The End.

Elérkezett az a pillanat amiről nem tudtam mikor jön el. A Miss Norton fanfiction utolsó fejezete.
Szeretnék mindenkit megkérni aki olvas, hogy pár szót írjon úgy az egész ficcről. Nekem nagyon fontos lenne :)
Köszönöm azoknak akik figyelemmel kísérték a történetet. Köszönöm a kritikákat: az építő jellegűeket és azokat amik a szívem melengették. =) Hálás vagyok nektek, hogy velem izgultátok végig ezt a történetet.
Nem most hall rólam utoljára, akit érdekli a firkálásom. Következő szezonban ismét jövök pár jó tervvel és lelkesedéssel, hogy egy újabb oldaláról közelítve ismerhessük meg a Forma 1-et.
Ez úton is szeretném megköszönni Benjamin Daller-nek, hogy személyes sziporkájával, és a szakmai tudásával segített a történet megalkotásában! =)

( Csillag közti év jelzés, azt jelenti, hogy 2010 óta mennyi idő telt el)

*1 év*

- Emma nem szabad! - szólt rá Sebi a kislányra. - Mondom nem. - kapta fel, mivel célba vette a lépcsőt, és még csak 1 éves volt. - Virág a lányod megőrit! - kiabálta Sebi nekem a konyhába ahol Sueval főztünk.

- Ezek szerint Rád ütött! - kiabáltam vissza.

- Alex! - hallottam meg Sebi hangját. - Virááág! Gyere már ide! - vigyorogva mentem át az étkezőbe, és míg Sebi kezébe Emma csöngött és kapálózott a föld felé, addig Alex szeretett volna elmászni szépen apuci mellett és megindulni a lépcsőn. Seb ezt lábbal próbálta kivédeni.

- Gyere Baba, megyünk főzni. - felvettem, de ő egyből nyüszögni kezdett.

- Ajaaa! NYEM! - dühösen rácsapott a kis kezével a mellkasomra.

- De de. - megindultam vele a konyha felé, de Emma kiabálni kezdett.

- É É É É !!! - megfordultam és ránéztem a felém nyújtózó kislányra. Visszaléptem és oda adtam a kapálózó Alexet Sebinek és Emmát vittem magammal a konyhába.

- Gyertek gyorsan!!! - kiabálta Sebi egy fél óra után. Összenéztünk Sueval és besiettünk a nappaliba. Alex a két lábán állt Báró mellett és a labda felé lépet egyet. Döbbenten figyeltem a fiam elő lépteit. Emma a kezembe tapsikolt és boldogan kacarászott.

- Nagyon ügyes vagy! - kapta fel Sebi mikor pár lépés után a popsiára huppant. Megpörgette Alexet, aki nevetni kezdett.

- Ö Ö Ö ! - nyújtózkodott a föld felé Emma. - Je je! - leguggoltam és úgy raktam le a fölre, hogy a két kicsi lábára és a kezét fogtam. - App! - próbált lépni Sebi felé. Féltékeny volt Alexre, hogy őt megforgatta Sebi. Mosolyogva segítettem lépkedni, majd leguggoltam és elengedtem a kezét. Szerettem volna, ha ő is magától megtesz legalább pár lépést. Sebi egyből leguggolt nem messze tőle és tartotta a kezét Emma felé. Alex oda mászott hozzám, és a combomba megkapaszkodva ő is felállt két lábra.

- Nagyon ügyes vagy, nagyon büszke vagyok rád. - adtam egy puszit a fejére és figyeltük, ahogy Emma odabotladozik Sebihez, aki őt is felkapta és megpörgette.

**

*13 év*

Réka oda ült mellém a nappaliba és komoly arccal rám nézett.

- Abba hagyom a balettot. - közölte. Pár pillanatig csak néztem rá.

- Jól meggondoltad? - kérdeztem vissza.

- Igen. Szeretnék egyetemre menni. Táncot nem hagynám abba, Lillával folytatnám. - magyarázta. - Elegem van a koplalásból, és a reggeltől estig való munkából. Pihenni is akarok, élni az életem!

