Ausztrál 2.

Na, hoztam egy hosszú részt ismét. Előre szólok, hogy van benne egy NAGYON pikáns rész! Remélem sok-sok komival ajándékoztok meg! :D
Szóval : A fejezet 18+os!

Pislogtam párat mire eljutott a tudatomig, hogy a telefon távolinak ható csörgése rángatott ki az álmok birodalmából. Gyorsan bemértem merről jön a hang. A szekrény előtt hevert a rezgő, és érdekes dallamot játszó telefonom. Négykézláb oda másztam és rábámultam a hívó adataira. Nem volt ismerős a szám, de arra rájöttem, hogy magyar. Ilyenkor reggel erre még büszke is voltam.

- Jó napot, Virág Norton.– szóltam bele picit rekedtesen, de hivatalosan.

- Jó reggel. Felkeltettem? - szólt bele egy női hang kedvesen mégis a aggódva. – Ne haragudjon.

- Ugyan kérem. – mondtam lazán. Rálestem az órára és nem volt őszinte a mosolyom amikor megláttam, hogy 7-et mutat. – Már kelnem kellett így is. Miben segíthetek?– mondtam azért, bár inkább elküldtem volna jó meleg éghajlatra.

- Nem tudom hallott-e innen Magyarországról pletykákat. – mondta elgondolkodva. – De ezekkel kapcsolatban szeretnénk önnel egy interjút csinálni majd a reggeliben. Élő adásban. Kollégánk Szujó Zoltán már kint van.

- Milyen pletykáról kellett volna hallanom? – vontam össze a szemöldököm.

- Hát Kiszel Tünde tett egy elég érdekes kijelentést magával kapcsolatban. – hallani lehetett a hangján, hogy fel van háborodva miatta és picit fél a reakciómtól. – Azt mondta, hogy ön vissza él a hírnevével és ha az nem elég akkor nyugodj szívvel használja a barátja, Sebastian Vettel nevét adu ásznak. Arról is beszélt, hogy maga oda nem illő és hozzá nem értő személy. – egy pillanatra köpni- nyelni nem tudtam, nem hogy reagáljak erre. – És úgy gondolja, hogy csak érdekből van Mr. Vettel- el. – zárta le.

- Rendben, ebből az őszeset szívesen cáfolom élő adásban. – mondta végül. Még nem teljesen dolgoztam fel az információt. Megbeszéltük gyorsan, hogy kettőkor a home-ba találkozom Zolival. Percekig csak ültem és néztem ki a fejemből aztán megvontam a vállam és elmentem tusolni. A forró víz alatt kezdett el teljes lenni az információ feldolgozottsága és elöntött a düh. Olyan ideges lettem pillanatok alatt, hogy ököllel belecsaptam a vizes csempékbe. A kezem iszonyúan elkezdett sajogni, de a dühöm alább hagyott. A csempének baja nem lett, hiszen sokkal többet bír mint az én nőiesen gyenge ütésem. Kiléptem a zuhany alól és akkor hallottam meg, hogy kopogtatnak. Érdeklődve mentem az ajtóhoz, de amikor Eva vigyorgott az ajtóból már kevésbé érdekelt mit akar.

- Sziaa, megyünk együtt a pályára? – vigyorgott. Sebi, Eva a csapat örök vigyorgói. Néha nagyon kiakasztó, hogy belevigyorognak az ember arcába, főleg amikor dühös vagyok. Olyankor legszívesebben behúznék egyet Sebinek. Egyszer fejbe vágtam és azóta figyel rá mikor vigyorog rám. Eva nem ilyen kedves.

- 10 perc és mehetünk. – felöltöztem, kihúztam a szemem a hajam meg egy csattal felfogtam.

- Akkor most nézz ki az ablakon. – mondta Eva vigyorogva. Elhúztam a vastag függönyöket és kint bevolt borulva az ég és fújt a szél.

