Kanada 2

Na, ismét FRISS! Úgy gondolom hamar megírtam, főleg, hogy nem is vagyok otthon. Hosszabb mint általában szokott lenni és Csillu is pillanatok alatt kijavította. Hoztam új dizit is, és képeket a szereplőkről. SZÓVAL ismét komi határt húzok ami most 20 Komi lesz. Lécci alkossatok véleményt a szereplőkről is. Még többen hiányoznak tudom, de majd hozom őket. ( Pl Rékám már felhívta a figyelmem Annára) Virágot pedig majd csak a tali után hozom. :D Remélem oda minél többen eljöttök :) Csilluval kis hülyeségekkel készülünk nektek. :D

A reggel gyorsan elment, mert végig a telefonon lógtam. Fogmosás közben hallgattam, ahogy Attila éppen előadja, hogy kedden milyen képek fognak készülni rólam illetve a Bad Boyzról. Nem igazán voltam képbe kik ezek a srácok, mert nem élek otthon és nem is nagyon nézek TV-t. Legnagyobb örömömre Eva nem szólt előre, hogy a Fókusz itt lesz ma és velem akarnak riportot készíteni, szóval Guillel egyeztettem telefonon a pálya felé, hogy mit vesz ma át tőlem. Seb egy szó nélkül tűrte, hogy egész reggel a bluetooth a fülemen volt, és különféle emberekkel dumáltam, míg öltöztem, a hajamat csináltam ilyesmik. Bementem az irodámba és ledobáltam a cuccaimat.

- Szia Kislány. – állt meg az ajtóba Eva.

- Most haragszom rád! – néztem oda. – Azért szólhattál volna.

- Beírtam a naptáradba! – vigyorgott. – Azért ne engem utálj, mert nem nézed gyakrabban a naptárad csak reggel.

- Valakit muszáj utálnom, és az most te leszel. – mutattam rá.

- Nyugodtan. – vont vállat vigyorogva. – Állj. – kapta el a kezem és megigazgatta hátul a gallérom.

- Köszi. – és már ott sem voltam. Oda mentem a büféhez és mire megszólaltam volna, már előttem is volt a kávém. Kérdőn ránéztem Timire.

- Sebastian gondoskodik rólad. – mosolygott. – Az előbb szólt, hogy készüljek, mert futkosol ma és szükséged lesz kávéra, baba ide vagy oda.

- Túl jól ismer. – nevettem. Biccentettem Timinek és elindultam a stáb felé, akik az egyik asztalnál ültek már.

- Jó napot Kardos Ildikó. – pattant fel az asztaltól egy kedvesen mosolygó barna hajú nő.

- Norton Virág. – viszonoztam a mosolyt. Leültem és kapásból kezdetét vette az interjú.

- Múlt hét óta a világsajtó attól hangos, hogy babát vártok a pároddal Sebastian Vettel. – már most nem kezdődik jól. – Mennyire fogod tudni összeegyeztetni az anyaságot a munkáddal?

- Őszintén szólva még én magam sem tudom. – bevágtam a műmosolyt. – Valószínűleg a kettő egyszerre nem fog menni egy ideig.

- Többen a paddockban látják már maguk előtt azt a képet, mikor hozod magaddal a kicsit futamokra, hogy dolgozhass. – elnézett a home belseje felé majd ismét rám. – Ez mennyiben túlzása annak a pletykának, hogy munkamániás lennél?

- A munkamániám nem pletyka. – nevettem. – Az tény. – elgondolkodtam mielőtt válaszoltam volna igazából a kérdésre. – Előbb vagy utóbb utazni fogok újra a versenyhelyszínekre. A jövő zenéje, hogy hogyan és kivel illetve kikkel. – maradtam meg az enyhén rejtélynél. Annyit tudtak, hogy babát várok, azt nem, hogy ikreket.

- Gondolom, mint minden kapcsolatban, közted a Sebastian között is szoktak nézeteltérések lenni. – vezette fel a következő kérdést. – Ez mennyire hat ki a munkátokra? Hiszen mégiscsak együtt dolgoztok és ez általában hamar véget vet a kapcsolatoknak.

