Európa - Brit 3

Na sziasztok! Megint én és szívesen mindenkinek, hogy még most kijavítottam nektek, hogy minél előbb olvashassátok :) A 10 komi bőven megvolt, újabb komihatárról nem tudok ugyanis nem beszéltem Virággal ma, de ezt majd ő elmondja ha van ilyen terve :P Na asszem most így ennyi :D Jó olvasást, és jó éjszakát mindenkinek! :) Pussz. Csillu


Csütörtökön a csengőre ébredtem. Seb mellettem morcosan a fejére húzta a takarót és morgott valamit a korai látogatókról.
- Ne morogj, mint egy bolhás kutya, fél 9 van. – nyomtam egy puszit a szőke tincsekre. Báró felnézett rám. – Nem úgy értettem. Különben sem vagy bolhás. – simiztem meg a fejét. Nyugodtan tette vissza a mancsaira a fejét. Ismét megnyomta valaki lent a csengőt.
- Könyörgöm, nyisd már ki az ajtót, vagy üldözd el! – nyögte Seb és befordult a fal felé. Hópehely oda ment Sebhez és odadörgölőzött az arcához. – Rakd ki a macskádat is lécci! – szólt utánam mikor már az ajtóba voltam. Vissza néztem rájuk. Pehely Seb arcához bújva aludt.
- Ha megborotválkoznál, nem nézne jetinek és akkor nem bújna hozzád. – válaszoltam vigyorogva. Ismét megszólalt a csengő. Leszaladtam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. A kapuba a szomszéd lány állt.
- Anita, hát te? – indultam meg felé a kis előkerten keresztül. Az ő anyukája vigyáz mindig Báróékra.
- Szükségem lenne a segítségedre. – látható volt rajta, hogy zavarban van, de ugyan annyira fél is. – Ne haragudj, ha felkeltettelek titeket. – nézett végig a köntösömön.
- Itt volt az ideje az ébredésnek. – mosolyogtam rá, és kinyitottam a kaput. – Gyere és mesélj. – szorosan mögöttem sétált be a házba. Pont mikor beértünk Seb jelent meg a lépcső tetején és lábbal próbálta leparancsolni az emeletről Pelyhet. Mind ez magában muris lett volna, de mikor Anita fél perc tátott szájjal nézés után hirtelen elfordult, néztem csak meg igazán mi van Seben. Pontosabban mi nincs, mert egy szál feszülős boxerben viaskodott a lépcső tetején Pehellyel.
- Sebi, mit szólnál hozzá, ha nem hoznád zavarba Anitát? – kérdeztem csevegve.
- Ja. – nézett ránk és picit elpirult. – Bocsi. – és már ott sem volt.
- Kérsz valamit inni? – indultam meg a konyha felé. – Van alma lé, alma lé ééésss alma lé. Ja meg Red Bull, és persze víz. De kakaót vagy kávét is tudok csinálni ha gondolod. – néztem végig a hűtőn.
- Ennyire szeretitek az alma levet? – mosolyodott el.
- Nem. – húztam el a számat. – Én kifejezetten nem szeretem, de ebbe nincs beleszólásom. Seb alma lé és víz fan.
- Egy pohár vizet elfogadok. – döntött végül. Megfőztem a reggeli kávémat és a bögrével a kezemben leültem Anitával szembe.
- Figyelek. – dőltem hátra a székbe.
- Sebastian nem hall minket? – nézett az ajtó felé.
- Sebi már rég alszik megint. – mosolyodtam el.
- Honnan vagy benne ennyire biztos? – ráncolta a szemöldökét.
- Csönd van. – vontam vállat. Bólintott, mint aki érti.
- Tegnap együtt voltunk a barátommal… – kezdett bele fülig vörösödve. Épp tiltakozni akartam, hogy még Eva sztorijait se hallgatom meg. – … és elszakadt a gumi. – nyögte ki nagy nehezen. Nem mert rám nézni.
- Gondolom nem véletlen, hogy nem anyukádhoz fordultál. – kortyoltam bele a kávémba. Próbáltam rezzenéstelen arcot vágni.
- Anya, ha megtudja, hogy nem vagyok szűz, kiborulna. – morogta még mindig a poharat nézve. – Benned bízom. Reméltem, hogy te tudsz valahogy segíteni.
