Kína - Spanyol 4

Itt a folytatás, és felhívnám rá a figyelmet, hogy 16-os a fejezet!!

A telefonom csörgése rángatott ki az álmok birodalmából. Az arcom elé emeltem a telefont, hogy lássam a hívó nevét.

- Victor nagyon ajánlom, hogy nagyon fontos legyen. – vettem fel barátságtalanul az egyik szerelőmnek.

- Fontos, hidd el! – mondta picit kétségbeesett hangon.

- Mi az ami ilyen fontos… - ránéztem az órára. – hajnali 5-kor? Victor elverlek, ha nem életbe vágó.

- Az! – vágta rá. – Anyukám kórháza került és azt mondták, hogy csak hetei vannak vissza.

- Nagyon sajnálom. – mondtam csukott szemmel. Tényleg sajnáltam, nem tudtam milyen egy szülőt elveszteni, de nem is akartam tudni. – De még mindig nem értem miben segíthetnék hajnali 5kor?

- Nem mertem Christianhoz fordulni egyből értsd meg kérlek! – mondta kétségbeesetten. – Te tudod mennyire szeretem anyut.

- Igen tudom. És tényleg roppantul sajnálom. Bökd már ki miért kelettél fel! – kezdtem mérges lenni.

- Szeretnék a haláláig vele lenni. Hete vagy csak napjai vannak vissza! – tette hozzá kétségbeesetten. Még mindig nem értettem miért engem zaklat.

- Hát legyél vele. - mondtam magától értődően.

- De be vagyok osztva mától szerdáig a gyárba! – nyögte ki végre mit akar. – Ráadásul nem is te osztottál be hanem Christian!

- Azt akarod, hogy beszéljek vele, hogy leléphess. – nem kérdeztem. Már értettem mit akar.

- Igen, kérlek szépen! – vette könyörgően. – Vállalok az évig hajtásban dupla műszakot, csak ezt intézd valahogy el nekem kérlek!

- Miért nem Bent hívtad? – kérdeztem, bár közben már azon gondolkodtam, hogy tudom ezt Christiannal letárgyalni.

- Ben is bent van, azt mondta ő nem tehet értem semmi, ő is csak hozzád fordulna, ha nyűgöm van menjek egyből hozzád. – magyarázta.

- Rendben, beszélek Christiannal. – sóhajtottam. – De ez miért nem ért volna rá délelőtt?

- Mert 7-kor kezdünk, és ha nem érem el a 6-os gépet csak délután megy a következő. – magyarázta pánikolva.

- Tehát sürgősen ébresszem fel Christiant az érdekedben? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Téged nem rúg ki érte! – nyögött fel keservesen.

- Legalább a gyárban van? – reménykedtem.

- Nem, haza ment a családjához. – mondta félve.

- Nagyon- nagyon- nagyon sok dupla műszakod lesz évvégén. – morogtam. Az, hogy bevállalja az évvégén a dupla műszakot azt jelzi, hogy nagyon kétségbe van esve. Büntetésből szoktam adni a szerelőknek és a mérnököknek ha valamit nagyon elbaltáznak. A dupla műszak pedig a gyárban volt. Egy műszak a szerelőknél 12 óra volt a mérnököknél 10 mert szellemi munkát végeznek. Persze ha nagyon elszállt az agyam akkor a pályán kaptak dupla műszakot ami viszont tényleg kínzás volt, mert az annyit jelentett, hogy motorhome-ot kell építeniük és utána neki kezdeni a box munkának. De az nagyon el kellett szállnia az agyamnak. Ez tavaly csak kétszer fordult elő.

- Köszönöm! – hálálkodott megkönnyebbülve.

- Még ne hálálkodj. – morogtam és kinyomtam a telefont.

- Már megint mi van? – kérdezte Sebi nyakig a takaró alatt csukott szemmel. – Ki művelt és mit, hogy dupláznia kell?

- Victor fog duplázni az évvégén. – morogtam. – Fel kell miatta keltenem Christiant, és otthon van!

- Sok sikert. – horkantott. – Ha kirúgna mond meg neki, hogy kilépek én is. – ásított és a másik oldalára fordult.

- Képes lennél kilépni? – hitetlenkedtem.

