3: Bahrain: Időmérő

Fáradtan fordultam az óra felé, hogy kivágjam az ablakon a csipogás miatt. Sajnos az ablak csukva volt, így a sarokban találta magát a kora hajnali zajongó ketyere. Arra fordultam, ahol Sebit rejtette a takaró csomó és lábbal megbökdöstem.
- Ne már! – morogta álmosan. – Épp a vesémet piszkálod, ha nem zavarna.
- Nem zavar. – mondtam csukott szemmel. – Kelj fel szépen, és rendelj kaját. – húztam le róla a takarót, hogy aztán azt a fejemre húzzam.
- Miért én? – hisztizett. – Kelj fel te! – rángatta meg a takarót rajtam.
- Ne izélgass! - csaptam arra, merre mocorgott. – Te 3 órával többet aludtál, és nem is voltál 10-ig a pályán, szóval igazán kimászhatnál te előbb az ágyból. – csak annyit érzékeltem, hogy felkel egy sóhajjal és behúzza maga után a háló ajtót. Tegnap sokáig voltunk a teammel a pályán és a telemetriát és egyéb adatokat elemeztünk, a szerelők pedig sokadszor is átnézték a kocsit, hogy minden hibaforrást kizárjanak. Itt voltunk már hétvége óta, ami frusztrált, mert nagyon meleg volt még mindig.
- Gyere, Angyalka. – éreztem, ahogy egy puha kacsó először lehúzza rólam a takarót, majd felemel az ágyról. Oda bújtam Sebi meztelen mellkasához, és vettem az orromon át egy nagy levegőt, hogy az illata ellepje a sejtjeimet is. Nemsokára 1 éve leszünk együtt, de egy cseppet sem szeretjük egymást kevésbé. Pedig csak egy egyszerű kalandnak indult az egész, legalábbis amit az akkori alkoholszintemről tudok.
- Most már te is ébredj fel. – ült le velem a kanapéra, és az orrom alá nyomott egy nagy fehér csészét. Beleszagoltam, és kávé gyanús volt a benne lévő feketeség. A mellkasának dőlve egy húzásra megittam a csésze tartalmát, ami pár pillanat alatt felébresztett.
- Köszönöm. – nyomtam egy kávé ízű puszit a puha ajkaira. Pár percig még élveztem ezt a kellemes családias hangulatot, majd kimásztam az öléből, és botladozva beestem a fürdőbe, amit a fenekem bánt.
- Minden okéj! – kiabáltam ki. – Jól vagyok, élek, nem tört el semmim. – adtam meg az infókat már magamon nevetve.
- Hogy lehet valaki annyira béna, hogy a saját lábában elesik? – dőlt az ajtókeretnek mosolyogva.
- Én is szeretlek téged. – morogtam már fogkrémes szájjal.
Oda jött mögém, és magához húzott úgy, hogy a hátam teljesen neki feszült a mellkasának, így azt is érezhettem, hogy a boxere anyaga alatt egyre keményebb a helyzet, szó szerint.
- Nagyon szexy vagy kócosan. – motyogta a vállamba.
- Basi, ne is álmodj róla. – haraptam bele óvatosan a fülébe. – Christian kinyír minket, ha késünk. Majd ha megnyerted az időmérőt, akkor beszélhetünk róla. – mondtam, míg ledobáltam az alvós pólóm és fehérneműmet, hogy aztán meztelenül beálljak a zuhany alá.
- Te leszel a díjam? – kérdezte gondolom nagyot nyelve.
- Pontosan. – mondtam gonoszul mosolyogva, amit persze ő nem látott.
- Ebben az esetben megyek öltözni. – mondta nevetve.
- Nem fogsz ennyire nevetni majd akkor. – mondtam, miután már kiment a fürdőből. A terv a fejemben már kész volt.

- A legjobban a Ferrarira kell majd figyelnünk. – mondtam az időmérőt megelőző taktikai megbeszélésen. A szabadedzés gyorsan elment; alig voltunk kint a pályán. – Massa nagyon jól ismeri ezt a pályát, és szereti is. Webber nem potenciális veszélyforrás, mert kevésbé érzi ezt a helyet, de azért mivel ugyanaz a technika van alatta, mint a mi kocsinkban, ezért nem szabad leírni, ahogy Schumit sem. Nem tudom, mit várhatunk tőle, azért rá is figyelni kell. Még Alonso lehet a közelünkbe, más pilóta vagy csapat meglepetés lenne, ha bele tudna köpni a levesünkbe. – ültem vissza a helyemre. Az irányításom alatt dolgozó mérnökök és szerelők elgondolkodva bólogattak, hogy megértették. Sebi is érdeklődve nézett rám, bár ebből semmi sem szólt neki.
- Ha összetöröd a kocsit, Seb, ezek után, akkor mi is összetörünk téged. – nevetett a végére már a főszerelő, Ben.
- Nem töröm össze. – mondta magabiztosan Sebi.
