Gooffy: Miss Norton a Vég

Utólagosan is boldog 1 évet szeretnék kívánni a "gyermekemnek" A Miss Nortonnak. =)

Mindenkinek ajánlom aki olvasta. Így talán könnyebb elengedni. De legalábbis a régi érzéseket vissza hozza.

Köszönöm a két Bétának aki közreműködött a Miss Nortonba: Csillunak és Gicának. És köszönöm Rékának, aki most áll mellettem, bármi történjen. =) Szól és csóválja a fejét, a buta hibáimon. =D

Szeretlek titeket!! =)

*Seb*

Katy az ölemben aludt, mikor fent kivágódott az egyik ajtó, majd egy sírós, nagyon dühös Emma állt előttem.

- Ha öngyilkos lett, az miattad van! - ordította. Katy egyből felébredt. Az ölembe a 4 éves kislányommal felkeltem fel a kanapéról.

- Hogy beszélsz apáddal? - szidta meg egyből Heidi, aki a konyhából jött ki Emma kiabálására. A hangnem nem érdekelt abban a percben, sokkal inkább, hogy miről beszél.

- Miről beszélsz? - kérdeztem értetlenkedve.

- Anyáról! - ordította még mindig. Felvette a távirányítót és benyomta a TV-t. A BBC-n rendkívüli hírek mentek.

-… a rendőrség továbbra sem mond semmit Virág Norton balesetével kapcsolatban. A spanyol sajtó már a haláláról beszél, mások órákig tartó műtétekről. - Megfordult velem a szoba. Leraktam Katyt és lerogytam a kanapéra. Emma mellém ült.

- Senki nem tud semmit - mondta Emma nagyon halkan. - Sergiot nem érem el és Alexet se. - A kezembe temettem az arcom, és próbáltam uralkodni magamon. - Azt se lehet tudni, hogy pontosan hol és mi történt. Van, aki azt mondja, hogy otthon lett rosszul, valaki szerint bevett valamit. Valaki autóbalesetről beszél. Hülye spanyol sajtó! - a lányom hangjából csak úgy csöpögött az aggodalom és a félelem.

Megszűnt körülöttem a világ létezni. Nem hallottam Heidi bíztató szavait, sem Emma kétségbeesettségét. Aggódtam. Még soha ennyire nem aggódtam azelőtt.

- Sebastian! - rázott meg Heidi. Kezembe adta a telefonom. ’S. Ramos’ felirat villogott a képernyőjén. Megnyomtam a felvevő gombot és gépiesen a fülemhez tartottam.

- Csáó - köszönt bele. - Virág kórházba került. Nem tudják, mi baja lehet. Otthon lett rosszul. - A hangja ideges és aggódó volt.

- Odamegyünk. - Nem bírtam mást mondani.

- Madridban van, a Bonnos kórházban - adta meg az infót. Kinyomtam a telefont, és a zsebembe süllyesztettem.

- Megyek Madridba - közöltem Heidivel. Nem szólt bele, nem ellenkezett.

- Megyek veled! - Egyszerre rohantunk fel az emeletre Emmával. Heidi közben foglalt nekünk jegyet.

Mikor a sporttáskámmal a kezemben az ajtóhoz léptem, adott egy puszit.

- Kitartás nektek és Virágnak is - mondta szomorúan. Katy is maradt itthon, bár ő ezt zokon vette.

Kint beültem a BMW-be és legkevésbé sem érdekelt, hogy esetleg lekapcsolhatnak, tövig nyomtam a gázt.

A repülőn már remegett a kezem az idegességtől. Emma rásimította a kis kezét az enyémre, és megszorította. Próbált megnyugtatni, bár ő maga sem volt nyugodt, egy cseppet sem.

Ahogy leszállt a gép, egyből kifelé siettünk. Aliisa várt ránk a reptéren.

- Rendbe fog jönni - nézett a szemembe. Az arcomra erőltettem egy mosolyt, de ő is tudta, hogy nem őszinte.

Nem hagytam, hogy valamelyik lány vezessen, én száguldottam végig Madridon, egészen a kórházig. Hatalmas tömeg volt az épület előtt. Aliisa elénk ment, hogy mutassa az utat Emma pedig a felkarom szorongatta. Eszembe jutott, hogy kislánynak is épp ilyen volt. Folyton harciaskodott, de amint esélyt látott rá, hogy bármelyikünket szem elől tévesztheti, egyből kapaszkodott. Erről pedig eszembe jutott Virág, aki talán az életéért küzd a fehér épületben. Nagy nehezen tudtunk átmenni a tömegen. Firkászok, rajongók, mindenki a híreket akarta hallani.

A kórházban nem állítottak meg minket, egyből a harmadikra mentünk, ahol a folyosó közepe táján Aliisa halkan benyitott egy szobába. Mentem utána, felkészületlenül, mi várhat, milyen kép.

Egy hamuszürke arcú nő feküdt az ágyban. Dani, a kisfiuk az ágy végében Virág lábán ült és két kezével az anyukája lábát fogta. Ramos az ágy mellett ült, Alex pedig az ablaknál állt. Aliisa egyből a fiamhoz ment és megölelte. Én döbbenten álltam pár lépéssel az ajtótól. Nem igazán bírtam feldolgozni a képet. A szájából lélegeztető lógott ki, a kezéből az infúziós cső, és gépek csipogtak mellette.

Soha nem akartam így látni.

- Rendbe jön? - néztem a volt focistára.

- Még azt sem tudják pontosan, mi baja - súgta halkan. - A doki szerint bevett valamit.

- Nem vett be semmit - ráztam meg a fejem. Rám nézett. Hinni akart abban, amit mondok, nagyon is. Én viszont nem hittem. Tudtam. - Virág Norton soha nem venne be semmit. Nem kockáztatná a családja békéjét, és még véletlen se hagyná ott csak így a munkáját. - Alex ajkán egy apró mosolyt láttam az utolsó mondatomra. - Soha nem tenne ilyet. - Nem mertem közelebb lépni. Nem akartam, hogy ez valós legyen.

- A doki kételkedik - fújtatott Ramos.

- Mert ő nem ismeri. - Elrévedve néztem az arcát. Teljesen ki fog borulni, ha felébred. Mert fel fog. Így nem lehet vége. - Te egy percig is megfontoltad, hogy öngyilkos akart lenni? - elfordította az arcát, és a takarót kezdte el bámulni. Megfordult a fejében.

- Pár percre kettesben maradhatnék vele? - néztem végig a társaságon. Az ikrek egyből az ajtó felé indultak. Ramos vonakodva kelt fel, de Danit magához ölelve kiment. Mikor senki nem maradt a szobában, odaléptem az ágy mellé.

A mellkasom szorított.

- Tudom, hogy nem magadnak okoztad ezt. - Leültem óvatosan az ágy szélére. - Ha magaddal akarnál végezni, sokkal precízebb lettél volna. - Felhorkantottam. - Az Égre! Te egy nagyon okos nő vagy, nem tennél ilyet!

- Új élet, ha? - kérdeztem tőle. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem néha hiányzik a múlt. A sok nevetés, még a munkamániád is. - Nem érdekelt, hogy elérzékenyülök. - Te elpusztíthatatlan vagy! Neked nagyon-nagyon sok év múlva kéne meghalnod, mikor már az unokáid agyára mentél teljesen. Mikor átadtad nekik azokat a bölcsességeket és tanácsokat, amiket a gyerekeidnek is! - Picit elmosolyodtam, pár a szememben a könnyek gyűltek. - Mennyire féltél az anyaságtól! Soha nem fogom elfelejteni, mennyit kellett veled néha hadakozni. De megérte. És csodás anya vagy. A gyerekeid imádnak, és most érted imádkoznak. - Megcsóváltam a fejem. - Mikor régen Laci meghalt, azt mondtad Rékának, hogy jobb helyre került, hogy ott már nem éri baj és fájdalom. Tudom, hogy sokat harcoltál, de ne add fel. Szükségünk van még itt rád. Még ne menekülj a megnyugvásba. Még ne! - Mielőtt végigfolyhatott volna az első könnycsepp az arcomon, letöröltem.

