Spanyol - Monaco 1

Hát íme, a következő fejezet, jól megkésve. Még ma vagy holnap délelőtt megírom az időmérőt is. :) Remélem megleptek sok-sok komival! Köszönöm a Bétázást Liloonak!!

Mérgesen vezettem vissza a szállodába. Norbertet ott hagytam a pályán, majd a fiával visszajön, úgyis együtt tervezik a Monacóba kijutást. Már előre tudtam, hogy én nem tartok velük. A nosztalgia meséket már több ezerszer végig hallgattam a család tagjaitól. Már én magam is simán eltudnám mesélni őket.

A kanapén feküdtem mikor megszólalt Sebi telefonja. Most kivételesen nálam volt futam alatt és nem Tomminál.

- Szia! Ne is álmodj róla, hogy falazok neked te taknyos. – szólt bele németül és roppant dühösen Melanie, Sebi kisebbik nővére. – Mit képzelsz, hogy még mindig gyerekek vagyunk és falazok megint? Rosszul hiszed! – dühöngött tovább.

- Szia Mel. – köszöntem bele a telefonba. – Virág vagyok. – pár pillanat néma csend volt a vonat túlsó végén majd egy csattanás. Talán homlokon vágta saját magát.

- Szia! Hogy vagy? Hogy van a babácska? – próbált meg terelni.

- Jól vagyunk mindketten. – sóhajtottam. – Mit művelt Sebi? És ne merészeld azt mondani, hogy semmit vagy nem lényeges.

- Te mióta tudsz ennyire jól németül? – enyhén zavarba volt.

- Az élet rákényszerített, hogy megtanuljam. Ne terelj. – figyelmeztettem.

- Nem művelt semmi olyat, amiért fel kéne magad húzni. – mondta óvatosan.

- Teljesen nyugodt vagyok. – mondtam meggyőződéssel. Persze nem volt igaz. Még mindig forrt bennem a düh John miatt, de érdekelt mit művelt Sebi így ezt titkoltam. – Mond el. Ismersz. Nem adom fel az informátoraimat.

- De csak én tudom, meg.. – elharapta a mondatot. - …páran.

- Melanie Vettel, mond el, vagy Anyák Napja ide vagy oda anyai ráhatáshoz fordulok. – fenyegettem meg. Szerencsés voltam, mert az anyukájuk saját lányaként imádott, és a cinkos társat látta bennem. Nem nehéz rászabadítani egyik gyerekére sem.

- Sebas a szavam vette! – mondta könyörgéssel a hangjába. – Nem érint téged… - ezt még ő maga sem hitte el.

- Az élettársa vagyok és a gyerekét hordom a szívem alatt. Ezen felül a versenymérnöke is vagyok. – soroltam. – Jogom van mindenhez ami vele kapcsolatos.

- Megfog haragudni! – panaszolta.

- Seb haragja semmi az enyémhez képest. – nevettem fel. Nem hangzik túl hitelesen egy nővér szájából, a „kisöcsém megharagszik rám” szöveg. Főleg nem az övéből.

- Egy nővel találkozgatott. – sóhajtott. – És most tudtam meg, hogy azt mondta velem. Ne áruld el neki, hogy tudod kérlek! – könyörgött.

- Bocs Mel. – tettem le. Letettem a telefont az asztalra és éppen földhöz vágtam volna valamit mikor megcsörrent az én telefonom.

- Virág Norton. - vettem fel.

- Szia, Csiszi vagyok. – köszönt bele vidáman. – Gratulálok a 3. helyhez, bár láttam, hogy te a boxból nézted végig, és tudom, hogy lehetett volna jobb is, de gratulálok.

- Köszönöm. – mondtam csukott szemmel. Próbáltam megnyugodni a baba, Csiszi, Sebi és a szoba érdekében. – De nem ezért hívtál.

- Nem, tényleg nem. – váltott komoly hangra. – Nyertem jegyet a Monacói futamra. – mondta nevetgélve. – Újra láthatlak!

- Csodálatos. – morogtam. Előre tudtam, hogy Seb ki fog borulni, és távol kell tartanom őket egymástól. Bár Seb most fuldokoljon csak a féltékenységbe. Nem érdekel.

- Arra gondoltam, hogy már kedden kimegyek elfoglalni a szállást ami, mint utána néztem, a ti szállodátokba lesz! – újságolta boldogan. Seb a pályán a lakókocsijába Norbertel, én itt egyedül a hotelben Csiszi közelségébe. Azt hiszem, mégis csak érdekel Seb féltékenysége. Szegény Csiszi… szegény én!

- Egyre jobb. – sóhajtottam. – Mond hol is nyerted ezeket a jegyeket?

- Egy Red Bullos játékban. - mondta magabiztosan. Oda mentem a szekrényhez ahova letettem a Monacói vendég listát. Végig néztem a hosszú listát, de nyeremény játékot nem láttam.

- Nekem akarsz hazudni? – kérdeztem tőle. – Nem volt Monacói VIP belépő játékban hirdetve.

- Jó, igazából úgy szereztem őket. – nevetett ismét. – Most mennem kell, mert apám hazaért. Szia Szépségem! – és letette. Becsuktam a szemem és elszámoltam legalább 40-ig. Írtam egy sms-t Sebi anyukájának Anyák Napjára majd kimentem az erkélyre, ami pont a hotel bejáratára nézett.

Mikor megláttam Sebit és az apukáját kiszállni a kocsiból visszamentem a nappaliba és neki dőltem a kanapé hátuljának és figyeltem az ajtót.

Lehervadt a nevetés az arcukról mikor megláttak az ajtón belépve.