- Bármikor átvesz egy másik csapat. – mondta még félálomba és aludt is tovább. Jó tudni, hogy Sebi akkor dobbant amikor neki tetszik. Nem éppen bíztató helyzet elnézve az eddigi bakikat. Kimásztam az ágyból és lecsoszogtam az irodámba. Bele vettem magam a kényelmes székbe és a vezetékes telefonon tárcsáztam.

- Horner lakás. – vette fel egy női hang. Nem hallatszódott álmosnak.

- Szia Alex, Virág vagyok. – köszöntem bele. Alex a főnök felesége, akivel viszont jó viszonyba voltam. Mikre nem jók a pucc partik.

- Szia! Rég beszéltünk. – villanyozódott fel. – Hogy vagytok Sebastiannal? – tényleg kíváncsiság csengett a hangjába.

- Jól vagyunk köszönöm. – mosolyodtam el. – Szerinted, mennyi az esélye annak, ha most Christiant kérem a telefonhoz, nem nyel le keresztbe?

- Nem tudom. – nevetett. – Még alszik.

- Te, hogy-hogy ilyen korán fent vagy? – érdeklődtem.

- Megyünk egy nagy családi kirándulásra és vásárolni megyek meg előkészítek mindent. – mondta feldobódva.

- Ritka kincs a szabad idő ebben a szakmában. – nevettem fel halkan.

- Az biztos. – nevetett ő is. – Fontos ügyben keresed?

- Igen, eléggé. Sajnos nem is ér rá későbbig. – előztem meg a következő kérdést.

- Hát akkor felkeltem. – sóhajtott. – Sok sikert. – tette még hozzá nevetve.

- Kösz, kelleni fog. – nevettem én is. Én nem bírtam volna Christian párja lenni. Mondjuk ha mi a főnökkel dumcsizunk a végére valamelyikünk biztos, hogy ordít. Általában ha megbeszélés van akkor én.

- Az állásoddal focizol. – szólt bele Christian.

- Ugyan kérlek, úgysem rúgnál ki. – vigyorogtam. Vagy kulturáltan beszélem meg vele, vagy elérem, hogy dühében mondjon igen. – Utálok focizni. Béna vagyok hozzá. De a mérnökök közt az egyik legjobb és ezt te is tudod.

- Hallgatlak. – sóhajtott. Morgott még valamit de nem értettem, talán jobb is.

- Victort felmentettem a beosztása alól. – közöltem.

- Milyen jogon? – kérdezte mérgesen.

- A főnöke vagyok. Problémával járult hozzám. – kezdtem bele. – Megvan hozzá a jogom, hogy az embereimet elengedjem, ha nyomós okuk van rá. De ha szeretnéd idézek a szerződésemből. Mert benne van Christian, hogy megtehetem. Teljes jogom van az embereimhez.

- Remek. –morogta. Reggel volt, és már régen volt mikor aláírtam a szerződésemet. Ez volt a szerencsém, hiszen nem volt ilye része a szerződésemnek. Ez inkább íratlan szabály volt. – Engem miért keversz bele?

- Mert a te beosztásod, és ahhoz, hogy elmehessen a te hívásod és engedélyed kell a centerbe. – homályosítottam fel.

- Az a szerencséd, hogy túl fáradt és álmos vagyok. – morogta. – Végig ki akarja magát vonni a munka súlya alól?

- Igen, az egész beosztást átkell rakni. – helyeseltem. Morgott még valami majd elköszöntünk és letette. Meglepően jól ment. Írtam egy sms-t Victornak, hogy elmehet majd vissza másztam az ágyikóba Sebi mellé.

- Kirúgtak? – kérdezte fél álomba.

- Még nem. – nevettem fel. Biztos voltam benne, hogyha Christian felébred rendesen kiakad.

- Babánk lesz, babánk lesz. – motyogta boldogan és elkezdte a hasamat simogatni. Tegnap óta ez csinálja az elején még kiborító volt, hogy 10 percenként oda jött poci simire. De most már csak vigyorgok rajta. Végérvényesen magamba bolondítottam a szőke hercegemet.

Fél órája ültem a konyha asztalnál és néztem az előttem lévő papírokat. Próbáltam a választott recepteket Sebisíteni. Azaz úgy leírni, hogy Sebi is egyből megértse, mert mikor a kezébe nyomtam és végig olvasta, hogy fogalmaknál akadt meg mint botturmix és társai. Minden lépésről lépésre leírtam. A „nyisd ki a sütőt” elkezdve a „csukd be a sütő ajtót” át mindent.