- Te bíztattál, hogy soha ne adjam fel, és sokszor csak miattad nem adtam fel. Hát most te ne add fel! - Óvatosan megfogtam a kezét, hideg volt, de az élet még ott volt benne.

Valaki halkan kopogott az ajtón, majd belépett az orvos, én pedig hátraléptem. Hagytam, hogy Ramos visszaüljön az ágy szélre. Már ő volt a párja. Egészen eddig úgy gondoltam, hogy ez már így van rendjén. Virágnak ott van Ramos, nekem Heidi. Most szinte ordítani tudtam volna, mikor a spanyol fogta meg a kezét, és nyomott rá egy csókot. Csak akkor tudatosult bennem, hogy hagytuk megtörténni azt, mitől féltünk: elhidegültünk, pedig még mindig ott volt a tűz. Aláírtam azokat a nyavalyás papírokat, pedig még mindig szerettem minden porcikáját.

Legszívesebben ordítottam volna, annyira fájt az érzés, és a felismerés. Sokszor csak akkor jövünk rá az érzéseinkre, mikor már késő. Ha felépül, akkor sem kaphatnám vissza. Mindkettőnknek megvan a saját családja.

Leültem a szobában található kanapéra, és csak néztem, ahogy az orvos és a nővérek vizsgálják. Én semmit nem tudtam tenni érte. Semmit.

Emma leült mellém, és a vállamra hajtotta a fejét.

Még ültem ott pár percig, de a végén felkeltem, és csöndben távoztam a szobából. Én nem tartozom már hozzá. Nincs jogom ott bent lenni. Leültem a folyosóra és hagytam, hogy a gondolataim a múltban járjanak.

Eszembe jutott, mikor először láttam, mikor először hallottam a megnyugtató hangját a rádióban. Az első közös győzelem, és az első csók. Az eljegyzés, Réka, az ikrek, és a VB. A határtalanul boldog szavai még mindig tisztán visszhangoztak a fejemben.

Arra kaptam csak fel a fejem, hogy gyors léptek kopognak a kórházi padlón. Felnéztem, és Réka Daniellával az oldalán sietett végig a folyosón. Kicsivel mögötte Csiszi lépdelt. Ahogy oda ért hozzám Réka, egyből letérdelt elém, és megölelt.

- Anya erős! - mondta bíztatva. - Nem lesz baja.

- Ne engem nyugtass - erőltettem magamra egy mosolyt. - A családja bent van, őket nyugtasd.

- Százszor inkább mondana téged a családjának, mint Sergiot - mondta könnyes szemmel. - Hülyék vagytok mindketten. És neked mellette van a helyed. Főleg most. - Letöröltem az arcáról a könnyeket, ahogy régen is mindig. - Apa, ne csináld, kérlek.

- Nem én vagyok az apád, tudod jól - suttogtam.

- De igen. Te neveltél fel. - Megfogta mindkét kezem és megszorította. - Nem is emlékszem az igazi apámra, de nálad nem lehetett jobb, Apa. Mert olyan nem létezik. - Megint a szemembe gyűltek a könnyek.

- Olyan vagy, mint anyád. - Elmosolyodott. Neki ez hatalmas dícséret volt, és annak is szántam.

Alex lépett ki a kórteremből.

- Gyertek, felébredt! - Az arcán vegyes érzelmek voltak. Bementünk, de én megálltam az ajtóban. Réka egyből odament és megölelte óvatosan. A szájából kiszedték a csövet, de az ajkai nagyon fehérek voltak. Sergio az ágy másik oldalán állt, és Virág kezét fogta. Csiszi a vállamra tette a kezét. Ránéztem, ő pedig picit elmosolyodott. Mikor visszanéztem az ágyra, két mélybarna szempárba bámultam bele. Fájdalom volt a szemében, és valami más. Valami furcsa, nem megszokott.

- Sebastian - suttogta mosolyogva. Elmosolyodtam. Imádtam az akcentusát, ahogy mondta a nevem.

- Virág - suttogtam én is. Felém nyújtotta a szabad kezét. Odaléptem és megfogtam a hosszú ujjait. Gyengéden megszorította a kezem.

- Meg fogok halni - suttogta a szemembe nézve.

- Dehogy halsz meg! - vágta rá egyből Ramos, és mindenki egyből mondani kezdte, hogy az orvosok majd helyrerakják. Én nem szóltam semmit. Láttam a szemében, hogy tényleg így gondolja és érzi. Ő nem beszél a levegőbe. Óvatos puszit nyomtam a kezére.

- Melletted leszünk - mondtam neki halkan, és éreztem, ahogy az első könnycsepp legördül az arcomon. Az ikrek és Réka egyből az ágya köré gyűltek.

- Vigyázz a babáimra - súgta halkan a szemembe nézve. Bólintottam, mert nem bíztam a hangomban. A barna szemekből egy könnycsepp gördült a párnára. - Te pedig nagyon vigyázz Danira - nézett Ramosra. Ő is csak bólintott. Pár percig csak nézett minket, mi pedig őt, a doki oldalt állt és nem csinált semmit.

Mikor a szemembe nézett, láttam benne a régi szerelmet. Láttam a félelmeit és a vágyait. Simogatni kezdtem a kezét, mire elmosolyodott. Eszembe jutott egy dal, ami talán megnyugtatja.

- Nézz csak fel. Az ég magas. - Réka velem együtt énekelni kezdte. - Bár azt mondják, hogy nem igaz. Ott jártak ők, a repülők. És nem látták, sehol! - Elmosolyodott. Ezt a dalt még ő énekelte Rékának, Laci halála után. - Kell ott fent egy ország, mely talán ránk is vár. Kell ott fent egy ország, amit senki nem talál. Kell ott fent egy ország, mely bárkit átölel. Kell ott fent egy ország, amit sosem rontunk el. Felnőtt az ember, mindent lát. Szobánknak ott a nagyvilág. Melyikből egy gyerek mit sem ért, egy kőre hajtja kis fejét. Ez arca szép, nem álmodó. - Végigsimítottam a szürke arcán, ami még így is csodaszép volt. - Nem kelti fel már ágyúszó. Csak egy hang szól, halk és fáradt. Mint egy régi altató.

Mikor lehunyta a szemeit, már tudtam, hogy többet nem nyitja fel őket. Még egy könnycsepp legördült, majd a gépek sípolni kezdtek. A doki kinyomta őket.

- Élesszék újra! Tegyenek valamit! - nézett a dokira kétségeesetten Ramos.

- Nem újraélesztendő - suttogtam. - Laci, vigyázz rá ott fent! - suttogtam nagyon halkan. - Ég veled, Miss Norton.

Monshe: A nagy visszatérés

Annak az fenomenális Írónőnek a tollából, aki miatt fanfictionokat kezdtem "papírra" vetni. Erre nincsenek szavak.
Köszönöm Móni! =)

A novella a Miss Norton 1 éves évfordulójára íródott, ami Március 5!

Késő délután volt. Az irodámban ültem és néhány kémiai képlettel bajlódtam, mert nem akart sikerülni, amit elterveztem. Sergio elment Ikerrel, hogy megnézze Alex edzését és vitte magával Danit is. Csendes volt az egész ház, egyedül voltam és ez megnyugtatott. Persze, ezek a pillanatok sosem tartanak elég ideig, mert mindig van valaki, aki elrontja a dolgokat. Jelen esetben Christian egy telefonhívással.

