Malajzia - Kína 1

Itt a folytatás! =)

Reggel volt már mire a bulinak vége lett és nyugovóra tért a csapat. Ezek után kínzásnak tűnt az 1 kor induló gép, bár a gépen mindenki aludt. Én az ablak mellett ültem és laptopoztam. Néma csend volt a gépen, egyetlen zaj forrása a közelemben Sebi fülében lévő Ipod zümmögése volt. Oda nyúltam az ölébe fekvő ketyeréhez és elkezdtem lehalkítani. Figyeltem az arcát, hogy felébred-e de ugyan olyan nyugodtan aludt tovább. Kikapcsoltam a zaj forrását és óvatosan kihúztam a füléből majd egy nagy sóhajjal vissza fordultam a laptophoz. Inkább most csináltam meg az adatelemzést és mindent amiért Angliába kellett volna repülnöm. Sebnek lemondták a fotózását így haza tudtunk menni mielőtt magyarba megyünk. Elkezdtem gépelni a jelentésem mikor éreztem, hogy megint elkezdek szédülni. Vissza nyeltem egy fájdalmas nyögést ami nagyon fojtogatta a torkom és kimentem a mosdónak csúfolt fülkébe. Nagyon volt mint a normál gépeken így 2 ember is simán elsért volna. Rátámaszkodtam a pultra amibe bele volt süllyesztve a kézmosó és lehajtottam a fejem. Percek telhettek el így magammal viaskodva mikor mögöttem kinyílt az ajtó és Eva minden szó nélkül bejött és elkezdtem a hátamat simogatni.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Miért nem alszol? – találtam meg a hangom.

- Tudod, hogy nem bírok a repülőn aludni. – vonta meg vállát. – Miért titkolod Sebi elöl, hogy folyton rosszul vagy?

- Mert azt a következtetést vonná le, hogy terves vagyok. – morogtam. – És nem akarom megijeszteni. – sóhajtottam.

- Ő a párod Virág. – mondta unszoló hangon. – Menj el Svájcba dokihoz teljes kivizsgálásra.

- Az orvos már megnézett. – ellenkeztem. – Nem kajáltam rendesen és a folyadék bevitelem sem volt épp jó. – magyaráztam.

- Azért csak menj el rendben? – mosolygót. – Ha más miatt nem is akkor Sebi miatt. – emelte fel a kezét mikor bele akartam szólni.

- Eva félek. – suttogtam. Tényleg féltem. Féltem, hogy komoly a bajom és nem csak valami kicsinyesség, de ez miatt nem azért tartottam, hogy meghalok vagy, hogy rosszul vagyok, hanem mert tudtam, hogy mindennél jobban fájna Sebit kiborulva és fájdalommal teli szemekkel látni.