- Az esetleges veszekedéseink nem hatnak ki szó szerint a munkánkra. – úgy éreztem a türelmem ma végtelen. – Természetesen a hangulatunk kihathat a pályán történtekre, de ez főleg Sebnél érvényesül, persze ő már van annyi ideje a Forma 1-ben, hogy a pályára ne vigye ki a hangulatát. – persze ez iszonyatosan nagy kamu volt. Bárki bármennyire is profi a hangulatát egy fokig kiviszi a pályára, de ezt nem fogom az orra alá dörgölni.

- Van valami, amitől félsz? – ha rávágom, hogy nincs, akkor úgyse hiszi el.

- Félek a pókoktól. – vigyorogtam. Látszott, hogy nem erre gondolt. Adjuk meg neki, amiért ide jött. Egy érzelmes nőt. – De talán a legnagyobb félelmem az, hogy Seb a falba köt ki és nem tud kiszállni saját lábán. – adtam elő érzelmesen. Máris elégedettebb fejet vágott a riporter nő.

- Szia Kicsim. – sétált el mellettem Sebi és nyomott egy puszit a fejemre. – 10 perc múlva megbeszélés. – fordult még vissza majd átsétált az irodák felé amerre nem nagyon van keresni valója. Megbeszélés? Az csak 1 óra múlva lesz. Arra fordultam amerre Seb elment. Alibit szolgáltatott a minél előbbi lelépéshez.

- Tervezik már az esküvőt? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

- Még az eljegyzés sem történt meg. – dőltem hátra a székbe. – Egyelőre semmi ilyet nem tervezünk. – felkeltem a székből. – Bocsássanak meg, de ezt a megbeszélést nem hagyhatom ki.

- Rendben, köszönjük szépen. – gyorsan kezet fogtunk és távoztam. Semmi érdekes, semmi új kérdés nem hangzott el. Fölösleges idő pazarlás.

Bementem az irodámba és Seb az asztalomnak támaszkodva várt rám.

- Most mond. – sóhajtott. – Jó fej voltam, vagy jó fej voltam? – vigyorgott.

- El vagy nagyon szállva magadtól. – nevettem. – Tessék vissza esni a földre, mert fájni fog, ha én cibállak vissza.

- Két lábon állok a földön. – vigyorgott. – Viszont neked nem lenne muszáj két lábon állnod. – mire leeshetett volna a mondat értelme már fel is kapott és az asztalon ültem.

- Valaki kanos. – vigyorogtam.

- Úgy bizony. – csókolt meg.

- Seb neked órákon belül kocsiba kell ülnöd, bírj magaddal. – toltam el nevetve. Nagy sóhajtva tárta szét a kezeit és hátra lépett.

- Azért megpróbáltam. – nevetett. Visszalépett hozzám és megölelt. A keze végig szánkázott a hátamon és benyúlt a felsőm alá.

- Na, húzz innen. – toltam el nevetve.

- Már itt sem vagyok. – nyomott egy puszit a számra és nevetve futott ki az irodámból. Épp hogy leültem az asztalom mögé Eva állt meg a nyitott ajtóba.

- Kopp-kopp. – sétált be a fenekét fogdosva. – Fáj a popsim. – húzta el a száját.

- Senki nem mondta, hogy az iroda szex kényelmes. – vigyorogtam rá majd elkezdtem keresni a pálya rajzot.

- Ne is mond, mikor a térdedbe áll a levélbontó, vagy mikor lelököd a jó kis kávét. – ült le nyöszörögve.

- Hidd el, nem érdekel milyen pózba és kivel csinálod. – néztem rá vigyorogva.

- Pedig szívesen mesélnék jó kis szaftos dolgokat. – vigyorgott fülig érő szájjal.

- Én is tudnék, hogy is mondtad? – játszottam az elgondolkodót. – Szaftos dolgokat mesélni, mégse teszem. Te se tedd, mert nem érdekel egyik munkatársam mérete se. – látványosan undorodó arcot vágtam.

- Pedig Tommi nagyooon… - kezdett bele vigyorogva.

- Csönd! – emeltem fel a kezem. – Tényleg nem érdekel.

- Kár. – sóhajtott színpadiasan.

