Kína - Spanyol 9

Hoztam frisst, előbb mint mondtam, de holnap tuti nem lesz fent az időmérő mert éjjel érek haza :D Ha kapok sok-sok komit (legalább 8-at :p ) akkor lehet neki állok futam előtt megírni az időmérőt és akkor vasárnap két frisst is kaptok! :) :D Követelőző vagyok, tudom. :D Bocs érte, csak ilyen sok komi után mindössze 3 komi... :S Pusz!

Reggel elég korán kellett kelni, mert indultunk Velencébe. Kényelmesnek nem volt éppen mondható a komp út, mert sokan voltunk. Mikor végre kikötöttünk szinte menekültem a kompról. Semmi bajom a tömeggel, azzal sokkal inkább volt, hogy Sziszi állt mögöttem, és ahányszor meginogtam magához ölelt, hogy megtartson. Valószínű nélküle tényleg elesek, de inkább vállaltam volna az égő elesést.

Velence az első pillanatban is elvarázsolt. Sok helyen jártam már világ szerte, de varázslatos volt. Úgy éreztem mintha vissza utaztam volna az időben. Mindenhol a régi házak, a hatalmas palota és a velencei valaha volt pompa és csillogás ütött vissza. Idegenvezetősödni nem lehetett mert komolyan büntetnek érte, de Zsuzsa elég jól tájékozott volt Velencével kapcsolatban így jó pár érdekes infót hallhattunk tőle. Persze ami a diákokat legjobban megfogta az a két hatalmas oszlop volt amik közt eleinte szerencse játékok majd a kivégzések voltak. Az olaszok ezt a területet szépen elkerülték.

- Babonás nép. – vigyorgott Tomi rám. Persze az egész osztály egyből letelepedett a régi kivégző helyre és ettek, nevetgéltek. Elég sokan furán néztek rájuk amin viszont én nevetettem.

- Szerintem legalább ne vigyorogjatok ennyire, mert a végén még megvernek minket itt. – mentem oda szörnyen komoly arcot vágva. Többen is csak jót nevetettek. Azt hitték viccelek, pedig nem. Többen elég ellenségesen méregettek minket.

- Járjuk be Velencét. – jött oda Zsuzsa is segíteni. Erre mindenki elkezdett szedelőzködni. 5-7 méterenként voltak árusok, akik ugyan azt árulták, ugyanannyiért.

- Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés. – sóhajtott mellettem volt tanárom Gábor. Erre én is nevettem már. Elindultunk picit össze-vissza ment mindenki, de végig egyben maradt a csoport. Én hátul mentem, mert nem akartam az elején futni.

- Te már megint itt vagy? – néztem bosszúsan Csiszire aki csak vigyorgott. – Milyen kis optimista vagy, hogy vigyorogsz. Menjél szépen előre. Nincs kedvem a rosszfiú dumához.

- Ki korán kel, egész nap álmos. Te meg morcos. – jegyezte meg még mindig vigyorogva. – Én optimista vagyok, te miért vagy pesszimista? – belenéztem a kék szemeibe, és elgondolkodtam miért mindig kékszemű bolond emberekkel hoz össze a sors. A fehér pólója még jobban kihozta a szőke haját, és a fekete szűkebb farmer minden adottságát láthatóan mutatta.

- Nem old meg mindent a pozitív hozzáállás. – jegyeztem meg.

- Ez igaz. De elég embert bosszant ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni. Téged inkább felcsigázlak, azzal, hogy vissza tudok szólni, nem? – vigyorgott még mindig.

- Kinek akarsz tetszeni? – kerültem ki a kérdést.

- Neked. – vont vállat. – Tetszem? – vigyorgott.

- Na jó, te kis tejfölös szájú menj szépen el a közelemből mert intenzív leszek és megütlek. – nevettem el magam.

- Nem vagy te vadállat, hogy verekedj. – vigyorgott még mindig. Sebitől is irritál ez a felsőbbrendű vigyor.

- Azt mondják, a vadállatokban is van könyörület. Bennem nincs - tehát én nem vagyok vadállat sem. – vigyorogtam vissza, de nem törtem le a jókedvét.

