Elbizonytalanodtam erre az érzelem mentes halk hangra.

- Várandós vagyok. Terhes, 1 hónapos. – mondtam én is halkan és akaratlanul is a kezeim a hasamra fonódtak. Seb felkelt a kanapéról és közvetlen elém lépett.

- Babánk lesz? – kérdezte még mindig érzelem ments hangon. Csak bólintani tudtam és lehajtottam a fejem. Pár pillanat múlva Sebi az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek. A kék szemekben boldogság csillogott, mérhetetlen boldogság. – Komolyan?

- Igen. – mosolyodtam el. Felkapott és megpörgetett a levegőbe, a lábam még mindig nem érte a földet mikor megcsókolt. Szerelmesen és boldogan. Mikor elváltak az ajkaink felnevettünk. Egyszerre járta be a házat a boldog nevetésünk. Boldog voltam. Sebi rám ragasztotta a boldogságát.

- Ezt nem bírom elhinni! – megsimogatta a lapos hasam. Úgy nézett fel rám, mintha pontosan érezné már most a pocakomban a babát. – Szeretlek, szeretlek, szeretlek. – hadarta és ismét megcsókolt. – Miért nem mondtad el eddig? – leült a kanapára vissza és az ölébe húzott.

- Féltem talán. Magam sem tudom igazán. – gondolkodtam el. - Nem tudtam mit kéne éreznem. Tommi tett helyre, hogy csak hazudok magamnak is.

- Tommi tudta? – lepődött meg.

- Igen. – bólintottam. – A csapatorvos neki adta oda a borítékot, amit mellesleg mikor pakoltunk ki a kezedben tartottál. Hazudtam róla, bocsánat, de nem voltam kész, hogy elmondjam. – nem lehetett túl sok megbánás a szememben de most ez érdekelte a legkevésbé.

- Akkor Eva is biztos tudta. – gondolta végig. Ismét bólintottam. – Mindent előbb tud meg. – csóválta a fejét mosolyogva. Nem haragudott, tudta, hogy vannak dolgok amiket meg kell emésztenem mielőtt ő megtudja.

- Szüleid tudják? – faggatózott. – Apa leszek, Istenem! – nevetett fel. Talán most esett le neki igazán.

- Csak Evanak mondtam el. Tommi ugye olvasta… - mosolyogtam. – Azt akartam, hogy szülők és mindenki előtt tudd meg.

- 1 hónapos? – kérdezte. Ismét csak bólintottam. Pár pillanatig ráncolta a homlokát. – Akkor pont évad végén születik meg!

- Ezt a fejszámolást! – nevettem fel. – Igen, pont évad végén.

- Jól összehoztuk. – vigyorgott. – Akkor Malajziában fogant. – vigyorgott mindent tudóan.

- Igen akkor volt a Maláj futam. – nem értettem hova akar kilyukadni. – Akkor kezdődtek a rosszul létek is.

- Malajzia előtt voltunk pár napot kettesben. – ha nincs füle körbe vigyorogja a fejét. – Egyre jobb ötletnek tűnik így utólag.

- Egyértelmű, hogy jó ötlet volt, hiszen az én ötletem volt. – nevettem fel. Úsztunk a boldogságban. Egész nap csak feküdtünk a kanapén és TV-ztünk meg semmiségekről beszéltünk. Egyikőnk sem merte a jövőt boncolgatni mert korai volt a dolog még nagyon. A mellemen ejtett sebek szépen gyógyultak és jövő hétre talán már igazán nyomuk sem lesz. Seb egyszer sem hozta szóba, hogy végig dolgozom-e az évet. Vagy természetesnek vette, hogy futamról megyek szülni, vagy nem akart veszekedni. A lényeg, hogy boldogok voltunk és nyugalom vett körül minket.