Olasz 1

Megcsúszva, de itt a friss!! Hosszabb mint általában, és valami nem oké a blogspot szövegszerkesztőjében, és a html-es kódhoz nincs humorom 4 infó után, szóval bocs a fura tördelés miatt. :D
Éééééssss holnap hozok képeket. :D

A hét további részét kórházba töltöttem.

Az ikreknek nem lett baja, viszont az én bal kezem szépen eltört, mivel mint utólagosan kiderült reflexszerűen védtem vele a hasam. Ez mentette meg a kicsiket, viszont a kezemet már kevésbé. Hálát adtam, hogy nem a jobb kezem. A doki csodálkozott is mikor mondtam neki, hogy jobb kezes vagyok. Általában az emberek azzal a kezükkel kapnak oda, amivel írni szoktak, mert az sokkal ügyesebb. Seb ezt egyszerűen megmagyarázta a dokinak. Még ilyenkor is tudat alatt védem azt a kezem, amivel dolgozok. Nagyon szépen néztem rá utána, bár inkább meghúztam magam.

Érdekesség az volt, hogy Seb nem ordibált vagy akadt ki, csak fáradt sóhajjal leült mellém és az ágyamra fektette a fejét. Értettem én, hogy elege van belőlem, de legalábbis abból, hogy mindig megtalál a baj.

Mivel jó pár napig benntartottak így Seb is és Réka is szinte beköltöztek a kórházba, mert mindketten Laci és az én kórtermem közt ingáztak. Mikor már elhagytattam az ágyikómat mindhárman beköltöztünk Lacihoz és figyeltük, ahogy nyugodtan fekszik az ágyba.

Nem mertem mondani, de még az is jobb lett volna ennél a nyugodt gépcsipogós óráknál, ha magából kikelve ordibálna velem, vagy ha egy életre eltiltanának a munkától, amit a dokim kilátásba helyezett, ha így folytatom.

Azon viszont már nem lepődtem meg, hogy Eva meglehetősen morcos fejjel érkezett meg a kórházba hozzánk Tommival az oldalán. Látszott, hogy túl vannak az első vitákon. Mikor kicsit kettesbe maradtunk Evaval egyből rá is kérdeztem.

- Fogalmam sincs már min vesztünk össze. – megvonta a vállát. Tényleg nem érdekelte. – Próbálok változni, de nem könnyíti meg a dolgom.

- Picit vegyél vissza az arcodból és legyél alázatosabb. Mindjárt menni fog a dolog. – mondtam.

- Mondja az, aki megint kórházban fekszik. – szúrósan néztem rá. – Mondja az, akivel másfél év után is csatározni kell egy új ház miatt, vagy akár csak az miatt, hogy vegyen vissza a tempóból.

- Seb is visszavehetett volna néha a tempóból. – jegyeztem meg.

- Tommiról ne is beszéljünk. – morogta. – Ja, hívott az a szervezet, akinek te vagy az egyik fő arca. Hétfőn fotózás lesz, ezúttal Madridban.

- Szólj neki, hogy nem megyek. – kibontottam a hajam és újra össze fogtam, hogy ne lógjon ki egy hajszálam se. Gyűlöltem a kórházakat.

- Nem mondhatod le, mert te vagy a nemzetközi arca a kampánynak. – előszedett egy kistükröt és megigazgatta a haját ő is. – Guill felesége válóperes ügyvéd, ugye?

- Igen, de már most ezen gondolkodsz? – lemásztam az ágyból és elkezdtem összepakolni. Már csak a papírjaimra vártam meg Sebire, hogy kivigyen ebből a fehér hipó szagú épületből.

- Csak kell, hogy legyen egy másik opcióm is, amibe kapaszkodhatok az őrület szélén. – leült az ágyamra és onnan nézte, hogy pakolászok. Nagyon nem illett bele a környezetbe. A legújabb trend szerint volt öltözve a haja tökéletes copfba volt, a sminkje pedig hibátlan. A magas sarkús lábát keresztbe tette és a fél hosszú manikűrözött körmeivel piszkálgatta a táskáján az egyik csatot. Ezzel szemben én, smink nélkül enyhén kócosan kórházi cuccba mezítláb álltam az ágy mellett.

Előszedtem az egyik fekete szövetnadrágom meg egy kismama inget. Kontyba rendeztem a hajam és enyhén kisminkeltem magam nagy nehezen, mert mindez sérült bal kézzel nehézkesebb volt, mint általában. Fél óra múlva menet késszen mentem át Laci szobájába. Réka a nővéremmel együtt a szobában ült, illetve Réka aludt.

- Ha bármi változás van, azonnal hívjatok. – suttogtam halkan Katinak. – Olasz Nagydíj után jövök Rékáért, rendben? Elviszem magammal pár hétre, ha még mindig nem ébredt fel.

- Rendben. – bólintott. Felkelt és kiment a szobából, magamra hagyva a Lacihoz bújva alvó Rékával és az apukájával, aki kómában feküdt.

- Én tudom mennyire erős vagy. – megsimogattam a fejét és próbáltam erős lenni én is. – Ne hagyd itt Rékát. Nem hagyhatod el te is. – percekig csak simiztem a homlokát egészen addig, míg a dokija meg nem jelent az ajtóba.

- Elnézést, hogy zavarok, de most beszéltem az orvosával, azt mondta, hogy lelkileg már stabil, és tudok Önnel beszélni. – oda jött hozzám és felém nyújtott egy csatos táblán pár papírt.

- Eddig is stabil voltam lelkileg bármit is hisz a dokim. - jegyeztem meg csendesen. Elolvastam a papír fejlécét, és legszívesebben visszaadtam volna a kezébe. Helyette csak ránéztem a dokira.