- Szerintem ezt nem akarom hallani. – távozott Norbert gyorsan. A düh kezdett ismét a felbugyogni bennem. – Kivel találkozgattál, míg én elvoltam? – kérdeztem kifejezéstelen arccal.

- Melanie-val. – vágta rá, de a szemében már félelem villant.

- Hazudsz. – súgtam. Legszívesebben oda mentem volna pofon csapni, de nem mozdultam.

- Miből gondolod? – kérdezte dacosan.

- Az előbb hívott fel Mel téged, hogy leszidjon, azért mert belerángattad. – fontam össze a mellem előtt a kezeimet. – Nem tudta, hogy én vettem fel a telefont. Ismét megkérdezem: Kivel találkozgattál?

- Valakivel. – vetette oda és bement a hálóba. – Nem csaltalak meg. – mondta hátra se nézve.

- Szabad ember vagy. Azzal találkozgatsz akivel akarsz. – mondtam semleges hangon, amire viszont már megfordult. – Semmi közöm ahhoz mit csinálsz a szabad idődben. – bólintottam. – Hiszen CSAK a versenymérnököd vagyok. – felvettem az asztalról a telefonom és a táskám és távoztam.

- Túl érzékeny vagyok. – suttogtam már a liftben állva. – Újabb év büntetés. – simiztem meg a hasam. Erre a kedveskedő mozdulatra esett le, mit is műveltem. Ez simán lehet a kapcsolatunk vége. A szakítást talán még túlélném valahogy, azt már nehezen, hogy együtt dolgozunk, de abba belehalok, ha még egyszer végig kell csinálnom egyedül a terhességet.

- Nem. Azt sem élném túl, ha eltávolodna tőlem. – suttogtam mielőtt kiléptem a liftből. A telefonom folyamatosan rezgett Sebi hívásaitól, de nem izgatott. A legelső taxiba beültem és a reptérre vitettem magam. Nem érdekelt a csapat, a cuccaim, semmi. Muszáj volt megnyugodnom és visszanyerni saját magam. 1 órát vártam a Magyarba induló gépre és éppen átléptem a kapun mikor Sebi belépett a csarnokba. Intettem neki és felszálltam a gépre. Oda bármekkora híresség is, nem engedték utánam.

Sármelléken szálltam le a gépről és taxival célba vettem Laci lakását. Ő volt Réka apukája.

Az első csengetésre kijött és Réka is rohant utána.

- Virááááááááááááááág!! – ölelte át a lábam. Lehajoltam és felvettem. Nyomtam egy nagy puszit a puha baba arcára és beszívtam az illatát. Sebi illatán kívül csak Réka illata tudott megnyugtatni.

- Szia csillagocska. – simogattam a hátát. – Gondoltam meglátogatlak.

- Nincs csomagod? – kérdezte meglepve Laci. Már este volt így Réka hálóingbe volt, frissen fürödve. Beültünk a nappaliba, és szerencsémre Laci semmit nem kérdezett. Csinált nekünk egy-egy nagy pohár kakaót és Réka az ölembe ülve kortyolgatta boldog mosollyal az arcán.

- Gyere te boszi, itt az ideje az alvásnak. – próbálta Laci felvenni az ölemből a kiscsajt, aki két kézzel kapaszkodott belém.

- Nem! – vágta rá durcásan.

- Gyere. Majd én elraklak aludni. – keltem fel vele. Régen jártam ebbe a házban, de tudtam merre kell mennem. A gyerekszobába még mindig mesefigurás tapéta volt és puha perzsa szőnyeg, ami rettentő tisztának tűnt. Itt-ott egy-egy játék volt elszórva. Befektettem az ágyba Rékát és nyakig betakartam.

- Miért kell aludnom? – durcáskodott.

- Mert a jó kislányok ilyenkor már alszanak. – simogattam meg a haját.

- De apa mindig azt mondja, hogy rossz vagyok, mint a bűn. – ellenkezett. – Meg azt, hogy anyánál is kiakasztóbb vagyok. – erre elnevettem magam. – Te tudod hol van anya?

- Ezzel a kérdéssel még várj pár évet. – mosolyogtam rá. Fájt, hogy régen cserben hagytam, de iszonyat fiatal voltam és hülye. Vissza pedig már nem tudnám csinálni. Talán nem is akarnám.

- Mondasz mesélt? – kérdezte laposakat pislogva.

- Milyen mesét szeretnél hallani? – simogattam még mindig az arcát.

- Királylányosat. – motyogta félálomba. Nem is tudtam válaszolni, már aludt is.

- Ennyire gyorsan még soha nem aludt el. – suttogta az ajtóból Laci. – Keresett Sebastian. Megnyugtattam, hogy itt vagy.

- Rendben, köszönöm. – mosolyogtam rá. – Gyerekes volt ide menekülnöm, igaz? – kérdeztem tőle halkan Rékát figyelve, ahogy alszik. – Akár egy pici kis angyalka.

- Én nem mondanám gyerekesnek azt, hogy pánikba esel, mert babát vársz megint és Sebastian nem akar veled megosztani valamit. – mosolygott. – Nem gyerekes ide jönnöd. Réka mindkettőnket emlékeztet arra, hogy valamit jól csináltunk régen. – nem jelent meg a régi kaján vigyora. Felnőtt már ahhoz.

- Borzalmas anya vagyok. – mondtam elcsukló hangon.

- Nem vagy rossz anya. – rázta a fejét. – Réka szeret téged. Most fél perc alatt aludt pusztán attól, hogy itt vagy vele és simogatod. Nem vagy rossz anya attól, hogy hoztál 19-20 éves fejjel egy döntést.

