Kína- Spanyol 5

Egy jó hosszú fejezet. :D Sokat küszködtem vele, remélem értékelitek és írtok véleményt :D :D

Büszkén, felszegett fejjel vonultam be a nagytárgyalóba. Nem jó taktika, ha én is elkeseredem, hiszen azzal azt mutatom, hogy a csapatom és én hibáztunk. mindenki minket nézett ahogy Bennel és a szerelőkkel bementünk. Utóbbiak gyorsan leültek, hiszen a szerelők a terem közepén ültek. Bennel egészen az első sorig mentünk. Leültem a kényelmesen párnázott székbe és megfogtam a jobbomon ülő Sebi kezét. Egyből a combjára húzta az össze font ujjainkat. A máik oldalán ült Tommi aki egyben a legszélén is ült. Az én másik oldalamon ült Tom mellette pedig Ben ő mellette pedig a többi fő okos. Mögöttünk ültek a mérnökeim és ők mögött a szerelők. Ugyan így volt a másik oldalon. Az első sorban a csapaton belüli teameket Adrian Newey választotta el. Minden más nagyobb fejes a velünk szembeni asztal másik oldalán ült. Leghátul ültek azok akik mindkét teamet ’szolgálták’. Sajtósok, fejlesztők stb. Megvolt a csapaton belüli erő sorrend, és nem bántam mert az én bajszomat csak a velem szemben ülők cibálhatták meg.

Középen ült Christian Horner a csapatfőnök és az ő két oldalán a csapatmenedzser Jonathan Wheatley és az autósport-tanácsadó Helmut Marko és a többiek akikkel.

- Köszönöm mindenkinek, hogy ahogy tudott jött. – állt fel Christian a helyéről. – Sajnos nem jó hír miatt hívtam össze ezt az ülést. – az arcán évek óta kidolgozott profin semleges maszk volt. – A csapatot kijátszották mint a média mind más csapatok kezére. – itt Sebi megszorongatta a kezem. Nem néztem rá, csak elkezdtem a hüvelykujjammal apró köröket rajzolni a kezére. – Sajnálatos az ügy, főleg, hogy egy nem olyan rég érkezett új csapattag tette mind ezt méghozzá Miss Norton csapatából. – nézett rám ahogy szint mindenki. Sebi megfeszült mellettem. – Tudsz bármi féle magyarázattal szolgálni, hogy miért nem ügyeltél jobban az embereid tevékenységére? – kirángattam a kezem Sebi kezéből, ami nehezen ment mert nagyon nem akarta elengedni. Kecsesen és tartással keltem fel a székből, ami elég nehéz móka lévén, hogy keretbe volt a lábam és térdig érő simuló szoknya volt rajtam.

- Természetesen tudok. – néztem egyenesen Christian szemébe. Én is magamra öltöttem a semmit mondó maszkomat, pedig legszívesebben fejét vettem volna Leonak és Christiannak is mert úgy éreztem ő is elárult azzal, hogy tudatlanul hívott ide. – Egy hónapja volt alkalmazásban a kezem alatt Leo Vetro. Előtte 2 hónapot töltött itt a gyárban a fejlesztési részlegen, ahogy azt kell. – néztem körbe. Természetesen mindenki engem figyelt. – Ez a két hónapot szolgál arra, hogy a kémeket és a gyanús személyeket kiszűrjük. – néztem a verseny- és tesztfőmérnökre Paul Monaghanra. Egyből elkezdett fészkelődni. – Ki versenyhétvégékre már úgy kerülnek az emberek, hogy pontosan tudják a dolgukat és megfelelő háttér és pszichológiai vizsgálaton esnek át. – néztem ezúttal Jonathan Wheatley, csapatmenedzserre aki a szerződéseket állítja ki és íratja alá. – Meg sem fordul ezért a fejembe, hogy nekem a teljesítménye és a szervezettségén túl bármire is figyelnem kéne. – néztem most Christianra aki állva maradt. Keze az előtte lévő asztalon volt. – Persze mivel új volt, figyeltem rá az első versenyen és többek figyelmét is felhívtam rá, hogy tegyék ugyan ezt. – nem néztem Benre mert azzal elárultam volna, hogy külön felhívtam erre pontosan az ő figyelmét. – De nem állítom, hogy nem az én hibámból történt a fiaskó.

- Úgy gondolom, hogy vannak Virág alatt is olyanok akiké igazából a felelősség. – emelkedett fel a székből Sebi. Nagyon rondán néztem rá, de nem tágított. – Mindenki pontosan tudja, hogy rosszulléttel küzd már egy ideje így nem varható az ő nyakában az, hogy egy szerelő segéd mit művel. – nézett Christianra.

