Ausztrál 4. Verseny

Na ez is kész. :D Picit elszomorít, hogy csak ketten komiztak az előzőhöz. Mindegy itt van a verseny. És ne aggódjatok a következő részből sok minden kiderül, az is, hogy Sebi igazából, hogy fogadta a végeredményt. Nem lett egy vidám rész, mert elég reggel volt mikor írtam és elég szomi voltam a végeredmény miatt. :(

Nagyon nem akartam felkelni reggel. Fáradtan és nyúzottnak éreztem magam, mégis a munka vár és be kell hozni a kocsit győztesnek. Felültem az ágyba és egyből belehasított a fejembe a migrén. Csodálatos.

- Jó reggelt, ma meg kell nyerned egy futamot. – nyomtam egy nagy puszit Sebi arcára. Kimentem, hogy emberi fejet csináljak magamnak a fürdőben. Letusoltam sminkeltem és a hajam összefogtam egy szoros kontyba. Mentem vissza, hogy felöltözzek de Sebi még mindig az orráig felhúzott takaró alatt bujkált.

- Ne kelljen veszekedni és kiabálnom fiatal úr. – bújtam oda hozzá. – Ébredj most már fel mert nem fogsz elkészülni. – csukott szemmel ült fel az ágyban, kitakarózott és csak utána nyitogatta fel a szemeit lomhán. Megborzoltam a haját ami már így is tiszta kóc volt és oda mentem a ruháimhoz, kitalálni mit vegyek fel. Sebi még mindig az ágy szélén ült és nézelődött. Oda nyúltam a cuccaihoz és hozzá dobtam egy farmert meg egy hosszú ujjú felsőt.

- Öltözz. – néztem rá szigorúan. Szerencsére nem kellett vele tovább vitázni mert bevonult a fürdőbe. Lekellett ülnöm az ágyra, mert elkezdtem szédülni a fejfájástól. Vettem pár mély lélegzetet és jobb lett valamivel. Kitúrtam az egyik táskámból a fájdalom csillapítót, egy pillanatra sem gondolkodtam rajta, hogy be vegyem-e. Szükségem lesz a gyors gondolkodásra ma. Nem szoktam gyógyszert szedni, csak ha muszáj. Beledobtam az egész dobozt a kistáskámba amit vittem ki magammal a pályára majd gyorsan magamra rángattam egy farmert meg egy Red Bullos pólót. Befűztem a Red Bullos övet a gatyámba és felvettem egy hosszú ujjú felsőt ami a mellem alatt végződött. Leültem a kanapéra és vártam, hogy Seb is kész legyen. Már 30 perce a fürdőbe volt ami nagyon nem tetszett. Bekocogtam és belestem mit csinál. Állt a tükörrel szemben és nagyon gondolkodott valamin.

- Bú! – dőltem az ajtó keretnek. – Min töröd a fejed? Remélem azon, hogy miként hagyod állva a mezőnyt.

- Mi? – suhant át az arcán az értetlenség. – Ja, nem. Nem azon gondolkodtam. – sétált el mellettem és megsimította a hasam. Utána fordultam gyanakodva.

- Hát akkor min? – sajnos már előre sejtettem mi lesz a válasz.

. Nem fontos. – mondta halkan, elkezdte gyorsan össze dobálni a cuccait. Utáltam amikor ilyen.

- VETTEL! – emeltem fel a hangom. – Fáj a fejem szóval ne húzd az agyam, mond meg min gondolkodtál és miért.

- Lassan 1 éve együtt leszünk. – mondta rám se nézve. Jaj ne. – Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje komolyabb dolgokra? – nézett rám.

- Gyerek, házasság? – kérdeztem vissza picit félve. Csak bólintott. – Sebastian. – sóhajtottam. – Most ne. Kérlek, térj észhez ma kérlek. Én még nem vagyok kész ilyenekre, főleg nem a gyerekre! – mondtam szomorúan. – Most fejben maradjunk a Forma 1-nél kérlek, dolgozni vagyunk itt. – néztem rá kérlelve.