- Tiszta a lelkis ismeretem. – vont vállat. – Veled szemben eddig legalábbis. – villantotta ki a fogait.

- A tiszta lelkiismeret általában a rossz emlékezet jele. – vigyorogtam vissza. Nem tudtam tovább mondani mert megszólalt a telefonom. A nagy tömegbe többen is rám néztek.

- Mi van itt senkinek nem szokott csörögni a telefonja? – néztem körbe morcosan. Kicsit tényleg hisztis voltam ma. A telefon csillogva jelezte, hogy Eva hív.

- Szia. – vettem fel gyanakodva. Nem szokott csak úgy rám csörögni.

- Sebi meg akarja kérni a kezed! – mondta köszönés nélkül. Megtorpantam a macskaköves utcán.

- Micsoda? – hápogtam.

- Megvette a gyűrűt is ma. – hagyta figyelmen kívül a kérdésem. – Tommival elmentek valahova. mikor vissza értek Sebi nagyon bazsalygott. Nem vettem igazából tudomást róla, mert Seb az Seb, de bementem a szobájukba mert ott hagytam a bugyim és… - hírtelen elhallgatott belőlem pedig még a vihar előtti csendként kitört a nevetés. – Szóval ott hagytam valamit.. – köszörülte meg a torkát. – Éppen kezdtem felforgatni a szobát mikor megtaláltam a gyűrűs dobozt. És a gyűrűn a ti monogramotok van!

- Tudja, hogy tudod? – kérdeztem rá. Nem akartam gondolkodni. Egyenlőre sejtelmem sem volt, hogy dühöngenem, sírnom vagy nevetnem kéne-e. Eva hangjából levonva inkább be kéne pánikolnom.

- Dehogy tudja! – vágta rá. – Miután megtaláltam a bugyim… - ismét elhallgatott és elkezdte a torkát köszörülni. - .. azt amit kerestem leléptem és most bent ülök az irodámba és magamra zártam az ajtót.

- Hogy tudtad elhagyni a bugyid? – nevettem. Egyenlőre nem akartam másra gondolni.

- Szoknya volt rajtam, és vissza fele siettem… - komoly tétet mertem volna rá tenni, hogy a szabad szájú Eva éppen elpirul.

- Szóval lefeküdtél Tommival. – konstatáltam.

- Khm…. – csend volt a másik oldalon. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy ott van-e mikor megszólalt. – Keféltem egy jót igen.

- Keféltél? – kérdeztem vissza. Ezt a szót még Eva szóhasználatában is csak egyszer halottam és nem tetszett a szóhasználat.

- Ne feszegesd a témát! – mondta kétségbeesetten.

- Eva te jó ég, mit műveltél? – kérdeztem totálisan ledöbbenve. – Kivel csaltad meg Tommit? És kinek a pasiját szedted el már megint?

- Senki pasiját nem szedtem el! – kérte ki magának.

- Most nem. – jegyeztem meg epésen. – Majd ha haza értem beszéltünk. Most megyek, még Velencét járom, de holnap délután már a gépen fogok ülni.

- Be jössz a gyárba? – kérdezte félve.

- Mi a bajod? Miért parázol ennyire? – értetlenkedtem. – Feletted valóval feküdtél le?

- Nem! – vágta rá talán túl gyorsan is. – Illetve nem tudom. – bizonytalanodott el. – Hagyjuk könyörgöm! Nem kell most az élő lelkiismeretemnek lenned!

- Rendben. – vontam vállat. – Majd elmondod ha akarod. Úgy terveztem, hogy csak vasárnap megyek be a gyárba, de mivel Sebi és mindenki ott van ezért bemegyek én is.

- Pihenj nyugodtan!

- Nem úszol meg! – nevettem. – Szia! – és kinyomtam.

Egész nap próbáltam minden idegszálammal nem a gyűrűkre és a nagykérdésre gondolni. Csisziék remekül elvonták a figyelmem és a csodálatos Velence.

