Visszatekintés 2

A kislányommal a kezemben sétáltam a bejárathoz. Nem merengtem azon, hogy Anya mit fog szólni Aliisához. Csak oda mentem és beengedtem magam. Azt se tudták, hogy jövök.

- Haza jöttem. - kiabáltam el magam, és reméltem Aliisha nem sír fel. Ránéztem és a nagyon világoskék szemeivel rám pislogott. Már most szerettem ezt a kislányt.

- Kimi! - rohant ki Anya a konyhából. Ahogy meglátta a kispokróc csomót a kezemben megtorpant. - Hát ő ki?

- A lányom, Aliisa. - ránéztem a kislányra majd Anyára. - Köszönj a Maminak. - Anya kezébe adtam és nyomtam egy puszit az arcára mikor elmentem mellette a konyhába. - Mit főztél? - nyitottam ki a hűtőt.

- De Kimi… - jött utánam meglepetten. - Kitől van, és mennyi idős, és komolyan gondolod? - sorolta egy levegővel.

- Unokát akartál tőlem is. - néztem rá a hűtőajtó felett. - Tessék. Unoka. - kivettem az alma levet és öntöttem magamnak.

- Tanuld meg már most Aliisa: Apád nem teljesen normális. - mondta a lányomnak és bevitte a nappaliba. - Tünemény ez a kislány! - hallottam sóhajtozni bent.

**
*17 év*

Nyitódott lent a bejárati ajtó, én pedig egyből félre raktam a laptopom, és lesiettem.

- Sebas nem normális. - morgolódott a konyhába Apu. Éppen a szatyrokból pakolt ki. Oda mentem és segítettem neki.

- Mi történt? - kérdeztem, míg bepakoltam a hűtőbe.

- Kicsi vagy te még ahhoz. - intett le.

- Apa 17 éves vagyok. - jegyeztem meg. Végig nézett rajtam és lazán megvonta a vállát.

- Az még gyerek. - ügyet se vetve a dologra tovább pakolt.

- Apa! Mond csak, mikor is kezdtél el komolyabban eljárkálni otthonról? - kérdeztem tőle édesen mosolyogva.

- Ne légy szemtelen. - nézett rám komolyan, de nem bírta ki és elvigyorodott. Elkönyveltem magamban, hogy tényleg gyereknek tart még mindig. Máris tervet forraltam.

Megcsináltuk a vacsit, utána pedig apa a nappaliba telepedett le. Jó ideje volt egy visszatérő témánk, amiről mindig szót terelt. Igazából nem egy megnyíló típus volt, így elég nehéz dolgom volt.

- Ma voltam Kerinél. - ültem le a kanapéra. - Alex pontedzésen volt, így beszélgettem kicsit Keresztanyuval.

- Mit pletykált el Drága Virágszálam? - dőlt hátra sóhajtva a fotelban.

- Nem pletykált. - ráztam a fejem. - Én akartam faggatni.

- És miről? Mi az, ami egy ilyen lánynak még titok a mai világban? - tárta szét a kezét nevetve.

- Például Anya… - végig feküdtem hason a kanapén. Néztem Aput, és vártam, hogy mondjon valamit.

- Mit mondott? - kérdezte, teljesen érzelem mentes arccal. Tudtam, hogy titkol minden érzelmet. Utáltam mikor ezt csinálja.

- Azt, hogy: „Erről Kimit faggasd. Én sem tudok sokat, és tombolna, ha én mesélnék.” Azt hiszem szó szerint sikerült idéznem. - játszottam az elgondolkodót. - Miért tombolnál? Egy prosti volt az anyám? Vagy azt se tudod ki volt? Bár valahogy csak hozzád kerültem. - ráncoltam a szemöldököm. - Vagy valami nagy titok lappang? Örökbe fogadtál? De akkor miért hasonlítok ennyire rád? Béranya hordott ki? - nem hagytam szóhoz jutni, tudtam, hogy el akar hallgatatni, hogy ne faggatózzak. - 17 éves vagyok, és jogom van tudni, hogy ki az anyukám. Ez tiszta kíváncsiság apa! Te neveltél fel, nem érdekel az anyám, elhagyott. De tudni akarom az igazat! - édesem mosolyogtam és nagy szemekkel néztem Apára. Fáradtan sóhajtott egyet.