- Biztos, hogy te ezt komolyan gondoltad? – néztem érdeklődve rá. Az asztal másik végében ült és az állát támasztva figyelt.

- Ha egy Forma 1-es kocsit eltudok vezetni akkor ez is menni fog. – vont vállat.

- Egy előre betanult pályán mész körbe- körbe. – néztem rá szeptikusan.

- Te is tudod, hogy ez nem ilye rém egyszerű! – mondta kicsit unottan.

- Ahogy a főzés sem abból áll, hogy forró vízbe beleöntöm a száraz tésztát és megvárom míg letelik a zacskóra írt idő! – vágtam rá.

- Menni fog. – mondta magabiztosan. – Ha meg nem te úgyis itthon leszel. – vigyorodott el. A mázlistája hétfőn főz ebben a gasztronómiai műsorban, amikor még pont itthon vagyok.

- Ha felgyújtod a konyhám szétverem az edző termed. – mosolyogtam rá kedvesen. Félelem villant a szemébe, de gyorsan vissza tért a maga biztosság.

- Oké. – biccentett.

- Agyamra mész néha mondtam már? – morogtam mikor folyattam az írást.

- Már említetted. – nevetett, majd átsétált a nappaliba. – Kismama, tipegj ide és takarítsd ki a macskádat a fotelemből kérlek. – szólt vissza és mérget mertem volna rá venni, hogy vigyorog.

- Most épp utállak. – szóltam vissza. – Ülsz szépen a kanapéra.

- De én a fotelbe akarok! – jött az akaratos válasz.

- Én is sok minden AKAROK, még több mindent SZERETNÉK. – nyomtam meg a szavakat, de nem keltem fel. – A kismamáért mert legközelebb kikapsz. – tettem hozzá.

- Kismama, kismama, kismama!! – kiabálta nevetve. Felkeltem vittem az éppen abban a pillanatban elkészült recepteket és ledobtam az asztalra.

- Több tiszteletet taknyos. – nyújtottam rá nyelvet.

- Igen is néni! – fonta karba a kezét.

- Gyere Pehely, legalább mi viselkedjünk úgy ahogy egy felnőtthöz illik. – vettem fel a cicust a fotelből.

- Egy felnőtt nem nyújtogatja a nyelvét. – kötözködött Sebi.

- Egy felnőtt nem provokálja a másikat azok után, hogy felcsinálta. – néztem rá szúrósan. Nyitotta a száját majd becsukta. Erre nem tudott mit mondani.

- Nem bánom, hogy felcsináltalak. – vont vállat és megindult felém. – Sőt! Megteszem újra és újra. – vigyorgott. Elkezdtem hátrálni egészen a falig. Neki szorított a falnak és pedig megpróbáltam ficánkolva kijutni a kezei közül. Pehely már rég a szoba másik végéből nézett minket. Sikerült a nagy mozgolódásomba bevernem a könyököm a falba ami megremegett ettől. Legnagyobb balszerencsénkre Sebi díjai voltak polcokra felpakolva ezen a falon és ere a kis rezdülésre az egyik polc léce lecsúszott a helyéről és a márvány talapzatos díjak vészesen megindultak felénk. Sebi irtózatosan gyors reflexeinek köszönhettük, hogy egyik sem végezte rajtunk. Mire bennem tudatosult, hogy borulnak a díjak már a szőnyegen feküdtem Sebi pedig fölöttem.

- Oké, megbocsájtok. – nevettem el magam. – Ez szép volt, még megijedni sem volt időm.

- Ezért én vagyok a pilóta kettőnk közül. – nevetett velem. – Jól vagytok? – lett hírtelen tele a szeme aggodalommal.

- Hm? – hírtelen nem értettem a többes számot. – Ja igen, jól. – simítottam a kezem a hasamra. – Ezért egyébként meg kéne szidjalak.

- Mert? – ráncolta a homlokát.

- Mert kockáztattad a testi épséged. – vigyorodtam el. – Még a végén nem csak a Bajnokom de a Hősöm is leszel.

