Kína - Spanyol 7

Sok sikert kívánok az érettségihez, minden érettségizőnek!!

Megkönnyebbülten fújtam ki a benntartott levegőt, és meg is nyugodtam. A medence üres volt.

- Azt hitted részegen belemászok egy nekem nyakig érő medencébe? – szólalt meg mögöttem. Teljesen stabilan állt.

- Te részegen sok mindenre képes vagy. – lepleztem a megkönnyebbültségemet.

- Ittam talán két felest! – tárta szét a kezét nevetve. – De így legalább siettél haza.

- Ez szemét húzás volt! – fontam össze a kezem a mellem előtt. Oda jött hozzám és a kezeit végig húzta a combomon.

- Tudod mi ennél is nagyobb szemétség? – kérdezte halkan. Alig bírta visszafojtani a nevetést. Benyúlt a térdhajlatomhoz és megtámasztotta a másik kezével a hátam és felkapott.

- Meg ne próbáld! – néztem rá szigorúan. Vigyorogva indult meg velem a medence felé. – Seb tegyél le! – követeltem. Ott álltunk közvetlen a víz mellett. Pontosabban én már a víz fölött voltam. – Sebi ne, kérlek, ne!! – mentem át könyörgőbe. – Könyörgöm! Nagyon hideg lehet a víz. – csimpaszkodtam a nyakába teljesen, nehogy beletudjon dobni.

- Engedj el. – kérte vigyorogva.

- NEM! – sikítottam és még szorosabban öleltem a nyakát. – Kérlek, kérlek, kérlek!! – suttogtam a fülébe. Arra nem számítottam, hogy beleugrik velem együtt. Sikítottam mikor elért a jéghideg víz. Nem ért le a lában a vízbe, és tűsarkúba és szöveg nadrágba nem olyan egyszerű elérni, hogy a víz tetején maradjak.

- Most utállak. – dobtam hátra a vizes hajam. – Nagyon utállak. – oda úsztam a létrához de pár lépcsőfok után lecsúszott a magas sarkúm és dobtam egy hátast ismét a vízbe. Sebi hahotázott a vízben állva. Neki nyakig ért a víz. Ilyenkor utáltam, hogy kisebb vagyok.

- Gyere segítek. – indult meg felém.

- Ne gyere közelebb! Fázok, az ingem és a gatyám totálisan rám tapadt és tönkre ment a magas sarkúm! – néztem rá vádlón. – Utállak. – morogtam. Persze nem tágított és magához ölelt. Ő is tiszta libabőr volt. A póló rá is rátapadt.

- Dehogy utálsz. – vigyorgott és megcsókolt. A fogaim szinte össze koccantak a hidegtől, de a csókja egyből felmelegített. – Másszunk ki mert tényleg rohadt hideg a víz. – húzott a medence széléhez. Kiült a szélére engem pedig kihúzott.

- Haragszom rád. – közöltem vele, bár nem lehettem meggyőző, mert folyt rólam a víz és vacogtam. Feltápászkodtam és a cipőmbe cuppogott a víz ahogy léptem. Dühösön indultam meg a ház felé de sikerült ismét megcsúsznom a vizes cipőben így a fenekemen kötöttem ki.

- Borzalmasan vicces, ahogy vizesen mérgelődsz és esel-kelsz. – jött oda a szemét törölgetve. Lehajolt és felvett az ölébe.

- Most nagyon utállak. – dőltem a vizes vállának. Neki volt annyi esze, hogy ledobta a pólóját. Mikor beléptünk a házba csak akkor vettem észre, hogy mezítláb van. Végig cipelt a nappalin be az alsó fürdőbe és beállt velem a zuhany alá. A ruhámnak már édes mindegy volt, a testem viszont kevésbé. Felsóhajtottam mikor a meleg víz végig szánkázott a bőrömön. A lábamra állított és nagyon bután éreztem magam teljesen felöltözve a zuhany alatt. Gyorsan kiléptem a cipőmből és kiraktam a zuhanytálca mellé. Az ingemtől már Seb szabadított meg ahogy a többi cuccomtól is. Fogalmam sincs, hogy került le róla is a ruha, de abban a pár órában nem is nagyon érdekelt.

Reggel 4-kor keltem, így elég álmos maradtam. Álmosan csoszogtam le kávéért.

- Menj aludj még Pehely. – simiztem meg a kiscicát aki az ölembe ugrott dorombolva. – Itthon hagylak a pasikkal, vigyázz rájuk. – simiztem a fejét. – Fel vagy hatalmazva arra, hogy ha egy nő ide jön és nem ismered bevethetsz mindent. – értelmes szemeivel rám nézett é nyávogott egyet. Ezt annak vettem, hogy megértette, és mindent megtesz. Össze rakodtam a nappaliba ami a tegnapi vacsi maradványait őrizte még mindig. Halkan lehoztam a táskákat és az utazót a gardróbból és átnéztem, hogy mit fogok itthon hagyni. Bepakoltam a fontosabb elektronikai eszközeimet is egy laptop táskába és mindent az ajtó mellé raktam. 5-kor már az éjjel-nappali boltba vásároltam otthonra és magamnak az útra. Az eladó álmosan és unottan fel sem nézve húzta le a dolgokat a kasszánál. Csak fizetéskor lesett fel a félig alvásból, de egyből elkerekedtek a szemei és fel is ébredt. Gyorsan fizettem és roham lépésbe távoztam. Nem szerettem, mikor felismernek. Eleinte azt sem szerettem, mikor csak simán ’Vettel barátnője’ vagy hasonlóképpen írtak rólam. Most már versenymérnöknek írnak, ennyire tellett egy év alatt. Mire haza értem a szomszédasszony éppen a kutyáját engedte ki az udvarra. Összemosolyogtunk és integettük. Nem sokat találkozom a szomszédokkal, ennél is kevesebbet beszélek velük. Nem voltam szokványos háziasszony. Nem hatottak meg az utcában terjengő pletykák sem, így pár hét után feladta az utca népe, hogy engem is beszervezzen a közösségi életbe. Sebinek sem volt sokkal több ideje a szomszédokra, de jelentősen többet foglalkozott velük. Ettől függetlenül a jobb oldali szomszéd asszonyt szerettem, mert ő vigyázott a házra, Báróra és Pehelyre mikor nem vagyunk itthon. Meg többször is áttelefonál, ha valami újságíró vagy rajongóhad kerül a ház közelébe. Nem tántorítja el, hogy nem járunk át partyzni és őt sem hívjuk ha nagyon ritkán party van nálunk. A legérdekesebb mégis az volt, hogy a lányával jóban voltam. Rengetegszer vittem már suliba, vagy ha éppen egyszerre indultunk és útba esett nagyjából az úti célja. Sőt még a télen átjött és pirulva a pulcsija ujjával játszva megkérdezte, hogy van-e valamelyikünknek motorra jogsia, mert szeretné letenni, de az utcából senkinek sincs, de kéne a segítség. Sebit szerintem a gyárba Christian nagyon elkapta volna, ha motorozna, így én maradtam az utolsó mentvára. Mázlijára, voltam tini, és imádtam a motorokat. Több napom is ráment mire megtanult motorozni, de jól szórakoztunk. Persze erről csak az anyja tudott. Nem akartam a rossz híremen javítani…