- Nem megyek sehová, Horner!- vettem fel a telefont. Az elmúlt években végig vissza akart csábítani a Seb által vezetett Red Bull-hoz.

- Nem kértelek rá, Norton!- vágott vissza azonnal. – Most nem.

- Milyen igaz- nevettem. – De ismered a válaszom, Christian. Nem és kész.

- Akkor sem, ha Sebastiant irányíthatnád az RB6-tal?- kérdezett vissza kíváncsian.

- Miről maradtam le?- döbbentem meg. Nem értettem a dolgokat.

- Július első hétvégéjén egy jubiláló futammal ünnepelnek a magyarok. A Forma-1-ben te vagy a legnagyobb név tőlük. Régi pilóták lesznek világbajnok autókkal. Most a régi csapatfőnökök azon vannak, hogy összeszedjék a pilótáikat. Kellesz nekünk, Virág!- regélte el a dolgot.

- Kik lesznek ott?- kérdeztem rá.

- Räikkönen és az F2007, Hamilton és az MP4-23, Button és a Brawn GP001, Seb és az RB6, Schumacher és az F-2004, Alonso és az R-26, de még sorolhatnám világba a dolgot, ha nagyon szeretnéd. A legtöbb mérnök már igent mondott, nálunk is jön mindenki, akik ott voltak az első alkalommal, mikor vb-t nyertünk. Csak a te válaszodra várunk- folytatta a meggyőzést Horner.

- Szombaton ünnepeljük Sergio anyukájának a születésnapját. Nem mehetek el- tiltakoztam azonnal.

- Nekem elég, ha vasárnapra ott leszel, hogy levezényeld a futamot- vetette be az utolsó reményét.

- Visszahívlak- feleltem neki, mert hallottam, ahogy egy kocsi megáll a bejárón. Tudtam, hogy megjöttek a fiúk, így elindultam a földszint felé.

A lépcső közepén voltam, mikor kinyílt az ajtó. Először Alex lépett be, utána pedig Sergio, a nyakában a fiával. A sort Iker zárta, aki becsukta az ajtót, majd otthonosan a konyha felé indult. Megtettem az utolsó lépéseket, majd kaptam néhány puszit a fiúktól. Én is bementem a konyhába, ahol a világ egykori legjobb kapusa éppen a narancslékészletünket csapolta.

- Maradsz vacsorára is?- kérdeztem, miközben kivettem a hűtőből a húst, amit sütni készültem.

- Nem, megyek haza, Sarah vár. Csak gondoltam, megnézlek téged is- mosolygott rám. – Büszke lehetsz, a fiad remekül halad a legjobb cím felé.

- Büszke is vagyok- húztam ki magam. Alex csak pislogott, mikor a helységbe belépve kapott egy hatalmas puszit.

Ő maradt velünk vacsorára, mivel Aliisa a héten Svájcban tartózkodott. Addig-addig beszélgettünk és múlatta az időt a 3 fiú együtt, míg ő is maradt és aludt nálunk. Ennek Dani örült a legjobban, mert nagyon szerette a gyerekeimet. Bennem mindig régi emlékeket ébresztett őket együttlátni, olyan volt, mint Csiszi és Alex kettőse.

- Mi történt veled?- kérdezte Serg, mikor zuhanyzás után befeküdtem mellé az ágyba.

- Felhívott Horner, hogy 3 hét múlva újra üljek a mérnöki székembe és navigáljam Sebastiant- válaszoltam neki, miközben hozzábújtam.

- Nem akarod?- kérdezett vissza azonnal.

- Fogalmam sincs. Kijöhetek én jól abból, hogy visszaülök abba a székbe és újraélek egy futamot? Nem fogok visszavágyni oda?- zúdítottam rá a kérdéseimet.

- Virág, én nem dönthetek helyetted- simogatta meg a hajam. – Neked kell eldöntened magadban, hogy akarod-e ezt vagy sem. És még mielőtt anya miatt aggódnál, semmi nem történik abból, ha nem jössz el, nem fog megsértődni.

- Nem fogom kihagyni a szülinapját- jelentettem ki komolyan, majd lecsuktam a szemeimet, hogy jelezzem, a beszélgetést lezártnak tekintem.

*****

Július eleje Camasban köszöntött ránk. Dani lubickolt a nagymamája szeretetében, ami kicsit levette a gyereknevelés terhét a vállunkról. Jól éreztem magam, Paqui mindig örömmel fogadott engem is, még azt is elfogadta, hogy nem leszek soha a fiának a felesége. Elég volt neki, hogy látta Sergio arcán a boldogságot.

Réka, Emma és Alex is Magyarországon volt, hogy Sebastian mellett töltsék el a napjaikat az 50. futam tiszteletére. Heidi is velük volt, Aliisa Kimivel tartott a Ferrarihoz, Csisziék pedig megígérték, hogy a futam napjára kimennek a pályára Sebi mellé. Christian rengeteget beszélt velem telefonon, de végül abban egyeztünk meg, hogy Rocky fogja vezényelni a világbajnokot.

Szombat éjszaka szinte semmit nem aludtam. Az összes szabadedzés és az időmérő edzés végeredményét is tudtam, adatokkal együtt. Eva is csatlakozott a régi csapathoz, ő volt a szemem és a fülem David mellett. Mindketten e-mailekkel bombáztak, amiből tökéletesen meg tudtam állapítani, hogy milyen lenne a tökéletes taktika.

- Menj el!- szólalt meg hajnali 4-kor Sergio.

- Kidobsz?- döbbentem meg.

- Eszemben sincs- ült fel az ágyban. – De látom rajtad, hogy nagyon szeretnéd, ha ott lehetnél és segíthetnél neki. Virág, ismerlek egy ideje.

- Szóval menjek?- keltem ki az ágyból pakolni.

- Foglalok neked jegyet, aztán majd hazajössz, mikor vége a futam utáni bulinak- lépett mellém és ő is segített összeszedni a dolgaimat.

Fél 9 volt, mikor leszálltam a ferihegyi repülőtéren. A szemembe húztam a napszemüvegem és céltudatosan indultam a parkoló felé. David ott várt rám az egyik kocsinak támaszkodva, a kezembe nyomta a kulcsot, hogy indulhassunk. Bekötöttem magam, majd elindultam ki, a Ringre. Közben hallgattam az adatokat, amiket egy papírból olvasott fel.

- Senki nem tudhatja, hogy itt vagyok- jelentettem ki neki, mikor már a pályánál jártunk.

- Ciaron régi irodája teljesen üres. Oda be tudlak szöktetni és ott senki nem fog zavarni- pislogott rám.

- Tökéletes- bólintottam rá.

A paddock területén átjutni nem volt egyszerű feladat. Folyton szembejött valaki, aki lebuktathatott volna. Szerencsémre csak Kimi volt, aki jobban megbámult, de végül megrázta magát és tovább haladt az útján. A Red Bullnál már nem volt ilyen egyszerű a helyzetem. Kölcsönkapott csapatruhában, a hajamat egy sapka alá rejtve tudtam besurranni. Végül épségben bejutottam az irodába anélkül, hogy lebuktam volna a családom és a barátaink előtt.

Adathalmokon és papírokon rágtam át magam egész délelőtt, számolások tucatjait végeztem el és terveztem, hogyan lehet a 3. helyről megnyerni a futamot egy olyan helyen, ahol szinte lehetetlen előzni. Éreztem, ahogy az ereimen végigzubog az adrenalin és olyan volt az egész, mint amikor megnyertük a bajnokságot. Élveztem a helyzetet nagyon.