- Őszintén szeretnéd tudni? - kérdezett vissza fáradtan.

- Igen. Bármi is legyen az. - bólintottam magabiztosan. Mióta eszemet tudom ketten voltunk apával. Néha voltak női, de igazán komoly egy sem. Azt mondta neki elég volt egy házasság. Erről eszembe jutott valami. - A házasságodból vagyok? - kérdeztem kíváncsian. Nevetni kezdett.

- Jenni inkább elvált, mintsem gyereket szüljön nekem. - nevetett. - Ennél egyszerűbb a történet. - pár percig csendben ült. Nem szólaltam meg, mert már az is nagydolog volt, hogy rávettem a mesélésre.

- Forma 1-es utolsó évemben volt egy nő az életemben. Még házas voltam, így teljes titokban kellett tartani a dolgot. - kezdett neki. - Még Virág sem tudta. Csak Sebas tudott róla és Mark. Senki más. - vette egy mély levegőt mielőtt folytatta volna. Ezt még talán senkinek sem mesélte el. Belőle kinézem. - Mikor elváltunk Jennivel, már több mint egy éve együtt voltam vele. El akartam mindenkinek mondani, hogy ő az enyém. Mikor megtudtam, hogy babát vár tőlem, akkor teljesen boldog voltam. Rallyztam, és így kevesebb felhajtás is volt körülöttem. - magyarázta. - Mikor már kész voltam arra, hogy Virág kiakadjon, mert titkolóztam, addigra jött az évad vége, és teljesen el voltak havazva. - soha nem láttam még Apa arcán ennyi érzelmet. Minden ott volt, amit egykor érzett. - Aztán meghalt Réka igazi apukája Laci, és virág összeomlott kicsit. Még több minden szakadt a nyakába, és úgy gondoltam ezzel most nem akarom terhelni. Utána már jöttek az ikrek, és jött az utolsó futam. Sebas Világbajnok lett, és még a saját bajaikra sem volt idejük, nem hogy az én magánéletemre. - belelendült, én pedig somolyogva hallgattam. - azután jött az esküvő ötlete, és úgy döntöttem, hogy hazamegyek az ünnepekre, és bemutatom az Anyukád a családomnak, mivel még ők sem tudtak semmit. De a papád pont karácsony előtt halt meg. - az arca elkomorult, és ennyi év után is látszott rajta a fájdalom a papa elvesztése miatt. - Akkor teljesen magamba zárkóztam, és nem engedtem közel magamhoz még Anyukádat sem. Eléggé elhidegültünk. Jött a szilveszter és el is múlt. Még a saját apám elvesztését sem bírtam elmondani senkinek, nem hogy kislányom lesz. - felsóhajtott és egy apró mosoly jelent meg az arcán. - Aztán egyik este, Anyukád becsöngetett hozzám. Nem tudtam róla, hogy megszült. - tette hozzá. - Elhozott téged, és elmondta, hogy nagyon meg van ijedve és nem akar anya lenni. - egyszerűen elmondta. Nem szépítette, hogy anya nem akart engem. Ezért szerettem Apát, és Keresztanyut is. - Karriert szeretne, és új életet. Megesküdött, hogy tartani fogja a száját, és soha nem derül ki, hogy valaha is volt köze hozzám. - elrévedt tekintettel nézett egy pontot a szőnyegen és megint elmosolyodott. - Nem akartam megakadályozni a karrierben, mert Sebas pont ezt tette Virággal, és én láttam, hogy ez mennyi szenvedéssel jár, így hagytam elmenni. Csak pár perc után esett le, hogy itt hagyott nekem egy alig két hónapos kisbabát, Aki egyből iszonyatos ordítást rendezett. - elnevettem magam. - Hajnalok hajnalán keltettem fel Virágot, hogy segítsen megnyugtatni téged.