- Haza akarok menni. – közöltem. Átöltöztem melegebb ruhába és fejembe húztam Sebitől csórt Red Bull sapkát. Lementünk a hotel elé ahol pár rajongó téblábolt. Erről eszembe jutott, hogy ma jönnek a pilóták azaz Sebi is itt lesz már estére. Sofőr vitt ki minket a pályára így volt időm igazán felébredni, bár a reggeli kávémig arra teljesen esély sem volt.

- Kávéééé!!! – vettem egyből célba a büfés pultot. Kaptam egy elnéző mosolyt a büfés csajtól és egyből elég rakta pont úgy ahogy szeretem papír pohárba, hogy tudjak mászkálni. Hálásan rámosolyogtam és egyből belekortyoltam. Pár pillanat múlva az agyam vágott mint a penge. A kávéról azt mondják káros, be inkább kávézom ahogy itt egy jó mérnökhöz illik mint cigizek. Seb szerintem kiborulna vagy durvább. A gondolatra, hogy Seb idegbajt kapna a cigi miatt, elvigyorodtam és máris jobb kedvem volt. A kávézásért is csak azért nem szól, mert megpróbált róla leszoktatni de csúnya következményei lettek. Ismét elvigyorodtam, hiszen nem igazán vágott az agyam és talán ez is közre játszott, hogy a tavalyi Brazil Nagydíj időmérőjét elbuktuk. Másnap reggel egy hatalmas pohár kávét nyomott a kezembe. Még mindig nevetek rajta.

- Minden rendben? – nézett rám furán Eva. – Tudom az agybaj gyógyíthatatlan.

- Minden rendben. – mosolyogtam. – Nem szenvedek elme bajban. – vontam vállat. – Minden percél élvezem. – nevettem. Közben beértünk a tárgyalóba ahol már vártak ránk.

- Sziasztok. Kezdjük is, mert szeretnék ebédre végezni. – mondtam Christiannak, aki egyetértően bólintott. Csapat megbeszélés volt. Az agyak találkozása. Spekulációk, viták, hajtépés. Oldalra döntött fejjel hallgattam Mark Webber versenymérnökét ahogy előadja, hogy mire gondolt mit kéne taktika ként használni. Nem hagytam sokáig beszélni.

- Vörös szőnyeget nem szeretnél a Ferrarisok elé teríteni, hogy még könnyebben begurulhassanak 1-2be ismét? – kérdeztem érdeklődő hangon. Ma kötekedős napom van úgy tűnik.

- Mi van? – nézett rám megdöbbenve. – Ez a csitri nem tudja mit beszél! Számolgattam és minden a mi malmunkra hajtaná a szelet! – csapott az asztalra. Eggyel kevesebb nyugodt ember.

- Csitri? – kérdeztem vissza halálosan nyugodtan még mindig ülve. – Tavaly az idény felé a mi beállításunkkal és stratégiánkkal mentétek végig, majd hálátlanul év végén bemutattatok nekünk és nem segítettetek a VB-címet megszerezni. – mondtam semleges hangon. Megszeppenve nézett rám picit.

- Virág, kérlek! – nézett rám szúrósan az asztal végéből Christian. Megvontam a vállam és hallgattam tovább az értekezletet. Aki már kedden megmondják, hogy frankók lesznek egy bizonyos taktikával azok hazudnak vagy csak hülyék. Ez a fazon simán hülye volt, és ez sajnos nem túlzás volt. Ezekben a körökben tényleg annak számított. Elmondtam a véleményem a hétvégéről, mi az esélyes, mi történhet, bár nem hittem ebbe az egészbe, de kellett, hogy a sajtónak mit mondjuk és Christian csütörtökön ment sajtótájékoztatóra.

- Nem szeretem ezeket az üléseket. – mondtam Evanak és Annanak ebédkor. Már megszoktam, hogy Eva ott van mindenhol Anna pedig mindig Seb nyomába.

