Kína - Spanyol 8

Mivel ennyien írtatok komit itt a friss, de ez most rövid lett, mert sajnos többet írni nincs időm, de úgy gondoltam teljesen megérdemlitek! :) Köszönöm az összes komizónak, hogy írt!! Remélem ez alá is írok ennyien és akkor lehet még csütörtök előtt neki állok írni ismét. :D

Éreztem, hogy valami húz vissza az álmok földjéről a valóságba. Kinyitottam lustán a szemem és kellett pár pillanat, hogy rájöjjek, hol vagyok. Egy faházba feküdtem két takarót nyakig magamra húzva. Ránéztem az órára ami még csak reggel 5-öt mutatott. Tegnap délután 4 fele értünk Ausztriai szállásra ami az erdő szélén volt. Füleltem, hogy vajon mi kelthetett fel ilyen korán ilyen kevés alvás után de semmi hangot nem hallottam. Kint még sötét volt, és a táborhely is néma volt. Éjfélig fent voltam kártyázni, ami így már nem tűnt olyan jó ötletnek. Lehunytam a szemem és próbáltam vissza kerülni az álmok birodalmába mikor valaki elkezdett dörömbölni a faház ajtaján. Felkeltem és fázósan magamra vettem a vastag köntösöm. Oda csoszogtam az ajtóhoz és szélesre tártam. Devil állt az ajtóban és elég beijedt képet vágott.

- Segíts kérlek! – nézett rám. Elkapta a kezem és rohanni kezdett a faházuk felé. A papucsomba csúszkálva próbáltam tartani a tempót. Ahogy oda értünk kivágta az ajtót és beviharzott. Belestem utána a szobába ahol két emeletes ágy volt. A tegnap megismert négy fiú foglalta el ezt a kisházat. Körbe néztem és rájöttem miért rángatott ide Devil. A nagyszájú Csiszi a földön feküdt és dobálta magát. Levegőt is épp, hogy hörögve tudott venni. Lerúgtam a vizes papucsomat és oda rohantam hozzájuk. Egyből mellé engedtek.

- Mit adtatok neki? – néztem rájuk mikor megfogtam a homlokát és tűz forró volt. Nem csak megjátszotta ez már biztos volt.

- Semmit. – mondta kétségbe esetten Dömbi. – Egy órája feküdtünk le aludni és előtte energia italt ivott. De semmit nem evett vagy ivott ami fura lett volna.

- Milyen energia italt? – kérdeztem egyből. – Allergiás valamire?

- Nem tudunk róla. – tárta szét a kezét Mokko. A polcon egy üveg Adrenalin nevű energia ital volt.

- Menj vissza a szobámba és az ágy lábánál van egy nagy kék táska. – néztem Devilre. – Hozd ide nekem gyorsan! – oda térdeltem Csiszi mellé és az oldalára fordítottam ahogy az elsősegély írja, hogy legalább meg ne fulladjon ha valami kerül a szájába.

- Keltsétek fel a tanáraitokat! – förmedtem rá a másik két srácra. Össze néztek félve, nekem pedig éppen nem volt idegem ehhez. – Mi van? Miért engem keltetetek fel?

- Felhívnák a szüleit. – mondta sóhajtva Mokko. – Utálja a szüleit, és ez nem tini utálat.

- Akkor is szóljatok a tanáraitoknak. – néztem rá ellentmondást nem tűrően. – Az egyetem előtti végeztem elsősegélyt nem csak a jogsi miatt, de tudniuk kell!

- Nem. – rázta a fejét Dömbi. – Nem tudhatják meg. – szívesen a fejéhez vágtam volna pár dolgot de Devil vissza ért.

