Kína - Spanyol 6

Itt az új rész =)

Vasárnap reggel nagyon nem akartam felkelni de muszáj volt. Sebi már lent volt a konyhában teljesen fitten.

- Nem akarom tudni mi pörget fel ennyire. – tartottam fel a kezem mikor megakart szólalni. Leültem az asztalhoz és kortyonként lassan megittam a kávémat. Letörölhetetlen vigyor volt az arcán, ami piszkálta az idegeimet. Nem is tudom igazán miért. Talán egy pesszimista napra ébredtem.

- Alig várom, hogy… - kezdett bele vigyorogva mikor letettem az üres bögrémet. Ismét feltartottam a kezem.

- Nem akarom tudni. – a nevetése kísért egészen a gardróbig. Összeraktam magam, bár addig húztam amíg csak tudtam. Seb már a kocsiba ült mikor leértem a földszintre. Beültem mellé és végig az ablakon bámultam kifelé, még esélyt sem adva arra, hogy lássam a 32 fogas vigyorát. Azzal, hogy a doki megvizsgál nagyon valóságos lesz ez az egész, és picit morcos voltam miatta. Nem akartam elhízni, nem akartam, hogy gátoljon a munkába.

- Nagyon nem örülsz. – jegyezte meg Sebi vigyorogva a rendelő ajtajában. Még a morcosságom, sem olvasztotta le a vigyort a fejéről.

- Hát itt a boldog kismama. – tárta ki előttem az ajtót a doki. Seb a megnevezésen felnevetett és pedig még durcásabb lettem.

- Süt róla mennyire boldog. – jött be utánam Sebi is. A továbbiakban szerencsére befogta, mert kezdett megérni neki valami megvonás. Egy halom vizsgálaton estem át és még zizis képernyőn is megcsodálhattuk azt a valamit, ami a legkevésbé sem hasonlított egy babához még. Sebi kérésére meg is kapta képnek. Nem értettem miért, csak egy paca. A későbbi felvételek sokkal jobbak lesznek. Amint haza értünk átöltöztem otthoni laza cuccba és neki álltam az ebéd készítésnek míg Sebi a holnap nappal kapcsolatban telefonált az irodámban.

- Szerinted mit csinál ennyi ideig? – vakargattam meg Báró fejét. Halkan benyitottam a dolgozó szobámba és Sebi az ablak felé fordulva nézegetette a képet amit a doki adott neki.

- Ennyi hetesen még szinte felismerhetetlen. – dőltem az ajtónak. – Majd hónapok múlva, tisztán látszani fog, hogy egy baba.

- Őszintén szólva fogalmam sincs mit kéne a képen néznem. – nevetett. Oda sétáltam és beleültem az ölébe és én is néztem a képet.

- Ott van. – mutattam egy pici foltra.

- Csak akkora? – nézett megdöbbenve.

- Mit vártál? – vontam össze a szemöldököm. – Szerinted hol rejtegetném a nagy pocakom? – a keze betalált a pólóm alá és a bőröm kezdte simogatni.

- Semmi változást nem érzek. – mondta szomorkásan.

- 1 hónap alatt még nem lehet észre venni. – mosolyodtam el. Most teljesen egy kisfiúra hasonlított.

- Mikor kezd el nőni a hasad? – bújt hozzám.

- 3-4 hónap után. – keltem fel az öléből.

- Az még messze van. – húzta el a száját, de ő is felkelt és a képet az asztalomra rakta. – Akkor egy jó darabig simán titkoljuk a dolgot?

- Majd kialakul. – vontam vállat. – Úgyis rájönnek.

Egész nap DVD-ztünk és lustálkodtunk. A házba patinás rend volt, így nem aggódtam, hogy holnap, hogy néz majd ki a lakás. Sokkal jobban aggódtam azért, hogy Seb ne gyújtsa fel a konyhámat és ne mérgezze meg a vendégeket.

Másnap reggel mikor felébredtem már itt voltak a kamerák, így először felöltöztem és csak utána mentem le. A konyhába már forgott a kamera így azt terveztem, hogy beosonok kávéért majd bemenekülök a saját birodalmamba. Persze én tervezek, Sebi meg áthúzza a számításaimat.