- Tudod jól, hogy én nem mondom meg, mit csinálj. - bólintott. - Örülök, hogy egyetemre akarsz menni. Éld az életed, de csak ésszel. - kacsintottam rá.

- Ezek szerint holnap elmehetek Csiszivel és Danicámmal bulizni? - nézett rám reménykedve. Lilla, Danica, Daniellát rejtette.

- Eddig is elmehettél volna velük bármikor. - vontam vállat. - Velük tudod, hogy bárhova elengedlek.

- Szeretlek. - nyomott egy puszit az arcomra és az emeletet vette célba.

- Apádnak te mondod el. - szóltam utána. Megállt és nagy szemekkel rám nézett.

- Anyaaaaaa…. - nézett rám könyörgően.

- Mondtam. Én elengedlek. - vontam vállat. - De Apád idegbajt kap, ha tőle nem kéretőzöl el. Sok sikert. - sétáltam el mellettem. Tudtam, hogy kicsit szemét húzás volt Sebihez küldeni, de ideje, hogy meg tanulja rendesen kezelni Sebit. Felmentem az emeletre és benyitottam Alex szobájába, ahol irdatlan rendetlenség volt.

- Alex Norton-Vettel. - emeltem meg a hangom. Csak ma szóltam neki háromszor, hogy rakjon rendet, mivel Kimi és Alisa jönnek.

- Ajaj. - sóhajtott és hátra fordult, mivel az ablak előtt állva dekázgatott a labdával. - Anya, aki rendet tart lusta keresni! - emelete fel az ujját.

- Tehát te nagyon aktív vagy. - állapítottam meg. - De ha aktív személyiség vagy, akkor van erőd lemenni a konyhába és elmosogatni, és lesz erőd utána lemosni a kocsikat is. Meg persze edzésre menni később. Ha aktív vagy ezeket meg tudod még ma csinálni. Egyet értek, aki rendet tart lusta keresni. - faarccal mondtam végig, míg ő egyre szenvedőbbet vágott.

- Belegondolva, jól mutatna ez a szoba, ha rend lenne. - nézett körbe.

- Ezzel is egyet értek. De az előző nézeteddel is. - mosolyodtam el. - Én megértelek! A kérdés az, melyiket szeretnéd jobban?

- Már neki is álltam. - lehajolt és elkezdte felszedni a ruháit.

- Egy élmény volt veled beszélgetni. - mosolyogtam rá.

- Mondtam már, hogy utálom, hogy mindent ellenünk tudsz fordítani? - kérdezte mérgesen.

- Talán említetted már. - mentem ki a szobából nevetve. Alexé volt a régi babaszoba, míg Réka a másik házban lakott. Felmentem Emma szobájához és oda is benyitottam kopogás nélkül. Ilyenkor nem volt idejük elpakolni.

- Szia. - nézett rám az ágyán hasalva. Itt rend volt. A laptopján nézegetett valamit.

- Örülök, hogy te a bátyáddal ellentétben rendet raktál. - körbe néztem és valami szemet szúrt. Oda mentem a nagy kétajtós szekrényhez, letettem az ágyra az overállt, ami fel volt rá akasztva.

- Anya ne turkálj! - szólt rám Emma. Kitártam az ajtót és rengeteg ruha kidőlt belőle. - Azt mondtad legyen rend, azt nem, hogy a szekrényekben is.

- Hát most mondom. - néztem rá. - De ebben most te győztél, ezt tényleg nem mondtam. - nevettem el magam. Megfogtam egy alsóbb ruhát és kirántottam, jött vele az egész kupac. - De így már a szobát teszik rendetlenné.

- Ez milyen kis szemét húzás volt. - nevetett. - Ha már miket szekálsz, szekáld aput is. Tuti nem pakolta össze a cuccait a másik házba.

- Mindjárt kiderül. - mosolyodtam el. Átmentem a másik házba, de ott rend volt. Sejtettem, hogy rendet találok, mert Réka is nagyrészt itt volt, és ő rend mániás.