- Ellöktem magamtól. – keltem fel az ágy mellől.

- Nem lökted el magadtól. – sóhajtott. – A legjobbat akartad neki. Azt akartad, hogy egy boldog és nyugodt környezetben nőjön fel, biztos háttérrel. Ezt mellettem megkapta és meg is kapja.

- Az álmaimat hajszoltam. – ráztam a fejem. Oda jött és megölelt. Nekem pedig lefolytak az első könnycseppjeim.

- Ha annyira az álmod hajszolod, és nem érdekel a gyermeked akkor abortuszra jelentkezel mikor megtudtad, nem pedig halasztasz a suliban. – simogatta a hátam. – Megígértem Sebastiannak, hogy itt tartalak reggelig és vigyázok rád, szóval gyere tusolj le és pihenj egyet.

- Nem hiszem, hogy… - kezdtem bele, de az ujját a számra nyomta.

- Bármibe is akarsz bele kezdeni nincs igazad. – mosolygott. – Van egy vendégszobám, és nem zavarsz. Nem váltunk el veszekedve még csak nem is vitáztunk. Mindketten tudtuk a dolgunkat és ezért nem haragszom. Örülök az életemnek, ahogy neked is kéne. Sikeres vagy, van egy élettársad, aki szeret, és viszont szereted. Szereted a munkád, és anya leszel. Igazán anya. Van egy csodás házatok és biztos háttere a kicsinek. Sebastian soha nem hagyna el és nem hagyná, hogy bajotok essen. Ne félj az élettől Virág. – kézen fogott és elhúzott a fürdőig. – Tusolj le és gondold végig, amit mondtam.

- Köszönöm. – igazából nem tudtam mit köszönök meg. A helyet, a lelki fröccsöt vagy a szeretet és az elfogadást, ami a szemében volt. Biccentett és magamra hagyott.

Reggel ara ébredtem, hogy valaki az arcom cirógatja.

- Az a nő, akivel találkozgattam, azzal fenyegetőzött, hogy mocskolódni fog azokkal a képekkel, amiket rólad csinált az osztálykiránduláson. A sarkadban volt végig. – mondta egyből Sebi mikor kinyitottam a szemem. – Ettől akartalak védeni. Sajnálom, hogy hazudtam, de úgy gondoltam inkább megvédelek. Persze te soha nem hagyod, hogy bármitől is megvédjelek. – mosolyodott el. – Haragszol? – kérdezte a szemében aggodalommal.

- Nem. – bújtam oda. – Sajnálom, hogy olyan hülye voltam. Honnan tudtad, hogy a reptéren vagyok?

- Tudtam, hogy ki vagy borulva és sejtettem, hogy visszajössz Keszthelyre. – sóhajtott. – Először a recepciós csajtól meggyőződtem róla, hogy ide jössz majd felhívtam Lacit, hogy itt vagy-e. Ha nem itt akkor a szüleidnél vagy a nővérednél kerestelek volna.

- Túl jól ismersz. – simultam teljesen a mellkasának.

- Én nem bánom. – temette az arcát a nyakamba.

Még bementünk anyuékhoz, hogy ne tudja azt mondani, hogy oda se megyünk, majd haza indultunk. A csomagjaink a gyárba vártak ránk. Sebi onnan egyből ment Németországba, hogy onnan induljanak el apukájával. Totálisan megdöbbentem mikor a gyárban lévő szobámba belépve Eva az ágyon ült és éppen sminkelt.

- Hát te mi a jó eget keresel itt? – nyögtem ki pár perc tátott szájjal nézés után. – Neked pihenned kéne! – szidtam meg. A héten többször is beszéltünk, de mindig csak keveset, mert gyenge volt még és folyton nyugtatózták. A támadóra nem emlékezett, mert a sokk leblokkolta az emlékei azon részét.

- Dolgozni jöttem. – vigyorgott rám. – Nem csak te vagy munka mániás. Monacót ki nem hagyom!

- Ahogy én sem. – bólintottam vigyorogva. Kár lett volna a szavakat és az időt pocsékolni arra, hogy feleslegesen papolok és győzködöm. – Olyan volt Spanyolba a csapat, mint a szellemek. Nagyon szétcsúszott az egész.

- Hallottam és láttam. – grimaszolt. – Azt is láttam, hogy John orra úgy van össze rakva! Gratulálok! Én sem csinálhattam volna jobban!

- Honnan veszed, hogy én voltam? – vigyorogtam, míg átöltöztem.

- Ismerlek! – vágta rá. – Ha te itt vagy, itt van Sebastian is. Ha ő itt van, itt van Tommi is, ugye? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Nem. – válogattam az ingeim között. – Seb Németbe van. Tommi is vele van.

- Akkor pasik nélkül maradtunk! – vigyorgott. Ez a vigyor nem ígért semmi nyugalmat. Szerencsésen kibékültek Tommival, hiszen még se látod a szerelmed vérben tocsogni… Elég jó ok volt a békülésre. Persze ezt Eva teljesen ki is használta.

- Mit szólnál hozzá, ha én a sebekre te meg a gyerekre fogva ma lógnánk a munkából, és elmennénk vásárolni? – kelt fel az ágyáról. – Régen vásároltunk egy nagyot!

- Nem is tudom. – játszottam az elgondolkodót. – Benne vagyok! – vigyorodtam el. - Egyszer én is lóghatok a melóból, nem?

