Kína 2 Időmérő

Itt van az időmérő! :D Megjegyzem többen már nagyon előre jártok gondolatban. :D A dokit nem felejtettem el. :D

- Ébredezz hasadra süt az eső felhőőő. – simogatta meg az arcom Sebi. Rá pislogtam és kellett pár pillanat, hogy leessen mint mondott.

- Süt az eső felhő? – kérdeztem tőle vissza tartva a nevetésem. Vigyorogva megvonta a vállát.

- Mégse mondhatom, hogy a Nap mikor bevan borulva az ég! - bökött az ablak felé. Már felvolt öltözve és éppen mosolyogva egy tálcát tett az ölembe. – Reggeli, mert az elmúlt napokban megint csak nem láttatlak enni.

- Az, hogy nem láttál enni nem jelenti azt, hogy nem is ettem. – túl jó megfigyelő.

- Akkor mondom máshogy: A büfés csaj mondta, hogy napok óta nem kértél ott kaját és a kezedbe sem látott semmi rágcsálni valót csak kávét meg papírokat. – tolta az orrom alá a pirítóst.

- Te felhívtad a büfést? – kérdeztem nevetve, eléggé meglepődhetett a csajszi.

- Ne. – rázta a fejét, hogy a tincsei szálltak minden felé. – Tegnap mielőtt eljöttem megkérdeztem. Most egyél. – végig dőlt keresztbe a kinyújtott lábamon és a kezére támaszkodva nézett.

- Te már ettél? – kérdeztem két falat közt. Rossz szokás, de az közép suliban rám ragadt, hogy nem eszek reggel. Erre még Sebi sem tudott rászoktatni.

- Igen, ettem már. – nem értette miért kérdezem.

- Akkor el a kezekkel a kajámtól. – vettem ki a kezéből az egyik pirítóst nevetve. Totálisan meglepődött, bármire számított csak erre nem. – Na jó tessék. – adtam neki vissza nagy kegyesen. Hátra dőlt és elnevette magát. – Héé eltöröd a lábam! – nevettem én is. – Sebii rohadt nehéz vagy, mássz le a térdemről! – próbáltam arrébb tessékelni, de nem nagyon jött össze. Vissza könyökölt és megtartotta a súlyát.

- Nem is vagyok nehéz. – vigyorgott.

- Az én gyengusz lábamnak az vagy. – vontam vállat. – Köszönöm a reggelit. – hajoltam oda és nyomtam egy puszit a szájára.

- Most legalább ettél. – vont vállat. Ki másztam és benyomtam a telefonomról a zenét. Ma jól indult a napom, így kapható voltam minden bolondságra. Míg sminkeltem, a hajam csináltam és öltöztem táncikáltam közbe és ezt Sebi nagyon díjazta. Végig nevettük a reggelt.

- Nyugodt, idegbeteg mentes napnak indul, remélem így is ér véget. – mondta Sebi elgondolkodva.

- Hát mivel Forma 1-es időmérő is lesz ma kétlem, hogy idegbeteg mentes legyen, de ha megnyerjük akkor nagyon jó kis napunk lesz. – vigyorogtam. Belebújtam a cipőmbe és felkaptam gyorsan a táskám és más indultunk is. Ide Kínába külön sofőrt kap mindenki, mert lehetetlenség eligazodni ezek közt a jelek között. A kocsiban kényelmesen oda bújtam Sebihez és élveztem az utolsó pillanatokat amikor még nyugalom van és béke szigetén ülünk. Tommi a sofőr mellett ült de őt is megfertőztük a jókedvvel így az ő arcán is ott játszott egy mosoly féle.

- Áruló. – mentem oda nevetve a büféshez. Nézett nagyokat de amikor utánam látta belépni Sebit is elnevette magát.

- Bocsánat, nem tudtam, hogy ez titkos infó. – tette elém a szokásos reggeli kávémat.

- Elnézem, de csak mert ismerem Sebit. – nevettem még mindig és célba vettem a két srác után a tárgyalót.

- Milyen taktikát kövessünk? – nézett végig az egybegyűlteken Christian. Minden futam szombaton ezzel kezdett és utána jöttek az egyre ingerültebb beszólások és ordítozás. Általában köztem és a másik versenymérnök közt. Nem szerettük egymást.