- Én viszont úgy gondolom, hogy ha gyengélkedett vagy gyengélkedik sokkal inkább betegszabadságot kellett volna kivennie, hiszen nem tudja a munkáját teljes körűen végezni. – állt fel Ciaron Pilbeam Webber versenymérnöke. – És azzal, hogy nem végi teljes körűen a munkáját veszélyezteti a pilótája életét és akár magát boxot is. Nem beszélve a Csapat VBn szerezhető pontokról. – nézett körbe. Egy-két embere volt akik egyetértően bólogattak de senki más arcán nem láttam, hogy igazat adna neki.

- A Maláj Nagydíjon kezdődtek a rosszul létei, amin ha az emlékeim nem csalnak nyertünk. – nézett vele farkasszemet Seb. – Elöltetek, és a mezőny előtt értünk be elsőnek a célba, nem is kevéssel. - húzta ki magát. A ’nem is kevéssel’ jelzőt mondjuk lehagytam volna.

- De például… - pattant fel Webber is, de Christian a szavába vágott.

- Nem azért vagyunk itt, hogy acsarogjatok egymásra. – oda fordultam és lenyomtam Sebit vissza a székbe. – Hajlandó vagy a felelőséget magadra vállalni? – nézett rám Christian.

- Igen, mind a csapaton belül mint a médiával szemben ha kitudódik. – bólintottam. Sebi mellettem lemondó sóhajt hallatott. Szívesen bokán rúgtam volna, de az nem lett volna éppen nőies. – Hibáztam, mikor nem figyeltem a csapatomra rendesen. – néztem rájuk. Ben emelkedett volna fel a székéből, de lehetett valami az arcomon ami miatt vissza huppant a székbe. Végig hordoztam a szemem a szerelőkön akik kint erősködtek, hogy nem tudtak róla.

- Egyben biztos vagyok. – fordultam a főagyasok felé. – A csapaton egyetlen tagja sem tudott az incidensről. – néztem végig rajtuk. – Mind egytől egyig régóta a csapat tagjai, és bizton állíthatom, hogy megbízhatóak.

- Lenne egy kérdésem. – állt fel Eva is a helyéről. – Hogy derült ki?

- Rajta kapták ahogy fényképeket küld valakinek a fejlesztésekről és információkat. – válaszolt neki készségesen Helmut Marko.

- Kiderült kinek küldte tovább?- kérdeztem rá.

- Csak a nick nevét tudjuk. – gyorsan belelapozott az előtte lévő papír halomba. – Grandout. – lefagytam. Ismerős volt, az agyam pedig lázasan járt, hogy honnan ismerős, hol hallottam.

Ránéztem Sebire és akkor beugrott egy kép. A teszten sétáltunk és a szerelők nagy hangoskodva dumáltak a bugyutábbnál bugyutább nick neveikről. Akkor hallottam elhangozni ezt a nick nevet is. Rájuk néztem kérdéssel a tekintettembe és már tudtam, hogy ők már pontosan tudják kinek küldte tovább Leo az adatokat. Riche belenézett mélyen a szemembe majd egyenesen a másik szerelőgárdára nézett, majd ismét rám. Tehát onnan való a bűnös, Leo lehet, hogy csak áldozat.

- Miss Norton? – hallottam meg a hátam mögül a nevem. Oda néztem. – Tudja kit fed ez a név? – utáltam, hogy ilyenkor átmentek úriemberbe. Az életben mindenkivel jóban voltam ami az asztal másik végén ült. Ránéztem a másik szerelő gárdára és kerestem az árulkodó jeleket. Oldalt az egyik srác halál sápadt lett és gyöngyözött a homloka. A kezét nézte, hogy még véletlen se kelljen ránk néznie.

- Igen tudom ki volt. – mondtam még mindig őt nézve. Pár pillanat múlva megkísérelt felnézni. Addigra mindenki őt nézte. – Grandout a nick neved. – mondtam mikor a szemembe nézett. Nem tagadott, nem volt értelme. Bólintott. - Csapaton belüli információ csere megengedett. – néztem Christianra.

- Az emberek ettől függetlenül még lehet sáros. – mondta Ciaron.

- Lehet. – biccentettem felé. – Szeretnék elbeszélgetni Leoval. – néztem a főnökre. – Négyszemközt.

- Rendben. – bólintott pár perc gyors megbeszélés után. – Mindenki maradjon a helyén, még van pár dolog amiről tájékoztatni szeretnélek titeket. – nézett végig a tömegen. – Leo-t a kettes tárgyaló szobában találod. – biccentettem és ahogy jöttem úgy távoztam. Emelt fővel. Átmentem a másik tárgyalóhoz ami előtt egy őr állt. Túlzásnak éreztem ezt az egészet, de ők tudják.