- Mindig dolgozunk. – húzta el a száját. – Te legalábbis mindig. – fordult vissza a táskájához. – Még otthon is csak a Forma 1-en jár az eszed, mikor fogjuk ezt megbeszélni? Évek múlva? Mert jövő héten megyünk egyből Malajziába. – fordult vissza felém.

- Na jó nem fogok veszekedni, én még nem akarok gyereket Sebastian! Szeretlek, jobban mint eddig bárkit, de most még korai erről beszélni is. Esküvő? Miért beszélnénk róla, meg se kérted még a kezem. – vontam vállat és oda fordultam a táskámért. Egyből megölelt hátulról.

- Miért ha megkérném a kezed mit mondanál? – kérdezte cinikusan. – Most ne mert most a verseny a fontos. Most ne mert dolgozunk, most ne, most ne… - morogta.

- Na ide figyelj. – fordultam meg. A fejem még mindig hasogatott. – Neked nem jó így? Miért kéne egy eljegyzéssel vagy egy esküvővel bizonyítani azt, hogy szeretjük egymást? – vágtam a fejéhez. – Nekem nem kell egy pap áldása vagy egy cseszett papír amin ott van a nevünk. Soha nem voltam Isten hívő ember tudod jól! – néztem a szemébe. – Gyereket hogy gondoltad? Majd otthon ülök és onnan nézem a TV-ből a futamot? 25-26 évesen? Könyörgöm Sebastian te még nálam is fiatalabb vagy pár évvel, mit akarsz már 23 éves? – kérdeztem tőle kétségbe esve. – Ne játsszuk ezt! Ha nem jó így neked akkor sajnálom, most többet nem adhatok, tiéd a szívem a testem az eszem, mindenem! - játszottam a kiborult nőt. Muszáj volt trükkhöz folyamodnom, a sírás nem ér de néha nincs más választás. Magához ölelt, szorosan és nyomott egy puszit a fejemre.

- Sajnálom. – mondta. Picit bűntudatom volt, de így elkerültem a további vitát és azt, hogy valamelyikünk ajtót csapkodva távozzon. – Igazad van. – súgta a fülembe. Megcsókoltam mohón, majd elléptem tőle és felvettem a kanapéról a táskám. Az ajtóba megálltam és kinyújtottam felé a kezem. Elmosolyodott és össze fonta az ujjainkat. Most egy időre elfogja felejteni ezt az egészet, reméltem legalábbis. Bár „A remény egy hazug kurva”, ahogy a kedvenc könyvemben is írják.

Elég gyorsan kiértünk a pályára, bár nem mert Sebi gyorsabban vezetni, mert tanult Lewis büntetéséből. A home ba egyből kértem egy kávét amit pár korttyal el is tüntettem. A fejfájásom viszont gyógyszer és kávé ide vagy oda nem múlt el. Mérgesen kértem még egy kávét papír pohárba. Amint megfordultam egy csúnyán néző zöld szemárral találtam magam szembe.

- Mi a problémád Eva? – néztem rá ártatlan arccal.

- Tegnapi rekordod akarod megdönteni? – kérdezte mérgesen a kezembe lévő kávéra mutogatva.

- Nem, a tegnapi az nem volt rekord. – vontam vállat.

- Ja, mert a szingapúri futam alatt dupla annyit megiszol. – húzta fel az orrát bosszúsan.

- Miért érdekel téged ennyire? – ittam bele a tejszínes kávémba.

- Mert tökre teszed vele magad! – vágta rá. – És sárgák lesznek a fogaid!

- Tudtommal 2 éve kávézom és a fogaim hófehérek. – vicsorítottam rá, hogy lássa.

- A fogfehérítés csodákra képes. – mondta szeptikusan. Megvontam a vállam, nem tudtam ellenkezni, hiszen tényleg kilettek fehérítve a fogaim. Ismét kezdődött a szokásos procedúra: megbeszélés Webber gárdával aztán csak az én csapatom majd még fixáltam mindent Chrisztiannal végül elsétáltam az FIA kamionhoz.

- Jó napot Berniet keresem. – léptem a recepciós csajhoz. Jó alaposan végig mért, látszott, hogy új még itt.

- És pontosan ki is maga? – kérdezte elhúzott szájjal és fontoskodva elkezdett lapozgatni az újságában.