- Egy várandós kismamához jössz fogamzásgátló módszerek ügyében. – hümmögtem. – Ez valljuk be egy kicsit vicces. – mosolyodtam el. Szerencsére ő is elmosolyodott és végre rám nézett. – Felöltözöm és elmegyünk a patikába. – felkeltem az asztaltól és elindultam fel az emeletre. – Anyudnak mit mondtál miért jöttél át?
- Azt mondtam matekból kell segítség. – fordult felém.
- Sebnek is ezt mondom akkor, meg hogy fagyizunk. – gyorsan felöltöztem. Seb persze aludt, így írtam egy cetlit, hogy fagyizni mentünk és, hogy elvittem a BMW-t.
A patikába vettem 72 órás tablettát és leültünk az egyik fagyizóhoz.
- Tudod min lepődtem meg? – kérdezte a kiskanalával hadonászva. Ránéztem ő pedig folytatta. – Azon, hogy nem tartottál szentbeszédet.
- Az csak ne károgjon, aki szintén bekapta a legyet. – vigyorogtam rá.
- Anya tuti olyanokat vágna ilyenkor a fejemhez, hogy ő felelősség teljesebb volt ennyi idősen. – sóhajtott.
- Nem szoktam hazudni. – vontam vállat mosolyogva. – Semmivel nem voltam felelősség teljesebb 16-17 évesen. Sőt még ennyire se voltam az, mint te.
- Nehéz téged elképzelni olyannak. – hümmögött.
- Fiatal voltam én is, bulizós, ivós tini, aki a fűvel-fával elméletet követte. – nevettem fel. – Soha nem felejtem el, hogy volt egy srác, aki belém volt zúgva, de míg én a menők közé tartoztam ő úgymond a stréberek közé. – a fagyimat piszkáltam és újra láttam magam előtt a bankettet. – Miután kikaptuk az érettségi bizonyítványt még a tanulósok is ittak, és akkor hagyta el a száját az a mondat, hogy „Te fűvel-fával összefekszel, csak engem nézel bokornak.” – idéztem fel Bryan szavait. – Nem sok gátlásom volt akkoriban, és az alkohol azt is elvette. – nevettem fel. – Irónia az egészben az, hogy egy bokorban csináltuk. – erre már ő is felnevetett.
- Nem tudom rólad elképzelni. – csóválta a fejét pár perc után.
- Azóta az élet lemosta rólam ezt a felelőtlenséget. – mosolyodtam el szomorkásan. – Bekerültem az egyetemre és hidd el nekem kutya világ volt ott. – sóhajtottam. – Olyan osztálytársaim voltak, hogy belegondolni is durva.
- Milyenek voltak? – kérdezte sztori éhesen.
- Azon versenyeztünk, ki tud nehéz feladatokat minél gyorsabban megoldani. – nevettem el magam. – Kívülről megtanultuk a prímszámokat nagyon sokáig. Voltak érdekes dolgok. Minden időnket elvette a tanulás.
- Ha te azt mondod rá, hogy nehéz, akkor én még leírni sem tudnám. – nevetett fel. Ezen elmosolyodtam. – Nem vagyok túl jó matekból. – húzta el a száját.
- Novembertől itthon leszek. – néztem rá. – Ha gondolod segítek majd.
- Egy Red Bull versenymérnöktől matekot tanulni? – hümmögött. – Megtiszteltetés. – hajtotta meg a fejét.
- Maradjunk abba, hogy a szomszéd csajhoz korrepetálásra járni. – nevettem el magam. – Gyere, menjünk vissza. – keltem fel az asztaltól mikor megettük mindketten a fagyinkat. – Meddig vagy elengedve?
- Anya már elment dolgozni, szóval 4-ig ráérek. – mondta mikor beült a kocsiba. – Miért?
- Beveszed a gyógyszert szépen és lefekszel nálunk aludni. – ültem be én is. – Nem akarom, hogy magad legyél, ha esetleg nagyon rosszul leszel tőle.
- De Sebastian nem fog gyanút? – látszott rajta, hogy tényleg nem akarja, hogy bárki megtudja.
- Sebi ma egész nap edzeni fog. – vigyorodtam el. – Kimaradt neki több nap is. – azt csak gondolatban tettem hozzá, hogy mert Tommi padlón volt és nem akarta Evat egyedül hagyni. – Átjön egy barátnőm is, de ő meg nem fog faggatózni. – vontam vállat.