- Mindenképpen először is ki kell próbálni pár beállítást a szabadedzésen, hogy működnek-e a gyakorlatban. – vontam vállat. – Fejben több minden működik.

- A te fejedbe működik bármi is? – morogta a velem szemben ülő idősödő versenymérnök. Elszámoltam magamba gyorsan 10-ig és negédesen mosolyogva néztem rá.

- Több minden mint a tiédben. – már fordultam is vissza Christian felé. – Első sorban azt kéne kitalálni, hogy mennyire van esélye az esőnek. – itt ránéztem a meteorológusokra.

- Ma nem fog bezavarni, holnap pedig lesz, de nem tudni mikor és mennyi egyenlőre. – sietett a válasszal.

- Na hát akkor spórolni kell a gumikkal, hogyha holnap folyton megviccelne minket az időjárás, ne kelljen használtat feltenni. – tártam szét a karom.

- Mégis, hogy gondoltad? – nézett rám bosszúsan Ciaron.

- Minél kevesebb kört tesznek meg annál jobb. – ültem vissza. – A kocsi elég jónak tűnik ahhoz, hogy 2 körön is kilehessen hozni belőle olyan időt, hogy az tovább jutó legyen.

- Peter, az F-csatorna miatt a McLaren mennyire kerülhet előnybe? – kérdezte Christian. Meglepetten néztem körbe, hiszen mikor bejöttem nem láttam Peter Prodromou-t az Aerodinamika vezetőt.

- Maga a szerkezet hozhat nekik, de nem konstans gyors a kocsi. – hallottam meg Peter hangját Christian előtti telefonból.

- Hogy állunk a fejlesztéssel Peter? - kérdeztem ha már megtehetem.

- Egész jól Virág, egész jól. – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Elkellene ide a többi mérnök is, de egyenlőre megvagyunk így. – tette még hozzá.

- Paul, nyugtass meg minket, hogy nem kell egy milliméteres alkatrész meghibásodásától tartanunk. – sóhajtott Christian. Jé, nem csak én szoktam konferencia hívást csinálni? Paul Field volt a Gyártástechnológiai menedzser.

- Ígérni semmit nem ígérhetek, de nagyon kicsi esélyét látom rá. – hát ezzel ahogy látom nem csak engem nem nyugtatott meg.

- Rendben, mi az elképzelés mit kell tesztelni? – sóhajtott a főnök. Elég sok időt elveszekedtünk a tárgyalóba így mindenki sietett a helyére, hogy megkezdődhessen a 3. szabadedzés.

- Hát ez ma nem az igazi. – nézett rám Tom fáradt szemekkel. Nem nagyon találtuk meg azt a picit ami még kellett volna, ahhoz, hogy elégedett lehessünk. Közben Webber átvette a vezetést a szabadedzésen én pedig morcosan néztem Ciaronra. Beindult a csapat mérnökei közt a kommunikáció és az infó csere. Én közben csöndben hallgattam és írtam a beállításokat amiken változtatunk kell, ha elsők akarunk majd lenni az időmérőn. Szinte mindig a másik team másolt rólunk, most nekünk kellett az isteni szikra, de csak a telemetriája kellett Webber kocsijának és hátul a mérnökök egyből perverz módon mindenre rájöttek. A szabadedzés végén oda adtam a lejegyzetelt dolgokat Bennek aki végig olvasta majd meglepetten rám nézett.

- Ezt mind 1 óra alatt kéne megcsinálunk? – kérdezte kétkedve.

- Igen, vagy nem sok esélyünk lesz Webberrel szemben. – bólintottam. Sóhajtott egyet majd egyből elkezdte az utasítgatást, ki mit csináljon. A szerelők egyetlen szó nélkül dolgoztak a kocsin. Hátra mentem a mérnökökhöz össze dugnia fejünket, hogy így mire számíthatunk és ki mit fog hozni az időmérőn. Mire végig beszéltük az egészet megszólalt az időmérőt jelző sípszó. A vissza maradó 10 percben gyorsan leírogattam magamnak a dolgokat és elküldtem egy hostest kávéért.