Mikor vissza értünk beálltam a zuhany alá, ahol már nem tudtam elkerülni, hogy beférkőzzön a fejembe az eljegyzés gondolata. Görcsbe rándult a gyomrom és elkapott a pánik. Nekem egy sok volt és gyors. A legtöbb nő alig várja a Nagy kérdést, de én nem vagyok normális nő. Mérnök vagyok, és azzal is nehéz volt megbarátkoznom, hogy mindenhol Sebi cuccaiba botlottam. Bár még mindig könnyebben barátkoztam meg vele, mint a közös gyerek gondolatával.

Csak hajnalba feküdtem le aludni, mert a diákokkal beszélgettem, hallgattam a sztorikat és én is meséltem. Jó volt nosztalgiázni, és hallani, hogy abban az időbe mikor én is abba az iskolába jártam könnyebb volt.

8-kor kezdtünk bepakolni a buszba amit az összes éjjel fent maradó nem díjazott. Én is csak két résen néztem a világra, pedig én jól bírom az éjszakázást, bár úgy tűnik a terhességem egyik jele, a fáradékonyság rajtam is kifogott. Pedig reméltem, hogy minden ilyen tünet elkerül, ahogy a reggeli rosszullétek is. Mikor mindenki bepakolt a busz aljába és Zsuzsa nyomában végig csoszogtuk kétszer a kis házakat mi is felszálltunk. Végig sétáltam a buszon és ledobtam magam Csiszi mellé.

- Mire ez a nagy megtiszteltetés, hogy mellém ülsz? – kérdezte vigyorogva. Viccelődésnek hangzott, de ezalatt a pár nap alatt már megismertem annyira, hogy tudjam, tényleg érdekli.

- Hátul középen nem lehet aludni rendesen. – húztam fel a lábamat és belesüppedtem az ülésbe.

- Rám dőlhetsz nyugodtan. – mosolygott rám. Jó lett volna elfelejteni, a vallomását. Nagyon jól kijöttem vele, de mikor az ember tudja, hogy a másik fél szereti, akkor van egy határ amit nem lép át. Ez a határ most így álmosan, fáradtam és az eljegyzés gondolatától picit pánikolva nem érdekelt. Rádőltem a vállára és amint a busz megnyugtatóan elkezdte falni a kilométereket elaludtam. Csak sejtettem, hogy ezzel nem voltam egyedül.

Majdnem az egész utat végig aludtam Csiszi vállán. A Magyar határnál ébredtem fel mikor megálltunk. Mindenfelé laposan pislogó diákok voltak és a nagy részüknek az arcán meglátszott, a párnának használt valami.

Amikor tovább indultunk a társaság nagyon élénk lett. Mindenhonnan zeneszólt és alap zsivaj volt. Nem volt kedvem beszélgetni így bedugtam a fülembe a fülesem és laptopról zenét hallgattam, közben pedig mintha fontos dolgom lenne a gépet bújtam.

- Elég volt a megjátszott munkából. – szedte ki a fülemből a zsinórt Csiszi. – Félsz a csúnya Csiszi bácsitól? – vigyorgott rám.

- Nem félek tőled. Csak nem értelek. Nem vagyok szexbomba, hogy ennyire akarj. – sóhajtottam. Elegem volt a titkolózásból, ami azért az én munkába elég rossz állapot. Fejben rá is fogtam a babára. Még a végén mire megszületik annyi lesz a rovásán, hogy 20 éves koráig szobafogságba lesz.

- A férfiak nem csupán szexbombára vágynak. – mosolyogott rám elnézően, mint egy kisgyerekre. - Olyan nő kell nekik, aki szellemes, okos, intelligens, vidám, érzékeny, kitűnően főz és mellesleg szexbomba is.

- Tehát nem én. – vigyorogtam.

- Szerintem meg ez pontosan rád igaz. – mosolygott még mindig ugyan olyan elnézően. – De persze mint mindig most is én szenvedek majd a hiányodtól.

- Mindenkinek van egy időszaka, amikor meg van győződve róla, hogy a sors keze őt veri a legjobban, pedig ez nem igaz. - ráztam a fejem. – A szerelem és épp annyira múlandó, mint bármi más. A sebek beforrnak, az érzelmek elkopnak, az emberek megunnak.