Felmentem a dolgozó szobámba, és elkezdtem az irataimat rendezgetni. Kihúztam a fiókot, és egy kusza betűkkel címzett boríték akadt a kezembe. Értetlen arccal nyitottam fel és vettem ki belőle a lapot.

Két sor állt benne mindössze, ugyan azokkal a kusza betűkkel Spanyolul.

„Egy tanács? Vigyázz magadra. Egy kérés? Ne változz meg. Egy kívánság? Ne felejts el. Egy hazugság? Nem szeretlek. És egy igazság? Hiányzol! S.R.”

Először homlokráncolva gondolkodtam, hogy kerülhet oda. Mikor eszembe jutott Sergio első látogatása Daniellával elmosolyodtam. A család jó barátja volt a Spanyol, és Daniella Réka legjobb barátnője a mai napig.

Akkoriban nem igazán gondolkodtam el ezen, és nem is tulajdonítottam neki semmit. Most viszont a fejembe égett ez a két sor. Kérdések hada fogalmazódott meg bennem. Igaz lenne, szeretett? Még most is szeret annyi év után? Teljesen más ember lennék, ha akkor ezen elgondolkodom? Más lenne a viszonyom Sebastiannal? Nem kezdenénk ennyire elhidegülni egymástól? Leültem a székembe és tárcsáztam a spanyol számát.

Második csengésre vette fel.

- Csáó Virág, mi a helyzet? - kérdezte vidáman.

- Szia, remélem nem zavarlak. - elgondolkodva néztem a lapot a kezemben. Furcsa érzések kavarogtak bennem.

**

*18 év*

- Anya menjünk már! - toporzékolt az ajtóba Alex.

- Nyugalom. - intettem le. Összeraktam a táskám, és kulccsal a kezemben sétáltam a már 18 éves fiam mellé. - Indulj meg. - tártam ki előtte az ajtót. Izgatottan sietett ki és már a kocsiban ült mire én kiértem.

Több fontos személy is jelen lesz a mai meccsén. Őt fogják megnézni. Az első nagyobb esélye, hogy egy profi csapatba bekerüljön. Arról persze nem tud, hogy Iker rendezte el neki, hogy őt is nézzék meg a Real küldöttei. Nem értettem a focihoz, de ahogy többektől hallottam elég nagy tehetséget nevelünk. Sebastian persze iszonyú büszke. Én is büszke vagyok, de szerintük, én ezt igazán nem fogom megérteni soha. Alex pedig inkább az apjának akar megfelelni. Talán pont az miatt, hogy én ehhez nem értek, és én mindenhogyan büszke vagyok rá. Emma viszont fordítva műveli. Ő nekem akar mindig megfelelni, hiszen ő nőként szeretne bejutni a Forma 1-es mezőnybe.

Egyiküket sem irigyeltem, mert főleg Emma nagyon megkapja, hogy ilyen szülőkkel könnyű.

Útközben felvettük Sebastiant, aki egyből kipaterolt a volán mögül. Emmát is összeszedtük a városban, és így négyen mentünk a svájci stadionhoz ahol a meccs lesz.

Nem igazán szerettem meccsre kijárni. Még nézni is csak úgy néztem meg sokszor, hogy csak oda-oda pillantgattam. Nem bírtam nézni, ahogy Alex esik kel. Még ha csatár, vagy valami lett volna, de helyette ő úgy döntött kapus szeretne lenni. Meg ehhez is volt tehetsége, de én legszívesebben rázártam volna a szoba ajtaját. Borzalmas volt látni, amikor a stoplis cipős lábak között fekszik a földön. Nem mondtam el neki persze, mert egyrészt rosszul esett volna neki, másrészt megharagszik rám, és megkapom, hogy ne kezeljem kiskölyökként. Pedig néha nagyon úgy viselkedett.

Sebastian és Emma bementek a stadionba elfoglalni a helyüket, én pedig kint álltam, és vártam, hogy Sergio és Iker oda érjen.

- Sziasztok, Köszönöm, hogy ezt elrendezted Alexnek. - öleltem meg Ikert.