- Virág. – pattant fel az asztaltól amint beléptem. – Ugye te hiszel nekem? Ugye nem hiszed el, hogy én adtam ki a csapattól az infókat?

- Hiszek neked. – bólintottam. – Ülj le és mesélj nekem. – mosolyogtam rá. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel a tüdejéből. Kiraktam az asztalra a telefonom és elindítottam a hangfelvevőt, hogy legyen bizonyítékom is azért. Ő pedig csak mesélt, és mesélt. Én pedig végig ittam a szavait. Éjjel 11 lett mire elküldtem aludni és biztosítottam, hogy nem lesz ebből az ügyéből kirúgás, de dupláznia kell cserébe, hogy futkosok neki. Valamit valamiért. Még bementem Christianhoz és átküldtem neki a hang anyagot.

Ahogy elmentem a szimulátor szoba folyosója előtt zajt hallottam bentről. Ránéztem az órámra ami már majdnem éjfélt mutatott. Ilyenkor már nem szokott üzemelni a szimulátor, csak ha valaki külön extra kérésére nem hagyják itt neki a kulcsokat. De ahhoz azért kellett már itt rutin. Halkan benyitottam és először az irányító pultra néztem, de ott senki nem ült, csak az automata villogott. Közelebb mentem, hogy megnézzem ki ül a kocsiban. Annyira nem lepődtem meg mikor megláttam a szőke buksit.

- Tökéletesen ismered a Spanyol pályát. – szólaltam meg pár perc figyelés után. – Mi nyomja a szíved?

- Ennyire átlátszó? – kérdezte, továbbra is a pályát figyelve.

- Nem. – sétáltam még közelebb. – Csak jobban ismerlek mint a tenyeremet. Akkor vezetsz ha valami nyomja a szívedet.

- Ma csak rontottam a helyzeten mikor megpróbáltalak megvédeni, igaz? – még mindig vezetett. Profin egy millimétert sem csúszott le az ívről.

- Nem rontottál, de nem is javítottál. – vallottam be. Nem fogok hazudni, pontosan tudja, hogy nem épp ész érv volt. – Nem ez ami nyomja a lelked. Ennyi miatt nem ülnél éjfélkor is a kocsiba.

- Mi van ha történik velem valami a pályán? – tért végre rá a szíve gondjára. – Mi van ha magadra hagylak saját akaratomon kívül? Mi van ha nem válok be mint apa?

- Mi van ha… Mi van ha… - csóváltam meg a fejem, bár nem láthatta. Felmásztam a szimulátor kocsi mellé a kis peremre és megkapaszkodtam Sebi mellett a kaszniba. – Ezekre csak az idő adhat választ. Ha az akaratodon kívül hagysz magamra azt megbocsájtanám, tudod jól. – szívesen megsimogattam volna a szőke fürtöket, de nem értem hozzá, nem zavartam meg még érintéssel is. – Ha történik veled valami a pályán abba beleőrülök. Hiszen és adom alád a kocsit és az infókat is. Én ösztönözlek gyorsabb körökre. Tehát az én hibám is lenne. Az, hogy jó apa lennél-e idővel kiderül, de ha az én véleményem érdekel, jó apa lennél mert magad is egy gyerek vagy, tehát értesz a nyelvükön. – mosolyodtam el. – Rékával is jól elvagy és az öcséddel is.

- De egy saját gyerek más. – ellenkezett.

- Egy saját gyerek saját döntéseken alapul. – sóhajtottam. – Te döntesz helyette, míg döntés képtelen, és te adod a szülői jó tanácsot a bajban. De kétlem, hogy ez ne menne nekünk.

- Jó páros vagyunk. – mosolyodott ő is el.

- Következőbe kezd beljebb a kanyart, nagyobb lesz a csúcs sebességed. – jegyeztem meg nevetve. Ő is nevetett de megtette. Természetesen igazam volt.

- Honnan tudod ezeket? Nem is számolgattad ki. – kérdezte meglepődve.

- Olyan mintha az agyam hátuljába a pályára egy négyzetrács lenne felfestve. – kezdtem el magyarázni. – Ha látom, hogy mész rögzül, és látom melyik kanyarban mely négyzetrácsokat érinted. És ha Érinteni tudod őket, akkor azt a négyzet rácsot bárhogy használhatod.

- Szóval te már fejben is négyzetrácsosan gondolkodsz. – nevetett. – Számolni is így számolsz fejben?

- Igen. – bólintottam nevetve. – Elképzelem, hogy leírom a számítást egy nagy fehér lapra és kiszámolom. Aláírom a megoldást és hangosan már csak azt mondom.

- Eszméletlen vagy. – nevetett. – Kipróbálod a szimulátort?