- Csak be tudj ülni a nagy EGO-dtól a kocsiba. – mondtam mosolyogva, míg összerendeztem a papírjaimat. Megvártam, míg mindenki elhagyja a tárgyalót, majd leültem vissza a puha székbe.
- Ismét kezdetét veszi az őrültek háza. – sóhajtottam halkan.
Minden futam előtt próbáltam felkészülni a csatákra, botrányokra, vádakra, amik csak jöhetnek, de mindig érzékenyen érint az a furkálódás és kémkedés, ami itt megy. Nagyon sok emberért én felelek, ami így 25 évesen elég nagy teher. Két kéz simult a vállamra, hogy nyugtatóan és szerelmesen simítsanak végig a karomon.
- Ne aggódj, minden tökéletes lesz. – támasztotta Sebi az állát a fejem búbjára.
- Ez nem is kérdés. – nevettem. - Én vagyok a versenymérnököd, persze, hogy minden hibátlan. Még te is. – simítottam a kezem az övébe.
- Azért én nem vagyok hibátlan. – mondta, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Számomra az vagy. – keltem fel, és hozzábújtam a mellkasához.
Már overallban várta, hogy autóba ülhessen. Minden szó nélkül sétáltunk át Tommival kiegészülve a boxba.
- Ügyes légy. – nyomtam egy puszit az ajkaira, és átsétáltam a hátsó részbe a mérnökeimhez. Felvettem a papírjaimat, és leültem a boxfalhoz. Feltettem a fülesem, és vártam, hogy mindenki a helyére kerüljön, és megnyissák a rádió frekvenciákat. A boxban Sebi felvette a bukóját, és beült a kocsiba, tehát mégis befért az EGO-jától.
- Élnek a rádió vonalak. – hallottam meg az egyik hátul ülő munkatárs hangját.
- Box, gyors jelentést. – nyomtam meg a pirosan világító „BOX” feliratot az előttem lévő falon.
- Motor rendben. Első versenyes motor. – mondta Sam, a motorfelelős.
- Kerekek fent. A tervezett kemény keverék. – hallottam meg a mackós dörmögést Peter felől.
- Készen állunk az időmérő teljesítésére. – mondta izgatottan Ben.
- Verjük el a népet. – mondtam immár én is izgatottan, de magabiztosan.
A box rádiózás zárt volt. Csak a pilóta felé lévő vonalat halhatta bárki. Persze az IFA mindet figyelte.
- A levegő 36 fokos, az aszfalt 42 fokos. – olvastam le az időjárás képernyőt a „PILOT” gomb lenyomásával. – A szél nem fog bezavarni. Eső és változás nem várható. – fejeztem be. Vártam, pár pillanatot, hogy érkezik-e válasz Sebitől, de a rádió néma volt. A mi team oldalunkból engem és a pilótát mindenki hallhatta, míg a belső Box rádiót csak a szerelők és mérnökök. Odafordultam a forgós széken a pit lane felé.
- Seb, reagálj. – mondtam újra, de semmi. – Rádió hiba. – mondtam a szerelőknek szánva. Sajnos ez mindig már a pilóta beülése után derül ki.
- Csekk. – mondta Ben egyszerűen.
- Seb, most hallasz? – nyomtam ismét meg a gombot.
- Most jó. – hallottam végre meg a hangját, ami még tiszta volt.
- Nyomkurászom a gombot és semmi. – morogtam, majd elismételtem az időjárás jelentést. Már most fáj a gombnyomó ujjam.
- Di Grassi a pályán. – mondtam a boxban váró Sebinek. – 2:02:1. Nem veszélyes ránk. – állapítottam meg. Figyeltem a képernyőn, ahogy Alonso és Kubica is gyors körön van. – Alonsot kell megfognod. 1:55:9 az ideje. – mire kimondtam, már változott is. – Rosberg 19 ezreddel javítja Alo idejét. – mondtam az infókat Sebinek. – Most engedjétek ki. – szóltam rá a szerelőkre. Pár pillanat múlva a Red Bull kigurult a boxból. Néztem, ahogy az idei újítások miatt jóval hosszabb gépet Seb hogy terelgeti. Ahogy felért gyors körre, elkezdtem nézni a szektorokat. Első szektor zöld, ami azt jelenti, hogy ott jobb időt ment.
- Ne mutass meg mindent. – figyelmeztettem. Nem baj, ha nem tudja a nép mennyire fekszik a kocsinak és Sebinek a pálya. Középső szektorba vesztett, az utolsó viszont jobb lett az első helyezetnél.
- 1:55:3 – olvastam be az idejét, bár a kocsi kiírja neki. – 2. vagy, mehetsz még.
- Webber hol van? – hallottam meg pár kanyar után a hangját.
- 3 ezreddel marad el az ideje tőled, és 2 kanyarral mögötted. – kerestem meg a „Web” pöttyöt a pályarajzon. Többen is az utolsó pillanatban indultak neki a körüknek.