- Nem miattad csináljam, ne sértődj meg. - mosolyodott el. - Fontos a barátságod, de csak a barátságunk miatt ezt nem rendezem el.

- A lényeg az, hogy Alexet lelőni se lehet. - nevettem el magam. Sergiot is megöleltem, de ő mellettem maradt.

- Menjünk be. - indult meg Iker a stadion felé. - Megnyugtatom kicsit Alexet. - ő ment elől. Sergio pedig mellettem sétált be a stadionba.

- De régen voltam itt. - jegyezte meg mikor beértünk a lelátókhoz. Értetlenkedve néztem rá.

- Jó pár meccset játszottunk már itt. - magyarázta. - Lelátón még nem ültem. - vonta össze a szemöldökét.

- Mindennek eljön a maga ideje. - vontam vállat. Mikor oda értünk a többiekhez Emmának adott két puszit, Sebastiannal pedig kezet fogott.

- Most már tudom melyik csapat jött megnézni. - jegyezte meg Sebastian vigyorogva. - Vagy tévedek?

- Kétlem. - nevetett Sergio. Nagyon jóban voltak, független mindentől, és ezt nagyon tiszteltem bennük.

- Anya, most 90 percet itt fogunk ülni egy helybe? - érdeklődte meg Emma.

- Még többet is. - simogattam meg a kezét. Emma és Sebastian között ültem. Sergio és Iker egyel alattunk lévő sorban fog ülni, ami az első sor is egyben.

- Jaj. Inkább lennénk otthon és tudnék pakolni - sóhajtott. A fejét a vállamra hajtotta és elkezdte a telefonját nyomkodni. Emma a héten végleg el fog költözni tőlünk, mert meg lett az érettségijük, és ő Angliába fog lakni Sebastiannal, mivel a mostani alsóbb kategóriás csapatának a székhelye ott van.

- Ennyire ne legyetek lelkesek. - csóválta meg a fejét Sebastian. Sergio vigyorogva fordult előre, mert a csapatok bevonultak. Iker is megjelent és leült Serg mellé, aki közvetlen előttem ült.

A dolog már jó ideje úgy nézett ki, hogy Sebastian, Alex, Emma és én laktunk még mindig együtt Svájcban, de Sebastian szinte mindig Angliában volt, mert a Red Bullt ő fogja átvenni, mint csapatfőnök. Én már pár éve ott hagytam a csapatot és egy kutató és fejlesztő laborban dolgoztam, ami a Világ minden országában van. Jó szerével én már mikor oda kerültem, elég magas pozícióba voltam egyből. Spanyol, Svájc, Magyarország és Anglia között ingáztam.

Sebastiannal nem veszekedünk a mai napig igazán soha, de szép lassan 18 év alatt a házasságunk kölcsönös tiszteletbe és barátságba fejlődött. Neki is volt valakije és nekem is, bár egyikünk sem verte nagydobra a dolgot, és el sem váltunk.

Arra eszméltem fel, hogy Aliisa szőke fürtjei sietnek el előttem.

- Miről maradtam le? - kérdezte egyből. Aliisa, Kimi lánya volt és Alex barátnője már évek óta.

Heikke mindig azt mondta, hogy nagyon mérges leszek arra a lányra, aki elveszi tőlem a fiamat. Valószínűleg magából indulhatott ki, mert én nem gondoltam így. Tudtam, hogy Alexet tőlem soha senki nem veszi el, főleg nem Aliisa. Szegény lány előbb bujdosna el a világ elől, mintsem ártson bárkinek.

- Semmiről. - vont vállam Emma.

- Igazából pedig két sárga lapról. - szólt közbe Sebastian vigyorogva. Aliisa nagy focirajongó volt.

- Anyu, nem lépünk meg? - kérdezte súgva Emma.

- Ezt most végig üljük. - nevettem. Sergio hátra sandított rám, elmosolyodott mikor látta, hogy nevetek.

Amíg Emmával beszéltem valamiről elmaradtunk, mert körülöttünk minden focirajongó elégedett arccal nézte a pályán zajló eseményeket.