- És mit szólnál ahhoz ha a Férjed is lennék? – döntötte oldalra a fejét még mindig félig rajtam fekve.

- Na jó mássz le rólam! – löktem meg. – Gyerek, házasság. Állj! Ez sok egyszerre!

- Csak egy ötlet volt! – tette fel védelmezően a kezét. – Vajon hány tört el? – nézett a díjakra.

- Egyik sem. – rázta a fejem. – Attól még, hogy másolatok, nem üvegből vannak. Még ami annak tűnik sem üveg.

- Akkor jó. – vigyorodott el.

- Úgyis leakartam múltkor porolni őket. – nevettem. – Miért nincs a polc rögzítve? - gondolkodtam el.

- Mert csak sebtében csinálta apu. – vonta meg a vállát. Hát, így picit veszélyes a dolog, de nem akadtam fenni. Az életünk - főleg Sebié- veszély, veszély hátán. Pont egy polcon akadjak ki? Akkor már inkább kiborulok majd Monacóban, az sokkal stílusosabb.

A nap további részében Sebi főzött, én meg ültem a konyha asztalon és magyaráztam, mit hogyan kéne. Nem azt főzte amit fog majd hétfőn, ő találta ki mit szeretne most főzni. Utána pihengettünk tovább, este fele Sebi lement pár órát edzeni és kivételesen én is lementem. Szépen előszedtem egy nagy zacskó chipset és egy nagy tábla csokit, majd leültem a kondi sarkába és szépen komótosan elkezdtem megnyammogni a chipset.

- Ez gonosz. – nézett rám a bicikliről. Végig feküdtem a földön és fél kézzel támaszkodva néztem őt, továbbra is chipsszel tömtem magam. – Így is elfogsz hízni, a baba miatt. – figyelmeztetett Sebi. – H így folytatod, nélküle is elfogsz.

- Folyton erről magyarázol. – vigyorogtam. – Ahhoz képest pedig totálisan lapos a hasam. - gonosz dolog volt, de egyébként unatkoztam volna.

- Nem sokáig. – kezdett el kéz nélkül tekerni. Csak azért nem ment el ténylegesen biciklizni, mert nem akart egyedül hagyni. Végig néztem az izmos testen és támadt egy sokkal jobb ötletem.

- Igazad van. – keltem fel. – Inkább megyek és befekszem a lenti kádba. – nyújtózkodtam faarccal. Ott hagytam a csokit meg a chipset és elindultam ki, de még az ajtóba levettem a pólómat.

- Ha nem edzek nem leszek formában Spanyolba. – szólt utánam.

- Edz csak nyugodtan. –néztem végig rajta látványosan. – Elleszek egy magam is. – kikapcsoltam a melltartóm és oda dobtam neki. Reflexből elkapta és vissza nézett rám. Egyik kezemmel takartam valamennyire a mellem amin a hegek így nem látszottak, hiszen alul voltak. – Nincs szükségem a társaságodra ahhoz, hogy élvezetes legyen a fürdőzés. - nyaltam meg a számat majd ismét elindultam kifelé. Még pont láthatta, ahogy kilépek a gatyámból. Ördögi vigyorral indultam meg a földszint felé. A lépcső alján még vissza fordultam és gyorsan oda dobtam a bugyimat a csukott ajtó elé. Nem rohantam felfelé, mert tudtam, hogy kell pár perc mire oda jut, hogy van jobb edzési mód is. Megengedtem a hatalmas kádba a vizet és öntöttem bele habfürdőt. Ha jut idő a kádba fürdősre nálam, mindig habfürdőzök. Megnyugtatja a testem és a lelkem is. Mire besötétítettem annyira, hogy csak félhomály legyen és belemerültem a vízbe nyílt az ajtó és Sebi jött be a bugyimat lengetve.

- Nagyon-nagyon rafkós vagy. – vigyorgott. Mire oda ért a kádhoz már meztelen volt. – Csatlakozhatok? – kérdezte vággyal teli szemekkel.

- Neked nem edzeni kéne? – elkezdtem a mellemről lesimogatni a habot.

- Ez is az edzés egy fajtája. – bemászott mellém a kádba és magához ölelt. Simán elfértünk egymás mellet akkora volt a fürdő alkalmatosság. Addig mocorgott míg háttal a mellkasán nem feküdtem és csak a derekamon lévő keze tartott.