- Senki se szereti de kellenek. – mondta Anna kedvesen mosolyogva. Szőke haja volt és szép arca. Eleinte eléggé féltékeny voltam rá, hiszen szinte tényleg mindig Sebi nyomában volt, de most már megbízom Sebibe. Megebédeltünk és még beszélgettünk egy keveset majd én és Anna elindultunk a Reggelinek interjút adni. Zolival már jól ismertük egymást, hiszen én voltam az egyetlen magyar itt. Illetve még volt 2 de az egyik szakács volt a másik kamion sofőr. Gyorsan pusziszkodtunk és kaptam egy fülest amin hallhatom a stúdiót.

- Halló Zoli hallatok? – hallottam meg az egyik női műsorvezető hangját.

- Igen Mariann hallunk. – mondta Zoli mosolyogva. – Itt áll mellettem Norton Virág a Red Bull csapatnál versenyző Sebastian Vettel versenymérnöke és egyben párja is.

- Üdvözlök mindenkit innen a messzi Ausztráliából. – nevettem. Egy képernyőn láttuk a stúdiót ami nagyon vicces volt, lévén, hogy reggelt mutatott a sarokban lévő óra és egy kicsit mindenki álmos fejet vágott. Itt már rég délután volt.

- Hallottál Kiszel Tünde kirohanásáról? – kérdezte Zoli.

- Igen ma reggel a főszerkesztőtöktől. – nevettem. – Milyen apropóból szidott engem egyébként? – kérdeztem mosolyogva. Nyugodtnak kellett maradnom. Anna nyugtatóan mosolygott rám.

- Nem engedték be egy díjátadóra és Sarka Kata és még egypáran egyből támadták Tündét, hogy ők sem engedték volna be. – kezdte el magyarázni Mariann. Sarka Katáról is megvolt a véleményem de magamba tartottam. – És Kiszel tünde téged hozott fel példának, hogy beengedtek meghívó nélkül az Opera bálra.

- Persze, hogy beengedtek, hiszen ők maguk hívtak meg, nem volt írásos meghívóm de a meghívottak listáján ott voltam. – nevettem. – Egyébként pedig szeretném leszögezni, hogy soha nem éltem vissza a hírnevemmel, hiszen nincs. – vigyorogtam. Tudtam, hogy ezzel tudom a legjobban Tüncikét feldühíteni. – Nekem pedig nincs szükségem rá, hogy azért legyek valakivel mert menő pilóta. El se tudná Kiszel Tünde képzelni mennyire megdolgoztam azért a helyért ahol most vagyok. – kezdtem picit bedühödni ahogy belegondoltam ebbe az egészbe. persze végig mosolyogtam. – Én nem a botrányokból élet és nem is akarok középpontba lenni ahogy ő. Ő mit tett le az asztalra? Naptárat? – nevettem fel. – Botrányokat…

- Össze sem mérhető egy versenymérnök egy magyar celebbel ez tény. – mondta Zoli. Rá mosolyogtam, ő sem bírta Tündét.

- Igen, de ez komoly bírálat volt Virág. – mondta Mariann, hogy mentse a menthetőt. Anna elkezdett mutogatni, hogy lélegezzek mélyeket és nyugodjak meg. Vettem egy mély levegőt és picivel jobb volt. Még beszélgettünk más dolgokról aztán elköszöntünk a nézőktől és Marianntól. Pár perc múlva már ismét a motorhomeba voltam.

Már elmúlt 6 óra is mire feleszméltem a munkámból így gyorsan összeszedtem a dolgaimat és gyorsan kimentem a kocsihoz. Pont oda értem a reptérre a gép leszállására. Besétáltam az aulába és figyeltem a 2es terminálból jövőket. A csapat nagy része most jött így rengeteg ismerős arc köszönt oda nekem de én alig figyeltem rájuk. Kerestem a szőke buksit a tömegbe de sehol nem láttam. Már szinte mindenki kijött az aulába amikor megjelent az ajtóba. Farmer, Red Bullos pulcsi és fehér rapper sapka amin szintén ott volt a vörös bika. A füléből a fülhallgatója lógott még mindig ki és látszott rajta, hogy nyomott a hangulata. Elvigyorodtam és elindultam felé. Már félúton voltam amikor rám nézett és az ő arcán is megjelent a huncut mosoly. Elengedte a bőröndjének a fogantyúját és széttárta a kezét. Oda rohantam és a nyakába csimpaszkodtam. Szorosan ölelkeztünk perceken át. Az illata teljesen megnyugtatott és picit elbódított.