- Oké, mit nem láttam? - néztem Sebastianra.

- A fiúnk egy hatalmasat védett. - mesélte büszkén. Elégedett mosollyal néztem a pályára.

**

A meccs után én elégedett és büszke voltam. Sebastian, Sergio és Iker a mecset elemezték, míg vártuk Alexet, hogy letusoljon. Aliisa Emmával beszélgetett, én pedig éppen Rékának meséltem a dolgokat telefonba, mivel ő nem tudott itt lenni, mert pont vizsgázott az egyetemen.

A nappaliban ültünk mikor Alex lejött a lépcsőn és boldogan ölelte meg Aliisát.

- Véleményt, kritikát. Ne kíméljen senki. - ült le a fotelbe és várta a három férfitől a kritikát, legjobban persze Iker felé kacsingatott, hiszen mégis csak ő volt évekig a világ legjobb kapusa, most pedig egy nagyon jó kapus edző.

Jó volt látni, hogy ennyire lázba hozza őket a dolog.

- Kezdem én. Halál unalmas volt. - nyújtózkodott egyet Emma.

- Drága Húgi. - mosolygott rá Alex. - Te még a foci labdát se tudod megkülönböztetni más labdáktól.

- Mert tök mindegy! Labda, labda! - tárta szét a kezét Emma.

- Jó, hagyjátok abba. - emeltem fel a kezem. Ez általában legalább egy órás műsor szokott lenni.

- De hát ő az, akin csodálkozni kell! - mutatott Emma Alexre. - Nem azon, hogy milyen kapus, hanem, hogy hogyan fér be az ajtón. Mr. Izomagy.

- Olyan a lábad, mint az őzikének! Nem olyan kecses, hanem olyan szőrös. - vágott vissza Alex.

- Elég legyen. - szólt bele most már Sebastian is.

Egész estig a meccs volt a téma, és különféle sztorikat meséltek egymásnak. Én Emmával és Aliisával a konyhában főztem.

- Ha Alexet alkalmazná a Real Madrid, akkor te is költözöl vele? - nézett rám Emma.

- Én mindenképpen költözöm. - mosolyogtam rá. - Nagyok vagytok már.

- Esélytelen, hogy Apuval, ti ketten újra együtt legyetek? - kérdezte kíváncsian.

- Emma Kicsim, nem utáljuk egymást Apáddal. De nem vagyunk már egymásba szerelmesek sem. Olyanok vagyunk, mint két nagyon jó barát. - magyaráztam. - Ezt érted, ugye? Apukád, már másba szerelmes.

- Tudom. - sóhajtott fel.

- Nem szereted Heidit? - kérdeztem halkabban.

- De, aranyos, kedves meg minden. - gesztikulálva magyarázott. Elmosolyodtam rajta. - De mégsem Te vagy.

- Jaj, engem nem veszítesz el! - nevettem el magam. - Bármikor hívhatsz, bármikor jöhetsz, egy szavadba kerül, és ott vagyok.

- Szeretlek Anyu. - megölelt és egy pillanatra én a könnyeimmel küzdöttem. Emma olyan volt, mint Sebi. Bújós, érzelmes. Alex inkább rám ütött, nem volt túl érzelgős.

**

*19 év*

Furcsa volt ott ülni az ügyvédi irodában. Előttem voltak a válási papírok. Nem voltak vitáink, vagy bármi. Ő is mást szeretett és én is. Elmúlt az a mindent elsöprő nagy Első Szerelem.

- A leírtakban megegyeznek, vagy óhajtanak még valamin változtatni? - kérdezte az ügyvéd. Két hét alatt lebonyolítottuk a válást. Nem volt pereskedés. Könnyen meg tudtunk egyezni mindenben.

- Nekem semmi. - ráfirkantottam a bejelölt részekre a nevemet és Sebastian elé toltam a papírt. Pár pillanatig bámulta a lapokat majd rám nézett.

- Mikor összeházasodtunk nem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat. - mosolyodott el kicsit keserűen. - Belátom igazad volt. Ezek csak papírok. Semmin nem változtatnak.

