Európa - Brit 1

Itt a friss, amint most teljesen Zancnak ajánlok. És mivel ő nyerte a játékot a talin, ezért lehetőséget kap arra, hogyha bármi kérdése van a következő fejezetekkel kapcsolatban megkereshet és bármit kérdez ha tudom rá a választ válaszolok. Tehát sok mindent megtudhat a ficc jövőjéről. :) 3 ilyen kérdést ajánlok fel. És ezt a teljes fejezetet az ő tiszteletére!!

Mindenkivel táncoltam, aki csak ott volt. Mezítláb, gátlások nélkül, ahogy régen még a közép suliba tettem. Egy percre sem gondolkodtam, csak táncoltam. A Ferrarival és a McLarennel voltunk egy hotelben, így a McLarenesek közül is többen ott voltak.

- Utoljára így táncolni és kikapcsolni a banketten láttalak. – hátra fordultam és Bryan oldalra döntött fejjel állt mögöttem és engem nézett.

- Mert az is volt az utolsó, mikor tényleg kikapcsoltam. – mosolyogtam vissza. Kikaptam a narancslevemet és azt iszogatva néztem a tömeget. Seb nehezen engedett el a táncparkettről, mert félt, hogy meglógok.

- Sokat változtál. - dőlt ő is a pultnak és Sebet fixírozta. – Jövő héten lesz az osztálytalálkozó. Tudsz róla?

- Nem tudtam. – rá se néztem. – Régen jártam otthon.

- Eljössz? – a szemem sarkából láttam, hogy rám néz. Viszonoztam a pillantást. A zöld szemek nem voltak alkoholtól homályosak. Érdeklődés és kíváncsiság tükröződött bennük.

- Még nem tudom, hogy alakul a programom. – mosolyodtam el. Bólintott majd nyújtotta a kezét. – A rettegett McLaren sajtófőnök táncba hív egy Red Bullos versenymérnököt? Oda lesz a hírneved! – piszkáltam vigyorogva.

- Nem. – vigyorodott el. – Ceaser Bryan hívja táncba Norton Virágot, hiszen régi osztálytársak. – mosollyá szelídült az arca. – Régen a suliba ezt nem tehettem meg.

- Megteheted volna, csak nem volt hozzá merszed. – vigyorogtam. Elfogadtam a felém nyújtott kezet és megindultam a tánctér felé. Még mindig mezítláb voltam, így a tiszteletet parancsoló vonulásom nem jött be. Seb kérdő pillantása viszont mosolygásra késztetett. Éppen Annaval táncolt. Rákacsintottam és dobtam neki egy puszit, amire teljesen meglepődött. Nem ilyennek ismert, de ma nem érdekelt, hogy milyen vagyok. Én is megérdemlem néha a kikapcsolódást.

- Irigykedni fog ránk mindenki majd a régi suliból. – nevetett fel Bryan.

- Rám már akkoriban is irigykedtek. – vigyorogtam. Erre csak felnevetett megint. A környezetünkből többe is ránk néztek meglepetten. - Oda a hírnevünk. – sóhajtottam színpadiasan. Elnéztem Seb felé, aki még mindig Annaval ropta. Mikor észrevette, hogy nézem rám nyújtotta a nyelvét. Egy pillanatig elfogott a megdöbbenés, de aztán rájöttem, hogy Seb mindig is ovis szinten volt. Elvigyorodtam és én is kiöltöttem rá a nyelvem. Egyből lépett felém kettőt és felém kapott, hogy elérje a kezem, de én elhúztam és gyors hátra arccal rohanva neki indultam a lépcsőháznak. Nem tudom mi ütött belém, de jól esett nevetve futni a lépcsőn Seb elől, aki persze rohant utánam. A harmadik emeletnél esett le, hogy a hotel 8 emeletes és mi a 8.-on lakunk. Gondolatban megveregettem a saját vállam, de nem álltam meg.

- Héé mitől vagy te ilyen jó formában? – kiabált utánam Seb nevetve.

- Karban tart a szex. – válaszoltam kacagva. Az 5-nél viszont már nem bírtam rendesen befordulni így lehuppantam a lépcsőre. Pár pillanat után már Seb is mellettem ült. Rákönyököltem a térdemre és alig kaptam levegőt a futástól és a nevetéstől.

- Bolond. – csóválta a fejét nevetve.

- Gyerekes. – nyújtottam rá nyelvet. Hitetlenkedve pislogott rám.

- Mit ittál? – kérdezte meg végül vigyorogva.

- Narancslevet. – nevettem el magam. – Nincs a szervezetembe semmi tudatmódosító. – vágtam komoly arcot. – Csak boldog vagyok. – vigyorogtam.

- Miért szeretsz te engem egyáltalán? – kelt fel a lépcsőről és felsegített.