- Hiányoztááál. – nyomtam egy puszit a nyakára majd az ajkára.

- Te is nekem. – nevetett fel. Imádtam a nevetését, nem tudtam volna megmagyarázni miért. – Szeretlek, tudod?

- Én is szeretlek, tudod? – nevettem most én. Kézen fogva sétáltunk ki a kocsihoz és egyből beült az vezető ülésre. – Hé, inkább vezetek én, nincs kedvem meghalni mert fáradtan vezetsz. – piszkáltam.

- Ne próbálkozz. Én vezetek. – villantotta rám a tipikus Sebis mosolyát. – Nem vagyok fáradt aludtam a gépen. – kacsintott rám.

Becsuktam gyorsan az ajtót magunk mögött és rázártam kulccsal. Lerúgtam a magas sarkúm és így lábujjhegyre kellett állnom, hogy felérjem a puha ajkait. Két kézzel a fenekem alá nyúlt és felemelt a csípőjére. Nem bírtam ki és felsóhajtottam. Nagy nehezen kioldottam az övét és gyorsan ki is lépett a gatyájából és a boxeréből. Nem bírtam magammal.. ami ritkán esik meg. Én is pillanatok alatt meztelen lettem.

- Nem bírom, kívánlak! – lihegtem a fülébe szenvedélyesen.

Nem válaszolt, csak belenyögött a csókba és kissé megemelt. Felsikoltottam ahogy megéreztem magamban. A tangámat egyszerűen csak arrébb húzta. Nekidöntött a falnak én pedig minden szégyenérzet nélkül nyögtem, lihegtem és sikongattam. Általában ha nem otthon vagyunk vissza fogom magam de most nem tudtam és nem is akartam, Sebi is minden rossz érzés nélkül nyögött ami még fokozta a vágyam. Nem kellett sok, hogy sikítva elélvezzek. Seb megállt a lökésekkel pár pillanatra, hogy vissza találjak a valóságba ami elég nehéz volt tekintve, hogy tövig magamban éreztem őt. Átsétált az ágyhoz és végigdöntött rajta, persze ezt nem hagytam annyiban és oldalra döntöttem, hogy kikerüljek alóla és hanyatt tudjam fektetni az én szőke lovagomat. Átvetettem a lábam a csípője fölött és ismét magamba fogadtam. Elkezdtem ringatózni a csípőjén közben a kezei mindenhol ott voltak. Belekapaszkodtam a pólójába és felhúztam magamhoz. Így már ült az ágy közepén én pedig az ölében ringatóztam egyre vadabbul.

Leráncigáltam róla a pólót és a vállába mélyesztettem a körmöm. Felszisszent és elkapta a csípőmet, hogy szorosan magához húzzon ezzel megállítva a mozgásba.

Ismertem már, így tudtam, hogy ezzel odázza el a kielégülését. Ezekkel a megmozdulásokkal szoktunk egymás agyára menni. Elkezdtem harapdálni az ajkait és a szorításában is amennyire tudtam mozogtam. Nem kellett sok, hogy elengedjen és hanyatt dőljön az ágyon. Ördögien elmosolyodtam és addig a pillanatig folytattam amíg az izmai nem feszültek meg. Mintha lefagytam volna úgy álltam meg. A meglepetéstől még a szemét is kinyitotta és ködösen de értetlenül nézett rám a kék szemeivel.

- Szia. – közöltem vigyorogva. Morogva maga alá fordított és tövig elmerült bennem lassan mozogva. Hátra vetett fejjel nyögtem az élvezettől. De ezúttal ő állt meg az én orgazmusom előtt.

- Szia. – mondta szenvtelenül vigyorogva.