- Jé, szia David. – ütögettem meg Coulthard vállát. Rám nézett és lehajolt két puszira.

- Riporter ként vagyok itt, de nyerjétek meg. – kacsintott rám. Elnevettem magam.

- Drukkolj. – kacsintottam vissza. Oda mentem a szerelőkhöz.

- Srácok kész? – néztem végig rajtuk. Többen is bólintottak. – Minden elismerésem a tiétek. – mosolyogtam rájuk. Ritka mikor ilyet mondok így többeknek is mosolyt csalt az arcára. Látszott, hogy ők is pontosan tudják ez milyen profi munka volt, hogy megoldották ennyi idő alatt. Beültem a helyemre és néztem a többi csapatot is ahogy készülődnek. Megint megszólalt a síp és pár pillanat múlva már Seb is a boxban öltözött.

- Megnyerjük? – nézett rám Tom kételkedve.

- Te vagy a stratéga. – vontam vállat. – Szerinted megnyerjük?

- Meg. – bólintott immár maga biztosan.

- Na látod, erről van szó. – nevettem. – Csak a többi csapatnak is szólj, hogy ehhez tartsák magukat. – nevettem továbbra is míg sikerült felküszködni a fejemre a fülest.

- Eddig egyszer kaptunk ki a másik Red Bullos csapattól ami az időmérőt illeti. – mondtam a BOX rádióba. – Ne hagyjuk magunkat.

- Nem fogjuk. – nevetett bele Ben. Érdekes, hogy mindenkire átragadt a jó kedvünk. – Pilóta a kocsiban. – tette hozzá.

- Seb, figyelj, csak a vége felé mész ki és egy gyors köröd lesz arra, hogy tovább jussunk. – magyaráztam neki. – Nem kell agyon hajtani a gépet, X5-os modba menj.

- Rendben. – jelzett vissza. Közben megkezdődött a Q1 és Kovalainen ment is egyből a pályára, bár túl sokat akart a mezőny végi kocsitól, mert megforgott egyből. Közben már mindkét Ferrari a pályán körözött és míg Massa 1:36:9-es kört ment addig Alonso gyorsan futott egy 1:36:8-at amit javított később 36:3:-ra.

- Úgy tűnik a Ferrarik ismét vetélytársak lesznek. – jegyezte meg Sebi. – Viszont nem úgy tűnik, hogy a McLarennek sokat hozna az F-csatorna.

- Szerintem a McLaren nem teljes. – válaszoltam. – Button csak 1:36:6-ot ment. Nem hinném, hogy meggyűlne velük a bajunk.

- Van még akik rajtunk kívül még nem voltak kint? – érdeklődött nem sokkal később.

- Igen a Mercedes csak most hagyta el a boxot. – bólintottam, bár nem látta úgysem. – Webber is kiment. Közben pedig Hamilton belehúzott. – 2 mp-vel jobb időt ment mint az eddigiek. Körülbelül a Red Bull tizedekkel gyorsabb csak mint a McLaren ezek szerint.

- Engedjétek ki. – szóltam rá a boxra mikor már csak 8:20 volt vissza a Q1ből.

- Seb egy köröd van. – figyelmeztettem. – Legalább a 7. helyet meg kell vele fognod. Azaz 1:36 elejét kéne menned kemény keveréken.

- Meg lesz. – mondta és a hangjában vidámság csengett. Ilyenkor tudta megmutatni az oroszlán körmeit, mert egyből gyorsan és jónak lenni nem könnyű.

- A legjobb időt Hamilton futotta még mindig az 1:35:4.- jegyeztem azért meg. Megvártam míg befejezi a kört és figyeltem hányadik helyre sorolják. – 6. hely 1:36:4, gyere vissza a boxba.

- Megfelel? – kérdezte kicsit viccesen. Soha nem viccelődik a kocsiban ülve. Érdekes.

- Tökéletes egyenlőre. – nevettem.

- Mondj egy sorrendet míg vissza érek. – kérte.

- Hamilton, Webber, Alonso, Button, Rosberg, Te. – olvastam fel.

- Webber, hogy kerül oda? – kérdezte meglepetten.