- Ismered azt a fogalmat, hogy magánszféra? – keltem fel a székemből és a szobában lévő másik asztalhoz mentem. Reméltem, ha a kupis asztalomon nem találom meg a pálya rajzot majd Guillén igen.

- Őőőő. – tette keresztbe a lábait. – Nem. – nevetett.

- Bárki megkérdezi hány numerád volt már simán válaszolsz? – néztem rá.

- Tudni akarod? – vigyorgott. – Akkor azt mond.

- NEM! – vágtam rá hangosan. – Még véletlen se oszd meg velem ezt az infót kérlek. Azt hiszem kiakadnék.

- Jól hiszed. – nevetett. – Sose gondoltam, hogy prűd lennél.

- Mert nem vagyok az. – kacsintottam rá. – Csak hidegen hagynak a skalpjaid. Sebé érdekelne maximum. – nevettem.

- Amiről tudok és amióta Forma 1-be van az 5 csaj, akivel volt, rajtad kívül. – mondta rezzenéstelen arccal. Meglepődve néztem rá.

- Te honnan tudsz ilyeneket? – kérdeztem totálisan megdöbbenve.

- Sajtófőnök vagyok. – vont vállat vigyorogva.

- Ja, azóta vagy itt, mint én. – fordultam vissza.

- Na jó, megkérdeztem tőle mikor az egyik partin sokat ivott. – nevetett.

- Majd mindjárt sorold a neveket is, és elkapom mindet. – nevettem fel.

- Hannah… - kezdett bele.

- Nem akarom tudni! – fogtam be a fülem. – Nem érted a viccet meg a szarkazmust?

- Azt hittem komolyan gondolod! – tartotta fel a tenyerét.

- És a neveiket is megkérdezted tőle? – esett le, hogy simán elmondta volna.

- Azt megkérdeztem az előző sajtósától. – nevetett fel. – Mi mindent tudunk, mert mi simítjuk el a dolgokat. – magyarázta.

- Aha. – mondtam igen értelmesen. – Hol a jó életbe van már az a hülye pálya rajz? – csaptam Guill asztalára.

- Valószínűleg a Guillnél a megbeszélésen, amit át passzoltál neki. – mondta készségesen. – Miért érzem azt, hogy szétszórt vagy egy kicsit?

- Még ha kicsit lennék az. – dobtam le magam a székembe. – Nem tudom mi van velem.

- Egy jó kis dugás kéne neked. – dőlt előre mindent tudó fejjel.

- Ezt benézted, mert köszönöm szépen tegnap megvolt. – vigyorogtam rá.

- Akkor pihenés kéne, amikor az égvilágon semmit se csinálsz, vagy csak otthon pakolászol. – vont vállat. – Vagy fogd az ikrekre. – nevetett.

- Attól még nem lesz jobb, ha rájuk fogom. – morogtam a hasamat simogatva.

- Miért nem veteted el őket? Miért ragaszkodsz ennyire hozzájuk, ha terhedre vannak? – dőlt hátra a székbe nagyot sóhajtva.

- Mert a gyerekeim. Haragszom rájuk, de attól még ugyan úgy szeretem őket. – mondtam magától értetődően.

- De ez miért ennyire egyértelmű? – tárta szét a karját kiakadva. – Totál ki voltál akadva! Most meg simogatod a hasadat és megnyugszol!

- Tudod Eva mikor eldöntöd, hogy lesz gyereked, vagy belenyugszol, hogy útban van akkor határozod el, hogy életed végéig a testeden kívül hordod a szíved. – mosolyogtam rá nyugodtan. – Az ember ideges miatta. Főleg azok, akiknek más céljuk volt az életben. Te még nem értheted, de egyszer a szülőszobába leszel és elátkozod a világot annyira fáj, majd a kezedbe adják a kisbabádat és rájössz, hogy tökmindegy milyen démonjaid voltak és tökmindegy mit hittél, gondoltál eddig. Onnantól kezdve az a csöppség a te felelősséged, és szüksége van rád, ahogy neked is szükséged lesz arra, hogy lásd, ahogy gügyög és nevetgél.

- Így még soha nem hallottalak beszélni. – suttogta Eva.