- Fogalmam sincs, de egyáltalán nem is érdekel. – vontam vállat. – Ne akard megmagyarázni a szerelmet. – löktem meg picit, hogy elengedjen majd futottam tovább a lépcsőn. Holnap fájni fog a térdem, ez már biztos. Egy emeletet sikerült rohannom mikor sikeresen neki mentem valakinek, mert Sebet figyeltem, ahogy fut utánam.

- Mit műveltek? – még mindig a derekam és a kezem fogta, hogy hanyatt ne vágódjak. Közvetlen közelről bámultan Jenson Button szemeibe.

- Erre nem tudok válaszolni. – nyögtem ki. Tényleg nem tudtam volna elmagyarázni, miért kezdtem el másodszorra is rohanni.

- Elengednéd? – ért oda Seb. Egyből morcos arcot vágott.

- Persze. – engedett el óvatosan nehogy elessek. Seb megfogta a kezem és magához húzott. A fejem felett egymást nézték.

- Hé. – integettem be közéjük. – Hééé!! Nem kutyák vagytok, hogy kijelöljétek a területeteket. – morogtam. Elléptem Sebitől és kimentem a folyosóra egy liftet keresni. Pár McLarenes mászkált a folyosón, így hátra arcot csináltam és inkább visszamentem a lépcsőházba. Nem volt kedvem hadakozni a sok pasival, hogy mit keresek ott.

- Jenson, szerintem neked már pihenned kéne. – néztem a srácra. Sebben már volt pia, így esélyét sem láttam, hogy az ő fejére hatni tudok.

- Igazad van. – bólintott, bár rám se nézett. Még egy gyilkos pillantást váltottak Sebbel majd bement a folyosóra.

- Te meg gyere és aludjunk, mert Tommi megöl, ha megtudja, hogy még nem szunyálsz. – ránéztem az órámra és nem is kamuztam nagyot, mert már hajnali 5 volt. Tommi pedig nyomatékosan megkért, hogy 4-kor tereljem Sebet fel a szobába. Úgy sétált fel a lépcsőn és végig a folyosónkon, mert a kisgyerekek szoktak, mikor megsértődnek. A megsértődős álarc persze már vicces volt mikor megállt az ajtó mellett és morcosan piszkálni kezdte a lábával a szőnyeget.

- Túlzásba viszed. – mondtam neki mikor kinyitottam az ajtót. Nem vártam meg, hogy bejön-e, beléptem és egyből a zuhanyt vettem célba.

- Én semmit nem viszek túlzásba! – jött utánam.

- Hisztis! – vágtam rá egyből. Ledobáltam a ruháimat és beálltam a tus alá.

- Te meg... te meg... – mondta nagy hévvel, de nem találta meg a megfelelő szót, így legyintett és kiment a fürdőből. Ezen már tényleg csak nevetni tudtam. Kínosan ügyeltem rá, hogy még véletlen se gondoljak semmire. Aludni akartam, és nem a hétvégén és a jövőn gondolkodni. Mire befeküdtem az ágyba Seb már nyakig magára húzott takaró alatt durmolt. Oda bújtam hozzá, ő pedig talán tudat alatt is egyből úgy helyezkedett, hogy oda tudjak hozzá teljesen bújni. Vicces mikor épp annyira ittas, hogy teljesen előjön a gyermeki énje, de ha többet iszik, már kötekedős lesz, és azt nem szerettem.

°◦○◦°

Hétfő délben egyből haza repültünk Svájcba, ami jó volt, mert az pihenést jelentett. Úgy éreztem rám fér. Sebbel nem lehetett bírni az úton, mert bármennyire is keveset aludt a hétvége hatása alatt volt. Folyton az esküvőről beszélt és az ikrekről. Kedden kitalálta, hogy álljunk neki az ikrek szobájának.

- Kék vagy rózsaszín? – állt meg a falfestékek előtt.

- Meg se próbálkozz a rózsaszínnel. – szóltam rá mikor már nyúlt érte. – Legyen fehér vagy zöld.

- De az unalmas. – elkezdte belepakolni a kék és rózsaszín festéket a bevásárló kocsiba, amin támaszkodtam.

- Legyen zöld, és megkérem Kittit a szomszédból, hogy rajzoljon rá mesefigurákat vagy valamit. – fogtam meg a kezét mikor már az 5. nagy kanna festéket emelte. – Seb az nagyon sok lesz.

- Biztos vagy benne? – nézett rám kérdőn.

- A hálószobához is csak kettő kellet. – bólintottam.

- De az kisebb. – bólintott.

- Nem kisebb. Szedd ki ez a sok festéket. – mutattam rá. Én meg se próbáltam megemelni őket, biztos, hogy nem bírom el őket. Visszarakta a helyére és két vödör fehéret és egy sötétkéket tett a kocsiba.