- Elméletben tudom, mit, hogy miért és miképp kell csinálni. – nevettem. – De gyakorlatban nem menne. Nincsenek meg a megfelelő reflexem és a megfelelő izomzatom, hogy használjam a gázt és féket.

- Egy egyszerű nem is megtette volna. – nézett rám nevetve. Vége volt a meghatározott körszámának és a szimulátor megállt.

- Bocs. –vontam vállat. Megvártam mi leereszkedik a szimulátor és utána léptem hátrébb, hogy Seb kitudjon szállni.

- Szeretlek! – csókolt meg.

- Én is téged Bajnokom. – bújtam hozzá. Jól esett az ölelése. A szállásoknál búcsút vettünk mert nekem Eva-val volt közös szobám neki meg Tommival. Monjuk így belegondolva, össze hozhattuk volna a dolgot. Megrántottam a vállam és bementem a közös szobánkba. Én úgyse fogok aludni.

- Azt hittem legalább valamelyik irodában csináljátok. – mondta nevetve Eva. Az ágya közepén ült és éppen a sminkét mosta le.

- Honnan veszed, hogy nem csináltuk? – vigyorogtam.

- Szivi. – nézett rám. – A harisnyád egyben van, a szoknyádon egy gyűrődés szint a hajad és a sminked kifogástalan. Nem csináltátok. – mondta majd vissza tért a smink lemosáshoz.

- Jó, nem csináltuk. – nevettem miközben a magas sarkúmból léptem ki. – De csinálhattuk volna! Van saját irodám, kulccsal!

- Az nem izgi. – nevetett. Igaza volt, az úgy tényleg nem izgi. – Olyan ez mit egy kolesz.

- Mert? – kérdeztem nevetve.

- Külön lány folyosó… külön pasi folyosó… - morgott. – Nem lógunk át hozzájuk? – kérdezte nevetve.

- Vetkőzöm, tusolok, előtúrom a köntösöm és mehetünk. – vigyorogtam. 20 perc múlva már a folyosón osontunk. Nem kellett volna osonni, ha észre vesznek sincs semmi, de így izgalmasabb volt. Eva halkan neki dőlt az ajtónak és lenyomta a kilincset. Bentről két egyenletes szuszogás hallatszódott ki és sötétség uralta a szobát. Intett és bementünk.

- Melyik- melyik? – kérdezte nagyon halkan suttogva Eva. Egy pillanatra behunytam a szemem és hagytam, hogy az ismerős szuszogás és illat megmondja melyik oldalon alszik Sebi.

- Jobb oldalt Sebi, bal Tommi. – súgtam vissza. Hang nélkül lepacsiztunk és megindultunk az ágyak felé. Még el sem értem Sebi ágyát mikor Eva keresztül esett valamin.

- Basszus. – morogta halkan majd minden ketten megszűntünk lélegezni, mert a zajra elkezdtek mocorogni.

- Aludni akarok Tommi. – morogta Sebi. Majdnem felkuncogtam és valószínű Eva sem járt tőle messze. – Ahelyett, hogy állsz az ágyam mellett inkább feküdj mellém Virág. – jegyezte meg a némaságba.

- Basszus lebuktunk. – hallottam meg Eva hangját. Egyből fény gyúlt Tommi ágyánál.

- Mit műveltek? – kérdezte álmosan és megdöbbenten. Zöld póló volt rajta és totálisan kócos volt.

- Meglepnek minket. – vigyorgott Sebi. Ránéztem és ő is kócos volt és rajta egy Red Bullos póló volt. Látszik ki pakolt otthon, hogy még alvós pólója sincs. Nem ült fel az ágyban, simán csak felém nyújtotta a kezét. Egyből oda mentem és bebújtam mellé. – Oltsd már le! Mondtam, hogy aludni akarok. – nézett Tommira. Evaval össze kuncogtunk mint a tinik. Ő már Tommi kajaiban feküdt. Bekucorodtam Seb ölelésébe mikor sötét lett végre. A keze egyből a hasamra csúszott és lehelet finoman simogatta míg el nem aludtunk.

Mikor megéreztem, hogy a melltartómba rejtett telefon rezeg még csak 4 óra volt. Nyomtam egy puszit Sebi szájára és kiosontam a szobából át a miénkbe. Ismét az üzletasszony filéinget tartottam, így felvettem egy krémszínű szövetnadrágot, hozzá passzoló magas sarkút. A fehér ingem betűrtem a nadrágba és a hajam összefogtam egy magas copfba. Lehelet finoman kisminkeltem magam majd még gyorsan a kávéfőzőből beleöntöttem az éltető fekete löttyöt a termoszomba és a kistáskámat a vállamra lendítve bezártam magam után az ajtót. 8-kor indult a gépünk haza így alakult, hogy ilyen korán kellett kelnem. Volt pár elintéznivalóm, ha már itt voltam. Az irodai folyosón az összes ajtó sötéten ásított csak pár mögül szűrődött ki fény. Az első ilyen ajtó Christian ajtaja volt. Halkan bekopogtam, de nem jött válasz. Lenyomtam a kilincset és belestem. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjam el. Előre dőlt a székében és a két kezét használva párnának aludt az asztalon. Oda mentem hozzá és megsimogattam a hátát.

