Monaco- Török 3

Folytatás nem tudom mikor jön. Most picit elvették a kedvem az írástól. Mindig azt gondoltam magamról, hogy bírom a negatív de építő kritikát. Megfogadom a tanácsokat amiket megtudok. De az, hogy valaki sztori lopással vádol és még elég durván leszólja amit alkotni próbálok azért azt nálam is beteszi a kaput, főleg ha ez egy állítólag hozzám közel álló személy. Szóval a lényeg: Fogalmam sincs mikor lesz új rész. Bocs mindenkitől akit esetleg érdekel a stori!

Reggel mikor felkeltem senki nem volt a hálóban rajtam kívül. Még csak reggel 8 volt. Belebújtam a köntösömbe és elindultam a konyha felé ahonnan a nevetés szűrődött ki. Belestem az ajtón és meglepő kép fogadott. Sebi a tűzhely előtt állt és valószínűleg palacsintát szeretett volna csinálni, de több volt a tészta a padlón és a berendezésen, mint a tálban illetve a serpenyőbe. Réka az asztalon ült és nevetetett Sebi szerencsétlenkedésén. Báró Sebi lába mellett ül és vakkantott, ha Seb nem figyelt az ételre. Hópehely pedig éppen a tésztát nyalta fel a konyhapultról.

- Segítsek? – kérdeztem vigyorogva. Ahogy Seb felém fordult vettem csak észre, hogy még a haja is palacsinta tésztás.

- Ura vagyok a helyzetnek. – vigyorgott rám, és míg nézett meg akarta fogni a merőkanalat, hogy újabb adag tésztát tegyen a serpenyőbe. Persze a dolgokat elnézve ez még oda figyelve is nehezen ment, így vakon pedig kiborult a tészta és végig folyt a pulton, le a földre. Seb ránézett a palacsinta folyamra majd rám. – Oké, segíthetsz. – nevette el magát, mikor látta, hogy nem fogok kiakadni.

- Vegyél le, vegyél le! – nyújtózkodott felém Réka, akinek a pizsije szintén tésztás volt. Nyomtam egy puszit a fejére majd Sebihez fordultam.

- Akkor te most elmész és rendbe teszed magad és Rékát. – adtam ki a parancsot. – Viszed magaddal Bárót, és kivakarod a szőréből a tésztát. Én addig itt rendet csinálok és sütünk együtt palacsintát. – mosolyogtam. Nem akartam az arcába nevetni.

- Gyere Csillag. – kapta fel Rékát és eltűntek az emelet felé.

- Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? – kérdeztem hahotázva Hópehelytől. – Ne edd azt a valamit, mert még a végén kiderül, hogy mérgező. – hessegettem el a macskát a tésztától. Óvatosan kóstoltam meg a maradék tésztát, ami nem ömlött ki.

- Ez minden csak nem palacsinta tészta. – öblítettem ki a számat. Kíváncsi lettem volna, honnan vette ezt a receptet.

Pont végeztem a takarítással mire leértek a reggeli készítők.

- Drágám, te honnan vetted, mi kell a palacsintába? – néztem Sebire, míg előszedtem a hozzávalókat.

- Réka azt mondta tudja. – mutatott a lassan 5 éves kislányra. Összeszorítottam a szám, nehogy hangosan felröhögjek. Sebire vallott, hogy egy ilyen pici kislánynak elhiggye a palacsinta receptjét.

- Na, én mondom, mit csináljatok. – ültem le az asztalhoz. Réka kapott egy széket, hogy felérje a pultot, majd lépésről lépésre magyaráztam mit csináljanak. Mikor a sütéshez érkeztünk inkább felkeltem. – Megvárod, míg a széle elválik a serpenyőtől, majd csuklóból lendíted, ha fel akarod dobni. – mutattam meg. Sebi tudományos arccal nézte minden mozdulatom, majd teljesen pontosan megismételte. Mire nem jó a versenyzői elme.

Megreggeliztünk a palacsintából, aminek csak a fele égett oda, mert elmentem átöltözni, de legalább Báró és Pehely is kapott bőségesen reggelit. A délelőttöm pakolással és mosással telt, meg azzal, hogy Réka „Miért?” – jeire válaszolgattam.