- 16 éve élek, és nem tudom azt mondani, hogy „ Ez egy tökéletes hét volt.” – mondta szomorúan. Pár nap után belőle is kibukott a fájdalom. Látszott rajta, hogy ezt még senkinek nem mondta el. – Mióta eszemet tudom, az élet folyton csak pofoz.

- Ez így biztos vagyok benne, hogy nem igaz. – fordultam teljes testel felé. – Nekem is voltak borzalmas éveim amik alatt én is elgondolkodtam az élet értelmén, és olyan bolondságokon mint az öngyilkosság. – magyaráztam. – De a Sors mindig ad azután mikor elvesz, csak tudnod kell nyújtani érte a kezed.

- Hiába nyújtózkodom, nem ad semmit. – rázta makacsul a fejét.

- Na jó. – sóhajtottam egyet. – Mi az a mi egy picit is érdekel vagy amire picit is kíváncsi vagy?

- Autók, Forma 1. – vont vállat. – De erre már késő gondolni, hiszen már kinőttem azt a korszakot.

- Nem. – mosolyodtam el. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz. – Miért gondolja mindenki, hogy a Forma 1-be csak pilótaként lehet bejutni? Vagy, hogy csak a pilótáknak jó? – tettem fel a költői kérdéseket. – Nagyon sok minden lehetsz. Ha most elkezdesz rágyúrnia fizikára és a matekra és leteszed a felsőfokú érettségit mindkettőből aztán elmész egy egyetemre akár még az én posztomra is pályázhatsz. – mosolyogtam rá. – Van eszed. – böktem meg. – Simán lehetnél stratéga, vagy sajtós, hiszen jól bántsz az emberekkel. De ha nagyon autó mániás vagy, lehetsz szerelő. Bármi, csak küzdeni kell érte egy picit. Ki kell tűzni célnak.

- Szerelő? – nézett rám meglepetten. – Ahhoz nagyon sok év kell más kategóriákban, nem? – látszott rajta a lelkesedés.

- Legalább 3-4 év normális esetben, hogy egyáltalán a főszerelő a kezébe vegye a jelentkezésedet. – bólintottam. – És még több év kell, hogy hozzám, vagy egy másik fejeshez is eljusson. De ha ismersz egy feljebb valót, nem olyan nehéz bekerülni, csak tudni kell hozzá.

- Arra célzol, hogy segítesz? – nézett rám megdöbbenten.

- Igen. – bólintottam. – Jelentkezhetsz már most egy alsóbb kategóriába mint segéd vagy beugró szerelő. – mosolyodtam el. – Ott is tudok segíteni, és ha jól szerepelsz és elvégzed a közép iskolát keress meg.

- Érettségi nélkül, nem megy igaz? – kérdezte szomorúan. Meglepetten néztem rá. Nem volt kötelező a szerelő szakmához az érettségi, hiszen volt jó pár szerelő akiknek nem volt, hiszen mikor oda kerültek még nem volt mindenkinek érettségije és egy szerelőnek elég a jó gyakorlat is.

- Nem kötelező, hogy legyen. – húztam el a számat. – De akkor több éves tapasztalat kell, és remek vélemény csapatfőnököktől. Hidd el azt nem adják könnyen. Érettségizni egyszerűbb.

- Nem megy pár érettségi tantárgy. – húzta most el ő a száját.

- Mivel gyűlik meg a bajod? – kíváncsiskodtam.

- Irodalom és Töri. – mondta morcosan. – A matek és az angol jól megy.

- Jól meg az angol? – lepődtem meg. Hatalmas vigyorral bólintott én pedig csak pislogtam mint hal a zacskóban. Végig mertem előttük angolul beszélni, mert úgy hittem nem megy nekik az angol. Így belegondolva sok mindent tudott akkor meg.

- Nyugi, lakat a számon. – vigyorgott még mindig nagyon. Jó pár percig beállt köztünk a csend.

- Ismersz valami jó viccet? – kérdezte mosolyogva. Összehúzott szemöldökkel gondolkodtam.