- Elhiszem szívem. – ölelt magához. Ha valakiről akkor Evaról elmondhatom, hogy a barátnőm. Mikor ide kerültem ő még csak egy PR-es csicsás volt és kávét hordott meg fénymásolt. Ennyit kapaszkodtunk fel a legmagasabb pozíciókba és sokszor egymás vállán sírtunk vagy egymással ordítottunk ha feszültek voltunk. Nem jártunk folyton össze, és nem is hívogattuk egymást, de mindig ott voltunk a másiknak. Mikor jobban lettem Eva vissza ült a helyére. Én gyorsan megigazítottam a felsőm és én is vissza mentem Sebi mellé. Ölembe húztam a laptopot de nem bírtam megállni, hogy ne nézzek rá. Oldalra döntötte a fejét a kényelmes fotel oldalának és a kezei az ölében voltak. Az arca kifejezéstelen volt mégis egyből a kisgyerekek angyali ártatlansága jutott róla eszembe. Nem bírtam ki mosolygás nélkül mikor megláttam a reflex szerű mozdulatot a kezein. Mintha még most is a kocsiba ülne és vezetne. Volt már rá példa, hogy éjjel közepén hírtelen felült az ágyban és tágra nyílt szemekkel bejelentette, hogy elrontotta a 3-as kanyart. Fogalmam sem volt melyik pályán járt és mit rontott el mert nem tudtam tőle megkérdezni annyira nevettem. Persze ez a téli felkészülés alkalmával volt mikor egész nap a szimulátorban ült. Itt ezen a gépen mindenki arra tette fel az életét, hogy bajnokok legyünk, hogy elmondhassuk elvertük a világot egyszer, kétszer.. sokszor. A csapatomon belül nincs ujjal mutogatás, hogy kinek a hibája volt a kiesés, mert a kudarc közös volt ahogy a győzelem is. Ez tett minket csapattá. Ugrottam egyet mikor Sebi megmozdult mellettem és megvakarta a vállát, nem bírtam ki és halkan felnevettem. Annyira emberi tudatlan mozdulatok, még is mikor a kocsiban ül ilyen emberi és esendő dolgok eszébe sem jutnak, pont ezért mondják páran rájuk, hogy gépek. Én inkább hívnám őket bolondoknak hiszen mégiscsak nagy sebességgel száguldoznak sokszor nagyon közel a falakhoz és élvezik. Mondjuk én is élvezném. A néma csendben a telefonom csipogása nagyon fülsértő volt és többen is elkezdtek mocorogni. Volt aki rondán még rám is nézett. Bocsánat kérő mosollyal néztem körbe és lepillantottam a telefonomra.

„ Anyuék előtt nézzetek be hozzánk, Tomi be van sózva és akkor már levihetnétek anyuékhoz. Köszi, Banyeg”

Banyeg alias a nővérem Timi. Szokott pár nézeteltérésünk lenni, jó tesókhoz méltóan de alapjába véve jóban vagyunk és nagyon sokat segített nekem egy időben. Becsuktam a szemem mert hírtelen elemi erővel tört rám a fáradság. Nem testi, sokkal inkább lelki. Kezdtem belefáradni a saját életembe és ez nem volt jó hír. Egy kép úszott be a csukott pilláim sötétségében: Otthon sétálgattam az udvaron és egy 1 éves kisfiú szorongatta az ujjaimat. És még így is sikerült neki megbotolni és fenékre huppanni a fűben. Leguggoltam hozzá és bele bámultam a szemeim tükörképébe… Egyből kinyitottam a szemem és megráztam a fejem. Nagyon sokat voltam Tomival mikor kicsi volt. Kötelességemnek éreztem a középiskola és később az egyetem alatt is hetente legalább többször felnézni hozzájuk. Felsóhajtottam és egy pillanatra ismét becsuktam a szemem de nem vártam meg, hogy megint egy régi elmék utat törjön, inkább gyorsan kinyitottam és belebámultam a tenger kék szemekbe.

- Meséld el. – mondta semleges hangon és oldalra döntötte a fejét. Az arca egyik oldalán látszódtak az ülés redői és a szőke haját is elfeküdte, de a szemei éberek voltak. Hiába tagadom le, hogy nincs mit elmesélnem, pontosan látja rajtam, hogy nyomja valami a lelkem.

- Majd ha kettesben leszünk. – sóhajtottam. Először engedtem meg, hogy az arcomra kiüljenek az évek óta őrzött dolgok, titkot és egyből észre vette. – Most aludj nyugodtan, nekem ezt még be kell fejeznem. – mutattam a laptopra. Megrázta a fejét és lejjebb csúszott a fotelba majd megfogta a kezem és oda húzott magához. Bele székeltem magam az ölébe és a puha kezek nyugtatólak elkezdték simogatni a hátam és a hajam. Pár percig még nézett rám majd eltűntek a fájdalmasan kék szemei a szemhéja alatt. A fejem ráhajtottam a szíve fölé és én is lehunytam a szemeim. Az ismerős ritmus megnyugtatott és elaltatott.