- Miért fehér a nappali? – kérdezte a földön ülve.

- Mert egyszerű és megnyugtató. – mosolyogtam még mindig. Hatalmas türelmem volt a gyerekekhez, a felnőttekhez viszont annál kevesebb.

- Miért ment el Sebi? – kérdezte az ajtót nézve.

- Mert formába kell maradnia a következő versenyig. – válaszoltam, míg mindent elpakoltam.

- Miért? – jött utánam az emeletre teregetni.

- Mert nagyon sok G erő hat rá, és ha nincs formában nagyon megviselné a vezetés. – mondtam, míg Seb pólóit csíptettem ki.

- Mi az a G erő? – tartotta nekem a csiptetős szatyrot.

- A hírtelen sebesség módosítás miatt fellépő erőhatás. – vágtam rá csípőből. Réka arcát elnézve nem volt elég emberi nyelven. – Mikor a pilóták elkezdenek gyorsan menni, vagy hírtelen fékeznek, esetleg nagyon nagy a sebesség akkor olyan nekik mintha valami összeszorítaná őket. – próbáltam meg elmagyarázni. – Mintha egy láthatatlan hatalmas kéz összenyomná a mellkasukat, és ettől nem is tudnak levegőt sem venni rendesen.

- Sebi pedig azért edz, hogy kapjon levegőt száguldozás közben? – látszott rajta, hogy érti. Rábólintottam a kérdésre. – De buta! Hát akkor miért száguldozik?

- Ültél valaha egy száguldó autóban? – kérdeztem rá.

- Nem. Apa nem szokott száguldozni. – rázta a fejét szomorkásan. – Ha megkérem Sebit száguldozik velem? – csillant fel a szeme.

- Nem tudom. – mosolyogtam rá. – A svájci közlekedési szabályzat szerint nem nagyon tud veled száguldozni.

- Sebi betartja a szabályokat? – kérdezte meglepve.

- Előfordul. – vigyorogtam. – Sebi jó kisfiú.

- Meg buta is! – vágta rá. – Még én is tudom, hogy arra vannak a szabályok, hogy megszegjük őket.

- Nem minden szabály van arra. – simogattam meg a fejét és elindultam a földszintre. Pont mikor elértem szólalt meg az üzenetrögzítő. Nem is halottam kicsengeni.

- Virág, ha ott vagy vedd fel, vagy majd hívj vissza kérlek. – mondta Guill ideges hangon.

- Szia, mi történt? – vettem fel a telefont. Ezt a pillanatot választotta Sebi is a haza érkezésre.

- Johnt holtan találták az irodádban. – mondta letaglózva. Meglepő, de az agyam egyből feldolgozta az információt, és leforgott előttem, hogy Ciaronnak van fegyvere, de azt elvettem. Lehet megtalálta. – Mikor a csapaton belül híre ment a dolognak az egyik szerelő megkeresetett és elmondta, hogy John volt az, aki belerángatta egy kémkedési ügybe, és kötelezte az adatok továbbítására. Azt mondta fél, hogy mivel tudja, őt is bántják, ezért mondta el. Christian tajtékzik a dühtől. John végig más csapatok kezére játszotta az adatokat, amikhez simán hozzáférhetett. Ő vonta be Ciaront is a dologba, és teljesen ellened uszította. Ciaron is szint vallott miután a főnök kirúgással fenyegette.

- John volt a hunyó? – kérdeztem totálisan megdöbbenve. – De Evat Ciaron felesége bántotta…

- Nem. – sóhajtott. – Ciaron elmondása szerint, a felesége csak elterelte Eva figyelmét, hogy a szobában tartózkodó John bántani tudja. Azért bántotta Evat, hogy a helyedbe lépjen azon a futamon és még jobban hozzáférjen mindenhez.

- És én nem vettem észre, hogy végig kém volt. – suttogtam. – És most halott.

- Senki nem vette észre Virág, ne magad ostorozd. – sóhajtott Guill.

