Kanada - Európa 2

Itt az új rész. :D Úgy gondolom gyorsak voltunk Csillával. :D Remélem megint sokan komiztok!!! Minél több komi annál előbb hozok újat! Várom a véleményeteket a dolog alakulásáról

…

Eltűnt a konyhánk és egy pillanatig nem láttam semmit, mert a fény elvakított.

- Szia Virág. – hallottam meg egy ismerős hangot.

- Ki vagy? – kérdeztem halkan. Nem tudtam mi folyik itt. A fény még mindig túl erős volt a szememnek.

- Egy angyal. – jött a bariton hang. Ismét megkíséreltem kinyitni a szemem és elvettem a kezem óvatosan a szemem elől.

- Kimi vidd a mancsod a hasamról, és húzz az intim szférámból. – nyögtem fel. – Egyébként is, hogy kerülsz ide? – lestem rá mikor már nem nehezedett a keze a hasamra. Az oldalán feküdt és a könyökén támaszkodott, hogy lásson engem.

- Jöttem az éterből. – suttogta misztikusan.

- Jöttél volna a hambistól és hoztál volna nekem inkább kaját. – morogtam. – Hol van Seb? – vontam össze a szemöldököm. Körbe néztem a szobába, és a fájó fény, ami bántotta a szemem a lámpa volt.

- Gyógyszertárba, hoz neked lázcsillapítót és ilyesmiket. – vont vállat, ami oldalt fekvésbe nagy művészet. Neki még ez is sikerült.

- Miért nem te mentél gyógyszerért? –kérdeztem még mindig a hátamon fekve. Oldalra fordítottam a fejem, hogy lássam az arcát.

- Mert már ittam, és az ittas vezetést büntetik. – okoskodott. – Seb itt hagyott velem, és megkért, hogy ha felébredsz teljesítsem az óhajod, sóhajod.

- Szűnj meg életezni. – nyögtem fel. Olyan fejet vágott, mint akitől elvették a plüss maciját.

- Ezt nem áll módomban teljesíteni. – gördült át hason fekvésbe így ismét totál hozzám bújt.

- Báró. – néztem rá a fotelben fekvő kutyára. – Kergesd ki innen Kimit, kérlek. Ha kell tőlem aztán nyugodtan meg is eheted, bár szintem kicsit túl zsíros neked. De a nyaka formás, azt megkóstolhatod. – néztem segélykérően a kutyára, aki szusszantott egyet és befordult a fotel támla felé.

- Szóval zsíros vagyok? – kelletlenül néztem rá.

- Áruló! –morogtam még oda Bárónak. Ezt a pillanatot választotta Seb, hogy beparkoljon a ház elé a Mercivel. Tisztán halottam, ahogy leáll a motor majd nem sokára nyílik a bejárati ajtó.

- Nem vagy zsíros, ultra szexy vagy, főleg így másnaposan borostásan. – vágtam be a vigyort Kiminek. Seb gyorsléptei dübörögtek a lépcsőn.

- Jól vagy? – nézet rám az ajtóból.

- Igen. – mosolyogtam rá.

- Akkor mikért nem keltél fel? – ült fel Kimi törökülésbe.

- Mert úgy bele vagyok csomózva a takarókba, hogy csak a te oldaladról tudnám leszedni magamról, ha nem azon heverésznél. – vicsorítottam rá. Lemászott az ágyról és oda ült a fotel karfára, hogy simogassa Bárót. Seb egyből ott volt mellettem.

- Még inkább ne kellj fel. – nyomott vissza az ágyba. Utáltam, hogy én vagyok a leggyengébb fizikai erőben a szobába.

- Kimész helyettem pisilni? – néztem fel rá kérdőn. Kimi erre hangosan felröhögött.

- Te menstruálsz, vagy klimaxos vagy? – kérdezte úgy mellesleg.

- Terhes vagyok te szerencsétlen. – fakadtam ki.

- Ja, tényleg. – vigyorodott el. Ránéztem Sebre.

- Ha fél percig még Kimivel kell egy szobába lennem megetetem Báróval. – mondtam Sebnek magabiztosan. Komoly küzdelem volt az arcán az ellen, hogy felnevessen.