- Imádkozzatok, hogy allergiás roham legyen! – morogtam és előszedtem a fecskendőt a csomagból és a megfelelő gyógyszert. Reméltem, hogy senki nem mérgezte meg a piáját, és attól van ez az egész, mert ezzel akkor meg is ölhetem. A tünetek mind allergiára utaltak és időm nem volt jobban utána járni. Ránehezedtem térdel a vállára, hogy leszorítsam a kezét, hogy lássam az eret. Utáltam a tűket, de most nem volt időm nyávogni. Semmire sem volt időm, akárcsak egy versenyen. Beleböktem a tűt az egyik vénába és beadtam neki a gyógyszert. Óvatosan húztam ki a bőre alól a tűt majd úgy ahogy volt rádobtam a táskára és az ölembe húztam szinte ülő helyzetbe Csiszit. A kezét a hátra raktam a tarlómhoz, hogy magasabban legyen mint a szíve, és vártam.

- Gyerünk, ne szórakozz velem. – suttogtam a fülébe. Megfogtam a kezét ami a teste mellet lógott és éreztem ahogy szép lassan csillapszik le a remegése. A levegőt zihálva vette, de már nem hörgött. Kiszakadt a tüdőmből a bent tartott levegő mikor megszorította a kezem.

- Jól van. – suttogtam megkönnyebbülten. – Segítsetek bevinni a zuhany alá. – néztem a másik három jómadárra. Ketten egyből felemelték a földről és betámogatták a fürdőbe. Megnyitottam a tust jó kis hidegvízzel és ránéztem a három srácra.

- Ki áll be vele a tus alá? – tettem fel a kérdést. Nekem már volt egy jéghideg vizes megmozdulásom a héten, nem kéne több.

- Egy másik pasival a tus alá? – jött a hitetlenkedő válasz Mokkotól aki Csiszit támogatta bal oldalról. Felsóhajtottam ezen a kérdésen. Ledobtam a köntösöm így elővillant a nagypóló amibe aludtam és pizsama gatyám. Engedtem meleg vizet a hideghez és beálltam a vízsugár alá. Oda nyúltam Csisziért, de arra nem gondoltam, hogy hogyan tartom meg a súlyát egyedül. Amint rám nehezedett lecsúsztam a fal mentén a földre ölembe a 16 éves sráccal. Hideg volt a víz, de közel sem annyira, mint otthon a medence vize. Simogattam a vizes tincseket és vártam, hogy tudatánál legyen.

- Tünés ki. – hallottam meg az erőtlen hangot a szájából ahogy ránézett a három fiúra. Ott álltak a szembe falnál, de erre a mondatra engedelmesen kimentek a fürdőből. – Sajnálom. – a hangja alig volt több a tátogásnál, de nekem volt dőlve még mindig így hallottam. – Mi történt?

- Gondolom allergiás vagy az egyik alkotóelemre ami abba a szutyokba van. – mondtam nyugodt hangon. Mérges voltam, de nem mutattam ki.

- Köszönöm, hogy … segítettél. – biztos vagyok benne, hogy mást akart mondani. Féloldalasan ült előttem és neki volt dőlve a mellkasomnak. Éreztem, hogy a keze a derekamra csúszik de úgy gondoltam én naiv, hogy automatikus mozdulat. Mikor belecsókolt a nyakamba, jöttem rá, hogy már semmi baja. Eltoltam magamtól és felkeltem.

- Szívesen segítettem. – mosolyogtam rá. – De még mindig foglalt vagyok és még mindig 9-10 évvel idősebb. – hagytam ott a zuhany alatt ülve. Egy szó nélkül pakoltam össze a cuccom a szobába és át siettem az enyémbe, hogy beálljak egy nagy adag forró víz alá. Csak a meleg víz alatt jutott eszembe, hogy várandósan, nem kéne csak úgy beállni a hideg víz alá, és nem kéne egy jóval nehezebb srácot emelgetni. Behunytam a szeme, és koncentráltam, hátha érzek valami változást, de semmi furán nem éreztem.