- Virág Norton. – mondtam nyomatékosan. Felnézett rám majd intett az ajtó felé. Bekopogtam de választ se várva léptem be.

- Szia Bernie bácsi. – sétáltam be az irodájába vigyorogva. – Lenne egy apró kérdésem.

- Szia, foglal helyet. – mutatott a vele szemben lévő székre. – Hallgatlak. – mosolyogott.

- Meg lehetne oldani, hogy Sebastian és én csak szerdán délután érkezzünk Malajziába? – ültem le.

- Mi az indok? – dőlt hátra. Ha a nagyfőnök elenged Christian sem köthet bele, picit dühös lesz, de az ő szava semmi a Forma 1 Urához képest.

- Az indok komoly koncentráció vesztés. – mondtam komoly arccal.

- Virág, emberien. – mosolyogott kedvesen, mint egy nagypapa az unokájára.

- Sebi máshol jár fejben. – mondtam nagyot sóhajtva. – Esküvő, gyerek.. Ennyi idősen! – tártam szét a karom. – Ma is épp, hogy sikerülni fog vissza ráznom őt a Forma 1-hez. – mondtam lemondóan. – Malajziába nagyon nem lenne ott, és nem akarom, hogy ne vágja vagy valami történjen. – előre dőltem és rátámaszkodtam a térdemre.

- Át tudod adni valaki megbízhatónak a munkádat vagy hogyan gondoltad megoldani? – kérdezte komoly arcot vágva.

- Tom megtudná csinálni simán a kedd, szerdai programom. – mondtam magabiztosan, ha szépen megkérem még vállalja is. Tartozott nekem, mert már én is végeztem el az ő munkáját mikor a kislánya kórházba került.

- Rendben, megengedem, hogy szerda estig ne jelenjetek meg. – bólintott. – Mit tervezel?

- Azt szeretném egyenlőre megtartani magamnak. – mosolyogtam. – Kérlek ne mond el senkinek miért jártam itt. – néztem rá kérlelően.

- Természetesen tartom a számat, hogyha elmondod majd mi volt a terv. – kacsintott. A ráncos öreg arcon ez olyan gesztus volt ami megneveteti az embert.

- Köszönöm. Christiannal beszélnél? – húztam el a számat. Nem akartam ott lenni mikor rájön, hogy kijátszottam a nagyfőnökhöz rohanok lapot. Csak Bernie adhatott erre engedélyt, de Christian biztos kiakad majd.

- A rajtrácson majd beszélek vele. – bólintott. Mosolyogva hagytam el az FIA kamiont és tértem vissza a motorhome-ba, hogy a dolgaimat össze szedve kimenjek a helyemre. Beültem a monitorok elé de kifordultam most is és figyeltem a boxot. Nem mentem be Sebihez a szobájába, pedig beszoktam. Úgy éreztem, most jobb ha nem vagyok ott. Tommi jelent meg a box hátsó bejáratában és ahogy észre vett a fülére mutogatott. Feltettem a fülest ő pedig oda lépett a motorért felelős mérnökhöz aki készségesen adta át neki a rádióját.

- Sebi téged keres. – szólt bele picit lihegve. – Kicsit kivan. Segíts helyre rázni! – kérte. Ledobtam e fülest és ránéztem az órára volt még 30 percünk kimenni a rajtrácsra. Leugrottam a magasított részről és nem rohantam ugyan, de nagyon gyors léptekkel szeltem át a boxot. Egyből célba vettem a motorhome-ban Sebi szobáját. Kopogás nélkül nyitottam be. Egy pillanatra megtorpantam amikor észre vettem, hogy Sebi még mindig utcai ruhába ül a kanapén.

- Sebi, ne csináld ezt. Szedd össze magad! – guggoltam elé. – Kérlek térj észhez. – simogattam meg az arcát. Csak nézett rám a fájdalmasan kék szemeivel.

- Haragszol? – kérdezte rekedten.