- Utállak. – nyögtem

- Én is téged Szívem. – motyogta a csókunkba. Ismét fordítottam magunkon, hogy én legyek felül és rádőltem a mellkasára. Az erős kezek végigcsúsztak a hátamon és a fenekemen álltak meg. Ha próbálkoznék sem hagyná, hogy megálljak ezúttal. Nem kellett sok, elég volt az érzés, a tudat és a kék szemekben való elveszés, hogy az eddigieknél nagyobb orgazmusom legyen. Éreztem, hogy az alattam fekvő imádott test is megfeszül. Belebújtam a nyakhajlatába és onnan hallgattam ahogy veszi a levegőt.

- 1 év után is tudom azt mondani, hogy eddig ez viszi a pálmát. – csókolgatta a fülem körüli érzékeny részt. – Szeretlek. – tette még hozzá.

- Én is szeretlek. – súgtam a fülébe. – Meg kéne mozdulni nem? Tusolni, ilyesmi. Holnap már jelenésed van. – kérdeztem még mindig lihegve.

- Most nem érdekel. – motyogta félálomba.

- Ne aludj el. – böködtem meg. – Hát milyen sportember vagy te? – néztem rá vigyorogva. Nyomott egy puszit még az ajkaimra majd kimászott alólam és bevette magát a tus alá. Nem mentem utána, mert tudtam, hogy nagyon sokat utazott és a gépen való alvás kevésbé pihentető, független attól, hogy olyan géppel jöttek ahol még ágy is van. Megvártam míg kijön majd én is letusoltam gyorsan. Amint kijöttem ő már aludt hason fekve az ágyon. Ráhúztam a takarót beállítottam az órát és oda bújtam az oldalához. Automatikusan fordult felém és a mellkasához húzott, ezen már csak mosolyogni tudtam. Sebi mellett gyorsan elaludtam és végig nyugodt álmom volt.

Másnap gyorsan indult a reggel, hogy már Sebire is figyelnem kellett. Fél órát vitáztunk azon, hogy fodrászhoz kéne mennie így épp hogy nem késtünk el. Ő valami promóciós izére ment én pedig a mérnökökkel körbe sétáltam a pályát és különböző taktikákat találtunk ki. Még most se mertem igazán az időjárás előrejelzésre hagyatkozni, hiszen múlthéten még jó időt mondott. Még szerencse, hogy mindenre gondoló és készülő nő voltam. Délután legnagyobb meglepetésemre unokaöcsém számát jelezte ki a telefonom.

- Szia, vágj a közepébe. – vettem fel nevetve.

- Szia, miből gondolod, hogy bármi oka is lenne a hívásomnak? – kérdezte túlságosan is ártatlan hangon.

- Tomi ismerlek, pelenkás korod óta! Félig én neveltelek évekig. Mesélj. – mondtam nevetgélve. Nagyon szerettem az unokaöcsémet és az unokahúgomat is.

- Na jó, arról lenne szó, hogy az osztályom kirándulni megy Ausztriába és Olasz országba. – magyarázta.

- Nem beszélem rá anyudat, hogy engedjen el. – szögeztem le.

- Nem azért hívlak. – mondta nevetve. – Olyan valaki kéne 3. kísérőnek aki tud németül és olaszul is. Rád gondoltam és megnéztem, nincs futam azon a héten!! – mondta komoly hangon.

- Én sok kölyökkel? Nem ver így is a sors? – nevettem. – Mikor lesz?

- Április 20-án mennénk. – mondta. – És 26.-án jönnénk haza.

- Rendben, még megbeszélem a főnökkel és Sebivel. – mondtam elgondolkodva. Főnök könnyű lesz Sebi már nehezebb dió. Beszélnem kéne anyukájával, csábítsa haza.

- Hívj ha biztosra tudod! – mondta vidáman. – Imádlak szia! – és le is tette.

- Ne csak ilyenkor imádj. – mosolyogtam fejcsóválva.

- Ki imád? – szólalt meg mögöttem Sebi. Magyarul beszéltem de pár szót értett már a magyarból.

- Te. – vigyorogtam. Megfogtam a kezét és elindultunk vissza a hotelba. A hét java még csak most jön.