Neki álltam szendvicseket csinálni az útra, de nem bírtam vigyorgás nélkül.

- Utoljára közép sulis koromba csináltam magamnak szendvicset. – néztem vigyorogva Pehelyre. Persze őt nem érdekelte, az viszont sokkal inkább, hogy ő is kapjon a sonkából. – Te kis kuncsorgós. – toltam arrébb mikor már a pulton indult meg a kajám felé. – Ne pofátlankodj, hé! – próbáltam arrébb hessegetni. Mikor meguntam száműztem a fölre, de egyből vissza ugrott a pultra.

- Jó reggelt. – jött be Sebi álmosan törölgetve a szemét. Megfogta Pelyhet és a hóna alá vette a macskát, mint egy kistáskát. – Nyughass. – nézett rá szigorúan. Legnagyobb meglepetésemre Pehely nem mocorgott tovább csak nézte a fincsi falatokat.

- Azaz enyém! – csaptam Sebi kezére mikor ő is venni akart a sonkából. – Miért keltél fel?

- Kiviszlek a reptérre. – vont vállat. – Nem alszom végig hogy itthon hagysz. – nyomott egy puszit a szájra közbe pedig elcsórt pár szelet sonkát. Leült az asztalhoz és az ölében Pehely dorombolva eszegette az egyik szeletet, A többi Sebi szájába tűnt el.

- Te mióta állsz Pehely pártján? – kérdeztem hátra se nézve.

- Mióta tegnap véletlen belerúgtam. – vigyorodott el.

- Véletlen, mi? – vigyorogtam én is.

- Tényleg véletlen volt. – simogatta a falatozó cicát.

- Ezt árulásnak veszem Pehely. – néztem a cicára. Pont befejezte a reggelijét, gyorsan leugrott Sebi öléből és a lábamnak dörgölőzött. – Ne puncsolj. – guggoltam le hozzá.

Fél óra múlva éppen beültem a kocsiba mikor a szomszéd lány kilépett iskola táskával a vállán az ajtón. Seb kérdés nélkül állt meg a háznál.

- Gyere elviszünk. - nyúltam hátra, hogy kinyissam a hátsó ajtót. Boldog mosollyal ült be hátra.

- Hova mentek? – dőlt be a két ülés közé. – Angliába?

- Nem. – mosolyogtam rá. – Én megyek egy osztály kísérni a kirándulásuk alatt.

- Csúcs! – vágta rá. – Már csak 2 év és elkezdhetem a kocsira a jogsit. - mondta lelkendezve.

- Majd megtanítalak vezetni. – vigyorgott bele Sebi a visszapillantóba. Nem kerülte el a figyelmem, hogy a hátul ülő hölgy elpirul.

- A világ egyik legjobb Forma autósától tanulsz vezetni. – hümmögtem. – Többen ezért a lehetőségért ölnének, neked pedig csak így felajánlják.

- Több már azért is ölnének, hogy veletek így beszélgethessenek. – vigyorgott.

- Biztonsági öv. – mondta Seb pár pillanat csend után. Értetlenül néztünk rá. Még én se voltam bekötve. Veszélyes lenne? Biztos, hogy nem ez járt Sebi fejében. – Gyorsan. – nézett ránk sürgetően. Egyszerre kattant a két öv ahogy becsatoltuk.

- Jaaaa, már értem. – ráztam a fejem mosolyogva, mikor elmentünk a rendőrök mellett. Eléggé szigorúan veszik a dolgukat itt. Az utasunk kiszállt a sulinál ahol többen döbbenten néztek rá. A Merci jóval feltűnőbb volt, mint az én Nissanom.

- Vigyázz magatokra. – ölelt magához Sebi mikor kiértünk a reptérre. – Csütörtökön a táborba találkozunk. – csókolt meg. Megvolt beszélve, hogy csütörtökön lejön hozzánk Olaszba.

- Te is vigyázz magadra. – húzódtam el tőle. Még dobtam neki egy puszit majd siettem, hogy elérjem a gépem. 9-kor indul a busz az iskolájuk elől. Az én gépem 8:30-kor landolt Sármelléken. Gyorsan fogtam egy Taxit és már úton is voltam a szülővárosom felé.

A busz már ott állt a suli előtt, és a legtöbb diák már elfoglalta a helyét. Páran pakolásztak még lent a tanárokkal.

- Sziasztok. – mentem oda hozzájuk.

- Szia, örvendek a szerencsének. – nyújtotta a kezét egyből az egyik tanárnő. - Zsuzsa vagyok, velem beszéltél, én vagyok az osztályfőnök. – mondta mosolyogva.

- Részemről a szerencse. – biccentettem. – Önt nem kell bemutatni Gábor bá. – vigyorogtam a volt fizika tanáromra.