- Webber megcsúszott. – adtam le egyből az infót. – Továbbra is a 2. vagy, Alonso mögött. – az 1:55:0 időt be se olvastam.
- Gyere be, ennek a résznek vége. – mondtam a fülére az egyértelműt.
Letettem a fülest, és átfutottam a csapathoz. Megvártam, amíg Sebit betolják a helyére és odaguggoltam mellé.
- Változik a terv, csak 2 kört fogsz menni az elején, és a végén. – hajoltam oda hozzá, mintha puszit adnék az orrára.
- Rendben. – bólintott, és mosolygós szemekkel tartotta úgy az arcát, hogy a bukótól tényleg tudjak rá puszit nyomni.
- Nyerd meg, és beszélünk. – kacsintottam rá, majd visszasiettem a helyemre. Épp leültem, amikor Sebi már indult is ki.
- A középső etapon tudsz még mit javítani. – mondtam neki picit lihegve a futástól. – 1:54:035 a köröd. Erős kör lágyon. – mondtam neki a kör végén. Vissza is jött a köre után. Nem akartam rádión mondani, mert azt bárki hallhatja, és akkor tudják a taktikát.
- Elég sokan rontanak abban a kanyarban. – mondtam a balomon ülő Christian Hornernek, Buemi rontása után.
- Halkan jegyezném meg, hogy Webber is rontott. Sebi eddig hibátlan. – mondtam büszkén, ő csak mosolyogva rázta a fejét.
- Alonso közvetlen mögötted. Schumi lágyon van kint, figyeld a szektorokat. – mondtam a boxban ücsörgő Sebinek.
- Milyen gumi kerüljön fel? A terv vagy B? – hallottam meg Peter hangját. Ránéztem a mellettem ülő stratégára, aki kettest mutatott a kezén.
- Maradunk B terven. – válaszoltam. – Engedjétek ki Sebit. – szóltam még rájuk. Utolsó kör, amit be tud fejezni.
- 1:53:8. – olvastam ismét le már csak a boksz kedvéért is. – Gyere be, te vagy az első a Q2-ben.
Most a pár perc szünetben nem mozdultam. Figyeltem a képernyőn, melyik pilóta és csapat mit csinál. Sajnos túl profik már ahhoz, hogy valamivel elárulják nekünk, versenymérnököknek a taktikájukat. Milyen jó lenne, ha belelátnék a csapatok fejébe. Bár az is érdekelne, hogy egy pasi hogy gondolkodik. El ne felejtsem Sebit megkérdezni erről, bár ő még csak egy kisfiú, és nem is tipikus pasi, de ki tudja, hátha meg tud lepni.
- Virág! – lökött meg Christian. Értetlenkedve néztem rá, majd az órára, ami már az utolsó rész vége felé járt.
- Basszus! – káromkodtam el magam magyarul. – Engedjétek ki Sebit is a pályára. – gyorsan utána számoltam, de szerencsére fel fog érni.
- Ne hibázz, mert nem fogsz felérni. – mondtam neki gyorsan.
Köröm rágva figyeltem az időket. A vetélytársak is lágyan voltak kint, mint mi. Webber nem ment valami jól, így eléggé paráztam.
- Hányadik vagyok? – kérdezte izgatottan Sebi az 1:54:101-as köre után. Nem válaszoltam rögtön, megvártam, míg biztos nincs-e már senki gyorskörön.
- POLE! – kiabáltam bele a mikrofonba nevetve a boldogságtól.
- Jeee…! – kiabálta bele Sebi is.
Hátra szóltam a motorhomeba. Út közben mindenki gratulált, aki csak szembe jött. Kiszedtem a táskámból a vörös fehérneműm, aminek a bugyiját csak nagyon elnézően lehet tangának hívni. Én inkább csipke háromszögnek mondanám. Átöltöztem, és neki támaszkodtam a falnak. Kiengedtem a szoros kontyból a hajam, ami úgy mellalattig ért. Ránéztem az órára, és még volt pár percem, míg Sebi ide ért. Az egész kapcsolatunk halálra volt ítélve már akkor, amikor belevágtunk. Ahhoz képest még most is együtt vagyunk. Lehet, hogy csak a munkánk teszi, hogy működik, és persze biztos közrejátszik a jó szex is.
- Gratulálok Basikám! – tártam szét a karom, amikor belépett az ajtón.
- Azt hittem fáradt vagyok. – húzott magához. – Úgy tűnik mégsem.
- Te a szexhez soha nem vagy fáradt. – nevettem, majd szenvedélyesen megcsókoltam.
- Azt mondtad beszélgetünk. – mosolygott bele a csókba.
- Beszélgethetünk szavakkal, vagy beszéljenek a tettek. – kacérkodtam.
- Szeretlek. – súgta, míg az overallt próbáltuk közös erővel lecibálni róla.
- Bizonyítsd be! – súgtam vissza. Nem sokáig húzta szegény alig tanga!