- Ön lett megjelölve Varga László halála esetén hivatalos gyámnak. – magyarázta és ránézett Rékára. – Tudom, hogy ez nehéz és még belegondolni sem szeretne, de gondolni kell mindenre, hogy a kislány ne kerülhessen árvaházba.

- Semmi probléma. – néztem rá. Elvettem tőle a tollat és aláírtam a gyámsági papírokat, amivel beleegyeztem, hogy Réka az én gyámságom alá kerül, ha Laci nem kelne fel az ágyból. Tényleg nem akartam belegondolni, de azt végképp nem akartam, hogy Réka árvaházba kerüljön.

- Ezen felül kötelességemnek érzem, hogy elmondjam, hogy az Úr jogosítványában az szerepel, hogy nem újraélesztendő. – ez viszont lesokkolt. Az én jogsimban is szerepelt ez a mondat, de fogalmam sem volt róla, hogy Laciéban is ott van. - Mivel szintén Ön lett megjelölve arra az esetre, ha dönteni kéne illetve elhelyezni a beteget, arra kérem, hogy ne hagyja el az országot illetve maradjon elérhető folyamatosan.

- Sajnos az országot mindenképpen el kell hagynom, de a nap 24 órájában elérhető vagyok telefonon, és tudok jönni egyből, ha kell. – bólintott. Még aláíratott velem pár papírt majd otthagyott a kórterembe.

Adtam egy puszit Réka fejére, majd némi habozás után Laciéra is. Mikor kimentem még visszanéztem rájuk. Nem volt jó érzésem, és nagyon nem akartam itt hagyni őket, de szombat délelőtt 9-kor jelenésem van a gyárban megbeszélésen, így nem volt választásom, mert az holnap reggelt jelent.

Mire vissza értem a szobámhoz Sebi, Eva és a dokim is ott állt az ajtóba. Aláírtam a papírjaimat és távozhattam, bár szívem szerint maradtam volna Laci mellett. Először éreztem azt, hogy nyűg a munka.

Aludni nem nagyon tudtam. Aggódtam Laci miatt, és a gyomromban egy gombóc volt, a torkom pedig rossz érzés szorongatta.

Az irodában ültem és vártam, hogy Guill felkeljen. A lábam az asztalon volt egy díszpárnán a derekam mögött is párna volt, így kényelmesen elfeküdhettem.

Két órával a megbeszélés kezdése előtt csörgött a telefonom. Egyből oda kaptam. Mikor láttam ki hív vártam, míg harmadszorra kicsöng majd úgy vettem fel.

- Kimister te ilyenkor ébren? – próbáltam kedves hangot megütni, hogy ne érezze mennyire ideges vagyok Laci miatt.

- Igazából nem aludtam az éjjel. – mondta fáradt hangon. – A héten többször is beszéltem Sebassal és mesélte mi történt. Hallottam, hogy ma már a gyárban lesztek. Gondoltam, jól esne egy kis sütizés, vagy ilyesmi, szóval itt vagyok a gyár előtt.

- Hogy micsoda? – kérdeztem vissza meglepve. – Ideáig eljöttél csak, hogy sütizz velem?

- Fagyizhatunk is, ha gondolod. – mondta viccelődve. – Tudom, hogy 9-től megbeszélésed van, de addig van még idő. Fekete Fiat. Siess, utálok várni. – nem is várta meg a válaszom kinyomta a telefont. Beleléptem a cipőmbe és felvettem az ingem fölé a kabátom. Felkaptam a táskám és siettem lefelé a gyár elé.

Egyből kiszúrtam a fekete kocsit. Beültem az anyós ülésre és egy kissé álmos Kimi nézett rám.

- Azt magyarázd meg, hogy érted el a dokinál, hogy dolgozhass. – közben elindultunk a legközelebbi cukrászda felé.

- A babák rendben vannak. – vontam meg a vállam. – Megbeszélésekre járkálok, de futamon nem igazán csinálhatok semmit. Nem hagyhatom, hogy szélsőséges érzelmek elérjenek.

- Azért te elég könnyen kordában tartod az érzelmeidet Jégkirálynő. – mondta mosolyogva.

- Ezt pont a Jégember mondja nekem? – kérdeztem vissza.

Választ nem kaptam, csak egy huncut Kimis mosolyt.

- Hallottad, hogy Evaék összeházasodtak? – kérdeztem halkan már a sütimet piszkálva.

- A gyűrűt velem vette Tommi. – mondta vigyorogva. A bulit elhalasztották, mert Evanak a gyárban kellett lennie egész héten. Egyelőre nem volt tiszta nekem miért, de úgy tűnt valami jót talált ki, mert Tommi nem gyanakodott.

Kimivel még sütiztünk meg beszélgettünk. Mesélt a Rallyról, és az új barátnőjéről meg arról, hogy mennyivel nyugisabb a Rally.

Fél 9-kor vitt vissza a gyárhoz.

- Hajrá, és várom már, hogy esetleg vissza gyere a Forma 1-be. – fordultam felé búcsúzóul. – Nem akarsz elárulni valamit, hogy merre tart az ügy?

- Nem mondok el semmit. – vigyorodott el. – De szülés után szedd össze magad hamar, mert ha vissza jövök és valami csoda folytán a Red Bullhoz, akkor követelni fogom, hogy te legyél a versenymérnököm és Ciaront rúgják ki.

- Nagyon helyes. – mondtam nevetve. Mire beértem a tárgyalóba már kezdődött is a megbeszélést.

Egész nap a tárgyaló és az iroda közt ingáztam. Jól esett minden fél óra, ami szünetnek volt beiktatva, bár örültem, hogy van dolgom, mert így egész nap eszembe se jutott Laci.

***

Hétfőn fél 9-kor már Spanyolországban szálltam le a gépről Evaval. Seb persze duzzogott elég rendesen, de jól éreztem magam fizikailag, csak a kezemre kellett figyelnem, ami be volt gipszelve.