A nap nagy részét városnézéssel töltöttük. Én a volt Fizika tanárommal jártam a várost és nosztalgiáztunk. Délután 4-kor ültünk fel a buszra és indultunk el Olaszország felé. Közben Sebivel is beszéltem, és elmeséltem neki az egész reggeli dolgot, pedig még a két tanár sem tudta. Hazaküldték volna, amit nem akart. Egész nap figyeltem fél szemmel, de teljesen olyannak tűnt mint tegnap a buszon így nem szóltam senkinek. Olaszig vezető utat végig aludta az egész társaság. Én elül ültem a két tanárral a négy srác pedig ugyan ott hátul. Az én helyemet köztük szabadon hagyták, semmit nem pakoltak oda, de most nem akartam oda ülni. Nem akartam esélyt adni Csiszinek, hogy még egyszer bepróbálkozzon, vagy magyarázkodjon. Egyiket sem vette volna be most a gyomrom.

Este 9-re értünk oda az olaszországi szállásra. Itt is kis házakat kaptunk aminek volt egy kis terasza és ahogy beléptél egy konyha volt és onnan tovább vitt egy ajtó, ahogy 2 francia ágy volt. A fürdő pedig közös volt. Egyből neki álltunk főzni a diákokra, mert ennek pont az volt a lényege, hogy amennyire lehet saját magukat szívassák a tanárok.

Vacsi után többen is lementek a tengerpartra ami a kemping végében volt. Én is lesétáltam és egy beton nyúlvány volt a tengerbe amire ki lehetett sétálni. Hatalmas kövekkel volt körbe rakva, ezért kimásztam a legelejére és oda ültem le. A tüdőm megtelt a sósvíz illatával, a fülembe csengett a távolról jövő nevetések hangja és a víz morajlása. Ameddig csak elláttam előre mindenhol víz volt. Beljebb volt egy összetákolt valami amiről fogalmam sem volt mi lehet, de megtörte az egyhangú vizet. Behunytam a szemem és élveztem, hogy körbe vesz a sós pára. Kellemes meleg idő volt még így este is.

Ugrottam egyet mikor valaki hátulról hozzám simult. Belebújtam az ölelésbe egyetlen gondolat nélkül. Már több perce ültem így mikor leesett, hogy valaki ölelget és biztos, hogy nem Sebi. Egyből elhúzódtam és hátra fordultam.

- Menj vissza táborba, nektek 10-ig van kimenőtök. – néztem rá az órámra. Csiszi térdelt a nagy kövön amin én is ültem.

- Nem hagylak itt egyedül a sötétben. – ült le.

- Hidd el tudok magamra vigyázni. Nagy lány vagyok már. – fordultam vissza a vízhez, amit szinte nem is láttam már, mert teljesen besötétedett.

- Nő vagy, és egy idegen országban vagyunk. – erősködött.

- Elég sokat járok idegen országba, hogy megtudjam magam védeni a gonosz csúnya szatír bácsiktól. – mondtam rá se nézve.

- Nem hagylak itt. – kötötte az ebet a karóhoz.

- Menj vissza. – mondta már picit idegesen.

- Nem. – vágta rá.

- Agyam elszáll. – sóhajtottam. Elszámoltam ötig, mert tízig nem lett volna türelmem. – Akkor maradj, de fogd be.

- Csendbe leszek ígérem. – mondta halkan. Becsuktam a szemem, de már nem tudtam gondolatok nélkül lenni. Mindenféle zsibongott a fejembe. Verseny, baba, munka, felelősség… Egymást kergették a gondolataim. Egy kéz simított végig az arcomon és ismét megölelt. Rá akartam szólni, hogy most menjen vissza a táborba, mert belelököm a vízbe, de nem tettem. Nem értettem mi történik velem, de megeredtek a könnyeim. Hangtalanul sírtam.

- Mi a baj? – kérdezte suttogva.