- A pesszimista a sötétséget látja az alagútban. Az optimista a fényeket az alagút végén. A realista a vonat közelgő lámpáit. A mozdonyvezető meg három idiótát.. – mondtam faarccal, ár mikor elkezdett nevetni vele nevettem.

- Ezt hol hallottad? – rázta a fejét vigyorogva.

- A szerelőim imádják a tréfát. – vontam vállat. – Elég sok fárasztó viccet hallok tőlük.

- Egyre jobban vágyom a szerelőid közé. – mondta mosolyogva majd megjelent rajta a Csiszis vigyor, és már tudtam, hogy valami igazán rá valló beszólás jön. – Szeretőid közé is szívesen beállnék.

- Na fogd be! – nevettem el magam.

- Mit? A szádat? – kérdezte még mindig vigyorogva. Megkönnyebbültem nevettem, hogy tud ezzel viccelődni. Seb által már tudtam, hogyha viccet tud belőle csinálni akkor elfogadta a dolgot.

- A gruppen szex lényege : ki ne maradj belőle, és a segged mindig a fal felé legyen! – mondtam a következő fárasztó poént amit szintén a szerelőktől hallottam. Csisziből is kitört a nevetés.

- Vizuális típus vagyok… - mondta nevetéstől csukladozva.

- Én is. – vigyorogtam.

- Most én jövök. – vigyorgott. Előre féltem. - A szex olyan, mint a fizika: van némi gyakorlati haszna, de nem azért csináljuk.

- Ez fájt. – vigyorogtam. Ismertem, de nem rontottam el a jókedvét azzal, hogy megjegyzem. - Mennyit változtak a ragok a régi idők óta! Régen azt mondtuk, hogy lánnyal, fiúval, ma meg már lány-nyel, fiú-nyal.

- Neeee… - nevetett. Én nem éreztem ezt ennyire viccesnek, lehet a humorommal van baj, de Csiszi jóízűen nevetett rajta.

- A női combok szépségéről vitázni felesleges, mert mindig a kettő közt van az igazság. – mondta vigyorogva mikor abba hagyta a nevetést. Rázkódva a nevetéstől ráztam a fejem.

- A fogamzásgátlás legbiztosabb, szájon át történő módja, ha kidumálod magad a szexből. – mondtam tudományosan. Csiszi ezen csak vigyorgott és a fejét fogta.

- Nem szeretem mikor egy csaj az utolsó pillanatban kidumálja magát. – sóhajtott.

- Jaj, te szegény ember. – nevettem. – Ez legyen szexszel kapcsolatban a legkisebb gondod.

- Elég nagy gond, ha egyetlen csaj se teszi szét a lábát! – mondta megjátszott felháborodással.

- Neked ezzel soha nem lesz gondod. – mosolyogtam.

- Ezt bóknak veszem. – mosolygott és a szemei is csillogtak amitől a kék szemek majdnem elérték Sebi szemeinek ámulatba ejtőségét.

- Még egy nagyon fárasztó poénra emlékszem, de ezt az egyik mérnökömtől hallottam. – mondtam pár perc csend után. - És Jézus szóla hozzájuk: "Mondjátok, ki vagyok én?" és ők felelek: "Te vagy létünk alapjának eszkatologiai manifesztációja, a kerigma, amiben interperszonális kapcsolataink legvégső értelme tárul fel előttünk." És Jézus szóla: "Mi??"

- Tipikus. – nevetette. – Ez olyan okos emberes poén.

- Okos emberes poén! – számra tapasztottam a kezem, hogy ne nevessen fel olyan hangosan.

- Gyerekkoromban nagyon utáltam, mikor az esküvőkön a vén nyanyák csipkedték az arcom a következő szöveggel: - Lehet, hogy te le leszel a következő... Csak manapság hagyták abba, mióta ugyan ezt csinálom nekik a temetéseken. – magyarázta vigyorogva.

- Ez vicc vagy igaz? – kérdeztem megdöbbenve.

- Vicc. – nevetett és én is csatlakoztam hozzá. – Találjunk ki valami közös szlogent. – mondta izgatottan.