- Rendben. – bólintott. – Köszönök mindent. – mosolyodott el. – Visszafizetem a gyógyszer árát amint tudom. – szabadkozott.
- Ne légy buta. – sóhajtottam fel. – Nem vág földhöz pár Euró hiánya a kártyámról. – vigyorogtam. – Többet keresek, mint egy átlag svájci állampolgár.
- Sejtettem. – nevette el magát ő is.
Mire haza értünk Seb már nem volt otthon. A cetlim hátoldalán a kusza kézírásával volt oda firkálva, hogy edzenek, majd jön. Eva is átjött dél tájt. Anita fent aludt az emeleten mi pedig lent TV-ztünk és tömtük magunkba a csokit.
- Nem tűnsz magadba fordultnak. – jegyeztem meg mikor felbontottuk a sokadik tábla csokit.
- Nem férne bele az életembe egy gyerek. – vont vállat. – Elfogadtam, hogyha már a hasamban van, akkor jöjjön aminek jönnie kell, de azért nem őrültem meg és nem lettem baba centrikus.
- De dolgozni sincs kedved. – jegyeztem meg.
- Neked sincs. – vont vállat. – Elfogunk hízni. – tolta el az asztalon messzebb a csokit.
- Én így is úgy is elhúzok. – húztam vissza az édességet. – Legalább élvezzem is az elhízást.
- Én meg majd ágytornával letornászom. – vigyorgott és vett még belőle.

°◦○◦°

Már szombat volt, és Seb családja nálunk vendégeskedett. A plazma TV a kertben állt, hogy még véletlen se késsék le a meccset. Norbert sütött, Seb és Fabi pedig segített neki. Heike és Melanie velem együtt az asztalnál ültek és onnan néztük, hogy mit művelnek a pasik.
- Na és mikor költöztök? – fordult felém Heike. Nagy szemekkel nézhettem rá, mert meglepődött. – Sebastian nem mondta még neked, hogy kinézett egy házat?
- Bizonyára elfelejtette. – mosolyogtam rá. Fogalmam se volt miről beszél. – Bár én nem szeretnék költözni.
- Itt akarod az ikreket felnevelni? – nézett rám meglepve. Enyhén sértőnek éreztem, a mondat elejét, de egyelőre visszanyeltem a csípős választ.
- Igen. – bólintottam. – Mi a baj az otthonunkkal? – direkt hangsúlyoztam, hogy ez a mi otthonunk és ne szólja le.
- Két kisgyereknek kicsi. – mondta mintha ez természetes lenne. – És nem itt a szmogos levegőn kéne felnőniük. Egészségi gondokat okozhat nekik, sőt a fejlődésben is gátolja őket! – na, ez már nagyon nem tetszett.
- Anya hagyd, ezt ők döntik el. – szólt közbe Mel. Ezek szerint kiült az arcomra is a nem tetszés.
- Nem hagyom, mert nem akarom, hogy az unokáim degeneráltak legyenek a szmog miatt! – közbe végig a hasamat fixírozta.
- Itt sincs több szmog, mint bárhol máshol. – tártam szét a kezem. – És én egy jóval forgalmasabb városban nőttem fel, szmogos levegő mellett. A degenerált pedig túlzás.
- Hát képzeld el milyen eszed lehetne ha falun nyugalomban nősz fel! – bólintott hevesen. Erre már Mel is furán nézett az anyjára.
- Kétlem, hogy többre tudtam volna vinni az életben. – mondtam normál hangerőn, de kezdtem felhúzni magam. – Nagyon is elégedett vagyok az életemmel.
- De ha tisztább levegőn nősz fel, akkor lennél annyira okos, hogy csapatfőnök poszton lennél. – kezdett ő is bedühödni.
- A csapatfőnöknek nem kötelessége okosabbnak és tanultabbnak lennie a mérnököknél. – szűrtem a fogaim között. – Tudja mire vittem volna a városom nélkül ahol elkezdtem tanulni? Semmire! Egy kicseszett faluban semmi sincs a kocsmán és a templomon kívül. – vettem pár mély levegőt és próbáltam megnyugodni mielőtt kiabálni kezdek és elrontom Seb örömét. Heike fejében is ez járhatott, mert ő sem emelte meg a hangját.
