Török-Monaco 1

Íme az új! Kérek mindenkit, hogy írjon komit, ha csak pár sort is.. Most jól esne a támogatás! :)

Hétfő hajnal volt, én pedig pár perccel ezelőtt szálltam le a gépről. Nyúzottságnak nyoma sem volt rajtam. Az ingem tiszta volt és ráncmentes. A hajam kivételesen ki volt engedve és egy horgolt vékony sapka volt rajtam, amin a Red Bull logó volt. A nadrágom vékony és gyűrődésmentes volt. Sminkem tökéletes és ragyogó mosoly ült az arcomon. Senki, még Sebi sem mondta volna meg rólam, hogy egy fergeteges bulin vagyok túl és csak 2 órát aludtam. Mellettem Eva szintén hibátlan megjelenéssel topogott a magas sarkújában. Seb, Tommi mellettünk csoszogtak napszemüvegbe és orrig lehúzott baseball sapkában. Őket sokkal jobban megviselte a másnaposság. A csapat pár tagja jött csak velünk, de ők is rettentő nyúzottak voltak.

- Nem értem, hogy csináljátok. – morogta Tommi az orra alatt álmosan.

- Nők! – motyogta Sebi is. A derekamat fogta, de szinte rám támaszkodott annyira nem bírt menni a másnaposságtól és a fáradtságtól, pedig ugyan annyit táncoltunk és buliztunk. Egyetlen apró momentum hiányzott a mi esténkből.

- Mi nem ittunk össze annyira alkoholt, mint ti. – vigyorogtam. Én nem ihattam a baba miatt Eva meg nem ivott, mert én nem ittam és nem akart másnapos sem lenni.

- De végi táncoltatok… - ráncolta a homlokát Seb a nagy gondolkodásba. Végül feladta és az ujján kezdte számolni az órákat. – Egy.. – rángatta meg az ujját. – Kettő… három… négy... – rám nézett majd a kezére végül legyintett. – Sok órát végig táncoltatok.

- Este 7-kor mentünk le. – bólintottam. – És hajnali 3-kor édesgettelek fel az emeletre. – vigyorogtam.

- Ha te mondod. – karolta újra át a derekam. Magas sarkúban és táskával a kezeimen nehéz volt még őt is megtartani, de csodával határos módon sikerült.

Ahogy beértünk a gyárba a két fiú eltűnt aludni mi pedig egyből az irodáinkat vettük célba. John már az asztala mögött ült mikor beértem. Ránéztem az órára, ami abban a pillanatban ütötte a 6 órát.

- Jó reggelt. – biccentettem neki. – Van vissza másfél hetünk a következő futamig. Kiértékelést és jelentést kérek a fejlesztésekről és a Monacói nagydíjról. Találjuk meg Seb lassúságának az okát. – osztottam ki neki a feladatot. Természetesen megkapta a maga büntetését ő is az ominózus futam után. Eddig a fejlesztési társam illetve a fejlesztés egyik fejese volt. Most ha itt voltam, akkor a csicskásommá fokozták. Ezt ő utálta, én viszont élveztem. Minden egyes parancs után jó érzés töltött el, hogy szívathatom.

- Kávé? – kérdezte az ajtóból.

- Cappucino. – húztam el a számat. Nem tudtam meginni a kávét, ami a lelkemnek rossz érzés volt. Ez is a kis kölyök miatt van. Réka mellett bezzeg megtudtam inni. Amint visszafordultam az ablaktól már egyedül voltam az irodai szobában. Beültem a gép elé, és a Red Bull szerverén megkerestem Ciaron aktáját és az általa írt feljegyzéseket. Persze én ezt elméletileg nem tudnám megnézni, de mi mindenre nem jó 4 év informatikai képzés. Végig néztem az önéletrajzát, és mindent, amibe megtalálhatom a gyenge pontját.