- Mert soha nem láttál még anyaként. – nevettem. – Nem igazán volt rá lehetőségem, hogy anya legyek, mert eldobtam magamtól az esélyt, de azt tudom, hogyha Rékával bármi történne, a futam közepén gépre ülnék és elmennék hozzá. Nem bírnék távol maradni.

- De ha az első pillanatban elveteted az ikreket és most a munkádra figyelsz, és majd pár év múlva vállaltok gyereket… - nem fejezte be a mondatot, talán nem is tudta volna.

- A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek, de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával. – idéztem fel anya szavait.

- Érzelgős lettél. – temette a kezeibe az arcát.

- Te meg babát vársz. – nem mozdultam meg és a kijelentésem is nyugodt volt.

- Honnan…? - kapta fel a fejét.

- Eddig nem volt problémád az ikrekkel, és nem is érdeklődtél a téma iránt így. – mosolyogtam. – Biztosan tudod ki az apa? – kérdeztem a szemébe nézve. Nem sértődött meg. Mindketten tudtuk, hogy jogos a kérdés.

- Tommi. – bólintott magabiztosan. – És a következő kérdésedre a válasz: Igen, már biztos, hogy terhes vagyok.

- Mond el neki, örülni fog. – mosolyogta még mindig.

- A-a! – dőlt hátra. – Te sem mondtad meg egyből, és én nem akarom megtartani. – erre nem mondtam semmit. Ez az ő döntése volt.

- Ha elveteted Tomminak akkor is mond el. Őt is bőven érinti. – kötöttem az ebet a karóhoz.

- Christian, hogy kiakadna, ha megtartanám! – nevetette el magát.

- Koton automata lenne minden szobába. – nevettem vele.

°◦○◦°

Mire megvolt minden megbeszélés már szinte kezdődött is a futam.

- A taktika nagyon egyszerű. – mondtam Sebnek a rajtrácon állva. – Minél jobban kivitelezed a rajtot főleg, hogy Webber elhúzott előled, és utána majd még kitaláljuk.

- Azt hittem, hogy ez csak vicc. – nézett ám nagy szemekkel.

- Nem vicc. – ráztam a fejem. – Vannak sablonok, amiket kitaláltunk, de most nem A vagy B taktika. Rajtolj el jól, és nem törd össze a kocsit. És ha lehet, valami csoda folytán maradj nyugodt.

- Nyugodt maradok. – bólintott.

- Azt majd még megnézem. – motyogtam halkan mikor már visszafelé mentem a depófalhoz. – Tom, ez lesz életünk leghosszabb futama.

- Hosszabb, mint a tavalyi brazil futam? – kérdezte enyhe félelemmel a hangjában.

- Hosszabb és nehezebb. – bólintottam. Leültem a helyemre és figyeltem, ahogy a mérnökök is vissza találnak a helyükre.

- Hajrá. – ütögette meg a hátam Guill. Ő majd csak akkor jön ide vissza mikor már a Főnök is, és nem szólhat bele a munkámba. Ciaronnak hála. Egyszer bezárom magunk mögött az egyik iroda ajtót és nagyon hangosan fogok ordítani azzal a pasival és ütöm, amíg a lábán áll, ha így fojtatja.

- Mondjatok nekem egy eső lehetőséget. – nyomtam meg a BOX gombot.

- 20% - jött a válasz. – Nem kell esővel számolnod.

- Egy változóval kevesebb. – sóhajtott fel Tom. Ő is maga elé húzta az üres lapokat és a tollat és felírta a lap tetejére a 20%-ot.

- Pilóta a kocsiba. – szólalt meg Ben.

- Az én idegeimnek bőven elég lenne az a megbízhatatlan kocsi és Seb ingatag lelke. – sóhajtottam.

- Seb ez a pálya McLarenes pálya és fékgyilkos. – kezdtem bele. – Ha azt mondom, visszaveszel, akkor azt is teszed. Értettük egymást?

- Igen. – mondta magabiztosan. Tehát nem fogja azt csinálni, amit mondok. Jó kilátások.

- A pálya hőmérséklete 38 fok a levegő viszont csak 25 fok. – mondtam neki már a levezető körön. – Kemény gumik vannak fent neked, míg a körülötted lévőkön lágy, ezt ne feledd.