- Én felneveltem 4 gyereket falun és mind jó eszű. – mondta összeszűkült szemmel. – Nézd mire vitte Sebastian! – mutatott rá.
- A vezetési kvalitás nem azért van benne, mert nem városban született. – vetettem oda. – Tökmindegy hol születik, ha meg van benne a kellő akarat és a képesség hozzá.
- De sokra vitte! – akaratoskodott.
- Én is sokra vittem. – ledobtam a rongyot az ölemből, amit szorongattam az asztalon. – Van egy matek, fizika szakos mérnöki diplomám és a szakmámban elismert vagyok.
- Egy nőnek a legfőbb feladata a szülés. – vitázott tovább. A kezem elkezdett remegni a visszafojtott dühtől.
- Heike hagyd abba, vagy indulhatsz haza. – sziszegtem neki. Legszívesebben ordítottam volna.
- Nem küldhetsz haza. – húzta ki magát.
- Ez a ház épp annyira az én otthonom, mint Sebé. – hajoltam oda hozzá. – És hidd el a fiad is meggondolná a marasztalásod, ha hallaná, miket mondasz. – felkeltem a székből és bementem a házba. Láttam, hogy Seb kérdőn utánam néz. Rámosolyogtam és felmentem a készülő gyerekszobába. A festés már megvolt, mert a napok folyamán megcsináltuk többedmagunkkal. A szőnyeg is le volt már rakva, de a szoba egyébként még üres volt. A falakon körbe mesefigurák voltak felfestve. A plafonból üvegszálak lógtak ki, hogy este, ha felkapcsoljuk olyan legyen, mint a csillagos éjszaka. Gyorsabban kész lettünk vele, mint hittem. Hallottam, ahogy valaki jön fel a lépcsőn. Vettem pár mély lélegzetet, hogy megnyugodjak.
- Mi a baj? – ölelt át hátulról Seb. Enyhe füst szaga volt a jellegzetes illata mellett.
- El akarsz költözni? – kérdeztem rá egyből.
- Anya győzködött, hogy költözzünk el. – tette a fejét a vállamra. – Szeretek itt lakni, mert mindenki közel lakik.
- De? – kérdeztem rá.
- Mikor még picik csak a cuccaiknak kell a hely. – magyarázta. – Ha nagyobbak lesznek viszont kelleni fog nekik a tér is.
- Tehát 1-2 év múlva költözzünk? – foglaltam össze.
- Igen, ez lenne a legésszerűbb. – bólintott. – Persze ezt a házat is tartsuk meg. Nem tudnék megválni tőle. – a keze a pocakom simogatta, ami egyre szembe tűnőbb volt, hogy babák fejlődnek benne.
- De ugye nem egy épp, hogy víz van házba akarsz költözni? – kérdeztem elhúzott szájjal.
- Nem. – nevetett fel. – Kiválasztjuk a házat és lesz addig időnk mindennel felszerelni.
- Megkapom a totális elektronikai megoldásaimat? – kérdeztem vigyorogva.
- De meg ám. – nevetett fel.
- Költözhetünk. – nevettem én is. Voltak vágyaim, amiket ebben a házban fölösleges lett volna megvalósítani.
- Gyere, menjünk vissza. – fogta meg a kezem és elkezdett kifelé húzni a szobából. – Anyának meg ne hagyd, hogy kiborítson. Arra megy ki a játék, hogy a mellettük lévő eladó házba költözzünk.
- Na, azt már nem! – torpantam meg. – Én évtizedeket töltöttem úgy, hogy a mamámék mellettünk laktak. Nem költözöm önként az anyósomhoz.
- Nyugi, nem költözünk oda. – ölelt meg. Neki döntötte a homlokát az enyémnek és csak néztük egymást.
- Imádom a kék szemeidet. – suttogtam mosolyogva.
- Imádom, hogy az vagy aki. – válaszolt mosolyogva ő is. Úgy csókolt meg mintha ez lenne az első szűzies csókunk. Átkaroltam a nyakát ő pedig a derekam tartotta, mert lábujjhegyre kellett állnom, hogy felérjem. Így álltunk perceken át. Közben teljesen megnyugodtam. Végül mosolyogva engedett el és kézen fogva mentünk vissza a vendégeinkhez. Ezek után senki nem tudott a nyugalmamból kizökkenteni. A meccset Mel és én végig nevettük és vigyorogtuk. Mindenki drukkolt, és ujjongott mikor a németek gólt lőttek.