- Dehogy is! – nevettem fel kínomba. Megfogtam a felsőjének az alját és elkezdtem felhúzni ő egyből felemelte a kezeit és hagyta, hogy lehúzzam róla. Levettem a cipőjét és oda tettem rendben az kanapé mellé. Felálltam és húztam magammal. Leráncigáltam róla a farmert és kellett pár lélegzetet vegyek, hogy a fejem üres maradjon. Elég nehéz volt, hiszen ott állt előttem egy száll fehér boxerben. A polcról lehúztam a tűzálló alsó ruházatot és először a felsőt rángattam rá majd a gatyába. Rendesen betűrtem neki, hogy sehol ne nyomja majd a ruha. Leguggoltam elé és oda tartottam a lábához az overállt amibe minden szó nélkül belelépett. Felhúztam rajta és belebújtattam a kezét is. Egy darabig felhúztam a cipzárt majd megvártam míg leült és a cipőjét is feladtam. Ami érdekes volt, hogy nem éreztem ezt az egészet furának. A kék szemek végig figyelték minden mozdulatom. Oda mentem a táskájához és az elejéből kiszedtem a szerencse pénzeit. Tudtam, hogy a cipőfűzőjébe kéne beletenni, de inkább csak a kezébe adtam. Úgy éreztem ez az a mozdulat sor amit én nem csinálhatok meg helyette. Ránéztem az órára és volt még 20 percünk kiérni a pályára. Még mindig ült a kanapén így belefészkeltem magam az ölébe és szorosan oda bújtam hozzá. A kezem becsúsztattam az overáll alá a mellkasára, pont a szíve fölé.

- Szeretlek. – mondtam. – Ki kell jönnöd és meg kell nyerned ezt a hülye futamot bármi is van. Elhiszem, hogy sok mindent szeretnél az életben de mindennek meg van a maga ideje és helye. – mondtam, bár nem egészen értettem, hogy miért van kiborulva, mert kételkedtem benne, hogy a reggeli miatt.

- Melanival össze vesztem. – mondta ki végre a baja okot. Még mindig nem teljesen értettem, hiszen Mel a tesója a tesók pedig veszekszenek. – Azt mondta reméli, hogy felkenődök az egyik falra. – folytatta. Így már teljesen értettem. Egy pilótának ilyet mondani verseny előtt, utcai pályán… Átfutott az agyamon, hogy gépre ülök és megtépem nagyon Melanit Sebi kisebbik nővérét. De valami sokkal jobb jutott eszembe.

- Seb ideges volt és kiszaladt a száján. Az emberek mondanak dolgokat de nem gondolják komolyan. – nyugtattam meg. – Melani tudod milyen hírtelen haragú. – mosolyodtam el. Ő ne tudná… - Szeret téged és a világon több milliónak drukkolnak neked. – bíztattam. – Nem teheted meg, hogy egy hírtelen felindultságból jövő mondat miatt szét esel. Gyerünk Sebi jó pilóta vagy, szedd össze magad és mutasd meg milyen fából faragtak! – keltem fel az öléből. Nyomtam egy puszit a fejére és kimentem a szobából. 10 perce volt még vissza. Míg kifelé sétáltam gyorsan leírtam sms-ben a történteket és elküldtem Sebi anyukájának. Ha valaki akkor ő majd elkapja Melanit. Nem zavart, hogy Mel ellen fordítottam az anyukáját. Nem tudott érdekelni, Sebi fontos volt, bárkinél fontosabb. Egyébként pedig úgy éreztem jogosan cselekszem. Egyből jött a válasz, hogy elrendezi. Tudtam, hogy perceken belül csörögni fog Sebi telefonja és Mel bocsánatot fog kérni tőle akár komolyan gondolja akár nem. Tommi körbe- kőrbe járkált a boksz hátsó részében. Amikor meglátott kifújta a levegőt és látszott rajta, hogy megnyugszik. Oda biccentett nekem én pedig csak elvigyorodtam, mire nem jó egy barátnő.

- Ben működjön a kocsi rendben mert ha nem isten szed kaparja össze Sebet a padlóról! – böktem meg Ben vállát. Egyből bólintott párat magabiztosan. Végig néztem a szerelőkön majd ismét elfoglaltam a helyemet. A box fal másik oldalán már nagy volt a nyüzsi, sokan kint voltak már a pályán. Átnéztem a sorrendet és bejelölgettem ki az aki a boxből rajtol majd előre láthatóan. Közben már a fejemen volt a füles is. Hátra néztem, hogy Seb megérkezett-e mert már ki kellett mennünk. Éppen a bukóját vette mikor oda nézte így teljesen megnyugodtam. Tartozom egy nagyon köszönömmel Sebi anyukájának.