Svájcban a reptéren tértem magamhoz. A haza vezető útból sem emlékszem sokra mert félig aludtam az ablaknak döntött fejjel. Még arra felébredtem mikor megálltunk egy ház előtt és Sebi pár pillanatra eltűnt a kormány mögül majd egy a doromboló Hópelyhet az ölembe rakta és Báró is oda dörgölte a fejét a vállamnak a hátsó ülésről. Totálisan kiütve éreztem magam. Elkezdtem Hópelyhet simogatni monoton mozdulatokkal amiért hálásan dörömbölt és bele-bele simult a tenyerembe. Álmosan felvonszoltam magam a bejárati ajtóhoz és letettem a két táskát ami a karomon lógott, hogy előszedjem a lakás kulcsot. Közben a szomszéd mosolyogva jött ki és gratulált Sebinek majd segített behordani a bőröndöket. Imádtam a szomszédjainkat.

- Pehely Báró menjetek már az útból. – szólt rájuk Sebi össze vont szemöldökkel. Mélyen magamba szívtam a levegőt és körbe fordultam a nappaliba a hatalmas fehérséget pásztázva a szememmel. Még fáradtam lettem a gondolatra milyen kényelmes a fenti francia ágy és maga a tudat, hogy végre itthon lehettem minden gondom kiűzte egy időre a fejemből.

- Menj feküdj le. – lépett oda hozzám Sebi. – Csinálok egy kis kakaót mit szólt?

- A kávéhoz már késő van. – bólintottam. – Jó végre itt lenni. – mondtam inkább magamnak. Felvonszoltam magam az emeletre és ledobáltam a ruháimat a szobában álló fotelbe. Ez Sebis szokás volt, de most nem érdekelt. Melltartóba és bugyiba feküdtem be a takarók alá. Hópehely kényelmesen oda fészkelődött Sebi párnájára és össze gömbölyödött. Báró pedig szokásosan elnyúlt a lábamnál. Ezek annyira normális dolgok voltak, hogy a 2 hét hajtás és mérnökösödés után hihetetlenül jól estek a lelkemnek. Sebi amint belépett a szobába nagyon csúnyán nézett a fehér gombócra a párnáján.

- Sokat nőt és szemtelenebb is lett. – adta a kezembe a kedvenc bögrém amin nagy felirat hirdette „Érdeklődés hiányában a holnap elmarad!”. Mindig vigyorogtam mikor megláttam mert magyar volt a felirat és az első dolog volt amit megvettem az akkori kis bérelt lakásomba. Valamiből csak kellett innom a kávém.

- Köszi. – suttogtam belekortyolva. Sebinél csak az anyukája tud jobb kakaót csinálni.

- Sicc. – próbálta elhessegetni Hópelyhet a fejéről. – Menjél már el innen! – bökte meg a cica oldalát. Pehely vádlón ránézett Sebire és teljes testhosszába kinyújtózott a párnáján. Nem bírtam ki kuncogás nélkül. – Kinek a pártján állsz? – nézett rám Sebi morogva.

- Sajátomén. – mosolyogtam rá. Megfogta a cica testét és arrébb akarta tenni de az a körmeivel belekapaszkodott a párnába.

- Csinálj valamit! – fakadt ki Sebi. Így totálisan olyan volt mint egy kisgyerek akit a nagyok terrorizálnak és anyuhoz fut segítségért. Ezen a gondolaton felnevettem. – Ne nevess ki! Te meg menj már arrébb! Nem lehetsz ennyire szemét! – nézett most ő vádlón a macskára. Csak ő képes leállni vitázni egy macskával.

- Pehely gyere ide inkább hozzám. – szóltam neki kedvesen. Morcosan de oda jött hozzám jó alaposan hozzám dörgölőzött majd inkább oda bújt Báróhoz.