Seb Fabival együtt járt örömtáncot mikor a végén a németek nyertek. Én az egészen csak nevettem. Aztán pár perc után Fabi repült a medencébe Seb jóvoltából, Seb pedig Norbertnek hála kötött ki az öccse mellett a vízben. Mel és én egyszerre indultunk meg futólépésben a ház felé.
- Mondj egy helyet ahova elbújhatunk. – nézett rám Mel nevetve. Behúztam az üvegajtót, ami a kertre nyílt és ráfordítottam a zárat. – Hatásos. – nevetett Mel. Kacagva figyeltük, ahogy Seb és Fabi kimászik a medencéből és csöpög róluk a víz. Már sírtam a nevetéstől mikor Norbert és Heike is a medencébe kötöttek ki. Mel rám kacsintott mikor Sebi megrángatta az üvegajtót.
- Ez nem tetszik nekem. – mondta Mel mikor Seb ördögi vigyorral az arcán eltűnt a ház mellett futva.
- Bejárati. – vágtam rá és Melel sprintet futottunk az ajtóig. – Simán beelőz minket, ha itt akart volna bejönni. – jegyeztem meg. És akkor leesett. Tudta, hogy nem fogok rá gondolni. – Mel?
- Igen? – nézett rám érdeklődve.
- Vizesek leszünk. – nevettem el magam és megfordultam. Seb ott állt mögöttünk.
- Hol jöttél be? – kérdezte Mel nevetve.
- Garázs. – vágtam rá. Seb pedig ördögien vigyorogva bólintott.
- Gyertek csak. – hívogatott az ujjával.
- Én ugyan nem. – nevettem. – Én már annyiszor kötöttem ki medencébe általad… – ráztam a fejem. Seb oda lépett Mellhez és komolyabb erőlködés nélkül, mint a zsákot szokás átdobta a vállán és megindult vele ki az udvarra. Annyit hallottam, hogy Mel tiltakozik majd sikítás és csobbanás és jött a német káromkodás. Volt annyi eszem, hogy ne hagyjam el a házat, csak azzal nem számoltam, hogy Fabi furfangosabb a bátyánál. Éppen vizet ittam a konyhába mikor oda jött mellém.
- Tudsz nekem segíteni? – kérdezte cinkosan közel hajolva.
- Attól függ. – tettem le a poharat.
- Segíts belelökni Sebet a vízbe. – megfogta a kezem és már mentünk is ki az udvarra. Itt rontottam el a dolgot. Seb a medence mellett állt. Mikor meglátott felkapott a karjába és még időm se volt meglepődni már a vízbe voltam. Prüszkölve úsztam a felszínre. Elkaptam a bokáját és berántottam magam mellé.
Pár óra múlva már Kimivel mentünk egy szórakozóhelyre, hogy kibulizzuk magunkat.
Ledobtam magam az egyik beülőbe és ott ittam az alkoholmentes piámat. Elég sokan voltak ahhoz, hogy pár pillanat alatt szem elől tévesszem a két srácot. Elég sok volt az ismerős arc. Seb ismeretsége lett meghívva.
- Felkérhetem a hölgyet egy táncra? – felnéztem az előttem állóra.
- Rég táncoltunk. – fogadtam el a felém nyújtott kezet. Bevezetett a tánctérre, szerencsére egy gyorsabb szám ment. - Rékát hol hagytad?
- Sebastian szülei vigyáznak rá. – mosolygott rám Laci. – Sebastian hívott meg. – mondta, mielőtt megkérdezhettem volna.
- Ennyire jóban lennétek? – vontam össze a szemöldököm.
- Én a múltad, ő a jelened és a jövőd. – mosolygott. – Egy nőt szeretünk. – forgatott meg.
- Jelenbe? – kérdeztem vissza.
- Én már csak múltban. – a mosolya letörölhetetlen volt.
- Na, jó ne kertelj. – nevettem el magam. – Jelentsd be, amit be akarsz.
- Találtam valakit, akit Réka is szeret és neki is van gyereke, bár fiatalabb, mint Réka és fiú. – mesélte csillogó szemekkel.
- Hol ismerted meg? – kérdeztem mosolyogva.
- Visszamentem az egyetemre, és ott csoporttársam. – vigyorgott.
- Az ágyban is jó? – kérdeztem nevetve.