- Nem is tudtam, hogy van gyereke. – mondtam ki hangosan. Pár adat volt Lisaról is, de semmi jelentőségteljes. Ambiciózus ember volt, aki szeret a nagy publikum előtt okosnak és tökéletesnek tűnni. Utáltam az ilyen embereket, főleg mert én magam is pontosan ilyen voltam. – Induljunk ki akkor saját magamból. – fordultam székkel együtt a hatalmas ablak felé. Az udvaron pont két alkalmazott nevetett valamin nagyon. Ördögien vigyorodtam el és visszafordultam a géphez. Kiléptem a tiltott dolgokból és kikapcsoltam a gépet. Még csak negyed 7 volt. Végig siettem a folyosón egészen Ciaron irodájáig. Halkan bekopogtam, de nem jött válasz. Lenyomtam a kilincset, de zárva volt az ajtó. Fél perc alatt tudtam, honnan tudok kulcsot szerezni. Odamentem Christian irodájához, és bekopogtam. Onnan sem jött válasz így lenyomtam a kilincset. Tudtam, hogy Christian soha nem zárja be az irodáját, mert az irodájából nyílt a kistárgyaló terem. Odamentem és kihúztam a középső fiókot. Emlékeztem, hogy mikor otthon hagytam az iroda kulcsom és John nem volt bent innen vette elő a pótkulcsot. Mivel Ciaronnál és nálam voltak az adott pilóták kartonjai és minden feljegyzésük ezért a főnöknek is volt kulcsa hozzánk. Kiszedtem Ciaron irodakulcsát és visszasétáltam az ajtóhoz. Ismét megpróbálkoztam a kilincsel, de még mindig nem engedett. Beengedtem magam az ajtón és egyből az „M. Webber” feliratú fiókhoz mentem. Kiszedtem a barcelonai kartont és ledobtam az asztalra kinyitva. Telemetriai adatok és fék pontok néztek rám belőle, de most nem ez foglalkoztatott. Kihuzigáltam az összes fiókot, de csak a szerelők, mérnökök és egyéb alkalmazottak anyagát találtam. Reméltem, hogy tényleg kiindulhatok magamból így következett az íróasztal.

- Valahol itt kell lennie. – morogtam. Végig túrtam az íróasztal minden zugát, de sehol nem találtam meg amit kerestem. Hátra dőltem a székben és lehunytam a szemem egy pillanatra. Magam előtt láttam, ahogy a saját irodámban ülök és a könyöklőt kipattintva akadok rá a titkos rekeszre. Felpattantak a szemeim. Az a retesz már akkor ott volt, mikor ide kerültem.

- Miért ne lehetne… - suttogtam és megnyomtam a könyöklő két sarkát, ami azonnal felpattant és láthatóvá tette a dobozkát, ami benne lapult. Óvatosan nyitottam fel a dobozt és két dolog jutott el az agyamig egyszerre. Az első, hogy Ciaron nem azt őrzi itt amint én. Nekem ebbe a reteszben régebben sok személyes holmim volt, például Réka fényképe. Most már egy cetli van csak benne, hogy „Ne matass a holmim közt”. A másik, ami eljutott a tudatomig, hogy amint Ciaron rejteget az annál is jobb. Egy kiskaliberű fegyver volt a dobozban és 2 kés, amiknek a pengéje túl volt a 8 centin így büntetik, hiszen nem szerepel Ciaron aktájában, hogy lenne fegyvertartási a zsebében. A legjobb viszont az volt, hogy pontosan ekkora pengéjű késsel bántották Evat. Kiemeltem a dobozt a helyéről és visszazártam a reteszt. Visszatettem Webber aktáját és kilestem a folyosóra. Néma csend volt még a gyárban, hiszen 7-től melózunk ma, mert tegnap még verseny volt. John sem ért még vissza így beleraktam a dobozt a táskámba. Felhívtam Evat, hogy vigye át a táskám a szobánkba, mert nekem interjúm lesz. Ebben a percben ért vissza John is, így megittam a cappucinomat és célba vettem a tárgyalót ahol az interjúm lesz.

- Jó reggelt, köszönöm, hogy szakít időt az F1 Racingre. – kelt fel az asztaltól egy körülbelül velem egy idős srác. Kezet fogtunk és ahogy leültem már elém is csúsztatott egy rakat kártyát. – Ahogy már a sajtóssal megbeszéltem az olvasói kérdések vannak ott előtted. – magyarázta mosolyogva.

- Olvasói kérdések? – kérdeztem vissza. Eva ha engem interjúra vagy riportra küld, hallgat arról, hogy milyen jellegű lesz. Igazából csak a napirendemben veszem észre az időpontot és a helyet és apró betűkkel van oda kaparva mindig, hogy interjú.

- Igen. – mosolygott továbbra is. – Az olvasók nálunk küldhetnek be kérdéseket és ha össze gyűlik valakivel szemben elég kérdés, akkor megkeressük az illetőt.

- Értem. – bólintottam. Kitett elém egy diktafont és lerakott az asztalra egy fényképező gépet.