- ÁÁ Tom várj! – kiabáltam utána mielőtt átmászott volna mellettem a boxfalon. – Majd szeretnék veled beszélni! Nem verseny dolog szóval ráér utána.

- OK. – bólintott mosolyogva és el is tűnt a tömegben.

- Pilóta a kocsiba. – hallottam meg Ben hangját. – Kiengedjük, kint találkozunk. – mondta egyből. Nem volt választásunk, hát akkor hajrá. Közben már többen is kint várakoztak Sebire, csak a szerelők voltak még a garázsban és én a monitoroknál, hogyha valami változás van tudjon szólni.

- Itt vagyok, ha bármit észlelsz jelezz. – szóltam Sebi fülére.

- Rendben, a pályán találkozunk. – ritka alkalom mikor tényleg jelez valamit.

- Eső várható a rajt perceiben. – szólt bele valaki a rádiónkba. Elhúztam a számat, már csak ez hiányzott.

- Seb eső várható a rajt körül, szóval memorizáld az esős íveket is. – nyomtam meg a ’PILOT’ gombot. Remélem elkerül minket.

- Beértem. – jelezte Sebi. Egyből átdugtam a derekamon lévő egységbe a fülesem és a papírjaimmal átmásztam a boxfalon. Mire oda tolták a rajthelyére már én is ott voltam.

- Ben az új fiú ugye nem fog bénázni? – sandítottam a hétvégén csatlakozott sráchoz. Szerdán szerződtették le ide és ő indította be a kocsit.

- Mit lehet azon elrontani, hogy nagy nyomású levegőt kell a motorba küldeni? – vonta fel a szemöldökét.

- Kitudja. – vontam vállat. – Figyelj rá. – hagytam ott. Oda mentem Sebihez és épp megakartam szólalni mikor megéreztem a fejemen koppanó esőcseppet. Felnéztem az égre és az arcomra csepegett az eső.

-- Na és most mi lesz? – kérdezte Sebi. Tom egyből oda jött és Ben is.

- Mindjárt kitaláljuk. – mondtam neki.

– Jó lenne tudni mennyi ideig fog még esni és mennyi. – nyomtam meg a derekamon lévő BOX feliratú gombot.

- Komolyabb esőre nem kell számítani. – jött egyből a válasz. – 5-6 percig eshet még.

- Kockáztassunk a lágy gumikkal, vagy menjünk biztosra és intermadiet? – néztem rájuk. Gyorsan oda léptem Ben hátához és elkezdtem kiszámolni mennyit bukhatunk 1-2 kör alatt a lággyal ha komolyabban esik majd mégis vagy túl sokáig.

- Túl sok a kockázat a lággyal. – mondtam. – A keményre nem is gondolok inkább, az még rosszabb.

- Inter? – nézett rám Ben.

- Tom, Sebi? – Tom bólintott és a lapjára kezdett irkálni.

- Káosz lesz. – mondta Sebi vigyorogva. Ezt igennek vettem így bólintottam Ben felé és ő egyből rohant és kicseréltette a kerekeket. Innentől kezdve nem volt muszáj minden garnitúra gumiból használni és ez jó volt.

- Szállj be, 5 perc és felvezető. – szóltam rá Sebire aki vigyorogva vette vissza a bukóját. Ha káosz volt eddig és ő az élen volt mindig simán megnyerte. Megveregettem Ben vállát amikor elmentem mellette, majd vissza másztam a boxfalon és leültem a helyemre. Mindenki kint volt még a rajtrácson vagy a már a boxban a TV előtt. Tom levágódott mellém és olyan arcot vágott mintha nem tudná eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen.

- A levegő 26 fokos és hála a csöpörésző esőnek 24 fokos a pálya. – morogtam. – A célegyenesben fúj keresztbe a szél.