Fél 2-kor egy hatalmas pohár kávéval lepett meg engem Eva. Guillaume-nek már eljuttattam a taktikát Daviden keresztül, ő persze egyből rájött a dologra és szinte rám törte az ajtót. Végül beleegyezett, hogy nem mond semmit a többieknek. Végül felhörpintettem a koffeinadagom, majd a papírokkal a kezemben átmentem a bokszba.

Hátul, takarásból néztem végig azt, ahogy életem első szerelme balról belép abba a csodagépbe, amin ott szerepelt az 5-ös rajtszám, de a fiúk rátették a vb-matricát is. Megvártam, amíg kigurul a pályára és kiléptem a nyitott részre. Az első, aki észrevett, Réka volt. Boldog mosollyal lépett oda hozzám, hogy átöleljen.

Miután mindenki megölelgetett és elrebegte, hogy mennyire örül nekem, céltudatosan mentem oda a pitwallra, ami még üres volt. Leültem és láttam, ahogy egy kamerás felém tart. Szóltam neki, hogy eszébe se jusson engem kitenni a kivetítőkre, amíg nem kezdődik a futam, mert a gatyája is rámegy, így azonnal el is ment.

- Anya, maradhatok?- somfordált mögém a legnagyobb lányom.

- Csak, ha a mérnöki éned a kíváncsi- nyújtottam felé az egyik fülest.

A rajt előtt szépen megtelt mellettem a wall is. Tommi mosolyogva nyújtott felém egy üveg vizet, Guill leült mellém, tollal és papírral az ölében. Christian szokásához híven idegesen rázta a lábát, míg én felkészültem, hogy az utolsó pillanatban szólaljak csak meg. A felvezető kör alatt végig Guill beszélt hozzá és közölte vele a fontosnak vélt adatokat az alapján, hogy mire mutattam éppen a monitoron. A fiúk felálltak a rajtrácsra, én pedig lenyomtam a megfelelő gombot.

- Kuplung, gáz, fék- soroltam neki a régi szavakat.

- Virág?- hallottam meg a hangját, miközben mindkettőnknek megállt egy pillanatra a lélegzete.

A piros lámpák mind kigyulladtak, majd elaludtak. Elindult a nagy rohanás újra. Seb egyből lerajtolta Buttont, aminek nagyon örült nálunk mindenki. Megdicsértem őt, de csak szolidan. Az eredetileg 70 körös futam most csak 35 volt, tekintettel arra, hogy mindenki felett eljárt az idő. Azonban kötelezővé tettek egy kerékcserét. A legtöbb csapat a 13. kör környékén jött ki.

- Seb, milyenek a gumik?- kérdeztem tőle ekkor.

- Még bírja- felelte. – Egyensúly rendben.

- Maradj ennél a tempónál- válaszoltam neki.

Türelmes voltam és a 20. körben hoztuk csak ki őt. Figyeltem a szerelőket, a lányom kezében pedig ott volt a stopper, hogy mérje, mennyi idő alatt csinálják meg a kiállást. Végül hatalmas vigyorral az arcán dugta az orrom alá a készüléket. 3.5 mp-et mutatott. Biccentettem a srácok felé, majd visszafordultam a monitorokhoz. Már csak Kimit kell legyőzni.

- Milyen időt megyek?- kérdezte 5 körrel a vége előtt.

- 1:19.072 volt az utolsó. És eszedbe se jusson!- figyelmeztettem, mert tudtam, mire készül.

- Mennyi volt a pole 25 éve?- faggatott tovább.

- 1:18.773- sóhajtottam fel.

Tudtam, nem tehetek a dolog ellen semmit. A fejébe vette, hogy elkapja Kimit és nem tehettem ellene semmit. Most csak ennyi ideje volt, meg akarta mutatni, hogy jó pilóta, hiába volt tisztában a dologgal mindenki. Körről körre került egyre közelebb a piros autóhoz, az utolsó körben előzési távolságban volt.

- Vedd szűkebben az utolsó kanyart és meglesz. Ott elkaphatod, mert ő sosem fordul beljebb- adtam le neki az információt.

Természetesen Kimi is megkapta az információt, de végül nem húzta rá a kocsi orrát Sebire. Ha megtette volna, nagyon hasonlított volna a helyzet a 2010-es törökországi eseményekre. Így azonban el kellett ismernie, hogy mi nyertük meg a jubileumi Bajnokok Futamát. És nem mellesleg 1:18.772-vel megjavította a 2010-es pole-t. Hangosan felsikítottam örömömben és a lányom nyakába borultam.

- Virág, menj te a dobogóra!- küldött Christian nevetve a pódium felé.

Tommival együtt mentünk oda az épülethez. Ő lenn várta a barátját, míg én fenn, a pihenő szobában. Hallottam, ahogy Kimivel egymást ugratják a lépcsőházban, míg a 3. Hamilton csak kullogott mögöttünk. A Jégember megállt az ajtóban, majd csibészes mosolyra húzódott az ajka.

- Tudhattam volna- rázta meg a fejét. – Miss. Norton, ezt még lejátsszuk egymás között- dorgált meg, majd kaptam két puszit.

- Hogyne, Jégember- nevettem. Utána Seb is megölelt és elregélte nekem milliószor, hogy mennyire köszöni, hogy eljöttem és segítettem neki ebben a győzelemben.

Nevetve hagytam ott őket és én voltam az első, aki kilépett a pódiumra. És akkor kaptam meg az élet legnagyobb ajándékát, a rajongóimtól. Azóta is ezek a szavak emlékeztetnek arra, amit letettem az asztalra: „Miss. Norton! Köszönjük, hogy megadtad nekünk azt, hogy a legszebb pillanatainkat veled tölthettük el!”

Utolsó virtus

Van első, felejthetetlen szerelem! Amit az ember nem tud kitörölni szívéből, emlékezetéből, évek múlásával sem. Évtizedek után is egy szép, felejthetetlen, kellemes dolog. Egy felejthetetlen, gyötrelmes, megkínzó és mégis oly jó, oly kedves, oly gyönyörű! Ám az Élet mindenhez hozzápiszkál! Szép kapcsolatokat zúz széjjel, párokat szakít szét, szíveket tesz tönkre.

2011-es Évad velem => Csillogó Árnyék

The End.

Elérkezett az a pillanat amiről nem tudtam mikor jön el. A Miss Norton fanfiction utolsó fejezete.
Szeretnék mindenkit megkérni aki olvas, hogy pár szót írjon úgy az egész ficcről. Nekem nagyon fontos lenne :)
Köszönöm azoknak akik figyelemmel kísérték a történetet. Köszönöm a kritikákat: az építő jellegűeket és azokat amik a szívem melengették. =) Hálás vagyok nektek, hogy velem izgultátok végig ezt a történetet.
Nem most hall rólam utoljára, akit érdekli a firkálásom. Következő szezonban ismét jövök pár jó tervvel és lelkesedéssel, hogy egy újabb oldaláról közelítve ismerhessük meg a Forma 1-et.
Ez úton is szeretném megköszönni Benjamin Daller-nek, hogy személyes sziporkájával, és a szakmai tudásával segített a történet megalkotásában! =)

( Csillag közti év jelzés, azt jelenti, hogy 2010 óta mennyi idő telt el)

*1 év*

- Emma nem szabad! - szólt rá Sebi a kislányra. - Mondom nem. - kapta fel, mivel célba vette a lépcsőt, és még csak 1 éves volt. - Virág a lányod megőrit! - kiabálta Sebi nekem a konyhába ahol Sueval főztünk.

- Ezek szerint Rád ütött! - kiabáltam vissza.