- Christian menj fel a szobádba aludni. – ébrezgettem. Pontosan tudtam milyen pocsék érzés így aludni. Nem egyszer meg esett velem is, hogy bealudtam így.

- Micsoda? – nézett fel nyomott arccal.

- Menj fel a szobádba. – mosolyogtam rá.

- Hány óra? – hunyorgott.

- Hajnali 5-lesz nemsokára. – néztem a kezemen lógó órára. – Menj fel aludni, majd én rendet teszek itt. – fogtam meg a kezét mikor elkezdte rendezgetni a papírokat. Bólintott és kicsoszogott az irodájából. Gyorsan szétválogattam a papírokat a megfelelő mappába, de a szemem megakadt a saját szerződésemen. Végig lapoztam és az aláírásom melletti dátum jutatta eszembe, hogy idén lejár a szerződésem a csapattal. Egy pillanatra elgondolkodtam miért nézegette ezt Christian az éjjel, de aztán megráztam magam és mindent a helyére raktam. Itt az irodáknál 6-kor indul meg az élet így még bőven minden irodának sötétbe kellett volna burkolóznia. Következő iroda ahova halkan bekopogtam Ciaron irodája volt. Nem bírtam a pasit, de neki is ismertem a feleségét, és vele jóban voltam így kötelességemnek éreztem mindig ránézni, ha látom, hogy ilyenkor itt van. Mindig én keltem elsőnek, hogy felzavarjam a hajnalig dolgozókat és szerettem hallani ahogy beindul a gyárban a mozgolódás. Halkan benyitottam és az iroda tulaja a kanapén feküdt. Oda osontam és a takarót amit álmában lerúgott magáról vissza terítettem rá. Nem ő volt a szívem csücske és mérnöknek sem volt a legjobb, de kitartó volt a végtelenségig és ezt tiszteltem benne. Lenyomtam a lámpát és kimentem. A következő iroda ahova bekopogtam Helmut Marko-é volt. Itt viszont a tulajdonos egyből kiszólt, hogy szabad.

- Jó reggelt. – mosolygott rám álmosan. – Mint mindig te vagy az első.

- Miért vagy még mindig ébren? – sétáltam oda hozzá. A tegnapi ’ kemény vagyok’ maszk már réges-rég nem volt rajta.

- Christian megkért, hogy nézzem át a szerződéseket, és akiknek lejár és szükség van rájuk állítsak ki újat. – magyarázta fáradtan.

- Sokaknak lejár ebben az évben, nem? – sétáltam mögé. Helmut volt aki körbe vezetett régen a gyárban, és ismertette a szabályokat és az íratlak dolgokat is. Christian mellett ő volt még a csapatban aki kicsit a lánya ként kezet sokszor, de míg a főnöktől utáltam ezt a kezelési módot addig Helmuttól szerettem, bár nagyon ritkán találkozunk össze a pályán.

- Elég sok mindenkinek. – bólintott. – Marknak is most lejár, és a vezetőség még mindig nem tudja, hogy mi lesz a félévi döntés. – sóhajtott. Sebit ilyen nem fenyegette mert nagyon hosszú időre alá írt. – Rengeteg mérnöknek is most jár le. Neked is. – mutatott a nevemre a listáján.

- Tudom. – guggoltam le mellé.

- Biztos, hogy te fogsz kapni szerződést még egy jó időre, mert jól végzed a munkád, és Christian kétlem, hogy kiengedne a szárnyai alól. – mosolyodott el. – A McLaren is érdeklődött utánad, de persze egyenlőre csak faggatóztak mikor jár itt le a szerződésed.

- A McLaren magának akar? – húztam el a számat. – Én nem megyek azok közé a keselyűk közé.

- Egyenlőre még ajánlatot sem tettek. – veregette meg a vállam. – Mint mondtam Christian nem fog a szárnyai alól kiengedni. Pontosan tudja, hogy a keselyűk szétszednének.

- Akkor jó. – vigyorogtam el. - A McLarennél dolgozik az egyik Red Bullos mérnököm aki tavaly év végén ment át. Nem mondott semmi jót vagy bíztatót róla.

- A McLaren teljesen más közeg mint a Red Bull. – bólintott.