- Minek? – kérdeztem értetlenkedve.

- Csak úgy! – vágta rá vigyorogva. – Valami olyat ami mindkettőnkre igaz. – magyarázta. Ezen elgondolkodtam és láthatóan ő is. Több percen át csöndben ültünk, de semmi jó kis mondat nem jutott eszembe.

- Feladom, majd úgyis jön valami. – vont vállat. – Ismered a felnőtté válás 10 pontját?

- Nem. – ráztam a fejem.

- 1. A "Hú bazzegminnyá hányok" szöveget felváltja a "Köszönöm szépen nem kérek többet" – mondta és rám nézett. Tehát kommentált is kér hozzá.

- Ez igaz rám. – bólintottam. – Bár néha még most is jól esne teljesen leinni magam, de már nem tehetem meg. – mosolyogtam rá.

- 2. Az unokahúgod jobban ért a számítógéphez, mint te. – vigyorgott. – Ez tuti nem igaz. – bökött az ölembe fekvő laptopra. Csak vigyorogva bólintottam. – 3. Már nem akkor fekszel le aludni, amikor a többiek kelnek fel.

- Ez viszont néha előfordul, de olyankor dolgozom. – mosolyogtam. Látható érdeklődéssel várta a reakcióimat.

- 4. Amikor feltűnik, hogy egyre többen köszönnek neked Csókolómmal.. – hatalmas vigyor lett az arcán.

- Az még remélem messze van. – nevettem. – Bár mivel elég magas beosztásba vagyok a tiszteletet megszoktam kapni.

- Elképzellek ahogy kosztümbe ülsz az asztalod mögött… - mondta elmázva, majd egy nagyon perverz mosoly jelent meg az arcán. Én pedig csak vigyorogtam, hiszen nem is tudja mennyire beletalált a kosztümbe.

- 5. Már a szülinapomról nem a "DE JOT BULIZOK" szöveg jut az eszembe!

- Tavaly még az jutott eszembe. – vigyorogtam. Azt nem tettem hozzá, hogy idén biztos, hogy nem bulizok a baba miatt.

- 6. Ha felfedezed hogy a hangerő-szabályozót balra is el lehet fordítani. – mondta továbbra is vigyorogva.

- Ha olyan a kedvem még most is ordít a zene. – vigyorogtam.

- 7. A számítógép előtt töltött időd nagyobb része tényleg munka. – meg se várta a válaszom. – Ez biztos, hogy igaz. Sőt, szerintem az egész idődet amit gépe lőtt töltesz munkával telik.

- Munka mániás vagyok. – tártam szét a karom.

- 8. Ha a buszon alszol, megfájdul a hátad. – ismét szélesebb lett a vigyor.

- Annyira öreg nem vagyok. – nevettem. – Akkor fáj, ha elfekszem.

- Akkor nekem is szokott. – bólintott. – 9. Egy farmer és egy póló már nem elegendő a felöltözéshez. – egyből jól végig mért.

- Az öltözködéshez elég. – mutattam végig magamon. Most is farmerba voltam és egy pólóba.

- 10. A nyári vakáció három hónap helyett csak egy hétig tart.

- Hát, 3 hétig, de igaz. – bólintottam vigyorogva.

- Felnőttél. – mondta komoly fejjel.

- Fel. – bólintottam én is komoly fejjel majd kitört belőlünk a nevetés. Nem kellett sok, hogy ezek után megérkezzünk. A buszsofőr könnyek közt köszönt el tőlünk, mert párunktól kapott egy "Ne villogj, ne dudálj, küzdjél!" feliratú táblát. Az osztályfőnök édességet kapott míg Gábor a volt fizika tanárom egy pólót kapott amire angolul rá volt írva, hogy „ Ez nem sörhas ez a szex gép üzemanyagtartálya.” Vicces volt mert pocakos ember a tanár úr. Persze vette a poént, jót nevetett rajta. Viszont kibugytak a könnyeim mikor nekem is átnyújtottam egy kis bekeretezett szöveget.

- Mivel az osztály anyukája az osztályfőnök így te lettél a keresztanyukánk. – adta át az egyik lány. Megfordítottam és végig olvastam a szöveget:

Drága Keresztanya!