- Ki az anyukám? - kérdeztem rá. Szemet szúrt, hogy soha nem mondta a nevét. Halványan elmosolyodott és előre dőlt a térdeire rátámaszkodva.

- Ez az, amit nem szedsz ki belőlem. - a mosolya tipikus mosoly volt. Felkelt, és elindult az emelet felé. Én csak néztem utána, és azon gondolkodtam miért ekkora titok a neve.

**

Mérgesen ültem az anyósülésen. Apa hajthatatlan volt, és nem hagyott vezetni, pedig napok óta fájt a jobb válla. Sebi azt javasolta hagyjam rá, engem akkor is dühített.

Apának nagyon jók voltam még mindig a reflexei, de fájós vállal nem sokat tehetett, mikor kihajtott elénk egy fehér kis autó.

- Jól vagy? - nézett rám aggodalmasan. - Nem igaz, hogy nem lehet körbe nézni. - morogta.

- Jól vagyok, és te? - kérdeztem vissza. Csak bólintott és kiszállt. - Apa nyugalom! - szóltam rá. Dühös volt. Iszonyúan. Belekapaszkodtam a kezébe, és nem hagytam, hogy tettlegességig fajulhasson a dolog. Ordibáltak egymással, míg ki nem értek a rendőrök és a mentők.

- Semmi bajom. - rántotta ki a kezét a mentős kezei közül.

- Akkor is bevisszük. - vitázott vele a mentős. Bátor ember, mert apában forrt a düh.

- Éltem már túl nagyobb lassulást, semmi bajom! - makacs volt, és ideges. Jaj nekünk.

- Räikkönen, seggedre leülsz, most azonnal, és egy szót ne halljak a szádból. - ért oda Keri. A rendőrség után őt hívtam egyből.

- Te is hagyjál békén! - szólt rá Keresztanyura. Oda lépett elé, és Apa jobb vállába markolt jó erősen. Apa arcán megjelent a fájdalom. A Jobb vállánál fogva nyomta le a mentős mellé vissza.

- Azt mondtam maradsz. Ne játszd az engedetlen kölyköt! - elengedte a vállát, és Apa többet inkább nem hadakozott. Hagyta, hogy a mentősök ellássák a kezét, amit megvágott a kocsi kitörött üvege.

- Bevisszük, összevarrják, és már mehet is haza. - magyarázta a mentős. Finnül morogva tűrte, hogy mentőbe ültessék.

- Kórházba találkozunk. - kiabált ki a mentőből, ezzel nyomatékosítva, hogy ne merjük magára hagyni.

Keri fejcsóválva ült autóba és megvárt, míg vallomást tettem a rendőröknek. Utána bevitt a kórházba.

- Alex, ha megtudja, hogy nem is szóltunk neki erről egyből, ki lesz akadva. - jegyezte meg a kórház ajtaján belépve.

- Majd megnyugtatom. - mosolyodtam el. Már jó ideje együtt voltunk Alexszel, amit apa és Sebi úgy könyvelt el, hogy a tökéletes génjeik keverednek. Keri pedig mindig annyit szokott rá mondani, hogy meg a tömény hülyeségük is. Jókat szoktam nevetni rajtuk. Olyan gyerekesek néha!

- …már csak három öltés bírd ki. - hallottuk meg a mondat végét, ahogy beléptünk az ellátóba. Egy szőke hajú nő ült a széken, míg apa egy másikon és egy kék vászonnal lefedett asztalon varrták éppen össze a kezét, amit faarccal tűrt. Engem már a látványtól is kirázott a hideg.

- Hozzátartozók? - kérdezte mielőtt hátra fordult volna. Mikor megtette meglepettség volt az arcán. - Tudhattam volna, hogy nem bír nélküled létezni egyik se. - nézett Kerire és elnevették magukat.