- Most már simán csak Gábor, nem vagy már régóta a diákom. – mosolyodott el. Akkor volt annyi idős mint én most mikor minket elkezdett tanítani. Még fiatal volt, ahogy Zsuzsa is. Legalább az idős és szigorú tanárokat itthon hagyjuk. Bepakolták az én utazó táskám is és mindenki felszállt a buszra. Én még szöszmötöltem lent a busz sofőrrel. Talán egy picit izgultam, hiszen 30 diák ült fent a buszon, akikkel a következő pár napban össze leszek zárva. Végül muszáj volt felszállnom a buszra. Direkt a hátsó ajtón szálltam fel. A lépcső tetején megálltam és megvártam, míg csend lesz és mindenki rám figyel.

- Sziasztok, Virág Norton vagyok és én leszek a harmadik kísérőtök ezen az úton. – kezdtem bele körbe nézve. Többen össze súgtak pár szó ereéig, amint nem szoktam meg hiszen a csapatnál, ha valaki beszélt néma csend volt. Nem szóltam érte, mert diákkoromból emlékeztem, hogy most súgják a társuknak oda a rólam alkotott első benyomást. Eddig mosolytalanul néztem körbe, de erre a gondolatra elvigyorodtam. – Nem gondolom magam, sem rikonyáló hárpiának, sem hisztis fruskának. – váltottam sokkal fiatalosabb beszédstílusra. – A tanárotok sem vagyok és nem is ismertek, maximum pletyka lapokból vagy egy két sztoriból. Esetleg láttatok véresen komoly fejjel a depóban futamkor. – többen bólogattak és egyre több arcon jelent meg a mosoly vagy a megkönnyebbülés. – Itt vagyok 16-17 évesen és kétlem, hogy fogni kéne a kezeteket. Főleg gondolok itt a talpra esettségben. – többek felnevettek vagy vigyorogtak. – Nem szeretnék a csúnya néni lenni aki elrontja a szórakozást. – nevettem fel.

- Nem csúnya ne féljen. – szólt közbe egy srác nevetve.

- Köszönöm. – vigyorogtam rá. – Hozzám nyugodtan fordulhattok olyan dolgokkal is amivel a tanáraitokhoz nem mertek. – komolyodta meg. – Nem hiszem, hogy találkoznánk az út után, hacsak nem vágytok a Forma 1-be. – nevettem el magam. – Zavarba se jövök könnyen bármiről is legyen szó, szóval lehet bombázni kérdésekkel, óhajokkal sóhajokkal. Persze csak módjával! – emelte fel a kezem. – Köszönöm a mélyen megtisztelő figyelmeteket. – biccentettem feléjük egy mosoly kíséretében. – Majd az út alatt szeretnék menni egy kört, és mindenkinek azt a nevét megkérdezni ahogy szólíthatom. – előre indultam a sorok között és pár pillanatig még csend volt majd megindult a zsivaj.

- A beszéd továbbra is remek erősséged. – mosolygott rám Gábor. Ledobtam a cuccaimat és magamat az első helyek egyikébe a tanárokhoz. Csak azután néztem a volt tanáromra miután befészkeltem magam a kényelmes székek egyikébe. Mellettem nem ült senki. Volt a buszon hely bőven.

- A csapatnál tudni kell lekötni az emberek figyelmét. – vontam vállat.

Épp elhagytuk a város határt mikor egy srác jelent meg mellettem.

- Szia, van kedved oda ülni hozzánk hátra? – kérdezte kisfiúsan mosolyogva. Hátra néztem a többi srácra akik vadul vigyorogtak.

- Hát. – ránéztem a másik oldalon ülő Zsuzsára aki mosolyogva bólintott. – Szívesen oda ülök. – tápászkodtam fel. Összeszedtem a cuccaimat és megindultam a sorok közt. Ha már úgyis felkeltem sorban mindenkit kifaggattam a nevéről. A busz hátuljába mentünk egészen.

- Sziasztok fiúk. – néztem végig rajtuk. Tomi nem ebbe a bandába tartozott. Ő elöl ült a lányokkal és pár fiúval. Valószínű, hogy akikhez éppen leülni készülök, az osztály nagyszájú bandája. Leültem a legutolsó sorba középre, hogy kiláttam a szélvédőn is. – Megkérnélek titeket is, hogy mutatkozzatok be. – húztam fel a lábam törökülésbe. A cipőm egy egyszerű belelépős magas sarkú volt. Bármennyit képes voltam benne gyalogolni.

- Ő Mokko. – mutatott egy magas vékony srácra. – Ő Dömbi. – mutatott most a focisa alkatú macis srácra. – Ő Devil. – most a vele szemben ülő sportos alkatú közép magas mélybarna szemű srácra. – Én pedig Csiszi vagyok. – biccentett a szőke hajával és halvány kék szemével. Míg Sebinek tengerkék szemei voltak, neki inkább szürkés kék.

- Vannak fura becenevek. – vigyorogtam Mokkora. - Sportoltok valamit? – kezdeményeztem a beszélgetést.

- Én és Devil focizunk. – mondta Dömbi mély hangon.

- A sportot sosem késő elkezdeni, úgyhogy én még várok. – vigyorgott rám Csiszi. Már biztos voltam benne, hogy ő a csapat feje, és szószólója is. Független ettől Mokko jött oda hozzám.

- Én sport szerűen alszom. – vigyorgott mellőlem Mokko. Ő ült a jobb oldalamon míg Dömbi a másik oldalamon. Mindketten az ablak mellett ültek, hagyva egy-egy üres széket mellettem. Devil, Dömbi előtti két széken kényelmesedett el míg Csiszi ugyan így a másik oldalon. Mind a négyen felém fordultak és engem néztek ahogy törökülésbe ülök a középső széken ölembe a kistáskám. A földön volt a szövet táskám és mellettem az üres széken a laptop táska.

- És vágytok hírnévre? – vigyorodtam el. – Van valami okom azt gondolni, hogy még a két focistán kívül ti is lehettek valakik a világnak? – néztem a másik kettőre.

- Én motorozom. – mosolygott Mokko. – Nem profi szinten, de megyeget.

- Én soha nem leszek híres. Nem csinálok semmit. – mondta vigyorogva és vállvonogatva Csiszi. - Semmit,de semmit. Régen még rágtam a körmöm, de már azt sem csinálom.