- Én vagyok az úr a háznál örülnék ha rám is hallgatnál! – morogta oda neki. Pehely vélemény nyilvánítás képen felkelt és háttal feküdt le Sebinek. Ismét felnevettem. Pehely kontra Sebi és nagyon sokkal vezet a macska.

- Rám miért nem hallgat? – kérdezte tőlem mikor oda bújtam hozzá.

- Mert olyan jó téged idegesíteni. – mosolyogtam. – Aranyos vagy mikor bosszús vagy.

- Aranyos? – kérdezett vissza megdöbbent hangon. – Inkább aludj, már félre beszélsz. – simogatta meg a hajam. Tudtam, hogy vigyorog bár nem láttam.

Másnap ismét tiszta házi asszonyt játszottam, mostam, főztem, pakoltam. Most kivételesen Sebi is segített mert most nem edzettek Tommival. Éppen a natúr csirke mellet csináltam Sebi pedig elméletileg porszívózott, bár ebben nem vagyok biztos mert ordított a zene mellette, mikor hatalmas puffanás és Báró elkezdett ugatni. Rohantam be egyből a nappaliba és a vállamon lévő konyharuhába törölgettem a kezem.

- Te mit csináltál? – kérdeztem meg döbbenve mikor megláttam, hogy Sebi ledöbbent arccal áll az összetört vázám mellett. Az üvegváza tele volt színes üveggolyókkal amiket nagyon régóta gyűjtöttem. Legalább a derekamig ért a váza.

- Eldönt. – mondta Sebi kétségbe esett arccal. Oda mentem a hifihez és kinyomtam a zenét. – Nem én tehetek róla! – emelte fel védekezően a kezét amitől nevethetnékem támadt de vissza tartottam.

- Inkább menj el futni Báróval és menjetek le a boltba bevásárolni az útra. – intettem az ajtó felé. Úgy vonult ki mint egy kisgyerek aki rosszat csinált.

- Na megvan oldva a bolt kérdés is. – nevettem fel mikor kiért a kapun. – Hé, mit művelsz? – néztem Hópehelyre aki elkezdte pofozgatni a színes golyókat. Bedugtam a hasa alá a puha papucsos lábam és felemeltem, de így is kapkodott a golyók felé.

- Nyugodj már meg. – nevettem mikor már majdnem fejjel előre leborult a lábamról annyira el akarta érni. Előre biccentettem a lábam ő pedig megkapaszkodott körömmel a bolyhos papucsomba és elkezdte harapdálni a szövetet. Lehajoltam és macskástól levettem a lábamról és átvittem a nappali másik végébe. Lementem az alaksorba és a garázsból felhoztam a másik üveg vázámat.

- Na és a perzsa szőnyegből, hogy szeded ki az üvegszilánkot? – kérdeztem Pehelytől. Nyávogva jött oda mellém és ő is a szilánkokat nézte. Leguggoltam és lekezdtem össze szedni a golyókat.

- Hmm ez így remek kép. – hallottam meg a nevetést az ajtóból.

- Szia Kimster. – fordultam hátra. – Inkább gyere és segíts. – lerúgta a cipőjét és oda guggolt mellém és elkezdte bele dobálni az új vázába a golyókat. – Mi járatban?

- Unatkoztam és rég találkoztunk. – vonta meg a vállát. – Meg gondoltam gratulálok a futamhoz. – vigyorodott el. Sebi majdnem egy óra múlva ért vissza és kicsit megdöbbent mikor meglátta, hogy Kimi a kanapén terpeszkedik. A vázám maradványait már feltakarítottuk és a kaja is kész volt.

- Szia. – mentem oda hozzá és nyomtam vigyorogva a szájára egy csókot. Kivettem a kezéből a szatyrokat és bevonultam a konyhába.

- Kihasználtad, hogy azt hittem haragszol. – fonta karba a kezét és bosszúsan nézett rám.

- Nőből vagyok. – vontam vállat vigyorogva.

- Még szerencse, bár Sebasból kinézném.. – vigyorgott Kimi biztos távolságból. Próbáltam a nevetésem köhögéssel palástolni, kevés sikerrel.