- Nem vicces, megpróbálta már. – horkantott fel Kimi.

- Mert nem másztál le rólam és nem hagytál békén. – vágtam vissza.

- Mert te meg nem bírtál felébredni cseszett 10 óráig. – csapott akaratosan a combjára.

- Ja, aztán meg jössz itt a nagy hantázással. – kontráztam.

- Héé, abba hagynátok? – kérdezte Seb kedvesen.

- Ne szólj bele a nagyok dolgába. – nézett rá Kimi, aki már a fotel előtt állt én pedig ültem az ágyban. Seb annyira meglepődött a kijelentésen, hogy hirtelen azt se tudta sírjon-e vagy nevessen. Végül megvonta a vállát és bemászott az ágyra, hogy végig terüljön rajta. Pillanatnyi csend állt be a szobába. Kimivel farkasszem néztünk. Egyszer csak Seb hangosan elkezdett nevetni. Ránéztünk, de ő csak rázkódott a nevetéstől. Ránéztem Kimire, akinek az arcán zavarodottság volt. Én is elkezdtem nevetni, mert vicces volt, ahogy Sebet rázta a nevetés és már a könnyei is folytak. Fogalmam sem volt min nevet. Pár pillanat múlva Kimi is nevetett velünk.

- Te egyébként min kezdtél el nevetni? – kérdezte Kimi mikor már mindhárman a francia ágyon feküdtünk és pihegtünk a nevetéstől.

- Olyanok voltatok, mint a területét őrző kutya. – nevette el megint magát. Kimivel váltottunk egy ’eznemnormális’ pillantást.

A lázam lement és a fejem sem fájt. Másnap elmentem nőgyógyászhoz, és a kicsik is rendben voltak. Nem értettem mi volt ez a kakaóiszogatás, de úgy vagyok vele, hogy amit nem értek azt nem is akarom. Főleg ha köze van a szellemekhez vagy a valláshoz. Nem az én asztalom, és nem is akarok ezen gondolkodni. A hétvégén megtartották Tomi temetését, ami borzalmas volt, mint minden temetés. Megvártam, míg mindenki elmegy a temetőből és oda mentem a nagyi sírjához, aki a nagypapám mellé lett temetve.

- Szia. – ültem le a sírkőre. – Tudom rég nem jártam erre. Mikor utoljára itt voltam akkor is babát vártam. – sóhajtottam fel. – Réka jól van. Szomorú, hogy Tomi elment, de jól van, ahogy mindenki. – végig gondoltam gyorsan ezt a pár évet. – Sikeres lettem, ahogy megjósoltad. – mosolyodtam el keserűen. A fejembe vízhangoztak a szavai:
„- Sikeres leszel. – mosolygott rám. Éreztem a frissen sült rétes illatát kiáramlani a konyhából. – Még nem tudom miben, de az leszel. – magabiztos volt, pedig még csak 14 éves voltam. „

- Boldog vagyok, mert megtaláltam azt az embert, akit nekem szántak, bár tudod jól, hogy nem hiszek ebben a hülyeségben. – nevettem fel keserűen. – Ikreket várok. Már egészen hozzászoktam a gondolathoz. – elnéztem a többi sírra. – Ja, képzeld, Bryannek van fia. Teljesen az apjára üt. Borzasztó. – sóhajtottam. – Mennem kell, Seb már biztos vár. – felkeltem és még egyszer végig néztem a síron. Nagyon szerettem a szüleimet és anya mindig támogatott bármibe is fogtam, de a nagyival voltam igazán önmagam, bár még fiatal voltam mikor meghalt. Csak miatta szerettem meg a fizikát, hiszen régen fizika tanár volt.

Anyuéknál volt a temetés után a gyülekező. Terülj-terülj asztalka volt és rengeteg alkohol. Én meg ihattam a babák miatt, és bár Seb bepróbálkozott, hogy legurítson a torkán pár felest, de nagyon rondán néztem rá így maradt az alma lénél. Még ma este gépre kellett szállnunk és célba venni a gyárat, mert hatalmas volt a fejetlenség ott és engem berendeltek, Sebre meg ráfért a tréning meg a szimulátorozás.