- Alex! - hallottam meg Sebi hangját. - Virááág! Gyere már ide! - vigyorogva mentem át az étkezőbe, és míg Sebi kezébe Emma csöngött és kapálózott a föld felé, addig Alex szeretett volna elmászni szépen apuci mellett és megindulni a lépcsőn. Seb ezt lábbal próbálta kivédeni.

- Gyere Baba, megyünk főzni. - felvettem, de ő egyből nyüszögni kezdett.

- Ajaaa! NYEM! - dühösen rácsapott a kis kezével a mellkasomra.

- De de. - megindultam vele a konyha felé, de Emma kiabálni kezdett.

- É É É É !!! - megfordultam és ránéztem a felém nyújtózó kislányra. Visszaléptem és oda adtam a kapálózó Alexet Sebinek és Emmát vittem magammal a konyhába.

- Gyertek gyorsan!!! - kiabálta Sebi egy fél óra után. Összenéztünk Sueval és besiettünk a nappaliba. Alex a két lábán állt Báró mellett és a labda felé lépet egyet. Döbbenten figyeltem a fiam elő lépteit. Emma a kezembe tapsikolt és boldogan kacarászott.

- Nagyon ügyes vagy! - kapta fel Sebi mikor pár lépés után a popsiára huppant. Megpörgette Alexet, aki nevetni kezdett.

- Ö Ö Ö ! - nyújtózkodott a föld felé Emma. - Je je! - leguggoltam és úgy raktam le a fölre, hogy a két kicsi lábára és a kezét fogtam. - App! - próbált lépni Sebi felé. Féltékeny volt Alexre, hogy őt megforgatta Sebi. Mosolyogva segítettem lépkedni, majd leguggoltam és elengedtem a kezét. Szerettem volna, ha ő is magától megtesz legalább pár lépést. Sebi egyből leguggolt nem messze tőle és tartotta a kezét Emma felé. Alex oda mászott hozzám, és a combomba megkapaszkodva ő is felállt két lábra.

- Nagyon ügyes vagy, nagyon büszke vagyok rád. - adtam egy puszit a fejére és figyeltük, ahogy Emma odabotladozik Sebihez, aki őt is felkapta és megpörgette.

**

*13 év*

Réka oda ült mellém a nappaliba és komoly arccal rám nézett.

- Abba hagyom a balettot. - közölte. Pár pillanatig csak néztem rá.

- Jól meggondoltad? - kérdeztem vissza.

- Igen. Szeretnék egyetemre menni. Táncot nem hagynám abba, Lillával folytatnám. - magyarázta. - Elegem van a koplalásból, és a reggeltől estig való munkából. Pihenni is akarok, élni az életem!

- Tudod jól, hogy én nem mondom meg, mit csinálj. - bólintott. - Örülök, hogy egyetemre akarsz menni. Éld az életed, de csak ésszel. - kacsintottam rá.

- Ezek szerint holnap elmehetek Csiszivel és Danicámmal bulizni? - nézett rám reménykedve. Lilla, Danica, Daniellát rejtette.

- Eddig is elmehettél volna velük bármikor. - vontam vállat. - Velük tudod, hogy bárhova elengedlek.

- Szeretlek. - nyomott egy puszit az arcomra és az emeletet vette célba.

- Apádnak te mondod el. - szóltam utána. Megállt és nagy szemekkel rám nézett.

- Anyaaaaaa…. - nézett rám könyörgően.

- Mondtam. Én elengedlek. - vontam vállat. - De Apád idegbajt kap, ha tőle nem kéretőzöl el. Sok sikert. - sétáltam el mellettem. Tudtam, hogy kicsit szemét húzás volt Sebihez küldeni, de ideje, hogy meg tanulja rendesen kezelni Sebit. Felmentem az emeletre és benyitottam Alex szobájába, ahol irdatlan rendetlenség volt.

- Alex Norton-Vettel. - emeltem meg a hangom. Csak ma szóltam neki háromszor, hogy rakjon rendet, mivel Kimi és Alisa jönnek.

- Ajaj. - sóhajtott és hátra fordult, mivel az ablak előtt állva dekázgatott a labdával. - Anya, aki rendet tart lusta keresni! - emelete fel az ujját.

- Tehát te nagyon aktív vagy. - állapítottam meg. - De ha aktív személyiség vagy, akkor van erőd lemenni a konyhába és elmosogatni, és lesz erőd utána lemosni a kocsikat is. Meg persze edzésre menni később. Ha aktív vagy ezeket meg tudod még ma csinálni. Egyet értek, aki rendet tart lusta keresni. - faarccal mondtam végig, míg ő egyre szenvedőbbet vágott.

- Belegondolva, jól mutatna ez a szoba, ha rend lenne. - nézett körbe.

- Ezzel is egyet értek. De az előző nézeteddel is. - mosolyodtam el. - Én megértelek! A kérdés az, melyiket szeretnéd jobban?

- Már neki is álltam. - lehajolt és elkezdte felszedni a ruháit.

- Egy élmény volt veled beszélgetni. - mosolyogtam rá.

- Mondtam már, hogy utálom, hogy mindent ellenünk tudsz fordítani? - kérdezte mérgesen.

- Talán említetted már. - mentem ki a szobából nevetve. Alexé volt a régi babaszoba, míg Réka a másik házban lakott. Felmentem Emma szobájához és oda is benyitottam kopogás nélkül. Ilyenkor nem volt idejük elpakolni.

- Szia. - nézett rám az ágyán hasalva. Itt rend volt. A laptopján nézegetett valamit.

- Örülök, hogy te a bátyáddal ellentétben rendet raktál. - körbe néztem és valami szemet szúrt. Oda mentem a nagy kétajtós szekrényhez, letettem az ágyra az overállt, ami fel volt rá akasztva.

- Anya ne turkálj! - szólt rám Emma. Kitártam az ajtót és rengeteg ruha kidőlt belőle. - Azt mondtad legyen rend, azt nem, hogy a szekrényekben is.

- Hát most mondom. - néztem rá. - De ebben most te győztél, ezt tényleg nem mondtam. - nevettem el magam. Megfogtam egy alsóbb ruhát és kirántottam, jött vele az egész kupac. - De így már a szobát teszik rendetlenné.

- Ez milyen kis szemét húzás volt. - nevetett. - Ha már miket szekálsz, szekáld aput is. Tuti nem pakolta össze a cuccait a másik házba.

- Mindjárt kiderül. - mosolyodtam el. Átmentem a másik házba, de ott rend volt. Sejtettem, hogy rendet találok, mert Réka is nagyrészt itt volt, és ő rend mániás.

Felmentem a dolgozó szobámba, és elkezdtem az irataimat rendezgetni. Kihúztam a fiókot, és egy kusza betűkkel címzett boríték akadt a kezembe. Értetlen arccal nyitottam fel és vettem ki belőle a lapot.

Két sor állt benne mindössze, ugyan azokkal a kusza betűkkel Spanyolul.

„Egy tanács? Vigyázz magadra. Egy kérés? Ne változz meg. Egy kívánság? Ne felejts el. Egy hazugság? Nem szeretlek. És egy igazság? Hiányzol! S.R.”

Először homlokráncolva gondolkodtam, hogy kerülhet oda. Mikor eszembe jutott Sergio első látogatása Daniellával elmosolyodtam. A család jó barátja volt a Spanyol, és Daniella Réka legjobb barátnője a mai napig.

Akkoriban nem igazán gondolkodtam el ezen, és nem is tulajdonítottam neki semmit. Most viszont a fejembe égett ez a két sor. Kérdések hada fogalmazódott meg bennem. Igaz lenne, szeretett? Még most is szeret annyi év után? Teljesen más ember lennék, ha akkor ezen elgondolkodom? Más lenne a viszonyom Sebastiannal? Nem kezdenénk ennyire elhidegülni egymástól? Leültem a székembe és tárcsáztam a spanyol számát.