- Nyerjük meg. – mondta vidáman Sebi. Elmosolyodtam a vidámságán. Ebből látszott mennyit számít neki a család. Közben elindult a felvezető kör és mindenki aki a rajtrácon volt most rohant be a boxba.

- Figyelj az első kanyarra. – figyelmeztettem. – Ha ott jól fordulsz és az utána lévő egyenesben eltudsz lépni akkor nem kell egy darabig a visszapillantód. – tudtam, hogy ő ezt pontosan tudja, de ilyenkor inkább jártatom a számat és mindent elmondok neki, minthogy a verseny hevében elszúrja véletlen.

- Figyelj majd arra, hogy ne állj rá a festékre mert az még jobban csúszik. – mondtam miután Schuminak is szóltak. Nem árthat alapon én is figyelmeztettem.

- A gumi hőmérséklet még alacsony, a fékeké is. – pillantottam rá a hőmérsékletekre. Pár kanyar múlva már minden rendben volt.

- Itt minden rendben. – szólt valaki a fülemre a mérnökök közül.

- Mi mindent jónak látunk. – szóltam Sebinek.

- Én sem tapasztaltam mást. – mondta most már izgatott hangon.

- Kuplung, gáz, fék! – figyelmeztettem. Mély levegőt vettem én néztem a képernyőn ahogy kigyúlnak a piros lámpák majd elalszanak és megborzongtam amikor egyszerre bőgtek fel a motortok. Imádtam ezt a hangot. Sebi jól rajtolt és picit ott hagyott mindenkit.

- Alonso az első kanyarban megforgott. Össze akadt Buttonnal és Schumacherrel. – adtam le Sebinek egyből az infót. Még nem láttam mi történt de már villogott az FIA-s monitoron a sárga zászló majd egyből kigyulladt az SC felirat is.

- Biztonsági Autó, Biztonsági Autó! – szóltam egyből Sebinek.

- Mi történt? – kérdezett vissza kapásból. Pár pillanatig vártam, hogy biztos lehessek benne, hiszen a névsorból több név is eltűnt csak nem tudtam még az okot.

- Kobayasi beleszállt Hülkemberg-be és Buemit is eltalálták. – mondtam miután vissza játszották. – Mindhárom autó a kavics ágyban.

- Mi a sorrend? – kérdezett ismét.

- Te, Massa, Webber, Kubica, Rosberg. – olvastam fel neki. Közben már 4 kör lement és újabb üzenet villogott az FIA monitoron. – Kijön a kör végén a Biztonsági Autó. Szedd össze a mezőnyt és hajrá. – adtam le az infót. Figyeltem ahogy Massa hibázik és Webber elhúz mellette.

- Webber van mögötted, Massa hibázott. – szóltam, hogy ne lepődjön meg ha egy Red Bullt lát meg. Nem telt el sok kör és a McLarenben a szerelők elkezdtek mozgolódni Button térfelén.

- Kereket cserélnek? – nézett rám meglepetten Tom. – Bevállalják?

- Úgy tűnik. – mondtam elgondolkodva. – Mennyire esélyes, hogy bejön a slick? – kérdeztem a boxot.

- Sanszos. – szült bele Ben. – Ha felmelegszik bejöhet a dolog. – közben Button beért a boxba és megcsinálták a kerék cserét.

- Reagáljunk? – nézett rám Tom.

- Még ne, nézzük meg körbe ér-e. – intettem le és rátapadtam a képernyőre. Eléggé csúszkált. Gyorsan elkezdtem számolni, hogy ezen mennyit nyerhetünk vagy bukhatunk. Nagyobb esély volt a bukásra, így csak figyeltem Button mit művel.

- Seb, Button slicken van kint. – mondtam neki. – Csúszkál de ha felmelegszik hozhat rajta. Megpróbáljuk vagy várjunk?

- Várjunk. Még elég nedves a pálya szerintem. – mondta picit lihegve. Elég nagy terhelést kap.

- Virág még több eső várható 10 perc múlva. – szóltak rám az időjósok.