- Mi mindenki engem baszogat? – kérdezte dühösen Seb. Egy pillanat csend volt majd Kimiből kitört a nevetés. – Nem úgy értettem. – morogta Sebi és már indult i ki a konyhából. – Várj. – nyúltam a keze után és magamhoz húztam egy szenvedélyes csókra.

- Na jó én ide nem kellek. – mondta Kimi vigyorogva majd lelépett, amin viszont Sebi nevetett.

- Mikor is volt utoljára…? – nézett rám vigyorogva míg két oldalt a derekamat simogatta.

- Régen. – súgtam a szájába. Felültetett a pultra és azzal a lendülettel áthúzta a fejemen a pólómat.

- Basszus. – suttogtam mikor megint elkezdett velem forogni a világ.

- Mi az? – morogta a nyakamba Sebi.

- Semmi… - túrtam bele a hajába. Nem gondolkodott már és ez volt a szerencsém. Vettem pár mély lélegzettet és már jobb is volt.

Kinéztem az ablakon de szinte semmit nem lehetett látni a tájból, mert össze olvadt a sebességtől. Lassan 2 órája utaztunk és nemsokára elérjük a Svájci határt is. Kocsival mentünk Magyarba, kicsit merész ötlet, de Sebi oda van a vezetésért én pedig imádok autókázni így nem is volt igazán kérdés, hogy nem ülünk repülőre. A kocsiban halkan szólt Beatles egyik száma. Ránéztem Sebire aki teljesen belemerült a vezetésbe. Egy egyszerű fekete póló volt rajta és egy koptatott farmer.

- Jól nézel ki. – jelentettem be semleges hangon. Sebi rám nézett egy pillanatra és kitört belőle a nevetés.

- Te viszont így egy gyámoltalan kislánynak nézel ki. – nevetett még mindig. Egy fekete testhez simuló szabadidő nadrág volt rajtam és fehér póló amin elől nagy piros betűkkel „I Love Sebastian Vettel” felirat díszelgett, hátán pedig „I love Red Bull”. Még Evatól kaptam mikor Sebi versenymérnöke lettem. Mikor először felvettem Sebi ahányszor meglátott nevetett, most már csak vigyorog. Tudja, hogy vannak ennél jobb feliratú pólóim is. A hajamba egy pánt volt, hogy ne lógjon az egész az arcomba. A cipőm az ülés előtt volt és a lábam felhúztam a mellkasomhoz.

- Gyámoltalan kislány? – kérdeztem gonosz mosollyal. A bal lábam behúztam magam alá és oda hajoltam Sebihez amennyire a biztonsági öv engedte. Végig húztam a kezem a combján. – Most is olyan gyámoltalan kislánynak tűnök? – kérdeztem szexis hangra váltva.

- Így nem érünk oda. – vigyorodott el. Vissza húzódtam az ülésemre úgy ahogy eddig voltam.

- Ha én gyámoltalan kislány vagyok akkor te meg egy gonosz liliom tipró. – mondtam gonoszan. Rám villantotta a száz wattos vigyorát és elkezdett kuncogni.

- Szóval megrontottalak? – kérdezte még mindig kuncogva. – Felhívnám rá a figyelmed, hogy kettőnk közül én vagyok a fiatalabb. – nevetett fel.

- Hát nem csak korban de agyilag is. – nyújtottam rá nyelvet.

- Ez fájt. – nevetett. - De te sokkal gyerekesebb tudsz lenni.

- Lehet de én legalább nem vagyok egy egész világ által ajnározott pilóta. – vágtam vissza.

- Mert az űber okos parancsolgatós mérnök stílus jobb? – kérdezett vissza.

- Ez most nekem fájt. – nevettem fel. – Meg állsz?

- Nem. – mondta vigyorogva.

- Az ígéret szép szó! – néztem rá bosszúsan.