- Talán el is kezdhetnénk. – vette kézbe a kártyákat, amik előtte is ott voltak. Én is felemeltem őket.

- Mi teszi ennyire népszerű sportággá a Forma 1-et? – olvasta fel és rám nézett.

- Ezt talán senki sem tudja igazán. – vontam vállat lazán. – Az elérhetetlenség, a csillogás, az autók, a technika. Mindenkit más vonz.

- Azt mondják, hogy mindig a magad útját járod, ha tetszik a vezetőségnek, ha nem. Szeretsz ennyire öntörvényű lenni? – jött a következő kérdés.

- Rám is épp úgy vonatkoznak a szabályok, mint bárki másra. – magyaráztam. – Ha az a szabály, hogy nem rágózhatsz a szerelő gödörbe, akkor nekem is kikell köpnöm a rágót, ha tetszik, ha nem. Persze ahogy tudom kihasználom a pozícióm, ha kell. Szeretek mindent magam megcsinálni, és szeretek mindent kézben tartani.

- Hatékony tárgyaló partner vagy Bernie Ecclestone szerint, miért?

- Berbie-től ezt hallani hatalmas dicséret! – nevettem. – Nem tudom miben rejlik a jó tárgyalói képesség. Talán abban van a kulcs, hogy elhiszem, amit mondok és alá is tudom támasztani.

- Szeretnéd kipróbálni magad csapatfőnökként? – olvasta a következő kérdést.

- Nem. – ráztam a fejem. – Szeretem a határokat feszegetni, de megőrülök, ha más játssza ezt velem. Nem lennék jó csapatfőnök.

- Miért? – nézett fel az újságíró.

- Mert gyakran vagyok antiszociális, és egy csapatfőnök nem engedheti meg magának, hogy bevágja mag mögött az ajtót és toporzékoljon, ha valami nem jött össze.

- Mit csináltál a Forma 1 előtt? – oldalra tette a kártyát amint felolvasta és várakozóan rám nézett.

- Tanultam. – nevettem el magam. – Én az egyetemi padból egyből a Forma 1-be kerültem. Persze voltam egy alsóbb kategóriában is mérnök, de versenymérnök soha, így ez újdonság volt.

- Zseni vagy? – olvasta fel a következő kérdést vigyorogva.

- Nő létemre bárki zsenialítással vádol? – nevettem. – Nem gondolom magam zseninek. Nálam sokkal okosabb emberek dolgoznak a csapatban. Az én eszem tőlük van. Tőlük kapok meg minden információt, amire szükségem van.

- Ha megtehetnéd, milyen változtatásokat vezetnél be a szabályzatba? – kaptam meg a következő kérdést.

- Nagyobb teret adnék a fejlesztéseknek. – mosolyogtam. – Nem szabályoznám le ennyire az autó kinézettét. Hagynám, hogy csapongjon a fantázia minden mérnök és tervező fejében. Érdekes dolgok születnének.

- Hogyan zajlik a fejlesztés?

- Minden adatot kielemzünk, majd megpróbáljuk megtalálni azt a pontot, ahol van mit fejlődni. – magyaráztam. – Ha meg van a fejlesztésre szánt terület, akkor az autón kezdünk el kísérletezni a szélcsatornában. Ha valamit találunk, azt feljegyezzük, az eredményeket elrakjuk, majd folytatjuk a munkát, míg a kívánt eredmény nincs meg.

- És mi történik, ha nem jöttök rá? – kérdezte vigyorogva a riporter.

- Olyankor napokig nem alszik a mérnöki és a fejlesztési, tervezési gárda. – vontam vállat vigyorogva. – Addig senki nem adja fel, míg van egy szikra remény, még ha csak pár ezredet hoz is.

- Ha egy futam nem jön össze Sebastiannak, míg Mark Webbernek igen akkor mi történik? – erre összeráncoltam a szemöldököm.

- Olyankor jön el az a pillanat, hogy Seb és én is magunkra zárjuk az ajtót és dühöngünk. – nevettem. – Természetesen megpróbáljuk kitalálni miért voltunk lassabbak.

- Akadnak olyanok a Forma 1-ben akiket kerülsz? – minden újságíró ilyenkor picit éhes szemmel néz az emberre, hogy hátha ebből egy címlap sztori lesz.

- Nem kerülök senkit. – vigyorogtam. – Ha bajom van valakivel megmondom neki, nem elkerülöm.

- Kivel volt a legnagyobb vitád a csapaton belül? – ezen elgondolkodtam.