Kimentünk az aulába és pásztáztam a tömeget egy ismerős arc után. Legalább 10 percig csak álltunk és a tömeget figyeltem mikor tűnik fel egy ismerős arc. Mikor már a tömeg nagy része felszívódott vettem észre a lazán az egyik oszlopnak támaszkodó Sergiot. Nem igazán törte magát, hogy minket keressen, sokkal inkább el volt foglalva azzal, hogy morcos fejet vágjon, talán úgy nem mer senki oda menni hozzá.

- Gyere. – intettem Evanak és megindultam Sergio felé, aki amint észrevett kedvesen elmosolyodott.

- Sziasztok! – óvatosan megölelt majd ellépett tőlem és végig mért. – Mekkora a hasad! Látom vigyázni nem nagyon tudsz magadra. – mutatott a gipszes kezemre. Csak megvontam a vállam és kivételesen hagytam, hogy átvegye a táskámat. Köszönt Evanak, és rendesen bemutatkoztak, mert ők még nem nagyon találkoztak. Legnagyobb félelmemre elég érdekesen méregették egymást.

- Ramos, ne kelljen megbizonyosodnom róla, hogy a focisták üresfejűek. – mérgesen nézett rám, majd elnevette magát.

- Ezt te se hiszed el. – mikor én nem nevettem vele komoly lett. – Szemét rágalom. – morogta oda. Mikor megindult előttünk Evaval összevigyorogtunk.

Mikor kiléptünk a reptér épületéből én nézelődtem, mert itt még soha nem jártam Eva viszont Sergio fenekét nézte elég látványosan.

- Férjed van. – sziszegtem oda neki.

- Hűséget fogadtam nem vakságot. – mondta lazán. Legszívesebben lendületből pofon csaptam volna, de kutyából nem lesz szalonna. Tommit sajnáltam nagyon, és azon gondolkodtam megtudná-e megbocsájtani Evanak, ha megcsalná, és nekem mennyire tudná, hogy nem teszek ellene semmit. Talán ő megtudná, de a legfontosabb mindig az, hogy az ember tükörbe tudjon nézni, így oda siettem Sergio mellé és szúrósan néztem Evara. Kocsiba nem volt kérdés, hogy én ülök be az anyósülésre és Eva kerül hátra. Mintha a barátnőm ott se lenne, Ramos boldogan mesélt nekem mindenféléről.

Mire oda értünk Eva már hisztisen összefont karokkal ült hátul, de nem érdekelt. Bent Iker is megölelgetett. Sok ismeretlen volt ott, hiszen a fotós a kedvenc modelljeit hívta meg erre a fotósorozatra. Még akit ismertem az Fernando Torres volt, akivel először és eddig egyetlen egyszer az előző fotózáson találkoztam.

Rendesen utcai ruhába voltunk és kutyákkal, macskákkal fotóztak le minket. Jókat nevettünk és én elfelejthettem a gondjaimat. Sajnos úgy tűnt Eva a férjét felejtette el, mert flörtölt mindenkivel, aki csak vevő volt rá. Talán megőrült, vagy lázad a dolog ellen, de akkor sem így kéne ezt az egészet lerendeznie. Az viszont láthatóan idegesítette, hogy a három spanyol focista velem foglalkozott.

A fotózást a sok hülyéskedés miatt nem tudtuk befejezni, mert három témában is kellett volna fotóznia engem legalábbis így választhattam, hogy a héten még felkeresem Svájcban vagy Spanyolban, vagy a keddem még rászánom és utána békén hagy egy jó ideig az ikerterhességem miatt.

Én már döntöttem, mikor Seb hívott, hogy mikor érek vissza Angliába.

- Majd Olaszba találkozunk, mert az utolsó gép már elment, és még lenne itt munkám, szóval itt alszok Madridban és kedd este megyek egyből Olaszba. Eva már a gépen ül, ő majd elhozza a cuccom Angliából. – bent ültem az öltözőbe már mentre késszen. Kint már csak rám vártak, mert persze nem hagyták, hogy hotelben szálljak meg, hanem Sergio fogad be erre az egy estére, lévén, hogy Iker szerint az ő barátnője nem viselné jól a dolgot.

- Szóval ott maradsz inkább a focistáiddal? – kérdezte dühösen.

- Sebastian ezt a vitát ne kezdjük el. – mondtam még nyugodtan.

- De kezdjük el. Nem hiszem el, hogy ennyi dolgod lenne ott. Miért nem tudtál volna Evaval együtt visszajönni? Egyáltalán Eva miért hagyott ott egy idegen országban egyedül? – úgy tűnik más van a háttérben, ami miatt ideges nem én hoztam ki alapból a sodrából, hiszen nem egy idegbeteg típusú ember.

- Minden héten másik országban vagyunk. – mondtam emeltebb hangon. – Ne papolj nekem, nem vagyok kis taknyos kölyök. – kezdett bennem is felmenni a pumpa. – Szükségem van nyugira és arra, hogy kikapcsoljak. Arról nem beszélve, hogy vagy itt maradok most, vagy a héten eltűnök még egy napra. Ha már itt vagyok, nem hagyom félbe a dolgot. – közben Sergio bejött az öltözőbe és leült a legtávolabbi sarokba, és a telefonját nyomkodta. Nem zavarni akart úgy tűnik, csak talán a többiek már elmentek.

- Jól van, maradj csak. – mondta pukkancs módón.

- Nem az engedélyed kértem. – vágtam rá. – Mindössze szóltam, hogy ne várj rám. És idegbetegeskedj mással. – egyszerűen kinyomtam a telefont és belevágtam a táskámba.

- Mérges vagy? – kérdezte felnézve a telefonja nyomkodásából Sergio.

- Nem. – vágtam rá dühösen. Kérdőn nézett rám így javítottam magam. – Egy kicsit. Valaki felhúzta és most kicsit rajtam csattant.