- De a Landwirtschaftshaustellungen még szebb! – vágta rá nevetve.

- Sebastian! Be fogok pisilni! – mondta picit hisztisen. És persze csak annyit értem el, hogy kinevetett.

- Nem kéne tönkre vágnod a Mercit. – mondta míg a könnyeit törölgette.

- Nem izgat a Mercid. Állj meg! – csaptam rá a combjára, de ahogy az arcát láttam nekem fájt jobban.

- Jóóóóóóóó… - sóhajtott. A legközelebbi benzinkútnál meg állt szerencséjére.

- Gyere Báró sétáljunk. – nyitotta ki a hátsó ajtót, hogy Báró kitudjon ugorni. Hópehely otthon maradt, mert Sebi közveszélyesnek nyilvánította. Miután már nem feszített a hasam bementem én is az épület első részbe. Sebi a pultnál beszélgetett, ahogy láttam a pultos srác nagyon oda volt a gyönyörtől, hogy találkozhat vele. Levettem pár magazint a polcról és oda csúsztattam Sebi elé szépen mosolyogva.

- Ön Virág Norton? – kérdezte a pasi tátott szájjal.

- Üdvözölöm. – biccentettem felé vigyorogva.

- Hozol valami energia italt? – szólt utánam Sebi mikor megindultam a polcok között. Megkerestem az italos részt, és eltöprengtem, hogy legyünk stílusosak vagy legyünk poénosak. Úgy döntöttem mind kettő. Leemeltem egy Red Bullos pakkot amiben 4 volt és egy papír tartóba voltak amin Sebi képe volt és aláírása, mellé még levettem egy ugyan ilyet csak Webberesben.

- Nem tudok dönteni. – tettem le a pultra eléjük nagyon sóhajtva, mint aki nagy gondba van.

- Te mit szívtál vagy ittál? – nézett rám Sebi vigyorogva.

- Most majdnem vulgáris voltam, Drágám. – mosolyogtam rá negédesen.

- Mond csak ki. – vigyorgott. – Drogozooool? – kapta a szája elé a kezét meglepettséget játszva.

- IIgeeeen, te vagy az én drogom. – nevettem. – És pontosan tudod mit szoktam szívni, és az nem épp papírban van. – kacsintottam rá. A pultos srác fülig vörösödött.

- Nem tudnál 2 darab rendes energia italt hozni? – kérdezte Sebi sóhajtva.

- Úgy gondolod a Red Bull nem rendes energia ital? – játszottam most én az eszem.

- Tudod, hogy értettem. – nevetett. – Hozok inkább én. – sétált el és vissza vitte a 2 pakkot.

- Ezek a pasik. – sóhajtottam a fejemet rázva.

- Lehetne szó egy közös képről? – kérdezte félve.

- Mármint Sebi és ön? – kérdeztem vissza míg figyeltem, hogy az említett fenekén, hogy feszül a gatya.

- Mindkettőjükkel. – vágta rá szerényen mosolyogva. Meglepetten néztem rá, de az arcán látszott, hogy komolyan gondolja.

- Miért is ne? – vontam vállat mosolyogva. - Basiiii!! – mondtam picit hangosabban. – Nem tudsz választani, hogy Red Bull vagy Red Bull?

- Nem, azon gondolkodtam, hogy miért kell ennyi félének lennie, ugyan az van bennük szinte. – jött oda és ráncolta a homlokát.

- Te ilyeneken gondolkodsz? - kérdeztem döbbent arcot vágva. – Te gondolkodsz? – játszottam túl.

- Én is szeretlek. – nyújtott rám nyelvet. Pózoltunk, fizettünk, távoztunk. Nem volt vissza sok és megérkeztünk a határhoz ahol szerencséjükre nem akadékoskodtak, csak elkérték a személyiket. Látszott a határőrön, hogy szívesen bele kötne abba, hogy Báró is velünk van de Sebi tud nagyon csúnyán nézni így csöndbe maradt.