- Mindenki jó valamire. – mosolyogtam rá. –Ha más nem hát elrettentő példának. – erre felnevetettek. Biztos voltam benne, hogy karót nyelt spinénk hittek.

- Milyen érzés ott lenni? – kérdezte váratlanul Devil. – Ott lenni és tudni, hogy a te kezed is benne van a sikerben? Tudni, hogy több millióan figyelnek rád? Hogy vagy képes ilyen taktikákat kieszelni? – bombázott a kéréseivel.

- Huh. – nyögtem nevetve. – Az érzés leírhatatlan. A lenyűgöző nem elég jó szó rá. – gondoltam bele. – Az ember hamar beleszokik abba a világba, és már észre se veszi milyen csodálatos. Az, hogy millióan figyelnek nem jut eszembe. – vigyorodtam el. – Igazából semmi nem jut eszembe, ami nem a munkával kapcsolatos. Ritkán esetleg… A taktikát mindig többen találjuk ki és soha semmi nem múlik csak egy emberen a Forma 1-ben. – próbáltam elmagyarázni.

- Úgy beszélsz a munkádról mint más élete szerelméről. – nevetett fel Csiszi.

- Belegondolva egész pontosan fogalmaztál. – nevettem vele én is. – A Forma 1 számomra többet jelent az életnél. Mondhatjuk, hogy szerelmes vagyok a munkába.

- És Vettel? Belé nem? – ráncolta a homlokát Dömbi. – Miért hiszed, hogy szerelmes vagy a munkádba? A szerelmet nem lehet definiálni.

- Szeretem Sebit, de őt is a munkámnak köszönhetem. – mosolyodtam el. Így belegondolva tök igaz volt. – Munka mániás vagyok. – tártam szét a kezem nevetve. - A szerelem definiálhatón amorfizálodott periférikus komplexum ahol pszeudoindividualisztikus egocentrumban kiváltja a de jó dugni érzést! – mondtam vigyorogva az arcukon. Döbbent fejet vágtak, de a végére már nevettek.

- Már a szex sem a régi amióta a nők is élvezik! – sóhajtott színpadiasan Csiszi.

- Héé! – nevettem el magam. – Én is itt vagyok! És Nő vagyok!

- A nők csak azért maradtak fenn az evolúció során, mert sunyi módon hozzátapadtak a vaginához. – vágta rá Csiszi. A másik három srác sírt a nevetéstől.

- Minden férfi olyan mint egy kisegér, mindent megtesz amíg a lyukig elér! – vágtam vissza. Erre már mi is szakadtunk a nevetéstől. Többen hátra néztek, hogy mi bajunk. Már nyitotta a száját Mokko mikor elkezdett csörögni a telefonom. Lefelejtettem lehalkítani. Gyorsan kitúrtam a táskámból.

- Szia Eva. – köszöntem bele jókedvűen.

- Szia. – morogta. – Itt van egy pasi aki kiborít. – panaszolta. – Igazi seggfej!

- És te hagyod magad? – játszottam a meglepetett. - Ne feledd, ha valaki felbosszant, az arcodon 42 izom rándul össze. De csupán négy izom kell ahhoz, hogy kinyújtsd a kezed, és pofán vágd vele az ilyen seggfejeket. – idéztem.

- Jó-jó, de ő egy szponzorunk. – sóhajtott. – Mégsem üthetek meg egy szponzort. Téged nem rúgtak ki érte, engem kirúgnának. – mondta letörten. Egyszer tényleg megpofoztam az egyik szponzort mert letapizott.

- Ki húzott ennyire fel? – kérdeztem rá.

- Ez a kirendelt gerinctelen Red Bull cégcsoportos. – morogta.

- Hát őt még én se vállalnám be. – sóhajtottam. elég gyakran rendeltek ki Eva mellé valakit a szponzorok. – Nyugodj meg és szólj Christiannak.

- Össze vesztem vele. – motyogta.

- Már megint min? – a négy srác csak nézett rám, az arcukból ítélve nem voltak jó angolosok.

- Morog Tommi miatt. – mondta szomorúan. – Én meg a fejéhez vágtam dolgokat… - tette hozzá ismét motyogva.

- Eltudom képzelni. – kuncogtam. Én és Eva nagyon tudtuk Christiant osztani. Még elmondta címszavakba mi a helyzet a gyárban, majd lettük.

- Eddig is tudtam, hogy nem vágom az angolt de azt nem is sejtettem, hogy ennyire nem… - mondta Mokko össze vont szemöldökkel. Erre elvigyorodtam. – Ez már anyanyelvi szint, nem?

- Igen. – bólintottam.

- Milyen nyelven tudsz még? – kérdezett rá Devil.

- Olasz, Német, Spanyol, Francia. – vigyorogtam.

- Francia? – vigyorgott rám pimaszul Dömbi. – A franciázást én is szeretem.

- Jaj. – nevettem. – Nem úgy gondoltam. – ránéztem Csiszire akit szintén rázott a nevetés. Tudtam már most, hogy vele igazán jóba leszek. – Kezdem azt hinni, hogy Isten amikor az embert teremtette, némileg túlbecsülte saját képességét. - vigyorogtam gonoszul.

- Arra akartál célozni, hogy nem vagyunk okosak? – kérdezte Devil vigyorogva.

- Régen találkoztam már okos emberrel, de nem adom fel a reményt... – vontam vállat vigyorogva. Ismét elkapott minket a nevetés és ez most jól esett. Rég nevettem ennyit. Jó volt újra fiatalnak és hülyének lenni.

- Beszéljünk inkább a zenéről! – mondta komoly arccal Csiszi. - Zongorán csináltad már? – a másik három fiú hírtelen rám nézett és figyelték a reakciómat. A kérdező, úgy tűnik tudta, hogy simán mehet tovább, nem sértődöm meg.

- Kapok gondolkodási időt? – kérdeztem vissza. Megrázta a fejét vigyorogva. – Nem, még zongorán nem csináltam. – vigyorodtam én is el.

- Mi a hasonlóság a cipő és a nő között? – nézett körbe köztünk Mokko. - Az, hogy mindkettő fénylik ha kefélik.