Már egy ideje mindenki iszogatott és ezzel arányosan egyre kibírhatatlanabbak lettek, ezért kimentem az udvarra levegőzni. Nem sokkal később a totálisan elázott Csiszi botladozott ki utánam. Jó barátja volt Tominak így a nővérem meghívta ide. Sebbel az asztal két végében ültek sokáig és nem kedves pillantással illeték a másikat.

- Kicsim, várj! – kiabált utánam mikor megindultam a kert felé.

- Ebből baj lesz. – sóhajtottam fel.

- Próbáljuk meg. Adj egy esélyt! – kapaszkodott a vállamba, aminek nem örültem, hiszen fáradt voltam arról nem is beszélve, hogy kényelmetlen volt a cipőm és így kettőnk súlyát kellett megtartanom a tűsarkaimon.

- Csiszi engedj el, nehéz vagy. – próbáltam eltolni magamtól, de átölelt és most már teljes testsúllyal rajtam támaszkodott.

- Szük… ségem… van… rád! – csuklott bele a szavakba.

- Amennyire el vagy ázva, nem csodálom. – nyögtem fel a súlya alatt. Muszáj volt valahogy leszednem magamról, mert hamarosan így a sárba fogunk feküdni, vagy a megterheléstől baja lesz az ikreimnek az viszont komoly verekedést vonna maga után.

- Nem. – rázta a fejét, és így sikeresen neki csapta a fejét az arcomnak.

- Kösz. – morogtam. – Engedj el Csiszi! – próbáltam lefejteni a kezét a nyakamból, kevés sikerrel. Utáltam fizikailag gyenge lenni.

- De… de... de… – nyökögte. – Szeretlek még mindig!

- Felhívnám rá a figyelmed, hogy én viszont téged nem. – sóhajtottam fel. – Engedj el az Istenit már! – kezdtem megijedni. Féltem, hogy a lázat túlélték a kicsik, de 70 kiló tartogatását már nem fogják, ha nem hagy békén. De legalábbis a gerincem vagy a térdem feladja a dolgot.

- Szükségem van valakire, aki velem van. – szorított erősebben.

- Oké, menj el és szerezz egy nőt. – nyögtem a súlya alatt. – A francba is a büszkeséggel. – morogtam. – SEBASTIAN! – ordítottam. Nem voltunk messze a háztól, reméltem, hogy meghall. – SEB! Basszus. – kaptam hírtelen Csiszi után, akinek a lábai feladták. – Iszákos buggyant tinik. – morogtam. Próbáltam a kezét lefejteni a nyakamból, de nem nagyon jött össze. A ház felé voltam fordulva, így láttam mikor Seb kihajolt a konyha ablakán, hogy kinézzen.

- Segíts. – nyögtem. Nem törődve a boka törés esélyével, laza mozdulattal kiugrott a földszinti ablakon. Még szerencse, hogy ezt se Tommi, se Christian, se a szponzorok nem látták. Puhán érkezett le szerencsére a betonra és nem a virágágyásba. Oda sietett hozzánk és egyetlen mozdulattal szedte le rólam Csiszit.

- Húzz innen kölyök. – lökte meg a ház felé, de Csiszi megkapaszkodott a diófába és nem mozdult.

- Nem. – vágta rá. – Szeretem Virágot!

- Húzz sorszámot. – vetette oda Seb. – Nagyon gyorsan pucolj be a házba. – fájt mindenem, de belekapaszkodtam két kézzel Seb jobb kezébe, amit már ökölbe szorított. Már csak az kéne, hogy megüsse.

- Engedj el Virág. – mondta rám se nézve.

- Nem, mert bántanád, és az apja a McLaneren sajtófőnöke. – csimpaszkodtam jobban a kezébe. – Mindent megtenne, hogy még mélyebbre ásson téged.

- Nem érdekel. – morogta. Feléztem az arcára. Minden négyzetcentijéről, a düh és az agresszió sütött. A kék szemei szinte feketék voltak, akárcsak a háborgó tenger.