- Plafont kékre. – mondta és meg se várta, hogy kötekedjek már ment is tovább. – Mit szólnál hozzá, ha a szőnyeg rózsaszín lenne? – fordult felém.

- Fehér fal, kék plafon és rózsaszín szőnyeg? – el pillanatra elgondolkodott majd bólintott. – Oké, ez már durva. – sóhajtottam. – Kék vagy fehér lesz a szőnyeg, válassz.

- De nagyon sok a fehér a házba. – hümmögött. – Legyen a fal inkább krémszínű és a szőnyeg is. Bútorokat is krémszínűt veszünk és akkor úgy nem lesz benne fehér.

- Meg vegyél két krémszínű gyereket és tökéletes lesz. – morogtam mikor visszament a festékekhez. Az eladó, aki azon a részlegen volt látta, hogy kezdem elveszteni a türelmem, mert odajött.

- Most költöznek össze? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

- Rosszabb. – morogtam. – Gyerekszoba ikreknek. – az arcára kiült a sajnálkozás.

- Ha tudok segíteni, szóljon. – mosolyogott.

- Ha lát egy szőke hajú, kék szemű besózott srácot meneküljön. – vigyorogtam.

- Munkámmal jár az embereknek való segítség. – mosolygott kitartóan.

- Az én munkám, hogy kordában tartsam a párom. – vontam vállat. – Néha mindenki belebukik a munkájába.

- Háziasszony? – kérdezte picit lenézően.

- Mármint eltartott vagyok-e? – nevettem fel. – Dehogy vagyok! – ráztam a fejem. Valószínűleg visszaért Seb, mert a csaj meglepődve nézett rá, majd fülig vörösödött és lesimogatta a ruháját. Seb ügyet sem vetve rá bepakolta a kocsiba a festéket, amit szerzett és nyomott egy puszit az arcomra. A csaj arcán látszott, hogy egyből megértette a dolgot. Engem nem ismert fel, de már biztos, hogy valahol olvasott rólunk.

- Sajnálom. – nézett rám. Megvontam a vállam vigyorogva majd elindultam a kocsit tolva. Sebet annyira lekötötte a babaszoba láz, hogy nem is vette észre a közjátékot, hanem célirányosan ment a következő részleghez ahol a szőnyegek voltak.

- Ne is próbálkozzak azzal, hogy lebeszéljelek a perzsaszőnyegről, ugye? – fordult hátra. Én még csak akkor értem a sor elejére, ő már ment is a következő sorba.

- Hát ne. – mondtam hangosabban, hogy hallja.

Három teljes órát eltöltöttünk abba a nyavalyás boltba az ikrek és Seb miatt. Én voltam az elszenvedő fél.

- Sebi veszel nekem kakaós csigát? – néztem rá már a kocsiban ülve. A pocakom simogattam és próbáltam minél aranyosabbnak és cukibbnak tűnni. – Megkívántam. – tettem hozzá nagyokat pislogva. Felsóhajtott, majd a legközelebbi boltba szerzett nekem kakaós csigát. Mikor elkezdtem élvezettel nyámmogni rajta, akkor már csak nevetett.

Miután bepakoltunk a kocsiból bementem a konyhába is elrakni a vásárolt dolgokat, amik oda valók voltak. Az üzenetrögzítő idegesítően csipogott.

- Önnek 3 üzenete van. – mondta a géphang. Megnyomtam a lejátszást és pakoltam tovább.

- Sziasztok, nem tudjátok Eva merre lehet? – Tommi hangja még a rögzítő torzításában is aggódónak hangzott. – Ha haza értek hívjatok fel lécci. – pityegett egyet majd jött a következő üzenet.

- Még mindig nem értetek haza? Vagy ott van és megkért, hogy ne reagáljatok? – most már vád is volt a hangjában. Tommi és a vád. Elég komolyan aggódhat. – Hívjatok, ha van valami. – megint csipogott és váltott. Én már a telefon előtt álltam.

- Virág amint tudsz hívj fel, kérlek. – ez viszont már Eva hangja volt.

- SEB! – ordítottam teli torokból. Fél perc múlva már ott állt mellettem. – Hívd Tommit, és mond meg neki, hogy Eva keresett engem. Amint mondhatok bármit is szólok és hazaviszem, amint tudom. – már nyitotta a száját, hogy kérdezzen, de felemeltem a kezem így későbbre hagyta a faggatózást.

- Gyerünk, gyerünk, gyerünk… - drukkoltam míg kicsöngött a telefon.

- Kérlek gyere fel a túrázós helyünkre. – mondta, ahogy felvette. A hangja rekedt volt, valószínűleg a sírástól. – Ne szólj Tomminak, hogy hol vagyok. Kell még egy kis idő, csak nem kocsival jöttem, és rettenetesen fázom, és azt hiszem kiment a bokáim is.