- Ez fájt. – nevettem fel. – Ilyen perverz bolondságokat én is tudok. – vigyorogtam. A szerelők elég szabados szájúak voltak sokszor. - A szerelmes kiköpi, a nagyon szerelmes lenyeli, a hivalkodó gargalizál. – idéztem az egyik hallott mondatot.

- Ez jó! – nevetettek.

- Még szép! – csaptam a combomra. – Én mondtam, naná, hogy jó. – vigyorogtam önelégülten. Persze csak játszottam, és ezzel ők is tisztába voltak.

- Szívesen elképzelnélek meztelenül magam alatt. – vigyorgott Csiszi. Kibújt a szög a zsákból. Csak vigyorogtam. 9- 10 évvel fiatalabbak voltak mint én, ezt ő sem gondolhatta komolyan. A busz pont megállt egy benzinkútnál így felkeltem és megindultam a kistáskámmal a kezembe, hogy leszálljak mozogni egy kicsit.

- Engem nem lehet elképzelni, engem ki kell próbálni! – fordultam még vissza nevetve. Teljesen megdöbbentek. Gondolom azt hitték ettől majd megsértődöm. Korábban kell ahhoz felkelni, én már rég túl vagyok ezeken a gyerekes hülyeségeken. Leszálltam és egyből felhívtam Sebit. Hiányzott, független attól, hogy jól éreztem magam.

- Szia anyuci. – köszönt bele nevetve.

- Szia, és ezt most hagyd abba. – nevettem én is. – Gondoltam zargatlak kicsit. Éppen egy benzinkútnál vagyunk.

- Örülök, hogy zaklatsz. – mondta lágy hangon. – Én pedig a nappaliba fekszem a kanapén és TV-zek. Aztán Tommival megyünk edzeni. Utána meg a főzős showba megyek.

- Akkor nem is hívlak, majd ha van időd vagy valami hívj nyugodtan. – mondtam mosolyogva. A kis elfoglalt. Elmeséltem neki a beszélgetést amit a 4 sráccal folytattam.

- Ne rontsd meg a kölyköket. – nevetett. – Múltkor én is hallottam egy jót, csak nem emlékszem rá pontosan. Majd megkérdezem Tommit. Pehely menj innen! – még a telefonba is hallottam a cica nyávogást.

- Hajrá Pehely! – nevettem. – Leteszem, indulunk. Lakás egybe maradjon!

- Egybe marad. – nevetett. – Szia anyuci.

- Erről szokj le! – figyelmeztettem. – Szia Basika.

- Te meg erről. – nevetett majd kinyomta.

Vissza szállt mindenki a buszra és elkezdett mindenki enni, hiszen ebéd idő volt. Utána szép lassan teljesen csönd lett a buszon. Mindenki aludt vagy zenét hallgatott fülesen. Ahhoz képest, hogy infós osztállyal volt dolgom, csak egy ember hozott laptopot rajtam kívül. Tényleg nagyon technika függőnek éreztem magam, de pánikoltam volna és megőrülök, ha nincs a közelembe a laptopom és a cuccaim. Körülöttem a fiúk is aludtam. Mokko bebújt a busz függöny közé, így csinálva teljes sötétet magának. Bár eleve sötét volt, mert mindenki elhúzta a függönyt ami az ő részénél volt. Dömbi a kapucnit húzta a fejére és úgy aludt. Előre dőltem, hogy a másik két srácot is lássam. Devil félig feküdt félig ült a két széken és a feje alatt volt az egyik keze párnának. Csiszi teljesen elfeküdt nem volt sokkal magasabb mint én így annyira nem volt gondja belőle. A lába kilógott a szűk folyosóra. A feje alá begyűrte a pulcsiját és a pólója és teljesen felcsúszott a hasáról ami kockás volt. Gyorsan vissza dőltem a helyemre. Megráztam a fejem és bele gondoltam, hogy egy 16 éves srác látványa tetszetős számomra. De miért ne tetszhetne? Egy újjal sem nyúlnék hozzá, hiszen már most inkább éreztem öcsémnek mint bármi másnak. Egyébként pedig nekem megvolt már a magam Szőke hercege, és tökéletesen megvoltam vele elégedve. Felhúztam a lábam a mellkasomhoz és ráhajtottam a fejem. Így nyomott el az álom engem is.

Kína - Spanyol 6

Itt az új rész =)

Vasárnap reggel nagyon nem akartam felkelni de muszáj volt. Sebi már lent volt a konyhában teljesen fitten.

- Nem akarom tudni mi pörget fel ennyire. – tartottam fel a kezem mikor megakart szólalni. Leültem az asztalhoz és kortyonként lassan megittam a kávémat. Letörölhetetlen vigyor volt az arcán, ami piszkálta az idegeimet. Nem is tudom igazán miért. Talán egy pesszimista napra ébredtem.

- Alig várom, hogy… - kezdett bele vigyorogva mikor letettem az üres bögrémet. Ismét feltartottam a kezem.

- Nem akarom tudni. – a nevetése kísért egészen a gardróbig. Összeraktam magam, bár addig húztam amíg csak tudtam. Seb már a kocsiba ült mikor leértem a földszintre. Beültem mellé és végig az ablakon bámultam kifelé, még esélyt sem adva arra, hogy lássam a 32 fogas vigyorát. Azzal, hogy a doki megvizsgál nagyon valóságos lesz ez az egész, és picit morcos voltam miatta. Nem akartam elhízni, nem akartam, hogy gátoljon a munkába.

- Nagyon nem örülsz. – jegyezte meg Sebi vigyorogva a rendelő ajtajában. Még a morcosságom, sem olvasztotta le a vigyort a fejéről.

- Hát itt a boldog kismama. – tárta ki előttem az ajtót a doki. Seb a megnevezésen felnevetett és pedig még durcásabb lettem.