- Jó bizony. – vigyorgott még mindig.
- Nem mű nő és nem hisztis? – faggattam tovább.
- Nem és nem. – nevetett.
- Akkor áldásom rátok. Ha úgy hiszed Rékának és neked jó, akkor nekem is. – lassú számra váltott, de mielőtt Lacival összeölelkeztünk volna Sebi jelent meg és lekért.
- Örülsz, hogy elhívtam? – kérdezte magához húzva. Érezni lehetett, hogy már volt benne pia, bár nem sok.
- Igen örülök. – nyomtam egy puszit az ajkaira. – Mit ittál?
- Véres agyat itatott velem Kimi vagy valami ilyesmi. – ráncolta a homlokát.
- Olyat többet inkább ne igyál, mert nem tudlak hazacipelni. – nevettem.
- Nem volt erős. – vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Ismerem azt a piát. – mosolyogtam. – Pont annyira erős, hogy téged megüssön.
- Elhiszem, ha te mondod. – vihogott.
- Erről beszéltem. – morogtam mosolyogva.
Hajnalba indultunk el haza. Vicces volt, mert a három srác egymást túllicitálva ordibált. Seb ült mellettem az anyósülésen, Kimi Laci pedig hátul.
Kiminél aludt Laci is, így bekísértem a két srácot, és megvártam, míg befekszenek az ágyba, hogy ne legyen ebből baj. Nagyon készek voltak mindketten. Belestem Kimi szobájába, hogy tényleg az ágyon fekszik-e és nem a földön, mint tavaly.
- Kapok jó éjt puszit? – kérdezte vihorászva. Oda mentem és nyomtam egy puszit a homlokára. – Ide is kapok? – tette az ujját a szájára.
- Nem. – vágtam rá és elindultam ki.
- Tudod, ha azon a bulin utánam jössz, talán együtt lennénk. – mondta akadozó nyelvel. Felrémlett előttem az évadköszöntő buli, ahol Kimivel táncoltam. Azt mondta, ha többet akarok, mint egy tánc kövessem. Nem követtem.
- Nem lennénk együtt. – fordultam vissza. – Te csak egy numerát akartál. És szeretem Sebastiant.
- Igazad van. – motyogta és már alud is. Belestem Lacihoz, aki már rég aludt.
Mire vissza kiértem a kocsiba Sebi is az üvegnek döntött fejjel bóbiskolt. Haza vittem és nagy nehezen felébresztettem, majd rávettem, hogy másszon fel az emeletre lehetőleg halnak, mert a családja és Réka is aludni szeretne.
Boxerbe feküdt végig az ágyon. Magára rángatta a takarót majd az oldalára fordult és rám nézett laposat pislogva.
- Most már aludhatok? – kérdezte álmatag hangon.
- Aludj Bajnok, aludj. – mosolyodtam el. Nyomtam egy puszit a puha ajkira majd elmentem tusolni. Gyorsan leszedtem magamról a sminket és kibontottam a hajam. Halkan nyitottam be abba a szobába, amiről tudtam, hogy Mel alszik bent. Gondolom ő Fabi mellett aludt, mert az ágyon Réka feküdt a macijával, amit tőlem kapott mikor megszületett és Báróval. Bizonyára az okos kutyus rájött, hogy Rékának támogatás kell éjszakára. A kislányos arcon a szemek szorosan össze voltak zárva, mint aki álmában is a mumustól fél és görcsösen kapaszkodott Báróba.
- Gyere Báró, vigyük át hozzánk. – megfogtam takaróstól Rékát és ölbe átvittem a hálószobába. Seb teljesen a falhoz lapulva aludt. Befektettem kettőnk közé az alvó angyalkát és befeküdtem az ágy szélére én is. Báró pedig oda telepedett Réka lábához. Elkezdtem simogatni Réka haját és az arcát, hogy megnyugodjon. Pár perc után kisimultak a félelem ráncai és békésen aludt tovább. Megkapaszkodott Seb kezébe, aki még így alkoholtól bekómáltan is egyből közelebb húzta magához Rékát. Erre viszont már kinyíltak a kislány szemei.
- Aludj Angyalka, biztonságba vagy. – adtam neki is egy puszit. Bólintott és már aludt is tovább, de már az én kezem is fogta. Nem kellett sok, hogy engem is elnyomjon az álom.