- Jó reggelt. – kaptam egy puszit. – Elmentem vásárolni.

- Isten veled. – töltöttem ki a kávémat. – Telefon közelbe leszek, és próbálj minél kevesebb mindent elfelejteni. – rám nyújtotta a nyelvét amin nevetnem kellett. Felelősség teljes apa? Sebi? Remek vicc.

- Hozzak neked édességet? – fordult vissza az ajtóból.

- Csokit hozhatsz. – néztem rá a bögrém fölött. – Feketével mész? – kérdeztem. Direkt felhívták rá a figyelmünk, hogy márkákat ne mondjuk. A Merci fekete a BMW fehér, könnyű megoldani a dolgot. Az én kocsimba meg úgyse ül be, mert szerinte túl nőies kocsi. Nekem Nissanom volt.

- Igen. Szia! – és le is lépett. Legalább a kamerás is ment vele. Végig néztem a tiszta konyhán. Nem volt kicsi a területe és világos is volt. Jobb oldalt végig pult volt bal oldalt pedig egy asztal. A hűtő a pult része volt. Végig a jobb oldali falon szekrények sorakoztak. Egy normál konyha volt. Kiöntöttem a maradék kávét a bögrémbe és beültem a dolgozóba. Nem csuktam magamra az ajtót, hogy haljam ha megjön, mondjuk addig még biztos, hogy hívni fog. Pehely a hatalmas ablakok előtt aludt összegömbölyödve Báró pedig a kertben volt valahol. Össze fogtam a hajam és hátra dőltem a kényelmes székembe. A lábam az asztalon pihent és laptop éppen bekapcsolt az ölembe mikor megszólalt a vezetékes telefon.

- Szia. – hangosítottam ki.

- Szia, mi az a szerecsendió? – jött a nagy kérdés. – És hogy néz ki? Hol találom? – majdnem felnevettem.

- Emlékszel arra mikor valamivel dobálóztatok Fabival és anyukád nagyon kiborult? – kérdeztem.

- Persze! – vágta rá büszkén.

- Na, az a szerecsendió. – nevettem el magam. Utána kilettek tiltva a konyhából. Persze a krumplit az udvaron is meg lehet pucolni. Anyukájának hatásos módszerei vannak. – Egyáltalán hol vagy?

- Szupermarket. – vágta rá.

- Imádom mikor elvárod, hogy minden menjen fejből. – sóhajtottam. - Balra a 3. sor közepén. A dióknál. – nevettem. – Drágám miért is vannak eladók ott? – piszkáltam.

- Benned jobban bízom. – nevetett ő is. – Szia. – és kinyomta. Vissza dőltem a székben és beléptem a Red Bull szerverére megnézni az új fejlesztési adatokat. Nem telt el 5 perc és ismét csörgött a telefon.

- Hogy állapítom meg, hogy egy alma savanykás-e? – csak fogtam a fejem.

- Vegyél zöld almát, 5-6 darabot. – sóhajtottam. – Ennyire pontosan nem kell a receptet követni. – nevettem.

- Köszi. – és letette.

- Neked is szia. – csóváltam a fejem. Átfutottam az adatokat de semmi igazán megdöbbentőt vagy kiugróan magas értéket nem találtam ami szomorú hír, mert csak tizedeket nyerhetünk a fejlesztésekkel. Bár nagyon nagy nyúl lenne a kalapba, ha többet tudnánk javulni. Így is az élen voltunk, csak a megbízhatóság egyenlőre nem az erényünk. Legközelebb már csak Báró ugatását és a kapu csukódását hallottam.

- Na mit felejtettél el? – mentem be utána a konyhába. Belenéztem a szatyrokba, hogy mit vett.

- Semmit! Még csokit is hoztam. – mondta büszkén. Báró az ajtóban ácsorgott és várta, hogy valaki áldását adja annak, hogy sáros manccsal végig csörtessen a lakáson.