- Hogy halt meg? – kérdezte Sebi, aki végig hallgatta az egészet. Réka fent játszott az emeleten.

- Öngyilkos lett. – adta meg a választ Guill. – Engem jelöltek ki az asszisztenseddé, és én váltalak a futamokon, ha nem bírod Virág. – lecsúsztam a konyhapult mentén a földre és csak bámulta magam elé. Sebi megköszönte az infókat és letette a telefont majd csinált nekem kakaót és a kezembe nyomta a meleg bögrét.

- Idd meg, és próbáld feldolgozni ezt is. – húzta el a száját. – Mostanában túl sok volt körülötted a baj. Szólok Lacinak, hogy vigye el Rékát. - kelt fel mellőlem és ott hagyott a padlón ülve. Ő is ki volt borulva, csak ő jobban álcázta. A robbanást már sejtettem, hogy nem véletlen volt, de a kislány... most pedig John… előtte ott volt az ami Evaval történt… Ez sok volt nekem. Nagyon sok. Laci jött nyomott egy puszit a hajamra majd távozott a hisztiző Rékával együtt. Sebi kezébe vett egy másik bögrét és oda ült mellém a padlóra. Mivel padlófűtés volt ezért jó meleg padlón üldögéltünk.

- Ki lesz a következő? – kérdeztem a vállára döntve a fejem.

- Senki. – fújta ki a levegőt. – Vége. A főbűnös meghalt.

- De a kislány halálát nem ő okozta. – akadékoskodtam.

- Azt a Sors hozta, hogy elfogadd végre a babánkat teljesen, főleg azt, hogy két babánk is lesz. – magyarázta.

- Jól csinálta, mert elfogadtam. – bújtam teljesen hozzá. – Úgy érzem, hogy picit eltávolodtunk egymástól.

- Én is érzem. – suttogta. – Sok volt a dolgunk.

- Akkor kezdődött mikor nem tudtál jönni velem az osztálykirándulásra. – motyogtam. – Azóta tart ez a csapás szorozat. – nem mondott semmit csak felkelt és az ölébe emelt. Nem bántam, hogy emelget.

- Vessünk ennek véget. – mosolyodott el. Felvitt a hálóba és óvatosan letett az ágyra.

A kezei és a szája barangolta be a testem.

Rajta még mindig volt gatya mikor én már a sokadik orgazmusomon is túl voltam. Már rég nem voltak gondolatok fejemben. Lerángattam róla az utolsó ruhadarabokat is, hogy végre teljesen az övé lehessek. Minden rossz érzés nélkül sikongattam, és nyögtem órákon át.

- Végem. – terült el mellettem nyögve. – Eddig tartott az álló képességem. – motyogta lehunyt szemmel. Dél körül kezdtük el egymás kényeztetését, de már hajnal volt.

- Kicsit kétértelmű mondat volt. – nevettem fel.

- Annak szántam. – csatlakozott hozzám. Perceken át nevettünk a semmin. – Talán egy utolsó menetet még eltudnék viselni. – hajolt a nyakamhoz és a keze már el is tűnt a lábaim közt.

- Az előbb még véged volt. – nyögtem fel.

- Végem is van. – mormolta a nyakamba. – Tőled! – vigyorgott rám majd se kép se hang, már megint távol jártam az ésszerűség határaitól.

- Szeretlek. – döntötte a homlokát az enyémnek még mindig rajtam fekve. – Szeretlek, szeretlek, szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban. Téged és a kicsiket is. – simított végig a hasamon.

- Mi is szeretünk, ebbe biztos lehetsz. – simítottam hátra a rövid fürtjeit. – Lemásznál rólam? – kérdeztem nevetve. Nyöszörögve gördült mellém. Legalább fél órát feküdtünk csöndbe egymás nézve mikor már lenyugodtam annyira, hogy elmenjek tusolni. Külön letusoltunk majd szorosan oda bújtam hozzá és reggel 6-kor sikeresen elaludtunk.

8-kor Tommi felkeltett minket a hívásával, de Seb lerázta gyorsan így aludhattunk tovább.