- Még több eső 10 perc múlva. – adtam tovább a hírt Sebinek. Így már biztos volt, hogy kint maradunk. Figyeltem és Button gyorsabb volt mint mi, de elég messze is volt egyenlőre. Még mielőtt kijöttek volna a szerelők mindenhonnan már tudtam, hogy erre mindenki reagálni fog. A két Red Bullos autó nagyon egymáson volt mikor elhagyták a boksz bejáratot. Legnagyobb meglepetésemre mindenki jött be lágy keverékű slickért. Folyt a boxmunka nagyban.

- Behívjuk? – kérdezte Ben izgulva.

- Még várunk. Ettől féltem, hogy rohadt nagy lesz a forgalom. – mondtam neki. Megvártam, hogy leteljen egy kör.

- Christian? – néztem főnökre, várva, hogy ki jöjjön előbb vagy egyszerre hívjuk be mindkettőt.

- Sebastian van előbb, először ő jön be. – intett felém. – Következő körben pedig Mark.

- Seb BOX! – szóltam bele a rádió csendbe ellent mondást nem tűrően. Megfordultam mikor Seb megjelent a boksz elején. Stopper a kezembe és mértem a kerék cserét.

- 4.3 Ügyesek vagytok fiúk. – mondtam elismerően. Ismét villogott a monitoron egy újabb üzenet.

- Sárga zászló, Petrov a sóderágyban. – szóltam ismét Sebinek. – Button nagyon ott van védd az íveket. – tettem hozzá, bár tudtam, hogy ezt ő már pontosan látja és tudja.

- 1:32:4 leggyorsabb kör eddig a tiéd. – mondtam neki biztatólak.

- Szemerkél az eső! – jött egyből az infó Sebitől.

- Még legalább 5 percig fog is, nem zavar be. – nyugtattam meg a nem rég kapott információval. Közben Webber a friss gumikon nagyon csúszkál és megjárta a sóderágyat is.

- 1:33:9 az időd. Hajrá. – mondtam neki. Nem úgy értettem, hogy ő a leggyorsabb a pályán, de ösztönzésnek remek volt, bár elvolt hallgatva belőle az a csekély infó, hogy Alonso a középmezőnybe gyorsabb nála jóval. De miért mondjak neki ilyet, ha messze van tőle?

- Lekörözések jönnek, figyelj oda. – figyelmeztettem. Közben a pilóták hullottak ki a versenyből szépen lassan. Nem bírtam ki vigyorgás nélkül mikor Alguersuari Schumacherrel játszadozott. Közben pedig teltek a köri, Webber futott egy leggyorsabb kört, de nem akartam, hogy Sebi ’ csak azért is’ -ből nyomja így hallgattam.

- 4 másodperccel van mögötted Button. – szóltam a fülére. – Tartsd ezt a normál tempót és nem lesz gond.

- Mi a sorrend? – kérdezett egyből.

Te, Button, Kubica, Rosberg, Massa, Hamilton, Alonso, Webber. – Az tusoló négyes volt a kemény dió mert oda vissza előzgettek. Legalább volt műsor a nézőknek. Közben Massa sokadára is hibázott.

- 1:32:0 a köridőd és 5 másodpercre van Button. – mondtam neki. Massa ismét ront.

- Ennyire bukdácsoljon valaki… - rázta a fejét Tom. Meg vontam a vállam, szerencsére ez nem hatott ki ránk.

- Vibrál a kocsi! – szólt hírtelen Sebi picit pánikozva.

- Utána nézünk. – szóltam vissza neki egyből elkezdtem a telemetriát figyelni de semmi.

- Mi a hiba forrás? – kérdeztem a boxot.

- Megvizsgáljuk a kocsit. – mondta Ben egyből.

- Gyere be a boxba! Óvatosan! – szóltam Sebinek. Közben a szemem a telemetrián volt, aztán hírtelen megugrottak a fék értékei és le csökkent a motor fordulatot jelző értéke nagyon. A gumik is egyből csökkentek.

- Mi a franc? – morogtam.

- A bal első fékem elszállt. – hallottam meg Sebi hangját. – Be sodródtam a sóderágyba. – mondta szomorúan. Tudtam, hogy ahogy kiszáll már ideges lesz nem csak szomorú.

- Ben! – szóltam bele a rádióba.

- Újak voltak a fékek és nem volt velük semmi gond. – mondta egyből.