- Jennifer Müller, de rég láttalak. - oda ment és megölelték egymást. Apu nagyon mogorva arccal nézte a jelenetet. - Nem is tudtam, hogy orvos lettél. - nézett Apa kezére. - Remélem, jól megkínzod.

- Állja a sarat. - mosolygott Apára. - Hát a kishölgy? - nézett rám. - Csak nem Emma? - nézett Kerire.

- Nem. - nevetett.

- Aliisa Räikkönen. - nyújtottam neki kezet. Döbbenten nézett rám, majd elfogadta.

- Jennifer Müller. - erőltetet egy mosolyt az arcára. Nem értettem mi baja velem. Keri először Apára nézett majd vissza a doktornőre. Végül Apu jég kék szemeiben állapodott meg a tekintete és elég szúrósan néztek egymásra.

- Mi ez az egész? - csattantam fel. Tudni akartam miből hagynak ki, és ki ez a nő.

- Jennifer Eva nővére. - magyarázta Keri készségesen. - Tudod, a Red Bullos kattant csaj. - oldotta fel a hangulatot. Mind nevetni kezdtünk.

- Nem is tudtam, hogy van testvére. - néztem a nőre. Így tényleg hasonítottak kicsit.

- Senki nem tudja. - vont vállat mosolyogva. - Külön nevelkedtünk. Nem vagyunk igazi testvérek. - magyarázta.

- Eva által ismeritek egymást? - kérdeztem Kerire nézve.

- Nem, ez a nőszemély itt. - bökött vigyorogva a köpenyes nőre. - Ő a Ferrari sajtóosztályán dolgozott sokáig. - ismét Kimire nézett. Ezúttal én is. Állta a tekintetünk.

- Befejezem az öltéseket, és már haza is vihetitek. - ült vissza a kisszékre.

- Kocsiban megvárunk. - szólt oda Apának Keri és kifelé indult. - Egyik nap átjöhetnél kávézni Jennifer, szívesen beszélgetnék veled.

- El tudom képzelni. - nevetett a nő. Keri a vállamnál fogva terelt ki a szobából.

Míg Apára vártunk beszéltem Alexszel, de amint beült a kocsiba az egy szemszülőm, letettem.

- Ő az anyukám, igaz? - kérdeztem rá kerek perec. A két felnőtt összenézett.

- Aliisa ne legyél ennyire tapintatlan és kíváncsi. - szólt rám Apa. - Most varrtak össze, hagy egy kis létezési időt!

- A szülő anyjáról van szó. Nincs létezési idő. - vágta rá Keri.

- Kibaszottul hagyjatok békén! - ordított Apa. Dühös volt. Keri némán indított és végig csönd volt a kocsiban. Én személy szerint megsértődtem. Mikor haza értünk kiszálltam és bevágtam a kocsiajtót, majd a bejárati ajtót és a szobaajtóm.

- Aliisa… - jött be utánam Apa, és befeküdt mellém az ágyba. A hajam kezdte simogatni. - Ne haragudj, rondán viselkedtem. Ő az Anyukád igen, és ha találkozni akarsz vele megint nem bánom. Ha vele szeretnél inkább lenni azt sem, de fontos, hogy ennek titokban kell maradnia.

- Nem akarok vele lenni. - suttogtam. Folytak a könnyeim. Odabújtam Apuhoz és hagytam, hogy a hajam simogassa. - Nem akarok attól a nőtől semmit. Nem kellettem neki, ő se kell nekem. Nekem jó így. - tettem hozzá szipogva. A szavaim nyomán, Apu arcán egy igazi boldog mosoly jelent meg. 17 éve vele éltem, de tudtam, hogy ez ritka számba megy. Ritkán volt teljesen boldog, mert sok mindent kapott az élettől, amit nem is hinné senki sem, hiszen mindent magában tart. Én mégis büszke voltam arra, hogy Räikkönen lehetek, bár sokkal érzelgősebb voltam, mint Apu. De nála ki nem érzelgősebb?