Az egész hétfő délután boltból boltba mászkálással telt. Rengeteg mindent vettünk a fehérneműtől elkezdve az olyan ruhákig, amik majd takarják a növekvő hasam. Este fáradtan estünk vissza a gyárba. De csak elpakolni volt időnk, mert indulnunk is kellett Monacóba az esti géppel. Előbb megkezdődik az élet Európa Las Vegasában, mint más helyszíneken, hiszen pénteken szabadnap van. Sebiék persze már megérkeztek, de kint aludtak a lakókocsiban a régi szép emlékeknek adózva.

Mikor beléptem a szobámba egy hatalmas plüss maci várt az ágyon ülve rózsával és egy kis kártyával, amin annyi volt: „Ne érezd magad egyedül”. Seb kusza írását egyből felismertem. A rózsát vízbe tettem a macit pedig berángattam magam mellé a meleg takaró rejtekébe. Örültem, hogy legalább gondolt rám. A macit befújhatta a spréjével, mert Sebi illata volt.

Reggel korán keltem, és mentem ki a pályára. Kényelmes sportcipőbe mászkáltam már 7-kor a paddockba. Előre tudtam, hogy hosszú napom lesz. Számadatokat gyűjtöttem és spekulációt írtam egészen 9-ig mikor megbeszélésen voltam, ahol aznap először láttam Sebit. Egy gyors puszira futotta és tőlem egy köszire a Macit illetően. Egészen éjjel 11ig dolgoztam, és akkor is azért álltam meg, mert émelyegtem. Átsétáltam a hotelba és az éjjel nappali konyháról kértem enni. Beültem az ágyba kajálni, hogy teli pocakkal csak eldőlnöm keljen.

Csütörtök reggel Christian elkapott, hogy mégis mit képzelek magamról, mert látta mikor távoztam a pályáról. Rezzenéstelenül hazudtam neki azt, hogy elaludtam az irodámban.

A szabadedzéseken a fő cél az volt, hogy minél több kört tegyenek meg a pilóták és minél több adatunk legyen. Szerencsére ez sikerült is, és még az első 5-ben is simán benne voltunk. Sebi vidáman csacsogva hagyta el a boxot, amin csak vigyorogtam. Neki már ez is elég volt a boldogsághoz. Csütörtök éjjelig ültem ismét az irodámba és a köröket értékeltem ki.

Unalommal és közönnyel kezeltem ezt a hetet. Nem értettem miért egészen péntekig. Úgymond itt a péntek volt a szabadnap. Nem volt kint dolgom, mert a napok folyamán mindent megcsináltam.

Mikor délelőtt hírtelen kinyíltak a szemeim fogalmam sem volt miért ébredtem fel. Felültem az ágyba és körbe néztem. Először fel sem fogtam, amit láttam. Tele volt mindig fehér és vörös rózsával. Az illat fejbe csapott. Elvigyorodtam. Kimásztam az ágyból és kiléptem a nappaliba. Ott is minden asztalon és a földön is vázákba vagy csak a földre fektetve rózsa csokrok voltak. Az egész szoba fehérbe és vörösbe úszott. Egy kis út volt hagyva a fürdőig. Oda sétáltam és óvatosan belöktem az ajtót. A kád tele volt gőzölgő vízzel és innen sem hiányoztak a rózsák, bár itt inkább szirmok voltak csak. A tükrön a rúzsommal üzenet állt. „1000 szál rózsával esedezem a bocsánatáért Szép Hölgy, hogy hanyagolom magácskát.”
- Ez annyira rád vall. – mondtam hangosan. Fogalmam sem volt hol, de tudtam, hogy valahol a lakosztályba van. – Nem sok kicsit az 1000 szál rózsa?

- Fel sem ér az értékeddel. – szólalt meg az ajtóba. Fekete hajszál csíkos ing volt rajta és farmer. A haját felzselézte és büntetni kellett volna a mosolyát.

- Ki volt azaz elvetemült virág árus aki szerzett neked ennyi fehér és vörös rózsát? – mutattam körbe. – Bár téged ismerve az össze dupláját hagytad ott.

- Ne foglalkozz ezzel. – húzott magához. – Sajnálom, hogy nem figyeltem rád a napokban eléggé. A veszekedés után el sem szabadott volna engednem téged.

- Nem haragszom miatta. – bújtam bele az ölelésbe. – A szüleid jóval kevesebbet látnak, mint én, és apud nagyon örül annak, hogy vele töltesz egy kis időt.

- A mai napom a tiéd. – csókolt meg. – Anna keze sajnos nem ér el addig, hogy ne legyen programom mára, de Eva keze simán. – húzta végig az ujjait a lassan derékig érő hajamon. – Ugye nem akarod levágatni?

- Ha megszületik a kicsi akkor mindenképpen levágatom.– kapaszkodtam meg a vállába. – Még annyi szabadidőm sem lesz, mint most.

- Neked ez teher, jól sejtem? – simogatta meg az arcom. – Te nem akartál gyereket, te karriert akartál.

- A karrierem már egy gyerek kárán megvan. – szorítottam az arcom a mellkasához. – Még egy gyerekem nem látja kárát a karrieremnek. Az első futamokról lehet hiányzok, de Európába már kicsivel együtt is simán utazhatok.

- Ki fog helyettesíteni? – kérdezte picit fenntartással a hangjában.

- Előtte valamelyik mérnököt kikupálom, ne félj. – perceken át összekapaszkodva álltunk. A keze megindult óvatosan és lehúzta rólam a nagypólót majd belefektetett a kád meleg vízbe. Ledobálta magáról a ruhákat és oda feküdt mellém, idegvégződéseket borzoló sóhaj kíséretében. Vagy én voltam ennyire kiéhezve, vagy ő volt ma direkt ennyire izgató. Nem tudom mi az igazság, de az ölébe kötöttem ki és hallgattam, ahogy nevet rajtam. Az esetek 99%ban ő veszti el a fejét, de most fordult a kocka.