- Előfordul. – mosolygott rám. – Emiatt ne haragudj meg rá.

- Nem haragszom rá. – mosolyodtam én is el. – Csak majd elkapom azt, aki felhúzta, mert ilyenkor már jó lenne, ha a versenyző nyugodt lenne.

- Olyan nincs, hogy egy teljes hétig valaki nyugodt legyen. – csóválta a fejét. – Nekünk is nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kéne lenni.

- Senki sem az. – sóhajtottam fel. – Legalábbis aki egy kicsit is érző lény az nem tud nyugodt lenni.

- Igen. Gyere, menjünk, nekem reggel edzésem lesz. – felkelt és kitárta előttem az ajtót.

Mivel Sergio és Iker is jön majd vissza velem a fotózásra ezért csak edzés után lehet megejteni, ami nekem délig való lustizást jelent.

- Ugye nem félsz a sebességtől? – kérdezte vigyorogva mikor beültem a fehér sportkocsiba mellé.

- Egy Forma 1-es pilóta párja vagyok. – nevettem. – Ne hagyd, hogy a kisfiús pofikája megtévesszen. – erre már ő is nevetett. – Száguldó Cirkuszban dolgozom. Hozzá szoktam a sebességhez. – bólintott majd gyújtást adott. Imádtam a sportkocsikat, mert mennyi érzés volt, ahogy az ember alatt dorombol. Hátra dőltem és bekapcsoltam a biztonsági övem.

- Ha jól tudom, akkor itt se lehet 180-nal száguldozni. – jegyeztem meg mikor ránéztem a sebességet jelző órára.

- Félsz? – kérdezte kajánul.

- Nem félek. A saját jogsiddal játszol. – vontam meg a vállam. – Meg az én és a gyerekeim életével, de az már más kérdés. – mondtam fejcsóválva. Nagyon is élveztem a dolgot, mert mióta babát várok Seb nem száguldozik úgy, mint régebben. Nagy ritkán mikor egyedül megyek kocsival akkor szoktam gyorsan vezetni, de már én se nyomom a gázt annyira. Most viszont nagyon feszegettük a 200 km/órát.

Épp meg akartam kérdezni miért lassít mikor hírtelen megálltunk egy hatalmas villa előtt.

- Üdv nálam. – hatalmas vigyor volt az arcán.

- Soha nem értettem minek ekkora ház egy embernek. – jegyeztem meg mikor kiszálltam. Az egész utcában nagy villák voltak. Úgy tűnt Ramos Madrid leggazdagabb környékén lakik. Nem szerettem a nagyzolást, és ez már az volt. – Mindig úgy gondoltam, hogy az emberek azért vesznek sportkocsit és költöznek hatalmas házakba, hogy villogtassák, mennyi pénzük van.

- Ne kötekedj, mert kint alszol. – mondta nevetve.

- Akkor bekopogok a szomszédba rámosolygok édesen a tulajra és biztos beenged egy éjszakára. – elnéztem a két szomszédra. Egyik ház sem volt kisebb.

- Az egyik szomszéd a csapattársam Cristiano Ronaldo, ő biztos beengedne, mert a szép nőket nem hagyja kint éjszakázni. – mesélte nevetve. - A másik szomszédba pedig senki nem lakik most. – ezt kicsit keserűen mondta, így kérdőn ránéztem. – Ott is egy csapattársam lakott, de átigazolt máshová, így elköltöztek.

- Ebbe az utcába csak fociták laknak? – kérdeztem végignézve az utcán.

- Nem. – nevetett. Kitárta előttem az ajtót és egy pillanatra megtorpantam. Hatalmas volt ez a villa.

- Pucc parádé. – jegyeztem meg halkan. Úgy tűnt Ramos nem hallotta, mert elment mellettem, és elkezdte magyarázni, mi merre van.

Mivel legénylakás ezért nem is számítottam arra, hogy bármi kaja is lesz a hűtőbe. Szerencsére volt annyi esze Sergionak, hogy rendeljen kaját. Addig én a díjakat és a mezeket néztem az egyik szobában, ami úgy tűnt erre a célra lett kialakítva.

- Ez a mez volt rajtam mikor EB-k lettünk. – mondta mikor látta, hogy az egyik bekeretezett mezt nézem, amin egy nagy 15-ös volt és a neve. – A másikban pedig VB-k lettünk.

- Szép emlékek, igaz? – kérdeztem mosolyogva.

- Igen. – bólintott ő is mosolyogva. – Egy pilóta mit tud elrakni a díjakon kívül? – kérdezte kíváncsian.

- Bármit. – vontam vállat. – Kesztyűt, overállt, bukót. Egy csapat számára a pilóta nagy kincs, főleg ha jól lehet vele dolgozni. Arról nem is beszélve, ha nyer, vagy VB lesz. Mivel nagy kincs számukra, bármit megtesznek, hogy jól érezze magát náluk a pilóta, így akármit elrakhat. – felé fordultam ő pedig mosolyogva figyelt engem. – És igazából az, ami rajta van az az övé. Az életét védi.

- Nekünk semmi komolyabb védőcuccunk sincs. – összefonta a mellkasán a kezét és várta a válaszom.

- Igen, tudom. – bólintottam. – De ti megtanultok, úgy esni, hogy a legkisebb bajotok származzon belőle. Ti nem vagytok tehetetlenek, mint a pilóták, akik egy kaszniba vannak szinte zárva. – ezen már hümmögött. – És mennyi az esélye, hogy lángba borul körülöttetek minden? Vagy 200 km/órával nekivágódj egy tömör betonfalnak? Semennyi.

- Igazad van. – bólintott rá a magyarázatra.

- Nekem mindig igazam van. – nevettem el magam. Kimentem vissza a nappali szerű hatalmas szobába és leültem, mert a babák nagyon rugdostak. Sergio láthatta, hogy a hasam tapizom, mert odaült mellém és a kezét a hasam fölé tette, majd kérdőn rám nézett. Én csak bólintottam, hiszen már megszoktam, hogy mindenki a hasam tapogatja.