- Csak félig volt igazam. - mosolyogtam rá. - Így 19 év nyugalom és biztos családi háttere volt a gyerekeknek. Ha nincs ott a házasságunk, lehet máshogy lett volna. Így van ez rendjén. Semmi nem tart örökké.

- Azt hittem a szerelmünk igen. - sóhajtott. Rápillantott az aláírásomra majd vissza rám. - Én nem vagyok annyira tévedhetetlen, mint te. - kezébe vette a tollat és egy pillanatnyi hezitálás után aláírta mindenhol ahol kellett.

- Én is tévedhetek. - suttogtam. Rám nézett.

- Ezennel önöket nem köti már a házasság. - mondta az ügyvéd. - Magukra hagyjuk önöket egy kicsit. - felkeltek és kiment mindenki.

- Meg tudod határozni azt a pontot ahol halálra lett ítélve a házasságunk? - kérdezte kíváncsian.

- Őszintén? - kérdeztem vissza. Bólintott. - Akkor lett halálra ítélve, mikor fehér ruhába kiálltunk az öltél elé, és kimondtuk az igent. Ez nem pesszimizmus. Semmi sem örök.

- Talán igazad van. - bólintott. - Akkor szerinted ne is vegyem el Heidit?

- Te érzelmes vagy és ő is. Neki sokkal fontosabb az ilyen, mint nekem. - vontam vállat. - Bírom azt a nőt. Felnőtt vagy Sebastian. Ez a te döntésed. Már nem szólhatok bele az életedbe, csak ami a gyerekeknek rossz lehet.

Felkeltem és kisétáltam az ügyvédi irodából.

Fél év múlva megkaptam az esküvői meghívót. Sergio aggódva járt a sarkamban az esküvőig. Nem tudtam mit vált ki belőlem.

Rá egy hónapra ott ültem az első sorban jobbomon Sergioval balomon Emmával, és végig néztem, ahogy életem első igazi nagy szerelme újra az oltár előtt áll. Furcsa érzés volt, mégis tőlem csak egy papírt kapott, amin ennyi állt: „Mert az ember - ezt egyre jobban hiszem - csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket. A végleges felnőtteket, akik nem hisznek már semmiféle csodában, gyanakvással szemlélem, s ez a gyanakvás és idegenkedés erősödik a tapasztalatokkal és az évekkel. Maradj gyermek és bízz az örök szerelmemben és a csodákban.”

Bármilyen ajándékot vehettem volna neki, de tudtam, és láttam az arcán, hogy ez számára felbecsülhetetlen volt. Pláne az ügyvédi irodában való beszélgetésünk után.

A vacsora megkezdése előtt felkeltem és megkocogtattam a poharam, ahogy a filmekben láttam. Volt aki aggódva figyelt, hogy botrányt csinálok, tipikusan nem ismertek. Voltak akik kíváncsian néztek rám, hogy vajon mivel rontom el a hangulatot. Ők ismerted, de nem eléggé. Mindössze pár ember arcán láttam azt a fajta érzelmet, ami azt jelentette:tudják mit fogok mondani nagyjából. Ők voltak azok, akik igazán ismertek.

- Összetartozik-e két ember? - tettem fel a kérdést és meg többen néztem rám aggodalmasan. - Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt - Sebastian fejcsóválva elmosolyodott. - …hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára. Az újdonsült párt ismerve ezzel nem lesz gond. Igyunk hát arra, hogy örökké kitart a szerelmük. - megemeltem a poharam feléjük Heidi kedvesen és boldogan rám mosolygott. Szegény nagyon tartott már évek óta tőlem. Talán most értette csak meg igazán, hogy nekem Sebastian mindig egy lelkemnek közeli ember marad, de nem akarom elvenni tőle. Sebastian kedvesen biccentett felém és ő is megemelte a poharát. Mindenki koccintott és ivott a pezsgőből. Én csak leraktam az asztalra és nem ittam bele. Azt mondtam, amit Sebastian akart hallani, nem azt, amiben hittem. Látta, hogy ivás nélkül leraktam a poharam, csak elmosolyodott rajta. Ő kiitta a poharát.