- Csiszi menj innen, mert tényleg bajod lesz. – néztem rá könyörgően. Nem bántam volna, ha kap egyet a gyerek, de akkor Bryan tényleg Seb nyakába ugrassza a sajtót és így is ingatag lábakon állt még mentálisan.

- Nem megyek. – engedte a fát és neki támaszkodott háttal. Megpróbálkoztam Sebet meglökni a ház felé, de nem mozdult. Szerencsére Laci sétált ki a házból cigivel a kezébe és amint meglátott minket oda sietett.

- Mi történt? – nézett rám.

- Majd elmondom, de rángasd be Csiszit innen. – néztem rá könyörgően. Csiszi persze harcolt, de Laci elég hamar megunta és kihasználta a testi erőfölényét és rádobta Csiszit a vállára, majd bevonult a házba.

- Nyugodj meg, kérlek szépen. – oda mentem Seb elé és átöleltem a derekát. A fejem és a felsőtestem teljesen neki nyomtam az övének és a hátát simogattam. – Ne hagyd, hogy a dühöd irányítson. – motyogtam a mellkasába. Beletemette a fejét a hajamba és megölelt, de nagyon óvatosan, gyengéden. Elég sokáig álltunk így mire éreztem, hogy Sebből eltűnik a düh.

Visszamentünk a házba elköszönni és összeszedni a cuccunkat. Laci kivitt minket a reptérre mi pedig a korábbi géppel mentünk Angliába.

Ahogy oda értünk Seb sietősen nyomott egy puszit a számra majd eltűnt a büfé felé, ahol már ment a meccs. Péntek volt és játszottak a németek. Ezt is onnan tudom, hogy legalább tízszer elmondta.

Felmentem az irodámba ahol Guill serényen számolgatott.

- Kapunk rajthelybüntetés, vagy nem? – ültem le a székembe.

- Azt számolom, hogy tud-e menni azzal a váltóval. – mondta fel se nézve.

- Egyszerűbb lenne, ha kicserélnénk, 5 hellyel hátrébb rajtolnánk, és befejeznénk a versenyt, mint poleból rajtolni majd 20 kör után feladni, mert meghal a váltó. – dőltem hátra a székbe. Még volt 1 óra nyugalmam, mert szünet volt a gyárban. Mindenki meccset nézett és uzsonnázott.

- Azért kiszámolom, hogy Christiannak legyen mit felmutatni. – vont vállat. – Hány tizedesig szoktál ’Pí’- t számolni? – nézett rám.

- Attól függ, általában 10. – vontam vállat. – Nem szoktam 20-ig hülyéskedni vele. Meg addig ne is tudom fejből. – nevettem el magam.

- Én csak 4ig tudom. – húzta fel a szemöldökét. – Számolom akkor 10-ig.

- Addig számolod, amíg akarod, úgyis kiharcolom a váltócserét. – léptem ki a cipőmből. – Nem kockáztatunk.

- Feltörte a lábad? – mutatott a lábamra, amit éppen masszíroztam, hogy ne fájjon.

- A nők viselhetnek mindenféle szép, színes ruhákat, de a kényelmes cipő a férfiak kiváltsága. – morogtam.

- Akkor miért vagy magas sarkúban mindig? – ráncolta a homlokát. – Itt a gyárban simán lehetnél sportcipőbe is.

- A legtöbb magas sarkúm kényelmes. – vontam vállat. – És a sportcipőbe úgy érzem, mintha hanyatt készülnék esni. – nevettem el magam.

- Ketten gyorsabban végzünk. – sóhajtott fel. – Segítesz?

- Persze. – tettem fel a lábam az asztalra és az ölembe húztam egy mappát és egy üres lapot, meg egy tollat. – Mond, mit számoljak.

- Hát először is, jó lenne tudni, hogy 4649 prímszám-e és mi az utána jövő prímszám. – nézett rám.

- Eddig eszembe se jutott, hogy egyszerűbb lenne prímekkel számolni. – hümmögtem. – Egyébként prímszám és 4651 jön utána. - válaszoltam.