Második csengésre vette fel.

- Csáó Virág, mi a helyzet? - kérdezte vidáman.

- Szia, remélem nem zavarlak. - elgondolkodva néztem a lapot a kezemben. Furcsa érzések kavarogtak bennem.

**

*18 év*

- Anya menjünk már! - toporzékolt az ajtóba Alex.

- Nyugalom. - intettem le. Összeraktam a táskám, és kulccsal a kezemben sétáltam a már 18 éves fiam mellé. - Indulj meg. - tártam ki előtte az ajtót. Izgatottan sietett ki és már a kocsiban ült mire én kiértem.

Több fontos személy is jelen lesz a mai meccsén. Őt fogják megnézni. Az első nagyobb esélye, hogy egy profi csapatba bekerüljön. Arról persze nem tud, hogy Iker rendezte el neki, hogy őt is nézzék meg a Real küldöttei. Nem értettem a focihoz, de ahogy többektől hallottam elég nagy tehetséget nevelünk. Sebastian persze iszonyú büszke. Én is büszke vagyok, de szerintük, én ezt igazán nem fogom megérteni soha. Alex pedig inkább az apjának akar megfelelni. Talán pont az miatt, hogy én ehhez nem értek, és én mindenhogyan büszke vagyok rá. Emma viszont fordítva műveli. Ő nekem akar mindig megfelelni, hiszen ő nőként szeretne bejutni a Forma 1-es mezőnybe.

Egyiküket sem irigyeltem, mert főleg Emma nagyon megkapja, hogy ilyen szülőkkel könnyű.

Útközben felvettük Sebastiant, aki egyből kipaterolt a volán mögül. Emmát is összeszedtük a városban, és így négyen mentünk a svájci stadionhoz ahol a meccs lesz.

Nem igazán szerettem meccsre kijárni. Még nézni is csak úgy néztem meg sokszor, hogy csak oda-oda pillantgattam. Nem bírtam nézni, ahogy Alex esik kel. Még ha csatár, vagy valami lett volna, de helyette ő úgy döntött kapus szeretne lenni. Meg ehhez is volt tehetsége, de én legszívesebben rázártam volna a szoba ajtaját. Borzalmas volt látni, amikor a stoplis cipős lábak között fekszik a földön. Nem mondtam el neki persze, mert egyrészt rosszul esett volna neki, másrészt megharagszik rám, és megkapom, hogy ne kezeljem kiskölyökként. Pedig néha nagyon úgy viselkedett.

Sebastian és Emma bementek a stadionba elfoglalni a helyüket, én pedig kint álltam, és vártam, hogy Sergio és Iker oda érjen.

- Sziasztok, Köszönöm, hogy ezt elrendezted Alexnek. - öleltem meg Ikert.

- Nem miattad csináljam, ne sértődj meg. - mosolyodott el. - Fontos a barátságod, de csak a barátságunk miatt ezt nem rendezem el.

- A lényeg az, hogy Alexet lelőni se lehet. - nevettem el magam. Sergiot is megöleltem, de ő mellettem maradt.

- Menjünk be. - indult meg Iker a stadion felé. - Megnyugtatom kicsit Alexet. - ő ment elől. Sergio pedig mellettem sétált be a stadionba.

- De régen voltam itt. - jegyezte meg mikor beértünk a lelátókhoz. Értetlenkedve néztem rá.

- Jó pár meccset játszottunk már itt. - magyarázta. - Lelátón még nem ültem. - vonta össze a szemöldökét.

- Mindennek eljön a maga ideje. - vontam vállat. Mikor oda értünk a többiekhez Emmának adott két puszit, Sebastiannal pedig kezet fogott.

- Most már tudom melyik csapat jött megnézni. - jegyezte meg Sebastian vigyorogva. - Vagy tévedek?

- Kétlem. - nevetett Sergio. Nagyon jóban voltak, független mindentől, és ezt nagyon tiszteltem bennük.

- Anya, most 90 percet itt fogunk ülni egy helybe? - érdeklődte meg Emma.

- Még többet is. - simogattam meg a kezét. Emma és Sebastian között ültem. Sergio és Iker egyel alattunk lévő sorban fog ülni, ami az első sor is egyben.

- Jaj. Inkább lennénk otthon és tudnék pakolni - sóhajtott. A fejét a vállamra hajtotta és elkezdte a telefonját nyomkodni. Emma a héten végleg el fog költözni tőlünk, mert meg lett az érettségijük, és ő Angliába fog lakni Sebastiannal, mivel a mostani alsóbb kategóriás csapatának a székhelye ott van.

- Ennyire ne legyetek lelkesek. - csóválta meg a fejét Sebastian. Sergio vigyorogva fordult előre, mert a csapatok bevonultak. Iker is megjelent és leült Serg mellé, aki közvetlen előttem ült.

A dolog már jó ideje úgy nézett ki, hogy Sebastian, Alex, Emma és én laktunk még mindig együtt Svájcban, de Sebastian szinte mindig Angliában volt, mert a Red Bullt ő fogja átvenni, mint csapatfőnök. Én már pár éve ott hagytam a csapatot és egy kutató és fejlesztő laborban dolgoztam, ami a Világ minden országában van. Jó szerével én már mikor oda kerültem, elég magas pozícióba voltam egyből. Spanyol, Svájc, Magyarország és Anglia között ingáztam.

Sebastiannal nem veszekedünk a mai napig igazán soha, de szép lassan 18 év alatt a házasságunk kölcsönös tiszteletbe és barátságba fejlődött. Neki is volt valakije és nekem is, bár egyikünk sem verte nagydobra a dolgot, és el sem váltunk.

Arra eszméltem fel, hogy Aliisa szőke fürtjei sietnek el előttem.

- Miről maradtam le? - kérdezte egyből. Aliisa, Kimi lánya volt és Alex barátnője már évek óta.

Heikke mindig azt mondta, hogy nagyon mérges leszek arra a lányra, aki elveszi tőlem a fiamat. Valószínűleg magából indulhatott ki, mert én nem gondoltam így. Tudtam, hogy Alexet tőlem soha senki nem veszi el, főleg nem Aliisa. Szegény lány előbb bujdosna el a világ elől, mintsem ártson bárkinek.

- Semmiről. - vont vállam Emma.

- Igazából pedig két sárga lapról. - szólt közbe Sebastian vigyorogva. Aliisa nagy focirajongó volt.

- Anyu, nem lépünk meg? - kérdezte súgva Emma.

- Ezt most végig üljük. - nevettem. Sergio hátra sandított rám, elmosolyodott mikor látta, hogy nevetek.

Amíg Emmával beszéltem valamiről elmaradtunk, mert körülöttünk minden focirajongó elégedett arccal nézte a pályán zajló eseményeket.

- Oké, mit nem láttam? - néztem Sebastianra.

- A fiúnk egy hatalmasat védett. - mesélte büszkén. Elégedett mosollyal néztem a pályára.

**

A meccs után én elégedett és büszke voltam. Sebastian, Sergio és Iker a mecset elemezték, míg vártuk Alexet, hogy letusoljon. Aliisa Emmával beszélgetett, én pedig éppen Rékának meséltem a dolgokat telefonba, mivel ő nem tudott itt lenni, mert pont vizsgázott az egyetemen.

A nappaliban ültünk mikor Alex lejött a lépcsőn és boldogan ölelte meg Aliisát.