- Mond csak ki. – nevettem fel halkan. – Mond ki, hogy mennyire rossz az összes nagycsapatnál. Csak mi vagyunk a nagycsapatok között ahol baráti, családias a légkör.

- Borzalmas még csak belegondolni is mennyire más elvek vannak a többi nagy csapatnál. – vigyorodott el. Helmut mindig is vissza fogott ember volt aki pontosan tudta, hogyan küldjön el úgy francba, hogy tökéletes szókinccsel tegye, de mégis alig várt az indulást. Kaptam egy atyai csókot a fejem búbjára és sok szerencsét kívánt a kiránduláshoz majd távoztam. Bementem az irodámba ahol minden pontosan úgy volt ahogy hagytam. Az ajtóval szemben volt egy hatalmas asztal ’L’ alakban amin ott virított 2 monitor is. Egy kényelmes irodai szék várt mögötte. Az asztal mögött hatalmas ablakok voltak ami a gyár hatalmas udvarára nézett és imádtam, mert látni lehetett a napfelkeltét ami most éppen színezte még csak a horizontot. Jobb oldalt nekem is volt egy kényelmesnek nem mondható kanapém előtte egy üveg asztal amibe belevolt gravírozva a Red Bull logója. A falakon a győztes pillanatokat megörökítő képek voltak. A kanapéval szemben a másik falnál egy másik asztal volt ami a gyáron belüli jobb kezem asztala volt. John szinte itt lakott így minden dolog ami otthonossá tett a szobát az ő kezét idézte. Ha valami ünnep jött biztos, hogy annak az ünnepnek a szellemeként teleaggatta mindenfélével a falakat. Kedves volt tőle, hogy a magyar ünnepekre és remekül ügyelt. Ciaronnak nem volt segédje, mert ő nem volt fejlesztő mérnök is. Persze itt kellett lennie, és segített, de a fejlesztésben ő nem avatkozott bele. Mindkét oldalt volt pár szekrény, ahol váltás cuccot rejtegettük, hogy ne kelljen felmenni a szobákba. Bal oldalt nyílt egy ajtó ami a mellékhelyiséget takarta. Oda mentem az asztalomhoz és megnéztem a beosztást és a teendőket. Az én nevem sehol nem szerepelt, hiszen most szabin voltam. Beültem a székembe és a kávémat kortyolgatva néztem a napfelkeltét. Amint hatot ütött az óra nyílt az ajtó és farmerbe és csapat ingbe belépett John. Rövid haja volt, így arra nem volt gondja.

- Jó reggelt Miss Norton. – hajolt meg enyhén előttem. Amerikai volt és ráragadt a dél úriember. A reggel mindig így indult. Én csak intettem és néztem tovább a napfelkeltét és ittam a kávémat. Nem sértődött meg, mert tőlem ezt szokta meg így reggel.

- Mikor indul a gép? – érdeklődött míg összeszedte a papírjait.

- 8-kor. – fordultam felé teljesen. – Menjünk le. – keltem fel. Biccentett, majd együtt lementünk a fejlesztő részlegbe. Nem fecsegtünk feleslegesen. Azt, hogy nincs felesége csak randizgat is onnan tudtam meg, hogy egyszer kiszívott nyakkal jött be és vigyorogva vallott színt. Mi itt dolgozunk nem csevegünk. Egyre több ember mászkált a folyosókon, főleg az étkező felé. Pont leértünk arra a szakaszra ahol a fejlesztő rész volt mikor beindult az egyik ajtó mögött a Renault motor és egy pillanatra mindenki megállt a mozdulatában. Pár pillanatig mindenki magába szívta a hangszépségét majd mentek tovább a dolgukra. Ide csak azok jönnek dolgozni akik élnek-halnak az autósportért. Egy hosszú és széles folyosóra érkeztünk. Jobb oldalt volt a fejlesztő rész a szélcsatornával és mindennel. Bal oldalt a szerelő gödör ahonnan a motor hang is érkezett. Már egy másik épületben voltunk ami sokkal nagyobb volt mint a fő épület. Egy őr állt a folyosón de egyből villantottuk a kártyákat és már mentünk is be a jobboldali hatalmas ajtón. Egy üveggel elválasztott részhez érkeztünk ahonnan az egész helyet be lehetett látni. A szembeni fal mögött volt a szélcsatorna. A falnál nagy teljesítményű gépek sokasága állt. Középen volt gép ami az összes adatot tárolta és kivetítette a szélcsatorna oldalára szerelt hatalmas képernyőre a képet ami a csatornában lévő kamerák szolgáltattak. Egy tucat ember volt már most is itt. A gépek halkan zúgtak és éppen a szélcsatornában takarítottak páran. Vártuk, hogy a másik oldalról áthozzák a fejlesztésekkel felszerelt kocsit.