Vannak olyan emberek, akik virágot adnak, amikor nem elsőként érünk a célba. Akik elsimítják a legnagyobb ballépéseinket. Akik akkor is segítenek, amikor nem igazán érdemeljük meg a kedvességüket.

Te pontosan ilyen ember vagy!

Köszönjük, hogy sokszor csak egy szóval, vagy egy kis ajándékkal jobbá tetted az életünket. Mosolyod, érintésed, szavaid a legjobb gyógyírunk volt . Nehéz időszakunkban Te pontosan azt teszed, amire szükségünk van. Támaszt nyújtasz és bíztatsz. Megtanítottál arra minket, hogy tudjam milyen érzés, ha törődnek az emberrel és ez a legcsodálatosabb ajándék. Mindig szükségünk lesz Rád.

Gyorsan megtöröltem a szemem mielőtt kifolynak komolyabban a könnyeim. Teljesen meghatódtam.

- Köszönöm. – néztem végig az osztályon. Akikkel jóban lettem oda jöttek megölelni és sok sikert kívántak a következő versenyekre, én pedig nekik az iskolához nekik. Szomorúan szálltam be a taxiba ami kivitt a reptérre, ugyanis a gépem 30 perc múlva felszállt. Pont elértem. Egész úton a kiránduláson gondolkodtam mennyire jó volt, és már nem bántam annyira, hogy Sebi nem jött.

Amint haza értem mindent ami kellhet Spanyol nagydíj végéig összepakoltam és rohantam vissza a reptérre. Este 8-ra értem oda.

- Szia, szólnál valakinek, hogy vigye fel a 237-esbe a csomagokat? – mentem a recepcióshoz. Rám nézett majd mosolyogva bólintott. Egyből célba vettem a fejlesztő részleget, hogy megnézzem, hogy haladnak.

Este 10-kor mindenki elment vacsorázni és aludni, én pedig felmentem az irodámba, ahol gondosan oda voltak a fejlesztési adatok készítve. Mióta beléptem az épületbe, átkapcsoltam a munkára és semmi más nem is jutott eszembe egészen addig míg 11-kor Eva be nem jött hozzám.

- Találkoztál már Sebivel? – ölelt meg. – Jól vagytok? – nézett végig rajtam. Még mindig farmerba és pólóba voltam, bár a hajam már felkontyoltam.

- Nem, velem még nem . – ültem le az asztal szélére. – Jól vagyunk. – simogattam meg a hasam. Szinte egész héten eszembe se jutott.

- El kell mondanom valamit… - sóhajtott gondterhelten, de befejezni nem tudta mert nyílt az ajtó és Christian sétált be rajta.

- Örülök, hogy itt vagy, remélem kipihented magad, mert vasárnap fogadás lesz, holnap pedig megbeszélés egész nap. – állt meg előttem.

- Christian, neked tényleg nem volt gyerek szobád. – ráztam a fejem lemondóan. – Remekül vagyok egyébként, köszi a kérdésed.

- Nagyon helyes. – bólintott. – Holnap 6-kor kezdünk az előadó terembe, készülj fel az eredményeitekből és a fejlesztésekből, mert nagy fejesek is jönnek és szükségünk van még több pénzre. – nézett rám nyomatékosan majd ott hagyott minket.

- Elég keveset aludtam a héten, de most se fogok sokat. – nyögtem. – Bocsi, majd mesélsz, most muszáj akkor ennek neki állnom, mert nem leszek kész. – bólintott és már ott sem volt. Beültem a gép elé, és egészen hajnali 5-ig ott ültem. Iszonyú fáradt voltam, de csak zuhanyozni mentem fel és átöltözni kosztümbe. Megittam egy nagy pohár kávét teljesen feketén és pontban 6-kor léptem be az előadó terembe. Az ebédszünetig végig én beszéltem és győzködtem a fejeseket persze Christiannal együtt.