- Egyel több kört ment mint te. – vontam képzeletbe meg a vállam. – Seb gyere vissza, ne játszd a ki a gyorsabbat. – figyelmeztettem.

- OK. – mondta semleges hangon. Itt tök mindegy ki van előbb, csak jussunk tovább. A Q1 végét a kiscsapatok harcolták végig, a tovább jutásért ami picit elgondolkodtató volt az ő szempontjukból mert legalább 2mp-re le vannak maradva.

- Már csak 7. vagyok. – jegyezte meg Sebi.

- Nem baj, simán bent maradsz, a kis csapatok nem tudnak ilyen időt produkálni. – nyugtattam meg. Közben pedig letelt a Q1.

- Hozzatok nekem egy telemetriát. – szólalt meg Sebi. Lemásztam a helyemről és a telemetriával oda guggoltam hozzá.

- A kettes kanyarban ha kicsit jobban behúzódok mennyire lök majd át a másik oldalra? – nézett rám a kék szemeivel. Ránéztem a grafikonokra és gyorsan fejben utána számoltam.

- Ha a középpontról indítod a kanyart megtudod tartani elméletileg. – nagyon kihangsúlyoztam az utolsó szót, mert elméletben minden egyszerűbb volt.

- Q2-ben megnézem magamnak. – bólintott és vissza adta a papírt. Vissza mentem a helyemre és papírom is utána számoltam az összes neccesebb kanyarnak, közben elkezdődött a Q2 nem még az eleje minket nem érintett.

- Ha pár centivel kijjebb fordulsz rá a célegyenesre akkor nagyobb lesz a sebességed és még nem fogsz megforogni. – mondtam neki. – Mehetsz ki a pályára. – tettem hozzá és a szerelők ebből egyből érették, hogy ez nekik is szólt.

- Két köröd van. – mondtam Sebinek. – Nézd meg ezt a két kanyart.

- Mondj időket. – kért miután már a felvezető körön volt.

- Alonso 1:36:1, Webber 1:35:4. – olvastam be a két fontosabbat. – Közéjük kéne megérkezned. Hamilton 1:34:9! – mondtam meglepetten a rádióba. Tom kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Lehet korán írtuk le a McLarent? – kérdezte.

- Button nem tud az élmezőnybe lenni. – magyaráztam. - Hamilton híres a meglepetésekről. Nem tudom, hogy mennyire inkább rajta múlott mint a kocsin.

- Sorrend? – kérdezte Sebi miután az első körén felért.

- Hamilton, Rosberg, Alonso, Webber, Button, Te az 1:35:6-tal. – olvastam fel. – Nem kell sokkal javítanod, csak pár tizeddel, hogy biztos ne legyen gond. – tettem még hozzá, és a következő körön hozta is azt a pár tizedet mert 1:35:4-et ment. – Így is hatodik vagy. Gyere be a boxba. – kértem.

- Gyere ide picit a telemetriával. – kérte mikor tolták be a boxba. Hátra fordultam. Nem nagyon lehetne most futkosnom.

- Legutolsó telemetriát kérünk. – szóltam hátra. Felkaptam a korábbit is és szó szerint rohantam egyet.

- Jókor találod ki. – szidtam le mikor mellé guggoltam. – Mesélj mire gondolsz. – a telemetriát soha nem beszéljük ki rádión, mert azt bármelyik csapat hallhatja.

- A kettesben még beljebb menni? – nézett rám kérdőn. Alig lehet ilyenkor mit mond, mert a bukó is torzít és akcentus is megvan szépen. Szerencsére hozzá szoktam.

- Ben adj lapot és tollat gyorsan. – szóltam rá. Egyből a kezembe nyomta az időmérőnk menetét és a tollát. Az oldalán gyorsan végig számoltam. – Igen, tudnál beljebb is menni, de ott már nagyon veszélyes, hogy átesel a holt ponton. – bólintottam.

- Megpróbálom, kérek még egy kört most. – nézett rám könyörgőn.

- Mindjárt megbeszéljük. – hagytam ott és vissza futottam a helyemre.

- Lehetséges lenne még egy gyors kört beiktatni? – kérdeztem Bentől és a mérnököktől.