- Ennyire kívánós lennél? - kérdezte nevetve. Feljebb csúsztam a combján, és egyből abba hagyta a nevetést ahogy hozzáértem a büszkeségéhez. – Oké, nem érdekel mitől vagy ilyen. – kapta el a csípőmet.

Zihálva kapkodtam a levegőt a hatalmas francia ágyon fekve. Hogy kerültem oda? Fogalmam sem volt, de nem is érdekelt, mert Sebi mellettem ugyan olyan gyorsan kapkodta a levegőt. Hírtelen tőrt fel belőlem a nevetés és egy pillanat döbbentség után Sebi is csatlakozott hozzám.

- Teljesen elvesztettem a régi racionális és mindent tudni akaró énem. – mondtam miután csillapodott a nevetés. – Kifordultam önmagamból a baba miatt. – mondtam tetettet morcossággal.

- Miért fogsz mindent a várandósságra? – könyökölt fel felén fordulva az ágyon és elkezdte a pocakomat simogatni.

- Mert én magamtól nem változok. – tettem én is kezem a hasamra. – Én éveken át az voltam, akit megismertél, és akivel együtt éltél. Csak annyit változtam amennyit a munkám és a kapcsolatunk megkövetelt, de gondolkodásba és szokásaimban semmit nem változtam 5 éve. – magyaráztam neki. – Most pedig az összes komolyabb szokásomról leszoktam, és sokat változott a gondolkodásom is.

- De azért, a munkádat eltudod jól végezni, nem? – kérdezte kíváncsian.

- Persze, az a vérembe van. – vigyorogtam. – De például nem tudom hányinger nélkül meginni a reggeli kávémat. Nem élvezem annyira a munkámat, mint régen. Régen imádtam a fejtörőket és az éjjelig tartó munka sem fárasztott le. Most pedig 11kor fél álomba másztam vissza a hotelba. Mindig is korán kelő voltam, most pedig ha nem szól az ébresztő, akkor 10 előtt nem kelek fel.

- Ezek nem annyira rossz változások. – vigyorgott. – Kifejezetten örülök, hogy leszoktál a kávézásról, és ha a munka nem megy vagy nehéznek, tehernek érzed, akkor ne erőltesd, mert bajotok lesz. – mondta aggodalmasan.

- A munkám soha nem lesz teher. – szögeztem le. – Szeretem a munkámat, és egy kis kölyök ebben nem akadályoz meg. Majd én elbeszélgetek vele, csak szülessen meg. – mondtam faarccal.

- Ne ordibálj és szidd le szegénykét már születése után pár perccel, kérlek! – mondta némi pánikkal a hangjába.

- Nyugi, csak 20 éves koráig otthon kell ülnie büntibe. – vigyorogtam. Elkezdett nevetni, de nem értettem min, hiszen nem vicceltem! Na, jó talán egy picit…

- Gondolkodtál már a neveken? – kérdezte Sebi. Egyből megráztam a fejemet. – Én sem. Nem is akarok rajta gondolkodni, míg nem jutunk el az utolsó hónapig.

- Én még akkor sem akarok rajta gondolkodni. – néztem rá. – Egy névvel elronthatod az egész jövőjét. A neved mivolta meghatározhatja ki leszel.

- Valljuk be, két ilyen szülővel elég nagy előnnyel indul bármibe is kezdjen. – vigyorgott.

- Szerintem viszont pont, hogy néha gyűlölni fog minket, mert bármibe is kezdjen egyikünkhöz hasonlítani fogják. – mondtam elmélázva. – Ha versenyző lesz, akkor ő lesz Sebastian Vettel gyereke, akitől sokat várnak, hiszen apuci is jó pilóta… Ha mérnök lesz sokat várnak tőle, mert azért már én is letettem valamit az asztalra. Nem saját maga vívja ki a figyelmet, hanem bele születik. Ha bénázik mindenki támadni fogja, ha valami jót csinál az természetes lesz.

- Igazad van. – bólintott Sebi elgondolkodva. – Akárcsak Nico vagy Bruno.

- Igen. – bólintottam. – Az biztos, hogy Vettel lesz, és a te neved az élete végéig végigkíséri, míg az enyémet, ha akarja letudja annyira mosni, hogy ne kövesse kísértetként.

- Legyen Norton Vettel. – mondta mosolyogva.

- Akkor együnket sem tudja lemosni. – nevettem.

- Remélem nem is akarja soha. – simogatta tovább a hasam.

- Na, jó kicsit előre gondolkodunk. – sóhajtottam. – Még meg se született!

- Úgyis a Forma 1-be fog elhelyezkedni. – vont vállat Sebi. – Már az anyaméhbe is a motor dorombolását hallgatja. – vigyorgott. Motordorombolás. Sok mindent tudnék mondani a Forma 1-es autók hangjára, de a dorombolás nem tartozik közéjük. Hangosak és inkább hasonlítanám az oroszlán hangjához, mint egy kiscica dorombolásához. Persze Sebinek érdekes élet felfogása volt. Versenyző létére nem volt végrendelete sem. Valaki túlzott optimizmussal vádolja ez miatt, valaki babonásnak véli. Az igazság az, hogy ő se nem optimista, sem nem álmodozó, vagy túlzott babonás, a realista jelző pedig sokszor messzebb áll tőle, mint tőlem az álmodozó jellem. Ő simán Sebastian Vettel a pilóta.