- Hőmérsékletek? – kérdezte. Tom mellettem felsóhajtott.

- Minden üzemi hőfokon. – néztem meg a grafikonokat. – Figyelj a fékerő szabályzóra. Kuplung, Gáz, fék. – tettem még hozzá, mikor láttam, hogy már a rajtrácson van újra.

- Mi a véleményed? Jó esélyekkel vágunk neki? - nézett rám Tom.

- Mit szeretnél hallani? Bátorítást, kegyes hazugságot vagy az igazat? - pillantottam rá.

- Gondoltam. – sóhajtott. – Tehát ha dobogót fogunk, már akkor nagyon királyok vagyunk.

- Ha végig tudunk menni a versenyen úgy, hogy pontot szerzünk, már királyok vagyok. – sóhajtottam én is fel. – De ezt ne híreszteld.

- Annyi esélyünk van győzni, mint mókusnak az erdőtűzben. – motyogta. – Ez felpörget! Még inkább nyerni akarok! – nézett rám nagyra nyílt szemekkel. Inkább nem válaszoltam. Oda nyúltam a Red Bullos dobozért, de mielőtt kinyithattam volna Tommi kivette a kezemből és ásványvizet tett le elém.

- Terhes vagy. – tette vissza le az energia italt.

- Nem mondod. – nem volt sok időm morogni, mert kigyulladtak a piros lámpák, és egyszerre indult meg az összes autó. Libabőrős lett a hátam meg a kezem a hangtól. Ezt soha nem unom meg.

- Alonso balról próbál melléd bújni. – szóltam rá Sebre. Éreztem, hogy a várt adrenalin végig száguld az én ereimen is, és kiéleződnek az érzékeim. – Vigyázz a kerekekkel, mert még nem melegedtek fel annyira, mint a lágy. - ittam egy kortyot az ásványvízből és újra megnyomtam a gombot. - Szép rajt volt. Hamilton, Te, Alonso, Button, Webber a pillanatnyi sorrend. – tettem még hozzá. Közben Hamilton és Massa is megfutott egy-egy leggyorsabb kört, de ezt csak a lapra írtam fel magamnak, Sebnek nem szóltam róla.

- Webber elment Button mellett. – adtam le az infót Sebnek. – 4 tizedre vagy Hamiltontól próbáld elkapni.

- Mikor mennek ki? – kérdezte Seb egyből. Gyorsan utána számoltam.

- Még 2-3 kört bírnia kell elméletileg a lágynak. – nem egészen voltam biztos benne, főleg Hamiltonnál, hiszen nem azok közé tartozott, akik tudnak a gumikra vigyázni.

- Szólj rá, hogy igyon. – hajolt oda hozzám Tommi.

- Hamilton és Alonso kijöttek a boxba. – szóltam amint megláttam a két kocsit a box bejáratnál. – Figyelj a folyadék bevitelre. – tettem hozzá mikor Tommi megbökte a vállam. Hátra lestem, mert hallottam az ordítozást a hátam mögül még a kocsik zaján át is. Alonso és Hamilton egymás mellett siettek a boxból kifelé.

- Egyszer egy ilyenből nagy baleset lesz és azt az egyik csapat szerelői vagy fejesei szívják meg. – sóhajtott Tom.

- Ne morogj, figyelj inkább a versenyre. – intettem le. – Továbbra sem várható változás az időjárásban? – kérdeztem a hátsó traktustól.

- Nemsokára jönnek felhők a pálya fölé, de eső nem lesz. – kaptam meg a választ pár perc után.

- Mennyire van tőlem a 2.? – kérdezte Seb.

- 1,2-re van Webber. – mondtam neki a táblázatról.

- Nem akarok semmi balhét. – szólalt meg a rádióba Christian.

- A balhét majd én megcsinálom, ha Webber nem húzza meg magát. – jegyezte meg Tommi. Megdöbbenve néztem rá. Csak vállat vont és tovább figyelte a versenyt.

- Mi a sorrend? – kérdezte Seb.

- Te, Webber, Schumi, Buemi, Alonso, Hamilton, Button. – olvastam fel.