- Süt róla mennyire boldog. – jött be utánam Sebi is. A továbbiakban szerencsére befogta, mert kezdett megérni neki valami megvonás. Egy halom vizsgálaton estem át és még zizis képernyőn is megcsodálhattuk azt a valamit, ami a legkevésbé sem hasonlított egy babához még. Sebi kérésére meg is kapta képnek. Nem értettem miért, csak egy paca. A későbbi felvételek sokkal jobbak lesznek. Amint haza értünk átöltöztem otthoni laza cuccba és neki álltam az ebéd készítésnek míg Sebi a holnap nappal kapcsolatban telefonált az irodámban.

- Szerinted mit csinál ennyi ideig? – vakargattam meg Báró fejét. Halkan benyitottam a dolgozó szobámba és Sebi az ablak felé fordulva nézegetette a képet amit a doki adott neki.

- Ennyi hetesen még szinte felismerhetetlen. – dőltem az ajtónak. – Majd hónapok múlva, tisztán látszani fog, hogy egy baba.

- Őszintén szólva fogalmam sincs mit kéne a képen néznem. – nevetett. Oda sétáltam és beleültem az ölébe és én is néztem a képet.

- Ott van. – mutattam egy pici foltra.

- Csak akkora? – nézett megdöbbenve.

- Mit vártál? – vontam össze a szemöldököm. – Szerinted hol rejtegetném a nagy pocakom? – a keze betalált a pólóm alá és a bőröm kezdte simogatni.

- Semmi változást nem érzek. – mondta szomorkásan.

- 1 hónap alatt még nem lehet észre venni. – mosolyodtam el. Most teljesen egy kisfiúra hasonlított.

- Mikor kezd el nőni a hasad? – bújt hozzám.

- 3-4 hónap után. – keltem fel az öléből.

- Az még messze van. – húzta el a száját, de ő is felkelt és a képet az asztalomra rakta. – Akkor egy jó darabig simán titkoljuk a dolgot?

- Majd kialakul. – vontam vállat. – Úgyis rájönnek.

Egész nap DVD-ztünk és lustálkodtunk. A házba patinás rend volt, így nem aggódtam, hogy holnap, hogy néz majd ki a lakás. Sokkal jobban aggódtam azért, hogy Seb ne gyújtsa fel a konyhámat és ne mérgezze meg a vendégeket.

Másnap reggel mikor felébredtem már itt voltak a kamerák, így először felöltöztem és csak utána mentem le. A konyhába már forgott a kamera így azt terveztem, hogy beosonok kávéért majd bemenekülök a saját birodalmamba. Persze én tervezek, Sebi meg áthúzza a számításaimat.

- Jó reggelt. – kaptam egy puszit. – Elmentem vásárolni.

- Isten veled. – töltöttem ki a kávémat. – Telefon közelbe leszek, és próbálj minél kevesebb mindent elfelejteni. – rám nyújtotta a nyelvét amin nevetnem kellett. Felelősség teljes apa? Sebi? Remek vicc.

- Hozzak neked édességet? – fordult vissza az ajtóból.

- Csokit hozhatsz. – néztem rá a bögrém fölött. – Feketével mész? – kérdeztem. Direkt felhívták rá a figyelmünk, hogy márkákat ne mondjuk. A Merci fekete a BMW fehér, könnyű megoldani a dolgot. Az én kocsimba meg úgyse ül be, mert szerinte túl nőies kocsi. Nekem Nissanom volt.

- Igen. Szia! – és le is lépett. Legalább a kamerás is ment vele. Végig néztem a tiszta konyhán. Nem volt kicsi a területe és világos is volt. Jobb oldalt végig pult volt bal oldalt pedig egy asztal. A hűtő a pult része volt. Végig a jobb oldali falon szekrények sorakoztak. Egy normál konyha volt. Kiöntöttem a maradék kávét a bögrémbe és beültem a dolgozóba. Nem csuktam magamra az ajtót, hogy haljam ha megjön, mondjuk addig még biztos, hogy hívni fog. Pehely a hatalmas ablakok előtt aludt összegömbölyödve Báró pedig a kertben volt valahol. Össze fogtam a hajam és hátra dőltem a kényelmes székembe. A lábam az asztalon pihent és laptop éppen bekapcsolt az ölembe mikor megszólalt a vezetékes telefon.

- Szia. – hangosítottam ki.

- Szia, mi az a szerecsendió? – jött a nagy kérdés. – És hogy néz ki? Hol találom? – majdnem felnevettem.

- Emlékszel arra mikor valamivel dobálóztatok Fabival és anyukád nagyon kiborult? – kérdeztem.

- Persze! – vágta rá büszkén.

- Na, az a szerecsendió. – nevettem el magam. Utána kilettek tiltva a konyhából. Persze a krumplit az udvaron is meg lehet pucolni. Anyukájának hatásos módszerei vannak. – Egyáltalán hol vagy?

- Szupermarket. – vágta rá.

- Imádom mikor elvárod, hogy minden menjen fejből. – sóhajtottam. - Balra a 3. sor közepén. A dióknál. – nevettem. – Drágám miért is vannak eladók ott? – piszkáltam.

- Benned jobban bízom. – nevetett ő is. – Szia. – és kinyomta. Vissza dőltem a székben és beléptem a Red Bull szerverére megnézni az új fejlesztési adatokat. Nem telt el 5 perc és ismét csörgött a telefon.

- Hogy állapítom meg, hogy egy alma savanykás-e? – csak fogtam a fejem.

- Vegyél zöld almát, 5-6 darabot. – sóhajtottam. – Ennyire pontosan nem kell a receptet követni. – nevettem.

- Köszi. – és letette.

- Neked is szia. – csóváltam a fejem. Átfutottam az adatokat de semmi igazán megdöbbentőt vagy kiugróan magas értéket nem találtam ami szomorú hír, mert csak tizedeket nyerhetünk a fejlesztésekkel. Bár nagyon nagy nyúl lenne a kalapba, ha többet tudnánk javulni. Így is az élen voltunk, csak a megbízhatóság egyenlőre nem az erényünk. Legközelebb már csak Báró ugatását és a kapu csukódását hallottam.

- Na mit felejtettél el? – mentem be utána a konyhába. Belenéztem a szatyrokba, hogy mit vett.