- Véleményt, kritikát. Ne kíméljen senki. - ült le a fotelbe és várta a három férfitől a kritikát, legjobban persze Iker felé kacsingatott, hiszen mégis csak ő volt évekig a világ legjobb kapusa, most pedig egy nagyon jó kapus edző.

Jó volt látni, hogy ennyire lázba hozza őket a dolog.

- Kezdem én. Halál unalmas volt. - nyújtózkodott egyet Emma.

- Drága Húgi. - mosolygott rá Alex. - Te még a foci labdát se tudod megkülönböztetni más labdáktól.

- Mert tök mindegy! Labda, labda! - tárta szét a kezét Emma.

- Jó, hagyjátok abba. - emeltem fel a kezem. Ez általában legalább egy órás műsor szokott lenni.

- De hát ő az, akin csodálkozni kell! - mutatott Emma Alexre. - Nem azon, hogy milyen kapus, hanem, hogy hogyan fér be az ajtón. Mr. Izomagy.

- Olyan a lábad, mint az őzikének! Nem olyan kecses, hanem olyan szőrös. - vágott vissza Alex.

- Elég legyen. - szólt bele most már Sebastian is.

Egész estig a meccs volt a téma, és különféle sztorikat meséltek egymásnak. Én Emmával és Aliisával a konyhában főztem.

- Ha Alexet alkalmazná a Real Madrid, akkor te is költözöl vele? - nézett rám Emma.

- Én mindenképpen költözöm. - mosolyogtam rá. - Nagyok vagytok már.

- Esélytelen, hogy Apuval, ti ketten újra együtt legyetek? - kérdezte kíváncsian.

- Emma Kicsim, nem utáljuk egymást Apáddal. De nem vagyunk már egymásba szerelmesek sem. Olyanok vagyunk, mint két nagyon jó barát. - magyaráztam. - Ezt érted, ugye? Apukád, már másba szerelmes.

- Tudom. - sóhajtott fel.

- Nem szereted Heidit? - kérdeztem halkabban.

- De, aranyos, kedves meg minden. - gesztikulálva magyarázott. Elmosolyodtam rajta. - De mégsem Te vagy.

- Jaj, engem nem veszítesz el! - nevettem el magam. - Bármikor hívhatsz, bármikor jöhetsz, egy szavadba kerül, és ott vagyok.

- Szeretlek Anyu. - megölelt és egy pillanatra én a könnyeimmel küzdöttem. Emma olyan volt, mint Sebi. Bújós, érzelmes. Alex inkább rám ütött, nem volt túl érzelgős.

**

*19 év*

Furcsa volt ott ülni az ügyvédi irodában. Előttem voltak a válási papírok. Nem voltak vitáink, vagy bármi. Ő is mást szeretett és én is. Elmúlt az a mindent elsöprő nagy Első Szerelem.

- A leírtakban megegyeznek, vagy óhajtanak még valamin változtatni? - kérdezte az ügyvéd. Két hét alatt lebonyolítottuk a válást. Nem volt pereskedés. Könnyen meg tudtunk egyezni mindenben.

- Nekem semmi. - ráfirkantottam a bejelölt részekre a nevemet és Sebastian elé toltam a papírt. Pár pillanatig bámulta a lapokat majd rám nézett.

- Mikor összeházasodtunk nem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat. - mosolyodott el kicsit keserűen. - Belátom igazad volt. Ezek csak papírok. Semmin nem változtatnak.

- Csak félig volt igazam. - mosolyogtam rá. - Így 19 év nyugalom és biztos családi háttere volt a gyerekeknek. Ha nincs ott a házasságunk, lehet máshogy lett volna. Így van ez rendjén. Semmi nem tart örökké.

- Azt hittem a szerelmünk igen. - sóhajtott. Rápillantott az aláírásomra majd vissza rám. - Én nem vagyok annyira tévedhetetlen, mint te. - kezébe vette a tollat és egy pillanatnyi hezitálás után aláírta mindenhol ahol kellett.

- Én is tévedhetek. - suttogtam. Rám nézett.

- Ezennel önöket nem köti már a házasság. - mondta az ügyvéd. - Magukra hagyjuk önöket egy kicsit. - felkeltek és kiment mindenki.

- Meg tudod határozni azt a pontot ahol halálra lett ítélve a házasságunk? - kérdezte kíváncsian.

- Őszintén? - kérdeztem vissza. Bólintott. - Akkor lett halálra ítélve, mikor fehér ruhába kiálltunk az öltél elé, és kimondtuk az igent. Ez nem pesszimizmus. Semmi sem örök.

- Talán igazad van. - bólintott. - Akkor szerinted ne is vegyem el Heidit?

- Te érzelmes vagy és ő is. Neki sokkal fontosabb az ilyen, mint nekem. - vontam vállat. - Bírom azt a nőt. Felnőtt vagy Sebastian. Ez a te döntésed. Már nem szólhatok bele az életedbe, csak ami a gyerekeknek rossz lehet.

Felkeltem és kisétáltam az ügyvédi irodából.

Fél év múlva megkaptam az esküvői meghívót. Sergio aggódva járt a sarkamban az esküvőig. Nem tudtam mit vált ki belőlem.

Rá egy hónapra ott ültem az első sorban jobbomon Sergioval balomon Emmával, és végig néztem, ahogy életem első igazi nagy szerelme újra az oltár előtt áll. Furcsa érzés volt, mégis tőlem csak egy papírt kapott, amin ennyi állt: „Mert az ember - ezt egyre jobban hiszem - csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket. A végleges felnőtteket, akik nem hisznek már semmiféle csodában, gyanakvással szemlélem, s ez a gyanakvás és idegenkedés erősödik a tapasztalatokkal és az évekkel. Maradj gyermek és bízz az örök szerelmemben és a csodákban.”

Bármilyen ajándékot vehettem volna neki, de tudtam, és láttam az arcán, hogy ez számára felbecsülhetetlen volt. Pláne az ügyvédi irodában való beszélgetésünk után.

A vacsora megkezdése előtt felkeltem és megkocogtattam a poharam, ahogy a filmekben láttam. Volt aki aggódva figyelt, hogy botrányt csinálok, tipikusan nem ismertek. Voltak akik kíváncsian néztek rám, hogy vajon mivel rontom el a hangulatot. Ők ismerted, de nem eléggé. Mindössze pár ember arcán láttam azt a fajta érzelmet, ami azt jelentette:tudják mit fogok mondani nagyjából. Ők voltak azok, akik igazán ismertek.

- Összetartozik-e két ember? - tettem fel a kérdést és meg többen néztem rám aggodalmasan. - Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt - Sebastian fejcsóválva elmosolyodott. - …hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára. Az újdonsült párt ismerve ezzel nem lesz gond. Igyunk hát arra, hogy örökké kitart a szerelmük. - megemeltem a poharam feléjük Heidi kedvesen és boldogan rám mosolygott. Szegény nagyon tartott már évek óta tőlem. Talán most értette csak meg igazán, hogy nekem Sebastian mindig egy lelkemnek közeli ember marad, de nem akarom elvenni tőle. Sebastian kedvesen biccentett felém és ő is megemelte a poharát. Mindenki koccintott és ivott a pezsgőből. Én csak leraktam az asztalra és nem ittam bele. Azt mondtam, amit Sebastian akart hallani, nem azt, amiben hittem. Látta, hogy ivás nélkül leraktam a poharam, csak elmosolyodott rajta. Ő kiitta a poharát.

- Azért belekortyolhattál volna csak egy picit. - jegyezte meg vigyorogva Sergio.

- Utálom ezt a fajta pezsgőt. - súgtam vissza vigyorogva. Nevetve kezdett neki a vacsorának.