- Erre ment ki a játék igaz? – kérdezte nevetős hangon. – Hogy veled foglalkozzak. – a keze megindult lefele a hasamon. Felnyögtem mikor besiklott a két lábam közé.

- Tévedsz. – nyögtem ki míg az eszemnél voltam. Tovább kényeztetett én pedig hátra nyúltam, hogy megkapaszkodjak a tartójába. – Jó te jó ég. – nyögtem mindenféle gátlás nélkül.

- Igazam van? Erre ment ki a játék? – kérdezte ismét. Kezdett a gerincem megfeszülni a kényeztető kezek alatt.

- Igen. – adtam meg magam. Halkan felnevetett, de nem sokáig hagytam, hogy nevessen mert neki nyomtam a fenekem az ölének amire viszont már ő is felnyögött. Belecsókolt a nyakamba, nekem pedig végem volt. A gerincem a gyönyörtől ívben megfeszült és felsikoltottam.

- Na azért. – morogta vágytól fűtve a fülembe, mikor magamhoz tértem. – Na ki vezet az orránál fogva ki? – fordított magával szembe. Feltérdeltem a kádban, és hálával adóztam Kimi beszólásának, hogy nagy kádat vegyünk, mert abba könnyebb bizonyos dolgokat csinálni.

- Én téged. – súgtam a szájába. Benne akadt a levegő a tüdőmbe, mikor megéreztem magamban. Egyszerre nyögtünk bele a csókba. Elhúzódtam tőle épp annyira, hogy lássam az arcát. Mindenét a vágy töltötte ki. A szemét, az arcvonásait, a mozdulatait. Épp meg akartam jegyezni, hogy mennyire imádom így látni mikor elkezdett mozogni bennem. Minden kiment a fejemből.

- Tudod mit nem értek? – kérdezte mikor már nagyjából normálisan lélegeztünk.

- Na most épp mit nem? – vigyorogtam. Ismét a mellkasán feküdtem háttal neki.

- Ne legyél gonosz. – simogatta meg a hasam ahol a kezei tartottak. – Ha gyógyszert szedtél, hogy eshettél teherbe?

- Ne akarj mindent érteni mindig. – döntöttem a fejem a vállára. – És ne kérdezz olyat amire nem tudok biztos választ adni. – simítottam a kezem az övére.

- Végül is a végeredmény a fontos. – éreztem ahogy elmosolyodik. – Babánk lesz, Babánk lesz!!

- Psszttt. – hunytam be a szemem. – Ne akard, hogy kimásszak a kádból és a fejedhez vágjak valamit. – kuncogtam.

- Nem hagyom. – ölelt egy pillanatra szorosabban. – Ahogy azt sem, hogy bajotok legyen.

- Mindentől nem tudsz megvédeni. – vontam vállat még mindig csukott szemmel. – És ne is akarj mindentől megvédeni. Követelem, hogy ne legyél papucsa ha eddig sem voltál az.

- Jóóóó. – sóhajtott színpadiasan. – Gondolom abba megegyezhetünk, hogy még nem szólunk a médiának.

- Én biztos nem fogok. – oldalra fordultam és nyomtam egy puszit a mellkasára. – Christiannak viszont kéne szólni.

- Miért érzem úgy, hogy enyém lesz a megtisztelő feladat? - vigyorgott.

- Mert veled nem ordibál folyton. – nevettem fel halkan.

- Te is bűnös vagy benne. – ingatta a fejét.

- Nem tagadtam soha. – nevettem fel ismét röviden. – A csapatomnak majd én elmondom.

- Nem mondják el a médiának? – aggodalmaskodott.

- Nem. – vágtam rá egyből.

- Rendben. – vont vállat amire viszont az én testem megmozdult. – Ezt nem kellett volna. – nyögte. Vigyorogva ráztam a fejem.

- Gondolkodj, aztán cselekedj. – nevettem.

- Akkor most végig gondolom mit fogok veled művelni gyorsan. – játszotta az elgondolkodót. – Oké, megvan. Na gyere csak ide. – fordított ismét maga felé nevetve.

Mielőtt bármi komolyba bele kezdhettünk volna, kint megszólalt a vezetékes telefon.