- Semmit! Még csokit is hoztam. – mondta büszkén. Báró az ajtóban ácsorgott és várta, hogy valaki áldását adja annak, hogy sáros manccsal végig csörtessen a lakáson.

- Na spuri be. – simogattam meg a fejét. Egyből Sebit vette célba valami kaja reményében. Csalódnia kellett egyenlőre, bár főzés közben, úgyis folyton etetni fogja.. Mondjuk Pehely a pofátlanabb kuncsorgás téren, és Sebivel sincsenek kibékülve.

- Egyáltalán minek álljak neki először? – nézett rám picit kétségbeesetten.

- Csináld meg a leves alapját. – sóhajtottam. – Aztán pácold be a húst, olvasd végig minek kell állnia, mihez kell sok idő. Állíts fontossági sorrendet.

- Abba nem vagyok jó. – nézett a receptekre mintha ők tehetnének róla.

- Vezetni itt nem fogsz. – nevettem el magam. – Leves, hús pácolás, felrakod a krumplit főni, répát almát felkockázod, utána pedig adja magát. Csak ne keverd a dolgokat össze! – figyelmeztettem. A kamerás pasi elvigyorodott. Gondolom azt hitte, hogy ezt még sokszor el kell ismételnem mire eljut Sebi tudatáig. Tévedett ugyanis Sebi pilóta és külön agykapacitása van, hogy a dolgokat megjegyezze, legalábbis azt amit meg akar és nagy részt amit én mondok neki. Megszokta a hangom, vagy nem tudom. Anyukája beszélhet neki.

- Köszi. – dörzsölte a kezét majd neki állt. Minden amit főz német étel volt amint anyukája gyakran csinált. Ezeket persze mind megkellett tanulnom mikor összeköltöztünk. Felmentem az emeletre, hogy a hétre összepakoljak magamnak. Zsuzsa az osztályfőnök adott egy listát mit érdemes vinnem. Én hiányoltam róla a mobilt, laptopot, zenelejátszót és ezeknek a töltőit és tartozékait. Komoly gondba voltam, mert arra kért, hogy próbáljak meg minél kevesebb táskába bele kérni. Bepakoltam a ruháimat egy nagy bőröndbe a pipere cuccokkal együtt és a cipőimet is bele sikerült tuszkolni. Előszedtem Sebi utazóját mert az kisebb volt mint az enyém és minden elektromos kütyümet beleraktam meg az elsősegély dobozt. Ide még jön sok minden amit még bekell szerezni. A kézi táskámba pedig mindig minden benne volt. Lementem a földszintre és belestem a konyhába Sebi mit szerencsétlenkedik.

- Konyharuha! – szóltam rá mielőtt megfogta volna a forrófazék fülét. Egyből elkapta a kezét és rám nézett. – Ha a víz forr benne, akkor valószínű, hogy az is meleg. – magyaráztam. Biccentett és a kesztyűvel vette le a gázról a leves alapot.

- Segítesz? – pislogott rám szépen. – Nem boldogulok az almával. – mutatott szerencsétlen agyon vagdosott almára. Nem bírtam ki nevetés nélkül. – Ne nevess ki. – nevette ő is el magát. Megszokott mozdulattal vágtam szét az almát.

- Vedd le a krumplit is és hámozd meg, de óvatosan mert forró! – vettem a kezembe a dolgokat míg az almát kockáztam. – Na jó. – tettem le a kést mikor elegem lett abból, hogy csak bökdösi a krumplit annyira forró. – Pucolj meg olyat ami nincs megfőzve és reszeld le.

- Megcsinálom. – dacoskodott.

- Seb. – vettem elő a versenyekkor is használt hangom. – Elfogod égetni a kezed és égési sérülésekért senki nem fog megdicsérni. – egyből ott hagyta és neki állt annak amit mondtam.

- Így könnyebb, hogy mondod mit csináljak. – vigyorgott. – Mintha egy versenyen lennénk. – nevetett.

- Ott is vagy, pontoznak, hogy mennyire lett jó amit csináltál és milyen házigazda voltál. – magyaráztam neki vigyorogva. A szemében felvillant a verseny szellem. Innentől minden egyszerűbb lesz. Nyerni akar. Közben sikerült a forró krumplit megpucolnom. – Ezt majd passzírozd le és ott van a recept a továbbiakban. – mutattam a papírokra. – El megyek a hétre vásárolni, ne gyújtsd fel a konyhámat. Hívj ha valami van. – nyomtam egy puszit az arcára. Mindent megcsináltam ami a kacsója épségét veszélyeztette, Christiannak egy szava sem lehet.

- Rendben. Szia Baba. – vigyorgott rám. Tudta, hogy nem fogok erre semmit se mondani, de este leverem a fején az biztos. Sebi imád célozgatni én pedig utáltam, ha célozgat. Beültem a Nissanba és meg sem álltam a bevásárló központig. A telefonom persze akkor szólalt meg mikor 3 szatyor lógott a kezembe. Nagy nehezet kitúrtam a mobilt és meglepve tapasztaltam, hogy nem Sebi hív.

- Szia John. – köszöntem bele.

- Tudnál gép közelbe kerülni? – kérdezte egyből. – Átküldök pár adatot nézd meg őket és számolj utánuk mert úgysem hiszel majd a szemednek.

- 20 perc és gép előtt vagyok. – tettem le. Bedobáltam a cuccokat a kocsiba és már indultam is haza. 3 órán át elvoltam és Sebi egyszer sem hívott. Ennyit jelent, az, hogy versenynek tekinti a dolgot. Vagy nem mer felhívni a baleseti sebészetről.

- Megjöttem. – jelentettem be mikor beléptem az ajtón. Lassan minden kaja kész volt. Sebi pedig nyakig maszatos.

- Bot mixer. – közölte vigyorogva.

- Jól haladsz ügyes vagy. – adtam neki egy puszit. A Starnbergi sajtleves kész volt, már csak a tálalásra várt. Rajnai felfújt is már az asztalon volt, szintén tálalásra várva. A Burgonyagombóc is a tálban volt már csak a Sörben pácolt pulykacomb volt a sütőben.

- Hogy tálaljak? – nézett rám.