- Rendben, indulok. – nyomtam ki a telefont. Seb kérdőn nézett rám. – Hívd át Tommit ide. – beleléptem a sportcipőmbe és lekaptam a Nissan kulcsait a többi közül. – 1 óra múlva itt vagyok Evaval, vagy szólok, hol vagyunk. Ha egy óráig nem jelentkezek, kezdhetsz aggódni, és induljatok meg a 3-as úton az erdőbe, de inkább szólj Kiminek ő jobban hozzá van szokva az ilyen terephez. – nyomtam egy puszit az arcára és indultam is a garázs felé.

- Vigyázz magatokra! – kiabált utánam. – Egy óra! – valószínűleg stopperrel fogja mérni azt az egy órát.

Voltak fenntartásaim, mert én nem szerettem és nem is tudtam erdőbe murván és mindenféle bukkanón vezetni. Minden hitem a kocsiban volt. Elméletben pontosan tudtam, hogy kéne vezetni erdős részen, de gyakorlatban nem ment. Elméletben a gyorskör is megy, gyakorlatban meg az első falon kötnék ki.

Gyomorideggel álltam meg az út végén. Kiszálltam a kocsiból és megindultam a padok felé, ami a sziklánál voltak. Amint kiértem az erdős részből egyből észre is vettem Evat. Abba a cuccba volt, amibe haza jött velünk Valenciából. A magas sarkújának a sarka már el volt törve, és a haja is szétjött. Az ingét már kirángatta a gatya derekából, aminek tiszta sár és fű volt a szára.

- Legalább miért nem öltöztél át? – ültem le mellé.

- Egy percet sem akartam otthon tölteni. – mondta a tájat nézve. – Terhes vagyok, és muszáj volt gondolkodnom. Szükségem volt időre, hogy eldöntsem, mit csináljak. Tommi meg akarja tartani a kicsit, de azzal oda lesz az életem, amiért küzdöttem. Nem bírom magam elképzelni anyaként. – az arcán látszott, hogy mióta csak tudja és ideje van rá ezen töri a fejét.

- Nem kell magad elképzelni. – vontam vállat. – Nem kell rágörcsölni. Ha várandós lettél, akkor ez a sorsod. Ha elveteted, azzal megölöd őket, és magadban is megölsz valamit. Arról nem is beszélve, hogy Tommi talán soha nem bocsájtja meg.

- Nem kéne elszúrnom ezt a kapcsolatot, ugye? – kérdezte sóhajtva.

- Nem. Nagyon nem. – ingattam a fejem. – Tommi jó ember, kitart melletted és szeret. Hidd el, egyedül is jó lenni, főleg ha van munka, de sokkal jobb minden este azzal a tudattal lefeküdni, hogy igaz az agyadra megy és csak a gondot okozza, de van, aki az élethez kössön, van, aki szeret. – ezt még így én magam sem gondoltam végig igazán.

- Megtartom a babát. – kelt fel Eva a padról. – Haza viszel? – nézett rám kérlelően. Bólintottam majd felkeltem és is a padról és eltámogattam Evat a kocsiig. Beültünk és épp beindítottam a motort mikor mindkettőnk telefonja csipogott. Christiantól kaptunk behívást a gyárba.

- Csodálatos. – morogta Eva. – Mi történhetett szerinted?

- Ciaron volt most benn a felelős fejes. – vontam vállat. – Őt ismerve, lehet, hogy már leégett a gyár. – ahogy volt híváshoz elég térerőm hívtam Sebit.

- Szia, na? Megvan? Jól vagytok? – vette fel az első csörgésre.

- Szia, jól vagyunk, hazafelé tartunk. – nyugtattam meg. – Ti is kaptatok behívót?

- Igen, megvárjunk, vagy majd a gyárban találkozunk? – kérdezte kíváncsian.

- Ha eléritek az Angliába tartó gépet előttünk, akkor menjetek nyugodtan. De léci, foglalj jegyet nekünk valamelyikre, amit elérünk. – kértem.

- Rendben, Szeretlek titeket. Szia! – meg se várta a választ már kinyomta. Eva a tájat nézve, én pedig minden idegszálammal azon koncentráltam, hogy se egy fába, se egy bokorba ne kössünk ki.

Mikor kiértünk az aszfaltos útra megnyugodtam, bár észre se vettem mennyire görcsöltem a terep miatt. Rámentem arra az útra, ami visszavisz a civilizációba. Nagy kereszteződés volt még az erdőben, ahol több út is egybe futott. Nem értettem miért, de lámpa volt felszerelve, mérgelődtem is egy picit a piros miatt. Aztán pár pillanat múlva hatalmas csattanás és a kocsi métereket csúszott velünk előre. A légzsák kinyílt és jó alaposan mellkason vágott. Újabb csattanás, és a Nissanom az oldalára fordult én pedig belesüppedtem az sötétségbe.