- Mit kutatsz? – kérdezte mikor előszedtem a pénztárcáját és elkezdte benne kutatni közel a magyar határhoz.

- Azt néztem több eszed volt-e mint nekem. – mondtam vigyorogva.

- Mert? – kérdezte értetlenkedve.

- Mert én még csak Eurót sem vettem le a bankkártyámról, nem hogy átváltottam. – nevettem. – Mennyit váltottál be? – néztem rá szemöldök ráncolva mikor megtaláltam a jól ismert magyar valutát.

- Eleget. – nevetett. Ezzel ő le is tudta a témát. Nem mondtam semmit, mert ez nekem volt égés, hogy nem jutott eszembe, pedig ilyenek mindig nekem jutnak eszembe.

Báró oda nyomta az orrát Sebi füléhez és elkezdett nyüszíteni.

- Jó-jó, nyugalom. – simogattam meg Báró fejét. Sebi lehúzódott az út szélére és kinyitotta Bárónak az ajtót. A kutya egyből eltűnt az erdőbe ami mellett megálltunk. Egyikőnk sem félt attól, hogy nem jön vissza. Sebi a kocsi tetején támaszkodva hajolt be hozzám.

- Vezetsz egy darabig? – kérdezte.

- Vezessek? – mosolyogtam rá. Megkerülte a kocsit és a nyitott ajtóhoz. Nyomtam egy puszit az orrára amin elmosolyodott.

- Nem tudom milyen nyelvű határőrt fogunk ki. – vonta meg a vállát. – Meg jól esne a pihenés. – tette a fejét a térdemre.

- Akkor vezetek egy darabig. – bólintottam. – De ha besötétedik átveszed, mert én sötétbe többet nem vezetek. – simogattam meg a fejét. Még télen furikáztam magam sötétbe és sikerült össze törnöm a kocsit. Az úton átfutott egy szavas és nem tudtam időben kapcsolni. Szegény szavas nem élte túl a dolgot.

- Átveszem persze. –motyogta. Látszott, hogy fáradt, de nem csoda, hiszen 7 órán át vezetett. – Csússz át. – bökte meg a combom. Átmásztam a vezető oldalra és Báró már ott ült a kocsi mellet. Sebi egyszer nagyon kiborult mikor piszkosan ugrott vissza a kocsijába így azóta megvárja az engedélyt.

- Na gyere kutyus indulunk. – mutattam a hátsó ülésre ahova egyből okosan fel is ugrott. Hátra nyúltam és becsuktam az ajtót, majd az enyémet is. Kattant a biztonsági övem és már indultunk is. Sebinek nem kellett sok és már aludt is. Kikapcsoltam a zenét és csöndbe vezettem tovább. Hátul Báró is szunyókált. Így mentünk egészen a magyar határig.

- Jó napot. Személyigazolványokat legyen szíves. – hajolt le az ablakhoz a határ őr. Báró felnézett de Sebi nem ébredt fel szerencsére. Kiadtam neki mindkettőnk személyiét, és hosszasan nézte. Most vagy nem tudott Németül és nem értette mi van ráírva Sebiére, vagy nagyon megdöbbent.

- Legyen szíves kiszállni, hölgyem. – az utolsó szót gúnyosan mondta ami nagyon nem tetszett. Kiszálltam a kocsiból vártam most mi jön. – Mi a céljuk? – kérdezte gyanakvóan mintha minimum terroristák lennénk. Úgy tűnik nem Red Bull fan.

- A Red Bull parádéra mennénk. – mondtam semleges hangon pedig legszívesebben valami egészen mást vágtam volna oda neki. Egy valamit megtanultam közép iskolás koromban: Soha nem kekeckedj a rendőrökkel, még akkor se ha neked van igazad.

- Értem! – vágta rá. Szívesen beszóltam volna, de még nyugodt voltam, Báróról már ez nem volt annyira elmondható. – Meddig tartózkodnak az országban? – faggatott.