Spanyol 2

Ez most csak a futam és annak is csak utánzat féle, mert nem láttam és így nehéz megírni. Bocs mindenkitől! Köszönöm ismét a komikat!! :) My Lucky Luser-en mindig válaszolgatok.

Másnap ismét későn keltem. Sebet tegnap kétszer is megkértem, hogy keltsen fel engem is, mégse keltett fel. Meglepő, hogy 11-ig simán alszom. Egyből a születendő gyerekünk büntetését növeltem a fáradékonyságom miatt. Talán túl korán volt nagy szám, hogy végig melózom a várandósságot. Persze ez nem jelenti, azt, hogy hagyom Johnnak, hogy elrontsa ezt az évünket.

- Indulhatunk? – mosolyogott rám Norbert a törzs helyéről. Végig néztem magamon és látványosan megmozgattam a lábam ujját.

- Így? – vigyorogtam rá. Sebi egyik pólója volt rajtam meg az egyik boxere.

- Furcsa belegondolni, hogy ezek a ruha darabok a fiamon szoktak lenni. – vigyorgott vissza. Mindig bepróbálkozik azzal, hogy zavarba hozzon.

- Fura belegondolni, hogy a hasamba növekvő baba egy része valaha a fiadban volt. – vágtam vissza. Az ősz szakálla mögött mélyvörösre pirult és egyből elkapta rólam a tekintetét. Vissza mentem a szobába átöltözni, de a póló felvételnél megakadtam. A teljes alakos tükör előtt álltam és úgy éreztem, hogy simán szemet szúr bárkinek, hogy babát várok, pedig a hasam még mindig lapos volt. Tapasztalatból tudtam, hogy egy ideig simán eltitkolom. Felvettem egy hasban laza felsőt és egy gyors haj és smink igazítás után már indultunk is. Meglepő, hogy egyáltalán nem vágytam a kávéra, ami viszont ijesztőbe ment át mikor a Homeba rosszul lettem az illatától. Mérgesen nézhettem a pohárban feketéllő folyadékra mert Timi a büfés csajszi oda jött hozzám.

- Mit tett szegény kávé? - kérdezte vidáman. Ez volt a dolga. Vidámnak lenni. Engem 2 nap után kirúgnának, mert elég antiszociális tudok lenni.

- Rosszul vagyok az illatától. – morogtam. – Én a kávé illatától!! – akadtam ki.

- Vannak ilyen napok. – vont vállat és elakarta venni tőlem.

- Adod vissza! – kaptam utána. Erre elnevette magát velem együtt. – Megiszom. – néztem rá komolyan, bár inkább szántam a kijelentést a babának akire éppen nagyon dühös voltam.

- De ha rosszul vagy tőle akkor… - kezdett bele de lehúztam a pohár tartalmát.

- Nem hányom ki, nem hányom ki. – hunytam le a szemem. Pár pillanat múlva meg is nyugodott a gyomrom. – Én is így gondoltam. – morogtam majd elindultam az ilyenkor tartandó megbeszélésre. Úgy gondoltam halkan beosonok és a sarokba megbújok, de az ajtó nyitódásra mindenki rám nézett.

- Jöttem kémkedni. – mosolyogtam rájuk, hátha úgy mindenki magában tartja a véleményét.

- Inkább menj és pihenj le Sebastian szobájában. – gondolhattam volna, hogy pont Christian lesz az aki atyáskodik.

- Ha pontokat akartok veszteni akkor oké. – fordultam is meg. – De nekem se sírjatok. – és kimentem. Mérges voltam, hogy még egy megbeszélésre sem ülhetek be. Kértem uborka salátát, és beültem Seb szobájába laptopozni. Míg a laptop bekapcsolt az uborkát piszkáltam a fehér szószban. Egész addig jó elfoglaltságnak tűnt az uborka rendezés míg nem pöcköltem véletlen ki a laptop billentyűzetére az egyiket. Kuncogva mentem oda a polchoz zsepit keresni de nem találtam. Elkezdtem Seb táskájába turkálni, hátha találok, de csak egy bársony dobozt találtam. Forgattam egy ideig a kezemben, hogy megnézzem-e, végül inkább vissza dobtam a táskájába és leültem a saját táskámat áttúrni, de mindig gondolatban a dobozkánál kötöttem ki. Oda néztem a táskára és nagyon hívogató volt. Szinte ordított, hogy nézzem meg.

- Mikor lettem ennyire kíváncsi? – vontam össze a szemöldököm. Sikeresen letakarítottam a laptopot de a kuka felé elmentem a táska mellett. Akkor még megálltam, de vissza fele már nem tudtam nem belenyúlni a dobozért. Körbe néztem, mintha bárki is lenne rajtam kívül a szobába és felpattintottam a dobozt. A földön koppant az állam mikor megláttam, hogy csak egy cetli van a dobozba.

„ Kis kíváncsi! Ha érdekel a gyűrű engedd, hogy megkérjem a kezed.” – állt a papíron Sebi kusza kézírása.

- Gonosz. – nevettem. Tudta, hogy előbb-utóbb kíváncsi leszek és megakarom lesni. Kiszámíthatónak éreztem magam, de egyből azon járt már a fejem, hol lehet akkor ha nem a dobozba. – Magadnál hordod mi? Te kis furfangos. – vigyorogtam.

Többen is siránkoztak, hogy a rajtot inkább majd csak elmesélnék nekem, ne húzzam fel magam feleslegesen. Persze ez a feltételezés már ötletként halott volna. Kint voltam a rajtrácson is és életemben először Christiannal együtt a boxból néztem a rajtot.