Délután 5kor szabadultunk el az előadóból. Az ég világon semmihez nem volt erőm. Letusoltam és befeküdtem aludni. Tudtam, hogy Sebi is itt van a gyárban, nagy valószínűség szerint a szimulátornál, vagy a kondi teremben, de nem volt erőm ahhoz, hogy megkeressem. Holnap a fogadáson mindenképpen találkozom vele úgyis. Ahogy végig feküdtem az ágyon már aludtam is. Még arra sem ébredtem fel amikor Eva is beosont aludni. Másnap 8-kor keltem, ami nálam a gyárban elég késő. Elintéztem pár fontos dolgot, majd Evaval fodrászosat és kozmetikusat játszva egymást felkészítettük a fogadásra ami 7-kor kezdődőt. Sebivel még mindig nem találkoztam, csak Evatól tudtam, hogy itt van valamerre. Gyorsan végig néztem magamon a teljes alakos tükörben és megvoltam elégedve. Nem látszott mennyire fáradt vagyok. A sminkem kifogástalan volt ahogy a hajam is. A ruhám egy lila földet söprő ruha volt. Mellrész alatt egy vastag szalaggal volt átkötve és alatta fodros volt, de nagyon szolid. A lábamon egy szintén lila cipő volt. Még szerencse, hogy Eva ma elment ruhát venni magának és nekem is vett. Fogadásra nem készültem. Ilyenkor nagyon kikell magunkat nyalni és bájosan mosolyogni, hogy nagyobb támogatást kapjunk. Mikor leértünk a nagy előadó kétszárú ajtaja nyitva volt és az öltönyös Seb az ajtóban állt a háta mögött össze kulcsolt kézzel.

- Szia. – mosolyogott rám.

- Szia Bajnok. – öleltem meg.

- Gyönyörű vagy! – simított végig a ruhámon. – Nagyon hiányoztál és nagyon szeretlek. – nyomott egy óvatos puszit a homlokomra. A számon rúzs volt, így azzal nem próbálkozott. Felnéztem a kékszemekben amibe volt valami, de gyorsan észbe kapott és eltűnt a szeméből, mintha ott sem lett volna.

- Te is hiányoztál. – bújtam ismét oda. Perc percet megengedtünk magunknak, majd belekaroltam és besétáltunk a terembe. Elővarázsoltam a legszebb, legmeggyőzőbb mosolyom és a szememmel Evat kerestem. Mikor megtaláltam elengedtem Sebit és oda mentem hozzá.

- Mondani akartál valamit. – álltam oda mellé. A fal mellett állt és a tömeget nézte bájos műmosollyal.

- Ne most és ne itt. – mondta rám se nézve. Továbbra is mosolyogva elkaptam a kezét, és kirángattam az udvarra.

- Most és itt. – fontam össze a kezem a mellkasomon.

- Nem vagyok benne biztos. – nyelt egyet.

- Mond. – kezdtem mérges lenni.

- Mikor még kirándultál Seb előbb bejött a gyárba. Nem hívták be. – mondta sóhajtva. – Nem is értettem a dolgot. Elkezdett délutánokra eltünedezni, de estére mindig vissza jött így senki nem kérhette számon, független attól, hogy sztárpilóta. – nyelt egy látványosat majd kibökte. – Nem akarok bele avatkozni, de egyszer utána mentem és egy csajjal találkozott majd nevetgélve távoztak egy kajáldából valahova. – mondta és a kezem után nyúlt de én elhúzódtam tőle. Éppen össze omlott bennem a világ. Átöleltem magam és mély levegőket vettem.

- Menjünk vissza, Christian kiakad. – mondtam pár perc után. Ordítani tudtam volna. Sikítani, sírni, toporzékolni és számon kérni Sebit.

- Biztos vagy benne? – kérdezte félve Eva.

- Első a munka, minden más utána. – bólintottam. És egy bájos műmosollyal sétáltam vissza a terembe. Csacsogtam mindenkivel, mosolyogtam ahogy kell, de közben fájt a lelkem. Sebi szinte végig mellettem volt, és többször is megjelent az a valami a szemében amit már az ajtóban is láttam. Fogalmam sem volt mi lehet az. Talán a megcsalásom terhe. Vagy valami más.