- Lassan kerékcsere esedékes. – szólt rám valaki a csapatrádióból.

- Seb mit gondolsz a pályára már megfelelő a lágy, vagy tartogassuk a végére? – kérdeztem a pilótától. Mégiscsak ő ül a kocsiba.

- Mikor tudom a legjobban kihasználni? – kérdezett vissza. Tom egyből számolgatni kezdett. Majd nagy betűkkel ráírta a lapra a következő 10-12 kört.

- Most. – adtam meg a választ Sebnek.

- Akkor jöjjön a lágy. – zárta le a témát. Tom valakivel elkezdett a rádión beszélgetni.

- Következő körben jön be Webber. – adta le a beszélgetés lényegét. - Utána be tudjuk hívni Sebet. – csak bólintottam. Tommi egyből kitáblázta Sebnek, amikor jött a célvonalnál.

- Kör végén BOX. – nyomatékosítottam.

- 15 kört bírt a kemény. – írta fel Tom. Gyorsan belekezdtem a számolásba, hogy a lágy mennyit fog bírni. Közben fel-fel pillantottam a képernyőre, hogy történik-e valami. Így vettem észre azt is, hogy Seb jön be a boxba. Letettem a tollat és megfordultam, hogy lássam a kerék cserét.

- Szabad pályára érkezel és a 4. vagy. – mondtam gyorsan Sebnek, majd befejeztem a számolást. – 10-11 körnél többet nem fog bírni a lágy és Button van előtted 2,2-re.

- Mennyire van az első? – kérdezett vissza.

- Hamilton 4,3ra van. – válaszoltam. – Tudod használni a folyadék ellátót? – kérdeztem miután Tommi ismét megbökdösött.

- Igen. – hangjában hallottam, hogy megértette az üzenet lényegét, ami annyi, hogy tessék inni.

- Szólj, amikor már lejártad a gumikat. – kérdeztem Sebet és neki kezdtem az számolósdinak újra.

- Lassan a hátsók szétesnek. – mondta úgy mellesleg hanghordozással.

- 1:19:9-es köröket mész. – néztem a monitorral. – Ha szétesik, ha nem húzd ki még 4 körig. – 3 körön át néma csendbe számoltam. Körülöttem mindenki ordibált, rohangásztak, autók jöttek és mentek a boxba és a célegyenesbe, a közönség iszonyú zajt csapott, de én ezekből semmit nem halottam. A fülesem eleve a legtöbb zajt kizárja, és most egy olyan helyen voltam gondolatba, amit Seb a matek dimenziójának hív. Se kép se hang csak a számok. Elég egy összeadást elrontanom, és pontot se szerzünk, vagy Sebet a fal fogja meg.

- Mi a sorrend? – hallottam meg távolról Seb hangját. Felnéztem a monitorra.

- Alonso, Button, Te, Webber, Hamilton. – olvastam fel. – Hamilton kerékcserén volt kint.

- Alig van tapadásom. – mondta panaszosan.

- Még egy kör és bejöhetsz. – válaszoltam már a számokra nézve. – Ha előbb jössz be, akkor a végén az utolsó körökbe vissza kell jönnöd még egy szett gumiért.

- Meglesz az az egy kör. – mondta egyetértően. Gyorsan végig néztem a számítást, ami egy egész lapot elfoglalt, majd Tom orra alá toltam a lapot.

- Ez jó vagy nem? Dobogót fogunk, de nem győzelmet. – nézett rám.

- És Webber Seb mögött végez, ami jó pont. – bólintottam. – Jól van Seb, jó körök voltak, gyere be kemény keverékért.

- Végig megyek velük? – kérdezte. Csak én és Tom tudtuk most már a számolgatás után a taktikát.

- Igen, ezek lesznek végig. – csekkoltam vissza, míg beért a boxba. Megfordultam és stopperrel mértem a box kiállást.

- 3,8! Szép volt srácok! – dicsértem meg a szerelőket a rádióba. – Ha minden jól halad, akkor innentől már pihenhettek.

- 5. vagy Webber, Hamilton, Alonso és Button mögött. – mondtam Sebnek miután kiért a boxból. Közben figyeltem, hogy Kubica és Sutil mit bohóckodnak a boksz bejáratnál.