Miután megkajáltunk nekem adta az egyik mezét és a hozzá passzoló gatyát alvós cuccnak, hiszen nem számítottam rá, hogy itt éjszakázom. Befeküdtem a kényelmes és hatalmas ágyba, de nem tudtam aludni. Nem szokott gondom lenni az idegen helyen alvással, de az ikrek nagyon mozgolódtak így esélyem sem volt aludni. Felkeltem és lementem a konyhába. Leültem az egyik bárszékre és próbáltam megnyugodni. Ideges voltam és aggódtam Laci miatt. Annyira lefoglalt a fotózás és minden, hogy teljesen megfeledkeztem a bajokról.

Nem ülhettem lent olyan rég óta mikor csengettek. Odamentem az ajtóhoz és ránéztem a képernyőre, ami mutatta ki áll a kapuba. Egy baseball sapkás srác volt, de nem volt ismerős. Mire dönthettem volna, mit csinálok Sergio battyogott le az emeltről boxerbe. Amikor elment mellettem megsimogatta a hátam és beengedte a srácot a kapuból. Kitárta az ajtót és bement a konyhába.

- Hello. – sétált el mellettem az idegen és egy pillantással elintézett. Lerúgta a sportcipőjét és bement Sergio után a konyhába. Kicsit felhúztam magam, hogy ennyire semmibe vett így utána mentem.

- … és nem hajlandó elmenni a házamból. – a konyha asztalnál ültek és a másik srác igazán dühösnek tűnt, míg Sergio csak a fejét csóválta. – Látom te is összeszedtél valakit. – itt végig nézett rajtam, olyan vetkőztetően. Még jobban dühbe gurultam, éppen megszólaltam volna, de vigyorogva folytatta. – Pont egy terhes nővel... Ramos... Ramos… - Sergio csak a markába vigyorgott én pedig odamentem a sráchoz és áthajolva az asztalon az arcába sziszegtem.

- Én senkinek nem vagyok se a rongya se a kurvája. – tombolt bennem a düh és ezt ő is érzékelhette. – Idejössz, nem ismerlek, a neved se tudom. Te se ismersz és még a nevem se tudod, de már ítélkezel. Egy előítéletes piperkőc pöcs vagy. – jól esett lehordani, és úgy tűnt Sergionak tetszett a műsor.

- Bocs. - nyögte ki a srác. – Engem mindenki ismer.

- Még beképzelt is. – horkantottam fel.

- Az EGO személyesen. – röhögött fel Sergio.

- Csak Cristiano Ronaldo. – vigyorgott rám és kezet nyújtott. – Te pedig egy igazi vadmacska vagy. – kacsintott rám. – Kíváncsi lennék az ágyban is ilyen vad vagy-e. – lendületből olyan pofont adtam neki, hogy hanyatt esett a székkel. Ramos kendőzetlenül röhögött, és a pofontól én is megnyugodtam.

- Hogy mered? – kérdezte dühödten.

- Attól még, hogy nő vagyok, tisztelhetnél egy kicsit. – szóltam oda. – Virág Norton. – nyújtottam felé a kezem. Egy ideig nézte a felé nyújtott jobb kezem majd megfogta és hagyta, hogy valamennyire segítsek neki felkelni.

- Hogy kerülsz ide? – kérdezte kíváncsian már az asztalnál ülve, bár az arcán még ott volt a kezem nyoma. Elmeséltem neki a fotózást és Sergio is bólogatott. – Nálam egy csaj tanyázik, és nem érti, hogy menjen haza.

Én elvonultam inkább aludni mielőtt az sül ki az egészből, hogy mentsem én ki. Írtam egy sms-t Sebinek, hogy hiányzik, meg szeretem, mert tudtam, hogy ettől megnyugszik.

***

Reggel én is felébredtem Sergio ébresztőórájára, bár én még aludhattam volna. Lementem és megbeszéltem vele, hogy míg ő edzésen van engem bevisz a belvárosba vásárolni.

Az lett belőle, hogy Saraval, Iker jegyesével mentem vásárolni, hogy ne tévedjek el, és neki úgysem volt semmi dolga. Picit aggódtam a dolog miatt, de nagyon kellemesen csalódtam, mivel nagyon aranyos volt. Mesélt az életükről, az esküvő időpontjának kitűzéséről, én pedig csak bólogattam meg mosolyogtam. Engem nem igazán hozott lázba az esküvő gondolata. Nem vagyok az a típus, aki megőrül a hatalmas habcsók ruháktól.

Jól elmulattuk az időt, így sietősre kellett venni, hogy ne késsünk el. Ramos már ott várt a megbeszélt helyen, így indultunk is a fotózásra. Sokat nevettünk megint a fotózáson bár mindenki fáradt volt, mert én 22 hetesen kicsit sokat mászkáltam a srácoknak meg edzés volt. Picit meg is csappant a bankszámlámon a pénz, de ez izgatott a legkevésbé, hiszen a fizetésem még mindig kapom futamról futamra, és ha le is nullázom a kártyám, ami csoda lenne Sebié és a közös kártyánk még mindig ott van, szóval nem aggódtam.

Fél 8-ra kivittek a srácok a reptérre és elbúcsúztunk. Csak a gépen tudtam pihenni és ismét eszembe jutott Laci. Azóta semmi hírem nem volt róla, de nem mertem faggatózni, mert féltem, hogy olyat mondanak, amit nem szeretnék tudni. A tudatlanság néha kincs.