- Nincs babaszoba. – közölte velem a tényt Seb ébredés után. Még mindig az ágyban fetrengtünk, pedig már délután 3 volt.

- Még egy kicsit korai, nem gondolod? – vontam össze a szemöldököm.

- Csináljuk meg mi. – csillant fel a szeme. – A minimális szabadidőnk ez alatt a 7 hónap alatt elég is lenne rá.

- Te megvesztél. – nevettem. – Benne vagyok.

Az egész csütörtököt végig lustálkodtuk, amit igazából nem nagyon engedhettünk volna meg magunknak. Persze csak péntek este vertem volna a fejem a falba, vagy inkább Sebiét, mikor még éjjel 11kor is a gép előtt ültem Guill irodájában. Az iroda tulajdonosan a kanapén feküdt és az adatokat nézegette nyomtatott verzióban, amit már én kidolgoztam.

- Kismama lettél. – nem kérdezte, kijelentette. – Régen foggal-körömmel harcoltál azért, hogy a baba szabi veled szemben fel se merüljön az emberben.

- Az idők változnak. – vontam meg a vállam. Fáradt voltam és inkább lettem volna otthon Seb karjaiban, mint a gyárban ismét egy ismeretlen irodában. Sajnáltam, hogy John így vetett véget az életének, de mint kiderült, ide érkezése óta kémkedett más csapatoknak és a szememben emiatt egy senki volt. Arról nem is beszélve, hogy bántotta Evat, amiért jó sokáig börtönbe is ült volna. Annyira nem bánkódtam a halála miatt. Sokkal inkább rázott meg, hogy átfestik az irodám és új szőnyeget kapok.

’Kerüljenek közelebb a pilóták a rajongókhoz’ felkiáltásnak köszönhetően pedig jövő héten nem is álmodhatok olyanról, hogy látom Sebit még a délutáni taktikai megbeszéléseken sem, mert chatelni fog a rajongókkal és fotózáson lesz. Mivel Eva ismét sumákolt nekem egy riportot ezért én hétfőn utazom is Magyarországra, hogy megjelenjek a Fábry Show forgatásán.

- Kész. – ütöttem le az utolsó entert és hátra dőltem. – Kismamának lenni annyiból jó, hogy itt vagy és segítesz, és az a jó benne, hogy van kire illetve kikre fognom a hisztiket. – vigyorogtam.

- Mióta mutogatsz te bárkire is? – nézett rám meglepetten.

- Látod? – tártam szét a karom. – Ez is miattuk van. – mutattam a hasamra. Guill elnevette magát, amin csak mosolyogtam. Nyitotta volna a száját, de a mobilom elkezdett csörögni, így csöndbe maradt, talán jobb is.

- Virág Norton. – vettem fel.

- Bocsánat, hogy zavarlak, de Sebastian magára zárta az uszoda ajtaját, és bent ordít a zene. – mondta az egyik gondnok.

- És? – kérdeztem. Este volt már, hogy felfogjam az ilyen dolgokat, mellesleg végig számoltam a napot. – Belefulladt már? – kérdeztem viccelődve.

- Reméljük nem. – mondta ijedten, mint aki erre nem is gondolt. Amatőr. – Ide tudnál jönni és valahogy kirángatni onnan?

- Törjétek be az ajtót, fogjátok meg a fülénél fogva és rángassátok ki. – vontam vállat.

- Hogy mit csináljunk? – kérdezte megdöbbenve. Komolyan megdöbbentette a feltételezés, hogy képes lenne Sebit a fülénél fogva rángatni. Csak Eva és én voltunk ennyire elvetemültek, úgy tűnik.

- 5 perc és ott vagyok. – rajtam le. Guill intett nekem, és beült a helyemre a gép elé átnézni a munkámat.

Mire leértem az uszodához végig gondoltam Seb miért is zárkózhatott be. Nem jutott eszembe egy értelmes indok se amiért ennyire felhúzhatja magát. Miért pont az uszoda? Miért nem a szimulátor?

- Seb, engedj be kérlek. – kiabáltam be mikor oda értem. 5-6 ember állt az ajtó előtt, de tehetetlen volt mind.