- A szülő hazám, és Magyar állampolgár vagyok. – mondtam immár picit dühösen. Ha felébreszti Sebit biztos, hogy nem fog érdekelni a jelvénye.

- Nem ez volt a kérdés. – kötekedett.

- Előre láthatólag csütörtökön vagy pénteken hagyjuk el az országot. – mondtam és már figyelnem kellett arra, hogy az arcom és a hangom semmit ne áruljon el.

- Most akkor melyik? – kérdezte bájvigyorral.

- Péntek. – el kellett számolnom 10ig, hogy ne vágjak a fejéhez valami rondát. Ma egyetlen kávét ittam meg így nem voltam valami türelmes.

- Legyen szíves az urat is felébreszteni. – mutatott Sebire.

- Az úr alszik, fáradt. – mondtam nyomatékosan.

- Ébressze fel. – követelte.

- Na ide figyeljen eddig tartott a nyugalmam. – vetettem oda. – Magyarország Eus tagállam, tehát hagyjon minket békén, mert nem vagyok köteles válaszolni a kérdéseire, és mivel én Magyar állampolgár vagyok nincs köze hozzá, hogy meddig tartózkodunk az országban. – kezdett nagyon felmenni bennem a pumpa.

- Hogy beszél egy hatósági személlyel? – kérdezte felháborodva.

- Tartson fel még 1 percig és esküszöm még az országból is kitoloncoltatom! – vetettem oda szikrázó szemmel.

- Ön fenyeget? – kérdezte villogó szemekkel.

- Vegye aminek akarja. – morogtam és beültem a kocsiba. – Nem tehet velem semmit, nincs nálam illegális dolog. – mondtam még neki. – Felírhatja a rendszámot is, nyugodtan mert Svájci. – kivettem a kezéből az iratokat és ott hagytam.

- Velem ne szórakozzon egy határőr. – morogtam.

- Nyugi. – nevetett fel Sebi.

- Mióta vagy fent? – néztem rá morcosan.

- Mióta megálltál. – vigyorgott. – Szép volt. – rácsúsztatta a kezét a kezemre ami a sebváltón volt és együtt váltottunk. Ismét csend telepedett a kocsira de most nem volt zavaró a csend. Jó volt érezni Sebi puha kezét a kezemen. Most én süppedtem bele a vezetésbe, de a szervezetem közbe szólt. Éreztem, hogy elkezd velem forogni a világ megint és elkezdtem öklendezni, szerencsére semmi nem volt a gyomromban.

- Virág! – kiabált Sebi. – Virág térj magadhoz! – mondta pánikolva. Olyan hírtelen múlt el mint jött és egyből a kormányhoz kaptam amit közben elengedtem. Szerencsénk volt, hogy Sebinek iszonyú jók a reflexei és oda kapott. Lehúzódtam és Sebi egyből kiugrott a kocsiból és átrohant az én oldalamra.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva az arcomat simogatva. Oda bújtam a mellkasához és próbáltam megnyugodni teljesen. Kis híján balesetet okoztam.

- Ühüm. Inkább vezess te. – megpróbáltam kimászni az ülésből de nem bírtak el a lábaim és előre buktam Sebire. A karjaiba vett és beültetett az anyós ülésre.

- Holnap parádé után elmész orvoshoz. – mondta ellentmondást nem tűrően. – Volt már ilyen máskor is?

- Futam alatt is meg a repülőn is. – suttogtam. A kék szemekben düh villant de aztán átvette az aggódás a helyét.

- Mért nem szóltál? – kérdezte szomorúan.

- Nem akartalak megijeszteni. – simogattam most én meg az arcát. Behunyta a szemeit majd kaptam egy puszit és beült a vezető oldalra és tovább mentünk. Nem volt értelme annak, hogy leszidjon vagy követelje, hogy egyből menjek dokihoz. Nem fogok tudta jól.