Ben jött ki elém Olaszba a reptérre, mert Sebi már a focimeccsre készülődött. Picit ironikusnak éreztem, hogy most hagytam ott a világbajnok focista ismerőseimet, és már rohanhatok is egy foci meccsre. A reptérről ugyanis egyből a stadionba mentünk, hogy le ne késsük a meccset. Seb kihangsúlyozta ma a telefonba, hogy ez a meccs nagyon fontos neki, mert CSK lesz. Fogalmam sem volt róla ez mit jelent, de mivel úgyis focisták fárasztottak ma megkérdeztem, és persze kinevettek, hogy nem tudom. Iker szánt meg és mondta el, hogy a Csapatkapitány rövidítése a CSK, és tényleg nagy dolog. Itt végig hallgathattam, hogy Iker a Csapatkapitány a Realban és a spanyol csapatban is, meg azt, hogy Sergio a Realban a 2. számú csapatkapitány. Nem igazán értettem, hogy miért olyan lényeges, kin van a karszalag, de ha Sebnek fontos, akkor ott a helyem. Szerencsére volt belépő, ami a kispadra szólt, szóval bárhova beengedtek. Lementem az öltözőkhöz, de inkább nem mentem be. Ki lettem Spanyolba okítva a dolgokról.

Mikor jöttek ki az öltözőből mindenki rám mosolygott, én pedig mondogattam a „ Sok sikert!” illetve a „Hajrá!” mondatokat. Seb persze utolsóként jött ki az öltözőből. Mikor meglátott megölelt.

- Bocsi, hogy olyan voltam a telefonba. – kaptam egy szenvedélyes csókot mintha hónapok óta nem látott volna. – Hiányoztál. Remélem vigyáztál magatokra.

- Persze, hogy vigyáztam. – vágtam rá. Erre Seb csak vigyorgott. – Nyerjétek meg ezt a meccset. Lehessek még büszkébb rád.

Csak mosolyogott, mert elrángatták tőlem. A csapat után sétáltam ki az öltözőktől fel a pályára. Elég hűvös volt kint, de szerencsére egyből lenyúlhattam az egyik melegítőfelsőt, ami a kispad egyik székére volt oda készítve. Nagy Vettel felirat volt a hátán és egy 37-es. Nem értettem miért pont 37 Seb mez száma, de annyira nem érdekelt, hogy megkérdezzem. Két számmal nagyobb volt, mint én, így a hasamon is kényelmes volt. Befészkeltem magam a kispad egyik sarkába és próbáltam ébren maradni. Hiába volt hatalmas hangorkán körülöttem folyamatosan, attól még álmos voltam. Legszívesebben aludtam volna egy jót, de az talán még nekem is gáz lett volna.

Hősnek éreztem magam, mikor ébren kibírtam a teljes meccset, bár fogalmam se volt mi folyik körülöttem. Ujjongtam, amikor a mellettem ülők ujjongtak. Skandáltam, amikor ők is. Tömeg effektus. Senki nem mondja meg, hogy egyik számrendszerből a másikba váltogattam a mezszámokat, amit éppen láttam, szórakozásképpen. Én lehet nem élveztem a dolgot, de az ikreknek nagyon tetszett, mert fociztak ők is a szerveimmel, meg a hasfalammal. Seb is boldog és büszke fejet vágott mikor levonultak a pályáról. Nem adtam neki puszit, mert a versenytávnál is jobban leizzadt, és annyira nem voltam lelkes, hogy így a nyakába ugorjak.

Míg vártam, hogy méltóztasson végre kifáradni az öltözőből és mehessünk aludni a hotelbe azon gondolkodtam, hogy igazából 4 oka van annak, hogy én nem focista vagyok. Egyrészt mert nem látom a fizikai vagy matematikai értelmét a focinak, ha annyit nem, hogy jól kell eltalálni a dőlés szöget. Másrészt azért mert utálok futni, és inkább kapjanak el, csak futni ne kelljen. Harmadrészt, mert egyszerűen nem hoz lázba az, hogy 20 ember egy labdát kerget, és kettő arra figyel, hogy ha a vele azonos mezű emberek elbénázzák, akkor fetrengjen egy kicsit a füvön, hogy egy kis matematikailag és fizikailag nem pontosan kerek labda be ne találjon a kapujába. Negyedrészt, nem vagyok pasi, bár női csapatok is vannak.

Szerencsére mikor az eszmefuttatásom végére értem Seb is kifáradt az öltözőből, és sok-sok „Ügyes vagy” illetve „Gratulálok és örömködés után végre visszaindultunk a hotelbe.

Nem tudom, hogy kerültem fel az ágyba, de reggel ott ébredtem a szuszogó Seb mellett.

A szerdát végig lustálkodtuk, amit kivételesen mindketten megengedhettünk magunknak.

Csak csütörtökön mentünk ki a pályára, de én akkor is megbeszélésre mentem, és ha összefutottam Evaval, ő sunnyogva ment tovább. Legalább szégyellte magát, ez is valami.

***

A vasárnap reggel gyorsan eljött és már megint megbeszélésen voltam. Szombat időmérő úgy sikerült, ahogy saccoltuk, de Guillel még pénteken elkezdünk kidolgozni egy jó taktikát, már csak be kellett váltani és mindennek jól mennie.

Pont Eva irodájában ültem, mikor Laci dokija felhívott. Semmire nem emlékszem a telefonbeszélgetésből, csak az első mondatára. „Őszinte részvétem”.