- Nagy gumi darabok a boksz bejáratnál az íven. – figyelmeztettem Sebet. – És ne felejtsd el a folyadék bevitelt. – fűztem hozzá mikor Tommi ismét megbökött. – Ha tovább bökdösöl, visszarúgok. – szóltam rá, amin elkezdett nevetni, pedig nem viccnek szántam.

- Mennyire van tőlem Webber? – kérdezte Seb.

- 14 mp. – kerekítettem felfelé a 13,8-at. – Ő még jön majd kereket cserélni.

- Meg kell előznöm Buttont a győzelemért? – kérdezte. Felvontam a szemöldököm.

- 3 autót kell megelőznöd a győzelemért. – törtem le a kedvét. – Webbernél fél másodpercenként vagy lassabb körönként, szóval csak nyugodtan. Buttont meg tudod fogni. – persze ahogy kimondtam Button megfutotta a leggyorsabb kört.

- Mark Slade nagyon hajtja Buttont. Félnek tőlünk. – vigyorgott Tom.

- Slade a saját árnyékától is fél. – morogtam. – Seb Button nagyon rákapcsolt. 1:19.021-el övé a leggyorsabb kör– jegyeztem meg. Közben már Hamilton javította, de ahogy Seb átszáguldott a célon övé lett a leggyorsabb.

- Ez szép kör volt, tied a leggyorsabb kör. – dicsértem meg. – Jön egy nagy adag lekörözés.

- Mennyire vagyok Webbertől? – kérdezte. Tom mellettem felsóhajtott.

- 8,5-re. – válaszoltam. – De ő még kijön előletek. Buttont kell megelőznöd.

- Hogy előzzem meg Buttont, ha egyre lassabb a kocsi? – kérdezett vissza enyhén hisztérikus hangon.

- Nyugi, épp megoldom a problémát. – válaszoltam kisujjból. Fogalmam sem volt, mi a probléma.

- Alacsony a benzinadagolás. – kaptam meg hátulról a választ.

- Seb, kapcsolj F6-ot. – szóltam egyből Sebnek. A telemetria továbbra is a béka feneke alatt volt. – F7, F7, F7!! – szajkóztam.

- Végig tudunk F7-be menni? Nem fogy ki a benzin? – kérdeztem a boxot.

- A célig pont elég lesz. – nyugtázták. Tom ismét nagyon dumált valakivel rádión.

- Virág, Ciaron Mark versenyének fújtak. – hallottam meg Christian hangját. – Sebastian versenye mennyire menthető? – fordult felém.

- Ha közel tud kerülni az elejéhez, még fogható a dobogó simán. – válaszoltam magabiztosan.

- Ciaron a Red Bull Racing Csapat tagja vagy. – erre elvigyorodtam. Webbernek segítenie kell Sebet. Mint minden csapatnál itt is volt, megbeszélt rejtett csapat utasítás azóta, mióta a két srác összecsúszott Törökbe. Ha együnket felszólít Christian, hogy Csapat része vagyunk, kötelesek vagyunk arra ösztönözni a pilótát, hogy csapatjátékos legyen. Élvezettel figyeltem mikor Webber egyre jobban belassult, és elkezdte Hamiltont feltartani.

- A probléma megoldódott. – mondtam Sebnek. – Egyre jobban gyorsulsz, így tovább. – bíztattam.

- Hééé! – kelt ki magából Tom. Én egy árva szót se szóltam, mikor Webber szinte elengedte Hamiltont. Nem vártam többet tőlük.

- Hamilton, Alonso, Button, Te, Webber, Kubica a sorrend. – mondtam Sebnek miután Webber túl volt az utolsó box kiállásán.

- SUTIL FELTART! – ordította bele a rádióba Seb.

- Attól még nem fog elengedni előbb, ha kiborulsz és ordítasz. – jegyeztem meg neki. Elöntött egy ’már minden mindegy’ érzés.

- Mi a leggyorsabb kör? – kérdezte Seb miután túljutott Sutilon és az idegbaján.

- Ne is jusson eszedbe, válts hamar, mert baj van a kocsival. – reagáltam egyből. A baj túlzás, de így biztos, hogy nem próbálkozik.