**

*21 év*

Végleg Spanyolországba költöztem Alexszel együtt. Őt beválogatták a Real Madrid csapatába, amit hatalmas büszkeséggel mesélt el mindenkinek még az nap. Iker lett a kapus edzője, így gyakran előfordult, hogy még vacsorakor is, ha Sarah és Iker ott voltak csak a foci volt a téma. Kezdtem megtanulni és beleszokni a dologba. Egy idő után Aliisa is befejezte az iskolát és oda költözött Alexhez. Én még azon a héten át cuccoltam Sergiohoz, és egy új fejezet kezdődött az életemben.

Emmával minden nap, vagy minden második nap beszéltem telefonon, és sokszor hallottam úgy kezdődő mondatokat, hogy „Elegen van apából…”. Sebastian nem hazudtolta meg magát még 40 felett sem a csapatvezetői székben. Vele is sokat beszéltem, főleg ha kimentem futamokra, vagy kétsége esetten hívott még az első csapatvezetői éveiben, mikor nem bírt az emberekkel. Réka és Daniella pedig egyetemisták voltak Svájcban és a régi házban laktak. Velük is gyakran beszéltünk, és gyakran jöttek is meglátogatni minket.

Csiszi már rég a saját életét élte, és túl volt a második gyerkőcön is. Nem féltettem, hogy nem tudja majd kezelni az apaságot.

- Hahóóó Anya, itt vagy? - lengette meg a kezét az arcom előtt Emma. Angliában voltunk, Sebastianéknál, és éppen a közös karácsonyi vacsora asztalnál ültünk. Itt volt mindenki, ahogy minden évben. Sebastian, az időközben feleségévé vált Heidi, a pici lányuk Katy, Csiszi és Reni a két gyerkőcük Csabi és Anita, Emma, Alex és Aliisa, Kimi, Réka és Sergio meg Én. És most mindenki engem nézett.

- Bocsánat. - mosolyodtam el. - Kicsit elméláztam.

- Öregszünk Virág, öregszünk? - vigyorgott rám Kimi.

- Pont a legvénebb magyaráz? - vontam fel a szemöldököm.

- 1-0. - szólt közbe Alex nevetve.

- Számolj 14-0 t mert estére kb annyi lesz. - szólt közbe Sebastian nevetve.

- Szerinted meg tud verni szópárbajban egy ex-versenymérnök? - nézett végig rajtam látványosan Kimi.

- Szerinted le tud győzni egy ex-versenyző és ex-alkoholista? - kérdeztem vissza.

- Legyen 20-0. - nevetett Heidi.

- Legalább az én fajom nem csábul el minden bűnre. - húzta ki magát Kimi.

- Persze. Több a női elítélt, több a női alkoholista és drogos. És a nők csábulnak el előbb nem a pasik szex terén. - soroltam szeptikusan.

- Pontosan. - bólintott Kimi.

- Hát ez gyenge volt. - jegyezte meg Sergio. Mindenki nevetett, még Kimi is.

- Győztél. - sóhajtott Kimi. - Kijöttem a gyakorlatból.

- Megérteném, ha ment volna valaha is. - bólintottam vigyorogva.

Mikor mindenki befejezte a vacsorát felkeltem és Heidinek segítettem leszedni az asztalt.

- Minden rendben veletek? - kérdeztem tőle, míg a mosogatógépbe pakoltam.

- Igen, Seb remek apa. - mosolygott rám. - De gondolom, ezt nem kell mondanom.

- Hát néz csak rá arra a három pimasz kölyökre ott kint. - biccentettem az étkező felé.

- Remélem Katy is lesz annyira szuper, mint ők. Mindhármas sikeresek. - mosolygott rám.

- Egy mérnökire járó okos tojás, egy Forma 1-es pilóta, egy Real Madrid focista. Igen valamit jól csináltunk. - nevettem.

- Vagy jó környezetben nőttek fel. - mosolygott. Végülis igaza volt. Réka Laci és az én eszemet is örökölte. Néha csak néztem még én is. Ő az én példámat követte. Emma nagyon apás volt, ő Sebastian példáját követte. Alex pedig könnyen talált egy jó focistát, akinek a példáján felnőhet. Büszke voltam rájuk.

**

*25év*

- Sergio. - löködtem meg. - Ramos. - rúgtam kicsit meg a lábát. - Ébredj, a fiad ordít.

- Alszok. - morogta.

- Most te kelsz fel. - magamra húztam a takarót és hallottam, ahogy sóhajtva kimászik az ágyból.

Daniel csak Sergionak volt vérszerinti gyereke. Béranya hordta ki, mivel nekem nem lehet már gyerekem, és őszintén megvallva, már szültem kétszer, egyszer ikreket. Engem már hagyjon mindenki békén a szüléssel. Részben ez miatt is kezdett elhidegülni a kapcsolatom Sebastiannal. Sergiot igazából nem zavarta, ő csak egy kisgyereket szeretett volna, aki az övé.

- Hoztam egy Danit. - feküdt vissza Sergio és középre befektette a 4 éves kisfiút.

- Anya, Apu egy kicsit álmos. - súgta oda a kisfiú. - Majdnem elestünk.

- Ne árulkodj. - nevette el magát Sergio. Hagytam, hogy Dani hozzám bújjon és elringattam.

Már így 4 év után annyira nem volt fura ez az egész, de az elején nekem elég nehéz volt, mert nagyon hozzászoktam ahhoz, hogy Sebastiannal nevelünk gyereket. Sergio minden kis újdonsággal gyermeki lelkesedéssel örvendezett, én pedig csak figyeltem. Nagyon szerettem Danit, mintha a sajátom lenne, de gyakorlott anyuka voltam, és annyira már nem leptek meg a dolgok, nem ujjongtam ugrálva mikor járni kezdett vagy beszélni. Nagyon örültem mindennek, és nem közömbös voltam, csak az első alkalom varázsa nekem már elmúlt. Nekem már megvoltak az emlékeim: Alex és Emma járni tanul, beszélni, ahogy ők is mellém bújtak éjjelente ha rosszat álmodtak, ha féltek. Ahogy Réka iskolába megy, és aztán az Ikrek is. Aztán ahogy felnőnek. Pasik, barátnők, felének a nevét se tudtam, mert volt, hogy hetente változott. De ők már mind felnőttek. Elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem csücskében. Az évek, az anyaság, kivette belőlem azt az elszánt erőt, ami régen dúlt a bensőmben.

Új dolgokat fedeztem fel, könnyebbé tettem sokak számára a matematikát. Mégis ahhoz foghatót még nem éreztem, amit az első VB cím után. Az a földöntúliság, azaz elmondhatatlan öröm, ami akkor bennem volt.

Nem voltam kiégett. Egyáltalán nem, mindössze ahogy Dani hozzám bújt felidézte, hogy mikor még a többiek kicsik voltak ők is épp így bújtak hozzám. Nekem ők voltak a mindenem, ők és Sebastian. Néha fájt belegondolni, hogy az, amink volt, hogy ment évről évre szépen tönkre, és lett belőle valami más. Ahogy mondják az első szerelem a legnagyobb. De azt nem teszik hozzá, hogy erre az ember mindig utólag jön rá.
Szerettem volna itt megállni - az emlékek újabb sorozata volt a legfájdalmasabb - de a képek megállíthatatlanul tolultak fel, egyik a másik után.

Mégis ezek mellett, itt is itthon éreztem magam. Szerettem Sergiot és Danit és a munkám is imádtam.

Mindent feladtam, amiért valaha harcoltam, amiben valaha hittem. Egy másik ember lettem. Megváltoztattak az évek, de az igazi szerelem sose múlik el teljesen…

De ez most egy új fejezet volt. Egy teljesen másik történetben.