Időt se hagytak nekem, hogy feldolgozzam, mert Guill már jött is be az irodába, hogy megbeszélés lesz. Az agyam teljesen leblokkolt a szívem pedig sajgott. Megálltam a folyosó közepén, de Guill elkapta a kezem és tovább rángatott. Beültem Seb és Ben közé a helyemre és egy pillanatig mindenki engem nézett. Gyorsan semmitmondóba rendeztem az arcvonásaimat, és a kezembe vettem az adatokat, hogy ne csak magam elé bámuljak. Nem láttam a szavakat, fogalmam sem volt milyen papír van a kezembe, és arról sem volt fogalmam, hogy mi folyik körülöttem. Éreztem, hogy valaki többször is megrúg az asztal alatt, és azt is éreztem, hogy valaki a combomon nyugtatja a kezét és néha megszorítja kicsit. Nem bírtam oda figyelni, csak az az egy mondat kattogott a fejembe. Igazán feldolgozni se tudtam, vagy talán nem is akartam. Pörögtek a közös pillanatok az agyamba, és csak arra tudtam gondolni, hogy ez nem lehet igaz. Nem történhet meg. Ilyen kegyetlen az élet se lehet. Most vesztettük el az unokaöcsém, Réka kórházba volt, és most Laci... Ennyi borzalom nem fér bele az életbe. Ilyen nincs!

Arra eszméltem fel, hogy Eva felrángat a székből és kifele cibál a tárgyaló teremből. Végig a Red Bull homeon és belelök a puha székébe.

- Sebnek azt mondtam, hogy én terheltelek le, és azért vagy ennyire figyelmetlen és azért vágsz semleges arcot egy megbeszélésen. Nem is figyeltél egész végig! – messziről hallottam csak a hangját. Felnéztem rá. Dühös volt és közvetlen előttem állt.

- Sebastian... – mondtam halkan. – Nem tudhat meg semmit. Futam lesz.

- Nem tud meg semmit egyelőre. – neki dőlt az íróasztalnak és továbbra is engem nézett. – Anna rángatja ide-oda. Még ideje se lesz elmélkedni.

- Köszönöm. – suttogtam.

- Nincs mit megköszönnöd. Tudom miért vagy ilyen, és totál megértem. – már ő is szomorkásan és csendesen mondta. – De rázd meg magad és lássam azt a régi munkaorientált csajt, aki voltál. Ne hagyd magad elpuhulni. Nem tudhatja most meg senki, mert akkor nem a versenyre koncentrálnak.

- Tudom. – csak suttogtam. Erőtlennek és rekedtnek éreztem a hangom. Sírnom kellett volna, ordítani, kiborulni, de nem tudtam, még az se ment most.

Amíg lehetett Eva irodájában ültem. Aztán kirángattak a boxba mert kezdődött a futam. A kocsik hangjától libabőrös lettem és valamennyire helyre rázódtam. Minden erőmmel azon voltam, hogy a futamra koncentráljak semmi másra.

Kaptam fülest, amin hallom Sebit és Guillt, így tudtam, hogy Sebnek már eszébe se jut a fura viselkedésem, de hiányol. Oda mentem Guill mögé és megkértem, hogy mondja el Sebinek az én jelmondatom, hiszen már esélyem sem volt vele beszélni, mert a felvezető körön voltak.

- Kuplung, gáz, fék. – olvasta fel Guill amit a lapjára írtam. Magamra erőltettem egy mosolyt és bólintottam. Hatalmas volt a zaj, mert a kocsik visszaértek a rajtrácsra. Visszamentem a szerelők közé, mert nem bírtam volna annyit állni Guill mögött. Gépiesen csináltam mindent. Nem ment fel a pulzusom a rajtnál sem. Kívülről láttam az egészet. Nem bírtam beleképzelni magam a dolgokba, nem bírtam gondolkodni. Szememmel láttam a dolgokat és az agyam felfogta a képet, de nem tudta értelmezni. Üresen kongtak a fejemben az események, mégis tudtam, hogy a rajt nem sikerült jól, mert Seb visszacsúszott a 7. helyre, de Webber csak a 9. lett. Seb megelőzte elég komolyan Webbert és Hamilton kiesik mikor Massát akarja megelőzni. Button autójáról pedig leesik valami.

Tudtam, hogy Seb küzd a jobb helyezésért egy olyan kocsival, ami ezen a pályán nem a legjobb, mégis remekül teljesít. Talán mindig a kilátástalan harc kell neki, hogy igazi precíz pilóta legyen. Talán magasra kell rakni neki a mércét, épp annyira, hogy esélye se legyen megugrani. Nem elvárni kéne tőle, hanem elhihetni vele, hogy semmi esélye. Úgy küzdene a legjobban.

Még a feszültséget is érzékeltem mikor Webber támadni kezdte Sebit, hogy megelőzze.

Csak akkor éreztem azt, hogy újra én vagyok mikor a rádióba Seb kétségbeesett hangját hallottam meg.

- Motor problémám van, motor problémám van! – olyan keserű volt a hangja és kétségbeesett, hogy pillanatok alatt visszataláltam magamba. Felkeltem a székből, ahol eddig ültem és hátramentem a mérnökök közé. Guillnek nem segíthetek látványosan, mert a sajtó támadna, viszont a mérnöki gárdához miért ne ülhetnék be. A taktikai almérnök egyből felkelt és oda engedett.

- Találjátok meg a hibát, tudni akarom, mi rontja el ismét a futamunkat esetleg. – normál hangerőn mondtam, de itt bent csend volt, így simán hallotta mindenki. Egyből mindenki a hibát kutatta.

Szerencsére fél kör alatt meg is lett a gond, és távvezérléssel sikerült is megjavítani. Nem keltem fel a székből, hanem elkezdtem a taktikánkat még jobban kitolni. Az járt a fejembe, hogy ha minél későbbre kerül a boksz kiállás, annál előbb leszünk, ha Seb konstans jó köröket megy. Ismét egy kilátástalan nehéz feladat, de tudtam, hogy Seb ezt örömmel venné. Tőle lehetett ilyet kérni.

- Guill, Virág vagyok. – szóltam bele a rádióba. – Kérdezd meg Sebet, hogy mennyire érzi elnyűttnek a gumikat. Az adatok alapján nem azok, de a számok itt csalhatnak. Megpróbálhatnánk kitolni a taktikát. – semmi más nem volt a fejembe csak számítások, grafikonképek, adatok. Pezsgett a vérem.