- Na spuri be. – simogattam meg a fejét. Egyből Sebit vette célba valami kaja reményében. Csalódnia kellett egyenlőre, bár főzés közben, úgyis folyton etetni fogja.. Mondjuk Pehely a pofátlanabb kuncsorgás téren, és Sebivel sincsenek kibékülve.

- Egyáltalán minek álljak neki először? – nézett rám picit kétségbeesetten.

- Csináld meg a leves alapját. – sóhajtottam. – Aztán pácold be a húst, olvasd végig minek kell állnia, mihez kell sok idő. Állíts fontossági sorrendet.

- Abba nem vagyok jó. – nézett a receptekre mintha ők tehetnének róla.

- Vezetni itt nem fogsz. – nevettem el magam. – Leves, hús pácolás, felrakod a krumplit főni, répát almát felkockázod, utána pedig adja magát. Csak ne keverd a dolgokat össze! – figyelmeztettem. A kamerás pasi elvigyorodott. Gondolom azt hitte, hogy ezt még sokszor el kell ismételnem mire eljut Sebi tudatáig. Tévedett ugyanis Sebi pilóta és külön agykapacitása van, hogy a dolgokat megjegyezze, legalábbis azt amit meg akar és nagy részt amit én mondok neki. Megszokta a hangom, vagy nem tudom. Anyukája beszélhet neki.

- Köszi. – dörzsölte a kezét majd neki állt. Minden amit főz német étel volt amint anyukája gyakran csinált. Ezeket persze mind megkellett tanulnom mikor összeköltöztünk. Felmentem az emeletre, hogy a hétre összepakoljak magamnak. Zsuzsa az osztályfőnök adott egy listát mit érdemes vinnem. Én hiányoltam róla a mobilt, laptopot, zenelejátszót és ezeknek a töltőit és tartozékait. Komoly gondba voltam, mert arra kért, hogy próbáljak meg minél kevesebb táskába bele kérni. Bepakoltam a ruháimat egy nagy bőröndbe a pipere cuccokkal együtt és a cipőimet is bele sikerült tuszkolni. Előszedtem Sebi utazóját mert az kisebb volt mint az enyém és minden elektromos kütyümet beleraktam meg az elsősegély dobozt. Ide még jön sok minden amit még bekell szerezni. A kézi táskámba pedig mindig minden benne volt. Lementem a földszintre és belestem a konyhába Sebi mit szerencsétlenkedik.

- Konyharuha! – szóltam rá mielőtt megfogta volna a forrófazék fülét. Egyből elkapta a kezét és rám nézett. – Ha a víz forr benne, akkor valószínű, hogy az is meleg. – magyaráztam. Biccentett és a kesztyűvel vette le a gázról a leves alapot.

- Segítesz? – pislogott rám szépen. – Nem boldogulok az almával. – mutatott szerencsétlen agyon vagdosott almára. Nem bírtam ki nevetés nélkül. – Ne nevess ki. – nevette ő is el magát. Megszokott mozdulattal vágtam szét az almát.

- Vedd le a krumplit is és hámozd meg, de óvatosan mert forró! – vettem a kezembe a dolgokat míg az almát kockáztam. – Na jó. – tettem le a kést mikor elegem lett abból, hogy csak bökdösi a krumplit annyira forró. – Pucolj meg olyat ami nincs megfőzve és reszeld le.

- Megcsinálom. – dacoskodott.

- Seb. – vettem elő a versenyekkor is használt hangom. – Elfogod égetni a kezed és égési sérülésekért senki nem fog megdicsérni. – egyből ott hagyta és neki állt annak amit mondtam.

- Így könnyebb, hogy mondod mit csináljak. – vigyorgott. – Mintha egy versenyen lennénk. – nevetett.

- Ott is vagy, pontoznak, hogy mennyire lett jó amit csináltál és milyen házigazda voltál. – magyaráztam neki vigyorogva. A szemében felvillant a verseny szellem. Innentől minden egyszerűbb lesz. Nyerni akar. Közben sikerült a forró krumplit megpucolnom. – Ezt majd passzírozd le és ott van a recept a továbbiakban. – mutattam a papírokra. – El megyek a hétre vásárolni, ne gyújtsd fel a konyhámat. Hívj ha valami van. – nyomtam egy puszit az arcára. Mindent megcsináltam ami a kacsója épségét veszélyeztette, Christiannak egy szava sem lehet.