Egész végig a szélcsatorna körül dolgoztam. Mikor hetet ütött az óra nyílt az ajtó és Sebi jött be rajta Tommival együtt. Elnézően mosolygott rám, mintha lebuktam volna. Szerencsére ő ide csak akkor jöhetett le ha vagy én vagy Christian lehívtuk, de olyankor a munka megállt. Kénytelen volt az üveg mögött állni és olyan arcot vágni mintha rosszat csináltam volna.

- Azt hiszem Sebastian téged vár. – szólt oda vigyorogva az egyik mérnök.

- Ezt még befejezem. Addig várjon csak. – néztem rá. A mellkasa előtt összefonta a kezeit és nézett engem. Befejeztem a számíts, és átadtam a terepet Johnnak.

- Jó munkát srácok. – kiabáltam, hogy mindenki meghalja. Többen is integettek majd kiléptem az üvegfallal körbe vett részbe ami valamennyire hangszigetelt volt.

- Ennyire munka mániás lennél? – kaptam meg a reggeli puszimat. Megvontam a vállam és megindultunk kifelé. Még gyorsan vissza néztem az emberekre akik továbbra is gőzerővel dolgoztak, majd mentem Sebiék után. Munka mániás lennék? Előfordulhat.

Amint haza értünk épp lerúgtam a cipőmet mikor megszólalt a telefon a konyhába.

- Igen. Tessék. – egyensúlyoztam egy lábon míg levettem a cipőmet.

- Christian vagyok. – köszönt bele a főnököm. – Vissza tudnál jönni?

- Most értünk haza! – csattantam fel.

- Vicceltem. – nevetett.

- Christian neked nem volt gyerekszobád? – durcáskodtam.

- Azért hívlak, hogy kösz a reggeli dolgot. – tudtam, hogy mosolyog.

- Ez csak természetes. – mosolyodtam én is el.

- Asszony még haza se értünk de már a telefonon lógsz? – jött be Sebi nevetve.

- Most leteszem, megverem Sebit. – néztem rá szúrósan.

- Megversz? – vigyorgott. – Inkább….

- Csönd nem akarom tudni a perverz marhaságaidat! – tartottam fel a kezem. – Szia. – és lelaktam a telefont.

- Mit csináljunk ma? – húzott magához. A keze a fenekemen pihent.

- Te lehúzol szépen edzeni Tommihoz vagy a kondiba, én pedig pakolok mert hétfőn hála neked ellepi a házunkat a nép. – vigyorogtam rá.

- Kimi most úgyis itthon van. – nyomott egy puszit a számra és már ott se volt. Csukódott az ajtó és már fel is pörgött kint a kocsi motorja.

- Gyere Pehely ma nyugtunk van. – vettem elő a fagyit a fagyasztóból. Tárcsáztam Evát és vártam, hogy felvegye.

- Nyálas filmek, fagyi, csoki. – soroltam. – 20 perced van ide érni vagy elkezdem nélküled.

- Annat hívjam vagy hívod? – kérdezte egyből.

- Hívd. Úgy döntöttem, hogy a büfés csajszit is meghívom. – mondta még neki. – Finom a kávéja és értelmes. Ahogy láttam, nem sok barátja van a paddockba.

- Hívom őt is, megvan a száma. – mondta Eva is. – Többieket is össze hívjuk akik a közelben laknak?

- Hívhatsz mindenkit. – bólintottam, bár nem látta.

- 20-25 perc és ott vagyunk. – tette le. Tavaly elég sokat csaj partiztunk még az év elején. Aztán az évvége fele mindenki egyre többet melózott. Berángattam a hatalmas ablakok előtt a függönyöket és kiraktam rengeteg fagyit meg kanalak, chipset meg kiszórtam az összes csokit ami a szekrénybe volt.

- Seb úgyse eheti meg. – vigyorogtam Pehelyre aki végig a lábam körül mászkált. Bárót is elvitte Sebi így totális csaj zóna lett a lakásból. Fél óra múlva 4-5 körülbelül velem egykorú csajszival betelepedtünk a nappaliba és a hatalmas plazma TV-n mindenféle filmet néztünk egész délután. Éppen a Dirty Dancing ment mikor Sebi megérkezett este 8 körül.

- Szia.. – nézett be a nappaliba. – sztok. – egészítette ki. Oda jött hozzám és nyomott egy puszit a fejemre. Én a kanapén ültem előttem a büfés csajszi akit mint megtudtam Timinek hívnak. Az ő derékig érő haját fontuk több oldalról afroba. Jó kis időtöltés volt.

- Csaj partiztunk egész nap. – vigyorogtam rá. – Te meg kan buliztál így szabad nem lehet.