- Maradsz. – kapta el a derekam mikor mozdultam volna, hogy kimásszak a kádból. Hagytuk csörögni és a rögzítő kezdett el beszélni.

- Valamelyikkőtök vegye fel a telefont mert nem állok jót magamért! – szolt bele Christian emeltebb hangon. Egyből ugrottam is ki a kádból és út közben csavartam magamra a törülközőt.

- Szia, mit szeretnél? – kaptam fel a kagylót.

- Mit csináltatok, hogy fenyegetőznöm kell, hogy beszélhessek valakivel? – kérdezte mérgesen, majd hangot váltott. – Ne, ne mond! Nem akarom tudni.

- Részemről mindegy. – nevettem.

– Miért kerestél minket? – hangosította ki Sebi amint oda ért.

- Be kéne jönnötök a gyárba. – mondta sóhajtva.

- Neked ma nem kirándulnod kéne? – ráncoltam a homlokom. Sebi közben neki dőlt az oldalával a pultnak.

- Behívtak, mert valami nagyon fontos dolgot kell megbeszélnünk. – mondta picit fáradt hangon.

- Azt értem, hogy rám szükség van, hiszen mérnök vagyok, de Sebi minek oda? – értetlenkedtem.

- Szükség van mindenkire. – a hangja nagyon nyúzott volt, bizonyára nagyon nem így tervezte a hétvégéjét.

- Nekem hétfőn jelenésem van otthon. – figyelmeztette Christiant. – Virágnak pedig kedden Magyarországon.

- Tudom-tudom. – sóhajtott. – De hétvégére ide tudtok jönni.

- Mi a baj Christian? – még mindig nem értettem a dolgot. – Az összes fejlesztő mérnök bent van és minden nagyfejes.

- Tudom. – sóhajtott. – Nem szeretném telefonon ragozni a dolgot. Rendkívüli ülést hívok össze. – mondta végül. – Ide tudnátok már ma repülni?

- Már nincs légzár, ugye? – kérdeztem.

- Nincs. – ismét sóhajtott. – Siessetek. Amint tudtok gyertek. – és letette. Sebi kérdőn nézett rám.

- Ne nézz, fogalmam sincs. – tártam szét a kezem. Míg én pakoltam pár cuccot ami kellhet addig Seb a repülő jegyeket rendezte és beszélt a szomszéddal, hogy vigyázzon Pehelyre és Báróra. Ruhákat szinte nem is pakoltam, mert csak fölösleges idő pocsékolás lett volna hiszen a gyárba megyünk ahol van egy csomó csapat cucc. Mondjuk nekem személy szerint ott is van egy szekrényem ami tele van ruhával.

- 30 perc és kint kell lennünk. – nézett be Sebi a dolgozó szobámba ahol éppen a kütyüimet pakoltam egy utazóba. – Ötletes sincs, mi ez az egész?

- Ötletem van sok, de remélem együk sem igaz. – mondtam fel se nézve.

. Virág Norton. – vettem fel a telefont az első csörgés után.

- Szia Eva vagyok. – köszönt bele gyorsan. – Titeket is behívott Christian?

- Igen. – ezen elgondolkodtam. – Még a sajtó részleget is behívta? Mindenkit?

- Én úgy tudom mindenki be lett rendelve. – mondta izgatott hangon. – Virág mi történt?

- Fogalmam sincs. – körbe néztem, hogy nem hagyok-e itt valamit. – Melyik géppel mész?

- A 7-essel. – hallani lehetett, hogy közben ő is pakol.

- Mi is azzal megyünk. – felnéztem Sebire aki éppen az utazót cipzárazta be. Már felvolt öltözve. Rajtam még csak szoknya volt harisnya és melltartó. Mivel rendkívüli ülés lett össze hívva így üzletasszonynak öltöztem. – Elmegyünk érted ha gondolod. – Sebi gyorsan bólintott majd oda dobta nekem az ingemet.

- Rendben. – vágta rá Eva.