- NEM! – ordított ki. Vettem egy mély levegőt majd hangnemet váltottam.

- Sebastian Vettel rohadt gyorsan nyisd ki az ajtót, vagy keresek egy gondnokot kinyittatom és saját kezűleg folytalak bele a medencébe. – ordítottam be. A zene nem halkult, de az ajtó kinyílt, majd becsukódott. Tommi állt neki dőlve az ajtónak és nagyon fáradt arcot vágott. Sejthettem volna, hogy őt bent találom.

- Seb mégis mi a jó élet a bajod? – guggoltam oda a medence széléhez, ő ugyanis bent úszkált a vízbe.

- Semmi. – morogta. Sóhajtva rúgtam le a cipőmet és másztam be a vízbe mellé. Elkaptam a kezét és magamhoz öleltem.

- Az a semmi jól kiakasztott. – suttogtam.

- Keresett az a kölyök. – morogta, de úgy kapaszkodott belém mintha az élete múlva rajta. Talán a lelki élete múlt is.

- Elküldted? – kérdeztem semleges hangon. Szóval Csiszi itt járt. Beszélni fogok Bryannal.

- El. – megpróbált ellökni magától, de a nyakába csimpaszkodtam és a dereka köré fontam a lábam.

- Nem én hívtam ide, ne légy ellenséges. – szögeztem le.

- De miért koslat utánad? – fakadt ki. – Nagyon felhúzott!

- Észrevettem. – sóhajtottam. – Szerelmes belém és tini még.

- Én tini fejjel sem voltam ennyire hülye. – dohogta. Még rá is haraptam a nyelvemre, hogy ne mondjak erre semmit. Végül is pár perc múlva Seb hozzá tette. – Na jó, talán mégis. – sóhajtott egyet és kimászott velem együtt a medencéből. – Megnyugodtam. – mondta Tomminak aki kétkedve nézte, ahogy elengedem és visszaveszem a cipőmet.

- Tényleg megnyugodott. – bólintottam mosolyogva. Hamar lenyugtatja az ember, ha rájön, hogy pontosan ugyan olyan marha volt régen, mint amiért felhúzta magát.

A gyárban az ébren lévők eléggé megnéztek. Próbáltam büszkén és fejedelmien vonulni vizes cuccba és cuppogó cipőben, de nem éppen sikerült.

Eva a szobánkban éppen leoltani készült a villanyt mikor kitártam az ajtót.

- Vizesen, morcosan, fáradtan. – emeletem fel a kezem mikor meg akart szólalni. – Ne mondj semmit.

- Annyit akartam kérdezni, hogy kell-e segítség a göncöket lehámozni. – tárta szét a karjait.

- Az jól jönne, köszi. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Olyan a mosolyod, hogy muszáj vissza mosolyogni, tudtad? – kérdezte szintén mosolyogva.

- Most már tudom. – biccentettem. Segített a ruháimat lerángatni, amiket csak bedobáltam a fürdőbe majd mindketten álomra hajtottuk a fejünket.

Eva sokkal vidámabb és boldogabb mióta John saját kezűleg végzett magával. Már nem félt egyedül a sötétben sem, amit ugyan tagadott, de én tudtam róla. Nyakig a takaró alatt fekve simogattam a pocakomat és tőlem szokatlan gondolatok kergették egymást a sötétségben.

Hogy nevezzem el őket? Milyen színű legyen a szoba? Jó anya leszek? Mennyire leszek szigorú? Szabadulni akarok majd pár nap múlva a teher alól?

Seb megkéri a kezem? Igent mondok? Mi van, ha ez az egész kiderül, és a nyakunkra mászik a sajtó még jobban?

A választ csak a jövő hozhatja meg, és ez bosszantott. Tudnia akartam a megoldást, tudni, hogy majd sok év múlva a két kiskölyök azt mondja-e, ha bárki megkérdezi tőle, hogy a világ legjobb anyukája voltam. Utáltam a kételyt, hogy nem tudom mi vár rám pár hónap múlva. Egyáltalán képes leszek kihordani őket, vagy annyira stresszes életem van, hogy nekik esélyük sem lesz az életre?