- A véleményem szerint, én 80-85%-osra tippelem a gumikat. – mondta Guill. – Nem csúszkál, és jó időket megy. Azt mondta, nincs panasza a gumikra. – gyorsan végig számoltam pár dolgot és ismét ráfeküdtem gombra amivel Guillel tudtam beszélni.

- A pénteki teszten kibírt a lágy gumi 40 kört. – mondtam Guillnek. – Változtak a pálya minőségi adatai, az én számításaim szerint, maxra tekert motorral, és folyamatos jó körök futása alatt is kibírja a gumi a verseny végéig. – a mellettem ülő telemetriai adatokért felelős egyik mérnök nagy szemekkel nézett rám. Totál hülyének nézett.

- Mennyi körre saccolod ebben az esetben a box kiállást? – kérdezett vissza Guill.

- Az utolsó 5 körig lemehetünk. – válaszoltam. – Onnantól kezdve már minden Seb visszajelzésén és a grafikon esetleges megugrásán múlik minden.

- Teljes távot menni lágyon? – kérdezte mögöttem az almérnöki tanácsadó. Nem is figyeltem rá. A számok nem tévednek és még velem sem fordult elő mikor számítást kellett végeznem, szóval magamban bíztam, Guill is bízott bennem. Innentől kezdve nem volt gond a dolog elfogadásával, mert a Versenymérnök dönt. Az ő döntését, csak a Csapatfőnök bírálhatja felül, vagy a szabályok. De nem ütközik szabályba ez a túlzottan a végére tett box kiállás.

Mivel hátul ültem nem láthattam mi folyik a boxban, de Webber szerelői megpróbálták becsapni a másik csapatokat, és a mentő is belátogatott a boxutcába, mert Yamamoto elütött valakit. Ezeket csak fél szemmel láttam, mert folyamatosan figyeltem a monitorokat, mikor kezdenek esni nagyon a értékek, hogy kihozzuk Sebit egyből.

A kerékcserék után Seb már a 4. volt. Alonso, Button, Massa, Seb, Rosberg, Webber, Hülkenberg, Kubica volt a sorrend, és már mindenki rájött szépen lassan, hogy Seb nagyon későre tartogatja a kerékcserét.

- Beléptünk az utolsó 5 körbe. – mondta Guill. – Behozzuk, vagy hagyatkozzunk a megérzésekre és Seb kocsiban tapasztalt dolgaira? – ezen egy pillanatig gondolkodtam. Megnéztem a monitorokat és nagyon lecsökkentek az értékek.

- Ha most behozod, még nem tuti a 4. hely. – mondtam Guillnek. – Szólj neki, hogy amint úgy érzi, hogy már veszít, jelezze és jöjjön be. – a pilóta előbb érzi, hogy veszít, mint az a tényleges értékeken is látsszon. Nem válaszolt Guill, de tudtam, hogy éppen megteszi, amit mondtam. Felkeltem és visszaadtam a helyet a tulajdonosának. Kimentem a szerelők közé.

- Készüljetek. – mondtam Bennek. – Bármikor érkezhet Seb, és egyetlen apró baki nélkül kell megcsinálni a kerékcserét.

- Elég nagy nyomást helyeztek ránk, megint. – morogta.

- Azért, mert jók vagytok. – megszorítottam a kezét. - Én teljesen bízom bennetek. – boldogan rám mosolygott és bólintott. Szólt a szerelőknek, hogy legyenek készenlétbe én pedig átmentem a boxfalhoz. Megcéloztam Guillt, de Christian elkapta a kezem.

- Ha kiesik, baja lesz, vagy nem szerez pontot, te fogod megütni a bokád. – komoly volt.

- Ha ezek közül bármelyik bejön, akkor végleg befejeztem a mérnöki pályafutásom. – teljesen komoly voltam. Bíztam Sebiben, és a szerelőkben is. Üresnek és érzelemmentesnek éreztem magam. Christian bólintott csak és elengedett. Oda mentem Guill mögé, aki láthatóan nagyon ideges volt, Tommiról nem is beszélve. Ráraktam a kezem Guill vállára, aki csak felpillantott rám és felsóhajtott.

- Ha ez bejön… - kezdte, de leintettem. Nem kellenek feltételes módok. Tommitól kaptam egy üveg ásványvizet, de visszaadtam neki mikor láttam, hogy meg van bontva.

- Nem kell nyugtató, és semmi ilyesmi. Teljesen nyugodt vagyok. – tényleg nyugodt voltam. De lehet az üres jobb szó.

Végül az utolsó kör elején jött be Seb a boxban. A szerelők precízen és hiba nélkül dolgoztak, így megmaradt a 4. hely. Mindenki száján kiszaladt egy sóhaj, amivel a feszültség távozott. Megvártam a befutót, majd visszaindultam a home-ba. Írtam Sebinek egy cetlit, hogy a hotelben találkozunk és siessen vissza.

Összepakoltam minden cuccunk, de nem hagytam, hogy eluralkodjon rajtam bármi is. A szívem sajgott, fájt, és úgy tűnt meg akar hasadni, de nem hagytam eluralkodni az érzelmeimet.

Mikor Seb visszaért megöleltem, gratuláltam neki, de a könnyeim már ömlöttek. Nagyon nem értette mi a baj. Mikor elmondtam neki, hogy Laci elment leült a kanapéra és az ölébe húzott.

A félhomályba burkolózott szobában ültünk legalább két órán át, és megállíthatatlanul zokogtam. Elvesztettem az első igaz szerelmemet, a gyermekem apját és azt az embert, aki miatt az lehetek, aki vagyok. Akinek köszönhetem, hogy az álmaim teljesültek, és aki még a legrosszabb döntésemben is mellettem állt és fogta a kezem. Elvesztettem azt, aki mikor eltévedtem a sötétben, meglökött a fény felé.