- Nem tudnék választani. – mondtam még mindig gondolkodva. – Ciaron és Christian is hamar kihúzzák nálam a gyufát. De ha nagyon választani kéne talán Ciaron a rivális versenymérnök.

- A Forma 1 mely alakja nevettetett annyira meg, hogy szinte fájt?

- Egyértelműen Sebastian Vettel. – mondtam nevetve. – Egy igazi humorzsák. Folyton bolondozik, amitől néha már annyira nevetek, hogy folynak a könnyeim. – nem tettem hozzá, hogy ez még az előtt volt, hogy az idei év nehézségei megkezdődtek.

- Mi a legviccesebb, amit Sebastian Vettelről el tudsz nekünk mondani?

- Fél az egerektől. – mondtam hahotázva. – Azt a jelenetet mikor kislányokat megszégyenítő hanghordozással sikít, ha egér fut felé... – nem bírtam abba hagyni a nevetést. Vettel házban volt rá példa, hogy Fabian elengedett egy egeret, Sebi pedig mint a filmekbe a nők a kanapén állva magas hangon rimánkodott, hogy fogjuk már meg. – Még a versenyautóból is simán kilehetne kergetni egy pici egérkével. – tettem hozzá.

- Mi az a plusz, amiért Sebastiant különlegesnek mondják?

- Az életben mindenképpen a vicces, kisfiús jelleme miatt. – mosolyogtam. – A pályán nem tudnám megmondani mi az a plusz. – húztam el a számat. Ha tudtam volna, akkor nem lennénk Webber mögött. Valami hiányzott Sebiből, és fogalmam sincs mi.

- Mennyire zavaró, hogy Sebastinnak nem csak a verseny mérnöke vagy, de a párja is? – ismét villantak a vérbeli újságíró szemek.

- Egyáltalán nem zavaró. – vigyorogtam. Ebből címlapot nem csinálsz. – Jobban ismerem, mint a legtöbb versenymérnök a pilótáját, így könnyebb vele a munka.

- Nem félsz, hogy a te hibádból lesz baja Sebastiannak? Nem félted?

- Féltem, hogyne félteném. De egészséges kereteken belül. – mosolyogtam keserűen. – Nem jut eszembe, hogy hibázhatok, mert nem engedhetem meg magamnak még a gondolatát sem a hibának.

- Milyen érzés majdnem egyedüli nőként részt venni a Forma 1-ben?

- A csapat nem engedheti meg magának, hogy azért megkülönböztessenek, mert nő vagyok. – magyaráztam. – Persze a férfiak szeretnek sok mindent magyarázni azzal, hogy nő vagyok, pedig semmi előnyöm nincs belőle és már hátrányom sem.

- Mi volt, ami utoljára felbosszantott? És mikor voltál utoljára rettenetesen dühös? – ezen elgondolkodtam.

- Robbanásnyira dühös talán a téli teszteken voltam csak. – gondolkodtam el. – De erről nem mondhatok semmit. – ráztam a fejem. Nem jött be az egyik komolyabb fejlesztés, amire ráment a tesztek fele, persze, hogy törtem zúztam, ahogy mindenki a csapatból. – Dühös utoljára igazán a Spanyol nagydíjon voltam, a helyettesítőmre. – be is húztam neki. Tettem hozzá gondolatban.

- Rejtély övezi picit, hogy miért nem te vezényelted Sebit a Spanyol nagydíjon. Mi az igazság? – ismét villantak a pletyka éhes szemek.

- Egészségügyi okok miatt gyengélkedtem, és a szervezetem nem bírta volna a feszített tempót amiben dolgozom egy ilyen hétvégén. – magyaráztam. Mivel ez volt az utolsó kérdés még csinált pár képet majd mehettem. Büszke voltam magamra, mert mindenre választoltam, mégse mondtam semmit neki igazán.

Egész nap a fejlesztő részlegen voltam, míg a recepcióról nem szóltak, hogy vendégem érkezett. Lementem és tátva maradt a szám.

- Hát téged is látni? – öleltem meg Kimit.

- Sok időm volt, és nem mentetek haza így gondoltam benézek. – vigyorgott Kimisen.

- Jól tetted. – oda mentem a recepcióhoz és felhívtam Johnt, hogy nem megyek ma már vissza. Így is este volt már. – Gyere, keressük meg Sebit. – intettem Kiminek és elindultunk az edzőterem felé, de mint megtudtuk házon kívül voltak Tommival. Visszamentünk a főépületbe és beültünk a büfébe.