- Rendben. Szia Baba. – vigyorgott rám. Tudta, hogy nem fogok erre semmit se mondani, de este leverem a fején az biztos. Sebi imád célozgatni én pedig utáltam, ha célozgat. Beültem a Nissanba és meg sem álltam a bevásárló központig. A telefonom persze akkor szólalt meg mikor 3 szatyor lógott a kezembe. Nagy nehezet kitúrtam a mobilt és meglepve tapasztaltam, hogy nem Sebi hív.

- Szia John. – köszöntem bele.

- Tudnál gép közelbe kerülni? – kérdezte egyből. – Átküldök pár adatot nézd meg őket és számolj utánuk mert úgysem hiszel majd a szemednek.

- 20 perc és gép előtt vagyok. – tettem le. Bedobáltam a cuccokat a kocsiba és már indultam is haza. 3 órán át elvoltam és Sebi egyszer sem hívott. Ennyit jelent, az, hogy versenynek tekinti a dolgot. Vagy nem mer felhívni a baleseti sebészetről.

- Megjöttem. – jelentettem be mikor beléptem az ajtón. Lassan minden kaja kész volt. Sebi pedig nyakig maszatos.

- Bot mixer. – közölte vigyorogva.

- Jól haladsz ügyes vagy. – adtam neki egy puszit. A Starnbergi sajtleves kész volt, már csak a tálalásra várt. Rajnai felfújt is már az asztalon volt, szintén tálalásra várva. A Burgonyagombóc is a tálban volt már csak a Sörben pácolt pulykacomb volt a sütőben.

- Hogy tálaljak? – nézett rám.

- Egyenlőre sehogy. – beleszagoltam a felfújtba és semmi rendelleneset nem éreztem. – Ha minden finom lett akkor innentől te főzöl. – nevettem.

- Nem hagynál beszabadulni még egyszer ide. – vigyorgott. Most, hogy így mondja körbe néztem. A mosogató tele volt, a pulton vastagon állt a liszt. – Összetakarítok ne nézz így. – nevetett.

- Reméltem. – csóváltam a fejem. – Teríts meg bent a vendégasztalon először is, nehogy elmaradjon. – bólintott és már ment is. Beültem a dolgozóba a szatyrokat leraktam az ajtó mellé és gyorsan megnéztem az adatokat. Belemerülhettem mert Sebi lépett be a szobába fehér pólóba és kék ingbe.

- Vélemény? – fordult körbe.

- Kivételesen nagyon jó. – mosolyodtam el. Kimentem megnézni a terítést és belestem a konyhába is. A Mosogató gép nagyban ment. – Uram, meghajtom a fejem. Ha az íze is jó az ételeknek, akkor nálam nyertes vagy magasan.

- Köszi. – ölelt meg. Tipikus Sebi illata volt. Felvittem a szatyrokat és gyorsan bepakoltam mindent. Ott hagytam a gardrób sarkában a két táskát és Lekaptam egy pulcsit a fogasról.

- Én pedig most eltűnök, te pedig fogadd a vendégeidet. – nyomtam egy puszit a szájára. Összeszedtem a laptopom és pont léptem ki a dolgozóból mikor csengettek. Báró egyből ugatni kezdett. – Báró viselkedj. – szóltam rá. Pehely is egyből oda kocogott mellém. Sebi ajtót nyitott és beinvitált a másik két sztárt. Fogalmam sem volt róla, hogy kik mert nem szoktam TV-t nézni és bulvár lapokat sem olvasok. A hét első felében főznek csak nem tudtam miért. Egy nő volt köztük. Az alakjába ha nagyon akarok sem tudok belekötni, az arca is szép volt, a haja ápolt és laza csigákba omlott a vállára, ennek ellenére nem tűnt beképzeltnek. A pasi jóképű volt, bár nem az esetem. Barna haja volt és barna szeme.