- A fékek lehettek az okai a hírtelen változásnak és a vibrálásnak is. – mondta a fékekért felelős mérnök. Vettem egy mély levegőt majd kifújtam. Tom megveregette a vállam. Még esélyünk sem volt, hogy kiküszöböljük és ez elszomorított.

- Nem megbízható a kocsi, ezen javítani kell jövő héten. - mondtam a boxnak és ledobtam a fülesemet a monitor elé. Megmasszíroztam a halántékom. Csak addig nem fájt a fejem, míg ott volt a véremben az adrenalin. Nem mentem Sebi után a motorhome-ba Tommival, mert úgyis ki fog jönni ide hozzánk, a versenynek még közel sem volt vége. Közben Di Grassi is beállt a boxba. Pár kör lement azzal, hogy karba font kézzel néztem Hamilton, Massa, Alonso és Webber mit művel majd Sebi jelent meg mögöttünk és nyomott egy puszit a fejemre majd oda ment Christianhoz beszélni. Nemsokára oda állt mögém én pedig neki dőltem a mellkasának. A kezét rácsúsztatta az én kezemre és így néztük tovább a versenyt. Nem mondtam semmit, dühös voltam. Nagyon is dühös, bár nem tudtam pontosak kire. Talán magára a technikára. Közben a 4-es még mindig egymást kóstolgatta és Webber egyre gyorsabb volt. Button, Kubica, Massa, Alonso, Hamilton, Webber volt a sorrend. Aztán beadták Alonso rádióját.

- Hamilton 3mp-re van mögötted. – mondta a versenymérnöke Cris.

- Nem akarom tudni. – morogta Alonso. Ezen felnevettem Sebivel együtt. Fernando és Lewis igazán soha nem jöttek ki jól és most Lewis folyamatosan támadta Fernandot a pályán.

- Massa meg talán nem is ment egy hibátlan kört sem, folyton bakizik valahol. – mondtam Sebinek aki csak hümmögött. Közben Hamilton is jelezte, hogy minden van csak tapadás nem sok amin csak vigyorogni tudtam gonosz mód. Ha nekünk rossz nekik is legyen az alapon. A bosszú amit Sebi tervelt Webber ellen már nem váltódik be teljesen, hiszen Sebi nem nyerhet, de tudtam, hogy titokban magában azért drukkol, hogy Webber essen ki. Az utolsó körökben majdnem sikerült is neki meg vuduznia mert Webber hátulsó bele csattant Hamiltonba.

- Nem tudom miből van az a McLaren, hogy még mindig megy. – csóváltam a fejem. Szegény kocsit Lewis már picit megütögette itt-ott, vagy épp más ütögette a kocsit Lewiséhoz. Mégis behozta 6. helyen.

- Button, Kubica, Massa, Alonso, Rosberg, Hamilton, Liuzzi, Barrichello, Webber, Schumi. – olvastam fel a végeredményt. Webber azért az utolsó körben még bejött új orrkúpért. Kézen fogtam Sebit és együtt sétáltunk vissza a motorhomeba. Ránéztem Sebire akinek az arcán csalódottság volt. Így oylan volt mint egy kisgyerek akinek elvették a játékát.

- Haza akarok menni. – mondta elkeskenyedve már a büfébe.

- Rendben. – bólintottam. Meglepetten nézett rám. – Még futam előtt beszéltem Bernie vel, hogy csak szerdán érkezünk Malajziába. Ma este gépre ülünk és haza megyünk, ha csak egy napra is. Vagy valahova ahol kettesben lehetünk. Mit szólsz? – mosolyogtam rá.

- A haza túl messze van. – mondta legörbült szájjal. – De valahova elmehetnénk csak mi ketten. Jó lenne. – vigyorodott el kajánul. Sebi és Tommi ezek után vissza mentek a hotelba nekem még sok dolgom volt itt. Beszélnem kellett Tommal és el kellett pakolnom, na és persze verseny utáni megbeszélés is volt. Mindenki itt lesz most hajnalig ebben biztos voltam. A sajtósok elrendeznek mindent a médiával a mérnökök elemeznek. A szerelők szétszedik az egész kocsit még ma és átvizsgálják, remélem Malajziában már megbízhatunk a technikában.