- Gondolkodtam. – mondta Kimi komoly arccal.

- Te olyat is tudsz? – játszottam túl magam.

- Néha. – bólintott nevetve azért visszatért komolyra. – Elválok.

- Már nem éltek együtt, nem? – kérdeztem már én is komolyan.

- Már egy ideje nem. – bólintott. – El akarok válni.

- Nem mondanád el, ha nem akarnád a segítségem. – sóhajtottam. – Mit tehetek az ügy érdekében?

- Te jól mozogsz a jog és az ügyvédek terén. – kezdett bele. – Keress nekem egy nagyon jó válóperes ügyvédet, aki diszkrét is.

- Beszélek pár ismerőssel. – bólintottam pár perc gondolkodás után. Meg vacsoráztunk, majd kisétáltunk az éjszakába.

- Rég sétáltunk kettesben. – mosolygott rám Kimi.

- Te mentél el a Forma 1-ből. - mosolyogtam vissza.

- Hiányoznak a pályán tett sétáink. – közölte nyugodt, szinte békés hangon. – Imádtam, hogy az elején Sebas mennyire féltékeny volt.

- Én már kevésbé imádtam. – nem bírtam letörölni a mosolyom. – Eltartott neki egy ideig, míg véglegesen feldolgozta, hogy biztos, hogy nem fekszünk össze és szerelmesek sem vagyunk.

- Ne csodálkozz. – kezdett el hátra felé sétálni, hogy a szemembe nézhessen. – Azóta is fülig merül a szerelembe irántad.

- Most már lassan alakul át szeretetté ez a szerelem. – sóhajtottam. – Kezd kimenni a tűz a kapcsolatunkból.

- Baba miatt? - tette zsebre a kezét.

- Bárcsak ezt is ráfoghatnám! – nevettem keserűen. – Sokkal inkább egyre kevésbé vagyunk otthon nyugalomba. Mindketten feszültek vagyunk.

- Tavalyt is simán túléltétek. – mosolyodott el.

- Félek, hogy máshoz megy azért a tüzért. – sóhajtottam.

- A helyedben ettől nem tartanék. – mosolygott még mindig. – Mint mondtam, fülig szerelmes még mindig.

- Te és a nagy szakértelmed. – mosolyogtam vissza.

Nem tudott válaszolni, mert észrevettünk egy kislányt futni a 4 sávos út felé.

- Hé, állj meg! – kiabáltam utána és Kimivel egyszerre kezdtünk el futni felé. Persze simán lehagyott, hiszen ő formában volt és nem is volt rajta magas sarkú, de még ő sem érte el a kislányt, aki kiszaladt az útra. Kimi megtorpant az út szélén, mert több autó is épp akkor száguldott el előtte. A kislány a felező vonalon állt és iszonyatos pánik ült az arcán.

- Kicsim, ne mozdulj onnan, rendben? – kiabáltam oda neki. A kocsik persze jöttek, mint az őrültek, hiszen ez az út torkollott bele az autópályába.

- Félek! – sírta el magát a kislány. – Vigyél ki innen! – kiabálta kétségbeesetten. Egy macit szorongatott a kezében. Minden erőmmel tuszkoltam vissza a belsőmbe a pánikot. Próbáltam előcsalogatni a higgadt mérnöki énem, de nem ment. A kislány keservesen zokogott az autóút közepén. Ránéztem Kimire akinek az arca tanácstalan volt. Senki nem számít ezen a szakaszon gyalogosra és itt 120 volt a max. sebesség.

Fél perc alatt történt az egész. Egy pillanatig nem jöttek a kocsik, a kislány pedig megindult felénk futva. Kimi ordított valamit, de egyből mozdultam én is, hogy kimentem onnan. Már majdnem a kezeim közt volt mikor rántást éreztem a kezemen és egy autó süvített el előttem közvetlen. Benn akadt a tüdőmben a levegő a meglepetéstől. Csak egy puffanást hallottam és sikítást majd a fék fémes csikorgását. Kimi egyik keze a hasam simogatta a másik pedig erősen tartotta a vállam, hogy még véletlen se mozduljak meg. Még mindig azt a pontot néztem ahol a kislány állt pár pillanattal ezelőtt. A fülemben a sírása csengett és a sikoly. Lassan teleszívtam a tüdőm levegővel és megfogtam Kimi kezét, ami a vállam fogta.