- Jó estét Hölgyem. – lépett felém a pasi. - Alexander Frei vagyok.

- Jó estét. – nyújtottam kezet. – Virág Norton. – valószínű, hogy a zavart mosolyom elárulta, hogy fogalmam sincs ki ő.

- Borussia Dortmund focizom. – vigyorgott. Sebi köhögésnek próbálta a nevetését leplezni, kevés sikerrel. Pontosan tudta, hogy nagyon nem vagyok képben a fociban.

- Szia, Ana Ivanovia. – nyújtott kezet a nő is. – Teniszező.

- Szia, Virág Norton. – lepusziztunk gyorsan. – Versenymérnök. – nevettem el magam. – És már itt sem vagyok. – vettem le a kulcsot a fogasról.

- Ó, nem akarunk elüldözni. – nevetett Ana. – Nem maradsz itt? Nem lennék egyedül nő.

- Ez nem az én estém. – mosolyogtam Sebire. Kaptam egy puszit és már beljebb is terelte a két sztárt. 2 kamerás is volt már a lakásba. – Sok sikert Bajnokom. – intettem neki. – Jó szórakozást. Sziasztok. – szóltam hangosabban vissza, hogy halják és gyorsan célba vettem a garázst. Evahoz menekültem. Most kivételesen nem beszélgettünk túl sokat, én is dolgoztam ő is. Egymással szemben ültünk a konyha asztalánál narancs levet iszogatva és én számoltam nagy hévvel ő pedig a Spanyol RP ügyeket tervezte és szervezte.

- Hahó csörögsz. – integetett be az arcom elé Eva. Ránéztem az órára és 11óra volt már.

- Szia Seb. – vettem fel a telefont és balkézbe fogtam, hogy közben tudjak tovább számolni.

- Szia, meddig bujdosol szépségem? – kérdezte jókedvűen.

- Attól függ. – mondtam ki sem zökkenve a számolásból. – Mennyit ittál?

- Egyenesen állok. – közölte, majd felröhögött. – Akár több értelemben is. Siess haza és bemutatom.

- Ne igyál többet, jó? – kértem.

- Igen is kisasszony! – viccelődött. – Anyuccciiii.

- Na jó húzz aludni. Mire haza érek már csak a szuszogásod jelezze, hogy élsz. – osztottam. – És fent a hálóba feküdj le aludni ne a kanapén! – nyomtam ki.

- Megyek és elrendezem, hogy ne legyen több gyerekünk. – mondtam Evanak pakolás közben.

- Heréled, vagy ölöd? – kérdezte fel se nézve.

- Ebben a sorrendben. – bólintottam. Felnézett rám és felmutatta a hüvelykujját.

- Sok sikert, szia! – intett és már vissza is fordult a géphez.

- Szia! – kisétáltam az ajtón beültem a kocsiba és 6 perc alatt otthon is voltam. Mikor beléptem belestem a konyhába, ott volt minden mosogatni való ami a vacsi után maradt, a nappaliba ott volt az asztalon minden. A lépcső tövében meg egy üveg magyar pálinka.

- Szerencséd, hogy ebből nagyon sok van még a garázsba. – morogtam miután beleszagoltam. Aztán eszembe jutott, hogy én úgyse iszom egy hamar alkoholt.

- Báró, hol a gazdi? – guggoltam le a kutyához. Az udvar felé nézett és vakkantott egyet majd megindult arra. – Csak a medencét, ne találja meg kint, könyörgöm csak a medencét ne. – nem vagyok Isten hívő ember, de Sebi az, hátha ez is elég. Kimentünk a hátsó udvarra, és akkor már tudtam, hogy nem hallgatta senki meg az imámat. A medence teteje nem volt a helyén. Elrebegtem biztos ami biztos egy gyors imát, hogy legalább annyira józan legyen, hogy ne fulladjon bele. És talán itt tudatosult igazán, hogy részegen egy mély medencébe elég veszélyes fürdőzni. Rohantam a maradék úton….