- Egyenlőre sehogy. – beleszagoltam a felfújtba és semmi rendelleneset nem éreztem. – Ha minden finom lett akkor innentől te főzöl. – nevettem.

- Nem hagynál beszabadulni még egyszer ide. – vigyorgott. Most, hogy így mondja körbe néztem. A mosogató tele volt, a pulton vastagon állt a liszt. – Összetakarítok ne nézz így. – nevetett.

- Reméltem. – csóváltam a fejem. – Teríts meg bent a vendégasztalon először is, nehogy elmaradjon. – bólintott és már ment is. Beültem a dolgozóba a szatyrokat leraktam az ajtó mellé és gyorsan megnéztem az adatokat. Belemerülhettem mert Sebi lépett be a szobába fehér pólóba és kék ingbe.

- Vélemény? – fordult körbe.

- Kivételesen nagyon jó. – mosolyodtam el. Kimentem megnézni a terítést és belestem a konyhába is. A Mosogató gép nagyban ment. – Uram, meghajtom a fejem. Ha az íze is jó az ételeknek, akkor nálam nyertes vagy magasan.

- Köszi. – ölelt meg. Tipikus Sebi illata volt. Felvittem a szatyrokat és gyorsan bepakoltam mindent. Ott hagytam a gardrób sarkában a két táskát és Lekaptam egy pulcsit a fogasról.

- Én pedig most eltűnök, te pedig fogadd a vendégeidet. – nyomtam egy puszit a szájára. Összeszedtem a laptopom és pont léptem ki a dolgozóból mikor csengettek. Báró egyből ugatni kezdett. – Báró viselkedj. – szóltam rá. Pehely is egyből oda kocogott mellém. Sebi ajtót nyitott és beinvitált a másik két sztárt. Fogalmam sem volt róla, hogy kik mert nem szoktam TV-t nézni és bulvár lapokat sem olvasok. A hét első felében főznek csak nem tudtam miért. Egy nő volt köztük. Az alakjába ha nagyon akarok sem tudok belekötni, az arca is szép volt, a haja ápolt és laza csigákba omlott a vállára, ennek ellenére nem tűnt beképzeltnek. A pasi jóképű volt, bár nem az esetem. Barna haja volt és barna szeme.

- Jó estét Hölgyem. – lépett felém a pasi. - Alexander Frei vagyok.

- Jó estét. – nyújtottam kezet. – Virág Norton. – valószínű, hogy a zavart mosolyom elárulta, hogy fogalmam sincs ki ő.

- Borussia Dortmund focizom. – vigyorgott. Sebi köhögésnek próbálta a nevetését leplezni, kevés sikerrel. Pontosan tudta, hogy nagyon nem vagyok képben a fociban.

- Szia, Ana Ivanovia. – nyújtott kezet a nő is. – Teniszező.

- Szia, Virág Norton. – lepusziztunk gyorsan. – Versenymérnök. – nevettem el magam. – És már itt sem vagyok. – vettem le a kulcsot a fogasról.

- Ó, nem akarunk elüldözni. – nevetett Ana. – Nem maradsz itt? Nem lennék egyedül nő.

- Ez nem az én estém. – mosolyogtam Sebire. Kaptam egy puszit és már beljebb is terelte a két sztárt. 2 kamerás is volt már a lakásba. – Sok sikert Bajnokom. – intettem neki. – Jó szórakozást. Sziasztok. – szóltam hangosabban vissza, hogy halják és gyorsan célba vettem a garázst. Evahoz menekültem. Most kivételesen nem beszélgettünk túl sokat, én is dolgoztam ő is. Egymással szemben ültünk a konyha asztalánál narancs levet iszogatva és én számoltam nagy hévvel ő pedig a Spanyol RP ügyeket tervezte és szervezte.

- Hahó csörögsz. – integetett be az arcom elé Eva. Ránéztem az órára és 11óra volt már.

- Szia Seb. – vettem fel a telefont és balkézbe fogtam, hogy közben tudjak tovább számolni.

- Szia, meddig bujdosol szépségem? – kérdezte jókedvűen.

- Attól függ. – mondtam ki sem zökkenve a számolásból. – Mennyit ittál?

- Egyenesen állok. – közölte, majd felröhögött. – Akár több értelemben is. Siess haza és bemutatom.

- Ne igyál többet, jó? – kértem.

- Igen is kisasszony! – viccelődött. – Anyuccciiii.

- Na jó húzz aludni. Mire haza érek már csak a szuszogásod jelezze, hogy élsz. – osztottam. – És fent a hálóba feküdj le aludni ne a kanapén! – nyomtam ki.

- Megyek és elrendezem, hogy ne legyen több gyerekünk. – mondtam Evanak pakolás közben.

- Heréled, vagy ölöd? – kérdezte fel se nézve.

- Ebben a sorrendben. – bólintottam. Felnézett rám és felmutatta a hüvelykujját.

- Sok sikert, szia! – intett és már vissza is fordult a géphez.

- Szia! – kisétáltam az ajtón beültem a kocsiba és 6 perc alatt otthon is voltam. Mikor beléptem belestem a konyhába, ott volt minden mosogatni való ami a vacsi után maradt, a nappaliba ott volt az asztalon minden. A lépcső tövében meg egy üveg magyar pálinka.

- Szerencséd, hogy ebből nagyon sok van még a garázsba. – morogtam miután beleszagoltam. Aztán eszembe jutott, hogy én úgyse iszom egy hamar alkoholt.

- Báró, hol a gazdi? – guggoltam le a kutyához. Az udvar felé nézett és vakkantott egyet majd megindult arra. – Csak a medencét, ne találja meg kint, könyörgöm csak a medencét ne. – nem vagyok Isten hívő ember, de Sebi az, hátha ez is elég. Kimentünk a hátsó udvarra, és akkor már tudtam, hogy nem hallgatta senki meg az imámat. A medence teteje nem volt a helyén. Elrebegtem biztos ami biztos egy gyors imát, hogy legalább annyira józan legyen, hogy ne fulladjon bele. És talán itt tudatosult igazán, hogy részegen egy mély medencébe elég veszélyes fürdőzni. Rohantam a maradék úton….