- Azért belekortyolhattál volna csak egy picit. - jegyezte meg vigyorogva Sergio.

- Utálom ezt a fajta pezsgőt. - súgtam vissza vigyorogva. Nevetve kezdett neki a vacsorának.

**

*21 év*

Végleg Spanyolországba költöztem Alexszel együtt. Őt beválogatták a Real Madrid csapatába, amit hatalmas büszkeséggel mesélt el mindenkinek még az nap. Iker lett a kapus edzője, így gyakran előfordult, hogy még vacsorakor is, ha Sarah és Iker ott voltak csak a foci volt a téma. Kezdtem megtanulni és beleszokni a dologba. Egy idő után Aliisa is befejezte az iskolát és oda költözött Alexhez. Én még azon a héten át cuccoltam Sergiohoz, és egy új fejezet kezdődött az életemben.

Emmával minden nap, vagy minden második nap beszéltem telefonon, és sokszor hallottam úgy kezdődő mondatokat, hogy „Elegen van apából…”. Sebastian nem hazudtolta meg magát még 40 felett sem a csapatvezetői székben. Vele is sokat beszéltem, főleg ha kimentem futamokra, vagy kétsége esetten hívott még az első csapatvezetői éveiben, mikor nem bírt az emberekkel. Réka és Daniella pedig egyetemisták voltak Svájcban és a régi házban laktak. Velük is gyakran beszéltünk, és gyakran jöttek is meglátogatni minket.

Csiszi már rég a saját életét élte, és túl volt a második gyerkőcön is. Nem féltettem, hogy nem tudja majd kezelni az apaságot.

- Hahóóó Anya, itt vagy? - lengette meg a kezét az arcom előtt Emma. Angliában voltunk, Sebastianéknál, és éppen a közös karácsonyi vacsora asztalnál ültünk. Itt volt mindenki, ahogy minden évben. Sebastian, az időközben feleségévé vált Heidi, a pici lányuk Katy, Csiszi és Reni a két gyerkőcük Csabi és Anita, Emma, Alex és Aliisa, Kimi, Réka és Sergio meg Én. És most mindenki engem nézett.

- Bocsánat. - mosolyodtam el. - Kicsit elméláztam.

- Öregszünk Virág, öregszünk? - vigyorgott rám Kimi.

- Pont a legvénebb magyaráz? - vontam fel a szemöldököm.

- 1-0. - szólt közbe Alex nevetve.

- Számolj 14-0 t mert estére kb annyi lesz. - szólt közbe Sebastian nevetve.

- Szerinted meg tud verni szópárbajban egy ex-versenymérnök? - nézett végig rajtam látványosan Kimi.

- Szerinted le tud győzni egy ex-versenyző és ex-alkoholista? - kérdeztem vissza.

- Legyen 20-0. - nevetett Heidi.

- Legalább az én fajom nem csábul el minden bűnre. - húzta ki magát Kimi.

- Persze. Több a női elítélt, több a női alkoholista és drogos. És a nők csábulnak el előbb nem a pasik szex terén. - soroltam szeptikusan.

- Pontosan. - bólintott Kimi.

- Hát ez gyenge volt. - jegyezte meg Sergio. Mindenki nevetett, még Kimi is.

- Győztél. - sóhajtott Kimi. - Kijöttem a gyakorlatból.

- Megérteném, ha ment volna valaha is. - bólintottam vigyorogva.

Mikor mindenki befejezte a vacsorát felkeltem és Heidinek segítettem leszedni az asztalt.

- Minden rendben veletek? - kérdeztem tőle, míg a mosogatógépbe pakoltam.

- Igen, Seb remek apa. - mosolygott rám. - De gondolom, ezt nem kell mondanom.

- Hát néz csak rá arra a három pimasz kölyökre ott kint. - biccentettem az étkező felé.

- Remélem Katy is lesz annyira szuper, mint ők. Mindhármas sikeresek. - mosolygott rám.