- Ezt kiszámoltad, vagy régebben bemagoltad? – nézett rám nagyra nyílt szemekkel.

- Matek, fizika szakos egyetemre jártam. – vontam vállat. – Versenyeztünk ki tud több prímszámot. – vigyorogtam. – 5101-ig tudom fejből. – muszáj volt nevetnem az arcán.

- És még én hittem azt, hogy jó mérnök vagyok. – hápogta. – Te fejbe számolsz egyenletet és tudod az összes matekos bemagolható számot.

- Járnom kellett kémiára és földrajzra, amiken unatkoztam. – vontam vállat. – Valamivel szórakozni kellett.

- Mi akasztófáztunk. – nevetett.

- Mi meg versenyeztünk a tudásba. – vontam vállat.

- Fogadok te voltál a legjobb. – vigyorgott.

- Nem. – ráztam a fejem. – Ketten is jobbak voltak nálam. Az egyikük építészmérnöknek tanult, a másik meg osztálytársam volt.

- Miért nem ő van akkor most abba a székbe? – biccentett felém.

- Mert két év után otthagyta az egyetemet. – sóhajtottam. – Nem olyan rég végzett el egy mérnöki fő sulit. Az egyetemre nem volt ideje a kislánya mellett.

- Arról a pasiról beszélsz, aki az elején rendszeresen felhívott és küldözgette a képeket? – dőlt hátra ő is.

- Igen, Laciról beszélek. – bólintottam.

- Miattad hagyta ott. – nem kérdezte.

- Igen. – sóhajtottam.

- Ha nem hagyja ott, most ő ülne itt. – ismét csak kijelentette.

- Valószínű. – bólintottam ismét.

- Ha választani kell inkább egy szép nő, akit nézni is lehet, mint egy pasi. – kezdett el nevetni. Megfogtam az ölembe fekvő tollat és hozzá vágtam.

Fél óráig csöndben számolgattunk, mikor Seb jelent meg az ajtóban és irtózatosan morcos volt.

- Mi a baja a sztárpilótánknak? – kérdezte tőle Guill.

- Vesztettek a németek. – morogta. Guill rám nézett. Megvontam a vállam és számoltam tovább.

- Ez csak foci. – mondta Guill nyugtatásnak szánva.

- Kezdődik. – nyögtem fel.

- Ez nem csak foci! – mondta hisztisen. Ledobta magát a kanapéra és ott dühöngött tovább. – Miért, ez CSAK autósport? – tárta szét a kezét.

- Igen. – bólintott Guill faarccal.

- De hát…! – kezdett bele döbbenten Seb. Nem erre számított. – Mérnökök. – olyan hanglejtéssel mondta, mintha valami nagy szidást mondott volna. Felkelt és kisétált az ajtón.

- Ezek a mérnökök rakják a segged alá a kocsit. – kiabáltam utána.

- Akkor magyarázz majd, ha kibírja a kocsi a futamot hiba nélkül. – vágott vissza. Felkaptam az egyik telefonom az asztalról és teljes erőből hozzá vágtam. Még épp időben csapta be az ajtót így a fán csattant a mobil. Még zárt ajtón keresztül is hallani lehetett Seb nevetését.

- Egyszer elkapom. – morogtam.

A hétvége gyorsan elment, hiszen végig dolgoztunk az egészet. Hétfőn megtartották a szokásos fejes gyűlést és kedden már Valenciába voltam. Seb még a gyárban volt, hiszen ő csak szerda este érkezik.

Vicces volt, hogy mindent nagyon átvizsgáltak, mert bomba veszély volt pár napja a környéken. Már láttam is magam előtt a mi szerencsénkkel, hogy a Red Bullt kell majd evakuálni bomba veszély miatt. Bár annyira nem siratnám meg a dolgot ha Ciaron irodájába lenne egy. Azt hiszem vissza kell vennem a szemétkedésből és a kárörvendésből. Végtére is egy csapat vagyunk, még akkor is, ha szívesen hagynám lógva Ciaront. Kötélen lógva.