- Egy felvezető és egy gyorskör még bele fér. – kaptam meg a választ. – De csak egy.

- Mehetsz még egyet, de csak nézd meg ne használd. – szóltam rá. Ilyenkor érdemes a felfedezéseket a Q3-ra tartogatni.

- Rendben. – és már kint is volt. – Szólj ha üres. – állt meg a boksz végén. Figyeltem a pálya rajzon mozgó pöttyöket.

- Most. – mondtam nemes egyszerűséggel mikor tiszta részre tudott kimenni. – Siess fel. – szóltam rá. Figyeltem az időt, de még egész jól felért. – 1:35:2, 5. vagy. – mondtam neki, bár ez nem a javítás miatt volt. Letelt a Q2 is. Megint oda mentem hozzá.

- Meg lesz a pole. – bólintott Sebi. – Menni fog a beljebbről is és kijjebbről a kigyorsítás.

- Akkor nyerd meg nekünk. – mosolyogtam rá. – Két köröd lesz rá az elején meg a végén. – csak bólintott és lehunyta a szemét. Ismertem már ezt az arckifejezést, ilyenkor képzeletben a pályán megy körbe-körbe kocsival.

- Kitől kell tartanunk? – kérdezte Tom mikor vissza ültem.

- Webber, esetleg Alonso. Hamilton nem tudom, hogy csinálta azt a köridőt, de nem hiszem, hogy bezavarna. – magyaráztam mikor megszólalt a jelző hang, és a Q3 kezdetét vette.

- Engedjétek ki. – szóltam a szerelőknek. - Alonso 1:35:06-ot, Webber pedig 1:35:07. Elég szoros. – szóltam Sebinek. Egy pillanatra még én magam is megdöbbentem mikor megláttam az idejét. Mikor Christian rám nézett viszont már magabiztos mosoly ült az arcomon.

- 1:34:97 első vagy gyere be. – mondtam Sebinek. Bejött betolták és vártunk. Button is villantott egy 1:34:9-et Tom rám nézett és aggodalom villant a szemébe.

- Seb körében volt hiba. – nyugtattam meg.

- Sebastian, egyetlen kérésem lenne. – kezdtem bele. – Csinálj a világnak egy gyors és tökéletes kört. – mondtam fülig érő vigyorral. Tom mellettem halkan nevetett, Christian pedig megint rám nézett.

- Webber 1:34:804 – mondtam Sebinek. Feszülten figyeltem a monitort és láttam, hogy az első szektor lila, azaz övé a leggyorsabb első szektor. Mikor megláttam az idejét viszont az én vállam is a földre esett. Az egész Red Bull csapat felém fordult és mindenkinek az arcán ugyan azt a döbbenetet láttam.

- 1:34:558. – olvastam be Sebinek. – Megnyerted az időmérőt!! – nevettem bele a rádióba. – Ezt, hogy csináltad?

- Óóóó igeeeen Bébi!! – ordította nevetve.

- Gratulálok. – mondtam még neki.

- Gratulálok Sebastian, ez csodálatos volt. – hallottam meg Christian hangját. Ciaron villogó szemekkel nézett rám én pedig csak vigyorogtam rá.

- Nagy képű. – vetettem oda.

- Tükörbe néztél? – kérdezte akár az oviban.

- Mindketten nagyképűen vagytok, de Virágnak már jó ideje van mire. – csitította le a kedélyeket a főnök. Oda mentem a szerelőkhöz és mindenkit megöleltem.

- Srácok ez a pole, most a ti profi munkátokon alapszik nagy részt és Sebi gyorsaságán. – hajtottam meg a fejemet feléjük. – A kocsit ha elvittétek majd mérlegelésre akkor mindenki kajáljon jól be, és mindenki mehet pihenni. – vigyorogtam rájuk. Kitört az ujjongás. Mindig a szerelők vannak fent legtovább és ők kelnek először. Most megérdemelték, hogy pihenjenek, és dolguk sincs ilyenkor, hiszen nem nyúlhatnak a kocsihoz. Általában befogják ilyenkor őket takarítani. Most ettől mentettem meg őket.