- Túl sok volt nekem ez a pár hét. – amint kimondtam jöttem rá, hogy tényleg így van. Nyakamba szakadt az elmúlt idő. – Engedj el. Engedj el, mert nem tudom így abba hagyni a sírást, ha ölelsz és nekem van már valakim. A fenébe is, szerelmes vagyok Sebibe, engedj el. – próbáltam hisztérikusan kimászni az öleléséből, de erősen tartott. Nem sok kellett hozzá, hogy feladjam.

- Szereted őt nagyon? – kérdezte mikor már kisírtam magam.

- Az életemnél is jobban. – bólintottam.

- Ahogy én téged. – suttogta. Erre felkaptam a fejem. – Én adtam az ötletet Tominak, hogy hívjon el téged. Miattad nézem már 2. éve a Forma 1-et. Elképzelni sem tudod mennyire jó érzés látni hallani téged élőben. Nem is gondoltam arra, hogy egyáltalán eljössz. Mikor már biztos volt, hogy jössz nagyon megörültem. Ez az öröm csodálattá lett mikor megláttalak kiszállni a taxiból. – felsóhajtott és még szorosabban vont magához, talán, hogy biztos ne lássam az arcát. – Az én ötletem volt az is, hogy ülj hozzánk, Ausztriába pedig direkt ittam olyan energia italt amire allergiás vagyok, mert tudtam, hogy felvagy készülve mindenre. Én kértem, hogy csak neked szóljanak.

- Te megőrültél. – kibontakoztam az ölelésből és szembe fordultam vele. – Csiszi én 25 leszek míg te 17. Én járom a világot míg te még nagyban tanulsz. Nekem párom van akit szeretek.

- A kor nem számít és az sem, hogy járod a világot. – vonta meg a vállát. – Van telefon, net minden. És csak a te döntésed alapján van párod.

- Te jó ég. – nyögtem fel. Most esett le, hogy nem hülyéskedik. – Szeretem őt, érted? Nagyon szeretem.

- És engem? Engem tudnál szeretni? – kérdezte halkan.

- Ne csináld ezt! – kezdtem mérges lenni. Ki mondta, hogy egy versenymérnöknek türelmesnek kell lennie? – Szeretem, értsd már meg!

- Te meg azt értsd meg, hogy én is szeretlek téged! – rántott magához. Mielőtt megtudott volna csókolni elfordultam és lerángattam a kezeit a derekamról.

- Megértem, én megértem! – fakadtam ki. – Te miért nem érted meg? Barátok lehetünk, több nem. – mondta és felkeltem. Elindultam vissza a táborhelyre. A part kapujánál ott várt a három fiú.

- Menjetek és ráncigáljátok be onnan. – néztem végig rajtuk. Egy szó nélkül indultak meg. Nekidőltem a kapunak és vártam, hogy vissza érjenek. Ha itt hagyom őket és egy ő vagy tanár erre jár, nagyon megütik a bokájukat. Előszedtem a telefonom és nekiálltam SMS-t írni Sebinek.
„ Hiányzol, nagyon! Holnap jössz akkor ugye? Kérlek mond, hogy igen! „

Nem kellett sokat várnom a késő időpont ellenére nem a válaszra.

„ A gyárba vagyok, Christian berendelt. Nem fogok tudni menni, sajnálom. Várlak haza Szeretlek. Vigyázz magatokra. „

Amint elolvastam erős késztetést éreztem ahhoz, hogy földhöz vágjam a telefont. Most már végképp nem tudtam mit csináljak. Közben a 4 srác is vissza ért. Csiszi jött legelöl ahogy egy jó banda főnökhöz illik.

- Sajnálom. – állt meg előttem. – Nagyon sajnálom. Hülye voltam. Barát? – nyújtotta a kezét mosolyogva. Vissza mosolyogtam és belekaroltam.

- Barát. – összekarolkozva indultunk meg a kisházak felé. Tudtam, hogy marhaság ennyire hamar megbocsájtani, de nem érdekelt. Se más, se a saját kirándulásom nem rontom el.