- Engedj el. – suttogtam rekedten. Nem szólt csak elengedett. Arra fordultam teljes testel ahol egy kocsi állt. Oda mentem, de megkellett támaszkodnom a kocsi hátuljába, mert majdnem összecsúsztam mikor megláttam a véres plüss macit. Kimi elsétált mellettem és oda ment a vezetőhöz, aki holt sápadt volt. Beszélt vele valamit majd eltűnt a látóteremből. Letérdeltem a fehér kosztüm nadrágomba a betonra és felemeltem a macit. Az a fajta maci volt, ami még a felnőtt nők szívébe is boldogságot visz. Pár helyen dísznek sötét barna foltok voltak rávarrva. Az autók már nem jöttek, nem messze mögöttem megálltak. A földről Kimi akart felhúzni, de egyszerűen elhagytam magam. A lábam nem tudta megtartani a súlyom így Kimi benyúlt a térdem alá és felemelt az ölébe.

Végig eszméletemnél voltam, mikor befektettek a mentőbe és Kimi beült mellém. A hatalmas vállainak a körvonalait figyeltem végig. Éreztem a szúrást a kezembe, és hallottam, ahogy Kimi szól a mentősnek, hogy 7 hetes terhes vagyok. Mindenre emlékeztem, arra is, hogy végig tolnak fehér falak közt és arra is, hogy nem tudták kiszedni a kezemből a macit. Kimi végig mellettem jött és az alkarom simogatta. Tudtam, hogy megvizsgáltak és megnézték a babát is. Azt is érzékeltem mikor Sebi holt sápadtan bejött a kórterembe. Mindenről tudtam, de nem volt erőm és agykapacitásom reagálni. Mintha az agyam leblokkolt volna. Bejött egy fehér köpenyes doki és valamit rakott az infúziómba. Pár perc múlva az agyam újra indult. Végig pörgött előttem a kislány képe a sírása és a sikítás, ahogy az autó magával sodorja. Már tudtam, hogy Kimi az életem mentette meg, és el tudtam a macit is engedni amit Kimi azonnal kiszedett a kezemből.

- Mi lett vele? – kérdeztem Kimitől suttogva. Ránézett a dokira majd vissza rám.

- Meghalt. – válaszolta szintén suttogva. Behunytam a szemem, de egyből ki is nyitottam. Tisztán láttam magam előtt a könnyektől maszatos kislány arcot. Valaki megmozdult a jobb oldalon, de én már a bal oldalamon feküdtem és a padlót bámultam könnyezve. Mögöttem besüppedt az ágy és egy kéz jelent meg a hasamnál. Lassú mozdulatokkal kezdte el simogatni a kórházi hálóingen keresztül a pocakom. Hátrébb csúsztam, hogy az otthonos illat teljesen körbe vegyen, a kéz pedig betalált a hálóing alá és a bőrömön éreztem a meleg kéz simogatását.

- Muszáj egy picit megnyugodnod. – suttogta a fülembe Sebi. – Muszáj, mert még egy kiborulást és sokkot nem élnek túl a kicsik.

- Kicsik? – kérdeztem vissza monoton hangon. Nem is fogtam fel mit mondott.

- Megvizsgálták a babát, hogy jól van-e és kiderült, hogy ikreink lesznek. – mondta picit félelemmel a hangjában. Tudtam, hogy most nekem hatalmas műsort kéne levágnom arról, hogy ez mennyire igazságtalan, és mennyire nem akartam azt az egy babát sem, nem hogy kettőt. Nem ment a hiszti a babák miatt. A belsőmet jól eső melegség töltötte meg.

- Ikrek... – suttogtam. Én is oda simítottam a kezem a hasamra. – Ikreink lesznek.

- Bizony. Meg tudsz nyugodni legalább értük? – kérdezte még mindig suttogva.

- Igen. Értük, értetek, a családomért. – mondtam halkan.

- Nagyon kiütötte a sokk. – jegyezte meg valahol a távolba Kimi. – Ilyet Virág szájából hallani… ilyen gyengédséggel… - a többit nem hallottam, mert elaludtam. Egy kislány a szemem láttára halt meg, úgy hogyha elég gyors vagyok megmenthetem, de nem voltam az. Ikreink lesznek, ami egy csomó új gondot és problémát okoz még a várandósság alatt. Így szinte biztos volt, hogy nem tudom az évet végig dolgozni. Ne felejtsem el Sebit nagyon megverni a terhességem… Sőt! Az iker terhességem miatt…