- Rendelhetünk pizzát? – kérdezte az egyik kerék felelős. Megvontam a vállam.

- Rendeljetek, állom a számlát. – nevettem. Nekik is jó kondi kell. A lelkiismeretükkel majd elszámolnak. Átmentem a Home-ba és megírtam gyorsan az értékelésem és minden egyebet és elküldtem a gyárba. Tárcsáztam a sajtó részleg számát és szerencsére egyből Eva vette fel.

- Először is gratulálok. – nevetett bele a telefonba.

- Köszönöm. – nevettem fel én is. – Tartsd fel Sebit kérlek.

- Oka? – nem is volt kérdés, hogy megteszi.

- Meg akarom lepni és húzni az agyát, egyébként neki azt mondasz amit akarsz. – mondtam. – Rángasd el egy plusz riportra, vagy nem tudom. A fantáziádra bízom.

- Rendben. Mennyi időt kérsz? – kérdezte huncut hangon.

- Egy órát. – mondtam elgondolkodva.

- Én a vöröset ajánlom. – tette hozzá nevetve.

- Én is arra gondoltam. – nevettem vele. – Na szia. – tettem le a telefont és össze szedtem a dolgaimat majd gyorsan belekaroltam az egyik Red Bullos sofőrbe és útba vettem a hotelt. Seb alapjába véve egy romantikus típusú pasi, csak én leneveltem róla, mert én viszont nem vagyok az a nagyon romantikázós csaj. Rendeltem fel a szobába vacsit és kivasaltam a hátam közepéig érő hajamat. Felvettem a vörös fehérmenümet és fölé a vörös köntösöm amit a földön húztam olyan hosszú volt. A srác aki felhozta a vacsit eltátotta a száját így megvoltam magammal elégedve. Leoltottam a villanyokat és a sarokban álló lámpát kapcsoltam csak fel, hogy azért az asztalt lássuk ahogy sötétedik be. Még két gyertyát is meggyújtottam. Pont mire végeztem csörgött a telefonom de mire felvettem volna Eva már kinyomta. Tehát Sebi elindult a pályáról. Bementem a hálóba és az ajtó mellet neki dőltem belülről a falnak. Nemsokára nyílt az ajtót és még onnan ahol álltam is hallottam, hogy Seb elfelejt levegőt venni.

- Hoppá. – nyögte ki. – Te meg a romantika? – kérdezte fennhangon. Tudta, hogy itt vagyok valahol. Kiléptem az ajtón és neki támaszkodtam a keretnek, hogy a combom elővillanjon.

- Reggelivel vártál, és téged vacsival. – rántottam meg a vállam lazán. – És sokadik elsőséged a mai, de attól még mindig illik megünnepelni.

- Komolyan azt hiszed, hogyha ez a cucc van rajtad kajálni fogok? – nézett végig rajtam.

- Igen. – nevettem. Megfogtam a kezét és lerángattam róla a kabátot meg a pulcsit. Oda húztam az asztalhoz és belenyomtam a székbe. Oldalasan beleültem az ölébe és keresztbe tettem a lábamat, hogy a combom teljesen kivillanjon. Az arckifejezésén viszont muszáj volt felnevetnem.

- Ne nézz így. – nyomtam egy puszit az orrára. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, ezért én ettem szinte meg ami mosolygásra késztetett.

- Én most valami egészen másra vagyok éhes. – tolta el a kezem a villával együtt.

- Érzem. – kezdtem picit el fészkelődni nevetve. Tényleg éreztem, hogy a farmerja már fájdalmasan szűk lehet. Az egyik kezét a térdhajlatomba csúsztatta a másikat pedig a hátamra és felkelt velem.

- Eva ezért lógott a nyakamon, igaz? – kérdezte míg megettük azt az kevés utat a hálószobáig.

- Igen. – súgtam a nyakába. Óvatosan beleharaptam a nyakába amire felnyögött.

- Megőrítesz. - feltérdelt az ágyra és végig fektetett a fehér takarón. Végig simított a melleim közt és kibontotta a köntösöm övét. Lesimogatta rólam az anyagot és végig gusztált.

- Ne csak nézz, érints meg! – húztam a tarkójánál fogva magamhoz.