- 10 perc és ott vagyunk. – tettem le a telefont. Gyorsan beledobáltam a telefonjaimat a kistáskámba a belépőmet a gyárba, csatokat amivel megcsinálom a hajam és smink cuccot majd mentem Sebi után ki az ajtón. Gyorsan felrángattam magamra a magas sarkúm és össze gomboltam a krém színű ingemet. Krémszínű volt a szoknyám is, de pár árnyalattal sötétebb mint az ingem. Sebi megteheti, hogy farmerba és csapatpólóba állít oda, sajnos én nem. Beültem az anyós ülésre és szoros kontyba rendeztem a hajamat. Még mindig nedves volt, így könnyen ment. Mire Evahoz értünk már ki voltam sminkelve. Bedobálta a cuccait a csomagtartóba majd beült hátra gyorsan. Ő is üzletasszonynak volt öltözve, csak rajta fekete szoknya volt és fehér ing. A szoknyához passzoló kabátkát maga mellé dobta és ahogy kattant az öv Seb már indult is.

- Nagyon nem örülök, hogy csak így berángat minket. – morogta. Ő is kistükröt halászott elő és elkezdte magát sminkelni. Még felvettük Tommit és Evaval ahogy összemosolyogtak látni lehetett, hogy több van ott mint egy-két éjszaka a másik ágyában.

- Vegyük úgy, hogy ezt nem láttam és nem tudok semmit. – szólalt meg Sebi. – Tommi tartozol egy sztorival.

- Majd a gyárban. – vigyorodott el az említett. A gép indulásra várnunk kellett de nem is volt baj, mert addig végig telefonáltam az agyasokat akik a kezem alatt dolgoznak, hogy mindenki tudja-e, hogy be kell menni vagy bent vannak-e. Szerencsére a csapatom nagy része tegnap ért vissza Kínából, így még mindenkit a gyárban volt. Ben jelezte is, hogy kijön értünk. Az út nem volt hosszú, pedig elég volt, hogy megnyugodjak. Picit úgy éreztem túlpörögtem ebbe a rohanásban, így jól esett pihenni egyet a gépen.

- Mit tudsz? – támadta egyből le Eva Bent.

- Majd Christian elmondja. - sóhajtott fáradtan. Belenézett a szemembe és már tudtam is, hogy az én csapatomból csinált valaki valamit.

- Ki? – kérdeztem sóhajtva. Meglepetten nézett, de csak fejét rázta így beültünk a kocsiba. Seb egyből a volánhoz ült be, nem is várta, hogy valaki vezetni akar-e. Senki nem ellenkezett hiszen gyorsan oda kellett érnünk és Sebi volt köztünk az egyetlen aki sebesség korlát határán is biztos kézzel vezetett és még bíztunk is benne. Mondjuk ez volt a munkája. Tökéletesen teljesíteni. Amint megláttam a hatalmas épület együttest ami a gyár volt előszedtem a belépőket. Az egyik rátettem Seb combjára a másikat pedig rácsatoltam a szoknyám szélére. Az biztonsági őr mindenkinek ellenőrizte a belépőjét ami fura volt, mert ennyire nem szoktak oda figyelni rá. Az aulában nem voltak olyan sokan de azért látni lehetett pár sietős embert. A díjak előtt áll pár szerelőm akik egyből célba vettek engem.

- Nem tudtunk róla, hidd el nekünk! – kezdett bele kétségbe esetten Dan.

- Állj! – tartotta fel a kezem. – Miről van egyáltalán szó? – meglepetés látszott az arcán, majd ránézett Benre aki a fejét rázta, hogy ne mondjon semmit.

- Menjetek be, mindjárt megyek én is. – néztem Sebire. Nem kötekedett megszorította a kezem majd Evat maga előtt terelve oldalán Tommival bement a nagytárgyalóba.

- Halljam, mi történt? – húztam őket vissza a sarokba.

- Leo infókat szállított mind a médiának mind a többi csapatnak. – mondta helyettük Ben.

- Nem tudtuk! – nézett rám könyörgően Dan. Leó volt az újfiú. Nem olyan régen csatlakozott hozzánk, és direkt felhívta Ben figyelmét, hogy figyeljen a gyerekre. Neki is ez juthatott eszébe mert lehajtotta a fejét.

- Lehiszem Dan. – biccentettem felé. – Gyertek. – indultam meg a nagytárgyaló felé. Pár órája még az orgazmustól sikítva feküdtem Seb karjaiban, most pedig éppen az embereimet és magamat vagyok kénytelen pillanatokon belül védeni. Nem tetszett ez a fordulat.