- 20 Celsius-fokot mérnek, az aszfalt pedig 35 fokos. Az előrejelzések felhős időt jósoltak, egyelőre azonban süt a nap. – mondta John Sebinek a felvezető kör alatt. Természetesen elkaptam a tegnapi időmérő után, és megfenyegettem, hogy figyeljen jobban Sebire és fogja vissza. Kíváncsian vártam, megteszi-e, illetve megtudja-e tenni. – Rajt állapotban van a kocsi. Fogj jó rajtot, vagy rengeteg pontot veszít a csapat. – azt hittem helyben megszülök mikor ezt meghallottam.

- Beülhetek a helyére? – néztem Christianra picit bepánikozva.

- Te most pihensz. – nézett rám szigorúan. – Ha pattogsz hátra küldenek a paddockba, vagy kirakatlak még a pályáról is.

- És ugyan miért? – kaptam fel a vizet.

- Mert a héten túl voltál egy sokkon és egy majdnem vetélésen. – súgta oda szigorú szemekkel. Nem vitáztam, inkább csendben vártam a rajtot és magamba mérgelődtem John miatt. Nem fért a fejembe, hogy képes ilyet mondani egy pilótának fél perccel a rajt előtt.

- Ha Sebi behozza második vagy első helyen megeszem a kapalom. – jött oda Ben. Christian őt is egy csúnya pillantással illette.

- Csönd. – intettem le. Ráérünk akkor szidni a döntést mikor már Christian nem lesz itt velünk. Közben az egész mezőny felérkezett a helyére,és ismét hiányosságot vettem észre John munkájában. Nem figyelmeztette Sebit, ha rajt procedúrára amit azért nem árt megejteni. Ben is a homlokát ráncolta elég erősen. Rátapadtam a képernyőre. Abban a pillanatban ahogy elrajtoltak, bennem volt, hogy mondjam Sebinek, hogy merre húzódjon ki. Idegesített, hogy nem tehetem meg. Végül is nem tudta megelőzni Webbert, bár közel volt hozzá. Így szabad szemmel köridők nélkül is látszott, hogy Sebi kocsijával gond van vagy lesz. Lassabb volt mint Webber, pedig maxon volt a motorja és nyomhatta ahogy akarja, mert John nem fogta vissza.

- Rázd le Hamiltont. – szólt rá John Sebire.

- És mégis, hogy ? – kérdezett vissza Sebi picit mérgesen.

- Nyugtasd meg John gyerünk. – szuggeráltam a pasi hátát.

- Te vagy a pilóta. – jött a válasz Sebi kérdésére.

- Te meg a versenymérnöke! – jött az elégedetlen válasz az egyik szerelőtől. Christian szerencsére már beült a helyére.

Egy idő után már nem is bosszantottam magam Johnon csak figyeltem a történéseket. Lassan mindenkinek kijön a boxba másik kerékért. Rosberg viszont elindult, de a szerelők vissza tolták. Meglepetten néztem a képernyőt.

- Mintha nem lett volna rögzítve megfelelően az egyik kerék. – mondta az észre vételét Ben egyből. Csak bólintottam, hogy én is észre vettem.

- Iszonyúan csúszkál a kocsi! – panaszolta Sebi a rádióba. Kör végén kapott is új szett gumit.

- Egy körrel előbb lett így a kiállás. – mondta Ben miután megcsinálták a kiállást. – Ez így nem lesz jó.

- Eszi a kocsi a gumikat a túlzott motor használat miatt. – sóhajtottam. Mikor vissza ért a célegyenesbe Sebi Hamilton pont akkor ment ki a boxból, de ott volt az egyik Virgin amiről szólni kellett volna Sebinek, hiszen a mérnök látja ki hol van a pályán. Persze nem szólt neki, így meglepődött, hogy az íven Hamilton McLanerjén kívül más is van.

- Remélem azért pontot szerzünk. – húzta el a száját Ben.

- Remélem nem töri össze magát Sebi. – válaszoltam rá se nézve.

- A pontban sem reménykedsz? – kérdezte Ben. Csak megrántottam a vállam. Az igazság az volt, hogy abban sem reménykedtem, hogy az a kocsi így Sebi alatt kibírja a verseny végére. Közben persze folyamatosan mondta Sebi fülére John a legjobb köridőket ami megint marhaság, mert Sebi minden versenyen megy arra, hogy a legjobb idő az övé legyen. Ha kell ösztönzésnek jó, de így csak még jobban hajtja a kocsit.

- Szerinted Chandhok mit művel? – nézett rám Ben miután Chandhok sokadszorra sem tudta rendesen elengedni a mögötte jövőt.

- A licencével játszik. – néztem rá. Sokszor eljátssza még azt, hogy feltart valakit és a pilóták kiszavazzák a Forma 1-ből. Pár kör múlva pedig Alguersuari-val ütközött össze, bár utána ki is állt a versenyből.

- Végre! – nyögött fel megkönnyebbülten Ben mellettem. Vigyorogva néztem rá. Meg kellett volna szidnom azért, mert egy pilóta kiesésének örült, de én most csak nézőként voltam itt.

- Állítsd át a kocsik előző üzemmódba, úgy nagyobb lesz a sebességed. – ahogy meghallottam ezt a mondatot legszívesebben valamit Johnhoz vágtam volna.

- Na mire teszel tétet, mi adja először meg magát? – néztem Benre. Meglepetten nézett rám.

- Gumik. – vágta rá. – Vagy a motor robban fel.

- Fékek, aeroelemek. – néztem a TV képernyőt rezzenéstelenül. Közben Webber továbbra is magasan vezetett Hamilton egy picit ellépett Sebitől és Alonso is közeledett már Sebihez. Lement így jó pár kör.