- Jó munka Seb, jó munka! – szólt bele Christian. Seb nem akaratoskodott tovább. Valószínűleg a bukó alatt mondja a magáét. Úgy hiszem, addig van köztünk és a csapaton belül béke, míg ilyenkor nem halljuk mit mond. Tommi angyalian mosolyogva böködött meg megint.

- Esküszöm, megütlek, már fáj ott a vállam. – néztem rá vádlón. Mérges voltam, mert a kocsi megint nem tökéletes, és mert ez a 4. hely az én hibám. A taktika pocsék volt.

- Seb, ne felejtsd el a folyadékpótlást. – ahogy végig mondtam az én orrom alá is oda tartotta az ásványvizet. Morcosan vettem el és húztam meg az üveget. Sokkal nyugodtabb lettem, ami meglepett.

- A folyadék hiánytól lehetsz ingerlékenyebb. – mosolygott Tommi. Közben már véget ért a verseny.

- Seb a levezetőre nincs elég benzin a kocsiba, állj meg a pálya szélén. – mondtam neki sóhajtva. – Ügyes voltál, Gratulálok, 4. lettél életed első Kanadai futamán és Webber mögötted végzett.

- Ez egy picit vígasztal. – motyogta bele a rádióba. Christian is mondott neki pár bíztató szót, de azt már nem hallottam, mert ledobtam a fülest és átmentem a motorhomeba. Egészen estig ott ültem mikor is Eva kopogott.

- Gyere, visszaviszlek a hotelbe. – kezében ott volt már a kocsi kulcs. Tegnap is ő vitt vissza így nem morogtam amiatt, hogy Seb ismét itt hagyott. A hotelnél azért megkérdeztem, hogy Seb itt van-e már, hogy ne kelljen esetlegesen potyára fel-le mászkálnom, ha zárva a szoba.

- Természetesen már régen megérkezett. – mosolygott mindent tudóan.

- A számítógépről én is okos vagyok. – morogtam. Meg se lepődtem, hogy egy ilyen nap után Eva nem várt meg a halban. Mikor oda értem az ajtónkhoz az résnyire nyitva volt. Morcosan belöktem lábban és egyből ledobtam a táskámat az ajtó mellé, majd felnyomtam a villanyt.

- Boldog szülinapoooot!!! – kiabálták többen is. Én még pislogni is elfelejtettem annyira megijedtem.

- Ma van a szülinapom? – ráncoltam össze a homlokom. A csapatból többen is itt voltak, és a paddockból is páran. Legnagyobb meglepetésemre Kimi is az első sorba vigyorgott.

- Igen, ma vagy 26 éves. – ölelt meg Seb.

- Ne emlékeztess. – nevettem. Kaptam tortát és sok kismama cuccot. – Tehát tegnap ezért voltatok olyan furák? – néztem Sebre és Evara.

- Igen. – vigyorgott Seb. – Elhoztam a kocsid tegnap, hogy ma már ne tűnjön fel, hogy Eva hoz. Éppen akkor értem vissza mikor te felértél. Sikeresen oda is csuktam a Red Bullos ingem. – már értettem a fekete valamit az ajtóba. – Reméltem, hogy beveszed, hogy zuhanyoztam, de nem jött össze.

- Kimagyaráztad magad. – nevettem. – Én meg elhittem, te jó ég! A szobába miért nem akartad, hogy bemenjek? – hagytam, hogy a fotelben ülve az ölébe húzzon.

- Csak szívattalak. – nevette el magát. – Aranyos voltál, ahogy törted a fejed, hogy mi ez az egész. – erre már én is nevettem.

- Tényleg nem emlékeztél, hogy ma van a szülinapod? – hitetlenkedett Ben.

- Tényleg nem. – szakadtunk a nevetéstől. A csapat nagy része nem sokkal később lelépett, mi pedig beszélgettünk és DVD-ztünk az ott maradottakkal. A bulit jövő héten tervezik Kiminél megtartani, hiába mondom, hogy nekem nem kell buli. Meg kell ragadni az alkalmat az ivásra és a bulira szerintük. Iszákos banda. De azért szeretem őket. Főleg mikor alszanak.