- Nem is mondtam semmit. – vigyorodott el. – Hölgyek aki itt akar aludni és azt nézni ahogy meztelenül mászkálok maradhat mindenki más induljon haza. – nézett végig a társaságon. Valószínű ez fenyegetés akart lenni, de senki nem mozdult csak őt nézték várakozóan.

- Vetkőzhetsz Drágám. – vigyorogtam rá.

- Ez nem jött össze. – nevetette el magát. Gyorsan befejeztük Timi haját majd mindenki haza indult.

- Megnéztem volna, hogy ennyi nő előtt futkározol meztelenül. – dőltem az ajtó keretnek a háló ajtóban.

- Mit szólnál hozzá, ha leállnál a kávé ivással? – nyújtotta felém a kezét. Az ablak előtt állt ugyan abba a cuccba amibe haza ért.

- Mit szólnál hozzá, ha leállnál az energia itallal? – kérdeztem vissza. Oda mentem és beálltam elé. Szorosan magához húzott.

- Árthat a babának. – simogatta meg a hasam.

- Nem állok le a kávéval. – szögeztem le. – Nekem azzal indul a napom, és a gondolkodáshoz is szükségem van a megszokott kávé iszogatásra.

- Babánk miatt sem állsz le vele? – kérdezte szomorkásan.

- A babának napi 3 csésze kávé nem árt. – ráztam a fejem. – Utána néztem még Rékánál.

- De te napi 5-6ot is megiszol futam hétvégén. – akadékoskodott.

- De csak egyet iszok ami tiszta kávé. – magyaráztam. – A többibe alig van kávé, inkább csak ízesítők és tej.

- A vérnyomásod mégis mindig magas. – kötekedett tovább.

- Neked nem magas a vérnyomásod, mikor a futamra készülsz? – kérdeztem vissza.

- Az más. – rázta most ő a fejét.

- Nem más. – simogattam meg a kezét. – Nem a kávé miatt magas a vérnyomásom, hanem mert péntektől és végig a versenyre koncentrálok és a vérnyomásom megugrik tőle. Bár inkább attól a tudattól ugrik meg, hogy arra készülök. Vagy nem i tudom, hogy magyarázzam neked. Ha normál maradna a vérkeringésem akkor én sem tudnék olyan pillanatok alatt dönteni és mérlegelni. Számolni meg pláne.

- Biztos, hogy utazgatni és dolgozni akarsz? – reméltem, hogy ezt meg se kérdezi.

- Igen. – vágtam rá. – Hatodik hónapig halálosan nyugodtan repülhetek. – magyaráztam. – Utána már nem annyira ajánlják, de akkor tájt lesz a Belga és az Olasz futam amire könnyű szerrel mehetünk kocsival. Akár az összes Európai futamra mehetünk kocsival. Szingapúr még belefér, bár ott esetleg az éjszakázás húzós lesz, de h rosszul vagyok vagy bármi bajom van megoldjuk. Maximum jön velünk oda már John és majd ő besegít. Vagy vissza hívjuk pár futam erejéig Guillaume-t aki még előttem volt itt verseny mérnök. A tesztjeid egy részét még vele töltötted tavaly. – magyaráztam. – Utána Japán lesz ami előtt lesz szünetünk. Ott tudok dokihoz menni és ha azt mondja, hogy gáz van maradjak a fenekemen akkor megdumálhatjuk, hogy a Központban leszek a versenyek ideén. Itthon semmiképp nem maradok. Koreai Nagydíjra akkor is megyek ha veszekszel mert új pálya és hiába vagy jó pilóta oda jobb lenne ha én mennék. Brazil- és Abu Dhabi nagydíjhoz is ragaszkodom. –vontam vállat. – De ha bármi baj felmerül, a fenekemen maradok ígérem. – sóhajtottam.

- Te ezt már végig gondoltad. – kommentálta a dolgokat.

- Tudtam, hogy kötözködni fogsz. – vontam vállat. –Illetve reméltem, hogy nem teszed fel ezt a kérdést, de nem jött össze.

- Dokihoz mikor mész?- hajtotta a vállamra a fejét.

- Holnap reggel, fogad. – mondtam egy pillanatnyi gondolkodás után. – Egyenlőre nem akarok senkivel összefutni a rendelőbe.

- Veled mehetek? – csókolt a nyakamba.

- Te vagy az apja. – mosolyodtam el. – Persze, hogy jöhetsz.

- Szeretlek titeket. – simogatta a pocakom.

- Még csak icipici. Fogalma sincs még semmiről. – fogtam le a simogató kezét.

- De akkor is a mi babánk. – folytatta a simogatást a kezem ellenére.

- Szeretlek Bajnokom. – mosolyodtam el. Talán nem lesz olyan rossz ezt a terhesség. Van egy pasi aki minden óhajom lesi és szeret.