- Egy mérnökire járó okos tojás, egy Forma 1-es pilóta, egy Real Madrid focista. Igen valamit jól csináltunk. - nevettem.

- Vagy jó környezetben nőttek fel. - mosolygott. Végülis igaza volt. Réka Laci és az én eszemet is örökölte. Néha csak néztem még én is. Ő az én példámat követte. Emma nagyon apás volt, ő Sebastian példáját követte. Alex pedig könnyen talált egy jó focistát, akinek a példáján felnőhet. Büszke voltam rájuk.

**

*25év*

- Sergio. - löködtem meg. - Ramos. - rúgtam kicsit meg a lábát. - Ébredj, a fiad ordít.

- Alszok. - morogta.

- Most te kelsz fel. - magamra húztam a takarót és hallottam, ahogy sóhajtva kimászik az ágyból.

Daniel csak Sergionak volt vérszerinti gyereke. Béranya hordta ki, mivel nekem nem lehet már gyerekem, és őszintén megvallva, már szültem kétszer, egyszer ikreket. Engem már hagyjon mindenki békén a szüléssel. Részben ez miatt is kezdett elhidegülni a kapcsolatom Sebastiannal. Sergiot igazából nem zavarta, ő csak egy kisgyereket szeretett volna, aki az övé.

- Hoztam egy Danit. - feküdt vissza Sergio és középre befektette a 4 éves kisfiút.

- Anya, Apu egy kicsit álmos. - súgta oda a kisfiú. - Majdnem elestünk.

- Ne árulkodj. - nevette el magát Sergio. Hagytam, hogy Dani hozzám bújjon és elringattam.

Már így 4 év után annyira nem volt fura ez az egész, de az elején nekem elég nehéz volt, mert nagyon hozzászoktam ahhoz, hogy Sebastiannal nevelünk gyereket. Sergio minden kis újdonsággal gyermeki lelkesedéssel örvendezett, én pedig csak figyeltem. Nagyon szerettem Danit, mintha a sajátom lenne, de gyakorlott anyuka voltam, és annyira már nem leptek meg a dolgok, nem ujjongtam ugrálva mikor járni kezdett vagy beszélni. Nagyon örültem mindennek, és nem közömbös voltam, csak az első alkalom varázsa nekem már elmúlt. Nekem már megvoltak az emlékeim: Alex és Emma járni tanul, beszélni, ahogy ők is mellém bújtak éjjelente ha rosszat álmodtak, ha féltek. Ahogy Réka iskolába megy, és aztán az Ikrek is. Aztán ahogy felnőnek. Pasik, barátnők, felének a nevét se tudtam, mert volt, hogy hetente változott. De ők már mind felnőttek. Elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem csücskében. Az évek, az anyaság, kivette belőlem azt az elszánt erőt, ami régen dúlt a bensőmben.

Új dolgokat fedeztem fel, könnyebbé tettem sokak számára a matematikát. Mégis ahhoz foghatót még nem éreztem, amit az első VB cím után. Az a földöntúliság, azaz elmondhatatlan öröm, ami akkor bennem volt.

Nem voltam kiégett. Egyáltalán nem, mindössze ahogy Dani hozzám bújt felidézte, hogy mikor még a többiek kicsik voltak ők is épp így bújtak hozzám. Nekem ők voltak a mindenem, ők és Sebastian. Néha fájt belegondolni, hogy az, amink volt, hogy ment évről évre szépen tönkre, és lett belőle valami más. Ahogy mondják az első szerelem a legnagyobb. De azt nem teszik hozzá, hogy erre az ember mindig utólag jön rá.
Szerettem volna itt megállni - az emlékek újabb sorozata volt a legfájdalmasabb - de a képek megállíthatatlanul tolultak fel, egyik a másik után.

Mégis ezek mellett, itt is itthon éreztem magam. Szerettem Sergiot és Danit és a munkám is imádtam.

Mindent feladtam, amiért valaha harcoltam, amiben valaha hittem. Egy másik ember lettem. Megváltoztattak az évek, de az igazi szerelem sose múlik el teljesen…

De ez most egy új fejezet volt. Egy teljesen másik történetben.