- Nem tudom állítani az első szárnyat! – panaszkodott Sebi. Ránéztem Benre aki egyből biccentett felém. Igazam volt. Az elemek kezdik feladni a túlhajtástól.

- Nem akadályoz semmiben. – hagyta rá John.

- Hogy nem akadályozza? - akadtam ki. – Legalább 2 ezredet veszt vele, ha nem tudja az egyenesbe állítani! – dühöngtem. – Adj valamit amivel fejbe vágom. – néztem Benre aki csak vigyorgott.

- Nyugalom. Még nincs vége a futamnak. – simított végig a karomon. – Utána majd megverjük a helyettesed. – erre viszont már én is vigyorogtam.

- Webber, Hamilton, Te, Alonso, Schumacher, Button, Massa, Sutil, Kubica és Barrichello. – adta le az infót Sebinek.

- Valami nem jó! – panaszkodott ismét Sebi. – Alig van tapadás, és kicsúsztam.

- Kereket cserélünk. – mondta nyugodtan John. A problémát viszont egyenlőre keresték.

- Most meg mondom, hogy nem a gumikkal van a baj. – fontam össze a kezem a mellkasom előtt. Benék kiálltak a helyükre és gyors boksz munka ide vagy oda Alonso elénk került. Már csak 4. volt Sebi.

- Komoly gondok vannak a fékeiddel, állj ki. – mondta ki a végítéletet John. Összenéztünk Bennel. Sebit kiimádkozni a pályáról, úgy, hogy a kocsi még megy valami csoda folytán… Még nekem se sikerült.

- Végig tudok menni, legalább pontot szerzünk. – jött a makacs válasz. John egyből Christiannal tanácskozott.

- Lassan végig tudod talán vinni. – jött Christiantól az aggódó válasz. Közben én már a körmöm rágtam.

- Vélemény? – nézett rám Ben.

- Megölöm Johnt ha bármi baja lesz Sebinek. – vágtam rá. Doboltam a lábammal és a körmömet rágtam miközben figyeltem, hogy óvatosan megy a pályán.

- Ez még mindig gyors Sebastian. – szólt rá Christian.

- Állj ki. Gyere vissza a boxba. – pattogott John. Christian egyből oda hajolt hozzá.

- Remélem most éppen leosztja. – mondta Ben szintén idegesen. Fék nélkül a Spanyol pályán.

- Ez még mindig gyors. – csaptam le a fejhallgatómat és átrohantam a pulpitushoz. – Christian így falnak megy! – mondtam neki totálisan bebánikolva. – Motor féket használ ami meg kinyírja a motort és fel fogja adni így a motor vagy beakad.

- Mit szeretnél? – sóhajtott.

- Engedj ide. – néztem dühösen Johnra. Farkasszemet nézett velem majd ránézett Christianra aki valószínűleg bólintott mert John felkelt a helyéről és a kezembe adta a fülest. Egyből felkaptam és ledobtam magam a székre.

- Seb lassíts annyira, hogy a kanyarba ne kelljen még csak motor féket sem használnod. – hadartam. – Vigyen a lendület a kanyarba, mert így a motort is kinyírod.

- Köszönöm. – jött a megkönnyebbült sóhaj. Erre muszáj volt elmosolyodnom. – Mennyire van tőlem Michael?

- Éppen annyira, hogy kényelmesen beérj így. – nyugtattam meg nyugodt hangon. – Hamilton defektet kapott! Sóderágyban van. 3. vagy.

- Nem így akartam dobogóra kerülni. – mondta szomorkásan.

- A pontok, pontok. Mindegy, hogy kiharcoltad, vagy az öledbe hullott. – biztattam. - Évvégére teljesen mindegy lesz. – nem válaszolt, de tudtam, hogy igazat ad.

- Gratulálok a 3. helyedhez! – mondta mosolyogva neki, mikor átjött a célegyenesben.

- Ez egy nagyon nehéz futam volt. – mondta sóhajtva.

- Igen, nehéz futam volt. – adtam igazat. – A dobogó alatt találkozunk. – felkeltem és nagyon mérgesen néztem Johnra és Christianra. Ciaron pedig kacarászva indult meg a dobogó felé.

- Remélem kitöri a nyakát. – morogta Ben. Ránéztem, de ő a távolodó Ciarot nézte.

- Nincs akkora szerencsénk. – sóhajtottam én is. A szemem sarkából láttam, hogy meglepetten néz rám, de én inkább megindultam a dobogó felé.

Megöleltem Sebit miután kiszállt a kocsiból és nyomtam egy puszit a bukójára. Látszott rajta, hogy nagyon nem örül ennek a helyezésnek. A dobogóról végig engem nézett míg a himnuszokat játszották. Megvártam a pezsgőzést majd vissza mentem a paddock-ba egyenesen az irodámba amit ezen a héten John használt.

- Nagyon remélem, hogy soha többet nem válasz. – vágtam ki az ajtót. – Mégis mit képzeltél?

- Úgy döntöttem felhozom Christiannak az ötletet, hogy versenymérnök leszek. Utálok csak a gyárban lenni végig. – mondta önelégült fejjel. Oda mentem és bevágtam egyet neki. Egyből oda kapott a vérző orrához.

- Soha többet nem teszed ki Sebit ennek az életveszélynek aminek ma kitetted. – dühöngtem. Kisétáltam és bevágtam magam mögött az ajtót. Egy valamit megtanult ezen a hétvégén John: Soha ne kötekedj egy dühös kismamával.